A Hon, 1868. június (6. évfolyam, 127-148. szám)

1868-06-03 / 127. szám

127-ik sz. Szerda, junius 3. Kiadóhivatal : Fest Ferencziek terén 7. sz. földszint. Hatodik évfolyam 1868. Elérhetégi díj: P án küldve, vág, Budapesten nánhoz, hordva 76 kr 26 kr. 1 ti mapr.i....................................... <* iiAnapr».............................. 6 hí’inapra................................... Az astilappal együtt egy hónapra AsiCstilajjpal együtt negyedévre Az Estilappal együtt félévre As el&fiz iés az év folytán minden hónapban kezdhtő, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni Hinten , émsérülék hímen leejtve kéreti!eküldetni. Sickesztéslroda: Ferencziek tere 7-ik szám 1-ilöemelet. Sass; késztől "kása " Magyarutcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Beiktatási dijt 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . S6 kr. HP* Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalából küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés junius —augustuei 3 hóra junius — augustusi 3 hóra Entilappal . junius —septemberi 4 hóra . . . junius—septemberi 4 hóra Estilappal » A „HON- szerkesztő és kiadó hivatala. 1 következő folyamára : ft ft 25 kr Ön - »* - 1» * -» PEST , JIMES 2 Okozd magad, oh Dandin György II. Midőn az 1866-i felháboru már készülőben volt — sőt előbb is — olasz ismerősim, kik közt akkor éltem, gyakran kérdezőnek, vájjon nem félek hogy Magyarország megalkuszik jogai felett Bécscsel Hasonló kérdés intéztetett nem egyszer a többi magyarokhoz, kik akkoriban Italiában laktak. A felelet — úgy vélem s illetőleg tudom is egyenlő volt mindnyájunk részéről, kik hittünk az 1861-ki feliratok és szónoklatok komolyságában s meg sem álmodhatjuk, hogy Sadowa után s a német egység feltartózhatlan áramlatának láttára fogja megadni magát azon magyar erély, mely Sadowa sőt Solferino előtt sem tört meg, hanem visszakövetelő jogai élvezetét az önkény uralmától, bármily erősnek látszék is ez, midőn csak bukása felé rohant. És volt a felelet — legalább részemről, ki azt hirlapilag is nyilvánítottam — a következő : „Ha Bécs visszaadja azt, mit elvennie bitorlás volt, nemzetem önkormányzati jogát, vagyis, ha helyreállítja és meg is tatja egész teljességükben az 1848-ki, V. Ferdinánd királyunk által szentesített törvényeket, akkor a magyar nemzet okvetlenül kibékül Béccsel és jól teszi, mert a nemzedékek feladata nem bosszúállás a múltak szenvedéseiért, hanem erősödés a haladásra az elvhűség és korszellem alapján. Én nem hiszem, hogy Ausztria, még csak némileg bízik is erejében, teljesítse Magyarország kívánatait, s mert ezt nem hiszem, nem hihetek a kibékülésben sem. De mégsem fogom lehetőségét tagadni, mihelyt kimutatja nekem valaki,hogy Magyarország nyerhet valamit állandón és biztosan, akár anyagilag akár szellemileg, az olyan egyezkedés által, melyért jogainak bármennyire is lényeges részét kellene feláldoznia. Miután azonban én nem látok lehetőséget arra, hogy nemzetem egy fillérnyivel könnyíthessen is a közterheken, a kibékülés által, s miután ellenkezőleg világosan áll előttem, hogy e terheket még növelné a csonka önkormányzat szervezhetésére alapított kibékülés , nem tehetem fel, hogy legyen párt Magyarországon, mely a német jogaiból bármi keveset is feladni hajlandó volna egy olyan állapot megteremtéséért, melyről előre tudhatni, miszerint egyes osztálynak, pillanatnyilag enyhülés, nyereség u tán épen kielégítés gyanánt szolgálhat ugyan, de az adófizetők nagy tömegén nem segíthet legkevésbé sem s a mivel a hazafiság szellemi igényeit sem lesz képes érvényesíteni.“ Meg kell vallanom, hogy az olaszok — ámbár tetszett nekik az ilyen felelet — soha sem voltak teljes bizalommal a magyar kitartás iránt. És igazuk volt. A kibékülés meglett az 1848-ai alkotmány helyreállításának módosítása által, és — Sadowa után. Kaptunk minisztériumot háromfélét is : van országgyűlésünk s hozzá delegatió, nyertünk jogot a státusadósság és duális terhek viseléséhez ; lesz tán honvédségünk is a közös hadsereg szaporítására és mögött; sajtónk annyira szabad, hogy folytonosan perbe kell fogatni ; egyesületi jogunk is megvolna, csak ne akarnók élvezni ; szóval, benne vagyunk az előrelátott állapotban, mely nem elégítheti ki sem a szabadság híveinek férfias igényeit, sem a kézzel fogható nyereményre számító nép anyagi váralmait. Vagyis , alkotmányos szabadságunk emlékeztet Heliogabalus császárra, ki azzal is mulatta magát, hogy Barátjainak edényeket ajándékozott, megek tele voltak békákkal, skorpiókkal, pókokkal, s — kegyelmesebb pillanataiban — a bolhák ezreivel ; a küldemény azon fességes izenettel adatván át a kitüntetetteknek, hogy az illető edényben szelíd méhek vannak. Hanem hát az uj állapot teremtőiről mégis feltettünk annyi józanságot — s pedig saját érdekükben — hogy ha már a nép terhein nem könnyíthet is fátyolos rendszerük — a minthogy nem is könnyithet, bárki által kezeltessék is meddő alapja — legalább vigyázni fognak, hogy nemzetünk miveltebb részének szellemi váralmait ne érje a csalódás fagylaló lehellete, s erre annyival inkább számitánk, mert folytonosan füleinkbe zúgott állításuk, miszerint az 1867-ki mivelet által helyreállítva jön, sőt több nyerhetett annál, mit 1848 — 9. eljátszott. Sszámitunk rá főleg azért, mert feltettük róluk, hogy az elégedetlenségnek előrelátható tényezői közül azt fogják legalább kibékíteni,mely kibékíthető, pénzbe nem kerül és az ország politikai hangulatára befolyást gyakorol mint eszme, szellem és párt. Fájdalom, minden részben jött a kiüdülés azokra nézve is kik hittek. S jön gyorsabban, terhesebben, több szégyennel mit előreláttuk mi, kik nem vártunk semmi jót, de reménytettük hogy csalódunk. A budget megmutatja hogy mit nyertünk anyagilag. A sajtóperek megmutatják mit nyertünk szellemileg. A kreskedelmi szerződés okmányaiban történt ignoráltatásunk megmutatja mit nyertünk államilag. Summa summarum — van több teher, s szabadságunk, a magyar minisztérium és önállásunk kicsufoltatása. Nem volt elég, hogy jogaink lényeges részét feláldoztuk csupa békülékenységből, hanem még azokat sem látjuk respectálva, amelyekről gondoltuk, hogy biztosítják, mert az alku természetéből folytak, s törvénybe igtattattak. S mégis van csodálkozás, megütődés és harag az elégedetlenség terjedő jelenségei miatt. Sőt van naiv önhitegetés is, hogy csak a hírlapok teremtik a bajt. Ha ezek elhallgatnák a mi roszul megy, nem érezné senki a jónak hiányát. Bár így volna, s ha mi lehetnénk oly naivok, elhallgatnánk rögtön ; de, fájdalom, a helyzet szól eleget. A nép — látván hogy mily szilárd férfiak védik ékes kitartással a haza ügyét - teljes joggal veheté f fébe, hogy ha bizonyos emberektől megszabadulna s a kormányra magyar barátai jutnának, jól menne minden azonnal. S midőn e részben csakugyan teljesült a közkivánság,a nép megütközve veszi észre, hogy ő bizony nem nyert a cserén semmit, s clitellas portat suas mint előbb. Igaz ugyan, hogy kapott egy újdonatúj alkotmányt, s vannak kegyelmes urai minden kiadásban ; s azt sem tagadhatni, hogy némely étteremek vendégei megváltoztak s egy-két utcza uj nevet nyert ; sőt az is bizonyos, hogy sokan, kik előbb demagógoknak és anarchistáknak neveztettek, most demagógot és anarchistát látnak minden nézetellenükben, míg mások, s nem kevesebben, kik régebben a zsarnokság eszközei voltak, jelenleg hatalmasan szájaskodnak a kormány önkényes eljárása ellen. De mindezen csere, változás, boldogság, vagy nem tudni mi által, az adófizetők nagy tömege utoljára sem nyert semmit, mert neki nem jut sem hivatal, sem czim, sem mosoly, hanem jut több teherrész. És ezt kellett volna előre látni azoknak, kik az új állapot olyatén előidézésére vállalkoztak, hogy annak lehetetlen volt anyagi hasznot hajtani más mint egy nagy kisebbség részére, mely ha többet fizet is mint előbb, de kezébe kapta a hatalmat magán — egy vagy más után, hivatal vagy concessiók által, persze mindég a haza érdekében — segitni, kártérítést biztositni. De ha előrelátásuk nem volt is e részben oly éles mint a kín, melytől minden áron szabadulni akartak: a tapasztalás r észre térítheté őket elég korán az iránt, mit boldogságos számításaikból kifeledtek : a tömeg terhein való segítés részükrőli lehetetlenségét s az ebből okvetlenül származandó zúgolódás sokoldalú veszedelmeit. S ha a tapasztalás őket ez iránt elég korán és nem hiában figyelmezteti, akkor át kellett volna látniuk azt is, hogy a veszedelem ellenében nincs más gyógyszerük, mint a nemzeti méltóság szellemi igényeinek kielégítése és illetőleg védelme az idegen ármány ellenében. S ha a kormány eljárása e részben kifogástalan lett volna, vagyis, ha Magyarország állami jogainak fentartására erélyt és nem gyengeséget mutat, — szilárdan ha mindjárt eredménytelenül is — nem kétkedünk elismerni, hogy azon esetben támogatást sőt hódolatot érdemelt és nyert volna még azok részéről is, kik hibáztatják az alapot, melyre nemzetünket állitá, s nem helyeselhetik eljárását, még e rész alap elfogadása után sem, de ez alapot is készek javitni. Fájdalom , a Németországgal kötött vámszerződés kérdésében kitünteté, hogy mily kevéssé képes érteni e kormány és szavazó többsége a helyzetet, melyben Európa van, az állást, melyet az utolsó háború óta Ausztria elfoglal, s a hatalmat, melyet függetlenségének jogosult elismertetésére kifejtetni Magyarország megvár. Nem volt szándékunk a múlt hét eseményeire visszatérni, de miután a „Pesti Napló“ érdem gyanánt akarja tőkésíteni azt, mi pártjára és minisztereire nézve egy szégyenlendő bukás volt , lássuk a dolgot a mint történt. „Tu l’a voulu George Dandin.“ Csernátony, Brüssel, máj. 28-kán. Nincs e perezben oly törvényhozás Európában, mely a mult századoktól öröklött polgári s egyházi állapotokon nem változtatna. Az egyházi s polgári góthszerű hagyományok sötét rejtekeibe viszik a haladó tudomány szövétnekének világát. Az angol parlament véget vet Izlandban az államegyház igazságtalan bár törvényes uralmának . Olaszhon a papi javak árával igyekszik budgetjébe súlyegyent behozni Ausztriában is terjedt végre a világosság, miszerint népei képviselői kimondhatták, hogy az emberi tudományt, a hit szabadságát, s a közoktatást nem korlátozhatja semmi concordatum. Valamennyi kormány nagyobbitja közoktatási szükségeinek budgetjét, s még a franczia ultramontán bibornokok is, nem tudván az állam egyetemeiben a szabad tanítást korlátozni, az állam egyetemeit s különösen a párisi orvosi egyetemet mint azentagaló s materialista tanokat terjesztő intézetet bevádolták, de mind a mellett a „tanítási szabadság“ elvei mellett szónokoltak a szenatban. Világos, hogy náluk „a tanítási szabadság“ nem jelent mást, mint az egyház beavatkozási szabadságát, melynek zászlója s ürügye alatt még az orvosi egyetem tanszékeit is papokkal betöltenék, mint báró Eötvös ur a gymnasialis tanszékeket szerzetesekkel betölteti. A tudomány halad, akár milyenek is legyenek azon cselek, melyekkel még a XIX-dik században is nem pirulnak egy politikai gyülekezet előtt — milyen a franczia szénát — egy oly tudós facultásnak, mint a párisi orvos egyetemnek — tudományi lelkiismeretét számon kérni. Ez nevetséges ismétlése a Gablei elleni pernek, hogy Copernik után állítani merte, hogy nem a nap hanem a föld forog , hanem hát a franczia szénát nem áll csupa bibornokokból, mint a római , sanctum officium“. Mozognak mindenütt, megértik egész Európában, hogy a porosz oskolamester oktatásának több eredménye volt a szadovai emberhez a tombokban, mint az osztrák káplárbotnak, az észnek több, mint a gépies Grivichismusnak. De míg európaszerte az egyházi s polgári rococo állapotokon javítgatnak, a magyar közoktatás s vallásügy miniszterét még az ír egyházi reformok, de még a concordatumbeli bécsi viták sem emlékeztetik, hogy magyar ir egyházi állapotaink is egy Gladstonra várnak, azonban fájdalom, még egy bátor Hamerünk sincs. Hátha a prímás vagy titoknoka, vagy épen Török János gyóntatópapja meg találna haragudni. Pillantsunk be az ir viszonyokba, miszerint onnan is tanulságot vehessünk. Épen úgy mint Irhonban, volt s van nálunk is elég intézmény, melyet csak előitéletteljes együgyüség s megszokás őrzött meg, hogy az igazságtalanság saját súlya alatt össze nem dőlt. Kossuth reforminitiativája sok ily súlytól szabadította meg a népet s mentette fel a nemzet lelkiismeretét. De van hazánkban még elég iállapot, azért Izland képmása hazánknak, azon különbséggel, hogy ott az angol aristocratia s az angol egyház „a törvény paizsa alatt“ zsarnokoskodott katholikus ir népen, mig Magyarországban katholikus clerus s magyar aristocratia nyomta a protestáns s katholikus magyar népet egyaránt, nem a törvény, hanem az osztrák úgynevezett védelem paizsa alatt. A protestáns Cromvell nem kímélte írhonban az angol egyházat, mely ott VIII. Henrik óta annak daczára megalakult,hogy a nép katholikus maradt, mi protestálhatván „másképen“ a zsarnokság ellen mint vallásához való ragaszkodásával. Cromvell puszt:totta az országot, az ir néptől elvette a földet s katonái közt felosztotta. Magyarországban a birtokfosztott családok kivesztek ; Irhonban Cromvell őket nem bántotta, azért Irhonban bármerre forduljon az utas, a szegény bérlők sőt koldusok is neki elbeszélik, hogy a föld, melyet véres verejtékükben mivelnek, vagy a falu, melyben alamizsnából élnek, őseiknek faluja volt, s az üres kastélyban melyben a távol levő angol földes ur tisztje lakik, őseik laktak. Az osztrák adományos vagy foglaló, ha a birtokfosztott családot nem vihette osztrák bárd alá, megfosztotta irományait.Az angol birtokosok nem gondoltak a megfosztott ir nép birtokokmányaival, őket a törvény mindennemű okmány ellen védte, azért mutathatja az ir nép mai napig is, micsoda angol lord ül az ő birtokában. De szóljunk az egyházról. Az ir clerus jövedelmei épen oly természetűek mint Magyarországban. 1833-ig még oly földje is volt mint a magyar praedialistáknak melyeket eladományozhatott. VIII. Henrik idejében s utána épen úgy mint Magyarhonban, katonák bírtak némely püspökségeket, a földek, melyeket akkor bérbe adtak, ugyanazon előnyökkel s terhekkel utódaikra átmentek, s ha bérlők kihaltak, a püspök a jószágot ugyanazon csekély haszonbérért adhatta a kinek neki tetszett. Így történt, hogy a püspökök fiai lettek az örökös bérlők , contractualisták, praedialisták, a nélkül, hogy mint a magyar praodialisták tartoztak volna katonáskodni. Az állam 1833-ban tiz püspökséget káptalanjaival eltörlött, valamint az emlitett adományjogot is beállította. A papi tized nem a püspököknek, hanem mint Magyarország több helyein a lelkészeknek e század elejéig természetben kiszolgáltatott; 1824-ben pedig községi adóként beszedetett . Méltó itt megjegyezni, hogy az angol állam, valamint az egyház, szégyennek vette, hogy az államvallás szolgái más vallásuak által fizettessenek. De e szégyent csak akkor kezdte érezni, mikor a tizedbehajtás miatti gyilkosságok napirenden voltak, olyformán mint most a femanismus merényletei. Az angolok a papi tizedre, a magyar „onus inhaeret fundo “ axiómát oly képen törvényesítették , hogy nem a bérlő fizeti a tizedet, hanem a földbirtokos. S minthogy a földbirtokos a bérlőt földjéről minden perczben elkergethette, a bérletnek oly feltételeket szabott, minőket neki szabni tetszett.A földbirtokos tehát nem egyéb mint tizedszedő, mely minőségben 25% commisziót kap, mely a papnak tizedjövedelméből levonatik, így a papi tized állami földadóvá lett , melyből az állam szolgái , azaz : az uralkodó egyház papjai fizettetnek. A pap kinevezési jog egyszerű „áruczikk,“ azonban van némi hasonlatossága honi viszonyainkkal. Gyakorolja a patronatusi megvehető s eladható jogot némely plébániában az állam, máshol a püspök, s ismét máshol a földes ur vagy valami fundatarius.E patronatusi „advowson“ jog birtokosa nevezi ki a papot „incumbent“ — az „advowson“ jogczimet megveheti zsidó, muzulmán, egy szóval bárki s aki megveszi, kinevezheti a papot. Történik, hogy fiatal pap, kinek pénze van, látván, hogy valamelyik jövedelmes plébániánk öreg papja van s a plébánia nem sokára üresedésbe menend, megveszi az advensont és kinevezi „önmagát“ple* banusnak s jövedelmét ott költi hol jónak látja. Az ir tizenkét püspök, 622 vicarius és 1510 plébános jövedelme 11,191,750 frankot teszen. Látni való, hogy az egyházi reformbóll a népnevelésnek egy bő forrást fog megnyitni, mert valószínűn arra fog fordittatni. De nem kell gondolni,hogy Angolhon az úgynevezett vallási fundusból vagy államköltségen a katholikus oskolákra semmit sem adott, úgy mint nem adott Magyarországban , pedig Magyarországban alkotmányszerűleg nincs államvallás, mint van Angolhonban, nálunk csak annyiban vétetik a katholikus vallás dominánsnak, amennyiben azt az uralkodó család követni tartozik, mert a békekötésekben s alkotmányban biztosított vallásegyenlőség kizárja az államvallás eszméjét. Az izlandi nép szegény lévén nem bír úgy mint Angolhonban,magán adományok által oskolákat alapítani,és azért az izlandi oskolákat az állam tartja fen. A katholikus klérus avval ugyan megelégedve nincs, ő úgy akarna az állam segélyével rendelkezni, mint a magányalapítók rendelkeznek ; szeretné magát az államnak substituálni, mit az angol kormány a reformbill után oly kevéssé fog megengedni, amint meg nem engedte a reformbill előtt. De az angol kormány az izlandi katolikusoknál nem csak nemzeti néposkolákról gondoskodik, hanem collegiumokról is. Adott-e valaha a magyar állam a protestáns gymnasiumoknak vagy főoskoláknak segélyt? Néposkolákra sem adott soha, ha csak a Thun-kisérletet ki nem vesszük, míg Angolhon az izlandi katolikusoknak a Maynooth papnöveldét alapította, s azt évenkénti 750,000 frankkal segélyezi, pedig ott nem épen a felebaráti szeretetet tanítják, hanem terjesztik az angol állam s egyház elleni gyűlöletet. Nem is kell hinni, mintha a katholikus iegyháznak nem lennének alapítványai. Ezen alapítványok meghaladják a 137 millió frankot mert a „troustee“ rendszernél fogva egyházaik klastromaik s a t. elfogadhatnak bizományosaik által alapítványokat, mit Belgiumban, Francziaországban, Olaszhonban nem tehetnek. Az izlandi katholikusok királyi vagy rendőrségi biztos közbejövete nélkül tartják synodusaikat. Nincs ott báró Wenkheim ki statútumaik után tudakozódnék, nem kell synodus-tartásra királyi jóváhagyást kérni. Az angol Deák pártnak dicséretére válik , hogy az ír egyházi állapotok fenntartása mellett nem annyira a párt maga, mint egy megkeresztelkedett zsidó, csupa hivatalszomjbó, inkább jövedelmes állásának, mint az egyházi suprematia megőrzése végett lép sorompóba. Ő úgy kapaszkodik a kanczelláriai nagy pecséthez , mint a marathoni csatában az athenei vitéz egy persa hajóhoz kapaszkodott. Miután jobb kezét levágták, megfogta a hajót bal kezével, s miután azt is elvesztette, belekapaszkodott fogaival. Disraeli a görög katonaként nem az egyházi hajót akarja megmenteni, hanem a nagy pecsétet, melyért tengerbe dobná még magát a tory pártot is. Az izlandi egyház-ügyekkel úgy vagyunk mint a bibliai mondattal: meglátjuk más szemében a szálkát, de a magunkéban nem látjuk a gerendát. S csak azért is tettem egy kis magyar izlandi párhuzamot, miszerint lássuk a kultusz miniszter úr szemébe az egyházi gerendát melyet ő látni nem akar. Ludvigh A főrendiház elnöksége tudatja a méltóságos főrendekkel, hogy : miután a jövő június hava folytán még számos fontos tárgy kerül a főrendiházban tárgyalás alá, melyeknek megoldásánál a méltóságos főrendek minél nagyobb számbani jelenléte okvetlen szükséges, annálfogva, hogy a méltóságos főrendek törvényhozói állásuknak kellőleg megfelelhessenek, az elnökség — részint a főrendiházi tagok kényelmére, részint, hogy a távolabb vidéken lakó főrendek is részt vehessenek a tárgyalásokban, — elhatározta, hogy jövőben minden héten csütörtökön — ha pedig ezen napra ünnepelnek a következő napon — fogja tartani rendesen üléseit. A baloldal néplapjából az„Igazmondó“-ból, mely Keglevich Béla, Podmaniczky Frigyes, Tisza Kálmán, Várady Gábor és Jókai Mór — mint párt* bizottmány — felügyelete alatt áll, átvesszük a következő sorokat : A „NéP Zászlójá“-nak.