A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1869-09-15 / 211. szám

211. szám. Vll. évfolyam. Pest, 1869. Szerda, szept. 15. Kiadóhivatal: Ferenciek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: y .után­ küldve, vag­ y Budapesten há/.bo« b«**dv. regtrík­ és e»a kiadás együtt: 1 hónapra............................................*2 írt. 3 hónapra ...........................................6 , 8 hónapra .... . . 12 . Az esti kiailis killenküldtseért felin­lizet­és naponkint................................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető,­­ ennek bármely napján történik te, mindenkor­i hé első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 1 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdy minden be­itatásért . . S. „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábon petit sorért . . .25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez, intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a köv.tk.ue HON Á­ t esti kii-dáe pontáz. ktM­lD küldéséért terün­taeták 1. Fr. Lloyd Buda­pesten pislán OSTOROS l&SHIkVfc V, A»re 7.4vru 1 Lóra » *@a kr * ír 126 2 — 1 80-80 - 30 lo -5 _ 1 70 11 -6 50 1 90 3 -1 50 2 — 1 — — 40 A­z előfizetési díj az illető lap c­ime alatt Pestre ad. „Athanaoaui­ kiadó hivatalába­ (Barátok ere­­­dik beáid) atélendő. PEST, SZEPTEMBER 14. A király kiskorúsága idejére kit illet hazánkban a gyám­i jog és kö­telesség ? Kik hazánk közjoga tüzetes tanulmá­nyozásával foglalkoznak , azok tudni fog­ják, miszerint vannak oly közjogi kérdé­seink, melyekre megadni a határozott és szabatos feleletet, a jövő törvényhozása feladatai közé tartozik. Ily kérdésekül tűnnek fel előttem ezek : 1. Halál esetén kívül megszünhetik-e hazánkban a király hatalma? És ha igen, mily esetekben? 2. Oly ideiglenes vagy örökös beteg­ség esetében, mely a királyt a kormány­zatra képtelenné teszi, például elmebeteg­ség esetében, mi módon, kinek rendelkezé­se folytán, és ki által gyakoroltatik a ki­rályi hatalom hazánkban ? 3. Hány éves korában lesz a trónörö­kös nagykorúvá, vagyis mily életkor­ban jogosíttatik a királyi jogok gyakor­latára ? E kérdések törvényhozásunk által ez ideig tételes törvényekkel még el nem in­­téztettek. Pedig hogy ily esetek, tekintve hogy a király is ember, előjöhetnek, sőt tekintve különösen a 3-ik esetet,elő is jön­nek, az igaz; valamint az is igaz, hogy az államkormányzat folytonossága, s az államban a jogrend biztonsága rég óhaj­­tottá tevők, hogy az ily esetekről a tör­vényhozás félremagyarázhatlan szabatos törvények által intézkedjék. Észjogilag meg lehetne felelni e kérdésekre, de ezt most mellőzve áttérek a feltett negyedik kérdésre : „a király kiskorúsága idejére, kit illet hazánkban a gyámi jog és köte­lesség ? E kérdést, noha arra az 1485. 2. 1. czikk megadta a feleletet, némely jobb oldali lapok elintézetlennek tartják. Mielőtt e törvényczikkről szólnék: nem lesz felesleges egy hírlapi czikk rövid ke­retébe illő futó pillantást vetni azon kér­désre : hazánkban különféle időszakokban, ki és mi módon gyakorolta a gyámi jogot a kiskorú király felett? A monarchiai elv szerint, mely pedig hazánk alkotmánya sarkkövét képezi, a királyi jog halhatatlan, csak az ezt gya­korló alany van a változás örök törvényé­nek alávetve. Szépen fejezi ki ez ezmét ama franczia mondat: le roi est mort, vive le roi. (A király meghalt, éljen a király). A felségi jogok gyakorlatára hivatott alany is ember, és így alá van vetve az emberi képesség fokozatos fejlődésének; nem lenne tehát helyes, hogy az értelem kifejlése egy bizonyos fokát el nem ért kiskorú ember — a trónörökös — az ál­lamhatalom lényeges részét képező fontos felségi jogokat önszemélyében gyakorolja akkor, midőn egyéb emberi és polgári jogok gyakorlatát is a törvény egy bizo­nyos életkor elérése időpontjához köti minden polgári sult államban. A kiskorúság tartama alatt hazánk­ban is gyám gyakorolta a királyi jogokat minden időben, de a gyámrendelésnek többféle módja létezett. Volt idő, midőn a zsengekoru király gyámságáról, s ezzel kapcsolatban az ország kormányzósá­gáról végrendelet utján az atya-király gondoskodott, így gondoskodott Imre, fia III-dik László, V-dik István, fia IV-ik László részére. — Volt idő midőn a kiskorú király felett az özvegy anya­­királyné gyámkodott. — így Erzsébet — 1-sö Lajos özvegye — leánya 1-sö Mária, Albert özvegye Erzsébet pedig fia V-ik László gyámja volt. — Ámde a gyámren­delés e módjának véget vetett az 1485. 2. 1. czikk, melyben az rendeltetett: „ha a király zsenge korban levő örö­köst h ágyánd, a nádor tisztsé­génél fogva tartozik őt mint gyám, atyai országai s uradal­maiban megtartani, s hűsége­sen védelmezni. A ki a nádor­nak időközben, mig t. i. az örö­kös serdült korát elérné (in adultam pervenitaetatem) min­den alattvaló és honfi szint­úgy tartozik engedelmeskedni, mint magának az igazi urnak a királynak.“ Ez idézett 1. czikkből világos, hogy Ma­gyarországon a király kiskorúsága idejé­ben a nádort illeti a gyámsági jog és kö­telesség. Az is világos, hogy miután az örökösö­dést az uralkodó ház fiágára megállapító 1687. 2. 1. czikk, s az örökösödést a leány ágra kiterjesztő 1723. 1, 2. 1.czikkek ezen törvényt érintetlenül hagyták, és az sem­miféle későbbi törvény által el nem tö­röltetett , az mai nap is érvényben van. — Azt mondhatná valaki, hogy az idézett tör­vény meghozatala után nem sokára, már az első esetben Il­ ik Lengyel László halála után őseink által nem foganatosíttatott, s azóta sem gyakoroltatván elavult. — Ám­de ez nem áll; mert abból hogy valamely törvény meg nem tartatott, vagy nem al­kalmaztatott, annak érvénytelenségére kö­vetkeztetést vonni nem lehet. — Mindad­dig mig rendes törvényhozási után az idé­zett t. czikk­el nem töröltetik, az érvény­ben lesz. Némely lapok abból, mert a nádori in­tézmény megszüntettetek, azt következte­tik, hogy most már nincs a ki az uralko­dót annak kiskorúsága esetében képvi­selje. Ámde e feltevés téves, és igy téves az ebből vont következtetés is. — A nádori intézmény még nincs megszüntetve, ha­nem csak felfüggesztve, a mennyiben az 1867. VII-ik­­. czikkben az határoztatok, hogy „mindaddig mig a nádori méltóság hatásköre a felelős kormány elveivel meg­egyezőig törvény által szabályozva nem lesz,a nádorválasztás elha­lás­z­t­a­t­i­k.“ Érvényben álló törvény rendelkezvén Magyarországban a király kiskorúsága esetére, véleményem szerint, ha Magyar­­ország önállását s minden más országtóli függetlenségét akarjuk, mindaddig míg erről utóbbi törvény máskép nem rendel­kezik, a kiskorú magyar király gyámja más mint a nádor nem lehet.’ Körösi Sándor: TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) Ödön fentárta a tüzet, hogy a közeledő köny­­nyebben visszataláljon. Boksa megterhelt iszákkal jött, általvetőjében duzzadt az egész expeditióhoz való élelmezés. — Soká kerültem vissza, mentegeté magát már messziről, még le sem szállt a lóról. De majd nagy baj volt.­­ nem elébb lássunk hozzá. Azzal leemelve lováról az általvető iszákot, kinyitá annak száját s leteritett szűrére sorba le­rakta a szerzett holmit, puha kenyeret, sajtot, sonkát, és tele kulacsot. A másik oldalából az iszáknak meg egy szőr gubát húzott elő, s azt Ödön vállára kentte. — Jó lesz ám ez az után. Láttam, hogy nincs meleg felöltője. — Köszönöm. — Nincs mit. Mind ingyen van, szólt Boksa és titkosan nevetett. — Hogyan ? — Majd elmondom. Elébb együnk. Ne féljen, nem loptam. Úgy segéljen, tisztességesen jutot­tam mindenhez. Hanem magam sem fogtam még hozzá A­­zal lehajolt a fűbe a leteritett guba mellé s mindjárt bebizonyitá Ödönnek, hogy még maga sem vacsoráit a hozottból,az által, hogy olyano­kat falt a leszelt holmikból, hogy majd megful­ladt tőle. Hanem még evés közben is elővette a nevetés. Csak még egyet akart inni. Aztán Ödönnek adta a kulacsot. — No már most beszélhetek. Ej, de becsü­löm az eszemet, hogy bementem Komádiba. Ejnye de felsült ez a kis expeditió. Hát gon­dolja el, uram, a­mint belovagolok Komádiba, nem szól ám senki semmit, csak hagynak előre menni a város­házáig. Akkor látom, mikor a piaczra érek, hogy utcza mákom adta, hiszen tele van ez a város házákkal, csak úgy bukkan­nak elő egyik házból is, másikból is, a város­háza meg épen főhadi­szállás. Szaladni késő volt. Mindenütt el volt az utam állva. No most Gergő, a­ki hunderbundere van, vagy te szorí­tod meg őket, vagy ők szorítanak meg téged. — No és mi lett ? — Hát én szorítottam meg őket! oda ko­­czogtam egyenesen a városház ajtajához. Megparancsoltam egy kozáknak, hogy fogja a lovam kantárját, míg visszakerü­lök ; azután a strázsától megkérdeztem,hogy hol a generalis? Nem tudom, generalis volt-e? De rárontottam. Tudtam, hogy azért van ilyen messzire leküldve a főseregtől, hogy élelmisze­reket szerezzen a számára. Egyenesen rá­rukkoltam a tegnapi utalványnyal. Uram, mon­dom neki : én ökröket adtam el nektek, itt az utalvány, fizess. A jámbor megijedt, majd hogy ónossá nem lett. Nagy összeg volt a­mit köve­teltem rajta. Váltig szabadkozott, hogy Nagy­váradon van a főpénztár, "menjek oda, de én annál jobban allegáltam, hogy nekem itt kell a pénz, hogy menjek én olyan messze földre? azt sem tudom merre van? Nekem is fizetnem kell a többieknek! Mig utoljára is kötélnek állt s aztán megalkudtunk, hogy én leengedek neki az utalványból harmincz perczentet. Úgy meg­örült neki, még meg is ölelt, a hetven perczen­tet meg kifizette. Itt van a zsebemben. Én nem csaltam meg érte senkit. Eladtam nekik az ök­reinket, a­miket úgy is elfogtak volna, ők meg­kapták, a­mit vettek. A szegény generálisnak is maradt belőle harmincz perczent. Jól esik sze­génynek , bizonyosan családapa, gyermekei vannak. Az isten áldja meg jártában, keltében. S még egyet szólt a sonkából, kenyérből. Ödön úgy irigyelte ez embert, a­ki a legret­­tentőbb catastrophában is megtalálja az átko­zott humort. — És most újra! A tele­hold kedvezett a bujdosóknak. A mo­csár belsejében több helyütt egész száraz tisz­tások voltak már, miken gyorsítani lehetett a haladást. A lovakat is jobban lehetett ott etetni. Mindenütt buja fa volt, szederindás, máholás haraszt. Reggel táján egy folyam partjához értek.Itt egy ismerős halász gunyhójában pihent meg Boksa Gergő védenczével; a halász pap­rikás halászlét készített számukra; Boksa krám­­pámpulit égetett hozzá. A reggeli után Ödönt úgy elnyomta az álom, hogy végig dűlt a gyé­kényen és aludt hosszan, három éji virrasztás és futás után. Mikor föl­ébredt, Boksa ott ült a gunyhó aj­tóban. — Mennyi az idő ? kérdé tőle. — Alkonyra jár. — Olyan hosszan aludtam ? Miért nem köl­tött fel elébb ? — Isten ellen való vétek­ lett volna. Ön ott­hon volt álmában s a kis­fiával beszélgetett. E szóra Ödön nagyon elkomorult. Nem volt nehéz kitalálni az ő álmát. Az útt most már mindenütt a kanyargó folyam mentében vezetett. A szabályozatlan folyam partjait mindenütt lankaságok fedték. Erdők, miknek lába az év három szakán át vízben úszik, mikben csó­nakon, vagy lóháton szokás járni, gazdag tölgy­fa és éger erdők, mik közt folyik a víz, úgy hogy a folyam közepén levő szigetek csak folytatásai látszanak lenni a parti erdőnek : né­hol a partok és szigetek fái, óriási koronáikkal összeborulnak, a folyam ága alattuk suhan el. Az idő becsüledett már, midőn egy nagyobb szigethez értek, melyről híd vezetett át az északi partra, melyen ők jártak. — Helyben vagyunk uram. Monda Boksa. Itt lesz már annak az ismerősömnek a lakása , a kihez önt vezetni ígértem. — A neve ? — Majd ráismer ön. — Nem leszek neki terhére ? — Bizonyosan nem ? Csendesen átdobogtak a hidon, s a mint a hídfőnél kétfelé nyílik az ős­pagony s ez össze­­hajló óriási fák, mint egy zöld templomiven át engednek a sziget belsejébe láthatni, egy a holdtól megvilágított kastély képe látszik; a falak repkénynyel, futó rózsával bevonva, mely másodszor virágzik; a ház mellett egy óriási hárs, előtte egy széles azúr tó, melynek tükrében a ház még egyszer előtűnik. Ödönnek úgy tetszett, mintha látta volna ezt a képet valahol lefestve. A ház verandájában már lámpa égett, a ki­világított ablakok tűzfénye reszketett a tó hab­ján. A két lovag csendesen haladt a kastély elé a kavicsos utón. A veranda előtt leszálltak lovaikról ; egy lo­vász átvette a lovak kantárait, s a két jövevény felhaladt a márvány lépcsőkön. És mikor Baradlay Ödön a veranda küszöbén állt, s a kivilágított ablakon át egy tekintetet vetett annak belsejébe, ott látott egy asztal mellett egy gyászruhás ifjú nőt, egy alvó cse­csemővel ölében,­­ egy másik márványarczu hölgyet, ki mozdulatlan tekintettel olvas egy előtte kiteritett kapcsos bibliából, és egy fiatal férfit, ki egy kis fiút tart a térdén s egy nagy fekete táblára betűket rajzol elé. És úgy tetszik neki, hogy mindezen alako­kat ő olyan jól ismeri. A szögletben egy nagy neufundlandi kutya hever, az hirtelen felkapja a fejét és fogait ne­vetésre vicsorítva, siet az ajtó felé. Úgy tud ne­vetni, mint egy bohó nagy ember. Tudja, hogy ugatni nem szabad, mert a kicsike alszik . . . Az eb nyüzsgésére mindnyájan az üveg ajtó felé tekintenek, várakozó bámulattal. Ők nem látnak a külsötétbe. — Hol vagyok ? Rebegő Ödön megrendülten, vezetőjéhez. — Otthon (Folytatása következik) A vidéken. (Sz.) Egy igen jó barátunk lenn járt Somogy­­megyében, hogy mint képviselő választókerüle­tét kötelessége szerint meglátogassa. Azonkívül, hogy az országgyűlésen történtekről számot ad­jon, különös czélja volt a gyermekkertek és ol­vasó körök érdekében tenni előzetes lépéseket. Mindamellett, hogy amerre járt, a népnek me­leg rokonszenvével, nem érdemelt kitüntetésé­vel találkozott, az összes benyomás, melyet szí­vében ez egyszerű és hatásra nem számított, még csak előlegesen sem tudatott útjából haza­hozott, több tekintetben szomorú. Barátunk azt hitte, hogy Somogy megye ezen részének tisztviselői kara, valamint azon néhány four is, kik itt nagyobb birtokosok, követni fog­ják a képviselő azon példáját, hogy a választási mozgalmak által előidézett ingerültséget csilla­pítsák és a szenvedélyeket régi medrekbe térít­sék vissza. Csalatkozott. A nép ugyan lecsillapult, még a nem érde­melt bántalmazásokat is békésen tűri , de a tisztviselői kar és a nagy birtoku urak nem fe­ledhetik el politikájuk vereségét. Azon főurak, kik pedig a „legnagyobb ma­gyarénak általánosan tisztelt nevét viselik, annyira mennek, hogy husz-harmincz éves bér­lőiknek felmondják a bérletet; a feles majorság földeket megvonják a földmivelő néptől; azon néptől, mely uradalmaikhoz a munkaerőt szol­gáltatja, s melynél mivel többet, jóravalóbbat alig lehet találni hazánkban. Isten és emberek előtt reájuk hárítják a fele­lősséget a fentartott ingerültség eredményeiért. A méltóságaik úgy látszik, nem méltóztattak meggondolni, hogy egy szerencsés vagy szeren­csétlen fordulat a közjogi alapokon nyugvó pártál­­lásokat egy pillanat alatt megváltoztathatja,ellen­­ben a kifejlett osztálygyűlölség, melynek elodá­zására mi részünkről mindent elkövettünk és kö­­vetünk, oly sebet üthet kivált a végvidéken a haza testén, melyet századok sem gyógyíthatnak be, s melyek válságos időkben végveszélyét okozhatják nemzetünknek. Szóval, a hazafiság szempontjait alárendelik a pillanatnyi pártpoli­tika szenvedélyszülte tekinteteinek. Van még egy szempont, mely eljárásukat még hibásabbá teszi saját érdekük tekintetében is. És ez az, hogy ezen terjedelmes uradalmak sok­kal inkább reá vannak utalva a munkáskezek által nyújtott segélyre, mint e különben is va­gyonos nép a földesúri kegyekre, s hogy hazánk mezei iparának előhaladása az ily mesterséggel előidézett szakadást évről évre hátrányosabbá és veszélyesebbé teszi épen magokra a nagy földbirtokosokra nézve. Valóban elvárjuk a nemes grófoktól, hogy e kicsinyes felfogáson mielőbb túlteszik magukat, s megfontolva a fentebb mondottakat, megszűn­nek azon eljárások, melyek egyaránt károsakká válnak úgy a hazára, mint reájuk nézve. De mit mondjunk különösen a megyei tiszti kar és törvényszék eljárásaira nézve? Valóban különös helyzetben vagyunk, midőn épen nekünk, kik a megyei autonómiának ha védelmezői vagyunk , kik az elsőfokú bíróságok választásjogáért körömszakadtig küzdöttünk és küzdünk, hogy mondom épen nekünk kell e je­lenlegi visszaéléseket az ország színe elé hoz­nunk. Örömest vetettünk volna fátyolt a választási mozgalmak hevében történtekre; elhallgattuk volna, hogy csupán politikai hitvallása miatt százanként hurczoltatták be a népet a megye székhelyére, a­kiket aztán jónak láttak a lekül­dött királyi biztos tekintete elől elvonva haza bocsátani; még azt is elhallgattuk volna talán, hogy sub titulo „fegyelmi eljárás“ nem egy pol­gárt hurczoltak meg és botoztattak, vagy kor­bácsoltatak meg , de midőn, mint Babocsán is többeket kínzó vallatás elé vesznek, s midőn e pártszenvedélyből származó üldözéseknek máig sem vetettek véget, — további hallgatásunk már hazaellenes bűn lenne. Ezen jó urak némelyike elrémítés által akar­ja a népet saját politikai hitvallásától elté­ríteni. A meghurczolásoknak, ijesztéseknek még ma sincsen vége. Csak egy pár példát hozunk fel, hogy az ol­vasónak ezen gyönyörű eljárásokról fogalmat szerezzünk. Egy nagyatádi tisztességes polgárt azon a vá­lasztási mozgalmak közben ittas állapotában állítólag tett nyilatkozatáért, „hogy a Dalpárt győzelme esetében a jobboldaliakat egyig zsákba fogja dugni“ a megyei törvényszék többszörös meghurczolás után háromhavi börtönre ítélte. Egy másikat hasonló és szintén állítólagos nyilatkozatá­ért, melyet köztudomás szerint tett ugyan más, de nem ő, két heti fogságra ítél­tek el. Valóban kiváncsiak vagyunk, mit fog a fel­sőbb törvényszék, hová e perek föllebbeztettek, az ilyen törvényszéki ítéletekre mondani. Van olyan szolgabíró úr is, a­ki a választó­kerületében megjelent képviselőjének üdvözleté­re sietett választókat pandúrokkal ígérte szét­veretni, mint szerinte olyan népgyűlést, mely ő nagysága előtt nem volt bejelentve. Ennek az urnak furcsa fogalmai lehetnek az alkotmányos életről, s a törvényhozás iránti tiszteletről. Szerinte az ország törvényhozója a szolgabírótól fog engedelmet kérni, hogy válasz­tói között megjelenhessen. Szerinte ez az a mód, melylyel a népet a tör­vények és törvényhozás iránti tiszteletre kell tanítani. M­iént kívánhatja aztán, hogy ez a nép, melyet politikai véleményéért üldözésbe vesz, s melyet a törvényhozásban képviselőjétől eltiltani akarni mer, a törvény végrehajtói iránt tisztelettel viseltessék. Nem gondolják meg e kis nagy urak, hogy a megyei rendezés nyakukra jön, s hogy a nép választásjogát a 48-iki törvények alapján újból visszanyerni és gyakorolni fogja ; nem gondol­ják meg, minő veszély háromolna­­k a megyére és hazára, ha a népből a törvényhozás és saját­­ maguk, mint törvénytevők iránti tiszteletet ezen erőszakoskodások által kiirtják.­­ Figyelmeztetjük, és pedig komolyan figyel­meztetjük a kormányt, hogy ne az „agráriai mozgalmakra“, melyeknek itt hite nyoma sincs, hanem ezen visszaélésekre fordítsa tekintetét; — különben a seb, mely még ma gyógyítható, s melynek behegesztésére mi részünkről a legjobb szándékkal mindent elkövettünk és követünk, oly mélylyé válhatik, mely az ország belbékéjét és jövőjét fogja koc­káztatni. De figyelmeztetjük az illető urakat is, hogy a felelősség ezen osztálygyűlölséget és törvény iránti tiszteletlenséget előidéző tényekért egye­nesen és csupán reájuk háromlik, s épen ők le­hetnek azok, kik az ilyesminek keserű követke­zéseit első sorban érezni fogják. fűlt pinezér holttestét húzták ki. Az „Afrika“ kapitánya a két utazásra következett estén meg­tiltotta embereinek a városba menetelt, mind a mellett is a szegény pinezér másodmagával kiszállott és éjfél után ittasan tért vissza. Midőn a bárkából a hajó lépcsőre lépni akartak, a sze­rencsétlen rész helyre tette lábát és sülyedni kezdett. Társa megragadta egy kézzel ruháját, másikkal a lépcső karfájába kapaszkodott, és saját életének veszélyeztetésével tartotta né­hány másodperczig amazt a jégben. Azonban a ruha elszakadt, s a szerencsétlen pinczér a víz­be zuhant. Azonnal intézkedést tettek megmen­tésére, de siker nélkül, pedig úszással ösztön­­szerűleg igyekezett magát megszabadítani. Ma déltájon egy halász feltette magában, hogy az elveszett pinczér holt­testét fölkeresi. Gyönyörű csendes idő volt, mintha csak feltette volna a tenger magában, hogy miután már mu­tatta méltóságos haragját, megmutatja a tiszte­letére utazottaknak méltóságos csöndjét is.­­ Különösen a fél kerek erős falazattal három ol­dalról környezett kikötőben a víz átlátszó üveg­lappá simult. E csöndben leereszkedett bátor és ügyes halászunk a tenger fenekére, és rövid ke­resés után, az esemény színhelyétől mintegy 50 ölnyire, a molo tövében csakugyan rá is talált a keresettre. A hajókról mentő eszközöket hoztak, s több kísérlet után egy kötélen lebocsátott ho­rog végre beleakadt a pinczér ruháiba. Felhúz­ták a testet, egy darab vitorla vászonnal beta­karták, a partra ki, s onnan temérdek sokaság jelenlétében a kórházba szállították. 21 éves volt, trieszti születésű. Zsebében pénzét, s azon­kívül is mindenét rendben találták, jeléül, hogy halálát csakugyan előre nem látott szerencsét­lenség, és nem bűnös tett okozta. Scarpa lovag ma délután 4 órakor dinért ad egy kiválogatott társaságnak, ha ugyan addig mást nem gondol,mert megszokott rajta történni. A meghívások lényege érdemkereszt és kormány­­párti szellem. Valószínűleg jobboldali halakat és deákpárti gyümölcsöket tálaltat föl nekik.— Eszmetársításnál fogva megemlítem, hogy va­lódi botrány, a­mit némely útitársaink az or­­dókkal űznek. Volt olyan, a­ki még Budán ki­függesztette útikabátjára, és máig is ott viseli. Nem tudjuk, tekintélyt akart-e általa gyako­rolni, vagy a Festeticsizmust nevetségessé tenni ? amabban nem ért czélt, mert ordójának bizony még a kellnerek sem hederítettek oda sem, ha­nem ha az utóbbi volt czélja, akkor teljes mér­tékben örülhetett az eredménynek.­­ Voltak pedig ordasok nagy számmal, s hogy az álta­luk rendezett komédiából semmi se hiányozzék, így közülök elveszítette a magáét, megtalálták egy asztal alatt, s máig is keresik a gazdáját, ki azonban nem jelentkezik. Bizonyosan restelli, hogy ordója van. A Lloyd társulat beleegyezett, hogy holnap sept. 11-én d. u. 3 órakor, itt állomásozó gőzö­sén direkte Triestbe utazzunk. Mi vágyunk is haza, mert elég volt az alkalmatlankodásból, de a vendégszeretetben kifogyhatatlan fiumei polgártársainknak nehezen esik, és méltán,hogy a vendégek nagyobb része, csak mintegy ab­­steige-quartiernak tekintette városukat, s még a szakemberek többsége is csak a megnyitó gyű­lésen parádézott, s az eszem-iszomnál mutatta meg, hogy mit tud, a munkálkodás napjai elöl szépen odább állott. A vállalkozó Szekrényesi sok embernek tett tetszésére, midőn Bunkóékat protectioja alá ve­­vén, ide hozta. A barna fiuknak hasznát vettük ünnepélyeinken és mulatságainkon. Esténként a Förg kertben játszanak és jó zenéjükre rende­sen tánczva kerekedik az ifjúság magyarja és olasza. Ám tessék kritizálni: ezer magyarnak, s tízezer olasz-magyarnak csakugyan felfér egy magyar­ zenekar. A magyar orvosok és természetvizs­gálók XIV-dik vándorgyűlése, Fiu­méban. (Kg.) Fiume, szept. 10. Annyi örvendetes tapasztalás után ma délben egy igen szomorú látványnak voltunk szemtanúi. Egy tengerbe (Kg.) Fiume, szeptember 10. Az orvos-sebé­­szi szakosztály ma délelőtti ülésén Kőszegi Mihály az elnöki székről lelépvén, a II. szak­­gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök­ké dr. Batizfalvy Samu választatott. Dr. Poor Imre jelenti a kiküldött bizottság ré­széről, hogy a fiumei városi és közkórházak a

Next