A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)

1866-08-01 / 176. szám

let csak alaki és látszólagos, így azt is állítják, hogy a porosz király legitimista aggályai a területi kérdések nagylelkű megoldását helyezik kilátásba. A király,mint mondják, a kis államoknak meghagyná névleges souverainitásukat és a kis fejedelmeknek a kormányt, s nem bántaná a másodrangú államok administratív függetlenségét ; milyen lenne azonban a valóságban e névleges souverainitások tekintélye ? Midőn Poroszország Ausztriát a szövetségből kizárja, épen ama vetélkedés befolyását akarja elhárítani, melyre számítani a kis államok eddig függetlenségük védelmére, megszokták. Poroszország a diplomatiai és katonai hegemóniát akarja Éjszaknémetországban ; midőn tehát ily módon a csapatokkal rendelkezik, nem tényleges ura-e a népeknek és területeknek? Bajorország azonban — mondják — délen hasonló állást fog foglalni a katonai és diplomatiai ügyek vezetésében . Bajorország és a déli államok képesek lesznek e elegendőleg ellensúlyozni a Poroszország által uralt éjszaki csoportot? Nem ő fogja a porosz hegemónia a déli szövetséget túlsúlya által megbénítani ? Végül azt mondják, hogy a foederatív parlament gondoskodni fog össz- Németország tekintélyéről- Ismernek-e oly eszközt, melylyel meg lehetne akadályozni, hogy Poroszország ne biztosítsa magának e parlamentben a többséget ? Váljon e parlament képviseletében meg lesz e a helyes számarány a különféle államok lakosságát illetőleg? Állítják, hogy ez szándékában fekszik , azonban előre lehet látni, hogy ily rendszer mellett mindig többségben, s így mindenható lesz. És ha sikerülne is, Poroszország daczára bizonyos egyensúlyt hozni létre a különféle államok szavazati között, úgy ez ismét csak fictio lenne, melylyel Poroszország alkalmilag szakítana, ha általa valamiképen akadályoztatnék. Ha Ausztria kilép a szövetségből úgy vége a régi Németországnak, s Francziaországnak szomszédja és versenytársa egy porosz Németország lesz. Oly Németország, mely egységre a szabadság által jutna, mely az általános uralkodás feltételeit megváltoztatná, mely némileg az amerikai éjszaki államok mintájára alakulna, egy ily Németország Francziaországra nézve nem lenne veszélyes. Önmagukat kormányzó népeknek nincsenek hódítási vágyaik. Azonban oly Németországgal szemben, melyet egy dynastikus hatalom uralna, mely a nemesség előjogai és és előítéleteire támaszkodik, s mely becsvágyó, Francziaország nem maradhat egykedvű. Akarunk hinni a mérsékletben, melyet Poroszországnak tulajdonítanak ; tiszteljük a porosz népet, és nem irigyeljük hadi szerencséjét, ha benső szabadság által a fegyverek sikerét megszilárdítja ; ha azonban e siker csak a dynastia udvar sikere, s újabb eszköz lenne az önkényes uralomra , akkor résen kell lenni, és a porosz nagyobbodást más erélyes eszközök által ellensúlyozni igyekezni e Egedést reménylenek. Falkenstein tbk. ideérkezése kétségbe vonatik. Beneschau, jul. 29. A prágai helyőri kórházakban a cholera esetek halálos lefolyással fordultak elő. Az orvosi facultás emiatt tanácskozmányt tartott és a polgármesterrel lépett érintkezésbe. Steinmann porosz orsz. tanácsos neveztetett ki Csehország főkormányzósága által polgári biztosnak. A helytartóság elnöksége Pilsenből Klattauba tétetett át. Prágából ostromágyukat küdenek Brünnbe. Bécs, jul. 30. A theresienstadti helyőrség (Csehországban) kitörést kísérlett meg, a kralupi vaspályahidat elrontotta, foglyokat, és élelmiszereket hozott a várba Egy parlamentan tudtára adta a várparancsnoknak a fegyverszünet megkötését. Tudósítások a csatatérről. Éjszaki csatatér. Mint a „Debatte“ jelenti, f. hó 28-án érkezett meg Bécsbe az éjszaki hadsereg főhadiszállásának maradéka a kisebb szekerészettel ; a nagyok szekerészet Nádosy ezredes parancsnoksága alatt már 19-ike óta Bécsben van. Benedek tásznagy is Bécsbe érkezett 28 án Pozsonyból. Berlinből írják tul.23-ról . Miután a porosz hadsereg Brünnt elhagyta, az utakon mindenütt csak ellenséges lovas csapatokat látott maga előtt, melyek azonban a poroszok közeledtére visszavonultak. Az ellenség a Thayán és Morván átvezető hidakat több helyen szétrombolta,, azonban úgy látszik, nem volt ideje ezen munkálat tökéletes végrehajtására. Néhány vasúti híd kivételével, a szétrombolt hidak mindenütt 24 óra alatt állíttattak ismét helyre a hidászok által. Lundenburg, azon pont, hol az Olmütz felé vezető vasút a Brünnbe vezetőtől elágzik, a 10. hadtest Mendel osztrák dandárja által volt megszállva és az a hely megvédésére sánczokat ásott. Midőn jul. 15 én este Horn hadosztályának előőrsei Göding felé, a Lundenburg-Olmützi útvonalon, közeledtek, hogy itt a vasutat szétrombolják, egy Olmützből jövő katonai vonat visszatért ezen várba. Néhány óra múlván a Mondel dandár készentartott vasúti vonatokon szállíttatott délfelé, anélkül hogy kísérletet tett volna Lundenburg megtartására. Gödingben még sütéssel foglalkozó osztrák sütőcsapatot és teli raktárokat találtak. Az utóbbi napokban, mielőtt a poroszok Gödinget megszállták, 39 igen megrakott katonai vonat ment el a helység mellett, éjszakról dél felé. Az utolsó hat vonatban, szász csapatok ültek volna. Távirati jelentések • Beneschau, júl. 29. Porosz csapathadosztályok küldettek Beraunba. Duffek (Rosen Gyula) rendőri biztos felfüggesztetett hivatalától. Reichenberg és Berlin közt a vasúti közlekedés porosz részről ismét helyre állíttatott Berneschau, júl. 29. A csehországi leszámítolási bank hétfőn Prágában ismét megkezdi üzletét. A fegyverszünet megkötése itt és Prágában a legkedvezőbb benyomást teszi. Requisitio elen Nyugati csatatér. Távirati jelentések : Bécs, júl. 30. Porosz és Bajorország között csak három hétre köttetett fegyverszünet. A fegyverszünet megkötésére a többi délnémet államokkal, Manteuffel tbb hatalmaztatott fel. (P. L.) Bécs, júl. 31. F. hó 29-én véres csata volt Werdennél poroszok és bajorok között; az utóbbiak kisebbségben lévén nagy veszteséget szenvedtek. (P. L) Déli csatatér. A Császár főhadsegédi hivatalához küldött hivatalos jelentés a lissai ütközetről, igy szól : F o s a n a i kikötő, jul. 23. Szabadságot veszek magamnak a következőkben átalános jelentést terjeszteni elő a f. évi jul. 20 án Lissa mellett vivott csatáról. Részletes jelentést csak akkor leszek képes szerkeszteni, ha az egyes hajóktól megkaptam a csatajelentéseket. A zárai cs. k. főparancsnokságtól jul. 19-én hozzám érkezett távirati tudósítások, melyek arról értesítenek, hogy a szárd hajóhad folytatja Lissa sziget ágyúzását, nem engedtek többé kétkednem a felett, miszerint az ellenség Lissa ellen intézett expeditiójával nem csupán diversiót szándékozott tenni, mint elejénte gondolom, hogy engemet hadmiveletem hasisától elcsaljon, s ezáltal szabad mozoghatást nyerjen az Adriai tenger északi öblében , hanem átláttam, miszerint a nevezett sziget elfoglalása komoly kitűzött czél. Tehát ugyanaznap délben kimozdulok hajóhadosztályommal, s Lissa felé eveztem. Másnap, júl. 20-án reggel 7 óra tájban az árboczkosárbeli őrök jelentették, hogy több gőzöst látnak, de csakhamar elfedte azokat szem elől a délnyugat felől keletkezett eső.“ A tenger hullámzása délnyugat felől olyan volt ez időtájban, hogy a másodosztályú pánczélos hajóknak, és a „Salamander“ pánczélos fregattnak be kelle az ágyuk számára való nyílásokat zárniok. Lissához közeledve,mely a tenger felé dél irányban fedezést nyújt, s miután a szél északnyugat felé fordult, a hullámzás lassan kint megszűnt, s 10 óra tájban kiderült az ég. Azonnal észre is lehet venni az ellenséget, Lissa alatt, két csoportba válva, melyek, úgy látszik egyesülni iparkodtak. A szárd foglyok későbbi nyilatkozatai szerint azon időben a fafregattok Cormisa alatt voltak a kiszálló csapatokat újra fölszedni, mivel az ellenség főparancsnokságának eltökélt szándéka volt. Lissát e napon teljes erejével megtámadni felejteni , ezért kellett volna e napon a nevezett helyen és Porto Manicoban csapatoknak kiszállni, míg a pánczélos hajóhad Lissa erődeit vala megtámadandó. Azonban a szárd hajóhad parancsnoka Persano tengernagy jókor értesíttetett a cs. hajóhadosztálynak Fosanából történt kiindulása felől, a foglyok nyilatkozása szerint Istria egy pontjától táviratilag közöltetvén a kiindulás Brindisibe, onnan pedig gyors gőzös által adatván a szárd hajóhadnak tudtára. Az ellenséges hajóhad fenebb említett mozdulatát tehát könnyű vola úgy magyarázni, hogy a Lissa előtt fekvő hajók a Comisa előttiekkel egyesülni törekedtek. Nem sok idő teltével az ellenséges hajóhad ékvonalba helyezkedett, körülbelül észak-északkeleti irányt követve, és pedig hatalmas pánczélos hajóit helyezve legelőre. A közeledés tehát igen sebesen történt, úgy hogy már nem maradt idő a hajóhadosztálynak a már előre elkészített „Lissánál győzni kell“ jelzést eljuttatni, hanem sietők a szükségeseknek vélt intézkedéseket gyorsan megtenni. Az osztrák hajóhadosztály felállítása, ez vala; a hajónemek szerint három felé valának a hajók osztva , u. m. pánczélos, könnyű és nehéz fahajó osztályokra. Ezen három osztály ék alakot formált együtt, legelőre lévén elhelyezve a pánczélos osztály. Azonnal kiadtam a parancsot hogy a hajók csatakészen legyenek, s gyorsabban járjanak. A pánczélos osztálynak ezen parancsot adtam : „Az ellenségnek neki kell rontani és sülyeszteni.“ Azonban az ellenséges vonal a cs. hajóhadosztály menetvonala előtt keresztbe állott, s a legelső közöttük, a „Principe di Carignano" melynek fedélzetén Vacca ellenadmirál volt, legelőbb kezdte a tüzelést nem igen hatályos sikerrel, melyet a legközelebb eső osztrák hajók viszonoztak s csakhamar átalános harcz fejlődött ki. Az ellenséges pánczélos hajó hadoszlop hajói, melyek az áttörés pontján túl valának, észak felé elmaradtak ; ezáltal saját fahajó osztályaink veszélyeztetve lettek, s ennek következtében a pánczél hadosztályt szintén észak felé fordíttatom, hogy a fahajóknak rést csináljanak, s az ellenségnek a hajóhad zömétől elmaradt pánczélos hajóit kereszttűzbe szorítsák. Azonban a fahajó osztályok követték a maguk ösvényét s törtek maguknak utat az ellenséges pánczélos hajókon keresztül, mely munkában volt bőven alkalmuk az ellenséges pánczélosokkal megiérkezniök. A „Kaiser“ sorhajót, a második osztály zászlóshajóját, melynek fedélzetén Petz commodore volt, egyszerre négy ellenséges pánczélos hajó támadta meg. Petz commodore nem sokáig törte a fejét, hanem az egyiknek neki hajtott és elsütette, a többiekre pedig összpontosított tüzelést intéztetett, még pedig oly körülmények között, melyek legénysége bátorságát és kitartását is próbára tették. Mert a nekifutás pillanatában az előárbocz lezuhant, a gép kéményét összezúzta s többféle pusztítást vitt végbe a fedélzeten, anélkül azonban, hogy, ami valóságos csoda — a fedélzeten volt legénységben kárt tett volna. Egyszersmind tűztől is lehetett tartani, mivel az előárbocz kötélzetével a kéményen keresztül maradt fekve. Hanem a commodore legénységének vitéz magaviselete által utat nyert a túlnyomó ellenség torkából kiszabadulhatni. A barezi bonyodalom egyre növekedett, s olylyá jön, hogy egyes részletekbe nem igen lehet bocsátkozni, mivel a hajók egész sebességgel futva folyvást czikáztak, úgy hogy néha nagyon bajos vol az ellenséget és barátot megkülönböztetni, noha minda két részen fel volt tűzve a kis lobogó. Valóságos szerencse, hogy az olasz páncélos hajók mind hamuszintre vannak festve. Csak az ellenséges fahajó osztály feküdt meglehetős rendben a lissai part alatt északnyugati irányban evezve, s küldözgette alkalmilag az arra elmenő cs.hajókra lövéseit. Ezen átalános vadászat alatt sikerült az én zászlóshajóm parancsnoka Sterneck Miksa b. sorhajókapitány ügyességének és merész vállalkozásának, hogy fél óra alatt három szárd hajónak nekiüttetett, melyek közöl kettő megsérült, az egyiknek a zászlója letépetett, a harmadik pedig a „Re d' Italia“, az olasz hajóhad egyik legnagyobb hajója, olyan keresztül fúró lövést kapott, hogy két percz alatt elsülyedt egész legénységével, s személyzetével, mely 600 főre tehető- A sülyedő „Re d’ Italia“-nak úszó legénységéből nem, lehet senkit megmenteni, mivel a mindenfelőli támadás saját magunk biztonságát tette főkötelességgé. Ezen küzdés alatt egy szárd pánczélos hajó meggyuladt, s úgy látszik, hogy a pánczélos hajóhad összegyülekezni akar, azon hajó felfogása és megvédése végett. Ennek folytán én is azt jelzem az alább állott hajóknak, hogy szintén gyűljenek össze, s három oszloppá alakuljanak, míg az „Elisabeth“ gőzös parancsot kapott, hogy a nagyon megviselt,, „Kaiser“ sorhajó segítségére menjen. A szárd hajóhad azonban visszavonulván mintegy 3—4 millónyi távolságban ékvonalba alakult, s igy evezett tova, az égő pánczélos hajóért, ami sikerült is neki, minthogy az égő hajó még saját gépét használható. Néhány lövést váltva meg, a szárd hajóhad nyugoti irányba fordult s ezzel vége lett a csatának, miután az délelőtti 103/4 órától délutáni 2 óráig tartott, s az én czélom ezzel el volt érve. Lissa fel volt az ellenségtől mentve. 2 óra 30 perckor lehetett látni, hogy a meggyűlt ellenséges pánczélos hajó felrobbanás által elsülyedt. A foglyok állítása szerint a „Palestro“ vagy a „Principe di Carignano“ lehetett, mindenesetre olyan hajó volt, melynek egy-egy oldalán 10 —12 ágyúrés volt. Üldözésbe nem bocsátkoztam, mert az úgyis sikeretlen lett volna, hanem a lissai St. Giorgio kikötő felé fordultam. A következő nap a hajók átvizsgálására s kisebb javításokra használtatott. A nagyobban sérült hajókon megtétettek a kellő kiigazítások, s a hiányok kipótoltattak. A nehéz sebesültek kiszállíttattak, az elvihetők „Venezzia“ gőzösön Spalatoba és Zarába vitettek ; az elesettek a szokott katonai kitüntetésekkel eltemettettek. Éjjel nappal mindig voltak hajóink a sík tengeren kémszemlére ; a „Dalmat“ ágyúnaszád és az „Elisabeth“ kerekes gőzös kiküldettek a csatatéren és a part hosszában vizsgálódni, vájjon nincsenek-e még az ellenséges elsllyett hajóról való emberek megmenthetők. Az ellenséges hajóhad még a csata nap estéjén látható vala a Monte Hummról, de másnap, júl. 21-én reggel már sehol se lehetett azt meglátni. Minthogy nap lenyugtáig nem lehetett az ellenséget látni, s úgy látszik nincs kedve újra megtámadni Lissát, feladatomat egyelőre bevégzettnek tekintem, s a hajóhadosztályt ismét tengerre indítom, miután a „Kaiser“ esti 8 órára ki lett javítva, újra elfoglalandó a számomra kijelölt hadműködési pontot a fásánai révben. Az ellenség ereje az első összeütközéskor 12 nehéz pánczélos hajóra s összesen 27—30 hajóra becsültetett ,de a „Re di Italia“-ról fogságba esett legények beszéde szerint az összes hajók száma 32-re ment, melyek közt volt 12 nehéz pánczélos (köztük az „Affondatore“ tornyos hajó) 3 könnyű pánczélos, 8 fa fregatté, 6 gőzös és három szállító. Az ellenség hajóinak ágyúi mind a foglyok beszéde, mind a Lissára szórt golyók után ítélve, a legnagyobb Üregűek voltak. Találtattak a szigeten 80—300 fontos golyók, sőt a foglyok állítása szerint az „Affondatore“ fedélzetén 600 fontos ágyuk valának. Kötelességemnek tartottam mindjárt a csata befejezése után kijelenteni elismerésemet s köszönetemet a hajóhad személyzete irányában minden különbség nélkül. A parancsnokok, tisztek és legénység mindnyájan teljesítették kötelességüket ; oly odaadással , kitartással és nyugodt higgadtsággal harczoltak, melytől még az ellenség se tagadhatja meg elismerését. Tetteik annál érdemesebbek, ha elgondoljuk, hogy milyen rövid idő alatt szereltetett fel a hajók legnagyobb része, s hogy némelyiknél a felszereltetés befejezésének és a csata kezdetének napja között alig van három heti köz. E felett az sem mellőzendő , miszerint legénységünk azon öntudattal ment csatába, hogy anyagilag sokkal erősebb ellenség áll vele szemben, s hogy csak erkölcsi erő és tengerészeti ügyesség lehet képes a túlerővel egyensúlyt tartani. Tegetthoff Vilmos, cs k. altengernagy. Bécs, jul. 31. A „Debatte“ jelenti : Viktor Emmanuel kinyilatkoztatta, hogy nem köthet békét az olasz fegyverek győzelme nélkül ; nem lehetetlen tehát, hogy a háború újra megkezdődik Ausztria és Olaszország között. Hivatalos közlemények: a cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi julius 7-én 10491. sz. a. kelt kegyelmes udvari rendelet szerint Fox Károly gazdasági írnok vezetéknevének „Ónodi“ ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi julius 13-kán 10692. sz. a. kelt kegyelmes udvari rendelet szerint C r i c h i n 11 i Ferencz győri lakos vezetéknevének „Lucardi“ ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 26-ról kelt legfelsőbb határozatával, dr. Korányi Frigyest a pesti egyetemnél a gyakorlati orvostan s a sebészek részéről orvosi kórtan rendes nyilvános tanárává legkegylmesebben kinevezni méltóztatott. Hirdetmény. Magán távsürgönyök feladása Vácz , Esztergom- , Érsek - Ujvár , Komárom-, Győr-, Mosony-, Tokaj-, Miskolcz-, Kassa-, Eperjes-, Bártfa- és Dukla, továbbá Székesfehérvár-, Veszprém-, Füred-, Pápa-, Keszthely-, Siófok-, Pozsony-, Nagyszombat-, Vág-Ujhely-, Galgócz-, Pöstyén-, Trencsén-, Baán-, Tapolcsán és Nyitrán további intézkedésig be van szüntetve. Pest, julius 26. 1866. A cs. kir. távirdai felügyelőség. Hirdetmény. Folyó hó 20 kától a vasúton Buda és Bécs közt két vonat fog közlekedni, mely Budáról VI óra 35 p. reggel és 9 óra lő p este; Bécsből VII óra 45 p. reggel és 5 óra 20 p. este induland; ellenben Budára V óra 15 p. reggel és 7 óra 58 p. este, Bécsbe pedig IX óra 21 percz délelőtt és 8 óra 17 percz este érkezend. Ezen vonatok a fennérintett naptól fogva Bécsbe szóló levél-és szekér-posta küldemények szállítására használtatnak. Hasonlólag az eddigi menetrend szerint Pest és Pozsony közt naponta kétszer közlekedő vasútvonatok, továbbá Pozsony és Bécs közt Hamburgon keresztül naponta kétszer közlekedő málha-posta kocsi-járatokkal levél- és szekér-postaküldemények Bécsbe és az ezen vonalon fekvő helységekbe szállittatnak. Kelt Pesten, 1866. julius hó 19-kén. A cs. kir. postaigazgatóságtól. A magyar kir. udv. kanczellária dr. Kelemen Mór udvari segéd-fogalmazót valóságos udvari fogalmazóvá extra statum, s Hi- róczky Béla tiszteletbeli udvari segéd-fogalmazót valóságos udvari segéd-fogalmazóvá extra statum ugyanazon udvari hatóságnál kinevezte. a „Hon“ magántár sürgönyei, Berlin, jul. 31. A kamarák augusztus 5 ére egybehivattak. Fiorenca, jul. 31. Persano ellen erélyesen foly a vizsgálat. A hajóhad parancsnokságát ideiglenesen Vacca ellen admiral vette át. München, jul. 31. A poroszok a fegyverszünet daczára előre nyomulnak s hallomás szerint Nünbergben volnának. Münheim, jul. 31. A badeni hadosztály hazafelé igyekszik. Külföld. Francziaország. (Gira rd i n Emi válasza Laguerronniérene A két iskola I. Folytatása és vége. Azt mondja ön továbbá : „Nem lehet megengednünk, hogy a sadovai da dalból merészen bevallva vagy ügyesen rejtegető német császárság emelkedjék ki. íme ez az, mi minket, elválaszt, ez az, a mi kettőnk véleménye közt oly nagy és széles szakadást képez, mint a történelem.“ Én önnek erre így felelek : A minket elválasztó szakadás még annál is nagyobb, mintsem ön képzelné, mert ha csak annyi volna, mint a történelem, az keskeny lenne ámde a civilisatio roppant terjedelme van köztünk. Azt teszem még hozzá : Hadd alakuljon át Németország, ha neki tetszik porosz császársággá, ahhoz rajta kívül senkinek semmi köze, Francziaországnak épen semmi. Hadd szövetkezzenek, vagy oszoljanak meg német nemzetek tetszésük szerint. Ha Francziaország ebben veszélyt lát, viseli magát úgy, mint nagy civilisait nemzethez illik nem úgy mint barbár. Ha Poroszország Németországot területileg elnyeli, hódítsa me ezzel szemben Francziaország Európát erkölcsileg. Hajtsa végre szt. ilonai végrendeletet. Micsoda háború lenne az, melytől félni kellene Francziaországnak , ha azzá lenn Francziaország a mivé oly könnyen lehetne ha a legszabadabb, legmunkásabb, vagyonosabb és miveltebb, legerkölcsösebb és igazságosab nemzetté lenne ; — ha a lehető legegyszerűb kormánya lenne, legjobb igazgatása, legjob közlekedési útjai, legjobban mivelt földje, legtágasabb kereskedelme, legjobb adókivetés módja, és oly egyszerű, hogy ne legyen egyé mint az önkénytesen bevallott vagyonértés aránylagos részlege, — és leghatalmasabb hitel intézményei ; — végre ha a kísérleti nagy nemzet a „nap“ lenne, mely felé fordítsa tekintete valamennyi nép ? És ha ekkor egyiktől sem lenne mit tartania, ki fogná gátolni abban, hogy lefegyverzéssel példát adjon a többi államnak, azt azzal kezdené, hogy elvileg és tényleg eltörölné a kötelezett ujoncozás rendszerét. Minő intézkedés lenne ennél népszerűbb és következőleg dynasticusabb ! Még ma is élne az 1848 ki forradalom, melyet semmi nép, sőt egy kormány sem fenyegetett ; rendithetlen és szétbonthatlanul örök időkre meg lesz vala alapítva ha a helyett hogy oktalanul kiüríteni pénztárát és 45 százalék adót vetne ki katonái felszereltetése végett, azokat egyszerűen elbocsátotta és megelégedett volna azzal, mit azon időbel szüntelen sürgetek, hogy csendőrségét és városi rendőrségét szaporította volna. Nem alkalmas azon szó melyet ön használ az egyensúly. Ezzel szemben e szó szabatos : lefegyverkezés. Az egyensúly szónak, melyet a történelem felfújt, tulajdonképen semmi értelme, az mindig csak üres szó vola. Míg a lefegyverkezésben áll minden, mert az mindent egyszerűsít. A lefegyverkezésnek megvan azon előnye, hogy feleslegessé tesz minden amphietyoni stélőszéket, s a szövetségi igazságszolgáltatás mesterkélt gépezetét. Miatta fennállhat érintetlenül bármely tényleges állam, legyen az nagy, vagy kicsiny bármely tényleges kormány, legyen az egyeduralmi, vagy köztársasági. Ha viszály támad köztök, megoldják azt, de nem barbár módon, csak karddal , hanem mint polgárosultakhoz illik, értekezés, vitatkozás után ; nem úgy mint oly kormányok, melyek az erőszakot tartják bírónak, hanem mint olyanok, melyek az észt hívják fel ítéletre. Látom az ellenvetést : hátha az észnek nem sikerül létrehozni a kiegyezkedést a vélemények és érdekek által megosztott népek közt ! De hát az erőszak csalhatatlanabb-e, mint az ész ? Hát a sadowai csata, mely mintegy 100,OCX ember életébe került, kibékítette e a győzőt és legyőzöttet ? Nem ott kell-e végezniük, aho kezdeniök kell vala? Nem az egyezkedései: kell-e végezniük ? Mi a tulajdonképi ok, mely Ausztria és Poroszország közt azon pusztító háborút előidézte melynek csak ürügye vala a schleswigi kérdés ? Vájjon nem az e, amire Poroszország Ausztria kizárásával folytonosan törekedett, a szövetségi hadak fővezérsége ? Ha nem létezik vala az ok nem jött volna létre a következés is. Ha az állandó hadsergek megszűntek volna 1815-tő 1866 ig, az az egy félszázadig, Németország nem mutatná fel Európának e gyászost látvány, melyet csak bajjal engedélyezett 5 napi fegyverszünet szakított meg. Kérdem Öntől barátom, volt-e valaha fénye Egressy Gábor utolsó drámai előadása. A nemzeti színház tegnap, július 30-ikán oly nagyszerű s a maga nemében egyedül álló drámai esemény színhelye volt, amelyhez foghatót nem igen mutathat fel a világ színházainak egyike sem. Brankovics Györgyöt adták. Brankovics olyan drámája Obernyiknek, melyből a szerzője kihalt hirtelen, mielőtt elődva láthatta volna. Brankovics György olyan szerepe volt Egressy Gábornak, melybe a czimszerep személyesítője belehalt, mielőtt végig játszhatta volna azt, ez alkalommal előszöri felléptekor, vidékről viszszatérte után. Aki Obernyik Brankovics György-jét ismeri, s a czimszerepet Egressy Gábortól látta előadatva , lehetetlen, hogy örökre emlékezetébe vésve ne maradt volna a II. felvonás azon borzasztóan nagyszerű mozzanata, midőn Brankovicsnak a szultán udvarába adott két fiát egymás után vezetik vissza — megvakítva. Ezen jelenet előadása Egressy Gábornak non plus ultra művészi remeklése szokott lenni. A szünidő után csak imént megnyílt nemzeti színházban tegnap Brankovicsot adták. A czímszerepet a pár nap előtt Egerből hazaérkezett Egressy Gábor játszotta. Akik találkoztak Egressyvel a tegnapi nap folytán, mind azt mondják, hogy szokatlanul derült, vidám volt. Ha kérdezték tőle : hogy van ? Azt felelte mosolyogva : nagyon jól, egészen megifjodva érzem magam. A próbákon Egressy nem szokta egész hangját használni, a tegnapi próbán feltűnt, hogy oly tűzzel próbál, mintha nem is ő volna, s többnyire teljes hangját használta. Az öltöző szobában a rendes időben megjelent, gondosan felkészült, s kezdettől fogva oly kedvvel és gonddal játszó szerepét, hogy sürít tapsokban részesüté a közönség. Különösen viharos tapsot aratott azon jelenetben, midőn az idősebbik fiát (kit saját fia Egressy Árpád személyesített) bevezették hozzá kiszúrt szemekkel. Senki legtávolabbról sem gyaníthatta volna ami oly közel volt. Midőn a másik fiát Ivánt (Lendvainé) elővezették, szintén megvakítva, ekkor a színpadon közel levők némi hirtelen támadt rekedtséget vettek észre a hangján ; ő maga is mondta, titkon, egy párszor: „fekete czukrot,“ amit mindig tartott az öltöző szobájában. És amidőn a megvakított gyermekéhez kellett volna közelednie, helyben maradt, Lendvayné maga lépett feléje, kihez ezt kellett volna mondania a szerep szerint: „itt vagyok gyermekem“ de már nem mondta, hanem reá borult, s ezt mondá hallkan : „nagyon roszul vagyok gyermekem." E szavak megrémítő hatását nevelé az is, hogy Lendvainé egészen magára nehezedni érezé Egressinek meghidegült tagjait, ki azon perezben, midőn reá borult, megcsuklott térdekkel le is roskadt. Mindez úgy hatott a közönségre, de még a mellette szereplő más színészre és két statistára is, mintha Egressy a levert atya szerepét játszaná így. Hanem Lendvainé rátekintve Egressy elmárványult arczára, ijedtében nagyot sikoltott. A színpadon levők rögtön észrevévén a bajt, a függöny lebocsáttatott, a közönség értesittetett a közbejött akadályról s megdöbbenve oszlott szét valamivel kilenczed fél óra után. Legelőbb jelent meg a beteg mellett Torra az orvostudór, a Rókus kórház igazgatója, majd Mizsei és Kovács Endre urak is ott termettek , de a beteg olyan állapotban volt, hogy ott helyben semmit se lehetett vele kezdeni, csak a ruháit bontották fel , fris levegőt bocsátottak hozzá, és haza szállítaték, hol később eret vágattak rajta. Nem használt. Egressy családja a budai hegyek közt tartózkodik nyári lakáson. A nejéért tüstént bérkocsit küldtek, s meg is érkezett még 11 óra előtt, és úgy látszik még reá ismert a beteg, de szólni vagy csak inteni sem bírt már semmit. Éjfél előtt mintegy félórával örökre befejezte földi pályáját, melyet oly sok viszontagsággal küzdve, de oly dicsően futott meg, a mint igen keveknek jut osztalékul. Egy Egressy Gábornak azon nemzeti szinpadon, melynek disze volt, melyen annyi babér aratott, épen egyik legkitűnőbb szerepében sezei szerepnek legmegragadóbb momentumában fejeznie be művészi és élte pályáját, szinte irigylendő szép halál. De annál szomorítóbb, annál nagyobb nemzeti veszteség az ő halála, minél nagyobban tagadhatatlan az, hogy Egressy Gábora még csak egy volt eddig a magyar Thaliának, s ki tudja, mikor érkezik el a másik, aki méltó leend az ő nyomdokába lépni , aki képes leend Egressy Gábort nem elfeledtetni, hanem csak enyhíteni az Ő elvesztése felett érezett bánatot. Ds.