A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-01 / 200. szám

Előfizetési díj : Pesten küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . .... 1 frt 75 kr. 3 hónapra.................................5 frt 25 kr. 6 hónapra..................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Mind a pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása: Ország­ ut 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Beigtatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések t­ö­b­b­s­z­ö­r­i beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési dij a lap tulajdonos szerke­sz­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés politikai és közgazdászai napilapra. Minthogy a tisztelt olvasó közönség közt vannak sokan, kiket „Erdélyország Emlékirata“, — melyet lapunk augustus 23-ikán kezde meg közleni — érdekelni fog, annálfogva a mondott naptól kezdve a „Hon“-ra árfelemelés nélkül, előfizetés nyittatik ekképen : augustus 23-tól—november végéig­ .... 5 frt 25 kr. Augustus 23-tól—december végéig . . . . 7 frt. — — „A HON“ szerz, s kiadó hivatala. PEST, AUGUSTUS 31. Politikai Szemle, (U). A franczia lapok élénkebben fog­lalkoznak, mint föltettük, a gasteini egyez­mén­nyel. A „Patrie“ egy figyelmet ébresztett czikkében azt mondja, — a „France“ tegnap feltüntetett eszmemenetével egye­­zőleg — miként a gasteini egyezmény által elért eredmény határozott ellentét­ben áll azon elvekkel, melyeket Fran­­cziaország becsületének és kötelességének tartott felállítni, a jogosság és semleges­ség értelmében, mind a londoni conferen­­ciákban, mind a Berlinbe és Bécsbe kül­dött közleményeiben. Ennélfogva a poli­tikai következetesség parancsolja a fran­­cziák császárának : megtagadni helyeslé­sét a gasteini egyezménytől. Ugyan a lap­nak egy berlini levelezője azt véli, mi­ként Ausztria nyert az egyezmény által, mivel a provisorium megakadályozta a herczegségi kérdésnek porosz értelembeni megoldását. Az augustenburgi herczeg maga oka bukásának. A „Moniteur“ esti lapja is hozzá­szól heti szemléjében a gasteini egyezmény­hez, mint egy alább olvasható távirat je­lenti. A „Moniteur“ úgy látja, hogy ezen egyezmény nem talált kedvező fogadta­tásra Németországban. A herczegségek uniója egyike volt azon elveknek, melye­ket a bécsi és berlini kabinetek eddigelé a legállandóbban prodlamáltak. A gastei­ni stipulatiók az eszmék ellenkező rende szerint vannak szerkesztve. Azok nem foglalják magukban a herczegségek rész­vétét saját sorsuk intézésében, nem ve­szik tekintetbe északi Schleswig nemzeti­ségét. Annyi igaz, hogy e két udvar mint ideiglenest állítja föl ezen combinatiót: souverainitási jogaik gyakorlását csak ideiglen osztották meg egymás között: minélfogva tanácsos várni, hogy végleges ítéletet lehessen mondani a herczegsé­gek ügyében követett politikások felől. A „Moniteur“ ezen közleményéből nyilván kitűnik, hogy a franczia kor­mány mind e mai napig nem hagyott föl azon elvekkel, mely­eket a sokat emlege­tett kérdés megoldására nézve kitűzött: hogy tudniillik a herczegségek lakóinak joguk van rendelkezni sorsuk felett, s hogy a herczegségekben a nemzetiségi elv­­ tekintetbe veendő. Ezen szempontokból tekintve a gasteini egyezményt, a „Moni­teur“ természetesen nem szólhat nagy el­ismeréssel felőle. Azonban mindezen rá­­szóló nyilatkozat dac­ára nem valószínű, hogy a franczia kormány kilépni szándé­koznék eddig követelt tartózkodó állá­sából. Az angol „Morning Post“ tudni akarja: váljon az osztrák-porosz egyezmény kö­zölte tette azon nem német hatalmakkal, melyek az 1816-ki szerződéseket aláírták. (A notificatió megtörtént.) Az európai súlyegyen egészen új phasisba látszik lépni; ezt a többi hatalmak nem nézhe­tik közönyösen. A porosz nép soha sem fogja valósítni „német eszméjét.“ Egy kormány politikai erkölcstelensége gyak­ran a nemzet bűnrészes erkölcstelenségén alapszik, és egy karddal irányzott politi­ka kard által fog ismét elveszni. Bécsi lapok azt írják, hogy a gasteini egyezmény végrehajtása, a­mennyiben a kormányzásra vonatkozik, nehézségekbe ütközött. Poroszország Schleswiget poro­­szosítni, a két herczegséget eddig össze­kötött vékony szálat is széttépni, a kieli közös felebbviteli törvényszéket megszün­tetni akarja. A „Debatte“ úgy tudja, hogy még a herczegségi főhivatalnok czíme iránt sem egyeztek meg Ausztria és Po­roszország : Ausztria csak , biztosinak, Poroszország kormányzónak akarja ne­vezni hatalma képviselőjét és kezelőjét. Baj volna az is — mint­ Schleswigből tár­l írják, — hogy az egykori schleswig-hol­­steini hivatal­főnökök és hivatalnokok nem hajlandók Holsteinban részt venni a kormányzásban, mivel Ausztria csak ideiglenesen veszi birtokába azon her­czegséget. Ezen körülmény volna oka­­ annak is , hogy Gablenz altábornagy­nak oda utazása bizonytalan időre elmaradt. Igaz-e , nem igaz-e mindez? nem kezeskedünk érette , annyival in­kább nem, mivel a bécsi lapok mostanság minden erejüket megfeszítik, hogy a gas­teini egyezményt lerántsák, s egyúttal J­ensdorff gróf külügyminisztert népsze­­rütlenítsék. Hogy ezt miért teszik a pseu­do­liberálisok ? fölösleges magyarázni. A „Moniteur“, helyesli D’Azeglio esz­méit az olaszországi választásokat illetőleg. A „Moniteur“ esti lapja, mint a táv­írda jelenti, a bukuresti nyugtalanságokról is szól. Kimondja, hogy aKuza herczeg el­leni panaszok nem alaptalanok. Ellenez mindennemű intervention s azt ajánlja Kuzának, hogy feddhetlen politika köve­tése és a kormányzatbani rend helyreál­lítása által igazolja magát a támadások ellenében. A cancellar a provisoriumról. Az udvari cancellár­i excellentiája fen­­tartatni kívánja az országgyűlésig a me­gyék provisorius állását. A­mi azonban a jelen hivatalnoki kart illeti, azt szinte megtartatni óhajtja, kivé­ve azokat, a­kik nem bírnak kellő részrehaj­­latlansággal; a­kik nem bírnak kellő tapintattal; a­kik nem bírnak kellő képesség­ge­l, s a­kik nem érdemelnek bizalmat. Ha az illető hivatalnok urak még er­re sem jutnak azon tudathoz, hogy mit kell tenniök,ha még erre sem értik meg, hogy előttük van az út, melyen mint alkotmányos érzelmű honfiaknak lehet belépniük polgártársaik közvéle­ményébe, s egy határozott tén­nyel re­habilitálni azt, a­mi rájuk nézve kell, hogy legdrágább legyen, hanem be akar­ják várni, míg a közönség panaszai, mint a felhőszakadás, omlanak reájuk, ujjal mutogatva azokra, kik a négy kategória közül az egyikben, de talán mind a négy­ben is elmarasztaltathatók ? akkor csak­ugyan dleum et operum perdidimus, a kik eddigelé javukra szót emeltünk. — Az önhibájáért elmozditott hivatal­noknak nem jár többé egyenlő osztalék bizonyos polgári jogokból. A főispánok, azoknak eltávolításával, a­kik a fentebbi kategóriák rostáján fen­nem maradhatnak, kénytelenek egyene­sen a retablicáz'­shoz folyamodni, mert olyan gazdagok kapacitásokban még­sem vagyunk, hogy három külön tisztviselői kart ki tudjunk állítani, különösen a jogi praxis 17 évi szünetelése után: egy al­kotmányost, egy provisoriust, meg egy harmadikat a kettő között. Tehát a főis­pánok okvetlenül kénytelenek a 61-i tisz­tikarok egyéniségeit felkeresni, s azokat hívni fel helyeik elfoglalására. Nem tud­juk, sikerülni fog-e ez? Ha ez sikerül, akkor ez a proviso­rium, retab­lirozott tisztika­­r­okkal. Az igaz, hogy ez is csak provisorium, mert az újraválasztás határidején túl min­den tisztikar csak provisorius, a cancel­­lári kisérő levél is annak nevezi. De hát ha ennyi akadályon túlhalad­hatunk, nem lehetne-e elvégre magát a jogelvet is megmenteni ? a mire mind fenn, mind alant olyan nagy szüksé­günk van. Ha a főispánok a megyék személyi szervezésén átvergődhettek, nagy szökés­nek kell-e a rendszerben történni, hogy e szervezésnek a közönség hely­benhagyása megnyer­essék, s így alap legyen nyerve a törvényessé válan­dó megyékben egy törvényesen alakít­ható országgyűlés számára ? ... . Nem dbritáljuk a kormányt zajos tevé­kenységre sürgető indítványokkal, de a helyzeteket ismerve kénytelenek vagyunk abban a hitünkben megmaradni, hogy lé­pésről lépésre mindig jobban kényszerü­­lend a kormány azokhoz a jogi álláspon­tokhoz közelíteni, a­melyekig mi eléje jöttünk. Már abban is, a­mit a kanczellári ki­sérő levél kiemel: „a tisztviselők tudják meg, hogy a megyei tisztség nem lehet ez él, hanem csak eszköz a nép ér­dekeinek előmozditására, “ oly elvet látunk megalapítva, mely alkotmányos fogalmakból szülemlett, s melynek egé­szen ellenkezőjét iparkodtak ellenünkben eddig elé föntartani a magukat kormány­­­orgánumoknak lenni állító satelles-tollak. Véleményünk szerint azon kanczellári rendelet, mely a provisorium további fen­­tartását ily záradékok mellett rendelte el, ennek a provisoriumnak befejezését ír­ta alá. De bármi esetben is nem tarthat az to­vább, mint az országgyűlési felső tábla legelső üléséig. A főispánokhoz intézett utasítási pon­­tozatok e hivatalt oly fontosságra emelik, annyi felelősséggel terhelik meg, hogy azoknak betöltése „egész“ embert kíván meg. Ez utasítás szerint a főispán maga az, a­mi volt az egész autonóm megye : poli­tikai kormányzó, közigazgatási és tör­vénykezési elnök, a közcsend és bizton­ság vezére, annak a megyének belügy­minisztere, kereskedelmi és cultusminisz­­tere, rendőrminisztere, sőt néha-néha hadügyminisztere is, és a­mennyiben a telekkönyv és adóügy is vállaira té­tetik, — egyúttal pénzügyminisztere is; a mellett supremum forum szabályelle­nességek tárgyában; a tisztviselői kar dictatora, ki ítéletet tart oly subtilis ügyekben, minek a hivatalnok pártatlan­sága, tapintata, képessége s bizalomra érdemes volta. Egy szóval, az utasítás szerinti főispán oly nagy ember egy vármegyében, mint a kormány akármelyik minisztere, s re­­praesentálja otthon az egész megyei auto­nómiát. Ily nagy hatású személyiség soha egy hétre sem hagy­hatja el elnöki székét, hogy azt a másikat a felső táblánál elfog­lalja. És így az országgyűlés összeülése­­kor a között kell választani, hogy vagy ezek a tényezők elmaradnak a felső táb­láról, vagy a megyék maradnak a nélkül az orgánum nélkül, mely náluk minden ágazatában a közéletnek a hozderőt ké­pezi. Ez nem a mi akadékoskodásunk, ez a természet rende. Fél főispán nem töltheti be e nagy ha­­táskörű hivatalt, s fél­ főispán nem ülhet a felső tábla asztalánál. J. M. (t) Erdélyi országgyűlés. A „Wan­derer“ mint legujabbat írja : „Aug. 28 án kelt legfelsőbb határozatnál fogva az erdélyi ország­gyűlés feloszlattatik, s egy más országgyűlés hi­­vatik össze, az 1848-ki jun. 3 ki választási rend szerint. — A „D­eb a 11 e“ az erdélyi uj ország­­gyűlésrőlirja: „Ha valósul, amit az itteni jól értesült körökben beszélnek, a kormány végkép megállapodásra jutott az erdélyi kérdés­ben, az eljárási ad­­ót illetőleg. „A modalitásokról oly közleményeket ve­szünk, melyek az authenticitást nem igény­lik ugyan, de legalább is nagy valószínűséggel bírnak. „A lényeges részletek következők : Legközelebb új országgyűlés hivatik össze, Erdélyben. Az összejövetel napja még nincs meghatározva. „Ezen országgyűlés kizárólag az erdélyi Unió törvényeziki revisiójával foglalkozik. Tehát ad hoc országgyűlés lesz. „Mint fölteszik, ismét visszatérnek azon esz­mére, melyet korábban a magyar és erdélyi or­szággyűlés támogatott, mely szerint egy orszá­gos bizottmány küldetnék ki, mely a netán be­következhető törvényhozási unió modalitásait és határait szabatosan kifejezné és megállapí­taná. E szerint Erdély autonómiájának követel­ményei, úgy a közigazgatás, mint a külön tar­tományi ügyeket illető törvényhozás tekinteté­ben, ezzel tág tért nyernének, s másrészről a kormánynak is szabad keze marad a két or­szág közötti egyezséget illetőleg. (Nézetünk szerint ez a modus precedendi csak akkor jut­hat a gyakorlatban is érvényre, ha a magyar országgyűlés új vátummal elejti az unió czikket, s az egész kérdést visszaveti az 18474 térre. „A közjogi kérdések nagy fontosságához mél­tólag , a kormány visszautasít minden mes­terkélt eszközt, mely csak a nyert eredmény , igaz voltának árthatna. Ezen czélból a kormány j ugyan Erdély régi alkotmányos jogának szem­­­­pontjából indul ki, hogy az országgyűlés tör­vényes jellemét minden kétségen fölül helyez­ze, de másrészről a közbejött viszonyok iránt is lelkiismeretes tekintettel lesz. „Ezen értelemben a kormány az országgyűlés alapjának az 1791-ki törvényt, s a leopoldi dip­lom­át tartja, mely egyesülten a sanctio pragma­­ticával az erdélyi törvényes jogot képezi. Úgy­szintén alapul szolgáland a nemzeti egyenjogú­ságnak megtörtént proclamatiója. „Ezen értelemben fognak kibocsáttatni a to­vábbi rendeletek is, a választásokra nézve. A választási census, a törvény értelmében 8 frt lesz, de ebbe a fejadó és pótlékadó nem számít­­tatik be. A kormány ezen censust annál inkább igazoltnak látja, miután az agy is az egész mo­narchiában, sőt tán egész Európában a legala­csonyabb. „Az igazságszolgáltatás és közigazgatás ma­rad Erdély­en, amint van, azonban a mostani administratorok helyét az 1861-diki főispánok foglalják el­.A gubernium szintén megtartja mostani szer­vezetét és jelenlegi tagjait; azonban, hogy a számos reform-munkálatok gyorsitassanak, a guberniumnak 1861-ki tagjai is újra meghivat­­nak helyük elfoglalására. Tehát az erdélyi kath. püspök Fogarassy reichsrath ur szin­tén régi jogába (mint ülnök) visszahelyeztetik. „Az országgyűlés helye Kolozsvár, a hova ő exja gróf Crenneville a guberniumot már áthelyezé. „Mint továbbá hallatszik, az unió kérdés szin­tén egyike leend azon legelső ügyeknek, me­lyekkel a magyar­­ országgyűlés is foglalkozni fog.“ — így adja elő a „Debatte“ a kormány eljárási tervét az erdélyi ügyben. M. kir. udv. kanczellár ő nagym­­agának elnöki levele az újonnan kinevezett főispánokhoz. ő cs. s Apostoli kir. Felsége folyó évi junius 8-dikán kelt legfelsőbb elhatáro­zásával a magyar kir. helytartó-tanácsnak ideiglenes felfüggesztett hatáskörét leg­kegyelmesebben visszaállítani méltóztat­­ván, azon szabályoknak is változást kelle szenvedniük, melyek az eddigi megyei kormányzók működését szűkebb korlátok közé szorították. E módosított s az újabb viszonyokhoz alkalmazott szabályok az 1­. alatt ide­zárt pontozatokban foglaltatnak, melyek azonban egyedül ügykezelési s közigaz­gatási intézkedésekre vonatkozó tartal­muknál fogva nem szolgálhatnak tájéko­zásul azon magasbkörü irányzatra nézve, melyet a megyei főispánoknak a kormány elveivel találkozólag követniök kell, hogy igy a trón s a haza érdekében egyesült erőkkel, s önzéstelen buzgó törekvéssel előkészíttessék ama tér, melyen Magyar­­ország jövőjének kérdése törvényhozási­­lag lészen megoldandó. Ezért kell az érintett pontozatokat ne­hány tájékozó megjegyzéssel kisérnem, melyek...........legközelebbi teendői tekin­tetében némi irányzatul szolgálhatnak. Midőn ő cs. s Apostoli kir. Felsége leg­felsőbb parancsa folytán a magyar ügyek vezényletét elvállalom, számot vetek kor­látolt erőmmel, s feladatom sokoldalú ne­hézségeivel. De a haza iránti kötelesség e nehézségektől visszariadnom nem en­gedvén, Uram királyom parancsának azon reményben hódoltam, hogy honunk javára czélzó törekvéseimben a nemzet higgadt értelmisége, s azon férfiak által támogat­­tatni fogok, kiket Ő Felsége bizalma az országos s megyei kormányzat főpolczaira emel. És hogy e támogatásra nem tévesen szá­mítottam, a hazai sajtónak a pillanat ko­molyságához méltó mérsékelt nyilvánu­­lásain túl egyéb jelenségek is tanúsítják, melyek reményre nem engedik, hogy a nemzet választottjai hazafias készséggel fognak sorakozni a kormány zászlaja kö­rül, mely a törvényes állapotok ország­gyűlés útjáni valósítását tűzte ki törekvé­se czéljául. Irányzatomnak e vezérelvénél fogva el­ső feladatomul tekintem a függő közjogi kérdések akkénti megoldásának előkészí­tését, hogy hazánk alkotmányos és törté­nelmi jogai a birodalom léte­ s hatalmi állásával összhangzásba hozassanak , s annak az örökös tartományokkal a Prag­­matica Sanctioban gyökerező kapcsolata a jogok, kötelmek s érdekek kölcsönös méltánylása, a fennálló viszonyok komoly mérlegelése s a testvéri szeretet kötelékei által mindinkább megszilárdíttassék. Az e czélra vezető rendszabályok kez­deményezésénél azonban nem lehető föl nem ismernem ama nehézségeket, melyek­­ az ország jelen állapotának a jogfolyto­­­­nossági követelményekkel­ találkozásából­­ származnak; s melyeknek majdnem csüg­­­­gesztő hatását csak abbeli hitem enyhít­heti, hogy az annyira óhajtott alaki s anyagi törvényesség teljes visszaállítása különben is csak törvényhozási úton lé­vén eszközölhető, a magyar nemzet,­­ méltányolva közös feladatunk végzetes jelentőségét s számot vetve a veszélyes rázkódtatások nélkül rögtön meg nem változtatható kivételes körülményekkel, — a kormányhozi bizalmas csatlakozása által az országgyűlési tárgyalások mie­­lőbbi nyugalmas megkezdését lehetővé teendi. Ez lévén a főczél, mely felé minden igaz hazafinak törekednie kell, s az ide­iglenes állapotok gyakori ismétlése nem csak a közbizalom megingattatását, de a hivatalos tekintély sülyedését is eredmé­nyezvén, — a kormánynak alig maradt más választása, mint a megyék jelenlegi kivételes szerkezetét a törvényhozás to­vábbi intézkedéséig épségben tartani, s egyelőre csak oly változásokra szorítkoz­ni, mik a közjó s a szolgálat érdekében mellőzhetleneknek mutatkoznak. Ezen elvből kifolyólag, jóllehet a rend­­szerirányzat változása a becsületes s kö­telességeinek pontosan megfelelő tisztvise­lők elbocsátására indokul nem szolgál­hat, másrészt mégis különös súlyt kell fektetnem arra, hogy oly tisztviselők, kik kellő képesség, szorgalom, vagy tapin­tat hiányában bizalmat nem érdemelnek, vagy kik hivatalaikat részrehajlatlan pár­tatlansággal nem kezelik, a közönség bi­zalmát biró alkalmas egyének által he­­lyettesittessenek, — kiknek minden egyéb tekinteten felülemelkedett hazafiságuktól bizton elvárhatni vélem, hogy a jelen vál­ságos időben a közérdeket az alkalmazás alakszerűségének alárendelni, s e miatt szolgálataikat a kormánytól, s a rend ál­dásai után sóvárgó közönségtől megta­gadni nem fogják. A magyar nemzet hazafias érzülete, s a múltak borús emlékeivel keserítőleg fog­lalkozni nem szokott engesztelékeny szel­leménél fogva erősen hiszem, hogy fen­­nebbi bizalmas várakozásomban csalat­kozni nem fogok; valamint nem fog hi­­ányzani azon becses közreműködés sem, melyre a megyei kormányzók részéről az ingerlékenyebb kedélyek kíméletes csil­lapítása, a gyakran kisebbszerű esemé­nyek által is fölizgatható közvélemény megnyugtatása, s egyedül a trón és haza egyesült érdekeinek szentelt kormány­irányzat tapintatos ismertetése tekinteté­ben teljes megnyugvással számítok. A megyei kormányzók a helyhatósági működés rögtöni teljes érvényesítésére törekvő honfiak aggodalmait különösen azon biztosítással oszlathatják el, hogy a kormány a helyhatósági intézményt a magyar alkotmány egyik legértékesb gyöngyeként tekinti ugyan, de hogy épen azért óvakodnia kelle, azt törvényhozási uton kívül, s a mellőzhetlen előzményezés nélkül a viszonyok téves felfogásánál fog­va könnyen felmerülhetendett szenvedé­lyes rázkódtatások küzdteréve tenni, — melyeknek kihatásai a tágabb köröket sem hagynák érintetlenül, s a helyzet ko­molyságánál fogva mindenek fölött szük­séges honfiúi higgadt mérsékletet a kö­rülményekkel megalkudni nem akaró kö­vetelmények nyomása alatt megtörni kényszeríthetnék. Másrészről a főispánok a tisztikar mű­ködésének szigorú ellenőrzése, s minden visszaélés kérlelhetlen megtorlása által annak kellő tekintélyt is szerezhetnek, s ha különösen az illetőkben meggyőződés­sé érleltetik azon hitet, hogy a megyei hivatal nem czél, hanem a közigazgatás, s közönség érdekeinek szolgáló eszköz, — hogy a tisztviselők önzéstelen, tapin­tatos, s minden nélkülözhető alaki nehéz­kességtől ment eljárása a kormánynak a közönség bizalmát leginkább megsze­rezheti, — hogy rendkívüli idők rendkí­vüli erőfeszítést igényelvén, mindenkinek kettőzött szorgalommal, s egész odaadás­sal kell kötelmei teljesítésére törekednie, — hogy végre, jóllehet a kormány a tiszti­viselők sorsát komoly gondoskodásai és gyául tekinti, mindazáltal alárendeli saját irányzatával, s a, közérdekb^­­közö eljárást tűrni nem fog­­gatást. jele­n ki­vetélés

Next