A Hon, 1866. december (4. évfolyam, 277-297. szám)

1866-12-01 / 277. szám

mely olló közé vette jogainkat, így büntetnek minket, a­kik a törvényeket megtartják, s a­kik a törvényeket meg nem tartják, azokat teszik biráinknak. De ne vádolják a népet, hogy hall­gat , s amit törvényesen tenni lehetett, az meg van a feliratban. Bécs községtanácsa is felszó­lalt a siszk­ozás ellen, de a minisztérium azt mondta, hogy ez csak az egyes polgárok nézete. Most már mindegy, ha egy kissé többet vagy kevesebbet is siszk­oznak , az utóbb érintett al­kalommal siszk­ozni akarták a közvéleményt. És ha az államminiszter úr nem is akarná a közvé­lemény hangulatát ismerni : teheti-e mint rend­őr­miniszter, hogy fülét bedugja? (Nevetés.) Ha az államminiszter nem tudja, amit még a veréb is csiripol a házfedelén, mért fizetteti magát mint rendőrminiszter is ? „Ezen nagy Ausztriából, a vas­koronával oda­adtunk egy nagy darab földet is. Csak a siszíro­­zó minisztérium maradt meg birtokunkban. Sem­mi sem sikerül ezen kormánynak, csak az, hogy magát föntarthassa. Karl Alfonz is mondá : min­den minisztériumnak fő foglalkozása, megaka­dályozni, nehogy más miniszterek lépjenek he­­lyökbe. „Beszélik, hogy ezen Landtagot fel fogják oszlatni. A Landtag feloszlatása még alkotmá­nyos cselekvény , legalább akkor elmondhatjuk, hogy ezen minisztérium valami alkotmányos dolgot is elkövetett. Különben napjainkban, nem oly borzasztó csapás, ha egy minisztérium meg­bukik ; a megbukott miniszter rendesen lágyabb párnákra esik, mint a polgárok milliói a maguk számára felágyalni tudnak. A nagy uraknak még nyomora is izletesebben van elkészítve, mint a nép mindennapi kenyere. „Nem elég, hogy kivetettek minket, némete­ket Németországból, mert ezen felül a siszírozó minisztérium minket, még át akar adni a más nemzetiségek kezébe. A német gyermekét cseh iskolába küldi. A német zászló idegen Ausztriá­ban, a cseh zászlóra rokonszenvvel néznek, a magyar zászló iránt nagy respectussal viseltet­nek : ha valaki a német zászlót mutogatja, mind­járt ránk kiáltanak : hol a rendőrség ! „Ausztriában csak azon nemzetnek van igaza, mely határozottan fel tud lépni a kormány ellen. A 8 millió német kedvéért bizony soha sem siszí­­rozták volna a 4 millió magyar constitutioját. (Mint­ha nem lett volna először confiscálva, aztán a febr. patens által a német centralisták­nak odapazarolva, most pedig csak elvileg visszaadva ! — A beszéd többi része igazolatlan jeremindokból áll, a német elem­ mostoha állása miatt : egy elkényeszett gyermek makranczos­­sága ez, a­ki rugdalózik, hogy egyszer nem ka­pott kalácsot, mig mások boldogok volnának, ha legalább mindennapi száraz kenyerüket nyu­godtan megehetnék.) Külföldi lapok szemléje. —ds.— A magyar alkotmány-kér­dés. — A „Nordd. Alig. Zig“ nov. 28-iki szá­mában minket igen-igen közelről érdeklő vezér­­czikket közöl, melyben ezeket mondja : A franczia forradalmi háború kezdetekor a Habsburg-Lothringen ház birtokai Németalföldön néhány mértföldnyire Dünkirchentől, s szétszórt előőrseivel a Pfalzban egészen Donnersbergig terjedtek, nagyon mélyen benyúlván Svábor­szágba is. A német birodalom határozataiban nagy súly volt számára biztosítva, úgy hogy nem egy­könnyen való koronája megtámadható. Midőn I. Ferencz ezen koronát letette fejéről, találkoztak tanácsában, akik szót emelének a mellett, hogy Magyarországot elégítse ki, tegye Pestet a birodalom fővárosává, adjon valamennyi országának egy alkotmányt, terjessze ki mind­nyájára a magyar alkotmányt némi változtatá­sokkal. A tervet, melynek kidolgozásába már belefo­gott volt Gentz, az hiúsita meg, hogy I. Ferencz nem tudott megválni abbeli reményétől, misze­rint vissza fogja ő még szerezni a­mit elvesztett. Tehát függőben hagyták a dolgot. S a­mint a nyugati birtokokról később végképen le kelle mondani, és még nem lehet­ belátni, hogy mi­lyen reális értékkel fog bírni a szövetségi elnök­­­­ség : újból napirendre került a terv az előbbihez hasonló eredménynyel, noha — mint mondják — maga Metternich is pártolta. 1815-ben a régi birtok, 1866-ban a régi hatal­mi kör veszett el nyugaton. Az osztrák államfér­fiak tehát megint azt kutatják, hogy hol lelhető fel a súlypont ? Feladatukkal jó hasonlatba hoz­hatók az e hónapban előfordult nevezetes égi tünemények. Nem olyan-e Magyarország a biro­dalom többi részeivel együtt, mint egy dupla csillag ? S ha így van, melyik akkor a gyen­gébbik,amelynek csak a másik nagyobb fényű kö­rül forognia kell ? Avagy lehet-e az, hogy mind­kettő egy csak gondolt, (vagy megivott) közös központ körül forogjon körben ? Vagy talán Ausztria Magarország nélkül, nem is csillag, ha­nem csak olyan ködfolt, mely a felfegyverkezett szem előtt még meg nem alakult világtestekből álló o rajzattá oszlik fel? S végre lehetséges-e az úgy az egyik, mint a másik esetben, hogy az egész monarchia egy tömör testté egyesüljön? A magyar alkotmányharc­ más országok alkotmányharczaitól abban különbözik , hogy nemzetközi téren áll , hogy két állam közti küzdelem az, ámbár mind a kettőnek az uralkodója egy és ugyanaz, és épen ez oknál fogva egyebek közt ezen kettős uralkodó kebe­lében is ki kell a harcznak küzdetni. Ezen viszonylatot homályba bob­ták : az 1825- ig tartott aluszékonyság, az 1848 és 49-diki események, meg az örökös beszéd-gőz , a centra­listák, autonomisták, föderalisták, Deákisták, határozat pártiak stb. beszédének, mindig csak beszédének gőze, a­mely úgy ezen, mint minden egyéb megoldatlan feladat körül megtelepedett. Hanem azért a viszonylat létezik és fog is létez­ni mindaddig, a­míg meg nem fogja változtatni vagy az érdeklett felek összhangzó akarata, vagy valami megmásíthatlan tény. Ezen viszonylat azon 1526-diki szerződés ál­tal keletkezett, melynélfogva Magyarország I. Ferdinándot trónjára emelte, s számos okmá­nyok által megerősittetett az, melyek közöl kettő kiválóan értelmesen szól, s ezek egyike a szathmári „békekötés“, melyre III. Károly ki­rály (Németországban VI.) a Rákóczi-féle felke­lés után lépett 1711-ben, a magyar convenires, a melyet Angolország s a többi főállamok biztosita­­nak,és amelylyel az osztrák történetirás nem va­lami előszeretettel bánik, hanem azért másfelől mégis hozzá lehet jutni ; — a másik nevezetes okmány pedig a király és Magyarország rendei között 1790-ben megállapított 10-ik törv. czikk, mely igy szól : „Az ország Karai és Rendei alázatos felterjesz­tésére,­­ Szents. Felsége is kegyelmesen elis­merni méltóztatott, hogy ámbár a Felséges Ausz­triai Ház Nőágának Örökösödése az 1723-ki 1 és 2. Törvényczikkely által Magyarországban s kapcsolt Részeiben ugyanazon Fejedelmet illeti, melyet, a megállapított Örökösödési Rend sze­rint elválaszthatatlanul és oszthatatlanul leí­randó többi örökös, Németországban és Né­metországon kívül fekvő , tartományokban . Magyarország mindazonáltal kapcsolt Részei­vel szabad ország, s Kormányzatának egész törvényes alakzatára nézve (oda értve min­­de­n kormányszékeit) független , azaz : sem­mi más országtól avagy néptől nem függő hanem tulajdon Megállással és alkotmánynyal biró , annálfogva a maga törvényesen megkoro­názott örökös Királya által, tehát Ő Szents. Fel­sége és Utódai Magyarország Királyai által sa­ját Törvényei és törvényes Szokásai szerint, nem pedig más Tartományok mintájára, amint azt már az 1715: 3. és 1741 : 8. és 11. rendeli, igazgatandó és kormányzandó.“ Jellemző, hogy 1848-ig a hivatalos érintkezés a magyar udvari cancellária és az uralkodó ház állam- és házi-cancellárja között „jegyzékek“ útján folyt. Feszült figyelemmel várjuk, micsoda utakat fog a bécsi udvar uj csillagásza az ő felfigyelé­­sére bízott államtestek részére kiszámítani az egy­más irányábani, s az európai államrendszerbeni gravitatiókban. Kisfaludy-Társaság. A Kisfaludy-Társaság nov­ 28'dikán tartott ren­des havi ülésében köszönettel fogadta N­a­d­á­n­y­i Albertné asszony 100 ftos alapítványát, s a könyv­tár részére ajándékozott következő könyveket : Hedvig és Andor utazása Rómában, irta anyjok ; A görög irodalom története Csányi Ferencztől ; és Ruthen újabb költeményei. Fábián Gábor tag a szatíráról szóló értekezé­sét, Szász Károly tag pedig a Nibelungének le­fordított első feléből olvasott föl mutatványokat. Az értekezés az Évkönyvekben, a Nibelungének fordítása , midőn teljesen elkészül , a pártolói könyvilletmények között fog megjelenni. Hamlet fordítása Arany János tagtól, sa Loves labours lesté Rákosi Jenőtől a ma­gyar Shakspere-kiadásba fölvétetett. IV. Henrik (mind a két rész) fordítása L­é­v­a­y József tagtól bírálat alá bocsáttatott. Shakspeare még hátralevő valamennyi színmű­vére, kivéve VI. Henriket, vállalkoztak már fordí­tók , akik tehát jelenleg, a nevezett művön kívül, bármelyik színmű fordításába belefognak, ezt csak azon kilátással tehetik, hogy fordítmányuk más, szintazon tárgyú fordítmánynyal vagy fordítmá­­nyokkal fog versenyezni. Az Évkönyvek legközelebbi kötetének mielőbbi közrebocsáthatása, valamint a február 6-ikán tar­tandó közgyűlés előkészítése ügyében egy-egy bi­zottság küldetett ki. Kelt Pesten, nov. 30 kán 1866. G­r­e­g­u­s­s Ágost, titkár. VIII. K. Ladányi lelkész Kőrözsi János ur gyűjteménye 40 ft. IX. Tárkányból Gál Mihály lelkész és Ége­­the János jegyző urak gyűjteménye 21 ft. X. Balogh István Uzeraldi tanító gyűjteménye 7 ft 35 kr. O­s­v­á­t­h Imre esperes: Vidéki levelezések. Sarkad, nov. 20. A sarkadi leégett templom javára legújabban hozzám érkezett s általam kimutatásban ide mel­lékelt s szép összeget tevő kegyes adakozások folytatólagosan a következők : I. Biharmegye tekintetes alispáni hivatalától, harmad alispán tek. Sélley Sándor ur — kinek buzgó tevékenységéért kiválólagos köszönettel tartozunk — aláírásával, kezemhez vettem 521 ft 74 krt. —melyhez mint gyűjtök hozzájá­rultak: 1. Kosztin Tamás főszolgabíró 35 ft 40 kr, 2. Govrik Márton főszolgabíró 75 ft 65 kr, 3. Kolláth Ferencz főszolgabiró 50 kr, 4. Veres János főszbiró 15 ft 28 kr, 5. Mág Manó szbiró 17 ft 57 kr, 6. A bihari szakasz sz. bírája 8 ft 58 kr, 7. Kiss Kálmán szbiró 72 ft 65 kr, 8. Sepsy Pál sz. biró 41 ft 82 kr, 9. Jakó Pál sz. biró 92 ft 16 kr, 10. Tikos Lajos szbiró 12 ft 61 kr­, 11. Major Gyula szbiró 10 ft 45 kr, 12. Brindus Döme szbiró 38 ft 98 kr, 13. Erdélyi Péter szbiró 45 ft 99 kr, 14. Rojt községe 16 ft 40 kr, 15. Kovács Lajos szbiró 13 ft 90 kr, 16. Zakariás Gegely szbiró 4 ft 50 kr, 17. Vass Já­nos szbiró 19 ft 30 krnyi gyűjteményeikkel. II. Békésmegyei főispán B. Wendheim Béla ur kegyes rendelete által gyüjtetett, s másod alispán tek. Herberth Antal ur által hozzám juttatott 130 ft 74 kr, melyhez járultak: 1. Fü­­zes Gyarmath. község 5 ft, 2. Körözs Ladány község 10 ft, 3. M. Berény község lakosai 60 ft, 4. Körözs Tarcsa község 20 ft, 5. Orosháza község 4 ft, 6. Tóth Komlós község 5 ft, 7. Csor­­vás községe 50 kr, 8. Nagy József 1 ft, 9. Schoszberger 1 ft, 10. Papp Sándor 20 kr, 11. B. Eötvös József 2 forintnyi kegyes adományaik­kal. — stb. III. Tamásda községétől 5 ft. IV. Almásy Mihály, egy szegény békési nap­számos áldozata 5 ft. V. Gyuláról Tokaji Rebekáé 2 ft. VI. Sarkadi vendéglős Mahler Alberttól egy a sarkadi leégett templom javára rendezett táncz­­vigalom jövedelméből 33 ft 30 kr. VII. K. Tarcsai lelkész T. Szabó János ur gyűjteménye 25 ft . — melyhez járultak : 1. A b. h. k. tarcsás egyház 4 ft, 2. Szabó Já­nos lelkész 4 ft, 3. Özv. Hadházi-Szakál Antónia 1 ft, 4. A lakosság pénzben és gabonában 16 ftnyi kegyes adományaikkal. Gyulafehérvár, nov. 11. (Reményi Ede: Visszatekintés okt. 26-ra (G) ur a „Kolozsvári Közlöny“ ben; színészet.) A gyulafehérváriaknak va­lódi hazafias élvezetet szerzett Reményi Ede megjelenése , és túlzás nélkül merem állítani, hogy Reményi emléke sokáig fenmarad e törté­nelmi emlékezetű városban. Első hangversenyét Plotényi Nándor közreműködése mellett múlt szerdán hallata. A ház tömve volt. Előadás után fáklyászenével kísérték haza az ünnepelt mű­vészt. Másnap Fogarasi püspöknél volt díszebé­­den , pénteken este újra hallata hegedűjét. Ez alkalommal a városi tanács nevében Balog Ká­roly rövid, talpraesett beszéd kíséretében átadá a művésznek a nemzeti szalagokkal összekötött díszpolgári okmányt. Mire Reményi nehány szóval, de annál lelkeseb­ben gondolá megköszönni a bizalmat hegedűjé­vel , s szónok által reámondott dicsőítést a hazá­ra utasítá s azt mondá, hogy hegedűjében is a haza szeretete lelkesíti őt, így véve kezdetét ez utóbbi hangverseny. Ma a várbeli székesegyházban misét játszott. Mondanom sem kell, hogy a roppant nagy tem­plomot annyira telehegedt­lte, hogy a többi fele­ld­ezetbeliek egyházaikból elmaradtak s mind ide gyűltek. A közeli M.-Igenben színtársulat működik. Re­méljük , hogy Gyulafehérvárt is meglátoga­tandják. R. 1. Veszprém, nov. 6. Zajtalan működésében, mostoha időviszonyok mellett is, szép számmal egybegyült tagok rész­vétével, a veszprém megyei gazdasági egyesület, alakulása óta harmadik évi rendes közgyűlését m. oct. hó 29-én tartotta meg. Gr. Festetich Pál elnök úr, az általa szívélye­sen üdvözölt közönségnek — ha a rendkívüli körülmények közt, egyes tagok, megbízatásaik­ban a várakozásnak nem mindenben megfelelő­­leg járhattak volna el — elnézését kikérvén, s a közgyűlést azzal nyitotta meg, hogy szabatos pontossággal előterjesztette, úgy az utolsó köz­gyűlés határozatainak, mint az igazgató választ­mány újabb egy évi eljárásainak eredményét. Ezután felolvastatott a közgyűlést megelőzött napon tartott igazgató-választmányi ülés jegy­zőkönyve, mely mellett egyéb mellékleteken kívül, az egyesület pénztári állapotát tartalma­zó rendszeres kimutatás s az igazg. választmány ügyviteli szabályainak tervezete is bemutat­­tattak. A m. évi közgyűlés határozata alapján, a ju­hászok birkatartásának eltörlése, s egyéb cse­lédség szolgálati idejének szabályozása érdemé­ben tett felterjesztésre nézve a nmlgy magyar királyi helytartótanács ismételve megkerestetni határoztatott. A nemzetgazdászati szakosztálynak, Győr-pá­­pai és Veszprém-fehérvári vasútvonalak kiépíté­sét tárgy­azó, az inségi viszonyokat különösen szem előtt tartó véleményes jelentése, szakosz­tályi elnök b. Fiáth Ferencz ur tárgyra vonatko­zó, alapos előterjesztése kíséretében mutattatott be. Mindkét vonal kiépítése a közgyűlés által czélszerű­nek, sőt szükségesnek ismertetvén be, a­­mlgy magyar kir. helytartótanácshoz, az el­fogadott szakosztályi munkálat értelmében — felterjesztés tétetni határoztatott. — Elisme­réssel fogadta a közgyűlés a déli vaspálya tár­sulat azon szívességét, hogy a veszprém-fehérvá­ri von­al alapfelmérését tárgyazó költséges és haszonvehető munkálatot, az egyesület részé­rül lett megkeresés folytán, kellő használatra, azonnal megküldés — sajnálattal értesült azon­ban arról, hogy épen a nemzetgazdászati szak­osztály avatott s tevékeny tagja, gr. Waldstein János úr, közbejött lábtörése következtében, mint ezt szakosztályi elnök úr is tüzetesen ki­emelte, az ügy hátrányára, vasúti kérdések kö­rüli tanácskozmányokban, részt nem vehetett. Az állat­tenyésztési szakosztálnyak igazgató választmányi ülésben is elfogadott indítványára — meggyőződvén a közgyűlés az ez évben ren­dezett verseny - szántások jótékony hatásáról, melyek közül gr. Festetich Pál elnök urnak ál­dozatkézsége, az egyesület elismerésével s hálá­jával találkozott — elhatároztatott a jövő 1867-ik máj. hó utolsó hetében, Veszprémben állatkiálli­­tást rendezni ; mi végből díjazásokra, s felmerül­hető költségekre,500,vagy a pénztár kedvezőbb ál­lapota szerint, 800 o. ért. forint meg is állapít­tatott. Elvárja a közgyűlés különösen a megyei gazdaközönségtől, hogy e kiállításhoz a megye­beli jeles­ fajú állatokbeli bemutatás által, kész­séggel járuland. Az egyesületnek 1863. november 9-kén m­eg­­választott tisztviselői, 3 évi hivataloskodásuk le­jártával, igazg. vál. ülésben, utóbb közgyűlésben is leköszönvén, újabb választások iránt intézke­dést tétetni kértek, — a közgyűlés azonban, mint az ig. választmány is, azon nézetben van, hogy az egyesület tisztviselőinek sora, a később megválasztott s megerősített elnökkel lévén ki­egészítve, újabb tisztviselőválasztásnak csak el­nökválasztással együtt lehet helye, ez okból le­köszönésük el nem fogadtatván, elnökválasztá­sig állomásaik megtartására felkérettek. Az ig. választmánynak azon előterjesztése, hogy az orsz. gazd. egyesület megkeresésére, az ez évben szenvedett fagy és aszály által oko­zott károkról, lehető gyorsan, s részletesen, a megye összes területéről készített kimutatás, az orsz. inségügyi Bizottmányhoz küldetett be — közgyűlésileg tudomásul vétetett. Az újabban bejelentett tagok közül, gr. Esz­­terházy Pál ur, egyszersmind igazg, választmá­nyi tagnak is megválasztatott. A közgyűlés folyamának egyik fénypontját képezte a jelenet, midőn az egyesület egyik tagjának kikötéssel tett azon ajánlata, hogy köl­­csönöztessék neki az egyesület által bizonyos mennyiségű pénz, melylyel hitelezőivel kiegyez­hetni reményt, akkor adóssági terhektől megtisz­tított szőlejét az orsz. gazd.egyesü­letnek ajándé­kozza, el nem fogadtatván,a sajnálkozás közepett­e. Fiáth F.egyesületi tag úr kijelenti, hogy a Vesz­prém melletti vörösberényi hegyen levő, teher­mentes, mintegy 3 hold saját szőlejét, teljes tu­lajdoni joggal ezen megyebeli gazd. egyesület­nek ajándékozza. A hálás elismeréstől kisért szives elfogadás, hogy nagyhamar következett, megjegyezni is felesleges. Az egyesület zajtalanul működik s halad elő­re, habár lassan. Mi részvétre buzdítólag je­gyezzük fel élet­nyilatkozatát, s kívánjuk, hogy jövője méltó legyen alakulási fényes múltjához, midőn néhány jelesek áldozatkészsége, magát az alapítványi tőkét, 3—4 év alatt, 15—16 ezer ftra szaporitá. Legyünk minél több ragaszko­dással hazai intézményeink, részvéttel jótékony egyesületeink iránt, s élvén a nemzet, nem lesz másé az érdem ha : szebb arczot ölt e föld kies határa... hogy kedvre gyűl ki báj körébe lép. KÜLFÖLD.­ ­- Valami visszásabbat, ízetlenebbet nem is kép­zelhetünk az ilyen megnémberedett legényeknél, kik deli hadfiak, hasznos munkások, szóval fér­fiak lehetnének, mig igy him masamódok gya­nánt nyavalyogunk édeskés mosolylyal ajkukon. Hogy vannak nők, kiknek az ily kezekben szeb­­nek tetszik az áru, elhiszszük, de hogy kevés számmal, a finomabb ösztön érdekében reméljük. A szalmácskodó vagy varró férfiú nem kevésbé bírja ellenszenvünket. A divat és fényűzés me­tropolisában, Parisban nem is ismerik a hím­nő­szabót, mert a szemérmes nőnek csakugyan egy kis önmegtagadásába kerül, hogy férfikezek ál­tal vétessen mértéket magán. A táncz kiváltsá­gait, melyek korunknak megengedik, hogy a nő karcsú derekát magunkhoz öleljük, menti a köl­tészet, ifjúság s a zene. De midőn a szabó, ihlet nélküli szakavatott kézzel motoz a hajadon idomai körül, míg ez, mint nyírandó bárányka áll az olló alatt , vérünk felháborodik. A szokás legtöbb esetben annyira vitte, hogy az ilyesmi iránt a nők nem igen érzékenyek már, különö­sen azok nem, kik sűrűen foglalkoztatják a sza­bót , de elvileg mégis kárhoztatandó. Az orvosokról szólni ez alkalommal, szinte magától kínálkozik. Hivatásuk fontos és nemes voltánál fogva, a köztök s a beteg nő közt fen­­álló nemi különbség veszt élességéből. Sue azon­ban elhíresült irányregényeinek egyik fejezeté­ben lángpallossal harczol ez ellen, s mély nyo­mot is hagyott a kedélyekben. De míg a min­denben gyors Francziaország ép e tekintetben lassan halad előre, az életrevaló Amerika s utána Anglia felkapták az igét, s azt immár testté is változtatók. Ez országokban a nő, ha képessé­gekkel bír rá, közhivatalokban, u. m. postában, vasútnál, táv­irdában stb., csakúgy alkalmazta­­tik,mint a férfin, s a tapasztalás bizonyítja, hogy nem kevesebb ügyességgel, mint a teremtés urai, ugyan oly értelemmel lelkiismerettel s erélylyel s határozottan nagyobb megbízható­sággal s szorgalommal jár el a rárótt kötelessé­gekben. Hogy közerkölcsiség tekintetében legelőször is az orvosi tudományokat s ezek közt a szülésze­tet igyekeznek meghódítani a nők, magától ér­tetődik ; szülészetet mondunk és nem bábá­­szatot. Azon előítélet azonban, mely a szülészettel foglalkozó nők ellen irányult eddig, s mely azt okozá, hogy veszélyes és gyakran nem veszélyes esetekben is, accoucheurökhez szerettek folya­modni , jobbára igazolva van. A „javas asszo­nyoknak“ egykor nagy tiszteletben állott osztá­lya, számos képviselőjének tudatlansága, m­űve­­letlensége, durvasága s vastag babonája folytán, hitelét vesztette. Értelmes s finom nevelésű nőtől nem lehet rész néven venni, ha az ilyen ezékbe nem akar lépni, noha ösztöne s hajlandósága e hivatásra utalja őt. Ép oly természetes, hogy egy a jobb körökhöz tartozó nő, vajúdásának órájá­ban nem akarja magát tudatlan bábák otromba kezére bízni , s így a két rész között a kisebbiket választva, elvégre is orvoshoz fog folyamodni. S bár ennek folytán érthető, hogy a szülészek szá­ma évről évre miért szaporodik oly nagy me­­nyiségben , mindamellett a tény magában véve sajnos. Mélyen bántó, minden gyöngéd érzést és sze­mérmet lázító körülmény az, hogy a nő oly perezben, midőn kínos vívódások között egy új létnek ad életet, saját neménél nem találhat se­gélyt, s hogy oly természeti processusban, mely­nek véghezvitelekor még az állat is a vadon leg­mélyebb rejtekeit keresi fel, egy férfinak szeme előtt és keze alatt kénytelen küzködni. Ezen erkölcsi bökkenőn kívü­l a férfiak által gyakorolt szülészet, egy híres angol accoucheur dr. Edmunds urnak a sajtó útján közzé tett véle­ménye szerint, egészségi tekintetben is aggá­lyokra késztet. El kell ismernünk, miszerint az orvosok a szülészetet tüzetes tanulmány tárgyá­vá tevék s a tudomány egyik kitünőbb ágává mű­velték s hogy igen tiszteletre méltó férfiak, díszei a tudománynak,kitartással és odaadással szente­­lék magukat e specialitásnak s kiváló előmene­teleket tettek benne. A férfiak által mivelt szü­lészet a physikai jóllét szempontjából az ily vi­szonyok közt kétségtelenül eléje teendő a női szülészetnek ; máskép­­télünk azonban, midőn Edmunds tudor észleletei nyomán azt látjuk,hogy a szülészet — különösen falun — belgyógyászat­tal és sebészettel párosul. Dr. Edmunds statis­tice kimutatja, hogy az Angolországban évenkint elhaló gyermekágyasok legnagyobb számát se­bészek gyógykezelők, s hogy a bábák betegei, bármily tudatlanok máskülönben, sokkal ked­vezőbb eredményt mutatnak fel. E tényálladé­­kot azon körülményből magyarázza, hogy a gyermekágyi láz leginkább a különféle kór­anyagokkal való érintkezés által támad s részint abból, hogy egy fölötte elfoglalt orvos, kinek praxisa­­. a vidékre is kiterjed, rendesen későn érkezik a szenvedő ágyához. „Ezen okokból,“ úgymond, „szükséges, miszerint a szülészet töké­letesen választassák el az orvosi és sebészi szakmától s hogy az kizárólag műveit nőkre ru­­háztassék.“ Érdekes volna kideríteni , váljon dr. Ed­munds észlelései, melyeket hosszas vitatások s tagadások után elvégre a legnagyobb tekinté­lyek is helyesekül ismertek el, nálunk hasonló eredményekre vezetnének-e ? De bármint legyen, a kitűnő orvosnak abbeli óhaja, miszerint a szü­lészet műveit nők kezébe adassék át, kétségte­lenül mindenütt viszh­angra fog találni. Bár a várva várt önálló s független magyar kormány annak idején figyelemmel volna ez iránt is. Mindezen okok tekintetbe vételével támadt Londonban egy társulat, melynek neve „Fema­le Medical Society“ (orvosnő társaság) s elnöke ugyanaz, ki a „nőket foglalkoztató társa­ságé,F lord Shaftesbury, t. i., míg a választ­mányban, a már dicsérve említett Edmunds tu­doron kivül , a lelkészi, kereskedői és tudós osz­tály legbecsültebb tagjai ülnek. Ezen egylet czélja, egy külön e végett alapított intézetben az, hogy hivatott nők a szülészeti tanulmányt a tudomány szabályai szerint műveljék, abban maguknak gyakorlatot szerezzenek s igy elké­szülve a világba lépjenek, leküzdvén az előítéle­tet s hogy oly ügyességgel bírjanak, mely szá­mukra bő keresetet biztosit s másoknak üd­vére válik. Az egyletek júniusi üléséből kiviláglik,hogy az derekasan haladt előbbre s úgy a köz­véleményben , mint annak képviselőjénél, a sajtónál mind nagyobb népszerűségnek örvend. A tanulónők száma a h­arminczat megközelité már akkor s a következő semestrisre már szá­mosan jelentkeztek. A növendékek szerencsés fölfogását, pontosságát s ügyességét egyhangú­lag dicsérik. Kettejüket azonban kiválókép ma­­­gasztalólag említik. Azon esetek, melyeket az intézetbeli elöljáróság igazgatása alatt a tanuló­nők kezeltek, mind szerencsés folyamatunk va­­lának. A tanulónők egyike, kinek gyógykezelé­sére egy lelkész neje bízatott, ennek megelége­dését oly nagy mértékben kiérdemli, hogy köz­benjárása által sikerült kegyenczének egy ki­váló városban állást szerezni. Egyáltalán az or­szág minden vidékéről csak dicsérettől és hálá­tól áradozó levelek érkeznek az intézet igaz­gatóságához. Többen a megvizsgált szülésznők közöl London különféle városrészeiben telepedtek le, kiknek lakásai ez intézet titkárságánál meg­tudják a hozzájuk folyamodók. Alapos reményük van, miszerint az intézet nem sokára oly helyzetben lesz, hogy önerejéből fön­­állhasson,főkép mióta új, tágas épületet béreltek a „Fitzroy squar“-en, miután egy múzeum ala­pítása fölötte kívánatosnak bizonyult. Az értesí­téshez csatolt sorozatból kitűnik, hogy az egyleti tagok száma sokkal szaporodott, kik közöl egye­sek nagy összegekkel gyámoljták az intézetet. Eléggé önzők vagyunk azt kívánni, vajha ilyesmiről nem sokára a magyar fővárosban is referálhatnánk, de nem eléggé vérmesek, hogy óhajtásunk megtestesedését egyhamar elérni is remélhessük. Petőfi Angliában. „— Translations from Alexander Petőfi the Magyar Poet by Sir John Bowring L. L. D. (TrUbner et Comp.) —“ Ily­ezim alatt bírálja a londoni „Athenaeum“ utolsó (nov. 24-diki) száma Petőfinek angol nyel­ven megjelent költeményeit, melyeket Sir John Bowring akadémiánknak régi külföldi­­tagja és nemzetünknek még régibb barátja fordított. A bíráló kezdi czikkét költőnk életírása adatai­val, kiemeli fiatalságának tarka kalandokkal át­szőtt képét, és miután utal a nagy népszerűség­re, melyben saját hazájában részesült, s a for­dító szavaival, regényes kimultát is megemlí­ti, ezt mondja : „Ily nagy hírnév, mely nemcsak a költő mű­veinek annyi különböző európai nyelv­re történt lefordítása, hanem egy Heine, Bet­tina von Armin és Humboldt Sándor döntő sza­vai által is megerősíttetett, bizonyosan nagy re­ményeket fog kelteni mindazokban, kik a költő nevét valaha csak hallották, a remények, me­lyek az előttünk fekvő versgyűjteményben nem fognak teljesülni. A helyes vagy nem helyes fordítás kérdését félre téve, annyi igaz, hogy J. Bowring munkáiban eddig követett rendszer után alig lehet Petőfiről kellő bírálatot hozni. Hogy a „János the hero“ (János vitéz) féle köl­teményből a fordító rövidítés kedvéért több rész­letes leírást kihagyott ; ez nem tartozik annyira a bírálat boncz­ése alá, mivel így e füzetben mégis nyerünk valami fogalmat Petőfi e legki­tűnőbb művéről. De hogy a töredékes elbeszélé­sek egész sorozatát a prosai közlés nagyon is átlátszó fonalára korálok módjára összeszorít­­ja, ez a költő előnyeit bizonyosan nem fogja ki­mutatni. Még ha az eredetit teljes méltánylás­ban részesítenék is, akkor sem tudnánk — Já­nos the­­hero — költeménynek Magyarországban nyert híréről számot adni. A leírások változa­tossága és képzeleti ereje nagy, noha tán nem a legnagyobb dicséretet érdemlik, mert az utóbbi inkább ignorálja, mintsem legyőzi a nehézsége­ket. János viszontagságait nem annyira saját esze és kitartása, mint inkább fegyveres varázshatal­ma és ellenes esztelenségével győzi le. Kisebb csapatokkal nagy seregekre bukkan, és mégis övé a győzelem. Egy más alkalommal bajtársai a tengeren nagy szélvész folytán elvesznek, de a szolgálatkész hullámok Jánost oly magasra emelik, hogy egy előtte levő felhőnek karimá­jába kapaszkodhatik, s ez a partnak tartva őt a szárazra leteszi. Ismét elmegy az óriások honába, levágja az őrt a legnagyobb könnyűséggel stb. Ilynemű episodok inkább a tréfás (burlesque), mintsem a valódi hőskölteményhez tartoznak, a Németország. (Bismarck gr., a j­a­v­a­d­a­l­­mazási kérdés.) A „Journal des Débats“ né­hány nap előtt azon hírt hozta, hogy Bismarck grófot egy nehéz betegség tartja távol Berlintől, oly betegség, melynek az orvosi pathologiában nincs neve, melyet azonban a politikai pathologiá­i­ban kegyvesztés czimen neveznek. A berlini lapok hozzátették hogy Bismarck gr. e hó közepe táján elbocsáttatását kérte, a kérelmet azonban ő iége nem fogadta el. A miniszteriális „N. Alig. Ztg.“ mindezek ellen azt mondja : „Mindezen oktalan hirek ellenében megbízható­­források után állt," mely utóbbinál a csodálatos dolgok daczára az emberi ész és vállalkozási szellemnek soha sem szabad hiányozni. Szóval, egyes vonások nagyon emlékeztetnek Gulliver,és talán még Münchhau­­senre is, mert János mint hős prototype-jét in­kább látja valami óriásölő Jakab (Jack the Giant-Killer — egy angol népmonda), mint Hec­tor és Aeneasban. Petőfi képzelődése, a­mint ezen épen nem legjobb költeményből látszik, eléggé szilárd, és festői tehetsége mellett folytonos érdekeltséget is képes kelteni. De úgy hiszszük,hogy érdemes, legalább a­mennyire ezek Jánost illetik, je­len fordításban nincsenek egész hűséggel vissza­­tükröztetve. E költeménynek S. J. Bowringtól adott fordításában gyakori gondatlanság, sőt mondhatni figyelmetlenséggel találkozunk, mi azt mutatja, hogy csak a rimeket az általa föl­állított keretben összeszorítani, volt főczélja. Bíráló ezután több példát idéz a fordító eljá­rása ellen, s átmenvén a „Hungarian plains“ (A magyar alföld), „The Stork“ (A gólya), „The Puszta in Winter“ és más költeményekre, me­lyekben a költő hazája festői tulajdonait felis­merő éles tekintetét megdicséri. „One only thought.“ (Egy gondolat bánt engemet . . . ) czímű­ költeményben azon politikai költeményt mutatja be, mely leginkább volt képes hontársai határtalan bámulatát felidézni. E költemény végén így zárja be a bírálatot? A költő heve itt valóban elragad. E lyrai munka hasonlít ama világító toronyhoz, mely­nek felére távolról közelről tüzes feleleteket adnak. Egészben véve mi Petőfiben egy nagy tehetségű költőt látunk, kinek ábrándja ide s tova szárnyaló, gyakran túl is áradó. Minden viszonyban, legyen ez a zord vadon és bűvará­­zsos legendákban, vagy a modern élet enyelgé­­seiben, egészen otthon érzi magát. A személyes barátság kötelességeinek a leggyengédebb és legszelídebb érzületekkel felel meg, valamint egy nemzet igényeinek is, általános ösztönzéssel. Hu­­moristikai kísérletei nem mindig a legszeren­csésebbek, de imitt amott czifra képeit valóban hollandi (flamand) hűséggel festi. Ha költői ge­­niusának kifejtését Angliában nem találnák is a tökély oly magas fokán állónak, mint azt hite után várni lehetett, nagy tehetségének általános­sága mégis bámulatra készt és meglep. Sir J. Bowring szolgálatot tett e költő bemutatásával, mely szolgálat azonban még nagyobb lehetett volna, ha a terjedelmesebb költemények is oly gondosan és sikerülten fordíttatnak le, mint a rövidebbek.

Next