A Hon, 1866. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1866-01-03 / 1. szám

a 61-i m. országgyűlés feloszlatását és a revolustiusa (?) megyék felfüggesztését ajánlani. Kívánsága teljesedett, s a megyék csakhamar feloszlattattak , nem mondhatjuk hogy a mi sajnálkozásunk nélkül — de tudva a következéseket, azt sem , hogy egészen a miniszter úr örömére. A hatalom önkényével feloszlatott megyék fegyelmezve vonultak vissza — és mert a törvényesség rehabilitatiojáért küzdöttek — nem sértették meg sehol a rendet, — még a törvényekért sem követtek el törvénytelenséget. Pedig a hatalom amidőn a provisoriális megyék fedezetére a katonai törvényszékeket felállította — úgy látszik, erre bizton akart számítani. Felejthetlen lett előttünk mindig Schmerling úr minisztersége, nemcsak azért amit tett, de mit tenni akart : hibáiért; felejthetlen különösen azon az alkotmányos nemzetek életében ritka episod, amidőn a monarchia másik felében ülésező alkotm. birodalmi testület a Reichsrath mily enthusiasmussal fogadta az államminiszternek jelentését , hogy ő Felsége a pesti országgyűlést feloszlatta ; valóban feltűnő sőt fájlalható , hogy a két háznak félrevezetett tagjai lelkesedésük glóriájában ugyanazon alkalomból látták jónak csinálni tüntetést, a midőn a mindig nagylelkű —, különösen pedig alkotmány és szabadságszerető magyarnak ellenei, mesterkélt agent-provocateursággal törvényeihez való szívósságát mint hűtlenséget szerették volna a világnak bemutatni, és ugyanazon pillanatban, a midőn épen a legnehezebb vádak miatt ellenünkben demonstráltak, a birod.alkotmányba akartak bennünket mégis befogadni. Sok mondanivalónk volna még az időkről , azonban nem akarunk recrimminálni,elegendőnek vélvén ha most a midőn hűségünket sem joguk, sem alkalmuk, de még okuk sincsen gyanusítni, hivatkozva a múltnak történtei, és a birodalmi alkotmányosság 4 évi elyseumában drágán megvásárolt tapasztalatokra egyszer mindenkorra visszautasítjuk. Nem is vethetnek ők mit sem szemeinkre , hacsak azt nem, hogy alkotmányunkhoz, miként most úgy ezelőtt 4 évvel, de sőt, azelőtt is mindig híven ragaszkodtunk. Avagy óhajtottak e mást a til ki alk. megyék, akart-e más egyebet az akkori országgyűlés? Igen, Magyarország kötelességeím a jogfolytonosság törvényes elvéhez ragaszkodott , és nem hitte soha, hogy oly törvény, melyet nem az ő országgyűlése hozna, bírhassa őt kötelezni. De a Reichsrath mást akart, máskép gondolkozott, és amidőn kebelében szíves várására el nem foglaltuk üres székeinket, amennyire lehetséges volt nélkülünk, minden gyakorlati haszon nélkül az állam léte valódi feltételeinek praegnans ignorálásával a történeti jogok és emlékek nyílt megtagadásával igyekezett formálódni. Sallangos szónoklatokban fejteték ki a verwirkolás vögelmélete , és az alkotmányminiszter megten mindent, hogy a királyához és törvényeihez hű Magyarországot a birodalmi alkotmány talajtalan földére beterelje. Magyarország alkotmánya, ezredéves törvényei ünnepélyesen megtagadtalak a majd épitendő alkotmány, a majd hozandó törvényekért. Contumatiáltattunk ; utóbb még m. udv. kanczelláriánk is csak névleg volt az államminiszter bureaujától elválasztva; méltóságában, függetlensége és becsületében alászállott olyannyira, hogy a nagyváradi Z. H. gróf örömmel kapott az alkalmon, ha az államminiszter akaratának lehetett egy-egy helyén és többször nem helyén elmondott toasztban gyenge viszhangja. Az országban uj és pedig reversálisos főispánok és administrátorok neveztettek, buzgók a kötelesség-érzetben, hivek Zichy gróf és az államminister intentioi szoros teljesítése és végrehajtásában. És mindez mit eredményezett? Azt , hogy a pensionált és még reményben pensionálandó Schmerling főispánok és administrátorok száma szaporodott ; azt, hogy báró Brucknak legvakmerőbb kísérletei sem kerültek annyiba, mint az óvakodó Plener financoperátiói ; azt, hogy a státus kimerült, a hitel elfogyott; azt, hogy a drága báró Bachnak a még drágább Schmerling lett utódja ; és végül azt , hogy miután az államoknál szintúgy miként egyeseknél , pénz a „nervus rerum gerendarum“ nem állhatott fen tovább az egységes bancquerotte veszélye nélkül Ausztria egységes alkotmánya. Ez ellen küzdöttünk mi ; ez ellen, habár csakis elvben, a 61 -ki alkotmányos megyék ; ez ellen emelkedett fel mint egy hang a 61-diki magyar országgyűlés ; és hitünk szerint küzdene még ma is, ha az újabb események örvendetes sora és a nagyszivű fejedelem nyilatkozata és királyi szava nem kezeskednének arról , hogy jelenleg nem jöhetünk a birodalom másik felének életfeltételeivel — sem ők mivelünk öszszeütközésbe, mert túl a Lajthán a császár áll, itt pedig a király őrködik a legelső magyar ember. Antunovits Mátyás: Vidéki levelezések. Szentendre, dec. 4.*) Ami e választó kerületet másfél havon át lázas feszültségben tartotta, a követválasztást a mai nap déli 12 órájakor befejeztetett, s az eredménynek d. u. 3 órakor történt kihirdetése tudata a választókkal és a kerületbeli összes néppel az örvendetes hirt, hogy e kerületnek 1801-ik évben volt derék képviselője Ács Károly úr ismét megválasztatott. A most megnyitandó országgyűlésnek messze jövőre kiható fontos hivatása az egész országban rendkívüli érdekűvé tette a követválasztásokat, de bátran állíthatjuk, hogy e részben a verseny sehol fokozottabb — mint e kerületben — nem volt. E választást érdekkel kísérte az alkotmányos megyén kívül, maga a két testvér főváros is, mint amely — e legközelebb eső választókerület versenyzési mozgalmát helylyel közzel, közvetlen szemlélhette, s ezenkívül a két főellenjelöltet Ács Károly és Kállay Béni urakat köre és kebelében lakókként ismeri. S hogy az e választáshoz kötött érdek magában e kerületben mily nagy, s mily feszült volt, mutatja leginkább azon körülmény, hogy itt, az eddig közlöttekhez képest legnagyobb szavazati szám 3926 szerepelt, s a választás át ága 1. hó 2-ának d. e. 10 órájától folyó hó 4-ének déli 12 órájáig, és így 50 óra folyásán keresztül szakadatlanul tartott. Úgy véljük tehát, hogy egy részről magának a választási ügynek érdekére, más részről a választás napján történt, s nagyított alakban előadott események valódiságának megismertetésére nézve egyaránt hasznosan cselekszünk, ha ezeket főbb pontokban vázoljuk s a nagy közönség tudomására hozzuk. — Minket azon körülmény, mely szerint a legyőzött párt által a választás ellen óvás emeltetett, erre némileg még kötelesz is. Az országgyűlés kihirdetése után e vál.kerületben csakhamar alakultak a pártok azon nevek körül, melyekről a hir szárnyalt, hogy itt jelöltekül föllépni fognak. . Ezek közt első helyen állt Ács Károly neve, kinek 1861-iki ellenjelöltje időközben elhalván, egyelőre az volt vélhető, hogy most ellene föllépni senki nem fog, miután, ha egyéb indokok ez érdemes férfi mellett nem szólnának is, s e kerületet a politikai élet teréni következetesség zászlójához csatolni magában elegendő leendett. E vélelem hitté erősbült, midőn a mégis föllépett Bacsák Imre és Szeles Mihály urak mellett a közvélemény közönynyel nyilatkozván, a szinte föllépni szándékozott Jordán István arra nézve egész bizonyossággal tudva jön, hogy ezen legjelentékenyebb versenytárs föl nem lépend. Ily körülmények közt e választókerület méltán ringatta magát azon édes hitben, hogy itt a már különben is ismert 1861-i derék követ Ács Károly egyhangúlag fogván követül kikiáltatni, ezen a pártosságtól már a különböző nemzetiségeknél fogva megkímélendő választókerület — a visszavonás és egyenetlenség ádáz érzelmétől egyszerűen megóva lesz. A sors azonban, ez édes hit valósulását bekövetkezni nem engedte. J. I. ur, talán jós szemeivel látta azt, amit előre kimondott volt, hogy bárki lépjen is föl A.. K. ellenében, az maga körül hatalmas pártot találand. E bárki aztán meg is jelent Kállay Béli úr neves személyében , s a hatalmas párt mellőle csakugyan nem hiányzott, csakhogy a győzelem azért részére hajtható még sem volt. Mi a múltak kárpitját szellőztetni nem akarjuk mindaddig, míg ennek illetékes helyem föltárására netán kényszerülve leszünk ; hanem az, mit Kállay B. ur föllépése körüli tapasztalatunkból a nyilvánosság elé hozandónak találunk, azon meggyőződés, mikép Kállay B. ur nemes törekvése, — a pártja egy részét élesztő rejtett boszának táplálékául használtatott fel ; — s hogy e bosszubeli tüntetés áldozatául épen Kállay B. ur nemeskeblűsége esett, nem negédességből, de őszintén sajnáljuk. Ami pedig Kállay úr pártszerzési módját s eszközeit illeti : anélkül, hogy a más helyütt különben is kimutatandó egyes tényeket idéznek ezekre nézve ki kell mondanunk rosszalásunkat, mert ha ezekből egyebet nem említünk is,a kerületbeli helységeknek bandériumok és más látványosságok melletti szakadatlan látogatása, azoknak kortesekkel való ostrom alatt tartása a legezifrább zászlók és jelvényekbeli elözönlése már magukban oly tények,mik a nép morális érzülete és szellemi kapacitására épen nem a kívánt helyes irányban hatnak, s az ilyen külsőségekkel felizgatott kedélyek több időre felzudittatván, ezeknek a rendes mederbe való visszaterelése — vajmi nehéz ! Azt a bizonyítványt, mi készséggel írjuk alá, hogy mi a külfény és kápráztatás terén az ellenpárttal nem mérkőzhettünk, de ezen kivül és ennek ellenében viszont büszkék vagyunk s maradunk ügyünk győzelmére, melynél az első választópolgártól az utolsóig mindenkit a boszútól és tüntetéstől ment hazafias érzelem és ebből kellő meggyőződés vezérelt. Lehetne panaszra, vádra okunk az ellenpárt ellen, mely győzelmének kivívása végett a legszükkeblűbb illiberalitás módjaihoz is fordulni nem átallott, midőn az óbudai hajógyár derék iparosait, az összeírt választópolgárok lajstromából tömegesen, számszerint 582-öt felszólalásilag kitöröltetett, jóllehet az e téren precedens 1861- ki követválasztásnál, e polgárok már választójogot gyakoroltak, s a törvény szelleme és méltánylat szempotjából e polgárokat a választójog egyiránt megilletné ; az ellenpárt azonban a törvény betűjét kérte ellenükben alkalmaztatni, feledvén, hogy : summum jus, summa injuria. Mit szóljunk maga a választás napjának eseményeiről? Semmit. Szóljanak maguk a tények a nélkül, hogy mi ezekhez hozzávetést, vagy gyanúsítást tennénk. Ha e tények önmagukban recriminálnak , nem a mi hibánk. Különös volt, hogy legelőbb a választási elnök, ki a választást 1861-ik évben is vezette át. Darányi Ignácz ur köszönt le, s igy jön a közp. választmány által kinevezett másodelnök magos gróf Teleky Sándor ur elnökké emelve ; s miután több másodelnök részint betegség, részint elfoglaltatás okából ismét visszalépett, a közp. választmányi jegyző Dalmady Győző úr lett másod elnökként kiküldve. — Ez utóbbi irányában, mert a kiküldetést elfogadta, s mert a választás alkalmával elnökhöz illő pártatlanságot tanusitott — az ég áldása mellett szives köszönetünket nyilvánitjuk , nem mellőzhetvén méltánylattal fölemlíteni a központ választmánytól kisegitőképtelen volt Mátray urnak fiatalsága mellett is tanúsított férfias ildomát. A föntebb nevezett elnök magos gróf Teleky Sándor ur, a választást jóval megelőzőleg a pártok vezéreit — a választási nap s különösen a csend és rend érdekében teendő intézkedések feletti tanácskozásra magához meghíván, — itt a Kállay párt egyedül kérte a katonai karhatalom megszerzését, már ez alkalommal nem mulasztván el némi érdes kifejezéseket használni az Ács részén levők ellenében. A katonai karhatalom — mint a választás napján látók — elegendő számmal meg is jön szerezve. Azonban szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy e karhatalom nem a megbomlott csend és rend helyreállítására, hanem tisztán pártunk nyomása és megfélemlítésére lön alkalmazva. Mert a katonaság — nem tudjuk, kitől nyert utasítás folytán — az Ács párti jelvényekkel ellátott választókat szemlátomást! pressióval különböztette meg az ellenpártiaktól. A választás első napján dec. 2-án az Ács párt zöme, — nehogy a szent-endrei szűk utczákon az ellenpártiakkal találkozván, összetűzésre alkalom legyen, — a Dunapartra húzódott, s itt egy tömbben mulatott, midőn Matheovits mérnök házából a tömeg közé egyszerre vagy 20 darab kő repült, s két választót megsebesített. E mulató tömeg a szigetségi ép lelkű magyarság az Ács párt magva volt. Ezek a kapitánysághoz menvén, a történt sérelem orvoslását kérték, azonban panaszukra az válaszoltatok, hogy a kapitányság a történtekért semmit nem tehet. Ily válaszszal visszamenve, ismét mulatni kezdtek, midőn másod ízben is kőzáporral fogadtattak , mi természetesb, mint hogy a tömörségében erejét érző tömeg ingerültségbe jött s hatósági segélyt nem nyervén , magát megboszulandó az őket vészesen megtámadott házat megrohanta. Ekkor egyszerre volt és lett a megrohant háznak segély nyújtva, a nyílt utczákon kiszegzett pikákkal rohanó ukrán lovasság által. E maneuvrenek 22 terhesebben, s több könnyebben sebesült tótfalusi s egy,súlyosan sebesült bogdányi — mindannyi Ács-párti — len martaléka. Mi nem állítjuk, hogy e maneuvre tervszerű volt, s intenziója lett volna a szigetségi választókat kemény megrezzentés által a hazaszéledésre kényszeríteni, azonban való, hogy ezt pártunk nagy része így értelmezte, és hogy ez értelmezés ellenében, mily nehéz volt párthíveinket az állhatatos megmaradásra birni, könnyen felfogható, a minthogy számos bogdányi s tótfalusi választónk titkon hazaszéledt. Tény marad azonban, hogy a veszélyes, következés nélkül kiontott vér is, a visszaélőleg alkalmazott katonai erő fölött intézkedő hatalmat terheli. Szóljunk a szavazatszedő küldöttség részéről alkalmazott szigorúságról, mely a választást 50 kmos órára nyújtotta el, s mely eljárásnál kritkusabbat, a legszigorúbb katonai ujonczozás sem mutathatna fel. Így folyt le főbb vonásaiban azon harmadfél nap és két teljes éjszakán át tartó — kispadra húzott — választás, mely annyi tűzpróbát kiállott szent törekvésünket igazságos ügyünk győzelmével koronázta, s melyre visszaemlékezve, elmondhatjuk, hogy akkor, midőn alkotmányos jogaink egyik legszebb s legfontosbját, a követválasztási jogot gyakoroltuk , választási elnökünk nemes szíve és jósága mellett tanultuk megismerni a valódi ostromállapotot. S képzelhetné-e valaki, hogy ily sok keserv árán nyert győzelmünket az ellenpárt meg is irigyelje ? És mégis így van. A választás eredménye ellen a Kállay-párt azonnal írásbeli óvást nyújtott be, melyben előre is kijelenti, mikop a szavazási eljárást teljesen helyesli, azonban kifogását a választás előtti pártszerzés módja és eszközei ellen irányozza. No már itt valószínűleg a patakban ivó farkas és bárány meséjének új kiadására kell és lehet számolnunk , mert köztünk és az ellenpárt közt a legfőbb különbséget épen az teszi, hogy az ellenpárt pénz és fénynyel, mi pedig szerény keblünk nemes tudatával s lelkesedésünk gazdagságával küzdtünk a követválasztási ügy terén. E szerepet egy utólagos óvásnál megcserélni akarni ; amily meddő öröködés, épen oly jellemző az ellenpártra.• Mi nyugodtan várjuk be a Hercules Gerion féle harczot. Az Ács Károly párti választók nevében : Dr. Scheibner Menyhért, Molnár József, Krämmer Miklós, Lágler Gyula, Szalay János, dr. Isépy Victor, Martin Konrád, Kameter Antal. dolga, a minthogy a franczia császárságé sem fogna jobban állani, ha Napóleon császár kitenné Francziaországot az Unió általi elkerülhetetlen megaláztatását, egy atlanti összeütközés által, amelybe hogy Amerikátbefonja, oly államférfira, mint III. Napóleon, nem számíthat, s bizonnyára előbb utóbb erőt vesz magán, s Mexicot sorsára fogja hagyni. *) Azon czikkek közül való, miknek közlését attól föltételeztük, ha az ellenpárt petitioval járulna az országgyűlés elé, s ami megtörténvén, kötelezve érezzük ír’o-unkat ennek kiadására- Szerk Hivatalos közlemények. O ca. k. Apostoli Felsége f. évi dec. 15-én kelt legfelsőbb határozatával Pankovics István munkácsi consistoriumi tanácsost, őt ugyanekkor a Sancti Michaelis Archangeli Körtvélyes czimz. apátságra nevezvén ki, a budai magyar tanulmányi bizottmány tagjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi dec. 14-én kelt legfelsőbb határozatával csik-szent-simoni Endes Gábor helyettes tanárt a kolozsvári kir. jogakadémiánál , ugyanazon tanintézetnél az ausztriai történelem, az erdélyi jogtörténelem s az erdélyi magyar s szász magánjog rendkívüli nyilvános tanárává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ausztria, Bécs, dec. 28. (A mexicoi ügy.) A „Börsenhalle“ levelezője irja : A mexicoi császárságra vonatkozó amerikai vészhírek itt is mintegy állandó izgatottságot idéztek elő. Olyan törvényjavaslatokkal szemben, amilyeneket a washingtoni congressusonkezdnek szellőztetni, s olyan szavak hallatára, amilyeneket egy oly politikai és katonai nevezetesség mint egy Grant tick ejt el egyszer másszor, kell, hogy minden remény elenyészszék a francziák császára által kezdeményezett államalkotmány megmenthetése iránt , mert akármint csűrik csavarják a dolgot, csakugyan lehetetlen átlátni,hogy miképen lehetne Miksa császáron segíteni. Itt úgy hallani, hogy Napóleon császár újra kijelentette volna, miszerint a miramarei szerződést hiven végrehajtandja, s a franczia csapatokat nem vonja ki Mexikóból 1867 előtt. Részünkről elég okunk van ezen állítás valóságát kétlem. De ha úgy volna is, mit érne ezen ígéret Miksa császár ügyét illetőleg, mert abból csak is az Unió és Francziaország közötti háború keletkeznék, s az a nagy kérdés, valljon csakugyan megmérkőzhetnék-e Francziaország amaz eshetőség bekövetkeztében az E.államokkal. A tapasztalás megmutatta,mennyi dolgot adott a francziáknak csupán az a maroknyi dissidens fegyveres nép is Mexikóban, s mennyi bajt okoz még neki. Hogyan akarja az Egyesült államok nagy hadainak rohamai ellen a mexikói császárságot megvédeni az a Francziaország, mely a tengeren túlra nem akarja seregeit küldeni, mint elküldé az Alpeseken át Olaszországba. Csupán tengeri háborúval nem lehet Mexikót megmenteni, noha még kérdés az is , váljon , megmérkőzhetik-e Francziaország tengeri hadereje az Egyesült államokéval. Nagyon valószínű tehát, hogy Napóleon császár, ha a franczia közvéleményt mellőzné is, nem fog az EU-államokkal háborúba elegyedni. És ezen valószínűség épen nem vigasztaló Miksa császár ügyére nézve. Már magában az a bizonyosság is, hogy Francziaország kénytelen Mexicóból kitakarodni, elegendő a pártokat Mexicoban annyi bizalommal eltölteni, hogy a kormány felforgató munkához tüstént hozzá lássanak. És ha a kivonuló franczia hadsereg idegenlégiók által pótoltatnék, hogyan menthetnék meg azok a császárságot, ha egyszer Washingtonban meggyökerezett az a gondolat, hogy az Unió érdekében nem kell egy monarchia lábrakapását eltűrni. Mindezeket figyelembe véve, franczia ígéretekkel is, azok nélkül is roszul áll a mexicói császárság Külföld. Orosz-Lengyelország, Sz. Pétervár, dec. 27. (Egy hivatalos czikk a török viszonyokról.) A „Journ. de St. Petersbourg“ tegnap egy talányszerű hivatalos czikkben a törökországi viszonyokkal foglalkozik, kiválólag az egyesült Moldva-Oláhországgal és Bolgárországgal. Felhozza külföldi lapok nyomán azon hírt, hogy Kuza egy idő előtt a Porta alóli kibontakozását s az egész Kelet keresztyénségének fellázitását tervezte , mely terv Bogárországban megtette hatását, s most egy török lap Oroszországot vádolja a terv elterjesz- Hanem az nem igaz , de feleselő demenbem bocsátkozhatik czikkbe, mivel azék gyakrabban szoktak előfordulni. Azt ■ndja tovább ama czikk, hogy Oroszország n zavarhatja össze a fejedelemségeket s azok istalli kormányát, mert a fejedelemségek iránt mindenkor a legnagyobb jóakarattal viseltetett, míg a kormány a legnagyobb zavarcsinálással, az egyházi és állami javak elfecsérlésével stb. vádoltatik. Oroszország nem akarja a népet feleletre vonni azon forradalmi kísérletekért, melyeket kormánya vitt végbe a nép romlására. Oroszország, mely mindenkor kész volt jótanácsot adni, most sem vonná meg jó akaratát a hoszpodártól,ha csak némileg is megfelelne a hivatásnak,mely reá bízatott , ha a nép jólétére békéjére törekednék. Oroszország csak örülne, ha a Koszpodár újabb szabadságokat nyerne a portától,melyek az ország autonómiáját tágabb alapra helyeznék. Azonban bekövetkeznék mégis azon eshetőség, hogy megkérdezze : ki van szomszédságában ? független és így tetteiről felelős állam-e, amely kérdőre vonható, mihelyt szomszédaira romlást hozhatna, avagy a porta suzerainitása alatt levő kormány, melyért a portát illeti felelősség a szomszédok irányában. A vallási kórdást illetőleg a szerződések alapján joga van Oroszországnak követelni, hogy WL egyoldalú és igazságtalan eljárás által ne döntessék el. Bolgárországra vonatkozólag békét és csendet kíván Oroszország, — de nem sir csendet. Semmit sem óhajt kevésbbé mint a véres összeütközéseket, akár nyomasztó rendszabályok, akár a keresztyének felkelése által idéztetnének azok elő, sem a keresztyénségnek sem Törökországnak, de még Európának ne volna haszna oly harczból, ahol annyi versengő szenvedély működnék. Kuzának sem lenne abból — ha ugyan elég vakmerő lenne arra törekedni — más haszna mint az, hogy nagyobb zajjal buknék le, mert a kelet nyugodtságáról gondoskodó hatalmak nem tűrnék meg őt azon állásban, amelylyel oly rutul visszaélt. Francziaország, Paris, december 28. (A chilei viszály) délamerikai levelek szerint nem hogy békülékeny színben állana, sőt legmagasabb fokon áll ott az ingerültség Spanyolország irányában. A santiagói külügyminisztérium közelebb körsürgönyt intézett a baráti kormányokhoz, mely egyebek közt azt is tartalmazza : „A külügyminiszter kinyilatkoztatja a baráti nemzetek előtt, miszerint kormánya azon megmásíthatlan elszántsággal s szilárd akarattal fog a háborúhoz, hogy Spanyolországtól terjedelmes elégtételt vegyen magának mindazon kisebbítésekért és károkért, melyeknek egy igazságtalan megtámadásra be kellen következni. Oly biztosítékokat fog követelni, amelyek a leghatározottabban biztosítandják az amerikai köztársaságok függetlenségét és békéjét a madridi kabinet megtámadásaitól. Ha netalán szövetségesek nélkül maradna Chile kormánya ezen háborúban, még akkor is tudni fogja azt egyedül folytatni és pedig, mint reméli , jó sikerrel.“ Ez épen nem békés hangon szólás s annyival inkább figyelemre méltó, mivel utolsó tételében szövetségeseket emleget, s valóban úgy látszik, hogy Chilében a délamerikai köztársaságok közreműködésére számítnak. A franczia kormány különös figyelemmel kíséri az E. államok Santiagóban meghatalmazott ügyvivőjének magaviseletét, mert noha a washingtoni kabinet a legnagyobb semlegességet igyekszik mutatni, s kikötőiből úgy a spanyol, mint a chilei hadihajókat kizárja, mégis alighanem buzdítja alattomban a chilei kormányt a Spanyolországgali kibékülés mellőzésére. Tekintve azt, hogy az E. államok kormányai nem is titkolják Kubára vonatkozó vágyaikat, az sem lehetetlen, hogy az alkalmat jónak tartják Washingtonban, Kuba megszerzésére. Alaptalan az amerikai lapok által elterjesztett hír, hogy Montholon franczia követ Washingtonból követségi titkárát Párisba küldte volna újabb utasításokért, s hogy elutazásával fenyegetőzött volna azon esetre, ha az E. államok kormánya követet küld a mexikói köztársaság kormányához. Páris, dec. 28. (Az „Opin. Nat.“ az ,Ind. beige“ kitiltatásáról) mély sajnálkozással szól. „Legalább egy részben a felelősségbe akarták — úgymond — vonni a franczia sajtót, mivel az zokon vette, hogy a külföldi sajtó több szabadságot élvez, mint a hazai. Az egész franczia sajtó nevében tiltakozunk az ilyetén magyarázat ellen. Egy franczia lapnak se jutott az soha eszébe, hogy az idegen lapok elnyomatását kivánja, azért mivel azok több szabadságot élveznek. Hozathatott fel a tény, azon jogos kívánság támogatásaként, hogy végre valahára felszabadíttassék a hazai sajtó, de soha sem kivánta egy lap sem mások kárát, mintegy a maga elégtételéül.“ A „Temps“ amiatt sajnálja az „Ind.beige“ elleni eljárást, hogy most már nem lesz módjukban a francziáknak megtudhatni, hogy mi történik hazájukban. A „Gazette de France“ pedig csupa képtelenségnek mondja azon indokolásokat, melyekkel a „Patrie“ támogatni igyekszik a kormány eljárását. Angolország, London. (A „Times“ Belgiumról.) A „Times“ némely párisi és berlini lap nyilatkozatait Belgium függetlenségéről gyanúsaknak találja, azonban kevésbé fél egyenes veszélytől a külföldről, mint inkább maguk a belgák benső partraszakadásától. „Lipót kormánya“, fejezi be, „kétségkívül a megpróbáltatás ideje lesz a belga nemzetiségre nézve. A legközelebbi néhány évnek határozni kell, vájjon a függetlenség tartós óhaja-e a népnek, vagy vájjon a vonzerő, melyet egy nagy nemzet kis és törzsrokon népekre határain gyakorol, erősebben Hasztalan volna e pontra nézve véleményt mondani. Semmi sem oly nehéz, mint egy idegen nép valódi óhajait ismerni, tanulni és leghatalmasabb öisztöneit kitalálni, még a legjobban értesültek is reménytelen ellenmondásban mutatkoznak. Azt hisszük, hogy a belgák véleményeikben megozlottak. Bizornyára erősen ragaszkodnak az okotmányszórszabadságokhoz, melyeket az elöbbi király ö bölcsen méltányolt; irtóznak ez emberek afranzia-praefectek gazdálkodásától, s mélyen fájtják, ha egy ellenállhatlan hatalom kedvéért, szerencsétlen menekültet körükből el kell uniök. A miveitek becsülik az intézményeket, melyeket maguknak kivivtak, s ha az ultramontánok a parlamentáris rendszert a legnagyobb próbára teszik is, valószínűleg mégis őszintén ragaszkodnak ahhoz. Azonba a franczia nemzetiség fénye mégis elvakítja a nép nagy a szét. A munkás osztályok nevezeteen a fiatalabbak, fáradság nélkül engednék magukat rábszéltetni az annectálás helyeslésén. Azután vannak kereskedelmi érdekek, melyeknek élén, nyújtana az egyesülés Francziaországgal. Belgium iparának igen sokat kellte nyerni, ha Francziaországban 40,000,000 lazsával piaczot kapna, nem is szólván a franczia gyarmatokról a világ minden részeiben. Franczaország növekedő kereskedelmével s felhalmozó tőkéjével, iparvállalatokat létesít Európa miden vidékén, s már az uj világ felé is utat tört magának. — Külföldön a franczia capitalisant, miután erős és tevékeny kormány va mögöttük, engedményekkel s mindenféle kedvezményekkel fogadják. — Ha tehát a Ligák e nagy államhoz tartoznának, készen találnák az utat a meggazdagodásra. A védelem, melyet egy franczia útlevél szerez, az utazónak külföldön ta'.n denítt lényeges hasznára van. A Hágón kevő ország oly tökéletesen méltányos és civilisé, hogy egy belga benne ép oly bizton érezhetmagát, mint egy franczia. Egysóval, száz van amellett, hogy inkább akarok egy nap mint egy kis államhoz tartozni. Ehhez járul befolyás, melyet Francziaország Intelligent^) minden évben nagyobb mértében gyakorol Belgiumban a mivelt osztályrn tesz mindent, hogy a honi nyelv mivelését feltartsa, s nincs hiány néhány tehetségdús iródai sem, kik még e nyelvet használják. Azonban szvedése és enyészete már csak az idő dolga. A franczia nyelvi ár Belgium igaz nyelve, s a nelv ilyen esetekben befolyást gyakorol a nemzetiségre. Ha ily ellentétes elemek működnek nem lehet más kép, minthogy úgy a függetlenig, mint szintén a bekeblezés híveinek okuk vai ügyük győzelmét remélni. A kérdést magánk a nemzetin kell megoldani érdekei szerint, azonban bűn volna a nyilvános becsület ellen, ha Poroszország vagy más valamely hatalom arra akarná használni az új kormányidő kezdtét, hogy egy példányszerű kormányt s egy ártván ntipet zavarba hozzon. Esti posti lláris, dec. 30. (Napolao* hg kibékenésea császárral; Türvényhozó estiet megnyitása és Ismér szándéka; Kúza herezg; a volt nápolyi király és toscani nagy hg ; A -rancziaország és erica közti viszonyok.) A „Móni te in jelenti, s ez eléggé csodálatos és csak jele annak hogy a kibékülés Tuileriák és a Palais Rója között hivatalosan érvényes lenne, miszerint Apoleon hg és hgn tegnap több követet fogadik, nevezetesen a spanyol, török, brasiliai stb.követeket. Miután „Moniteur“ ezt jelentette,hvatalosan megerőstettnek tekinthető a régi visany helyreállása. A kiállítási bizottmány elnökségnek átvételével Herczeg most már bizonyát nem fog továbbésni. A törvényhozó testük megnyitása most már valóban január 22-én fg végbemenni. Már most jelentik Ollivier Emilson szándékát, hogy felirati vita alkalmával gy határozott inditványnyal fog fellépni, s igy megkisérteni egy uj középpárt alakítását személye körül. Ollivier a császárné legmagasabb hialmát bírja. — Nem kevéssé mosolyognak itt a fölött, hogy Kuza herczeg, hiven utánozván XIV. Lajost, újabban smét, már másodszor, egy rendelettel a román ,Moniteure-ben — házasságon kivül született fainak egyikét adoptálja és egy született her - szeg jogaival ruházza föl. — A közeledő íjév már ma arra indít néhány lapot, hogy visszapillantsanak 1865-re. — Közöttük a ,Patrie“ azt állítja, hogy a nevezett év élt fint nélkül, hogy valami nagyszögi esemény tanúja ett volna, csak egy nagy emléket mutathat fel, ugyanis Napoleon „Julius Caesar életét. — „Débats“ megerősíti azon hírt, hogy a nápoyi ex-király és a toscanai ex-nagyherczeg az osztrák kormányhoz fordultak, hogy alkudozjék Florenczczel magánbirtokaik visszanyerése végett. Ausztria Francziaországhoz fordult. További azonban ez ügyben még nem történt volna. A „Mémorial Diplomatique“ s utánra és vele ma a „France“ és a többi félhivatalos lapo hirdetik, hogy Francziaország és Mexico a legobb lábon állanak egymással. Ha ez áll, tgermészetesen Francziaország engedett a washingtoni kabinet óhajainak, míg ez igen szívesen kíméli a császári kormány hiúságát adélig, ameddig épen lehet. Mindazáltal a franczia szövetség titkára Washingtonban, Geofroy, valóban azon küldetéssel érkezett ide, hogy a kormányt felvilágosító dolgok helyzetéről, s szívére kösse, hogy mindent el kell követni Mexico mielőbbi kiürítésére. A Grant tánok beszéde a Mexico miatti aggodalmakat annyira növelte, hogy magukat különben igen biztosoknak utaló körökben egészen természetesnek találja már, hogy egy ilyen ember elvileg a mexiconarchia ellen nyilatkozott azért, hogy Auoasát megmentse egy katonai monarchia részétől és a katonai diszszolgálatok haszontalan sarlósaitól. Táviratok. Berlin, dec. 30. A Zeidl. Corr.megyében azzal fenyegeti a képviselőházat, hogy ez a budget kérdésben megújítja az éppon a kormány az ülésszakot, azonnal kerek? Hamburg, dec. 30. A holsteini sorba megemlékeznek arról, hogy burgi herczeg két év előtt Kielbe arra intik a lakosságot, hogy nem nagyhatalmak politikájában. A Börsenhaller berlini félhiva kétségbevonja az Ausztria s Franci egyetértésre vonatkozó híreket állítja, hogy a Poroszország a 1. közti viszonylat olyan, amilyent dr. lehet. Koppenhágából jelentik : Bizonyos.