A Hon, 1864. december (2. évfolyam, 275-299. szám)

1864-12-01 / 275. szám

PEST, NOVEMBER 30. Politikai szemle. (II.) Poroszország fellépése a Német­szövetség executionalis hadcsapatai ellen az elbei herczegségekben folyvást leköti a politikai világ figyelmét. Poroszország a hivatalos „Baltische Zig“ jelentése szerint öt napi időt tűzött ki Hannover és Szászország kormányai­nak, Holstein és Lauenburg kiürítésére. Páris politicai köreiben azon hir van el­terjedve, hogy Bismarck ur Szászország és Hannover occupatiójával fenyegetőzik, ha a szövetségi hadcsapatok vissza nem vonulnak a herczegségekből. Ily hirek, mint egy helybeli német lap berlini le­velében olvassuk, Berlinben is keringtek, sőt azt állították, hogy aláírásra vár a kabineti rendelet, mely a porosz hadcsa­patok benyomulását rendeli. Már tegnap figyelmeztettük az olvasót, hogy ezen ügynek, mielőtt további lépé­sek történnének egyik mint másik fél ré­széről, a Német­ szövetség gyűlése elibe kell kerülnie. A távirda jelenti, hogy teg­nap csakugyan rendkívüli ülés tartatott Frankfurtban, a­melyben, miután Ausz­tria és Poroszország előterjesztették a békeszerződést , Szászország (az executioban egyik érdeklett hatalom) a következő indítványt terjesztette elő: „a szövetség-gyűlés határozzon haladéktala­nul a fölött: váljon a szász kormány szabályszerüleg teljesitettnek tekinthe­ti-e a reá ruházott megbizatást, s ennél­ fogva visszavonhatja-e hadcsapatait a herczegségekből.“ Ezen inditvány bizott­mányhoz utasittatott, valamint Hake tá­bornoknak, a szövetségi executionalis had­csapatok parancsnokának jelentése is, a­mely szerint uj utasítást kér. Bajorország azon indítványa, miszerint Hake tábor­nok utasittassék, hogy állását további rendeletig el ne hagyja, elfogadtatott. Poroszország erősen ragaszkodik minden tekintetben eddigi álláspontjához. A német­ szövetségi gyűlés előadott ha­tározata szerint tehát még függőben van a dolog, s csak annyiban történt megálla­podás, Poroszország akarata ellenére, hogy Hake tábornok az eddigi állásában maradásra utasíttatott, további rendeletig. Az a kérdés már most, hogy Poroszor­szág bevárja e a Német­ szövetségnek a bizottmányi jelentés folytán keletkezendő határozatát, vagy pedig az öt napi határ­időhöz tartva magát, követelni fogja a ki­vonulást. Ezen kérdés iránt, remélhetőleg, rövid idő alatt tisztában fogunk lenni. Nem tudjuk , hogy a további fejle­ményekre nézve útmutatásul vegyük-e, de minden esetre figyelmet érdemlő a feudá­lis porosz kőnyomatú lap nyilatkozata, melyből az tűnik ki hogy „szelid meg­oldást“ várhatunk. Hannover nem fog nehézségeket gördíteni elő ; S­z­á­s­z­o­r­­szág oly szövetségi határozatot eszkö­­zöl, mely kaput nyit a szövetségi had­csapatok visszahívasására. „Ausztria ma­gatartása köszönetünket érdemli“ mond­ja a feud. kőnyomatú lap. Ha a po­rosz kőnyomatú lap ezen ujjmutata­­tása megvalósul , teljesülni fog egy­szersmind azok jóslata , a­kik előre mondották, hogy az ügy a Német-szö­vetség és párthívei teljes megaláztatásá­val és Poroszország fényes győzedelmé­­vel fog végződni ; sőt biztos kilátás lehet arra is, hogy a herczegségek dynastiájá­­nak s állami szervezésének kérdése ki­zárólag porosz értelemben és érdekben fog megoldatni. Ily eshetőségre minden esetre számít­hat Poroszország, miután Ausztria szen­vedőig viselendi magát a porosz tervek ellenében. Ezenkívül kedvezővé teszi Po­roszország állását azon körülmény is, hogy bizton számíthat a schleswig-hol­­steini kérdés végleges rendezésében Oroszország erkölcsi támogatására, s tán ezen körülménynek tulajdonítható Ausz­tria szenvedőleges állása is. Oroszországnak a schleswig-holsteini kérdésben vett állására nézve egy jel­lemző adatot közölnek a Schmerling ur ő excja irodájából sugalmazott felhiva­­talos levelezők Stackelberg gróf, az orosz udvar bécsi követe, így nyilatkozott egy ottani politikai körben: „Nagyon tévedne valaki, ha azt hinné, hogy Oroszország nem bajlódik a sclfieswig dielsteini kérdés megoldásával. Oroszország nem fogná nyugodtan venni az augustenburgi herczeg beigtatását.Oroszország soha sem fogná jó­váhagyni az oly államalakulást Északon, mint a­minő a dunai fejedelemségeké volt Délen.“ E nyilatkozat hitelességéért kü­lönben nem vállaljuk el a kezességet, mi­után ismeretes dolog, hogy az orosz di­plomaták mily tartózkodók efféle nyilat­kozatok tekintetében. Minthogy épen Oroszországról van szó, megemlíthetjük , hogy a „Moszk­ Vjed“ ismeretes nyilatkozata még minő észrevételt idézett elő. A bécsi „Presse“ előtt feltűnik, hogy a kérdéses c­ikk meg­jelenése összetalál a hohenzollern-sigma­­ringeni herczeg bécsi útjával, s hajlandó föltenni, hogy az a porosz kormánynak tett jó szolgálat Oroszország részéről. Csa­­logatni akarják Ausztriát — mond e lap — de váljon támogatni fogják-e a veszély pillanatában, egy pillantás a múltra ez iránt tanulságos leczkével szolgáland. A bécsi lapok szemléje. A válaszfelirat ellenzéki szel­­leméről. A félhivatalos lapok szerint a minisztérium az ellenzékies hangon szer­kesztett válaszfeliratot sajátjaként elfogad­ta. Ez ugyan nem parlamentáris szokás, de nem történhetett máskép ott, a­hol a válaszfelirat fogalmazói maguk legtávo­­labb voltak attól, hogy művekkel a kor­mányt megbuktatni akarták volna. A fel­irat már most hivatalosan előadja, minő szomorúak az állapotok : a minisztérium elfogadja a descriptiót , azonban mégis megmaradván eddigi napról napra élő po­litikája mellett, s nem adja jelét, mint­ha a bajok orvoslására, oly erélyes eszkö­­zökhöz készülne folyamodni, a minőket az ily állapotok sürgetően kövesdnek. A „Presse“ e tárgyban írja: Az officiosus sajtó nagyon örvend, hogy a minisztérium a válaszfeliratot elfogad­ta. Azonban a „Presse“ az ily passiv magatartásról nem hiszi, hogy valakit ki­elégíthetne. A felirat több jót és helyest foglal magában, mintsem azt pusztán vil­lámhárítónak lehetne használni. Külön­ben a félhivatalos lapok gyakran igen sokat beszélnek összevissza. Egyik közö­lök, mely azonban csak mint „önkénye­tes“ szolgál e pártnál, azt mondta, hogy a kormány nincs kötelezve a szűkebb Reichsrathot évenként összehívni. Az ily nyilatkozat a házban a legnagyobb vihart idézné elő. Miután a febr. patens 9. §. nyíltan mondja, hogy a Reichsrath minden évben összehivatik, s a két cate­­goria között nincs különbség téve, követ­kezik, hogy a teljes úgy, mint a szűkebb évenkint összehívandó. A „Debatte“ megjegyzései. Közlöttük tegnap Schmerling úr nyilat­kozatát a magyar kérdésben. A „Debatte“ ezen vallomásra a többi között követ­kező megjegyzéseket tesz. Először is nem akarja hinni, hogy ily határozott kifejezésekben szólott volna, mert akkor kénytelen volna csodálni azon cynismust, melylyel a monar­chia legmagasabb érdekei, és megszen­telt alapjai illettétnek, azon cynis­must, mely által a hazaszeretet magasz­tos érzelme, s a századok óta fönálló in­tézmények iránti vonzalom egyszerűen úgy állittatik elő, mint a mi a kormány nézeteivel és feladatával összeférhetlen; vagy azon illusiot, mely szerint bi­zonyos számú hivatalnok képes lehetne oly népet járszalagon vezetni, mely alkot­mányos meggyőződéséért még egészen másnemű viharokat is túl tudott élni. „Ha azonban ezen hihetlenség, czáfoló nyilatkozatok hiányában, megva­lósulna, akkor a „Debatte“ a Reichsrath alkotmányos érzelmétől és politikai érett­ségétől reméli, hogy az ily politikától minden solidaritást visszautasítana. A miniszteri felelősség elvének fejtege­tésekor kiemelték, hogy még az sincs tisztába hozva, ki, ki előtt felelős ? Ellen­ben a képviselők tudják, hogy felelősek választóiknak. A Reichsrath ezen felelős­ség érzetében Ausztriát tartja szem előtt, nem a minisztériumot, a birodalom hatal­mi állását, jóllétét és szabadságát, nem pedig ezen vagy azon formát. Ha a Reichsrath ugyan azonosítja magát a mi­nisztériummal, a következményekért e­­gyütt lesz felelős vele. „Jól mondja a „Prager Zig“, hogy a magyar kérdésben a korona közvetlen interventiója, jogainak használatbavétele, s a felségi praerogativák szabad alkal­mazása képezik a főtényezőt. E tekintet­ben a miniszteri felelősség lehetlen.“ — A „Wiener Lloyd“-ban, valaki, a­ki az 1861-ki magyar országgyűlés tagjának mondja magát, így okoskodik: „Mi következése lehetne annak, ha a leg­közelebbi magyar országgyűlés a febr. patens elfogadása mellett nyilatkoznék? „Igen sok — feleli a czikkíró — azon esetben , ha az ily nyilatkozatot tevő többség valóban és híven képviseli az or­szág közvéleményét. Ellenben a nyilat­kozat épen semmi erkölcsi erővel sem bír, ha ily többség csak mesterkélt uta­kon hozatott egybe. Az ily esetben az ös­­­szes államot képviselni látszó Reichsrath csak csaolódás volna, s a jövő veszélyeit el nem háríthatná. „A jelen feladat nem abban áll, hogy a birodalom egyik felében létező nézetek fölött magunkat és másokat csalódásba ringassuk, hanem hogy e nézeteket az ál­lam érdekében, szabad vita útján alakít­suk. Erre mindenekelőtt országgyűlés szükséges, mely ha a várakozásnak meg nem felelne is, sokat mozdítana elő a meg­oldás érdekében. Többet, mint bármely közigazgatási és szervezési mesterfogás, a­mivel legfölebb oly számbeli többséget lehet szerezni, mely épen akkor bizonyí­­taná be értéknélkü­liségét, a­midőn támo­gatására legnagyobb szükség volna. Csak a pótolhatlan idő veszne el általa. Tehát a dolgok alphája és ómegája, a magyar országgyűlés összehívása. A többi meglehet, hogy jó szándékból történik, és sok munkába is kerülhet, mint például azon tény, hogy Schmerling úr egy év alatt 350 magyar emberrel beszélgetett a magyar kérdés fölött. E czélhoz azon­ban csak az vezet, ha mindenki szólhat, a­kinek erre joga van. Az államkérdéseket csak szabad vita útján lehet megoldani, és korántsem magán conversatiókkal, bár minő szellemdusak, vagy fárasztók is le­gyenek azok. — A „W­anderer“ pesti levele a válaszfelirati javaslatról. A nevezett lapnak (megint) valami status férfi formájú ember, Pestről, írja: „Vettük a válaszfelirati javaslatot,mely* ben a magyar országgyűlés összehívása sürgettetik. Reméljük, hogy a­midőn a képviselőház ily kivonatokat fejez ki, egyszersmind elfogadja annak coron­ariu­­mait is. Azaz, ha ezen országgyűlésen a bel­viszályok kiegyenlítése bekövetkeznék, a Reichsrath maga részéről is méltányol­ni tudandja a kiegyezkedés föltételeit. „Különösen el kell ismernie, hogy a febr. alkotmány, mely a Lajthántúli tar­tományokra nézve a constitutionalismus forrása, a magyar alkotmány jogerejében semmit sem változtatott, s hogy minden, a mi a febr. alkotmányban a magyar al­­kotmánynyal ellenkező találtatik, az csak postulátum, mely a viszonyok felfogásá­ból származott. „Továbbá, szükséges, hogy a Reichm­­rath képviselőháza a közös ügyek kérdé­sét, még mindig nyilt kérdésnek tekintse, hogy vannak ügyek, melyek minden vi­tán kívül közös ügyek; azonban a kér­dés , melyek átalában a közös ügyek, s minő formák között kell azokat tárgyal­­ni, Magyarországra nézve csak akkor bírhat kötelező erővel, ha a magyar or­­szággyűlés beleegyezését adta. „Végre szükséges, hogy e kérdések tárgyalásánál az összállam eszméje ne tekintessék valamely Moloch-féle bál­ványnak, melynek még azon intézmények áldozatul vettessenek, mik a magyar al­kotmány lényegét és főerej­­t képezik. „A mutatkozandó készség ezen alapel­vek elismerésében, mellőzhetlen corolla­­riumot képe­z, mihelyt a Reichsrath a ma­gyar és horvát országgyűlést a fönforgó differentiák megoldására felhívja. „Ellenkező esetben a hivatkozás az or­szággyűlésre haszon nélküli. Mert azt várni a magyar országgyűléstől, hogy némely utólagos kedvezmények fejében a febr. pátenst m­arli­ulálja, egészen elhi­bázott eljárás volna. Azonban, ha az előbbi praemissák jelen vannak, akkor a kérdés érdemébe bocsátkozás lehetővé válik, s az országgyűlés kétely nélkül bocsátkozha­­tik a közös ügyek fölötti discussiókba. „Elismeri-e ezt a Reichsrath képviselő­háza? A válaszfeliratnak e kérdésre vo­natkozó soraiból ezt nem lehet kimagya­rázni. De ha mégis úgy volna, szükséges ezt nyíltan kimondani, s egy pár ily ki­jelentés többet használand a kiegyezke­dés ügyének, mint száz erőszakos eszköz, vagy határozatlan óhajtás, melyet a leg*­első fugalom széthord.“ Belgrád, nov. 26.­­j­ (E­r­e­d. levél.) Régen várt herczeg­­nőnk, Hunyady Julia grófnő pár nap múlva itt leend. Biztos kutforrásból tud­tam meg, hogy Olaszországból jőve Zág­ráb és Szisz­eken keresztül jövend ide. Három nap előtt ment el innen egy külön gőzössel, „Hermine“-vel, Czukics pénz­ügy­miniszter, Hristics Fülöp tanácsnok, Zsabaracz a herczeg első segéde, Barlo­­vacz, Belgrád városa igazgatója a her­­czegné elébe Sziszekig, s úgy hiszem, a herczegné 28-án vagy 29-én már körünk­ben leend. A közönség örömmel várja fe­jedelemnőjét, a ki távol Szerbiától Szer­bia javának előmozdításán működött. Vis­­­szaérkezése huszonkét hónapi távollét után meg fogja örvendeztetni a szerbeket, a­kik jól tudják, hogy herczegnéjök­nek köszönhetik azon forró sympathiát, a­mel­lyel jelenleg több nevezetes angol államférfiú viseltetik Szerbia ügyei iránt. A­mint maga idejében írtam, az okta­tásügyi miniszter helyettese ez év január havában felfüggesztette az akkori szerb tudományos társulatot azért, mert annak 1. évi ülésében oly kihágások történtek egyes tagok részéről, hogy a társulat to­vábbi fenállása régi alakjában lehetlenné vált. Augustus hóban az oktatásügyi mi­nisztérium részéről az előbbi „Drustvo Szlovesznoszti“ nevű tudományos társu­lat helyébe más „Szerb tudós társaság“ nevű társulat alakíttatott, s részére új alapszabályok adattak ki. A tudós társa­ság az új szabályok szerint szakosztályok­ra van felosztva s eddig e három szakosz­tályból áll : philosophiai és philologiai, a­melynek elnöke Brankovics Koszta, a nagy iskola ez évi rectora; mathematikai és természettudományi szakosztály, a­melynek elnöke dr.Pancsics József; s tör­téneti , államtudományi szakosztály, a­melynek elnöke dr. Krstics Miklós. A tu­dós társulat elnökévé Gravrilovics János tanácsnok neveztetett ki, a nevezett há­rom szakosztályi elnök pedig az elnökkel egyetemben a társaság választmányát ké­pezik, s e választmány igazgatója a tár­saságnak. Biztosan írhatom, hogy a szerb tudós társaságnak az a czélja, hogy új erővel kezdje meg az előbbi szerb tudományos társulat megszakadt tudományos működé­sét. Remélhető, hogy a kormány is e tu­dós társaságnak bővebb eszközöket fog nyújtani működése kiterjeszthetésére, mint a­minőkkel az előbbi tudományos társu­lat rendelkezhetett. Turin, nov. 24. (Ered. levél.) Turin már a siralom­házban van. A főbejáró ítélet kimonda­tott s hihetőleg mához egy hétre fog ki­­hirdettetni,a még hátralevő formalitások— senatusi beigtatás s királyi rendelet—meg­tartására nem követeltetvén sok idő. De­cember 1-ső napjától kezdve (s tán egy nappal későbbre határoztathatnék e kez­det, évfordulati emlékéül az államcsínynek, mely december 2-án követtet­ett volt el, s a melynek ez a mostani és itteni esemény a legutóbbi szüleménye) Itáliának fővá­rosa — ideiglenesen vagy véglegesen — Florencz lesz. Junius első napjáig meg­lesz ugyan még Turin is valahogy, de a fővárosi lélek csak hálni jár bele már­is, s hat hónap múlva elköltözik belőle egészen az animula vagula, új életre ébreszteni az Arno parti tündérnőt, hogy elvezesse őt aztán a tiberisi tetszhalott királynő ravatalához. Hogy Turinból mi lesz ez elhagyatás következtében, az iránt nagyon különböznek a vélemények. So­kan végromlását látják / s Mariuskodnak a jövendő pusztuláson. Én jobb vélem­én­­­nyel vagyok az alpesalji népség lelküle­­téről, s azt hiszem, hogy a Dora és Po közti lakosságban semmi hajlam sincs az érdekes nyavalygásra, hanem van erő is, akarat is, kiépülni a jelenlegi csapást. Gr­r­a­n­d­u­j­a nem szokott érzelegni, ha nem dolgozik, fúr, farag fáradhatlanul, már pedig a munkásságban nagy haszon és sok vigasztalás, vagy legalább bánat­feledés rejlik. Átalakul, igenis, de elvesz­ni nem fog. Lesz belőle gyárváros, határ­tanyája az olasz iparnak, kereskedelmi országos raktár az alpesi alagút nyílásá­nál, Eldorado a katonai és polgári köz­­igazgatás nyugdíjasainak. Aztán meg Itáliának nem is lesz soha Párisa, mely mindent magába szívjon. Ez a nemzet el van határozva egy lenni, de központi ör­vény nélkül. Mindenki meghajol a közös lobogó előtt s örömmel látja azt felfűzve az ország házán, de aztán saját vidékére vonul minden hódolattevő s otthon a csa­ládi fedél alatt szereti élvezni az általá­nos jogegyenlőség és önkormányzat jóté­teményeinek reá eső illetékét. Turin ép úgy megtartja saját piemonti birtokos osz­tályait, mint megtartotta Milano, Nápoly, Florencz, Palermo, Bologna stb. a maga nemzetségebelit. És megjegyzendő, hogy ezek a városok nemcsak hogy nem ha­nyatlottak, de sőt teljes felvirágzásban vannak négy év óta, mert a veszteségnél, mely a különletes székhelyének megszű­néséből származhat­ , sokkal nagyobb nyereséget találnak abban, hogy faji ké­pességeik és vállalkozási tulajdonaik gya­korlata nincsen többé a régi válaszfalak közé szorítva, hanem bejárhatják az egész szabad hazát. A lombardi, nápolyi, tos­­canai, siciliai, romagnai méhkasok helyü­kön maradtak mind s az élet bennük te­vékenyebb s a méz édesebb és gazda­gabb mint valaha, mert a munkás állat­kák előtt nemcsak egy-egy virágágy ma­gas kerítésű szűk köre, hanem az egész olasz állomány kertje zárva áll, míg más­felől az ingyenélő herék száma tetemesen megcsökkent. Miért féltem­ tehát a pie­monti kast, melyben a legerélyesebb raj sürög-forog ? Én nem féltem, sőt meg va­gyok győződve, hogy a döngécselő boga­rak közt, melyek Italia illatos völgyeit, tarka térségeit s édes halmait minden irányban berepkedik s gazdagon meg­rakodva térnek haza, legtöbb lesz a pie­monti méh, az apis taurinorum. Hogy mikor menjünk, azt még nem tudni. A hét elején híre járt, hogy még ez évben; ma azonban állíttatik, hogy tán még három hónapig is itt maradunk. Hihetőleg attól függ a kérdés, hogy hány és mily sürgetős törvényjavaslatot óhajt a kormány megszavaztatni a mostani parlamenttel, mielőtt ez végkép szétosz­lanék. Most az egyházi jószágok vilá­gi­as i­tás­a került szőnyegre s miután az ország szükségei égetők s a kimutatott forrásban két milliárd van, hihető, hogy állományi fizetést fognak kapni a papok is nem sokára. Hanem a dolog szerfelett komoly, az ellenzék nagy és hatalmas, s igy az eredmény iránt nem lehet teljes biztossággal jósolgatni. A kérdés érdemé­be egyébiránt nem ereszkedem, hanem annyi bizonyos, hogy ezen törvényjavas­lat hordereje nagyobb minden eddig tett intézkedéseknél Róma irányában. Ha a septemberi szerződés értelme , jegyző­könyve, sat. nem zárt ki egy ily lépést, és ily rögtön az olasz kormány részéről, akkor Drouyn de Lhuys mulathatja ma­gát kedve szerint, a conventio magyaráz­­gatásával. A földadó előleges megajánlása iránti mozgalom nő perczenkint. Egy j­ó 11 e­v­ő lavina ez — nem hóhideg gomoly, mely a romboló zuhanása után vízzé válik, hanem oly csodás hőségű gömb, melyet Bres­cia fuvallata indított el az ügyszeretet te­­tőjéről, hogy legyen belőle egy nagy ál* dás. A hivatalos közlöny tele van azon községek, városok, megyék neveivel, a­melyek a nemes példát követik, s figyel­met érdemel, hogy déli Olaszország ki­tűnő helyet foglal el a versenyen. S most már az áldozatkészség többre is megy s más alakban is mutatkozik, így a nápo­lyi bank nem csak magára vállalta az előlegezést az egész provinciáért, hanem vett még azonfelül három millió értékű kincstári kötelezvényt is. Stradella város, másfelől kijelenté­­ s már talált követőkre , hogy lemond azon százta»­liról, a melyben az adóelőlegezés meg­­ajánlóit részelteti a pénzügyér. És van végre sok főbíró és egyes birtokos, a­ki maga zsebéből fizeté ki a városára eső elő­leget, üresen­ euado. Nem kell egyéb­iránt elfeledni, hogy az áldozat legelső és legnagyobb példáját adta a király, mi­dőn lemondott 3 millió franknyi fize­tésről s a nemzet rendelkezésére helye­zett vissza egy negyedik milliót érő uradalmat. A bukott miniszterek felekezete kezd mozogni. A S­t­a­m­p­a, nem kapván többé fizetést, szörnyű szabadelvű lett s nagyon hibáztat mindent a mostani kormány­ a férfiakban. Az igaz, hogy ezek nem is ha­­sonlítnak legkevésbé sem elődeikhez. La­­marmora és társai becsületes emberek, nem hazudoznak, nem fondorkodnak, nem vesztegetnek, nem pazarlanak s nem is fognak meggazdagodni.­­ A Stamp­a tehát nem ok nélkül kiabál ellenük, a Peruzzi szép napok után. Aztán meg boszantó is lehet ez emberekre néz­ve, hogy a fővárost nem ők költöztetik, a­kik a conventiót csinálták, s hogy Lan­za hét millióért vállalkozik elvégezni azon hurczolkodást, a­melyre ők — fél­­hivatalos közlönyeik előleges költ­ségve­tése szerint — 60 milliónál kevesebbet nem is számítottak. Ez a sic vos non vobis nidificatis aves nehezen es­­hetik kétségkívül a volt kormány jó ma­darainak. Ezért nem is csodálkozom, hogy elkezdtek már károgni a mostani kabinet ellen. Hanem a­mig La Marmora meg akar maradni, addig ugyan károghatnak. Igaz ugyan, hogy a tábor­nagy nem akar maradni soká, s épen eze­r önkéntes visszalépésre van intézve az incselkedés. —y. Reichsrath: A képviselők házának ülése nov. 24-én. A diplomaták páholyát már 10 órakor fénye­sen öltözött delnők foglalták el. A miniszteri páholyban viszont többnyire katonai és polgári állású urak ülnek, míg a többi karzaton nem épen szorong a hallgatóság; itt számos a törzs és főtiszt, s a hölgyvilág is nagy számmal van képviselve. Hasner elnök 10­2 órakor megnyitja az ülést; a miniszteri asztalnál még senki sincs. Az urak háza páholyában helyet foglalnak Jablonovski hg, Czernin gróf s mások. Az államministerium átiratának fölolvasása után Zak és Bilg követek kilépése folytán meg­ejtendő új választásokat illetőleg, a kereskedelmi ministerium átiratát olvassák föl, mely az er­délyi vasútépítések tervét terjeszti a ház elé al­kotmányos tárgyalás végett. Ezalatt Lasser megjelenik a ministerek pad­ján s az országgyűlési tagok páholya is meg­telik. G­i­s­k­r­a a fölirati tervezetről tesz jelentést. A válaszfeliratra két út áll nyitv­a. A trónbe­széd körülírása a hűség és lojalitás szokásos kifejezéseivel, vagy a függő kérdések nyílt, sza­bad taglalása. A választmány az utóbbi utat választotta; a közválasztásokon alapuló képviselet nyíltan és tisztelettel nyilatkozzék a trónnal szemben. Az erősített aristocraticus Reichsrath az alkotmá­­nyos kormányformától a birodalom újjászületé­sét várta; az alkotmánypátensek meg is jelen­tek. A kormány élére oly férfiút állítottak, ki­ben előzményei után teljesen lehetett bízni ; ez ismert köriratában kimondá az elveket, melyek­kel Ausztria nagy jövő elé leend vezetendő; az érdekek ki valónak egyenlitendők. Nőtt az állam hatalmábani bizalom s igy tör­tént, hogy a ház a ministeriumnak, melynek élén amaz államférfin állott, nagy többséggel szavazott bizalmat. Ám a várakozás idők folytával nem teljesült Visszatekintve a szerencsétlen 1859-ki évre, ma már nem áll fönn ama biztosító szövetség, mely­re oly nagy súly volt fektetve. A birodalom na­gyobb fele nélkülözte az alkotmányos életet. A szerencsésen megkezdett közigazgatás nem hoz­ta meg még a szükséges intézményeket, — az egyházi ügyeknek a kormány által már há­rom éve ígért rendezése nagyon lassan halad előre a birodalom anyagi helyzete, pénzállapota általánosan ismert. Az államhajó nem megy hátra és nem megy előre, hanem körben forog. A viszonyaink iránti kü­lbizalom egy év óta nem gyarapodott. Ez okokból tartotta szükségesnek a bizott­mány, hogy a javasolt felirattal lépjen a ház elé ; magára a kormányra kívánatos lesz, ha"fe, ház nézeteit, a jogosult közvéleményt a népkép­viselők ajkáról hallja; a bizottmányi tagokat semmi pártszenvedély nem vezette s ezért a föl­irat elfogadását javasolják. E beszéd folytában beléptek Mensdorff, Me­­cséry, Schmerling, Plener, Hein, Kalchberg trnok. Mensdorff mellett Riegeleben foglal he­lyet. Az urakháza páholya ib megtelt azóta. A

Next