A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-21 / 216. szám
216-ik sz. Csütörtök, September 21. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Előfizetési díj : Pesten feüldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra..............................1 írt 75 kr. 3 hónapra..................................5 frt 25 kr. 6 hónapra..................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-es emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 1865. Beiktatási díj 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. QBgT Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar [UNK] kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el PEST, SEPTEMBER 51O. Politikai Szemle. (II.) Az erdélyi országgyűlés összehivatása némi figyelmet ébresztett az angol lapoknál. A „Times“ úgy tekinti azt, „mint első lépést, melyet az osztrák kormány a decentralisáló politica utján tesz... Van középút a csupa személyi unió és merev centralisatio között, s lehetséges, — mond a „Times“ — hogy az osztrák monarchia sajátságos követelményeinél fogva egy teljesen uj neme fog támadni a foederationak. A ,,Times l párisi levelezője a velenczei kérdést is feszegeti. ,,Florenczi tudósításaink — írja az idézett lap levelezője — arról értesülnek, miként ott sokaknál elterjedt azon hit, hogy Della Lamarmora tábornok (olasz miniszterelnök és külügyminiszter) felbátorítva talán a gasteini eset és az által, hogy az osztrák korona elfogadta a kárpótlást a Lauenburgból őt illető részért, Velenczének pénzbeli kárpótlás melletti átengedésére vonatkozó komoly javaslatot intézett vagy szándékozik intézni a bécsi kormányhoz. Azon körökben, melyekben ezen állítás hitelre talál, azt is mondják, hogy ezen kiegyezkedési kísérlet az angol és franczia kormány jó szolgálatai és sürgető barátságos előterjesztései által támogattatik. Minthogy pedig az olasz miniszter jól ismeri azon egyik legfőbb ellenvetést, melyet Ausztriában Velencze eladása ellen gördítenek, tudniillik azt,mely szerint Olaszország ezen tartomány átengedése után új izgatást kezdene, hogy megszerezze Ausztriának más oly részeit, hol olaszul beszélnek, azt mondják, hogy a szerződés az Isonzo folyót mint Olaszország végleges határvonalát hozza javaslatba. Az Isonzo az olasz Alpesekből ered , délre foly s a trieszti tengeröbölbe szakad. Az első franczia császárság alatt Olaszország keleti határát képezte. Az olaszok nagyon boldogoknak éreznék magukat, ha az lenne határuk, s hihető, miként nem forog fen azon veszély, hogy megkisérlenék azen túlcsapni. Ha pedig ezt tennék, nem találkoznának azon rokonszenvvel, mely erkölcsi főerejöket képzi a Velencze ób Roma elleni harczban.“ Lapunk külföldi rovata alatt már több ízben volt szó az izlandi összeesküvésről, s épen tegnapi számunkban (lásd Angolországot) igen érdekes adatok közöltétnek. Az angol kormány — mint lapunk vasárnapi számában távirdailag jelentve volt — igen komoly lépéseket tesz a femek (fenians) ellen ; „Irish People“ czímű lapjukat elkobozta, a nyomdát katonaság szállta meg, több egyén elfogatott, s fegyvert és kompromittáló iratokat találtak náluk. Franczia lapoknak e hó 16-káról kelt dublini távirati tudósításai bővebb részleteket közölnek a kormány részéről történt intézkedésekről. Az „Irish People“ nyomdájában eszközölt letartóztatások, a titkos tanácsban, fontos értesülések nyomán, határoztalak el. Ezen értesülések folytán, a korona tanácsosainak véleményével egyezőleg letartóztatási parancsot kapott a rendőrség az „Irish People“ mint felségsértő ellen. Corkban az éjjel több befogatás történt. Egy más távirat szerint a rendőrség a város mindenik részében fogdosott. Sokan vannak kompromittálva a kereskedelmi intézetekben levő fiatal emberek közöl. Egyik letartóztatottnál Amerikából küldött okmányokat találtak. Már mintegy 22 egyén fogatott el. Azt állítják, hogy Izland minden részében történt befogatás. — A „Times“ new-yorki tudósítása szerint a fentiek Észak minden részében folytatják népgy üléseiket. Jelentékeny összeget gyüjtenek, melyeket Izlandba küldenek vagy fegyvervásárlásra fordítanak. — Egy sept. S-ről kelt new yorki sürgöny épen most jelenti, hogy a feniek testvéri szövetsége egy fölhivást intézett Springfieldben az unió államainak népéhez, s azon fölhivásban ez áll: Az izlandi feniek igen jól vannak szervezve. Ideiglenes kormány alakult. 200,000 ember esküdt föl a hadseregbe s az utóbbi háború alatt szolgált amerikai izlandi tisztek által fognak támogattatni. Az activ hadműveletek elébb megkezdődnek, mint hiszik; a párthivek minden szükségessel föl vannak fegyverkezve. A testvéri szövetség adományokat kér, minthogy nagy pénzösszegek szükségeltetnek. Már táviratozva volt, hogy az angol csatorna-hajóhad jelentékeny része az izlandi partokhoz rendeltetett. A hajóhad feladata részint az amerikai csapatok kiszállásának akadályozása, részint a parti lakosság megnyugtatása. ^árisban komolyan beszélnek szabadelvű reformokról. A császár valódi parlamenti coup d’ Etat fölött töri fejét , a sajtó visszanyerné szabadságát, a gyülésezési jog helyreállíttatik, a miniszterek közöl mindenik maga védendi költségvetését a parlament előtt. A külpolitika is a bereformoknak megfelelőleg, sokkal élénkebb fog lenni. Azt mondják, hogy Fould pénzügyminiszter kétszer hivatott Tarbesból Biarritzba a császárhoz, beszélgetés végett ezen eshetőségek fölött. Kegyelmes Mr. országgyűlési egybehívó levél a törvényhatóságokhoz. ELSŐ FERENCZ JÓZSEF, stb. stb. Népeink boldogitására törekvő atyai szivünk azon őszinte óhajtása által indíttatva, hogy a fenálló törvények értelmében eszközlendő királyi fölavatásunk, ünnepélyes megkoronáztatásunk, s királyi hitlevelünk kiállítása által a szeretet azon köteléke, melylyel kedvelt Magyarországunkhoz csatoltatunk, mindinkább megszilárdittassék, újra megnyitjuk ama tért, melyen mindenekelőtt Szt.István apóst, dicső elődünk koronájához tartozó országaink kölcsönös viszonylata, — a függő közjogi kérdéseknek az újabban lényegileg változott viszonyokhoz mért igazságos és méltányos, s ugyanazért tartós megoldása, s szeretett Magyarországunk alkotmányos jogainak birodalmunk léte és hatalmi állásának elutasíthatatlan követelményeivel leendő öszhhangzásba hozatala iránt, az ország rendeivel és képviselőivel tanácskozhassunk, s üdvös törvényeket alkothassunk. E végből, — s a fennebbi előleges kérdések szerencsés megoldása után az 1861. évi bőjtelő 14-én kelt legkegyelmesebb királyi meghívó levelünkben kijelölt, valamint egyéb az ország boldogságának nevelésére, szellemi s anyagi érdekeinek előmozdítására, s a közjó gyarapítására czélzó számos nagyfontosságu, s halasztást nem szenvedhető törvényes intézkedések felett kedvelt Magyarországunk, s a hozzácsatolt részek hű rendeivel és képviselőivel atyai szivünk kivánata szerinti értekezhetés végett folyó 1865 dik évi karácsonban a 10 dikére eső ádvent második vasárnapjára szabad királyi Pest városunkba Isten kegyelméből saját személyünkben megnyitandó és vezérlendő köz-országgyülést rendelendőnek és hirdetendőnek elhatározánk. Mire nézve nektek ezennel komolyan parancsolván, kegyelmesen meghagyjuk, hogy a kirendelt helyre és időre kebeleikből az 1848-ik évi V. t. sz. alapján kihirdetett választó-rendszabály szerint választandó követeket (követet) béké s nyugalom-szerető alkalmas férfiakat (férfiút) kifogás nélkül küldeni tartozzatok, kik (ki) az érintett országgyűlésen jelen lenni, s ott a többi főpap és zászlós urakkal s nevezett Magyarországunk és az ahhoz csatolt részek rendeivel és képviselőivel, kegyelmes szándékunkat s előterjesztvényeinket, mint egyedül az ország üdvére, fentartására s felvirágoztatására irányzottakat bővebben megérteni, s azok felett tanácskozni és értekezni kötelességüknek ismerjék (kötelességének ismerje.) Hozzátok egyébiránt Császári Királyi kegyelmünkkel kegyesen hajlandók maradván. Kelt birodalmi fővárosunkban Bécsben, Ausztriában, Uzt-Mihály-hó 17-ik napján, Urunk 1865-ik évében. Ferencz József, s. k. Mailáth György, s. k. Barthos János, s. k. Amazt egy régi, szabadelvüségéről gyermekkoromtól ismert barátom és elvtársam irja, emezt Salamon Lajos volt országgyűlési képviselőtársam, az ellenzék ismert bajnoka, s Fehér megye egyik szóvivője ajánló levele kísérte hozzám. Tehát mind a kettő „intra muros.“ Mindkettő azon szempontot foglalja el, hogy alkotmányos érzelmű férfiaknak épen úgy kötelességük a megyei értekezletek által felhívó hivatalt vállalni, mintha az általam ajánlott módon, ugyanazon értekezlet helyett a törvényes megyei bizottmány küldte volna el őket erre. A fehérmegyei levél írója épen egészen a szoros útra akar fogni, midőn a kérdést úgy iparkodik feltenni, hogy: vagy kötelesség a hivatalvállalás, vagy vétség, válasszák. Én igy nem engedem a kérdést se magamnak se másnak föltétetni. Mielőtt azonban megmondanám, hogy mielőbb szabad legyen azoknak, kik ezt nem személyi, de elvi kérdésül kivánják fölvettetni, két kérdéssel alkalmatlankodnom, a mikre egyenes választ kérek. 1ső kérdés. Ha egy megyében a főispán az értekezlettel egyben a megye első hivatalaira népszerű férfiakat hiv meg, — az által az egész provissrius tisztikar rehabilitáltnak tekintessék-e ? vagy pedig: Az indemnitás csak a most belépőkre nézve kivántassék, s a velük együtt szolgáló többi tisztikar arra ne tartson igényt ? 2- ik kérdés: Ha tíz vagy húsz megyében, melyek népszerű főispánokat nyertek, a tisztikarok ily módon megalkotmányositatnak, hazafias tisztviselők belépése által megerősitette: a többi 30, vagy 40 megyének, ahol az administratorok az egész provisorius hivatalnoki karral együtt meghagyattak, hazafias kötelességük legyen-e ebben megnyugodni? Miután pedig legközelebb megesett rajtam, hogy a legnyájasabban tisztelt barátomtól sem voltam szerencsés kérdésemre feleletet nyerhetni, előre kimondom, hogy az igenlő válasz esetében mindenkor hibának tartom az alkotmányos garanciák nélküli belépést. Az első esetben: hiba, mert pártokra szakítja a megyét; a másodikban: hiba, mert a kérdést oly térre visszi át, ahol nem párt párt ellen, hanem megye megye ellen fog állam; ugyanazon intézkedés például, egyik megyének lehetvén üdve, mely ismét a másik megyének, lehet veszedelme. Annyit tehát legalábbis megvárhattunk volna , az intézkedéseket elfogadott megyéktől is, hogy az adioba lépést föltételezték volna az egész országra szóló rendszabályoktól, mert hogy mind az ötvenkét megye maga külön vívja ki magának a ráeső részt az alkotmányos jogokból, a szerint, a mint jó főispánra vagy rész administratorra tett szert; ezt felfogni nem tudja itt senki, így vidékekre szétszaggatva nem is lehet ez elvkérdés, hanem személyes ügy, s ha jól vettem ki, e nézetben a veszprémmegyei levél írója nézetétől nem messze járok. J. M. Két hang „intra muros.“ Alább közlök két levelet a nap azon égető kérdéséről, hogy vállaljanak-e alkotmányos érzelmű férfiak a megyék alkotmányos reconstitutiója nélkül megyei hivatalt? Mind a két levél írója azon a nézeten van, hogy „igen.“ Az egyik Veszprémmegyéből kelt, a másik Fehérből. Kedves barátom ! Pápa, sept. 17. Értesítést hozván lapodnak 211-ik száma a főispáni bevonulás alkalmával f. hó 11-én Veszprémben történtekről, egy kifejezést ad számba, melyet magaménak el nem fogadhatok s annálfogva hallgatással nem mellőzhetek. Engedd, hogy midőn azt helyreigazítanám, egyúttal elmondhassam a fenforgott tárgy, a megyék restitutioja iránti nézeteimet, tán tehetek valamit az eszméknek tisztázására. Igaz, e nézetek elütnek a tiedtől, de azért reménylem vissza nem utasittatásukat; hisz elég régen ismersz te engem arra, hogy meg légy győződve, miszerint tollamat a haza java iránti lelkesültség vezeti s szavaimat egyedül meggyőződés sugallja, azután megismered közönségedet is, s tudod, hogy az ellenkező szót is megbírja az. Közlő szerint a főispáni tanácskozmányon azt mondtam volna, hogy „személyek járhatnak törvénytelen uton, de intézmények nem.“ Semmi sincs tőlem távolabb, mint ilyesmit vélni és mondani. Azért nem is mondtam. De igenis mondtam azt, hogy ha a hibánk nélkül ránk nehezült s azonnal egyátalán meg nem változtatható törvénytelen helyzettel egyesekül alkuszunk meg, annak nyomása alatt, mint ilyenek cselekedvén , úgy alkalmazkodásunk következményei csak magunkra esnek vissza, anélkül, hogy belőlük bármi hátrányos következtetések lennének vonhatók az egészre nézve, és ellenkezőleg, mint ha az alkotmány védésére hivatott megyék látnák magukat kényszerülve ama helyzetnek elfogadására. De térjünk a tárgy tüzetes megvitatására. — Én úgy tartom, hogy a megyék iránt bennünk élő szeretet és ragaszkodás azokat főleg úgy illeti meg, mint a törvényeknek és az alkotmánynak védőit. Ilyek csak az által, hogy felszólalnak minden törvénytelenség ellen, s akadályozóig lépnek közbe mindenütt, hol elkövetését megkísértve látják. Ez nemcsak joguk, hanem kötelességük is. És mégis helyreállíttatásuk esetén ugyan tehetnék-e ezt jelenleg, amidőn összes államéletünk annyira ki van vetkőztetve önmagából, hogy alig találunk valamit, mit törvényesnek lehetne mondanunk, tehetnék e ezt anélkül, hogy megtagadva a közigazgatás követelményeit, megakasszák a kiegyenlítés munkáját, akadályozva így az alkotmányállapotok visszatérhetését és azáltal, hogy hozzájuk kötelességhíven ragaszkodnak ? Azt hiszem, nem. Pedig ha nem tennék, úgy visszaállítva sem léteznének, legalább nem léteznék bennük az alkotmánynak védpajzsa, tehát ragaszkodásunknak saját képem tárgya; de léteznék valami magából kivetkezett institutio, mely ahelyett, hogy rendeltetéséhez híven törvényhez tartaná magát, opportunitási tekinteteknek hódolna, oly eljárás, mi egyeseknél is mentségre szorul s mit azoknál is csak a szentségtelen kénytelenség menthet. Ezért mondom én lehetlennek a megyéknek azonnal, minden előzmény nélküli viszszaállitását. De nemcsak én mondom. Ugyanezt mondja lapod is, s pedig nem egy helyen, így például a 195. számnak X. Y. Z. vel aláirt czikkében, mely többek közt így szól: „A törvényhatóságok először közigazgatási tényezők, másodszor az országgyűlésen kivül védői az alkotmánynak. A törvényhatóságok ezen kettős tulajdonuknál fogva a közigazgatást nem kezelhetik másként, csak törvény szerint; a megyéknek , miután törvényhozási hatalommal nem bírnak, nem szabad tágítani a törvényektől, és innen következik, hogy a közigazgatást a provisoriumból került rendeletek szerint nem kezelhetik. Sőt szorosan véve azon rendeletet is visszautasítani lennének kötelesek, mely által visszaállíttatnának, mert a kanczellária 1848 óta megszűnvén törvényes dicasterium lenni, törvényes rendeleteket nem bocsáthat ki, és ily kézből kinevezéseiket a főispánok sem fogadhatnák el.“ így áll a dolog, ellenmondhatlanul, s így állván, jelen kormány által csak azon esetben kelthetők életre a megyék, ha azok opportunitási tekinteteknek hódolva mindjárt feltámadásuknál eltekintenek a törvénytől, mi pedig náluk sokkal veszélyesebb s nagyobb horderővel bíró, mint egyeseknél. Ezért kelle a hivatkozott czikk írójának ép úgy, mint lapod 199. számában Tiszának is azt követelni, hogy mindenek előtt az 1848-diki III. törvényczikk alapján rendezze magát a kormány. S ha azt tenni csak tőle függ: ugyan kinek jutna eszébe nem csatlakozni ama követelésekhez ? De csak tőle függ e ház ? Aligha. Legalább lapod, azon lap, mely a megyék vissza nem állítását leginkább helyteleníti, másként tartja. Hisz 205-ik számában, pl. következőleg is Keglevich Béla : „Ha a közvélemény a viszonyok tekintetbe vételével méltányolni tudta mind azon nehézséget, mely a mostani kormánynak az 1848 iki III t. cz. értelmében alakulását gátolhatta, józan felfogásról tanúskodott.“ Hason nézet szól azon czikkből is, melyet tenmagadtól lapodnak 209-ik száma hozott, s melyben indokolod, miért történik az, ha minden olyan megoldásánál közjogi bonyodalmunk egy-egy csomójának , mely az osztrák kormányférfiakat is érdekli, tekintettel vagyunk az ő állásukra, s a lehetőség határáig eléjük jövünk. íme, a megyék feltámadásának azonnal alig megszüntethető nehézségei. De náluk még nagyobbak s országgyűlés nélkül még kevésbé legyőzhetők azok, mik a már egyszer megszületettek kötelességhü s igy erkölcsileg egyedül lehetséges működésének útjában állnának. Napnál világosabban mutatja ki ezeket is a lapoknak 195. számából már általam kiemelt X. Y. Z. aláirásu czikk, így szólván : „Utóvégre a megyék is alkotmányos kötelességből játékot nem űzhetnek, és azoknak teljesítésétől csak a lehetlenség által menthetők fel , hogy ez megtörténhessék, szükséges, miszerint a rendelet, mely a megyéket a követ-választási czélokra összehívja, világos meggátlási szándékot fejezzen ki minden közigazgatási eljárás ellen, ily parancsolatra a megyék a hatalom elöl jogfeláldozás nélkül hátrálhatnak ugyan, de í me itt van a sérelem! és akarjuk-e, hogy az országgyűlés első lépései sérelem feletti keserű vitával kezdődjenek? és várhat e bizodalmat az országtól a hatalom, melynek első lépése az alkotmány visszaállítására abban áll, hogy a törvényhatóságokat törvényes közigazgatási körük elfoglalásától eltiltotta ? Sőt talán némely esetekben tettlegesen s erőszakosan meggátolta? Világos tehát, hogy a megyék e részbeni — a képviselők választásának lehetővé tétele végetti — elkerülhetlen visszaállítása is már megelőző intézkedést kívánt.“ Világos, igenis világos. Munkatársad ily intézkedésül a felelős magyar minisztérium létesítését tekinti, s nem is helytelenül, kérdés csak az, ha váljon ellenében meg nem Keglevich Bélának van e igaza, fenebb idézett észrevételében? Ha e kérdésben Keglevichnek van igaza, úgy erőnket haladja a íöltétnek teljesítése, mely alatt X. Y. Z-a törvényhatóságokat csak a végre is helyreállíthatóknak véli, hogy az országgyűlési képviselők megválasztása megtörténhessék. És azoknak legalább e végre mégis helyre kell állitatniok s állittathatniok, ama választásoknak megtörténtét népünk jövője egyátalán parancsolván. Hogy lesznek helyreállithatók? Ez épp a kérdés. Felelet, úgy, ha megelégszünk a cancellárnak általa bizonnyal készen felajánlandó felelősségével, s ha nem csinálunk sérelmet azon kormánytényből, mely a választások végett összehívandó törvényhatóságokat újra szünetelni parancsolja, mihelyest megtették a választások végett szükséges intézkedéseket, vagy inkább, ha e sérelmet nem róvjuk fel azon kormánynak, mely nem teremét, hanem örökölte a helyzetet, mely kikerülhetlenné tette eme sérelmes tényt. Nem rójuk fel neki vagy jobban mondva, nem neki rójuk fel, pedig azért, mivel meg lehetünk győződve, hogy e lépés indoka nem a törvény iránti tiszteletlenség, hanem annak beláthatása volt, hogy a nem általuk teremtett, de átöröklött helyzetben lehessen a törvényhatóságoknak fenállani, s működni anélkül, hogy vagy magukat, vagy a közigazgatás követeléseit meg ne tagadják. Egyik sem lévén szabad, a törvényhatóságok fennállása s és azért visszaállítása is, nem ugyan physical, de igenis erkölcsi lehetlenség, mindaddig, míg a kormány és az országgyűlés megfelelő ha nem szükségkép végleges intézkedése folytán a közállapot jobbra nem változik, s pedig annál inkább lehetlenség, minél nagyobb bennünk épen a megyék iránti pietas. Hódoljunk meg a lehetlenségnek, tehát nem csupa opportunitási szempontoknak, s ne akarjuk, hogy egyesek helyett a törvényhatóságoknak kelljen magukból kivetkezve alkalmazkodniok, s ha meghódolunk, mit legyünk teendők? Azt-e, hogy megnyugodjunk Mocsáryval azon, hogy a provisorium emberei továbbra is hadd gazdálkodjanak, megnyugodjunk annyival inkább, mert hisz elég hatalom van adva a főispánnak, hogy kurtapórázon tarthassa a hivatalnokokat? Szerintem mást kíván tőlünk a kötelesség Hazánk s az annak javán munkáló kormányférfiak iránt. Aztán hova lenne Mocsárynak a főispánok teljhatalmából és említett érve, ha nézetét általában osztanák a hazafiak, tehát a főispáni méltóságra kiszemeltek, sőt a dicasteriumok élére állítottak is. A tudomány egy nagy embere azt mondá: „Úgy cselekedjél, hogy cselekvésed módja a cselekvés egyetemes sinórmértékévé legyen tehető.“ Ezért vélem én, hogy az arra hivatottaknak kinevezés mellett is hazafiúi kötelességük elfogadni a törvényhatóságokban a közszolgálatot, kivévén tán azon egy esetet, melyben — mint egy mindngáunk köztiszteletében álló hazánkfia mondá — egész múltja puritanismusra kényszerít valakit. De kötelesség ez elfogadás természetesen csak azért, hogy az illetők jóakaró törekvése folytán is mielőbb sikerüljön a „törvényes kerékvágásba visszatérheti.“ Tagadom, hogy ha ki magát erre oda adja, és csakis erre, társul szegődnék azokhoz, kiket a boldogult Botschafter olyanul köszöntött, mint a kikben nemes nemzetünk irányában azon pietas, mely által vissza lennének tarthatók a Schmerling féle törekvések sikeresítéséhez járulástól, s tagadom hogy ezzel vége legyen, vagy inkább hogy ezzel lenne vége az oly sikeresül bizonyult passiv ellenállásnak. Vége lesz annak — egyelőre legalább — az igaz, de csak azért,mert hitünk szerint felhagyott a hatalom azon törekvéssel, mhazt szükségelte, azért mert sem activ sem passio nem lehet ellenállani ott ahol nincs minek ; vége lesz de csak ez okon, e föltét alatt, annyiban és az ideig. Annak azonban valóban mi okát sem látom, miért ne történhetnék e kinevezés az országgyűlési választások igényelte előintézkedések megtehetése végett, úgy is minden esetre bizottmányokkal egyetértésben, egészen úgy , mint lapodban többször kifejtetted, ha csak azért nem, mivel lehető, hogy az így születendő tisztikar már csak eredetinél fogva is kötelezettnek érezze magát nem működni máskép mint a megye közönségének időnkénti megbízásából ? Egyébiránt legyünk őszinték, s valljuk meg, hogy ez esetre is fenforogna, és pedig nem egy anomália. Ilyen az, hogy dicasterialis kormány mellett töltetnének be az állomások, olyan útán, minőt azon elővéleményben jelölt ki a törvény, hogy felelős ministérium áll a kormány élén ; ilyen továbbá az, hogy magában a restauráló bizottmányban nem ülnének választott tisztviselők, ismét ellentétben a törvényhozás elővédelmével. Mindezek kétlen bizonyságai annak,hogy a helyzet, melybe belekényszerítettünk, olyan, hogy visszásságát lehetlen nem éreznünk, még akkor is, amikor belőle kigázolunk, egészen úgy, amint szükségkép tévúton jár az is, aki attól épen visszatérőben van. Tévúton jár, de azért jót cselekszik. Béke velünk , Kerkapoly Károly, Fehérmegyéből. Tagadhatlan, hogy az ország igen nagy többsége a megyéknek— alkotmányunk e kezdőbetűinek visszaállítását, — úgy mint azok 186L-ben fenálltak, óhajtotta ezt a sajtó utjáni középpontról, úgy mint az egyes megyékből történt sokszoros felszólalások eléggé bizonyították. De e térről a főispánokhoz intézett cancellári körlevél által jelenleg már le vagyunk szorítva, most agitálni a 61-ki megyék feltétlen helyreállítása mellett — nem mondom, hogy a sajtónak joga nem volna, de semmi esetre sem lenne az összes, bármi színezetű magyarországi sajtó által adott nyilatkozatok minimumának beváltása, melyek szerint: habár ténylegesen a kormányt nem támogatják is — de útjába gázokat gördíteni nem fognak. A cancellári nem correct alkotmányos tartalmú körlevél hatását a lehető legkisebb — pusztán a megyei közigazgatási térre szorítva, azt minden magasabb jelentőségtől megfosztani —• igenis hatalmában, tehetségében áll az országnak , ha a körlevélre válaszul ezt hangoztatva: „mi még várhatunk“ — lemond az országgyűlés tartásának lehetőségéről Ha a törvényesség hajthatlan bajnokai a most mondott áron is ezen álláspontot foglalják el, — értem, — nagyon értem és becsülöm is; sőt meg vagyok győződve, hogy hajlamaimnál fogva, ha a középponton tartózkodva a nép méltányos kivánatait nem ösmerném, magam is közöttük állnék ; de országgyűlés összehívását a jelenlegi, s akként mint ez alakult megyei tisztikar mellett nem vagyok képes felfogni, s A