A Hon, 1868. február (6. évfolyam, 26-50. szám)

1868-02-01 / 26. szám

A­„Gazetta d’ Italia“ közli, miként a had­ügy ér néhány szakértő katonai előkelőség jelen­létében megvizsgálta a Newstad szervezetű pus­kát, mely olcsósága, s könnyű kezelése által tűnik ki. Broglio miniszter városi könyvtárunknak 4000 kötetet ajándékozott. Paris, jan. 28. (Sz.) A törvényhozó testület tegnapi ülésében a temető kérdés került tárgyalás alá. Lanjuinais vicomte indokolta interpellatioját. Kimutatta, hogy a párisi községnek szándékában van Páris temetőit utakkal átszelni. Ha ez megtörténik, hol marad a holtak iránti tisztelet? A fájdalom, melylyel a visszamaradt élőknek tartozunk ? A pompás és nagyszerű Pere Lachaise temető két boulevard által négy részre osztatnék , melyek közül az egyik Perier Kázmér sírja fölött vezetne el ! Mi a montmartrei temetőt illeti fekvésének természete szerint könnyen el lehetett volna ke­rülni. — Genteur kormánybiztos igen hosszú, de igen szegény beszédben a község tervét támo­gatta. A kamara mára (keddre) halasztotta a vita folytatását. — A senatusban megkez­detett a hadseregtörvény vitatása. Brenner báró hosszú beszédet tartott, melyben az uj törvény elfogadásának szükségességét bizo­­nyító Olaszország hűtlensége és különösen Né­metország alkotmányával szemben, mely egysé­gében erejét, mint látszik túlbecsüli. Utal Fran­­cziaország elszigeteltségére,melynek annál inkább is erős hadseregre van szüksége. Legjobban sze­rette volna a porosz honvédelmi rendszert alkal­mazva látni. De la Rue­­lek elégedetlenségét fe­jezi ki a senatus másod­rendű szereplése fölött, mint melynek nincs megengedve módosításokat tenni ; ő nem kívánja a porosz rendszer alkalma­zását, mert ő az előterjesztett törvényt több rend­beli hibái mellett is egészben véve jónak látja. — Rouland, bankigazgató, mint rendesen szokta tenni, a törvényjavaslat ellen szólók közé íratta fel magát, és mellette beszélt. El akarja fogadni, de ő még szigorúbbat óhajtott volna." Az egyleti törvényre nézve még folyvást igen kevés kedvező kilátás mutatkozik. A többség elárulta ezen törvény irány­ábani ellenszenvét. Egy tagja a többségnek annyira megfeledkezett magáról, hogy a vita alkalmával ily formán nyilatkozik ellene : „Ezen törvény ellenünk van szerkesztve, azt elfogadni annyi volna mint önnön magunkat megölni.“ A képviselő urak azon be­nyomás felett is társalogtak, melyet a hadseregi törvény a falusi lakosságra gyakorolt, s elismer­ték, — mint maga a „France“ jelenti — hogy az bizony nem tekinthető kedvezőnek, átalános­­ságban véve, hogy az új törvény elleni előítélet — fájdalom — igen nagy stb. Az új választások kétségkívül még más keserű felvilágosításban is fognak sok képviselőt részesíteni. A hírlapok magában véve elég kedvezőleg ítél­nek Magné pénzügyi jelentése felett, azon óhajtás­nak adván egyértelműleg kifejezést, vajha meg­változnék minél előbb a miniszteri jelentésben is­mertetett helyzet, hogy ne kellene a franczia né­pet már­is oly nyomasztólag terhelő államadós­ságok roppant tömegének minden évbeni szapo­rodását látni. A parlamenti közlések miatt a rendőri fenyítőszék által kimondott kemény íté­let következményei már­is érezhetők, a­mennyi­ben a lapok a hivata­los tudósítások után mind tér­mind átdolgozás tekintetéből csak csonka közleményeket hozhatnak, mely abnormis álla­pot legérzékenyebben érintvén magukat a tör­vényhozókat, feltehető, hogy igyekezni fognak annak elhárítását mielőbb s lehetőleg eszkö­zölni, szakoskodása ellen védte, — 47-es eljárásuk czégezék. Megfelejtkezének e rosszalók arról, hogy mi­dőn az 1848-as törvények a közteherviselést megállapiták, azt csak az országos vagy­­saját hatósági közös terhek könnyebb és igazságosabb viselete miatt, nem pedig magánosok erszényé­nek gazdagítása, vagy épen egy városi hatóság lakosi által a megyehatóság lakosinak meg­adóztatása végett, s a jogegyenlőség felforgatá­sára rendelték. Ennélfogva midőn Győr városa közönsége jónak látja az 1848-ks törvényekben kimondott jogegyenlőség ellenére még a törvényeink által eltiltott száraz vámszedést is gyakorolni, és a megye lakosait saját gazdagodására megadóz­tatni,­­ nem jogosan és méltányosan cselek­szik-e a megye közönsége, midőn a fennálló tör­vények értelmében önkénytes zsarlások ellen lakosait védeni törekszik, különösen pedig akkor, midőn Győr városának lakosai a megyének min­den utjain — az abdai és sövényházi szinte ma­gán, de hidvámokat kivéve — egész vámmen­tességet élvezik.­­ E sorokat a helyzet iránti tájékozásul kérjük becses lapjába felvétetni. Két bizottmányi tag. Hazai belügyek. Győr, jan. 28. Némely felületesen itélők Győr­­megye bizottmányának 1867. évi deczember hóban hozott azon határozatát, melyben lakosai­nak egy részét, t. i. a még fennálló törvények szerint — a pesti hidat kivéve — vám és hely­pénz fizetési mentességgel biró nemesi osztályt Győr városának a provisorium, de még a Bach korszak alatt reájuk önhatalmúlag rótt elő­ Tiszazug jan. 17. Egy rövid év múlva épen 300 éve lesz, hogy Külső Szolnok megye, melynek a Tiszazug egy tekintélyes részét teszi — Heves­megyével összeházasittatott. A rokonszenv a sympathia napjainkban sincs meglazulva közöttünk. Ha nem — hát változtak az idők, változtak a körülmények, — s nekünk válnunk kell. Külső Szolnok megyét el kell választani egészen Heves megyétől, — hacsak azt nem akarjuk, hogy K."Szolnokmegye igen nagy része — ide értve Szolnok, J. Sz. Miklós, M. Túr, Déva Ványa népes városokat, és az egész Tiszazugot — mely 11 nagy községből áll — az alkotmány sánczain ki­vül maradásra kárhoztassanak. Csak egy pillantás a térképre,­­s kevés ismere­te az alföldi — sokszor járhatatlan utaknak, — állításunk azonnal igazolva van. Pedig minket is érdekelnek a közügyek, — mi is szeretnénk azok intézésében részt venni, mi is szeretnénk tisztviselőink választásába competens számmal befolyni. De hát — Eger tőlünk rendkí­vül messze van. Legtöbbnyire a járhatatlan utak miatt — teljes lehetetlen oda jutnunk. E szomorú állapot tovább így nem tarthat. Ne­künk „válnunk kell.“ El is van határozva közöttünk, hogy e tekintet­ben, e czél elérésére — mindent megtegyünk — mit a törvény korlátai között megtenni lehet, és megtenni kötelességünk. Heves megye még magában is szép megye marad. A Külső Szolnok megye pedig 60­0 mértföldnyi kiterjedésével, s 140 ezer népességével jogosan számíthat önállóságra mind szellemi mind anyagi erejénél fogva. Politikai életkérdés ez ránk nézve. Hevesre, s a közhazára nézve pedig épen nem káros, ha a szabadság védbástyája egy hasznos erőddel fog szaporittatni. — M. J. A „Hon“ m­agánsü­rgönyei. Bécs, január 31. A magyar delegátió­­nak ma két órakor tartott ülésében fel­olvastatott a minisztériumnak Kerká­­polyi és Grhyczy interpellációjára adott válasza. A czim kérdésére vonatkozólag azt mondja a válasz, hogy a „birodalmi miniszter“ és „birodalmi minisztérium “ czime egyszerűen használtatott , és e czim szerinte egyértelmű e szavakkal : „a monarchia mindkét részére nézve közös.“ A minisztérium óvást tesz válaszában azon feltevés ellen, mint ha ez­által hatásköré­nek bárminemű bővítését czélozta volna. A közös minisztérium szervezésére nézve kinyilatkoztatja, hogy a közös miniszté­rium maga szerint is igyekezett a maga számára magyar férfiakat megnyerni, hogy a delegációval közvetlen érintkezés­­­­be léphessen, mi azonban eddig nem si­került. A hadügyminisztériumra vonat­kozólag azonban a XII. törvényczikk 9., 10., 11., 15., és 40-ik pontjára hivatko­zik a közös minisztérium, mely kinyilat­koztatja, hogy a védrendszer rendezésére vonatkozó joga a magyar törvényhozás­nak meg nem rövidíttethetik. Kerkápolyi kinyilatkoztatja , hogy megnyugszik a válaszban. Grhyczy legközelebb ígérke­zik ez iránt nyilatkozni. Szapári Gyula a 29-es bizottmány megválasztását indít­ványozza, mit holnap délre tűzetek ki. Páris, január 31. (délután). A köl­csönnek három­negyed részénél több már fedezve van. A hátra levő részre nézve kedvező ajánlatok tétettek. Páris, január 31. (éjjel). Mondják, hogy a magyar kölcsön egész összege aláíratott, s csak a Magyarországon alá­írt összeg számát várják, mielőtt az itteni aláírás eredményét kihirdetnék. Florencz, január 31. Rómából jövő hírek szerint Rómában az erődítési mun­kálatokat siettetik. Az iránt is adatott ki rendelet, hogy a Vaticán kertjei körüli erődítésekkel is siessenek. A rendőrség megkettőztetett, hogy a Tiberis átkelő­helye felett Orte és Bassano közt szigorú­an őrködjék. KÜLFÖLD, Olaszország­ Az „Italie“ kinyilatkoztatja, miszerint azon helyzetben van bizonyossággal állíthatni, hogy a diplomatiai viszony Olasz- és Francziaország között a közelebbi időben je­lentékenyen javult, s nem roszabbodott, mint a clericalis lapok híresztelik.“ Ugyan­ e lapban olvasható a következő közölmény is: „A diplo­mati­ára nézve elérkezett azon pillanat, midőn szemmel látva győződhetik meg azon állapotról, melyet Rómában a világi hatalom idézett elő. Innen magyarázható ki, hogy miért küldöttek közelebb különféle diplomatikus személyek Ró­mába. Úgy látszik, a kérdés megoldása már oly sürgetőssé vált, hogy még az amerikai kormány is értesüléseket szerez magának, mert — ha jól vagyunk értesülve, — az is küldött ügynököt Rómába e czélból.“ — A király nagy szá­mú kísérettel Turinba utazott, hol február 10-éig szándékozik mulatni , mely idő alatt — hallomás szerint — két udvari tánczvi­­galom fog rendeztetni. A clericalis lapok között egy kis zűrzavar támadt. A „Unita cattolica“ ugyanis nem rég kiadta a jelszót, hogy a pápa megparancsolta, miszerint az olasz ki­rályságban ezentúl vegyenek részt a clericalisok úgy a politikai mint a közigazgatási választások­ban ; ezen hírt az „Osservo romano“ alaptalan­nak nyilvánítja. Erre a „Diritto cattolico“ kül­döttséget menesztett Modenából a pápához, hogy merítsen egyenesen a főforrásból értesülést ezen oly fontos ügyre nézve, s a küldöttség azzal a felvilágosítással jött vissza, hogy semmi válto­zás se történt az eddigi utasításokon, s ugyan­ily szellemben nyilatkozott maga a „Giornale di­­ Roma“ is. Minthogy a római lapok közé kevered­tünk, megírjuk még azt is, hogy az „Osservato­­re Ro­mano“ állhatatosan foglalkozik az olasz királyság szétdaraboltatása eszméjével. Az utóbbi tudósítások után ítélve Nápolyban tetemes kedvező változás történt a hangulatban s a brigantiság is annyira alább hagyott, hogy a rendkívüli rendszabályok, melyekhez kényte­len lett volna a kormány nyúlni, nem igen lesz­nek már szükségesek. Lamarmora tbk. egy választóihoz szóló röpiratot bocsátott ki, melyet az olasz lapok ki­váló figyelemre méltatnak. Mint a parlamentben szokott, e röpiratban is szárazon odamondja né­zeteit mindenről és mindenkiről. Rövid visszate­kintést vetve a dec. 22-iki bizalmatlansági szava­zatra, tiltakozik azon föltevés ellen, mintha Ő az államcsínyek embere volna, sőt ellenkezőleg, szigorúan ragaszkodik a törvény határozatához és annak szoros megtartásához. Hanem arra nem szabad használni az alapszabályt, hogy annak palástja alatt a nép félrevezett­essék a helyzet tulajdonképeni mibenléte felett. A helyzetet La­marmora röviden úgy jellegzi, — nem akarván hosszadalmas lenni , hogy Olaszországban min­den fel van gyökerestől forgatva. Az utczákon a despotismus, a kamarákban a pajtáskodás, a kabinetben a conspiratio uralkodik. A tekintély elve, amely nélkül kormány fönn nem állhat, alá van ásva. Sokaknál tönkre van téve a józan ész s nem keveseknél az erkölcsi érzék. Mind­ezen bajok okozója az Olaszországban uralkodó hármas mania, ugyanis: a népszerűség-vadá­szat, a ravaszkodási düh, és az a lázas törek­vés, mely erőnek erejével roszat keres minden­ben. Ezen eszeveszettség az oka, hogy Olaszor­szágban minden a tátongó örvény szélére van vonszolva, úgy a politikai mint az államgazdá­­szati életben. A túlzó pártok ezen jelszót kiáltozva: „Uj dolgok uj embereket kívánnak“ s a forradalmi kaszát villogtatva, nemcsak a kabinetek meg­döntésére törtek, hanem mindent és mindenkit rész­hírbe igyekeztek keverni s a rend utolsó maradványát is megsemmisíteni iparkodtak. Maga a kormány is sikamlós és gyakran rom­lásra vezető mellékutakra hagyja magát tánto­­r­tatni, mindamellett, hogy szeretne ama rokon­­czátlanságok ellen gátat emelni. A közvéleményt sokfélekép félre­vezeti a sajtó, s az Olaszország­­­­ban sűrűen előforduló politikai és katonai balfo­gások gyakran a kormányzat azon büntetésre méltó törekvésének felrovandók, hogy a mestersé­gesen csinált közvéleménynek tetszeni kívánnak. Ez tovább így nem tarthat s nagyon megjött már az ideje, hogy egy okos többség szilárdan útját állja ama zavarcsináló kisebbség eljárásá­nak, amely mindent tehet annak eszközlésére, hogy az úgy is nehezen mozgó államhajót egé­szen zátonyra vigye. Ezen kisebbségnek van egy állandó tárgya. A kamarában, a clubbokban, a sajtóban, az utczai tüntetésekben,mindig és min­denütt azon nézet elterjesztésén dolgozik, hogy az ország minden bajának egyedüli oka az olasz servilizmus Francziaország irányában, s ezen nézet ellen fordul Lamarmera e röpiratában min­den erejéből. Azt állítja, hogy Olaszország méltó­sága Francziaország irányában soha se compro­­mitatált tott semmiféle szerződmény által, s hogy Napóleon császár mindenkor megtartotta szavát Olaszország irányában. Röpirata további folya­mában meleg rokonszenvet árul el a vén olasz tá­bornok, Francziaország iránt, a római kérdés­ről ez idő szerint nem akar semmi tudni, s Massimo d'Aseglio nézetéhez csatlakozik, ki an­nak idejében megelégedett volna azzal, hogy Róma Olaszországnak csak czim szerinti, tisz­teletbeli fővárosa legyen. Oroszország. Esti lapunkban érintettük azon izgatásokat, melyek orosz részről a Balkán félszi­geten folya­­matban vannak,s idéztünk sorokat azon kiáltványokból,melyek a népséget nyilt zendülés­re lazítják a porta ellen. A párisi lapok ezen tudósí­tásai mellé sorakozik a jól értesült „Weser Zig“ s következő leleplezéseket tárja fel- Az orosz izga- s tások a porta ellen, úgymond, utóbbi időben kü­lönösen Szerbiában mutatkoztak, mely oly jó te­­­­ret nyújt az orosz keleti politikának. Moldva- Oláhország önállósága nem akadályoztatja a bukaresti orosz consulatust, hogy ne legyen a szó teljes értelmében politikai propaganda inté­zet, telve „titkárok“-kal és három tolmácscsal. E consulatust az orosz diplomacia jó iskolának te­kinti. Innen indulnak ki mindenfelé azon szá­lak, melyek által az izgató ügynökök irányt vesznek. A szerb fejedelem fenyegető magatar­tása felkeltette a nyugati hatalmak figyelmét ; a franczia kormány már négy hét előtt intézett Belgrádba sürgető felszólalást; később Ausz­tria csatlakozott hozzá, melynek földirati fek­vése és jelenlegi átalakulásánál fogva érdekében áll a nyugalmat fentartani. Anglia egy jegyzéket intézett Mihály fejedelemhez, melyben politikáját nyilván rászalta. A porosz kormány, mint fran­czia és osztrák lapok állítják, consula által szin­tén felszólalt, úgy hogy a „Patrie“ állítása sze­rint, a négy hatalom­ közt teljes egyetértés ural­kodik, hogy olynemű törekvéseket meg­hiúsítsanak, melyek Európa békéjét megzavar­hatnák. Ugyan e hatalmak állítólag Bukarestbe is küldtek mérsékletet ajánló tanácsokat, ámbár a dolgok állása nem kelt fel hasonló aggodal­makat. A „Patrie“ ezen szavát : „törekvések“ bizonyára megértették a Newa mellékén. A tit­kos nagy terjedelmű izgatásokat a Duna vidéki szláv törzsek közt, köztudomás szerint az orosz kormány e ez ég alatt viszi : „pártfogolja a hit­­rokon keresztényeket, melyek a törökországi iga alatt nyögnek.“ Minden politikai terjeszke­dési vágyat természetesen határozottan tagad­nak. Egy angol lap azért azt mondja, legegysze­rűbb a porta keresztény alattvalóit, kik, vala­hányszor Sz.­Pétervárott déli szél­én, bűnbakul szolgálnak, magukra hagyni ; a keresztény gyön­géd érzelem az orosz kormánynál nagyon el­használt nyegleség.­­ Mindamellett azt hiszi a „W. Zig“ hogy nem kerül Keleten a dolog a végsőig. Az utolsó szót itt nem a hadügyminisz­ter, hanem a pénzügyminiszter mondja el. Erre aztán nevezett lap a mult századtól máig adja képét Oroszország pénzügyi helyzetének, melyet igen szomorúnak fest és utal az „Economist“ azon szavaira, melyeket a pénzügyi világban te­kintéllyel bíró angol lap az orosz pénzügyek feletti, legközelebb közzétett bírálatának zársza­vaiban mond : Egy shillinget sem többé Orosz­országnak ! Spanyolország. Köztudomású azon feszült­ség, mely Spanyolország és Olaszország közt a királyné trónbeszédéből kifolyólag támadt, s mely ez országok közti üzenetváltásra adott alkalmat. Ez ügy többfélekép magyaráztatott, most egy le­velező a dolog mibenlétét következőleg adja elő . A trónbeszédnek azon tétele, mely a pápáról és ügyéről szólt a miniszteriális „Opinione“ egy czik­­ke által Florenczben hevesen megtámadtatott, melyben Madridban a királyné elleni sérelmet láttak. Rivas, a spanyol követ Florenczben azért odautasíttatott, hogy kérjen magyarázatot Me­­nabrea gróftól. A válasz, úgy látszik, ne volt ki­elégítő, mit abból lehet következtetni, hogy Nar­vaez marsal mint beszélik, nem rég igen felindult beszédet tartott a madridi helyőrség tisztjeihez, és hogy Rivas parancsot vett volna, hagyná el állo­mását és helyettesíttesse magát egy ügynök által. Habár a dolog nem is ért meg ennyire, a viszony e két kabinet közt nem igen rózsás, és azon siet­ség, melylyel a spanyol kormány a hadsereget fel­fegyverezi, mint ezt az onnan érkező tudósítások beszélik, nem lehet épen megnyugtató. 50,0­00 há­tultöltő puska rendeletett meg Amerikában, és Ang­liában is több fegyvergyáros Spanyolország részé­re dolgozik. Pénzkészletről is nagyon gondoskodik a kormány, és noha a jövedék convertálása, a leg­utóbbi jelzálog kibocsátása és az adók rendes be­érkezése által jelentékeny összeg áll rendelkezé­sére, azt beszélik, hogy legközelebb 100 millió kölcsönt szándékozik a spanyol banktól felvenni. Más részről meg azt hallani, hogy a kormány a cortestől 200 milliónyi kölcsön megszavaztatást fogja kérni, melyet az új felfegyverzés behozata­lára kíván fordítani. Portugália. A portugali ministerium megbuk­tatását az általános ellenszegülés idézte elő, me­lyet a nép azon törvények ellen tanúsított, melye­ket a ministerium a kamarákban megszavaztatott és most életbe akart léptetni. Mult év mártius ha­vában minden elégedetlenségi nyilatkozatok da­czára a ministerium elfogadtatta a kamarákkal a S­ÁROZA. A műitész kellékei. Felolvasás a képzőművészeti társulatban. „Hohó ! Magna petis Phaeton ! Nagy fába vágta a fejszét !“ mondják önök. És igazságuk van. „Darázs fészekbe nyúltam ! mondom én s ne­kem is igazam van. Íme egyike azon ritka ese­teknek, melyekben mind a két félnek igaza van. A feladat nagy, erőm csekély, s a kísérlet meghiúsultát még darázs csípések is kisérik, melyeket azonban a czélhoz jutó számba sem vesz. Egyébiránt végén csattan az ostor, nézetem szerint rosz katona az, ki nem hiszi, hogy bor­­nyájában van a tábornoki kalap. Nincs művészet, melyre nézve mindnyájan született és hivatott bírálóknak ne éreznék ma­gunkat; nincs művészet, elkezdve a jótékony sza­kács művészeten, fel a költészet és képzőművé­szet legmagasabb s fellengőbb fokáig, melyhez szólhatni jogot és erőt ne érzenénk magunkban. Feneson azon hozzá intézett kérdésre : mi vol­na legtöbb az emberek közt ? azt felelte, hogy orvos , és be is bizonyítá állítása igazságát. A legközelebbi ünnepnapon ugyanis felkötött ál­lat megállt a templom előtt, s a köz­tiszteletben álló férfinak a templomból kijövők közül k­e­­vés kivétellel mindenki javasolt egy-egy gyógyszert fogfajása ellen. Szerinte tehát leg­több az orvos a világon, de szerintem legtöbb a műbizáló. Állott volna csak egy képpel vagy szoborral a templom elé, bizonynyal egyetlen kivétel sem akad róla, senki sem hagyta volna bíráló meg­jegyzés nélkül. És milyen ferde nézeteket hal­lani ! Tekintsenek be önök valamely képtár vagy műkiállítás termeibe, meggyőződnek szavaim igazságáról. íme itt jön egy társaság, figyeljünk csak. Mily szép kép ! — kiált fel az egyik, — pom­pás a színezet. És érti a színezet alatt a rikítón felrakott szép színű festéket. Pedig a festék még nem színezet, mert hisz akkor a chinaiak tud­nának legszebben színezni, minthogy a legszebb szinti festékeket náluk látni. Gyönyörű távlat ! — mond a másik, mert a vonalakat befelé összekozni látja. Pedig nem szabály szerint megy a dolog, s ha azt a mit a vonalak kifejeznek a valóban látná, ferdének, hibásnak fogná találni. Jól hasonlít ez az arcz­­kép, kár hogy az arczának egyik fele dagadt. — Hogy-hogy ? — Na nem látja, mennyivel keske­nyebb az egyik fele az arcznak , s ezzel kimutat­ja, hogy a látszat abc-jét sem fogja fel, miben sok apró gyermek túltesz rajta. Hát még a műérték. Halljuk csak ! — Igen nagy tanulmánynyal van festve e kép — mondja egy komoly férfi — valódi tanulmánynyal van festve a selyem. És nem veszi észre, hogy az egész csak a gépies kezelési ügyességre szorít­kozik, hogy a szolgailag másolt selyem vézna alakot takar, kificzamodott tagokból állót, s hogy szellemnek, benső tartalomnak se hite se hamva. Mily jellemzetes e husáruló asszony ! — mi szükség van a művészetben idealismusra — kérdi megvetőleg a másik,­ nem teljes egész-e ez ? Ab­ban igaza lehet a realizmus feltétlen hívének,hogy egész, de azt feledi meggondolni, hogy a jellemze­tes nem zárja ki a szépet, nem zárja ki az eszmé­nyítést, s azt is feledi meggondolni, hogy a­mi a természetben fut, azt a jellemzetes természethű előadás nem teszi szebbé ; feledi tekintetbe venni, hogy ama rut nőt a spártaiak elzárták volna nőik elől, s ama húst, melyet árul, az egészségügyi ha­tóság elkobozandónak mondaná. Ez itt orrára tett bölcselgéssel csak azt tudja élvezni, a­mi reflexió, száraz psychologia műve, melyhez hasábokra menő magyarázatot kell mel­lékelni, hogy megértse a néző mi történt elébb, minek kell történnie jövőben, míg a képből a j e-­­ e n t sem lehet kibetűzni. Felséges tanulmánya a vonalak átmetszésének, — mondja amaz, ki tele van a „gründlich“ ről ismeretes művészet bölcselmével, a­mily rop­pant tanulmánynyal metszik át a vonalak egy­mást. Ez gondolkozó művész ! itt vannak a gyor­san változó czikkczakk vonalak, melyek a vidám hangulat kifejezői. És feledi, hogy a vidámság kifejezése csakis a czikkczakkokban van, de ke­­dély­bensőség a mint a művészben úgy művében sincs. Szellemdús költői nyelven mondja el amak a történelemnek azon részét, mely e képre vonat­kozik, elmondja mi lehetne a képen, kiolvassa belőle mindazt, mit kivüle senki sem lát, sőt a művész maga sem, mert nem tette rá, mély böl­cselmet lel rajta,a művészet netovábbjának tartja, s nem veszi észre,hogy szemeit a barátság jó aka­­­­rata hályogositá meg. És merjen valaki ellenkező­­ nézeten lenni, rögtön kimondja rá az anathemát, s a helyes ítélet egyedáruságának sánczain be­lől, melynek magát ismeri egyetlen urául, csak úgy veszi be, ha néha czéljaira szükségesnek véli. Ah minő nagyszerű styl ez ! — úgymond lel­kesülten egyik óriás, ki mindig a cinque-cen­­tó-t hordja száján, a műirodalom tengerét fené­kig le és átúszta, megjegyzé magának a művé­szet nagy mestereinek külsőségeit, s mert eme képen Michelangelo remek „pensieroso“-jának , könyöklő helyzetét, vagy Sibylláinak s prófétái­nak egymásra vetett lábait utánozva látja, már megvan a styl, és nem veszi észre, hogy a szel­lem, mely ama remekekben él, itt hiányzik, csak a külsőn van egy kis módosítással amazok má­solata, és a styl melyet itt észlelt, csak sántikál amazok után. És igy megy tovább. Azonban vigasztaljuk magunkat, — ha ugyan lehet benne vigasztaló — azzal, hogy igy van ez másutt is. M­ás miveltebb népeknél is igen nagy azon tömeg, mely a műértelemnek ép ily fejlet­len fokán áll ; másutt is van, sőt még nagyobb számmal félműértő, és másutt is vannak, kik magokat csalhatatlanoknak tartják, s kiket a ba­rátság s más érdek elvakit. Pedig a bírálónak s különösen a műbírálónak részrehajlatlan bírónak kell lennie, ha szavának súlyt,tekintélyt akar szerezni, s szeme előtt egye­dül azon szent czélnak kell lebegnie, melynek ő egyik jelentékeny rugóját képezi : „haladjunk“ ! ide pedig a műértelem terjesztése s a müizlés nemesítése által jutunk el. Sokszor feltevék azon kérdést, s különösen művészek, kiknek egy s más művét tán kissé szigorúan bírálták, vájjon hozzá szólhat-e lai­us ember ? És egyszersmind ki is mondák kérdé­sekre válaszul, hogy nem, sőt még azoktól is megtagadák a szót, kik némileg foglalkoztak a művészet terén. Csak művész mondhat bírála­tot, mondák, é­s feledik, hogy a műértelem és különösen az ítélet, nemcsak az ecset gépies for­gatásában, a kezelés elsajátításában áll. Feledik, hogy valaki mint a zenében, úgy a képzőművé­szetben is megszerezheti a kezelés, az utánzás könynyűségét, de azért még nem következik, hogy már magasabbnál is fogalma legyen. És még ilyen a kezelés határain belül forgó körben hozzá­szólhat, nem állván az eszme a magasabb felfogás színvonalán, elveszti kizárólagos jogát a bírálathoz. Nem szükség ebben Winckelmann te­kintélyére hivatkoznom, mindnyájan elfogadjuk azon tételt,hogy a bíráló csak olyan műről képes alapos ítéletet hozni, mely felfogási körét túl nem lépi. De másfelől a művész jobbára subjectív szempontból ítél, s alig akad, ki objectivitással dicsekedhessék. Valamint tanulmánya árán szerzi művésze­tét a művész, ép úgy tanulmány képezi a bí­rálót.­­ A bíráló művével ép úgy nyilvánosság elé ép mint a művész, mindkettő teljes jogot ad a közönségnek arra, hogy műve felett ítéletet mondjon, és hogy a kettő közül melyiknek van igaza, az iránt a közönség,értjük a helyesen ítélő, műizléssel és műértelemmel bíró közönség, hoz döntő határozatot. És a művész nemcsak akkor lép ki a nyilvánosság elé, midőn művé­szete tetőpontjára jutott, hanem már művészi pályája kezdetén. Mi joggal zárja el tehát a nem gyakorló művészt az Ítélettől ? Ezekből világos , hogy ítéletre , bírálatra jogosult a nagy­közönség is. Azonban egyéni nézet, bírálat és müitészet közt nagy a kü­lönbség. A müitésznek, mert bíró, a helyzetről tiszta fogalommal, tájékozottsággal kell bírnia, kellő képzettséggel, tanulmánynyal kell felruházva lennie. A müitész midőn e hálátlan pályára lép, nem kis feladatot tűz ki maga elé. Feladata a műiz­lés terjesztése, a közönség ítéletének irányzása, s hogy erre képes lehessen, tiszta józan ítélet és műbölcselmi ismereten kívül a művészet gyakor­latának is kell némi ismeretével bírnia. Ezt Un­ger az ismert német műbölcsész kissé burkoltan, s elvont kifejezéssel, de helyesen a következők­ben mond el : a műitésznek bírnia kell a művé­szet gyakorlatának oly fokával, mely lehetővé tegye azt, hogy a kifejezési mód terminológiáját megértse, s ez által a művészet életfeltételének legbensőbb finomságáig behathasson.“* )Más szó­val, hogy foglalkozott légyen a művészet benső életével, a műalkotás eszméjével. Sem a száraz bölcselgés, sem a díszes bölcsé­­szet-tudori oklevél, sem az archeológiai ismeret, sem a puszta műtörténelmi jártasság nem elegen­dő erre, mert az élet mindennap mutatja, hogy csupán e kellékek az elvek alkalmazásá­­r­a nem elegendők. Bírnia kell tehát a műitésznek , a költői szellemnek, művészi teremtő erőnek, melegségnek azon fokával, mely a mű benső életének ajtajt előtte feltárja, s a megren­­dült hangra rokon hang pendü­l meg keblében hogy fellelhesse a költőit a műben ; továbbá higgadt józan logikával, psycholó­­giai ismerettel, hogy a következetlenséget fellel­je, kimutassa ; gyakorlati ismerettel a kezelésben anynyira, hogy a kezelés fény és árny­­ oldalait a műben fellelhesse,­ azt találóan megjelölhesse ; azt nem is említjük, hogy a hatás elérése végett világos érthető nyelv szükséges. Ismernie kell a légtávlét­,vonal távlattant legalább főbb vonásai­ban,a színek öszhangzása, ellentéte és az egye­temes hatásról tiszta fogalmának kell lennie ; a széptanból anyi ismerettel bírnia kell, hogy annak szabályai megtartását, vagy megsérté­sét kijelölhesse. A szépnek és széptannak szabá­lyai ugyan tágkörűek,és nagy mértékben egyéni­leg viszonylagosak,alárendelve lévén az egyén is­meret- és fogalomkörének, mindamellett is meg vannak általános és főbb szabályai, melyek min­den egyén, minden kor és minden ízlésre nézve irányadó kötelezettséggel bírnak ; részr­eh­aj­la­tl­an­ság ez legfőbb kel­léke a mondottak után, részrehajlatlanság, mely sem a barát hibái előtt szemet nem huny, sem a nem barát szálkáját gerendának nem nézi ; és végre bátorsággal, elegendő bátorsággal kell bírnia a műitésznek arra, hogy véleményét bátran kimondja, szembenézvén a félremagya­­ráztatással, s a sértett művészi önérzet nyilaival, melyek ellen igen gyakran kemény pajzszsal kell magát felfegyvereznie, minthogy igen ke­vesen vannak olyanok, kik saját művöket telje­sen ép, jó, egésznek ne tartanák. Zeme ezek nézetem szerint a műitész kellékei, s ha kegyesek lesznek legalább annyit megadni, hogy fejszémnek a nagy fában nyo­ma látszik, reménye felett való jutalmat nyert a felolvasó. Maszák Hugó. *) Dass es ihm möglich wird die Terminologie der Ausdrucksart, die sich bis zu den innersten Feinhei­ten der Lebensbedingungen erstreckt zu verstehen.“ Unger „Das Wesen der Malerei.“ XI. M. Magyar kereskedelmi és iparlapot ! A számos egylet, melyeket kereskedő ifjaink alakítanak, tanubizonyságot tesz arról, hogy az ifjak felfogják hivatásukat, s érzik a kereske­delmi tudományok alapos ismeretének szüksé­gét, hiányát. Másrészt azt is sajnosan kell bevallanunk, hogy Magyarországnak még nincs önálló ma­gyar, mondjuk, nemzeti kereskedelme, ipara.. '­MJ' ■ ÍJ: ■ ■ ■ v'.J ■ ■ >• ,1 :i ijáki N­K'ii isi ilíi íí 0

Next