A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)

1868-01-03 / 2. szám

máskép tudja. S mikor a miniszterelnök kérdé : váljon adhat-e a baloldal biztosí­tékot arról, hogy az ő számadását Bécs­ben el fogják-e fogadni ? az ellenkérdés az volt : hát a miniszter úr adhat-e collegái­­val s a majoritással biztosítékot, hogy min­­denik miniszteri departementnek meglesz a kellő budgetje, népnevelésre, köz­­­vas­­utakra, csatornákra, honvédelemre, s hogy az ország fogja-e elszegényedés nélkül a roppant adósságot elviselhetni? Mert hogy Magyarország adósságfizetésben versenyezhessen, ezet elébb az ipar, köz­lekedési eszközök s vagyonosság azon helyzetébe kellett volna állítani, melyben Ausztria van. — Azon állapotban van-e ? Lud­vigh. Eredeti külföldi levelezés. Brüssel, dec. 29. Az európai conferenţia s a néposkolák kérdé­se,melyről a brüsseli levelek már régebben szól­tak, okai a krizisnek, melyhez az antwerpeni vár erődítésének újabb költségnehézségei járul­tak. Rogier a meghívást a conferentiára el akar­ta fogadni, de Frére-Orban ellenezte. Wander­­peereboom belügyminiszter az oskolai törvényt, melynélfogva a papnak az oskolákba befolyás engedtetik, fenn kívánta tartani, mit a többi miniszter végrehajtatni nem akar. Ennek követ­keztében a külügy­i belügyminiszter kilép , s amannak helyébe Debhounge gandi képviselő, a belügyi helyébe Bara az igazságügyminiszter jő, az igazságügyi tárczát pedig Van Hum­beck brüsseli képviselő veszi át. Ez annyit jelent, hogy a minisztérium határozottabb politikát fog inaugurálni s a papi befolyást az oskolákból el­távolítani.­­ A bécsi hivatalos lap újév napján meg­hozta a miniszteri kinevezéseket. Ugyanazon nevek, melyeket a lapok­ hetek óta minden nap emlegettek. Auersperg herczeg a lajthántuli fe­lelős minisztérium elnöke , helyettese gr. Taaffe, az absolut minisztérium tagja, kire egyúttal a honvédelmi és rendőri minisztérium vezetése bízatott. Kereskedelmi miniszter Plener, Schmer­ling kollegája, kiről azt beszélik, hogy csak kénytelenségből vállalt tárczát, miután arra más alkalmas egyén a kiegyezkedés barátai között nem találkozott. A vallás- és közoktatásügyi miniszterré Hasner neveztetett ki. Földmivelési miniszter gróf Potocki, belügyminiszter Giskra , igazságügyminiszter Herbst , pénzügyi miniszter Brésil , s végre egy tárcza nélküli miniszter is van, dr. Berger. A miniszterek tegnapelőtt, miután letették es­küjüket, Auersperg herczeg vezérlete alatt Beust kanczellárhoz mentek. A miniszterelnök beszé­dében előszámlálván a múlt év eredményeit, külö­nösen hangsúlyozá azon érdemeket, miket Beust ur a legközelebb lefolyt idők alatt a kiegyezke­dés körül szerzett. Beust ur illő szerénységgel vonult félre a mi­niszterelnök dicséretei elől s örömét fejezte ki azon előzékenység felett, melylyel mindenütt ta­lálkozott. Megjegyzi, hogy mostantól a külpoli­tikával szándékozik foglalkozni, mely azonban folyvást összhangzásban lesz, sőt szükség, hogy legyen a belpolitikájával. A tisztelgés után a belügyi minisztérium ter­meibe vonultak,hol egyszersmind miniszterelnöki iroda van s ott Taaffe gr. üdvözlő Auersperg hget. Ez biztosítá a jelenlevőket, hogy az alkot­mány zászlaját folyton magasan fogja hordani, s felhívta minisztertársait az egyesülésre. Az osztrák állampolgárok alap­jogai. 1. §. Minden, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokba valók számára létezik egy általános ausztriai állampolgárjog. A törvény meghatározza, mily feltételek mel­lett szerezhetni, gyakorolhatni és veszthetni el az osztrák állampolgárjogot. 2. §. A törvény előtt minden állampolgár egyenlő. 3. §. A közhivatalok minden állampolgárra nézve egyaránt hozzáférhetők. Külföldiekre nézve az azokba való beléphetés az osztrák állampolgári jog megszerzésétől téte­zik függővé. 4. §. A személynek és vagyonnak szabad köl­­tözködési joga az állam határain belül semmi­nemű megszorítás alá nem esik. Mindazon állampolgárokat, kik valamely köz­ségben laknak, s fekvő birtokuk, keresetük, vagy jövedelmük után ott adót fizetnek, megil­leti a cselekvő és szenvedő választóképesség, a községi képviseletre vonatkozólag ugyanazon feltételek mellett, mint a községhez tartozókat. A kivándorlási szabadságot az állam csak a a hadkötelezettség által szorítja meg. Indulási költség csak a viszonosság alkalma­zása mellett szedhető. 5. §. A tulajdon sérthetlen. A tulajdonos aka­rata elleni foglalásnak csak azon esetekben és azon módon lehet helye, a­hogy a törvény ren­deli. 6. §. Minden állampolgár az államterület bár­mely helyén választhatja tartózkodási és lakhe­lyét, szerezhet mindennemű fekvőséget, rendel­kezhetik vele szabadon, valamint gyakorolhat a törvényes feltételek mellett mindennemű kere­seti ágat. A holt kézre vonatkozó fekvőségszerzési és rendelkezési jog törvényes úton való megszorí­tásának a közjó tekintetéből van helye. 7. §. Minden függetegségi és jobbágyi köte­lék örökre megszűnt. Minden, a megosztott tu­lajdon czímen fekvőségeket terhelő kötelezett­ség vagy tartozás megváltható, s jövőben semmi fekvőség ilynemű meg nem váltható tartozással nem terhelhető. 8. §. A személy szabadsága biztosítva van. A személy szabadság biztosítására fennálló 1862. October 27-ki törvény ezennel jelen állam­alaptörvény részének nyilatkoztattatik ki. Minden törvényellenesen elrendelt vagy meg­hosszabbított elfogatás az államot a sértett kár­talanítására kötelezi. 9. §. A házi jog sérthetetlen. A házi jog biztosítására fennálló 1862. oct. 27-diki törvény ezennel jelen államalaptörvény részének nyilatkoztattatik ki. 10. §. A levél titkát nem szabad megsérteni s a levelek lefoglalása, a törvényes elfogatás vagy a házmotozás esetét kivéve, csak háború esetén vagy birói rendelet alapján a fennálló törvények értelmében eszközölhető. 11. §. A kérvényezési jog mindenkit illet. Közös név alatt csak törvényesen elismert testületektől vagy egyletektől kerülhet ki kér­vény. 12. §. Az osztrák állampolgároknak joga van, hogy összegyülekezzenek és egyleteket alapít­hassanak. Ezen jogok gyakorlását külön törvé­nyek rendezik. 13. §. Mindenkinek van rá joga, hogy szó, írás, sajtó és képek által véleményét — a tör­vényes korlátokon belül — szabadon nyilvánít­hassa. A sajtót sem vizsgálat (censura) alá nem vonhatni, sem engedélyezési rendszer által nem korlátozhatni. Közigazgatási postai betiltá­sok belföldi nyomtatványokra nem alkalmaz­hatók. 14. §: A teljes vallás- és lelkiismereti szabad­ság mindenki részére biztosítva van. A polgári és politikai jogok élvezete a hitval­lástól független , de az állampolgári kötelmek­nek sem szabad a hitvallás által rövidséget szenvedniük. Senki sem kényszeríthető egyházi cselekmény­re, sem arra, hogy egyházi ünnepélyben részt ve­gyen, a­mennyiben nincs más, a törvény által erre feljogosítottnak hatalma alatt. 15. §. Minden törvényesen elismert egyház és vallást­stület bírja a közös, nyilvános vallásgya­korlás jogát, önállóan kezeli és rendezi belügyeit, birtokában s élvezetében marad egyházi , isko­lai és jótékonysági czélokra rendelt intézetei­nek, alapítványainak és tőkéinek, de alája van vetve ez általános alaptörvényeknek, mint min­den más társulat. 16. §. A törvényesen el nem ismert hitvallá­sok követőinek meg van engedve a házi vallás­­gyakorlás, a mennyiben az sem nem jogellenes, sem nem erkölcssértő. 17. §. A tudomány és tanitása szabad. Okta­tási és nevelési intézetek alapítására s azokban való tanításra fel van jogosítva minden állam­polgár, ki erre való képességét törvényes mó­don kimutatta. A házi oktatás nem esik semmi ilynemű meg­szorítás alá. A vallás­ tanításról az iskolákban az illető egyház vagy vallástestület tartozik gondos­kodni. Az államot illeti az összes oktatásra és neve­lésre vonatkozólag a legfőbb felügyelés és ve­zetés. 18. §. Mindenki szabadon választhatja hiva­tását és szabadon képezheti magát arra, a hogy és a hol akarja. 19. §. Az állam minden néptörzse egyenjogú, s minden néptörzsnek sérthetlen joga van nem­zetiségének és nyelvének megóvására s ápolá­sára. Az országokban kelendő minden nyelveknek egyenjogúságát az iskolákban, hivatalban és közéletben az állam elismeri. Azon országokban, melyekben több néptörzs lakik, úgy rendezendők a nyilvános tanintéze­tek, hogy valamely második országos nyelv megtanulására irányzott minden kényszer alkal­mazása nélkül e néptörzsek mindegyike meg­nyerje a szükséges eszközöket arra, hogy saját nyelvén képeztethessék ki. 20. §. A 8., 9., 10., 12. és 13. §§-okban fog­lalt jogok alól ideiglenes és helyi felmentések iránt, a felelős kormány­hatalom által, külön törvény fog határozni. Bécsben, dec. 20-án 1867. Ferencz József m. k. stb. KÜLFÖLD, Franczia- Orosz- és Poroszország kölcsö­nös viszonylatára vonatkozólag érdekes dolgo­kat közöl a „Spectator“ azon megjegyzéssel,hogy közleményeinek valódiságáért jót állhatni vél. Ezen közlemények terjedelmesebb kivonatban így hangzanak : „Tökéletesen igaz, mond a „Spectator“ hogy történt kísérlet egy orosz-franczia szövetség kö­tése iránt,azonban Napóleon felhagyott a további sürgetésekkel, miután az orosz császár nem akart Poroszországgal a jó egyetértésétől megvál­ni. Ezen hallgatag szövetség legtermészetesebb eredménye ama helyzetnek, melyben Poroszor­szág volt Ausztria­ és Francziaország között, melyek elsőbbikével háborút vala kénytelen vi­selni, az utóbbika ellen pedig harczra készen kelle állnia. Hogy Oroszország panslavisticus törekvései oly neműek, miszerint Németország törekvéseivel különféle pontoknál mintegy összeütközésre számítvak, azt érzi minden német, és senki jobban, mint maga Bismark, s itt keresendő az oka annak, hogy miért igyeke­zett Bismark a jó viszony útját egyengetni Ausztriával, mint Németország legtermészete­sebb szövetségesével, feltéve azt, hogy kész belenyugodni új helyzetébe, mint oly hatalom, a­mely bírja Németország rokonszenvét, noha kí­vül esik a német szervezeten. Azonban elő­zékeny közeledése mindenkor visszautasíttatott Beust b. által, a­kinek nyugtalan sanguinicus szelleme a Németországban nem lehetséges autonómia pislogó­eszkét folyvást szítani törek­szik, hogy anyagot halmozhasson össze, a múlt évi események felforgatásához. Bismark tehát kinek mindenkor készen kelle lennie ellenségei megtámadására, a körülmények nyomasztó sür­gőssége által kényszerítve volt Oroszországhoz szorosan tartani, mint azon egyetlen hatalom­hoz, amely háború esetében anyagi segítség­ben részesítené, a két állam között köztudomás szerint fenforgó antagonistikus elemek daczá­ra. Ezen jó egyetértést Porosz­ és Oroszország között lényegesen elősegítő a két uralkodó személyes viszonya. Midőn a múlt tavaszszal Napóleon valame­­nyi uralkodót meghivá a párisi világtárlat meg­látogatására, kétség kívül fel akará használni ez alkalmat az orosz császárrali személyes ér­tekezésre, hogy kitapogathassa, váljon nem le­hetne-e a Poroszországgal­ szoros viszonyt meg­rendíteni s felettébb jellemző az a modor, melyet Napóleon ezen eljárásánál követett. E­mlékezhetü­nk méná , hogy a luxemburgi kérdés váratlan k­özbeszevetele egyszerre f­­nyegetőzött, hogy a világfárdat is, meg az azzal szoros összefüggésben levő uralkodók látogatása is el fog maradni. Az orosz császár a Lengyel­­országra vonatkozó franczia jegyzékek kellemet­len benyomása által visszatartóztatva, legnehe­zebben volt rábírható valamennyi uralkodó kö­zött, hogy megígérje a Párisba utazást, s a po­rosz királyis­al összebeszéli, hogy együtt utaz­nak Francziaország fővárosába. Hanem ez az együtt látogatási szándék Napóleon császárnak teljességgel nem volt ínyére, mert hiszen épen az volt óhajtása, hogy egyedül legyen nála az orosz császár. Miután tehát a luxemburgi vi­­szályos kérdés el lett útból hárítva, Napóleon császár a legelső alkalommal kijelente Goltz gróf (a porosz nagy­követ) előtt a feletti sajnálkozását, hogy királya az orosz császárral együtt akar Párisba jönni, mert a czárnak meg kell adni az elsőséget, más­felől pedig ő (Napó­leon cs.) szerette volna külön kitüntetésekben részesíteni Poroszország királyát. Ez oknál fog­va tehát felszólítá Goltz grófot, hogy igyekezzék királyát rábírni, miszerint az orosz császár eltá­vozása után tegye látogatását Párisban. Amint a porosz király értesült ezen ajánlat­ról, tüstént közzé azt az orosz császárral, amire az párisi követe Budberg gr. által azon nyilat­kozatot tétette Napoleon császárnak — a Tuil­­leriák nem kis rémületére, — hogy inkább egé­szen felhagy a Párisba utazással. Erre aztán Napóleon császár sietett felvilágosító nyilatko­zatokat tenni , melyek szerint neki egyedüli óhajtása az, hogy ven­dégeit kiváló megtisztel­tetésekben részesítse ; hogy nekik legkedvesebb módon óhajtja őket fogadni , s az lett belőle, hogy az orosz császár és porosz király abban állapodtak meg egymás közt, miszerint előbb a czár megy Párisba, s eltávozta után két nappal teendi párisi látogatását Vilmos király. A czár Párisban tartózkodása idejét arra for­dította Napóleon császár, hogy Poroszországtól elidegenítésére c­élzó ajánlatokat tett neki. Azonban a­helyett, hogy az óhajt­ott hatást gya­korolták volna Napóleon ajánlatai Sándor czár­­ra, ez utóbbik rögtön tudatta azokat Vilmos ki­­rálylyal s miniszterével. Ezek tehát tisztán tud­ták, hogy miben törte a fejét az ő császári ven­déglátó gazdájuk, aki őket oly udvarias vendég­szeretetben részesítteté­sében ezen titokban for­ralt tervek tökéletes ismerésének tulajdonítandó az a parancsoló modor, amelyen fogalmazva van Bismarck válaszoló jegyzéke arra a franczia jegyzékre, mely a párisi látogatás után mintegy három hét múlva küldetett a berlini udvarhoz, bizonyos dán területi részek kiadatása érde­kében . A „Spectator“ megjegyzi, hogy ezen előadás nincsen ellenmondásban a „Ruski Invalid“-ben rövid idő előtt megjelent idevonatkozó czikkel, s hogy a porosz-orosz szövetség csak szilárdult az orosz császár lejális eljárása következtében. Olaszország A „Presse“ florenczi levelezője dec. 29-ről írja : Az új kabinet még most sincs kiegészítve, azonban remélhető, hogy a köze­lebbi két nap alatt meg lesz. A kabinet alakítá­sának, mint szintén megalakulása halasztásá­nak egyik legfőbb oka Mari volt igazságügymi­niszter magatartása. Menabrea ugyanis na­gyon óhajtja Mari maradását vagyis belépését az új kabinetbe, s szeretné a belügyi tárczát rábízni . Mari azonban már az első alkalommal is azon föntartással vállalt el tárczát, hogy a legelső adandó alkalommal visszaléphessen, mert családi viszonyai s­zilált egészségi állapota nem engedik huzamos időre terjedő hivatalkodását, s állhatatosan annál marad, hogy a most felme­rült alkalommal visszalép. Minthogy azonban a volt kamaraelnök ké­pez­i azon ragaszt, mely a jobb­oldal töredékeit összetartja ; igen fontosnak tartja Menabrea, hogy Marit új kabinet számára megnyerje, s min­den utat módot elkövet rábeszélésére, hogy fo­gadja el a belügyminiszterséget, melyre kiváló administratív ismereteinél s személyes politikai befolyásánál fogva kiváltképen alkalmas. Ha sikerül Marit megnyerni, akkor az új miniszté­rium megalakultnak tekinthető, mert ez esetben Menabrea az elnökség mellett a külügyet, Mari a belügyet, Cordova a pénzügyet, Bertoli-Viale a hadügyet, Brocchetti altengernagy a hajóhad­­ügyet vállalnák el, s a másodrendű tárczákra volna elég jelölt, akik közül csak választani kell. Ha pedig Marit nem sikerül megnyerni, akkor az egész combinatio dugába dúl s újat kellene ki­okoskodni. Hogy azonban sikerülni fog Mena­­breanak új kabinetet alakítani, az nem igen szenvedhet kétséget, miután a legkitűnőbb po­litikai szermélyiségek ígéretét bírja, hogy támo­gatni fogják. Az olasz kormány azon elhatározása, mely szerint felfüggesztette a pápai államadósságokból Olaszország által átvállalt quoták részletei fize­tőoilis ixiíiiit. ItíOttiáhíin nyírott PAviebail ilyeis ke­l­lemetlen feltűnést okozott, s a franczia kabinet indíttatva érze magát jegyzéket küldeni a flo­renczi kormányhoz, melyben szerződési jogi kö­telezettségének teljesítésére figyelmeztetik. Ezen jegyzékre Menabrea nem soká maradt adós a felelettel, s körülbelül ezt válaszolta a fran­czia kabinetnek : Igaz, hogy a septemberi szer­ződés kötelezi Olaszországot a pápai államadós­ságok egy részének fizetésére, a kormány tel­­jesíté is pontosan mindeddig ezen kötelezettsé­gét. De más részről ezen teher elvállalása egyéb előnyök által egyensúlyoztatott, melyek a septemberi szerződésből Olaszországra háram­­lottak, mint például a franczia csapatoknak az Egyházi államból eltávolítása által. Az új fran­czia beavatkozás által azonban ezen Olaszor­szág részére engedélyezett előnyök vissza­vonat­tak, tehát a septemberi egyezmény tényleg meg lön változtatva, — hogy többet ne mondjunk — meg lön szüntetve ; minélfogva az olasz kor­mány teljes jogában van, midőn a septemberi szerződésben részére megállapított előnyök meg­­semmisíttetvén, elhárítja magától az ugyanott reá mért terheket, melyeket csak az említett elő­nyökre való tekintettel vállalt el. Egyébiránt teljes készségét fejezi ki a kormány, a megsza­kított fizetések teljesítésére, mihelyt a franczia interventió megszűnik, s a septemberi szerződés vagy tökéletesen helyre­állíttatik, vagy más kö­zösen megállapítandó új egyezség által vissza­adatnak Olaszországnak előbbi előnyei. Olasz­­­ország mindenkor kész kötelezettségeit s a kö­­t­­ött szerződéseket, szorosan tiszteletben tartani,­­ azon föltevéssel természetesen, hogy azokat a másik szerződő fél is tiszteli és szem előtt tartja. Francziaország. Nem foglaljuk el a helyet azon hoozzáértések közlésével, hogy minő újévi köszöntővel fogja a pápa párisi nunciusa újév napján Napóleon császárt üdvözölni, s milyen lesz a császár válasza , miután bizonyosnak tartjuk, hogy az éji távirati sürgöny meghozza a valót. A lefolyt év utosó napján fogadta a császár Goltz grófot az eddigi porosz nagykövetet, mint az Észak Német szövetség hivatalos képviselő­jét. A „La Presse“ írja, hogy ez alkalommal meglehetősen hosszú beszédet olvasott fel Goltz gr.mely uralkodójának személyes érzelmeit és kí­­vánatait fej­ezé ki, melyeknél fogva remélhető, hogy Goltz gr. a dolgok új állásában képes leend előmozdítani a két állam közötti jó egyet­értést, a­mely Európa békéjének hathatós zálo­ga. A „France“ szerint „Viktória“ királynő ma fogadta el mint az Észak német szövetség kép­viselőjét Bernstorff grófot, s ugyanily minőség­ben tegnap fogadtatott a czár által Reusz­ig. Az „Etendard“ azt a megjegyzést teszi, hogy Goltz gr. szavai a mérsékeltség figyelemre mél­tó szellemétől valának áthatva. A „Hon“ m­agánsürgönyei. B­er­li­n, jan. 2. A „Provizial Corres­­pondent“ mai számában a következőleg nyilatkozik : A néphangulat, úgyszintén a kormány erős elhatározódása, biztosít­ják a béke áldásainak tartós élvezetét. — Az összes tábornoki karnak új év első napjáni tisztelgése alkalmával, az ősz Wrangel tábornok a királyt, az összes szövetségi hadsereg főparancsnoka gya­nánt üdvözlé. A király válaszában a had­seregbe vetett bizalmának s azon erős meggyőződésének adott szavakat, hogy a békés fejlődést mi sem fogja gátolni. Hang a, jan. 2. A németalföldi kor­mány elfogadta a conferentiára va­ló meg­hívást. Páris, jan. 2. A „Moniteur“ mai esti­lapja a császár válaszát hozza, melylyel az a pápai internuntiusnak az újévi fo­gadtatás alkalmával mondott üdvözlő sza­vaira felelt, e válasz a következőleg hang­zik : Szerencsésnek érzem magam, hogy az új évbe, mint eddig mindég, úgy most is a hatalmasságok követei által környe­zetten léphetek be, s hogy ez alkalommal megint egygyel többször adhatom tanú­­jelét azon óhajtásomnak, miként a hatal­masságokkal mindig a legjobb viszony­­tan­u­­nk­, egyedüli vágyam , egyúttal köszönöm azon szerencsekivánatokat, a­melyekkel önök a hatalmasságok nevé­ben Francziaországot, a császári családot s saját személyemet üdvözölték. — A párisi érsek üdvözlő szavaira a követke­zőleg felelt a császár A császárnét, a koronaherczeget s engenet illető kifeje­zett óhajok, mélyen neghatják keble­met ; tudom, hogy ön­­ vallás érdekeit nem tekinti különválaszthatóknak » Laxe», s a közművelődés érdekétől. Táviratik. Páris, jan. 2. A „Moniteur” tegnapi számá­ban jelenti ; Goltz gróf beszédire melyet ez azon alkalomból tartott, hogy az öt mint az északné­met szövetség követét hiteleslő iratot átnyujtó — a császár következőleg vánszolt : örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy­ a két kormány közt fenálló jó egyetértést constatálja ; kéri to­vábbá Goltz grófot, lenne a porosz királynál ér­zelmeinek tolmácsolója. Florencz, jan. 1. A király igy válaszolt a kamara elnökének szerencsekivánására : Az TÁRCZA. A szerelem bolondja­i.*) Regény Jókai Mórtól. (Folytatás.) I. Magyar klubbok. Nálunk is van klubb­élet, nemcsak Angliában ■ a mit kérek nem zavartatni össze a politikai gyül­­dék üzelmeivel, a mik más légkörbe tartoznak ; sem pedig azon jótékony és közhasznú egyletek életével, mik emberek és agarak nevelésére, ügye­­fogyottak gyámolitására, hazafius dalok betanulá­sára s egyéb magasztos közczélokra alakulnak s naponkint meleg elismerésünkkel találkoznak. Társadalmi csoportokról akarok csupán beszél­ni, miket közös eszmék körül közös együttérzés kényszerít egy közös asztal körül ülni, miknek tagjai keresik egymást, a­nélkül, hogy jó barátok volnának, küzdenek egymással, a­nélkül, hogy el­lenségek lennének, s a vonzódás és küzdelem kö­zös tárgya rájuk nézve a mindennapi élet alapja, a rajtuk kívül állókra nézve pedig tiszta hiába­valóság. Egész niebelungi mondakör, a­mit az úri népha­gyomány megörökíte a legrégibb hazai klubb felöl, melynek most már stereotippé vált alakja, Józsa Gyuri mintázza azon rokonkeblek szövetségét, kiknek társulási eszméjük volt a zöld és fehér asztalok komolyságaiból mentül több tréfát csi­karni ki, egymás rovására, néha a hatalom bosz­­szújára, és igen sokszor nagyon is megfizetve a tréfának az árát. A klubb tagjai régen elhaltak, s helyeiket nem pótolta senki. Az utolsó tag, mint tudjuk, tréfából megölette magát egy falusi kovács fogházóval öt garasért ; abban halt meg. Azután volt egy klubbunk, melyet „timárlegé­­nyek“nek hittak ; czélja volt a democratikus eré­nyek megkedveltetése a társas életben. Tagjai kö­zül, a­ki 49-ben el nem hullott, az bizonyosan számos élményekről tud beszélni, miket az állam­börtönök nyújtottak a következő években társas életre kényszerített hazafiaknak. Volt az írók között is egy klubb, mely a „tizek egyleté“nek nevezte magát. Köztük voltam én is. Annyira szerettük egymást, hogy noha írók vol­tunk, soha semmiféle munkánkat egymásnak fel nem olvastuk. Most már csak négyen vagyunk tizek, de ez a négy is tíz felé elszórva, néha a sorstól egymás mellé, másszor egymáshoz csapva, de azért a klubbatyafiság még most is tart kö­zöttünk. Volt egy másik klubbunk, melyet a magyar humor Nestora alakított, s mely e büszke czímet választá magának : „szamarak társulata“. Voltak fő- és al-szamarak, rendes és tiszteletbeli szama­rak, s minden pénteken össze kellett jönniük kedé­lyes szamárkodásra. Az alakító meghalt, s a klubb tagjai most már mind igen okos emberek, s diplo­májukat nem veszik elő többé. A harminczas évekből maradt fenn egy szövet­ség, mely a „tizenhárom“ klubbjának nevezte el magát. Tizenhárman ültek egy asztalnál, s mint­hogy tizenhárom közül abban az évben egynek okvetlenül meg kell halni, tehát minden évben sor­­­sot húztak, hogy a jövő évben ki legyen a halott közü­lök és ki legyen a prédikátor ? Az év­forduló napján azután ismét összejöttek, s a halotti dele­gáltnak végig kelle hallgatni saját halotti búcsúz­tatóját, érdemeinek hol helyes, hol visszás elő­­számlálásával. Mind a tizenhárman meghallgatták szerencsésen saját temetési beszédeiket, s most már öreg emberek lehetek. Van ismét egy teljes virágzásban és pipafüstben levő klubbunk, melyet szkupcsinának nevezünk, a hol politikai pártszínezet nélkül régi jó emberek összetalálkoznak, czél terén egymásnak mentül több gorombaságot mondani en famille, és vesztett fogadások után mentül több büntetés-kávét elfo­gyasztani. Most azonban egy kevésbbé ismert klubbot aka­rok bemutatni, melynek tagjai a high lifehez tar­toznak, s annálfogva bdéletük változatos mozza­natai nem is foglalkoztatják annyira a közbeszé­det. Honnan tudom e klu­b létezését ? annak titkát ne feszegessük. Én magam tagja nem vagyok. Is­ten őrizz. A klubbnak az a neve, hogy „a szere­lem bolondjai.“ Valóságos rendszabályokkal bíró, életképes és kifejlődésre méltó klubb. Tagjai csak azok lehenek, kik be tudják bizo­nyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan és kevésbbé szokott bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány­tél titkos szavazás útján a fölött, hogy a belépni kvánó, előadott érdemei után, miket akár maga, akár mások sorolhatnak elő, érdemes e e társulat tagjai közé fölvétetni ; vagy pedig udvariasan elitasítandó, mint a­ki meg­lehet, hogy külön szeretmes is bolond is, de nem együtt ; vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságára ne száműzethessék. Vannak e klubbnak küföldi és tiszteletbeli tag­jai is, a kik e minőségűiről semmit sem tudnak ; de a kiknek neveit és vitelt dolgait a klubb em­lékkönyve hiven örökíti s emlékezetes tetteik kü­lönböző phasisai folyto­s evidentiában tartatnak. E klubb jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbnek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek. Az it év ily pályázatnál nem sokallható, miután tudva van, hogy egy jól kidol­gozott szerelmi bolondsághoz huzamos­ idő kíván­tatik. Sőt az is megtörténik, hogy a­ki öt éven át csak­nem bizonyosra dolgozott már, hogy legnagyobb bolondnak elismertesse magát,­­az utolsó nap ti­zenkettedik órájában egy véletlenül közbetoppanó új phoenomenon által a pályadíjtól elüttetik. Egy ilyen esetet tárgyal épen mostani érteke­zésem. A szerelem bolondjainak érdemes társulata a legutóbbi öt évben egy Thorwaldseni Venust tűzött ki pályadíjul. A mű csak utánzat volt ugyan, de azért művészi munka, s carrarai márványból. Lehetett volna eredeti művet is kapni párisi művészektől, kik e­gem­eben sokat dolgoznak , hanem ezt aján­lotta a classicitás. A klubb helyiségét, tagjainak mivoltát nem igen írom le , hiszen a klubb maga csak r ma, melybe regényemet tenni akarom. Elég azt tudni, hogy a ráma aranyos, hogy a faragványait képező alakok elegánsak, különben a rámának azután mentül ke­vesebb köze van a képhez. Tehát a pályázatra kitűzött öt év már végére járt, a pályaművek a bírálók kezei közt voltak, szépen idegen kézzel letisztázva , s a vélemények kezdtek csere alá jutni. A pályabírálók, négy választott szerelem bo­londja, a szerelembolond elnökkel estenkint gyű­léseket tartottak, melyen a concurrens művek kö­zül a legpályaképesebbek versenyre lőnek bo­csátva. Mind valamennyit in pleno felolvasni nem lett volna ezélravezető. Azok közül a közönséges m­ai­­serieket, az unalmas boutadeokat, a kézzel fogha­tó lelaguirozásokat, a mindennapi hóbortokat, az izetlen béziseket, a sentimentális fadesseket, a bru­tális dupíroztatásokat, az ügyetlen marotteokat, s a­hogy még franczia műnyelven a különféle nemeit a szerelmi balgaságoknak nevezik , ad acta cso­magolták s csupán a legválogatottabb őrültségeket teríték föl a társulat asztalára, hogy azok közül ítéltessék oda a legérdemesebbnek a pályadij. Legyünk kiváncsiak a pályázat eredményére. (Folyt. köv.) *) Lásd 1868. 1. sz. „Camors gróf.“ (Feuillet legújabb regé­nye. 2 kötet, forditá H­u­s­z­á­r Imre, kiadta Ráth Mór). (n.) A Kisfaludy-Társaságban nem rég egyik veterán írónk felszólalt a regényfordítók ízlés­telensége ellen. Igaza volt. Fordítóink igen gyak­ran minden mélyebb bírálat nélkül válogatják ki a műveket, s nem annyira a belértékre néznek, mint üzleti érdekekre. Angolországból a „sen­sation“ regényeket fordítgatják Thakeray vagy Dickens mesterművei helyett ; a franczia iroda­lomból az üres és csillogó pikantériákat ; a német irodalomból pedig egymás után ültetik át a Mühl­­bach-c­ég felületes gyártmányait, míg például Spielhagenről tudomást sem vesznek. Innen van, hogy a „regény“ nimbusza egyre vesz, s ma már alig tekintik egyébnek, mint szórakozási tárgynak, melyben az olvasó nem mélyebb, költői hatásokat, hanem csupa merő időtöltést keres. Ráth Mór szolid czége azonban a fordított re­gényekre nézve is fenn kívánja tartani hitelét. Közelebb is két oly­an franczia regényt adott ki, melyek a múlt év jobb költői termékei közé tar­toznak. Egyik a „Camors gróf,a másik Cherbu­­lier-nek „Egy becsületes asszony története“. Feuillet nálunk főképen az „Egy szegény ifjú története“ után ismeretes. A­kik nem olvastak tőle egyebet, mint e mondhatlanul bájos idyllt, mely kertekben és regényes romok közt játszik , azok „Camors grófijától meg lesznek lepetve, mert ez a könnyű idyll helyett a társadalom egy

Next