A Hon, 1865. július (3. évfolyam, 148-173. szám)

1865-07-01 / 148. szám

r 148-ik sz. Szombat, julius 1. Síradóh­ivatal: Pest, Ferenczirk terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Harmadik évfolyam 18657 Előfizetési díj : Beiktatási díj : I stán­ küldve vagy Budapesten házhoz hordva "f­ö­lidnapra . . .... 1 frt 75 l­r. ö aánapra......................................5 frt 25 kr. 11 hónapra ... .... 10 frt 50 kr. A.. . Kifizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti­, s ennek bármely napján történik .1 mindenkor a hó első napjától fog számíttatni-Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut. 18-dik szám. 2-dik emelet. ■M, 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyeg-díj minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesz­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- ke ■-■ [UNK]l-rdrfmi és közlekedési rovat szerkesztőjének ...____ lakása :V­ p »/; 1,1 TPP1!■ 1 K I ( Szervita-tér, gr. Teleky ház. BVElöOiSI tf Vt f,(jiET J ÖNVVTAiU Q'Z'# ^'IL. sz szám. E lap szellemi részét, illető minden közig­­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bórmentetlen levelek csak ismert kezektől r­agadtatnak el. j­u­l­ius — decemberi folyamára.. Előfizetési ár j­ uli us — decemberi félévre . . . XO frt SO kr. ulius — September i évnegyedre . Sírt 25 kr. rA HON“ ezerk. s kiadó hivatala. PEST, J­X­N 1 U­I. 30. Politikai szemle. (II.) Gondolni lehetett, hogy a Bécsben történt változások, ha valahol, Berlinben fognak legélénkebb benyomást tenni otta­ni irányadó körökre. Ez okból némi érde­keltséggel vártuk az onnan érkező jelen­téseket, melyek az első benyomásról tu­dósítanak. Az „Oest. Zig“-nak egy berlini távirata azt jelenti, jan. 29-kéről, hogy a bécsi mi­niszteri változás nagy figyelmet gerjesz­tett ottan; nem hiszik, hogy a herczegsé­­gek kérdésében engedményeket fognának tenni Poroszországnak. A „Köln­ Zig“ berlini levelezője azt írja, hogy miután annyiszor volt szó Schmerling visszalépéséről, hitelt sem akartak adni a most egész bizonyosság­gal jelentett hírnek, mely okból az meg­lepetést is okozott. Ezen eseményt a ne­vezett­ lap levelezője szerint kétségkívül belső mozzanatok, nevezetesen a ma­gyar kérdés idézte elő. Még nem lehet belátni, hogy minő visszahatást szül kifelé, ha Schmerling és társainak lemon­dása elfogadtatik. Belcredi gróf, Schmer­ling kijelölt utóda, mindig oly személyi­ségül tekintetett, kinek az ügyek élére állása kedvező benyomást fog porosz ré­szen előidézni. Ezen kedvező benyomás jelei tűntek ki Bismarck lapja, ,a „Norddeutsche Alig. Zug“ első nyilatkozatából. Az idézett fél­­hivatalos lap örömét fejezi ki Schmerling elbocsáttatása fölött, s reméli,­­hogy oly személyiségek visszalépése, kik lényeges politikai feladatul tekintették az Ausztria és Poroszország között állítólag létező antagonismus lehető élessé tételét, nem másként mint előmozdítólag hatnak a schleswig-holsteini kérdés megoldására.“ A „Köln. Zig“ szerint azonban mégis nagy merészség volna ezen kérdés remélt megoldására következtetni a bécsi válto­zások után. Ugyanis ausztriai császár Ő Felségének egy nyilatkozatáról beszélnek, mely szerint mindaddig, míg ő uralko­dik, a bécsi kabinet soha sem fogja meg­engedni egy Poroszországtól függő állam alakítását, a porosz részről felállított fe­bruári feltételek értelmében. Ennyi az, mit porosz lapok után ma megjegyezhetünk a Berlinben okozott első benyomásról. Ezek után annyit már is mondhatunk, hogy az uj miniszteri combinatio jó hatást szült ottan, s nyil­ván hirdetik, hogy a Belcredi gróf veze­tése alatt álló „conservativ“ minisztérium törekedni fog az Ausztria és Poroszor­szág közti barátságos sőt bensőbb viszo­nyok fentartására. S ha ezt előre fölte­hetni, annál kevésbbé lehet föltenni, hogy Bécsben más érzelemmel viseltetnének . Oroszország irányában, már csak Porosz­­ország iránti tekintetből is. A „Neue Fr. Presse“ is érdekesnek tartja az Ausztria és Poroszország közti viszonylatok eshetőleges alakulását köze­lebbről venni szemügyre. E lap ezt írja tegnapi „széttekintésé ̋ ben: „Ha megva­lósulna azon Párisból június 28-káról vett távirati tudósítás, miként Drouyn de Lhuys kijelentette volna az osztrák nagykövet­nek, Napóleon császár megbízása folytán, hogy Francziaország kész pártolni a schleswig-holsteini ügy végleges szabá­lyozását, a szövetségi határozatok értel­mében, ha Ausztria Olaszország­hoz akarna közeledni, attól tartunk, hogy a franczia külügyminiszter roszul vá­lasztotta a pillanatot ily nyilatkozatra: Bel­­cr­edi minisztériuma nehezen fogja azt vég­rehajtani, mit Schmerling minisztériuma meg nem tett. Fogadni azonban nem mer­nénk reá. Auerswald-Schwerin-Schleinitz minisztériuma Poroszországban sem esz­közölhette az olasz királyság elismerését, melyet Schleinitz utóda, a sokkal con­­servativebb Bernstorff gróf mindjárt játszva végzett. A conservativek ugyan nem kormányoznak már szabadelvű­­leg, de hogy elérhessék renctionarius czéljaikat benn, forradalmi eszközöktől sem riadnak vissza künn — ezt mutatja Bismarck példája. Úgy látszik, hogy ma nem elvek, hanem opportunitási tekinte­tek szolgálnak a conservativ államböl­csesség iránytűjéül.“ A „Köln. Zig“ jun. 24-ki florenczi le­velére támaszkodva, ragaszkodik előbbi állításához:­­ h­o­g­y Vegezzi alku­dozásainak meghiusulása Ausz­tria diplomatiai befolyásának tulajdonítandó. Maga Vegezzi is le­mondott azon reményről, hogy az alku­dozásokat még tovább lehetne folytatni. Július 1-én szűnik meg a katonai tör­vényszékek hatásköre Magyarországon s a sajtó új viszonyok közé lép. Igaz, hogy az uj sajtótörvényi függe­lék igen szigorú, de e tekintetben nem az a fő kérdés, hogy mi büntetés van egyes criminalitásokra szabva ? tíz forint-e, vagy ezer­­egy hónap-e vagy öt esztendő? ez, ép felfogással bíró emberre nézve tökéle­tesen mindegy, miután azokat a krimina­­litásokat legkisebb büntetéstől való féle­lem nélkül is tartózkodnék elkövetni, ha­nem az, hogy a sajtó kezelőinek fejére midőn komoly közjogi vitatkozásba ele­gyednek, ne olvastassanak valami olyan §-sok, melyek szólnak az utczás­i vereke­dőkről, s a biró csak tények felett, ne pedig felfogások felett tartson vizsgá­latot. Helyzetünk nehézségeit inkább az er­kölcsi felelősség képezi, m­el­lye­l annyi oldalra vagyunk elkötelezve. Ismerjük a jelszót: „A haza minden előtt. “ De ezt a jelszót minden pártnézet híve magáénak követeli s ellentétbe állítja vele a különböző érzelműeket, s saját esz­közeit vallja a haza jövőjét biztosítónak. Engedjük ezt a jogot másnak, de meg­tartjuk magunknak is. A mi politikánk útja, alapja, eszköze, volt és marad a szabadelvűség, minden azt követő consectáriumokkal, minden ab­ból folyó eredményekkel, minden attól követelt institutiókkal. Mert abban látjuk hazánknak üdvét, biztos jövőjét, ha ezt mintaképéül állít­hatjuk fel az alkotmányos szabadelvű állami létnek, nem csak Ausztria népei, de egész Európa előtt. E felfogáson alapszik hazaszeretetünk és lojalitásunk, legforróbb érzelmeink, s leghidegebb anyagi számításaink. Egy szabadelvű Magyarország, a mi­nőnek mi óhajtjuk azt fénni, ki tudja fej­teni saját erejét minden versenytéren s nem szorul senki bölcseségére, pénzére, még rokonszenvezésére sem; meg tudja adni a mit igér, s meg tud felelni annak, a mi feladata. Hanem a szabadelvűség definitiója perse különböző. Schmerling úr is szabadelvűnek val­lotta magát, s a magyar conservativek orgánumai is szabadelvűeknek vallják ma­gukat. A „Pesti Hírnök“, pártját „liberá­lis intézményeket conservaló“ pártnak vallja be. Schmerling úr szabadelvűségéből ke­veset épültünk: mit használt az osztrák szabadelvűségnek, azt ítéljék meg a Laj­­thán túl; mi itt Magyarországon nem tu­dunk a nevével egyéb emléket kapcsolat­ba hozni, mint a négy éves katonai pro­­visoriumot, egy tőlünk mesterségesen el­szakított testvérországot s egy félbenma­­radt vasutat, mely ellen két ország ös­­­szes közvéleménye protestált. A jövő minisztérium mindenesetre sza­­badelvű­ebb kend. Még ugyan a tagjait nem ismerjük, de kénytelenek vagyunk e föltevéssel, minthogy az ellenkező lehe­tetlen. Annyit az előzményekből sejthetünk, hogy a jövendő kormány valami járt utat akar ki­vetni, s gyakorlatibb fel­fogással használandja fel a népek reális kívánalmaiból elvont tapasztalatait, s fic­­tiókkal nem fog experimentálni. Részünkről véleményt mondani „filius ante patrem“ volna. Addig is, a­míg megtudnék valódilag, mit nyertünk: üdvözlendő nyereségnek találjuk hazánkra nézve azt,­­ a­mi már nincs. A bécsi lapok hírei a miniszter-válságról. (f) Az „Ost. D. Post“ az uj kabinet szervezé­séről írván, azt tapasztalja, hogy az uj kor­mányba beillő egyéniségeket nem könnyű felta­lálni. A magán értekezlet, mely 28-án Mensdorff grófnál tartatott, még nem vezetett eredményre. Beszélik, hogy Ő Felsége kivánata, miszerint teljes miniszteri névsorozat nyujtassék be, még pedig egy egy helyre több név ajánlásával.Emel­lett az uj kanczellár néhány napra jószágaira­ (Zavarra) utazott, s így a (szóbeli) közlekedés vele meg van szakítva. Állítják, hogy Maj­láth nr Dessewffy Emil grófot szeretné a pénzügyi tárcza elvállalására bírni. Másfelől az osztrák földhitelintézet elnökét Almásy Móricz grófot szemelik ki. Szóval, eddig az áll, sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Ezen utóbbiak közé eddigelé csak Belcredi gróf tartozik. Thun Leo j gróf legfelsőbb helyen kihallgattatásban része­sülvén, némelyek a volt közoktatási miniszter­nek is helyet készítenének az uj kabinetben. Mások ezt tagadják, érvül hozván fel, hogy Majláth ur elveit Thun gróf absolutisticus haj­lamaival összeegyeztetni legtávolabbról sem­­ lehet.­­ A „Presse“ már történelmi leírását véli adhatni a kitört válságnak. Schmerling úr a magyar kérdés napirendre tűzését a Reichs­­rath ülésszakának végére akará halasztani, azonban az ülésszak szertelenül hosszúra terjed­vén, Ő Felségének Pestre utazásával az uj aera hajnala felderült. A gazdasági egyletben a fel­ség meghívása tárgyában még kétség támadt, mert úgyis csak részletes kiállítás, e téren sem bírt különös jelentőséggel , de a midőn Festetics gróf közvetítésére Ö Fel­sége a leutazásra haj­landónak mutatkozott a hatás oly nemű volt, hogy a legszívesebb és a legfényesebb fo­gadtatás biztosítva lett Pesten, ahol a dolgok czélját jobban tudták , mint Bécsben. Majláth György, tárnoksága óta a Monarchia előtt ked­vező emlékben maradt, miután bátor és nyílt fellépései a legjobb benyomást idézék elő. Ezen időben Majláth úr egy csehországi fürdőben i­ulatott, de aztán Bécsbe hivatott, a nélkül, hogy a minisztérium előtt megjelenése feltűnt volna. Ekkor formulázá igen szabatosan föltéte­leit, mik alatt kész volna hivatalba lépni, s e fölté­telek el is fogadtattak. Feltételeinek alapeszméje a jogfolytonosság elismerése, a ma­gyar korona integritása, a birodalom két felé­ben felállítandó képviselet paritása, mindez azonban alkotmányos úton legyen behozva. Ha ez így van, az erdélyi kanczellári hivatal bajo­san lesz egyhamar betöltve, sőt az alkanczellár Reichenstein báró is más alkalmazást nyerhet. — Belcredi gróf elutasít minden retrograd irányt magától­ Tény, hogy az államminiszte­riumban nem is sejték, a válság ily közellétét és Schmerling több magyar „notabilitáss al ér­tekezett. Megértvén Majláth úr kinevezését, be­­nyujtá lemondását, s ez alkalommal Ő Felsége igen elismerőleg nyilatkozott az államminiszter jó­akaratáról és hűséges szolgálatáról, de meg­­jegyzé, hogy az uj pálya, melyre Austria javára lépni akar, megkívánja, hogy az ingadozásnak minden jele a régi és uj rendszer között elke­­rü­ltessék, így beszélik ezt az államminiszter ba­rátai, és így jelentik a „Pressernek a magyar ügyekben járatos egyének. —A „Botschafter“ méltóságán alulinek tartja a válság részleteiről szóló híreket lapjába felver*»­— A „Debatte“ a cseh „Narod­ listy“ czik­­kéből idézi: „Schmerling ur nagy a prebensio val mondá, hogy nem a magyarok, hanem ő mondhatja el : várhatunk ! És ime, mégis mi vártunk,és ezalatt elértük azt amit vártunk, tud­niillik az ő bukását. Pest 1865. julius l-tn. © A czikkünk fölé irt kelet egyúttal czimnek is jó. Hírek az uj minisztérium programjáról. Mint a „P. Ll.“-nak írják Bécsből, Belcredi, a leendőnek jelölt államminiszter azt a föltételt kötötte ki Mensdorfnál, hogy a budget-levonások a kormány által elfogadtassanak ; viszont Mai­­láthtal következő pontokban egyeztek ki: — a s­z­űkebb Reichsrath fentartassék; — a kért 117 milliónyi kölcsön elejtessék; megállapod­ván a megszavazott 13 milliónál; — az 1866-iki budget addig ne tárgyaltassék, mig az 1865-ki pénzügyi törvény létre nem jött; — és hogy az 1861 ben életbeléptetett erdélyi állapotok igno­ráltassanak. Kormány­ .személyváltozások hírei. A magyar k. udv. canczelláriai személyválto­zások híreiből csak azokat soroljuk elő, melyek némi hitelességgel bírnak. Mert ezen a téren most nagyon sok a hir. Tárnoknak S­e­n­n­y­e­i báró, országbírónak Apponyi György gróf vannak kijelölve; ezt ma már meglehetős bi­zonyossággal lehet állítani. A jelenlegi második udv. canczellár, Privitzer titkos tanácsos, valószínűleg vis­sza fog lépni, s helyét az előbbi első alcan­czellár, Károlyi László foglalná el. B­e­k­e jelenleg alelnök, megtartja hiva­talát; váljon P­á­p­a­y udv. tanácsos, mint a hely­tartótanács alelnöke, fog-e Budára jönni, mint a „Debatte“ jelenti, még bizonytalan, miután erejét a politikai kérdésekben a cancellária most még nehezen nélkülözhetné. Ellenben Dobrzanszki udv. tanácsos kilépése meg­lehetős bizonyosnak és közel kilátásba helye­zettnek tekintetik. Ezek természetesen az elő­térben álló személykérdések. A­mi a rendsza­bályokat illeti, ezekről még semmit sem halla­ni. Azok, kik jelen voltak, az új főcancellár fo­gadtatásánál, különös­ fontosságot tulajdoníta­nak annak, hogy az „Ő Felsége határozott parancsára“ kifejezést oly annyira hangsúlyoz­ta, miután ebben a programmpontokra való vonatkozást vélnek észrevenni, melyek már a főcancellári állás elfogadása alkalmával álla­píttattak volna meg. Mensdorff gróf nem miniszterelnöknek, hanem csak a minisztertanács elnökének nevez­tetett ki, a­mi igen nagy különbséget tesz. A mi­niszterelnök alkotmányos fogalom egy centráli­s az államban ; ez választja a minisztereket, az­az cabinetet alakít. Ily küldetése Mensdorff gróf­nak nincsen. Ellenben áll az, hogy Mensdorff gróf és Majláth magy. udv. kanczellár egyesül­ve fognak javaslatokat tenni a miniszteri állomások betöltését illetőleg és ők fognak leg­több befolyást gyakorolni a minisztérium alakí­tásánál. TÁRCZA: Anglia mint Menhely. Üdvöz légy Bridgwater, bolygó országom an­gol fővárosa! Háládatlan volnék,ha valamennyiszer britániai életem tapasztalatai jutnak eszembe, feléd nem röpülne legelső gondolatom is. Nélküled tán meg se szerettem volna a hatalmas birodalmat,mely­nek oly kisded pontja vagy. Arra ugyanis, hogy valaki az előitéletek tömkelegéből a tisztult né­metek világába juthasson ki, idő kell és vezér­fonal s e kettőt én szívélyességedtől nyertem, mely elfeledtetó velem néha, hogy nem otthon vagyok s visszatartott gyöngéden midőn az ide­­genlétüség érzetének lázszerü rohamai alatt o­d­á­b­b menni, más földre vándorolni nyugta­­lankodáni, mielőtt Albiont megismerni elég ul­timám lehetett volna. Ab­ádném üdvöz­légy é­rtekezletben „a német b­o­­c ezőleg ítéli meg a számíthatlanul elégtelenebbnek kell akkor lenni az elsőnek magára! Valamely jellemet lét- és titkos szerkezetében felfogni már az egyéni em­bert illetőleg is bölcsész kívántatik; rajzolni azt híven és megragadólag a költő feladata. Hogyan bírna tehát ily tárgyról nekünk fogalmat adni egy-egy unalom sújtott földes ur, avagy félfize­tésen elmélkedő kapitány ? Miképen tudjon va­laki, a kinek minden jellem megannyi zárt­könyv, melynek csak czimét és kötését látja, ki betűzni, lefesteni részünkre s utikocsijából egy nemzet jellemét ? Lefesti igenis merészen, saját káprázatait és feljegyzi, hogy ez és ez mily meg­foghatatlan s egy másik mily potom egy dolog, s elmondja sokról hogy jó, sokról hogy rósz s a legtöbbről, hogy egyik sem. — És igy egy pár folyékony vonással, elkészit egy képet, a­mely — ha mindjárt semmi lehető tárgy­hoz se hasonlít is e világon — nemzeti ábrá­zolat gyanánt akar otthon elfogadtatni. És a csalást felfedezni nem is nagyon könnyű... s biztos színezéssel ismétli elődjét minden uj kép­iró ... mig végre az ő értelmezésük szerint mu­­tattatik be, értékeltetik és könyvesittetik az idegen nép, melyről az ezredik tökfilkó épen úgy fog írni mint itt az első tökfilkó.“ Midőn e sorokat először olvastam, hazánkra gondolok azonnal, mert héj! Hungáriáról is elég torz képet mázolt össze a szerep az maga Anglia, a­melynek lángeszei besugároz­zák az egész mivelt világot, s a­melyről mégis oly ferde, elfogult és nevetséges ítéleteket hal­unk és olvasunk naponta mindenfelé úgy a bálványozók mint a lerángatók, táborában. A feladat józanul­ fogni fel Angliát, nehéz is kétségtelenül. Reánk , kontinensi emberekre nézve ez az elszigetelt nagy hatalom nem an­­­nyira egy más ország,mint egy más világrész, a­hol magunkat tökéletesen d­é­p­a­y­s­é, idegen­nek érezzük, sajátszerü lévén benne a lég, gyep, állat, ház, ember, létmód, minden. Itt az utazóra nem vár soha azon kellemes meglepetés, melyet a franczia földre lépő Heine élvezett, mi­dőn lelkesülten kiálta fel: „lám, lám ! hiszen itt is csak olyan minden mint nálunk ! még a ku­tyák, ökrök és szamarak sem különböznek a derék német kutyáktól, ökröktől és szamarak­tól!“ —­ Angliában ut az eb, barom és csacsi is annyira, hogy a futólagos látogató gyakran haj­landó felsőbb lénynek venni azt, a­mi utoljára sem egyéb faj változatnál kisebb nagyobb fog­gal, szarvval vagy füllel. Mellőzve a természettani részletezést, mely tárgyamtól messze vinne, az angolhoni különös­ségek ösmertetésére csak egy pár köznapi tényt említek. Az olvasó tán el se fogja hinni s azt gondolja, hogy csak gúnyolódom, pedig szent igaz a mit mondok, hogy t. i. Angliában az idet­lennek nincs jobb barátja a rendőrnél, a­kit be­ilin két ir Palmerstonról, sőt — ha épen kedve tart­ja — magáról a királynőről is. Ez nem az angol rendőr dolga ! Nem bizarr egy teremtés-e ez? Hasonló, bár kevésbé feltűnő, eredetiséget észlelünk egyébiránt a brit fajlényeg többi meg­testesüléseiben is. Az angol sajtó és posta pá­ratlan nagyszerűségéről nem is szólva, — van-e ember, a­ki, ha látott valaha ottani vasutat, ne sóhajtoznék indóházaik után valahányszor con­­tinensi pályához kiséri barátját, kedvesét, any­ját ? Itt mindenféle ellenállhatlan és mondha­­tatlan hivatalnok, őr, felügyelő és cerberus áll mindenféle ajtó előtt s utasít vissza könyörület­­lenü­l, sőt kötelessége szerint mindenkit, a kinek jegye nincs, de óhajt az indulás perczeig ma­radni a szeretett távozóval, a megválás egy drága lénytől fájdalmas és aggasztó lévén na­gyon, mert hiszen, ki tudja mikor s vállon szo­ríthatjuk e kezét, ölelhetjük-e, csókolhatjuk-e még a búcsúzót ? És hiábavaló minden rimán­­kodás: a rendszabály csak utast ösmer, fiút, szülök , szív vér- és szellemrokont nem. — A előtt tilos a bemenet, kivéve ha csiptethető jegyet mutat elő. Orestes tán soha se látja többé Pyladest, s Julia tán csak halva R<­useot, de azért mégis elszakasztatnak egymástól, mielőtt az együttlétes tér és idő aka­dályozná. Az elmenő szomorún ül kocsijában öt vagy tiz perczig; a maradó keservesen álldogál k­ün­n, mig a sivitó indulást nem hallja; s a kettő közt csak egy váralmi terem néha csak egy ajtó van, és még­is külön kell már lenniök, mintha elrobogott volna a vonat, oly egyik fogoly volna egy erős fűzött sriMft Bárkia k .alatt. I tik oda és addig menni a hova s a meddig, má­­­­sok kára és sérelme nélkül, menni kedve van. Az angol vasúton magunk keressük ki szeret­teinknek a legjobb kocsit, a legkényelmesebb helyest s aztán beültetjük őket szépen avagy őgyelgünk velünk a vonat előtt mig csengetnek az indulásra. „Helyre! helyre­ kiáltanak az örök, a mint csukni kezdik az addig nyilt ajtó­kat. „Megy asszonyságod? beül uraságod? kérdezted k itt is ott is egy-egy állongálótól, ki mosoly alá rejti bánatját. Az asszonyság nem megy az ur sem. Az ör nem kérdez egyebet. Neki semmi köze ahoz, hogy miért áll ott valaki ha utazni nem akar. Pedig gyakran útjában is tolong a bucsuzók serege, sőt vigyázni is kell nehogy a kerék alá érzékenyükön valamelyik elhagyott; de azért egyik pálya igazgatóságá­nak sincs esze ágában is, hogy állomásait el­zárja a jegyetlen látogatók előtt, s elválassza a barátokat és szeretőket, mielőtt a válás elkerül­­hetlen lenne vagy legalább az illetők elhatáro­zása s nem idegen és idétlen siettetés által idézi tetnék elő. Ilyes kitiltás lehetőségéről az ango­­nero is álmodik mig a continensre nem jön. Nála már indulóban van a kocsisor, s ő mégis a pallózaton áll,még egy kézszorítást nyerni, még egy édes szót váltani. S ha aztán leszáll — mert a mozdony siet, s neki maradni kell — a „hideg“, a „nyers“, a „szívtelen“ angol gyor­sítja lépteit tán épen fut is („ügyetlenül“ — mondaná a franczia tánczmester, kötéltánczos vagy czimeres szolga) a vonal mellett, mikép egy perczczel tovább maradhasson annak köze­lében, kitől még egy utolsó pillantást cse­rélni fájdalmasan jól esik. Ab! kedves brit in­g ház, mennyire imádom nyíltságodat, szabad t, emberségedet, a mely mellett nincs t^vall kárt senki,s még, int a más orszá­ggánybörtö

Next