A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-01 / 200. szám

stájerországi és karinthiai slovének, a ga­­licziai ruthenek, stb. inarticulatioját sür­gették volna, holott e népek egészben és nagyban a germanisale német bureaucratia suprematiája alá vannak adva. Nem vá­lik b­ecs­ü­l­e­té­re a­z „O­s­t D. Post“­­nak, hogy a midő­n akár az osztrák,akár a magyar jogegyenlőségi törvények után, maga is jól tudja, hogy az inarticula­tio fontossággal nem bír, sem Erdélyben, sem Stájerország slovén részeiben s sem Gallczia lutherijei, vagy Dalmatia szláv­­jai között, mégis mint izgatási eszközt, szünet nélkül e szót hangoztatja, a­hány­szor a magyarok elleni vak dühe elra­gadja.) tányos kívánalmak s érdekbiztonsság szín­vonalára emelhetik. Az itt csak lényegesb vonalaikban érin­tett elvek szerint lesz tehát a tisztviselők eljárása megbírálandó, s ott, hol a közjó érdeke személyes változásokat igényel, ezek a fenforgó kivételes körülményeknél fogva az y. alatti pontozatok 9-dik sza­kaszában érintett alakszerű eljárás mel­lőzésével ugyan, de a hivatal tekintélyé­nek lehető kímélete mellett érvényesíten­­dők. Minthogy azonban a kormánynak főleg oda kell törekednie, hogy kivált a válasz­tási mozgalmak küszöbén a közigazgatási gépezet működésében fennakadást ne szenvedjen, de a tisztviselői karban törté­nendő változások körüli különös óvatossá­got nagy horderejű politikai okok is tanácsolják, a fennérintett pontozatokban foglalt szabályoknak kivételes mellőzése folytán...........bizalmasan megkeresni kí­vántam, hogy az e részben szándékolt in­tézkedések foganatosítása előtt az elbo­csátandó tisztviselők, s a helyettesítendő egyének névjegyzékét kimerítőleg indo­kolt jelentés, s az állami ellátásra jogosí­tott egyének szabályszerű elbánása iránti javaslatai kíséretében a tárnokmester ur­nak előleges jóváhagyás végett fölterjesz­teni szíveskedjék. Bécsben, 1865. augustus hó 26-ikán. A megyei kormányzat fő elveit szabá­lyozó átalános közigazgatási s ügyke­zelési pontozatok. 1. A főispán (főispáni helytartó) a megyei kor­mányzat s közigazgatási ügyvezetés élén áll s e működési körben közvetlenül a m. kir. helytar­tótanácsnak van alárendelve. 2. A főispán megyéjében az összes közigazga­tási s törvénykezési ügykezelést irányzólag ve­zényli s ellenőrzi. 3. A főispán köteles a közcsend és közbizton­ság fentartásáról s esetleges­­ helyreállításáról gondoskodni, — a személyes biztonságot tör­vényellenes megtámadások ellen oltalmazni, — a megye szellemi és anyagi jólétét, az ipar és kereskedelem fejlődését lehetőleg előmozdítani, s e végből különösen az egészségi és tanügyek czélszerű kezelése s a közlekedési eszközök jó karban tartása felett őrködni , — alárendelt tisztviselőit tevékenységre s a közönség bizalmát megnyerő szabályos, higgadt s tapintatos eljá­rásra serkenteni, — a köznyugalom s testvériség kötelékeinek lazítására vezethető fondorlatokat megzabolázni, szóval a gondjaira bízott megyét az erély és mérséklet kellő párosításával kor­mányozni s felsőbb intézkedést igénylő, vagy más közérdekű eseményekről az illető felsőbb hatóságnak jelentést tenni. 4. Ha a vagyon- vagy személyes biztonság na­gyobb mérvű veszélyeztetése fegyveres erő al­kalmazását igényelné, a főispán azt az e részben már utasított katonai hatóság közbenjöttével ki­rendelheti. 5. A főispán a közigazgatási, törvénykezési, telekkönyvi­­ adóügyek menetéről magának folyton tudomást szerezni, s ha ön tapasztalata, felek panaszai, vagy alárendeltjei jelentése foly­tán szabályellenes cselekvényekről, vagy orvos­lást igénylő körülményekről értesülne, a kellő intézkedéseket késedelmetlenül vagy saját hatás­körében megtenni, vagy esetleg véleménye kísé­retében az illetékes felsőbb hatósághoz járulni tartozik. 6. A főispán a megyei törvényszék, árvaszék s számvevőszék ülésében elnökölhet, s a tör­vénykezés terén kormányzói s örköo­ési jogánál­­ fogva, a fennálló alaki törvény korlátai között az igazság gyors s pártatlan kiszolgáltatását biz­tosítható ügykezelési intézkedéseket érvényesít­het. A börtönügy s börtönfegyelem szabályszerű kezelése szintén a főispán felsőbb őrködési köré­hez tartozik. 7. A főispán továbbá köteles befolyását oda irányzani , hogy az adókötelesek az orszá­gos­­ államszü­kségletek fedezésére szánt köz­adó rendes fizetése által a behajtási végrehaj­tások terheitől meneküljenek, de másrészt az adózók érdekei fölött is gondosan őrködni, s minden a tudomására jutott, a fennálló szabá­lyokba ütköző e részbeni eljárást kellő orvoslás végett felsőbb helyre följelenteni. 8. A felsőbb rendeletek megyeszerzei közzété­telét s foganatosítását a főispán eszközli s ellen­őrzi. 9. Addig, mig a megyék rendezése iránt tör­vényhozás utján intézkedés fog tétethetni, a fő­ispán a megürült tiszti állomásokat helyettesítő­­leg tölti be, csupán az első alispáni állomás he­lyettesítése esetén tartozván a kinevezendő egyén iránt a tárnok felsőbb megerősítését előzőleg ki­kérni. A tisztviselőket a főispán fölesketi, azokat szükség esetén hivatalaiktól felfüggesztheti s ne­­taláni végleges elbocsáttatásukra nézve a fennálló fegyelmi szabályok értelmében jár el. 10. A tisztviselők fizetéseit az e részbeni sza­bályok szoros szembentartása mellett a főispán utalványozza. 11. A megyei költségvetés előkészítése s az utalványozott összegek fölszámítására nézve a jelenlegi gyakorlat s a fennálló szabályok irántt­­adók. 12. Az országgyűlés kihirdetése után a főispá­nok a követválasztások alaki megindítására néz­ve ,külön utasítással fognak elláttatni, tehát tudhatjuk, mit akar az egyik rész, s mit tagad meg a másik. — A „N. fr. „Presse” írja: „A po­litikai igazság nem abban fekszik, hogy abstracte fogjuk fel a jogfolytonosságot, hanem hogy Magyarország öröklött jo­gait kiegyeztessük az 1861. óta nálunk létező alkotmányos jogokkal. „A kísérlet, hogy ezen kiegyeztetés a középpontból valósíthatott volna , a meg­bukott minisztérium gyengesége folytán nem sikerült. (Schmerling urat épen nem lehet gyen­geségről vádolni. Sőt mindent, a­mi ere­jétől és erélyétől kitelt, elkövetett, hogy a „kiegyeztetést” eszközölje. Csak­hogy ő a kiegyeztetés alatt, mindig az U­n­­bedingte Unterwerfungot értette. Szö­vetkezése a Nádasdy-Reichenstein firmá­val, s a szebeni operatio nyilván mutatja, mit értett a kiegyezkedés alatt. Nem mást, mint minden országot alázatos pro­­vincziává tenni, a legfőbb törvényszéke­ket Bécsben concentrálni, és a nemzeti egyenjogúságot úgy magyarázni, hogy a főhatóságok ügykezelési nyelvét a mi­nisztérium határozhassa meg. Ezen utóbbi egy tény is bebizonyította, hogy a szebe­ni román követek nagy része nem kül­döst képviselő, hanem az államminiszte­­rium­ subalternus hivatalnoka volt.) „Most — folytatja a „NI. fr. Presse“ egy újabb kísérlet indul meg a magyar országgyűlésből. Azonban ezen kisérlet nem foglalja magában azt, hogy a biro­dalmi alkotmány már előre szét volna szakítva. Ám terjes­szen elő a legköze­lebbi magyar országgyűlés föltételeket, melyek alatt Magyarország az osztrák népekkel közös alkotmányos életet kívánna folytatni, s akkor a birodalmi képviselet majd fog felelni, és kitűnik, váljon lehető e a kiegyezkedés ? De a magyar jogfolytonosság kedvéért nem jo­gos, s politikailag nem is bölcs eljárás az annyi fáradsággal alapított osztrák köz­jogot lerombolni. Ha ma feladjuk a létező jogalapot, anélkül, hogy elébb az uj szer­ződés Magyarországgal megpecsételve, volna, ennek csak az lesz következése hogy a Lajtha mindkét partján elvész az alkotmány. (Mint látszik a „Presse“ még mindig azon obsoretus eszmével foglalkozik, hogy a magyar országgyűlés a Reichsrathtal fogna hosszadalmas és czélra nem ve­zethető alkudozásokba bocsátkozni. A magyar közjog ezen utat nem ismeri: nekünk elég, ha országgyűlésünk határo­zatai az uralkodó által szentesittetnek. Örökre protestálni fogunk azon föltevés ellen, hogy a korona sanctiójának füg­getlenségét valamely más idegen képvi­selő test helybehagyása korlátozhatná.) — Az „Ost. D. Post“ dühössége és rágalmazási vágya ma már culminál. A többi közt írja: „Az unió már meg van vitatva és el van ítélve. A legnagyobb szerencsétlenség volna a mo­narchiára és a koronára nézve, hogy ha a századok óta elnyomott heleta román nemzetet megint a magyar suprematia igája alá vetnék, a midőn ezen eredeti erőtömeg csak most jutott még joghoz az oct. diploma és a febr. patens által. (Alig hisz az ember saját szemének, hogy ilyesmit mai nap nagy lapban, ve­­zérczikkben nyomatva láthat. A régi aris­­tocrata alkotmány egyaránt elnyomta a magyar, szláv, német és román köznépet. De hogy az elnyomás is sokáig tarthatott, a Metternich-féle Ausztria vétke. De ime, azon perczben, melyben Magyarország 1848-ban ezen vaskapcsok alól kibonta­kozhatott, megadá az összes népnek a po­litikai szabadságot, a szavazatjog kiter­jesztése által, egy mértékben minden nem­zetiségnek. Az oct. diploma, s méginkább a központosító febr. patens nem igényel­hetik maguk számára azon dicsőséget, hogy a politikai jogok kiterjesztését a népre kezdeményezték volna. Az unió sem a monarchiára, sem a koronára nézve nem veszélyes, de igen is veszélyes az ab­solut hatalomra, uralkodó azon bureau­­cratiára nézve, melyek politikai bölcses­sége e két szóban fenekült: divide et vince­s.) Továbbá irja az „Ost. D. Post“ — „Egy magyar lap már azt mondja, hogy a magyaroknak nem volna ellenvetésük a román nemzet receptiója ellen, de mire való ez, midőn az 1848-diki törvények a törvény előtti egyenlőséget kimondották. Tehát a románokat azon törvényekkel biztatják, melyek ellen a románok egész erővel fölkeltek!“ (Az itt idézett lap épen a „Hon“, de az „Ost D. Post” hamisan idézi sorainkat: mi azt mondtuk, hogy ha román testvé­reink az 1848-ki törvények után is óhaj­tanák az inarticulatiót, Magyarországnak semmi oka sem lesz azt ellenezni.­­ Kü­lönös az, hogy minden bécsi centralista lap azon őrjöngő idea fixában van, hogy a magyarok bármely nemzetiség inarticu­­latióját elleneznék. Egyébiránt e szóval: inarticulatio eddigelő főleg a román bureauc­aták ütöttek zajt.Bizonyosan mert jelszót kaptak a tudvalevő helyekről. So­ha sem hallottuk, hogy a centralisták, a Észrevétel az „ügyvédeink állásáról“ szóló­­ cikkekre. „Audiatul et altera pars.“ A haza legégetőbb kérdései sem vitattatnak most gyakrabban a sajtó terén, mint az ügy­védek és ügyvédjelöltek jogi állása s anyagi helyzete. Egyik czikk írója kétségbe van esve, hogy fiát minden ember jogásznak neveli, pedig most is annyi az ügyvéd, hogy nem tudnak megélni; miért aztán inti az apákat, hogy fiaikat — talán hajlamaik ellenére is — akárminek, csak jo­gásznak lenni ne engedjék. Másik már annyira félti kenyerét, hogy nem éri be azon tanác­csal, mely szerint minél keve­sebben lépjenek a jogi pályára ifjaink közül, hanem a már jogvégzettek ügyvédekké levését is akadályozni kívánó „ifjoncz“-nak tekinti a jogvégze­tét, ki bírói képességét tanúsító bi­zonyítványa daczára, mit a bírósági állam­vizsgálat sikeres letevésekor nyer, — csak a „másolás“ nagy munkájára lehet hivatva, no­ha az ezt vitatók némelyike is alig lépett ki „ez ifjonczok“ sorából; sőt roszul titkolt öröm­mel üdvözli a Zichy féle deczember 16-diki rendeletet,mely szerint a fenálló ha­zai törvényeink értel­m­ében már fel­esketett ügyvédek az ügyködéstől el­tiltva, ismét csak gyakornokoskodásra vannak szorítva, s ezeket némely czikkíró „ügyvédje­lölteknek“ nevezi, noha ezek diplomája az övé­től csak annyiban különbözik, hogy azoké 1865. január 1-seje után egy héttel, a czikkiró úré pedig 1865. január 1-seje előtt egy héttel kelt, s ezt is csak olymódon nyerte meg korábban másokéinál, hogy az ideigl. törv. szab. VIII. 5. §-ában kiszabott 2. évi joggyakorlat letelte előtt sikerült neki az ügyvédi vizsga letételére engedélyt kapni, mi másoknak,— kik vele erre nézve azonos jogúak voltak, — nem sikerült. Nem szoktam soha mások magán­ügyeibe avatkozni, de most fel kellett hoznom ezeket, hogy azok, kik előtt e „titkok“ nem ismerete­sek, láthassák, minő súlyt kelljen fektetniük azon érvekre, melyek eszerint minden más, csak a salus reipublicae suprema lex esto“ el­véből nem indultak ki. Ily irányú számos czikk olvasásakor lehetlen azon kérdésnek nem támadni bennünk, váljon az ügyvédi kar oly kiskorú árvák csoportjává lett-e már, melynek az állam hivatalbóli gondos­kodására szüksége van? s többé nem azon erős tömb, mely eddig a szabadelvű, s népszerű esz­mék táplálása — terjesztése — s megvédésében s a törvények megtartása fölötti őrködésben lel­te magasztos hivatását? S oly nagy-e már e veszedelem, hogy a min­den más pályán érvényre emelt iparszabadság nagy elvének megsértése fölött is ujjonganunk kell? és ezeket alkossunk az ügyvédekből ak­kor, midőn a többi ezéheket, ezen a középkori szűkkeblű eszmék maradványait is eltörü­lni ha­ladásnak tartottuk ? Valóban bajos meghatározni, azt szégyeljük e inkább, hogy a XIX-ik században ily „ezopfos politika“ terjesztőkre talál, vagy azt, hogy magá­ból az ügyvédi karból, a szabadelvűség és tör­vény őreinek ezen edzett harczosaiból támad­nak szónokok, kik egy népszerűtlen, s emiatt megbukott kormányrend­szernek a fenálló hazai törvénye­ket hatályon kívül helyező rende­lete mellett 1áncsáttörnek? Mindig vártam, hogy veterán ügyvédeink te­kintélyük hatalmas szavával el fogják csitítani az „oktroy“ mellett harczoló ujonczsereget, mely zászlajára jelszaval saját testületü­k életképte­lenségét tűzte fel, — de mert ezt nem tették a tapasztaltabbak, — talán mert méltóságukon alulinak tartották ily dicstelen zászló alatt küz­dő sereggel csatába ereszkedni, — legyen meg­­bocsájtva bűnöm, hogy parányiságom érzetében Bikra szállni bátorkodtam. Azon meggyőződésemnél fogva tehát, hogy az ügyvédi karnak, a jogvégzetteknek nincs szükségük gyámkodásra, mert épen az ő pályát végzettek azok, kikből képzettségük sokoldalú­ságánál fogva minden lehet a világon, mert épen a magyarnak van szüksége arra, hogy törvé­nyeit tudja, jogairól alapos ismerettel birjon, s mert ki nem tudja, hogy nálunk nem minden­ki azért végez jogot, hogy Ügyvédkedjék, ille­tőleg hogy e tudományát kenyérkereset forrássá tegye, hanem hogy mint a „táblabiróságra szü­letett“ nemzet fiai, a haza és nép jogai védel­mében győzni képes fegyverrel bírjanak, — ezért nem akarom vitatni, mennyi igazság van azon nézetben, mely szerint nemzetgazdászati szempontból veszedelmesnek, károsnak tartják némelyek, hogy sokan lépnek a jogi pályára; annál is inkább nem terjeszkedem pedig e né­zet hosszas czáfolatába, mert e nézet harczosai az ügyvédet csak „fogyasztónak“ termelési képesség nélkül tartják, mi kétségtelenül, hely­telen okoskodás, mert arra, hogy valami termék hasznát húzhassuk, nem elég azt termelni, ha­nem azt megtartani, haszonélvezni tudni is kell,­­ az ügyvéd, ki a megtagadott s elsajátított jo­gok visszaszerzésében közreműködik, már ezért is szinte termelő, ha figyelembe nem vennék is a szellemi képesség s tudomány termelő erejét. Az ügyvéd tehát csak akkor tekintethetnék csupán fogyasztónak, ha a földön nem volna bűn, jogtalanság, mely paradicsomi állapot be­következtét hinni a józan ész határain kivül esik. Arra sem akarok kiterjeszkedni, hogy a jog­végzettek, kiket az ideigl. törv. szab. VIII. 5. §-a „ügyvédjelölteknek“ ismer, jogositva lehet­nek-e ügyvéd-főnökeiket a tárgyalásokon he­lyettesíteni, mert e sorok csupán az ügyvédeket holmi gyámkodás alá helyezni akaró kísérletek ellen vannak irányozva, s csakis azt jegyzem meg, hogy ez iránybani törvényszerű intézkedé­sig nincs miért eltiltani az ügyvédjelölteket fő­nökeik helyettesítésétől, mert az ügyvédjelölt, ki a bírósági államvizsga letételével bírói képes­ségéről bizonyitványnyal bir, nem oly „ifjoncz“ többé, kiről mint valam­i iskolás gyermekről be­széljünk, s a felek érdekeit sem­­ látom veszé­lyeztetve, ha a tárgyalásokon főnökeiket he­lyettesítik , mert a­ki a törvénykezés terén mozog, tudja , hogy úgy sem bízzák meg más tárgyalás elvégzésével, mint a halasztási és makacssági­­könyvek felvételével — mihez jogtudori vagy ügyvédi diploma nem valami nagyon szükséges, s legfölebb kisebb ügyek ér­demleges letárgyalásával akkor, ha erre nézve képességéről pozitív tudomásuk van, azért a felek érdekei veszélyeztetése nélkül bízni lehet az ügyvédek belátásában, mennyiben használ­ják ügyvédjelölt segédeiket tárgyalásra, hisz az ügyvéd úgy is kárpótlással tartozik a mu­lasztása s hibája által a félnek okozott kárért, s ezért óvakodni fog hírneve koczkáztatásán kívül magának még anyagi veszteséget is okozni. Azon ellenvetésre pedig, hogy az ügyvédje­lölt többnyire nincs 24 éves, tehát már ezért sem mehet tárgyalni, nem is érdemes tüzetes c­áfolatot adni; ki fogja már napjainkban a „kor“ uralmát oly tágas értelemben elismerni, hogy a 24 éves embernek több eszének kell lenni bármely 23 évesnél ? s különben is tör­vényeink nem kívánják az ügyvédségre a nagy­korúságot, s eddig még mindenkinek éveire va­ló tekintet nélkül kiadatott az ügyvédi oklevél, csupán képessége fürkésztetvén. Csak­is arra kívánok rövid megjegyzést ten­ni, hogy miért kívánják némely czikkírók — kik maguk is ügyvédek — a kormány beavat­kozását az ügyvédek jogkörébe, s az első ez iránybani lépés miért ragadja tapsokra őket? és miért nevezik az 1865. évben oklevelet nyert ügyvédeket „ügyvédjelölteknek ?“ Azt mondják : annyi az ügyvéd, hogy egy­mástól nem élhet meg, szükséges tehát,­ hogy a kormány beleavatkozzék, miszerint a további szaporodás meggátoltassék. Alig van mesterség, üzlet, pálya, melyen ne találkoznék munkahiányban szenvedő, — tehát ez a fenti okoskodás szerint tüstént jogosítva lenne a kormány beavatkozását kérni, hogy azon mesterség kitanulása, és a mesterré le­vés meggátoltassák. Hagyjuk tehát abba e tárgyat; ne akarjunk erővel gyámság alá jutni, ha önjogúak lehe­tünk ; s ha magán­érdekeink összeütközésbe jö­­nek néha a közjóval, ne ezt, hanem saját érde­keinket áldozzuk fel, vagy legalább ne akarjuk elhitetni másokkal, hogy jól cselekvünk, midőn a közjót saját érdekeink alá helyezzük, mert bizo­nyosan senkinek sem hízeleg, kiről önök felte­szik, hogy ezt elhiszi; — ne kívánjunk az ügy­védi karból „jól fegyelmezett hivatalnokokat“ alkotni, hanem törekedjünk, hogy ezután is, mint eddig, azon hősök iskolája legyen, kik a törvény és jogért küzdeni soha semmi körülmé­nyek közt meg nem szűntek. Legyenek ezek mondva „sine ira et studio“, mert biztosíthatom ellenfeleimet, hogy nem sze­mélyes érdek, hanem azon czél ragadtatott ve­lem tollat, hogy a dec. 16-diki rendelet, és az ennek következtében az ügyvédjelöltek ellen fo­ganatba vett megszorító eljárás által különben is sújtott ügyvédeken és ügyvédjelölteken elkö­vetett méltatlanságért legalább a nagy­közönség­­ részvéte által elégtételt szereztek, és ha a szenvedély hangja itt-ott kitört, okát abban ke­ressék önök, hogy „sajgóbb a seb, mit testvéri kéz ütött.“ Kelemen Kajetán, köz- és váltóügyvéd. A bécsi lapok Erdélyről. (f) A „P­r­e­s­s­e“ irj­a: Az erdélyi kan­celláriában aug. 28-án értekezlet volt, melyben Belcredi gróf, Eszterházy Mó­­rcz gróf, Mailáth ur, gr. Haller s a Sze­­enből meghívott Schmidt szász comes ettek részt. A „Presse” elébb nyilvánit­­,, hogy a conferentia eredményéről sem­mit sem tud, de mégis oka van azt hinni, ogy Belcredi gróf megtagadja hozzájá­­rlását az oly rendszabályokhoz, melyek­­ Erdély bekeblezésére vezetnek. 1 te­vés link alapos —irja to­­következik, hogy Erdély bekeb­­a másik oldalról kívánták. Most Hivatalos közlemények. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. aug. 16-án 12,455. sz. a. kelt kegyelmes udv. rendelet sze­rint S­t­e 1ff­e­r Mór pesti szabó-vezetéknevének V­ár­i“-ra kért átváltoztatását legkeg­yelmeseb­­ben megengedte. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 31-ről kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy jobbaházy D­ő­ry Gyula cs. k. kamarás a pápai Sz.-Gergely rend kiskeresztjét elfogadhassa s viselhesse. Ő cs. k. Apostoli­ Felsége f. évi aug. 8-ról kelt legfelsőbb határozatával Kulcsár István ales­­perest s petendi lelkészt a veszprémi székeskáp­talannál tiszteletbeli kanonokká legkegyelme­sebben kinevezni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. é. jul. 5-ről kelt legfelsőbb határozatával, V­a­n­c­s­a János kano­kot a nagyváradi káptalannál, szamos-ujvári görög katholikus püspökké legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi aug. 13-ról kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmeseb­ben megengedni méltóztatott, hogy Marmaros megye kormányzata ismét Mán József főispán­ra ruháztassék át. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi aug. 18 ról kelt legfelsőbb határozatával, Bács-Bodroghme­­gye föispáni méltóságára idősb báró Rudics Józsefet legkegyelmesebben kinevezni, s­őt egy­szersmind a megye közvetlen kormányzatától, mely továbbra is a jelenlegi föispáni helyettes­nél meghagyatik, legkegyelmesebben fölmenteni méltóztatott. A magas cs. kir. kereskedelmi és népgazdá­­szati minisztérium Hág József postatisztet a pesti postahivatalnál, a nagyváradi postahiva­talhoz ellenőrré nevezte ki. A kereskedelmi s népgazdászati minisztérium Foriszek Gusztáv főbánya-biztost a zalath­­nai bányakapitányságnál Zalathnán bányaka­pitánynyá, s az erdélyi bányakapitányság főnö­kévé nevezte ki. Az erdélyi kir. udv. kanczellária a nagy-sze­­beni cs. k. állam-gymnasiumnál, Erdélyben, megürült három tanári állásra Walser Jakab helyettes tanárt az innsbrucki cs. k. főgymna­­siumnál, G­r­e­m­b­e­k Ágoston tanár hivatali je­löltet a bécsi cs. k. akadémiai gymnasiumnál, s K­r­as­k­a József helyettes tanárt a czernovitzi cs. k. gymnasiumnál nevezte ki. Biharmegye főispáni helytartója Medzi­­h­rád­szky Miksa tiszteletbeli esküdtet rend­szeres esküdtté nevezte ki. A Pest­, Pilis és Solt t. e. vármegyék főispán helytartója dr. Dl­i­t­s­c­h­e­r Károly, Tass köz­ségi orvost a megye solti járásában tiszteletbeli orvossá nevezte ki. A magyar kir udv. kanczellária C­o­ll­a­n­d Károlyt, a franczia nyelv tanárát a pesti főgym­­nasiumnál, a pesti királyi egyetemnél a franczia nyelv tanárává nevezte ki. Krassó megye főispáni helytartója K­reng­el Lajos főszolgabírót megyei törvényszéki ülnök­ké, alszolgabíró Szívós Lajost oraviczai járá­si főszolgabíróvá, végre főispáni helytartói tit­kár Heinrich Jánost resiczai kerületi alszol­­gabiróvá nevezte ki. A magyar kir. helytartótanácstól 1865. évi augustus hó 9-kén 62,310 szám alatt kelt, s az ország minden törvényhatósá­gaihoz intézett rendelet . Folyó év julius hó 30-ról 11,422 szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelvény szerint, az egyesült dunai fejedelemségek kormánya múlt évi aug. 31-kén kelt rendeletével a fejedelemsé­gek területén lakó keresztyén vallásu külhoni­aknak ottani ingatlan javak szerezhetését oly feltétel alatt engedvén meg, hogy ily javak bir­toklására vonatkozólag a fennálló országos tör­vényeket megtartani köteleztessenek, s hogy a moldva-oláhországi alattvalók azon országokban, melyekhez az emlitett külhoniak tartoznak, bir­tokszerzésre szintén jogositva legyenek ; ö cs. és apostoli királyi Felsége folyó évi junius 13-án kelt 1. f. elhatározása következtében, s a kölcsö­nös viszonosság elvénél fogva, az osztrák biro­dalom területén lakó keresztyén vallásu moldva­­oláhországi alattvalóknak mindaddig, míg a fenn­érintett rendelvény az egyesült dunai fejedelem­ségekben gyakorlatilag is fennálland, magyaror­szági ingatlan javak szerezhetése oly feltétel alatt engedtetik meg, hogy az e részbeni törvé­nyes szabályok reájuk nézve is feltétlenül alkal­maztassanak. Miről .... tudomás és közzététel végett ezen­nel értesittetik. A magyar kir. helytartótanácstól 1865. évi augustus hó 9-kén 62,307. sz. a. kelt, s az ország összes törvényhatóságaihoz in­tézett rendelet. Folyó évi julius 29-ről 10,996. sz. a. kelt kir. udvari rendelvény szerint az osztrák birodalom és a liechtensteini fejedelemség közt egyrészről, Porosz- és Bajorország közt pedig — a többi né­met vámegyleti államok hozzájárulási jogának fenntartása mellett — másrészről létrejött azon viszonos egyességhez, mely szerint a bélyeg és postajelek, hivatalos pecsétek, köznyugtatványok és hitelesítések, valamint ezen köznyugtatvá­­nyokra és hitelesítésekre szolgálható minták, vagyis üres példányok minden meghamisitás ellen, nemkülönben a vámhivatali áru­zárak min­den sérelem ellen a törvény oltalma alá helyez­tetnek, legközelebb a sachson-altenburgi herczegség is járulván, erről .... tudomás és közzététel végett ezennel értesittetik. A forgalomban lévő váltópénzek állása Az 1865. jul. végén forgalomban lévő váltó­pénzek egész összege 2,641,422 írtból állott. Bécs, aug. 23 án 1865. A cs. k. pénzügyminisztériumtól. Hirdetmény. Folyó évi augusztus 14-kén 11,912. sz. n. kelt kir. udvari rendelvény szerint Ö cs. kir. Ap. Felsége f. évi junius hó 11 kén kelt legm. elha­tározásával megengedni méltóztatott, hogy ezen összes birodalombeli lakosok az 1867-dik évi május 1-sején Párisban tartatni tervezett átalános mü- , ipar- és terménykiállitáshoz járulhassanak; egyúttal megbízni kegyesked­vén a csász. kir. kereskedelmi misztérium veze­tőjét az e tekintetben megkivántató előleges intézkedés megtételével. Mi azon megjegyzéssel tétetik közhirré, hogy a nevezett kereskedelmi miniszter­iumnál már­is alakult egy az összes birodalombeli kiállítók érdekeit képviselendő központi bizottmány. Kelt Budán, aug. 26-án 1865. A m. kir. helytartótanácstól. Ausztria. (A gastein-salzburgi diplomatiai alkudo­zásokra vonatkozólag) a „Po­litik“ biztos forrásból arról értesül, hogy a hűségek feletti közös uralkodásban való orszá­gok szerinti megosztozkodás eszméje Bécsből penditetett meg, midőn Blome gr. e’sö Ízben volt Gasteinban. Bismarck akkor kereken vis­­­szautasitá ezen eszmét, amire azután Ausztria részéről komoly, csaknem fenyegető nyilatkoza­tok következtek. Erre Bismarck egy egészen általa készített egyezséget hozott javaslatba, a közös uralkodás szabályozásának alapjául. A tervezet Bécsben közöltetett, ahol kifogáso­kat tettek az ellen, hogy a porosz kormány Kidben legyen, a hajógyári kikötők, s az ellen, hogy a változás napjául juh 1-je legyen kitűz­ve, s végre azon körülmény ellen, hogy a con­­ventio tartamának ideje nincs megszabva. — Mindazáltal Bloome azon utasítással ment vis­­­sza, miszerint a lehetőségig engedjen, hogy legalább az uralkodók összejövetele lehetséges legyen. Ami tovább történt, azt homály borítja, csak annyi bizonyos, hogy Bismarcknak sike­rült a maga conventióját vég­ül végig változat­lanul keresztül vinni. Hogy Ausztria legutóbb követett politikája által Dél- és Közép Német­országban nem nyert népszerűség dolgában, azt fölösleges volna feszegetni, hol a hangulat egészen önmegadássá változott, miután Porosz­­országtól Bismarck kormányzása alatt minden­re készeknek kell lenni. Külföld, Németország. (Vilmos király a szö­­vetség-reformról.) A berlini „Staatsan­zeiger“ egy a fejedelmek összejövetelének jegy­zőkönyvéhez tartozó záradékban közzé teszi a porosz király sajátkezű jegyzeteit arról, hogy miket mondott , akkoriban a szövetség alkot­mány revisiójáról beszélgetvén Ausztria csá­szárával. A több tekintetben még most is nagy érdekű okmány tartalma következő: „P. M. A német szövetség reformjára vonat­kozólag császár ő fsge által tett előterjesztésére tett szóbeli megjegyzéseimet következőleg fog­

Next