A Hon, 1866. december (4. évfolyam, 277-297. szám)
1866-12-01 / 277. szám
mely olló közé vette jogainkat, így büntetnek minket, akik a törvényeket megtartják, s akik a törvényeket meg nem tartják, azokat teszik biráinknak. De ne vádolják a népet, hogy hallgat , s amit törvényesen tenni lehetett, az meg van a feliratban. Bécs községtanácsa is felszólalt a siszkozás ellen, de a minisztérium azt mondta, hogy ez csak az egyes polgárok nézete. Most már mindegy, ha egy kissé többet vagy kevesebbet is siszkoznak , az utóbb érintett alkalommal siszkozni akarták a közvéleményt. És ha az államminiszter úr nem is akarná a közvélemény hangulatát ismerni : teheti-e mint rendőrminiszter, hogy fülét bedugja? (Nevetés.) Ha az államminiszter nem tudja, amit még a veréb is csiripol a házfedelén, mért fizetteti magát mint rendőrminiszter is ? „Ezen nagy Ausztriából, a vaskoronával odaadtunk egy nagy darab földet is. Csak a siszírozó minisztérium maradt meg birtokunkban. Semmi sem sikerül ezen kormánynak, csak az, hogy magát föntarthassa. Karl Alfonz is mondá : minden minisztériumnak fő foglalkozása, megakadályozni, nehogy más miniszterek lépjenek helyökbe. „Beszélik, hogy ezen Landtagot fel fogják oszlatni. A Landtag feloszlatása még alkotmányos cselekvény , legalább akkor elmondhatjuk, hogy ezen minisztérium valami alkotmányos dolgot is elkövetett. Különben napjainkban, nem oly borzasztó csapás, ha egy minisztérium megbukik ; a megbukott miniszter rendesen lágyabb párnákra esik, mint a polgárok milliói a maguk számára felágyalni tudnak. A nagy uraknak még nyomora is izletesebben van elkészítve, mint a nép mindennapi kenyere. „Nem elég, hogy kivetettek minket, németeket Németországból, mert ezen felül a siszírozó minisztérium minket, még át akar adni a más nemzetiségek kezébe. A német gyermekét cseh iskolába küldi. A német zászló idegen Ausztriában, a cseh zászlóra rokonszenvvel néznek, a magyar zászló iránt nagy respectussal viseltetnek : ha valaki a német zászlót mutogatja, mindjárt ránk kiáltanak : hol a rendőrség ! „Ausztriában csak azon nemzetnek van igaza, mely határozottan fel tud lépni a kormány ellen. A 8 millió német kedvéért bizony soha sem siszírozták volna a 4 millió magyar constitutioját. (Mintha nem lett volna először confiscálva, aztán a febr. patens által a német centralistáknak odapazarolva, most pedig csak elvileg visszaadva ! — A beszéd többi része igazolatlan jeremindokból áll, a német elem mostoha állása miatt : egy elkényeszett gyermek makranczossága ez, aki rugdalózik, hogy egyszer nem kapott kalácsot, mig mások boldogok volnának, ha legalább mindennapi száraz kenyerüket nyugodtan megehetnék.) Külföldi lapok szemléje. —ds.— A magyar alkotmány-kérdés. — A „Nordd. Alig. Zig“ nov. 28-iki számában minket igen-igen közelről érdeklő vezérczikket közöl, melyben ezeket mondja : A franczia forradalmi háború kezdetekor a Habsburg-Lothringen ház birtokai Németalföldön néhány mértföldnyire Dünkirchentől, s szétszórt előőrseivel a Pfalzban egészen Donnersbergig terjedtek, nagyon mélyen benyúlván Svábországba is. A német birodalom határozataiban nagy súly volt számára biztosítva, úgy hogy nem egykönnyen való koronája megtámadható. Midőn I. Ferencz ezen koronát letette fejéről, találkoztak tanácsában, akik szót emelének a mellett, hogy Magyarországot elégítse ki, tegye Pestet a birodalom fővárosává, adjon valamennyi országának egy alkotmányt, terjessze ki mindnyájára a magyar alkotmányt némi változtatásokkal. A tervet, melynek kidolgozásába már belefogott volt Gentz, az hiúsita meg, hogy I. Ferencz nem tudott megválni abbeli reményétől, miszerint vissza fogja ő még szerezni amit elvesztett. Tehát függőben hagyták a dolgot. S amint a nyugati birtokokról később végképen le kelle mondani, és még nem lehet belátni, hogy milyen reális értékkel fog bírni a szövetségi elnökség : újból napirendre került a terv az előbbihez hasonló eredménynyel, noha — mint mondják — maga Metternich is pártolta. 1815-ben a régi birtok, 1866-ban a régi hatalmi kör veszett el nyugaton. Az osztrák államférfiak tehát megint azt kutatják, hogy hol lelhető fel a súlypont ? Feladatukkal jó hasonlatba hozhatók az e hónapban előfordult nevezetes égi tünemények. Nem olyan-e Magyarország a birodalom többi részeivel együtt, mint egy dupla csillag ? S ha így van, melyik akkor a gyengébbik,amelynek csak a másik nagyobb fényű körül forognia kell ? Avagy lehet-e az, hogy mindkettő egy csak gondolt, (vagy megivott) közös központ körül forogjon körben ? Vagy talán Ausztria Magarország nélkül, nem is csillag, hanem csak olyan ködfolt, mely a felfegyverkezett szem előtt még meg nem alakult világtestekből álló o rajzattá oszlik fel? S végre lehetséges-e az úgy az egyik, mint a másik esetben, hogy az egész monarchia egy tömör testté egyesüljön? A magyar alkotmányharc más országok alkotmányharczaitól abban különbözik , hogy nemzetközi téren áll , hogy két állam közti küzdelem az, ámbár mind a kettőnek az uralkodója egy és ugyanaz, és épen ez oknál fogva egyebek közt ezen kettős uralkodó kebelében is ki kell a harcznak küzdetni. Ezen viszonylatot homályba bobták : az 1825- ig tartott aluszékonyság, az 1848 és 49-diki események, meg az örökös beszéd-gőz , a centralisták, autonomisták, föderalisták, Deákisták, határozat pártiak stb. beszédének, mindig csak beszédének gőze, amely úgy ezen, mint minden egyéb megoldatlan feladat körül megtelepedett. Hanem azért a viszonylat létezik és fog is létezni mindaddig, amíg meg nem fogja változtatni vagy az érdeklett felek összhangzó akarata, vagy valami megmásíthatlan tény. Ezen viszonylat azon 1526-diki szerződés által keletkezett, melynélfogva Magyarország I. Ferdinándot trónjára emelte, s számos okmányok által megerősittetett az, melyek közöl kettő kiválóan értelmesen szól, s ezek egyike a szathmári „békekötés“, melyre III. Károly király (Németországban VI.) a Rákóczi-féle felkelés után lépett 1711-ben, a magyar convenires, a melyet Angolország s a többi főállamok biztositanak,és amelylyel az osztrák történetirás nem valami előszeretettel bánik, hanem azért másfelől mégis hozzá lehet jutni ; — a másik nevezetes okmány pedig a király és Magyarország rendei között 1790-ben megállapított 10-ik törv. czikk, mely igy szól : „Az ország Karai és Rendei alázatos felterjesztésére, Szents. Felsége is kegyelmesen elismerni méltóztatott, hogy ámbár a Felséges Ausztriai Ház Nőágának Örökösödése az 1723-ki 1 és 2. Törvényczikkely által Magyarországban s kapcsolt Részeiben ugyanazon Fejedelmet illeti, melyet, a megállapított Örökösödési Rend szerint elválaszthatatlanul és oszthatatlanul leírandó többi örökös, Németországban és Németországon kívül fekvő , tartományokban . Magyarország mindazonáltal kapcsolt Részeivel szabad ország, s Kormányzatának egész törvényes alakzatára nézve (oda értve minden kormányszékeit) független , azaz : semmi más országtól avagy néptől nem függő hanem tulajdon Megállással és alkotmánynyal biró , annálfogva a maga törvényesen megkoronázott örökös Királya által, tehát Ő Szents. Felsége és Utódai Magyarország Királyai által saját Törvényei és törvényes Szokásai szerint, nem pedig más Tartományok mintájára, amint azt már az 1715: 3. és 1741 : 8. és 11. rendeli, igazgatandó és kormányzandó.“ Jellemző, hogy 1848-ig a hivatalos érintkezés a magyar udvari cancellária és az uralkodó ház állam- és házi-cancellárja között „jegyzékek“ útján folyt. Feszült figyelemmel várjuk, micsoda utakat fog a bécsi udvar uj csillagásza az ő felfigyelésére bízott államtestek részére kiszámítani az egymás irányábani, s az európai államrendszerbeni gravitatiókban. Kisfaludy-Társaság. A Kisfaludy-Társaság nov 28'dikán tartott rendes havi ülésében köszönettel fogadta Nadányi Albertné asszony 100 ftos alapítványát, s a könyvtár részére ajándékozott következő könyveket : Hedvig és Andor utazása Rómában, irta anyjok ; A görög irodalom története Csányi Ferencztől ; és Ruthen újabb költeményei. Fábián Gábor tag a szatíráról szóló értekezését, Szász Károly tag pedig a Nibelungének lefordított első feléből olvasott föl mutatványokat. Az értekezés az Évkönyvekben, a Nibelungének fordítása , midőn teljesen elkészül , a pártolói könyvilletmények között fog megjelenni. Hamlet fordítása Arany János tagtól, sa Loves labours lesté Rákosi Jenőtől a magyar Shakspere-kiadásba fölvétetett. IV. Henrik (mind a két rész) fordítása Lévay József tagtól bírálat alá bocsáttatott. Shakspeare még hátralevő valamennyi színművére, kivéve VI. Henriket, vállalkoztak már fordítók , akik tehát jelenleg, a nevezett művön kívül, bármelyik színmű fordításába belefognak, ezt csak azon kilátással tehetik, hogy fordítmányuk más, szintazon tárgyú fordítmánynyal vagy fordítmányokkal fog versenyezni. Az Évkönyvek legközelebbi kötetének mielőbbi közrebocsáthatása, valamint a február 6-ikán tartandó közgyűlés előkészítése ügyében egy-egy bizottság küldetett ki. Kelt Pesten, nov. 30 kán 1866. Greguss Ágost, titkár. VIII. K. Ladányi lelkész Kőrözsi János ur gyűjteménye 40 ft. IX. Tárkányból Gál Mihály lelkész és Égethe János jegyző urak gyűjteménye 21 ft. X. Balogh István Uzeraldi tanító gyűjteménye 7 ft 35 kr. Osváth Imre esperes: Vidéki levelezések. Sarkad, nov. 20. A sarkadi leégett templom javára legújabban hozzám érkezett s általam kimutatásban ide mellékelt s szép összeget tevő kegyes adakozások folytatólagosan a következők : I. Biharmegye tekintetes alispáni hivatalától, harmad alispán tek. Sélley Sándor ur — kinek buzgó tevékenységéért kiválólagos köszönettel tartozunk — aláírásával, kezemhez vettem 521 ft 74 krt. —melyhez mint gyűjtök hozzájárultak: 1. Kosztin Tamás főszolgabíró 35 ft 40 kr, 2. Govrik Márton főszolgabíró 75 ft 65 kr, 3. Kolláth Ferencz főszolgabiró 50 kr, 4. Veres János főszbiró 15 ft 28 kr, 5. Mág Manó szbiró 17 ft 57 kr, 6. A bihari szakasz sz. bírája 8 ft 58 kr, 7. Kiss Kálmán szbiró 72 ft 65 kr, 8. Sepsy Pál sz. biró 41 ft 82 kr, 9. Jakó Pál sz. biró 92 ft 16 kr, 10. Tikos Lajos szbiró 12 ft 61 kr, 11. Major Gyula szbiró 10 ft 45 kr, 12. Brindus Döme szbiró 38 ft 98 kr, 13. Erdélyi Péter szbiró 45 ft 99 kr, 14. Rojt községe 16 ft 40 kr, 15. Kovács Lajos szbiró 13 ft 90 kr, 16. Zakariás Gegely szbiró 4 ft 50 kr, 17. Vass János szbiró 19 ft 30 krnyi gyűjteményeikkel. II. Békésmegyei főispán B. Wendheim Béla ur kegyes rendelete által gyüjtetett, s másod alispán tek. Herberth Antal ur által hozzám juttatott 130 ft 74 kr, melyhez járultak: 1. Füzes Gyarmath. község 5 ft, 2. Körözs Ladány község 10 ft, 3. M. Berény község lakosai 60 ft, 4. Körözs Tarcsa község 20 ft, 5. Orosháza község 4 ft, 6. Tóth Komlós község 5 ft, 7. Csorvás községe 50 kr, 8. Nagy József 1 ft, 9. Schoszberger 1 ft, 10. Papp Sándor 20 kr, 11. B. Eötvös József 2 forintnyi kegyes adományaikkal. — stb. III. Tamásda községétől 5 ft. IV. Almásy Mihály, egy szegény békési napszámos áldozata 5 ft. V. Gyuláról Tokaji Rebekáé 2 ft. VI. Sarkadi vendéglős Mahler Alberttól egy a sarkadi leégett templom javára rendezett tánczvigalom jövedelméből 33 ft 30 kr. VII. K. Tarcsai lelkész T. Szabó János ur gyűjteménye 25 ft . — melyhez járultak : 1. A b. h. k. tarcsás egyház 4 ft, 2. Szabó János lelkész 4 ft, 3. Özv. Hadházi-Szakál Antónia 1 ft, 4. A lakosság pénzben és gabonában 16 ftnyi kegyes adományaikkal. Gyulafehérvár, nov. 11. (Reményi Ede: Visszatekintés okt. 26-ra (G) ur a „Kolozsvári Közlöny“ ben; színészet.) A gyulafehérváriaknak valódi hazafias élvezetet szerzett Reményi Ede megjelenése , és túlzás nélkül merem állítani, hogy Reményi emléke sokáig fenmarad e történelmi emlékezetű városban. Első hangversenyét Plotényi Nándor közreműködése mellett múlt szerdán hallata. A ház tömve volt. Előadás után fáklyászenével kísérték haza az ünnepelt művészt. Másnap Fogarasi püspöknél volt díszebéden , pénteken este újra hallata hegedűjét. Ez alkalommal a városi tanács nevében Balog Károly rövid, talpraesett beszéd kíséretében átadá a művésznek a nemzeti szalagokkal összekötött díszpolgári okmányt. Mire Reményi nehány szóval, de annál lelkesebben gondolá megköszönni a bizalmat hegedűjével , s szónok által reámondott dicsőítést a hazára utasítá s azt mondá, hogy hegedűjében is a haza szeretete lelkesíti őt, így véve kezdetét ez utóbbi hangverseny. Ma a várbeli székesegyházban misét játszott. Mondanom sem kell, hogy a roppant nagy templomot annyira telehegedtlte, hogy a többi feleldezetbeliek egyházaikból elmaradtak s mind ide gyűltek. A közeli M.-Igenben színtársulat működik. Reméljük , hogy Gyulafehérvárt is meglátogatandják. R. 1. Veszprém, nov. 6. Zajtalan működésében, mostoha időviszonyok mellett is, szép számmal egybegyült tagok részvétével, a veszprém megyei gazdasági egyesület, alakulása óta harmadik évi rendes közgyűlését m. oct. hó 29-én tartotta meg. Gr. Festetich Pál elnök úr, az általa szívélyesen üdvözölt közönségnek — ha a rendkívüli körülmények közt, egyes tagok, megbízatásaikban a várakozásnak nem mindenben megfelelőleg járhattak volna el — elnézését kikérvén, s a közgyűlést azzal nyitotta meg, hogy szabatos pontossággal előterjesztette, úgy az utolsó közgyűlés határozatainak, mint az igazgató választmány újabb egy évi eljárásainak eredményét. Ezután felolvastatott a közgyűlést megelőzött napon tartott igazgató-választmányi ülés jegyzőkönyve, mely mellett egyéb mellékleteken kívül, az egyesület pénztári állapotát tartalmazó rendszeres kimutatás s az igazg. választmány ügyviteli szabályainak tervezete is bemutattattak. A m. évi közgyűlés határozata alapján, a juhászok birkatartásának eltörlése, s egyéb cselédség szolgálati idejének szabályozása érdemében tett felterjesztésre nézve a nmlgy magyar királyi helytartótanács ismételve megkerestetni határoztatott. A nemzetgazdászati szakosztálynak, Győr-pápai és Veszprém-fehérvári vasútvonalak kiépítését tárgyazó, az inségi viszonyokat különösen szem előtt tartó véleményes jelentése, szakosztályi elnök b. Fiáth Ferencz ur tárgyra vonatkozó, alapos előterjesztése kíséretében mutattatott be. Mindkét vonal kiépítése a közgyűlés által czélszerűnek, sőt szükségesnek ismertetvén be, amlgy magyar kir. helytartótanácshoz, az elfogadott szakosztályi munkálat értelmében — felterjesztés tétetni határoztatott. — Elismeréssel fogadta a közgyűlés a déli vaspálya társulat azon szívességét, hogy a veszprém-fehérvári vonal alapfelmérését tárgyazó költséges és haszonvehető munkálatot, az egyesület részérül lett megkeresés folytán, kellő használatra, azonnal megküldés — sajnálattal értesült azonban arról, hogy épen a nemzetgazdászati szakosztály avatott s tevékeny tagja, gr. Waldstein János úr, közbejött lábtörése következtében, mint ezt szakosztályi elnök úr is tüzetesen kiemelte, az ügy hátrányára, vasúti kérdések körüli tanácskozmányokban, részt nem vehetett. Az állattenyésztési szakosztálnyak igazgató választmányi ülésben is elfogadott indítványára — meggyőződvén a közgyűlés az ez évben rendezett verseny - szántások jótékony hatásáról, melyek közül gr. Festetich Pál elnök urnak áldozatkézsége, az egyesület elismerésével s hálájával találkozott — elhatároztatott a jövő 1867-ik máj. hó utolsó hetében, Veszprémben állatkiállitást rendezni ; mi végből díjazásokra, s felmerülhető költségekre,500,vagy a pénztár kedvezőbb állapota szerint, 800 o. ért. forint meg is állapíttatott. Elvárja a közgyűlés különösen a megyei gazdaközönségtől, hogy e kiállításhoz a megyebeli jeles fajú állatokbeli bemutatás által, készséggel járuland. Az egyesületnek 1863. november 9-kén megválasztott tisztviselői, 3 évi hivataloskodásuk lejártával, igazg. vál. ülésben, utóbb közgyűlésben is leköszönvén, újabb választások iránt intézkedést tétetni kértek, — a közgyűlés azonban, mint az ig. választmány is, azon nézetben van, hogy az egyesület tisztviselőinek sora, a később megválasztott s megerősített elnökkel lévén kiegészítve, újabb tisztviselőválasztásnak csak elnökválasztással együtt lehet helye, ez okból leköszönésük el nem fogadtatván, elnökválasztásig állomásaik megtartására felkérettek. Az ig. választmánynak azon előterjesztése, hogy az orsz. gazd. egyesület megkeresésére, az ez évben szenvedett fagy és aszály által okozott károkról, lehető gyorsan, s részletesen, a megye összes területéről készített kimutatás, az orsz. inségügyi Bizottmányhoz küldetett be — közgyűlésileg tudomásul vétetett. Az újabban bejelentett tagok közül, gr. Eszterházy Pál ur, egyszersmind igazg, választmányi tagnak is megválasztatott. A közgyűlés folyamának egyik fénypontját képezte a jelenet, midőn az egyesület egyik tagjának kikötéssel tett azon ajánlata, hogy kölcsönöztessék neki az egyesület által bizonyos mennyiségű pénz, melylyel hitelezőivel kiegyezhetni reményt, akkor adóssági terhektől megtisztított szőlejét az orsz. gazd.egyesületnek ajándékozza, el nem fogadtatván,a sajnálkozás közepette. Fiáth F.egyesületi tag úr kijelenti, hogy a Veszprém melletti vörösberényi hegyen levő, tehermentes, mintegy 3 hold saját szőlejét, teljes tulajdoni joggal ezen megyebeli gazd. egyesületnek ajándékozza. A hálás elismeréstől kisért szives elfogadás, hogy nagyhamar következett, megjegyezni is felesleges. Az egyesület zajtalanul működik s halad előre, habár lassan. Mi részvétre buzdítólag jegyezzük fel életnyilatkozatát, s kívánjuk, hogy jövője méltó legyen alakulási fényes múltjához, midőn néhány jelesek áldozatkészsége, magát az alapítványi tőkét, 3—4 év alatt, 15—16 ezer ftra szaporitá. Legyünk minél több ragaszkodással hazai intézményeink, részvéttel jótékony egyesületeink iránt, s élvén a nemzet, nem lesz másé az érdem ha : szebb arczot ölt e föld kies határa... hogy kedvre gyűl ki báj körébe lép. KÜLFÖLD. - Valami visszásabbat, ízetlenebbet nem is képzelhetünk az ilyen megnémberedett legényeknél, kik deli hadfiak, hasznos munkások, szóval férfiak lehetnének, mig igy him masamódok gyanánt nyavalyogunk édeskés mosolylyal ajkukon. Hogy vannak nők, kiknek az ily kezekben szebnek tetszik az áru, elhiszszük, de hogy kevés számmal, a finomabb ösztön érdekében reméljük. A szalmácskodó vagy varró férfiú nem kevésbé bírja ellenszenvünket. A divat és fényűzés metropolisában, Parisban nem is ismerik a hímnőszabót, mert a szemérmes nőnek csakugyan egy kis önmegtagadásába kerül, hogy férfikezek által vétessen mértéket magán. A táncz kiváltságait, melyek korunknak megengedik, hogy a nő karcsú derekát magunkhoz öleljük, menti a költészet, ifjúság s a zene. De midőn a szabó, ihlet nélküli szakavatott kézzel motoz a hajadon idomai körül, míg ez, mint nyírandó bárányka áll az olló alatt , vérünk felháborodik. A szokás legtöbb esetben annyira vitte, hogy az ilyesmi iránt a nők nem igen érzékenyek már, különösen azok nem, kik sűrűen foglalkoztatják a szabót , de elvileg mégis kárhoztatandó. Az orvosokról szólni ez alkalommal, szinte magától kínálkozik. Hivatásuk fontos és nemes voltánál fogva, a köztök s a beteg nő közt fenálló nemi különbség veszt élességéből. Sue azonban elhíresült irányregényeinek egyik fejezetében lángpallossal harczol ez ellen, s mély nyomot is hagyott a kedélyekben. De míg a mindenben gyors Francziaország ép e tekintetben lassan halad előre, az életrevaló Amerika s utána Anglia felkapták az igét, s azt immár testté is változtatók. Ez országokban a nő, ha képességekkel bír rá, közhivatalokban, u. m. postában, vasútnál, távirdában stb., csakúgy alkalmaztatik,mint a férfin, s a tapasztalás bizonyítja, hogy nem kevesebb ügyességgel, mint a teremtés urai, ugyan oly értelemmel lelkiismerettel s erélylyel s határozottan nagyobb megbízhatósággal s szorgalommal jár el a rárótt kötelességekben. Hogy közerkölcsiség tekintetében legelőször is az orvosi tudományokat s ezek közt a szülészetet igyekeznek meghódítani a nők, magától értetődik ; szülészetet mondunk és nem bábászatot. Azon előítélet azonban, mely a szülészettel foglalkozó nők ellen irányult eddig, s mely azt okozá, hogy veszélyes és gyakran nem veszélyes esetekben is, accoucheurökhez szerettek folyamodni , jobbára igazolva van. A „javas asszonyoknak“ egykor nagy tiszteletben állott osztálya, számos képviselőjének tudatlansága, műveletlensége, durvasága s vastag babonája folytán, hitelét vesztette. Értelmes s finom nevelésű nőtől nem lehet rész néven venni, ha az ilyen ezékbe nem akar lépni, noha ösztöne s hajlandósága e hivatásra utalja őt. Ép oly természetes, hogy egy a jobb körökhöz tartozó nő, vajúdásának órájában nem akarja magát tudatlan bábák otromba kezére bízni , s így a két rész között a kisebbiket választva, elvégre is orvoshoz fog folyamodni. S bár ennek folytán érthető, hogy a szülészek száma évről évre miért szaporodik oly nagy menyiségben , mindamellett a tény magában véve sajnos. Mélyen bántó, minden gyöngéd érzést és szemérmet lázító körülmény az, hogy a nő oly perezben, midőn kínos vívódások között egy új létnek ad életet, saját neménél nem találhat segélyt, s hogy oly természeti processusban, melynek véghezvitelekor még az állat is a vadon legmélyebb rejtekeit keresi fel, egy férfinak szeme előtt és keze alatt kénytelen küzködni. Ezen erkölcsi bökkenőn kívül a férfiak által gyakorolt szülészet, egy híres angol accoucheur dr. Edmunds urnak a sajtó útján közzé tett véleménye szerint, egészségi tekintetben is aggályokra késztet. El kell ismernünk, miszerint az orvosok a szülészetet tüzetes tanulmány tárgyává tevék s a tudomány egyik kitünőbb ágává művelték s hogy igen tiszteletre méltó férfiak, díszei a tudománynak,kitartással és odaadással szentelék magukat e specialitásnak s kiváló előmeneteleket tettek benne. A férfiak által mivelt szülészet a physikai jóllét szempontjából az ily viszonyok közt kétségtelenül eléje teendő a női szülészetnek ; másképtélünk azonban, midőn Edmunds tudor észleletei nyomán azt látjuk,hogy a szülészet — különösen falun — belgyógyászattal és sebészettel párosul. Dr. Edmunds statistice kimutatja, hogy az Angolországban évenkint elhaló gyermekágyasok legnagyobb számát sebészek gyógykezelők, s hogy a bábák betegei, bármily tudatlanok máskülönben, sokkal kedvezőbb eredményt mutatnak fel. E tényálladékot azon körülményből magyarázza, hogy a gyermekágyi láz leginkább a különféle kóranyagokkal való érintkezés által támad s részint abból, hogy egy fölötte elfoglalt orvos, kinek praxisa. a vidékre is kiterjed, rendesen későn érkezik a szenvedő ágyához. „Ezen okokból,“ úgymond, „szükséges, miszerint a szülészet tökéletesen választassák el az orvosi és sebészi szakmától s hogy az kizárólag műveit nőkre ruháztassék.“ Érdekes volna kideríteni , váljon dr. Edmunds észlelései, melyeket hosszas vitatások s tagadások után elvégre a legnagyobb tekintélyek is helyesekül ismertek el, nálunk hasonló eredményekre vezetnének-e ? De bármint legyen, a kitűnő orvosnak abbeli óhaja, miszerint a szülészet műveit nők kezébe adassék át, kétségtelenül mindenütt viszhangra fog találni. Bár a várva várt önálló s független magyar kormány annak idején figyelemmel volna ez iránt is. Mindezen okok tekintetbe vételével támadt Londonban egy társulat, melynek neve „Female Medical Society“ (orvosnő társaság) s elnöke ugyanaz, ki a „nőket foglalkoztató társaságé,F lord Shaftesbury, t. i., míg a választmányban, a már dicsérve említett Edmunds tudoron kivül , a lelkészi, kereskedői és tudós osztály legbecsültebb tagjai ülnek. Ezen egylet czélja, egy külön e végett alapított intézetben az, hogy hivatott nők a szülészeti tanulmányt a tudomány szabályai szerint műveljék, abban maguknak gyakorlatot szerezzenek s igy elkészülve a világba lépjenek, leküzdvén az előítéletet s hogy oly ügyességgel bírjanak, mely számukra bő keresetet biztosit s másoknak üdvére válik. Az egyletek júniusi üléséből kiviláglik,hogy az derekasan haladt előbbre s úgy a közvéleményben , mint annak képviselőjénél, a sajtónál mind nagyobb népszerűségnek örvend. A tanulónők száma a harminczat megközelité már akkor s a következő semestrisre már számosan jelentkeztek. A növendékek szerencsés fölfogását, pontosságát s ügyességét egyhangúlag dicsérik. Kettejüket azonban kiválókép magasztalólag említik. Azon esetek, melyeket az intézetbeli elöljáróság igazgatása alatt a tanulónők kezeltek, mind szerencsés folyamatunk valának. A tanulónők egyike, kinek gyógykezelésére egy lelkész neje bízatott, ennek megelégedését oly nagy mértékben kiérdemli, hogy közbenjárása által sikerült kegyenczének egy kiváló városban állást szerezni. Egyáltalán az ország minden vidékéről csak dicsérettől és hálától áradozó levelek érkeznek az intézet igazgatóságához. Többen a megvizsgált szülésznők közöl London különféle városrészeiben telepedtek le, kiknek lakásai ez intézet titkárságánál megtudják a hozzájuk folyamodók. Alapos reményük van, miszerint az intézet nem sokára oly helyzetben lesz, hogy önerejéből fönállhasson,főkép mióta új, tágas épületet béreltek a „Fitzroy squar“-en, miután egy múzeum alapítása fölötte kívánatosnak bizonyult. Az értesítéshez csatolt sorozatból kitűnik, hogy az egyleti tagok száma sokkal szaporodott, kik közöl egyesek nagy összegekkel gyámoljták az intézetet. Eléggé önzők vagyunk azt kívánni, vajha ilyesmiről nem sokára a magyar fővárosban is referálhatnánk, de nem eléggé vérmesek, hogy óhajtásunk megtestesedését egyhamar elérni is remélhessük. Petőfi Angliában. „— Translations from Alexander Petőfi the Magyar Poet by Sir John Bowring L. L. D. (TrUbner et Comp.) —“ Ilyezim alatt bírálja a londoni „Athenaeum“ utolsó (nov. 24-diki) száma Petőfinek angol nyelven megjelent költeményeit, melyeket Sir John Bowring akadémiánknak régi külfölditagja és nemzetünknek még régibb barátja fordított. A bíráló kezdi czikkét költőnk életírása adataival, kiemeli fiatalságának tarka kalandokkal átszőtt képét, és miután utal a nagy népszerűségre, melyben saját hazájában részesült, s a fordító szavaival, regényes kimultát is megemlíti, ezt mondja : „Ily nagy hírnév, mely nemcsak a költő műveinek annyi különböző európai nyelvre történt lefordítása, hanem egy Heine, Bettina von Armin és Humboldt Sándor döntő szavai által is megerősíttetett, bizonyosan nagy reményeket fog kelteni mindazokban, kik a költő nevét valaha csak hallották, a remények, melyek az előttünk fekvő versgyűjteményben nem fognak teljesülni. A helyes vagy nem helyes fordítás kérdését félre téve, annyi igaz, hogy J. Bowring munkáiban eddig követett rendszer után alig lehet Petőfiről kellő bírálatot hozni. Hogy a „János the hero“ (János vitéz) féle költeményből a fordító rövidítés kedvéért több részletes leírást kihagyott ; ez nem tartozik annyira a bírálat bonczése alá, mivel így e füzetben mégis nyerünk valami fogalmat Petőfi e legkitűnőbb művéről. De hogy a töredékes elbeszélések egész sorozatát a prosai közlés nagyon is átlátszó fonalára korálok módjára összeszorítja, ez a költő előnyeit bizonyosan nem fogja kimutatni. Még ha az eredetit teljes méltánylásban részesítenék is, akkor sem tudnánk — János thehero — költeménynek Magyarországban nyert híréről számot adni. A leírások változatossága és képzeleti ereje nagy, noha tán nem a legnagyobb dicséretet érdemlik, mert az utóbbi inkább ignorálja, mintsem legyőzi a nehézségeket. János viszontagságait nem annyira saját esze és kitartása, mint inkább fegyveres varázshatalma és ellenes esztelenségével győzi le. Kisebb csapatokkal nagy seregekre bukkan, és mégis övé a győzelem. Egy más alkalommal bajtársai a tengeren nagy szélvész folytán elvesznek, de a szolgálatkész hullámok Jánost oly magasra emelik, hogy egy előtte levő felhőnek karimájába kapaszkodhatik, s ez a partnak tartva őt a szárazra leteszi. Ismét elmegy az óriások honába, levágja az őrt a legnagyobb könnyűséggel stb. Ilynemű episodok inkább a tréfás (burlesque), mintsem a valódi hőskölteményhez tartoznak, a Németország. (Bismarck gr., a javadalmazási kérdés.) A „Journal des Débats“ néhány nap előtt azon hírt hozta, hogy Bismarck grófot egy nehéz betegség tartja távol Berlintől, oly betegség, melynek az orvosi pathologiában nincs neve, melyet azonban a politikai pathologiáiban kegyvesztés czimen neveznek. A berlini lapok hozzátették hogy Bismarck gr. e hó közepe táján elbocsáttatását kérte, a kérelmet azonban ő iége nem fogadta el. A miniszteriális „N. Alig. Ztg.“ mindezek ellen azt mondja : „Mindezen oktalan hirek ellenében megbízhatóforrások után állt," mely utóbbinál a csodálatos dolgok daczára az emberi ész és vállalkozási szellemnek soha sem szabad hiányozni. Szóval, egyes vonások nagyon emlékeztetnek Gulliver,és talán még Münchhausenre is, mert János mint hős prototype-jét inkább látja valami óriásölő Jakab (Jack the Giant-Killer — egy angol népmonda), mint Hector és Aeneasban. Petőfi képzelődése, amint ezen épen nem legjobb költeményből látszik, eléggé szilárd, és festői tehetsége mellett folytonos érdekeltséget is képes kelteni. De úgy hiszszük,hogy érdemes, legalább amennyire ezek Jánost illetik, jelen fordításban nincsenek egész hűséggel visszatükröztetve. E költeménynek S. J. Bowringtól adott fordításában gyakori gondatlanság, sőt mondhatni figyelmetlenséggel találkozunk, mi azt mutatja, hogy csak a rimeket az általa fölállított keretben összeszorítani, volt főczélja. Bíráló ezután több példát idéz a fordító eljárása ellen, s átmenvén a „Hungarian plains“ (A magyar alföld), „The Stork“ (A gólya), „The Puszta in Winter“ és más költeményekre, melyekben a költő hazája festői tulajdonait felismerő éles tekintetét megdicséri. „One only thought.“ (Egy gondolat bánt engemet . . . ) czímű költeményben azon politikai költeményt mutatja be, mely leginkább volt képes hontársai határtalan bámulatát felidézni. E költemény végén így zárja be a bírálatot? A költő heve itt valóban elragad. E lyrai munka hasonlít ama világító toronyhoz, melynek felére távolról közelről tüzes feleleteket adnak. Egészben véve mi Petőfiben egy nagy tehetségű költőt látunk, kinek ábrándja ide s tova szárnyaló, gyakran túl is áradó. Minden viszonyban, legyen ez a zord vadon és bűvarázsos legendákban, vagy a modern élet enyelgéseiben, egészen otthon érzi magát. A személyes barátság kötelességeinek a leggyengédebb és legszelídebb érzületekkel felel meg, valamint egy nemzet igényeinek is, általános ösztönzéssel. Humoristikai kísérletei nem mindig a legszerencsésebbek, de imitt amott czifra képeit valóban hollandi (flamand) hűséggel festi. Ha költői geniusának kifejtését Angliában nem találnák is a tökély oly magas fokán állónak, mint azt hite után várni lehetett, nagy tehetségének általánossága mégis bámulatra készt és meglep. Sir J. Bowring szolgálatot tett e költő bemutatásával, mely szolgálat azonban még nagyobb lehetett volna, ha a terjedelmesebb költemények is oly gondosan és sikerülten fordíttatnak le, mint a rövidebbek.