A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-10 / 131. szám

131 .nára. Vill. évfolyam.4 ffflreggeli Pest, 187­1 Péntek, junius ív*. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.*7. földszint. Előfizetési d­ij : Fostás) küldve, vagy budajfesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 fit. $6 kr. X hónapra.............................5 „ 50 „ 11 hónapra ...........................ti­g — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felüle fizetés havonkiitt ........................SO kr, Az előfizetés az év folytán minden hónapban megküzdhető,­­ ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP ■"»SS MLR»!»!? Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatás! díj: 1 hasábos ily féle betfi sora . . . 9 te.­. Bélyegdij minden be­­tatásért . . SO ! Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. fiSST* Az előfizetési- és hirdetmény - dij a l&jt kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő­. Bérmentetlen levelek csak ismert késektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viasza mautámaegifi PEST, JUNIUS 9. Pest., juta. 9. A „Pesti Naplódban egy elég ügyes tollal irt persifflage jelent meg ma, mely állitólag egy párisi pártmozgalom kínjait irja le; de a melyben minden olvasó fel fogja ismerni a mai napokban nálunk fel­merült reformpárt-alakítási mondát. Csakhogy a metaphorák közt legke­­vésbbé talál a B. Zs. czikk befejezése. „A szegény Picardo nem vonult vissza auteuik­ magányába, hanem most is ott található a helyén mindenütt, a­hol ed­dig található volt. Nem is csinál semmit titokban, hanem az egész világ tudtával és hallottával hívja fel újra meg újra a képviselőház­ban ülő minden pártszínezetű szabadelvű pályatársát, hogy bármi nézetkülönbség válaszsza is el őket egymástól a közjogi kérdésekben, de a­hol Magyarország bel­­ügyeinek szabadelvű, vagy centralizált berendezéséről van szó; értsenek egyet, támogassák egymás törekvéseit. De en­gedjék hazánk vitális szervezetében a retrográd irányt mindenhatóvá tenni. Nem bizgatok senkit titokban , a­la­pomban, közönség előtt, elvbarátaim tár­saságában hirdetem ezt. Azt is elmondom, hogy mi választ kap­tam eddigelé rá. Kik a jobboldalon szabadelvűségükről ismeretesek, így szólnak: „örömest men­nénk veletek, csak a kiegyenlítési alap fölötti különbséget, ne fogadtátok volna el határvonalul a két párt között. Jelent­setek ki annyit, hogy félre teszitek a ki­egyenlítési alaptörvény elvi negatíóját, legalább egy időre.“ Azt is őszintén megmondtam, hogy ilyen kijelentést a balközépnek egy tagja sem fog kimondani,­­ én sem. Ugyan mit mondanának a Deákpárt szabadelvűi, ha megfordítanám a kérdést s én mondanám azt: „írjatok alá Ti egy nyilatkozatot, hogy a kiegyenlítési alap fölötti nézetkülönbséget Ti is félre teszi­tek — legalább egy időre, s mikor ez az idő eljön, a mikor jobbat, czélszerűbbet lehet helyette alkotni, ti sem vonakodtok a lehető jobbtól.“ Nem azt felelnék-e nekem, hogy „lo­­quatur legalább latiné!“ A­mit a két párt jóhiszeműleg ígérhet egymásnak, az annyi: „A­midőn hazánk belreformja van szőnyegen, a közjogi alapról hallga­tunk.“ De a­mint egyikünk kérdez, a mási­kunknak felelnie kell. A­ki ennél többet ígér egymásnak, az csalni akar. Ds hát nem tökéletesen elég-e ez ? A majoritás meghozta a kiegyenlítési alaptörvényt, a minoritás engedelmeske­dik neki. A minoritás kimondta, hogy ez alap reformjára megválasztja az időt és eszközt. Többet mondani: nem egyezke­dés volna , de capitulatio; azt pedig tő­lünk ne kívánja senki. Én apostasiát nem hirdetek. Lehetőnek tartom s ebben minden elv­barátom egyetért velem, hogy a haza ked­veszedelmének, a nemzetünk lételéérti harcznak esetében még az is megtörtén­hetnék, hogy minden véleményárnyalat elmosódjék az egy hazamegmentés nagy feladatában , — de nyugodt reformkérdé­seknél, minek a mostaniak, tiszteljük egy­más meggyőződéseit, s ha lehet,szavazzunk együtt a szélső ballal, ha lehet a jobb kö­zéppel, a nélkül, hogy egymás várkul­csait kérnék. Hanem hát, részemről ez bárminő őszinte törekvés, — de nem csinálok ma­gamnak felőle illusiokat, — előre látom, hogy meddő törekvés. Nem azért, mintha a közönségben nem találna viszhangra; nem azért, mert elv­társaim részéről erre nem buzdíttatom ; az nem ijeszt meg engem. Szeretnek azért engem az én barátaim érdemeim felett; nagyon tudom én azt, némelyik jó bará­tomnál eszembe jut Székely József költő kollegám classicus zamata szerelmes ver­séből „Úgy szeretlek, majd megeszlek; De csak azért meg nem eszlek. “ Hanem a­mi e törekvés sikertelenségét jelezi, az ez a kérdés: „Hol vannak hát azok a Deákpárti szabadelvűek ?“ Én még eddig nem látok belőlük egye­bet, mint névtelen czikkeket, azokban ex­­cerpálva látom azt, a­mi részemről elis­merés a jobboldalra nézve, de elhallgat­va merőben a k­ormánypolitika elleni kri­tikámat, látok sajnálkozó gúnyolódókat, a­kik azt mondják: „szegény Picard!“ De nem látok egyetlen egy jobboldali képviselőt sem, a­ki oda merné írni a ne­ve alá: „szabadelvű reformer,“'8 azt mon­daná : „Én is azt akarom, a­mit Ti!“ Pedig tér volna nem csak mondani szóval, de tenni is tettel a belreform érde­kében. Nyakunkon az országot centrali­záló, az önkormányzatot megsemmitő megyei és községi törvényjavaslat; ha ezt keresztül engedi menni a Deákpárt, akkor azután­­ nincs mi fölött egyez­kedni­e vele senkinek, akkor neki sincs szerepe többé az ország belreformjaiban; majd elvégez nála nélkül min­dent az inaugurált nemzeti absolutismus, mely azért legveszélyesebb, mert a leg­­gyűlöletesebb eszmét, a kormány a min­denhatóságot összeolvasztja a legimádot­­tabb eszmével: a nemzetiség szeretetével. Ezt soha le nem rázzuk a nyakunkról többé békés után. Azt pedig, a­mi más­ként rázza majd le rólunk, aligha inkább nem félem mint várom; s ezt a félelmet „szegény Picardnak“ ne vegye rész né­ven az „uj nemzedék,“ mi öregek eleget kaptunk már abból. Jókai Mór: Adakozások A Batthyányszoborra Beöthy Constan­tin hölgy Szóláthról küldött­­ fiót. Voronyeczky szobrára: Beöthy Con­stantra küldött­­ fiót. A párttaktika. A pártok alapját gyakran nem az el­vek, hanem az eljárási mód, a taktika teszi Sőt a taktika kérdésében ugyan­azon párt tagjai közt is lényeges nézet­­különbség szokott felmerülni, mely főleg az egyének jellemétől, vérmérsékletétől és azon szempontok magassági mértéké­től, ideálisabb vagy reálisabb oldalától függ, melyből a felmerülő kérdéseket elvi és kiviteli szempontból megítélni szokták. Mutatkozik ez főleg az ellenzéknek és kormánynak egymáshoz való viszo­nyában. A kormánypártban szokott lenni egy elem, melynek cselekvési indoka nem a hatalom kicsinyes bizlalása, nem az ebből folyó személyes haszon, sőt nem is tisz­tán azon anyagi nyereség, mely pil­lanatnyira a hazát éri, hanem egy mély meggyőződésből folyó önzéstelen tetterő, melynek kizárólagos czélja a közjó, még­pedig nem csak a jelen szűk látköréből, és nem is tisztán anyagi szempontból fel­véve , hanem a nemzet jelenét és jövőjét, anyagi és szellemi fejlődését egyaránt fel­ölelő valósítása annak. A másik ennek merő ellentéte. A szerint, a­mint a kormányban e két elem közül egyik vagy másik emelkedik túlsúlyra, a szerint lesz annak politikai működése szabadelvű és üdvös a nem­zetre. E két elem működése a kormánypárt­ban, annak az ellenzékkel szembe való magatartásában is mutatkozik; az önző kicsinyes iránynak legfőbb öröme az, ha az ellenzék tagjait gúny­ tárgyává teheti ki, ha az ellenzéket a nemzet előtt minél sö­­tétebb színben tünteti fel, és azért min­den eszközt felhasznál annak erkölcsi aláásására, hitele megrontására. Fegyvere az insinuatio, rágalom, gúny, mert ha az ellenzéket és ez által a nemzet egy felét a másik előtt erkölcsileg tönkre tette, ez által örökre biztosítottnak véli hatalmát, mely neki kizárólagos czélja. Nem gon­dolja meg, hogy a nemzetet rontja meg ez által, és így saját létalapját rongálja meg. A másik irány felfogván az ellenzék nemes hivatását, figyelmező őrszemnek tekinti azt, mely minden részre figyel­meztet és igy szükséges. Örül ha szak­­emberei vannak, kik jó tanácsokkal tud­ják ellátni és oly elv képviselőit látja benne, melyet hazájára nézve üdvösnek tart ő is, csak hogy most korainak vagy inopportunusnak, s ezért igyekszik theo­­retikus hibáit praktikus tapasztalataival helyre­igazítani, hogy így amint ő jó tanácsokat, irányt kap attól, ő is tapasz­talata és tettleges gyümölcskoró műkö­dése által lehetővé tegye azon elv valósí­tását az ő kormánya alatt anyagilag és er­kölcsileg megerősödött hazában, a­mely az ő kormányra léptekor még lehetetlen volt, ő legalább annak hitte. Hogy a mi kormányunkban és jobbol­dalunkon is van e két elemnek képvise­lője, úgy hiszem mindnyájan tudjuk: a két elem közti arány meghatározását most az olvasóra bízom. E két elem megvan minden ellenzék­ben is. Az egyik: ellenzék kicsinyes ambitió­­ból, mert a másik párton sem eléggé ki­tűnni , sem elég népszerűséget szerezni nem remélhetett, vagy épen mert azon párt tagjai vagy kormánya által anyagi hasznában vagy személyes ambitiójában szenvedett kesebbedést. A másik ellenzék : elvi meggyőződés­ből, önzéstelenü­l, hazafiságból; ellenzék, mert azon alapból, melyen a kormány áll, a nemzetre nem várja azt az anyagi és szellemi hasznot, melyet remél, mely meggyőződésből, azon elvekből, melyeket­­ képvisel. De főleg a taktikában tér el­­egymástól e két elem az ellenzéken. Az egyik ellenzékeskedésében nem in­dul ki magasabb szempontokból,sőt gyak­ran meggyőződésből sem, s ezért más czélja nincs, mint sa kormánypártot és annak minden tettét, minden tagját minél sötétebb színben tüntetni fel a közönség előtt, a fegyverekben nem válogat, a sze­mélyes megtámadás, insinuatio gyakran fegyveres, ő nem az elvet akarja legyőz­ni, nem a rendszert megsemmisíteni, ha­nem annak képviselőit egyenként gueril­­la-harczban öli meg erkölcsileg, mert azt hiszi, hogy mentős inkább lealacsonyítja a kormányt, annál magasabb ő, mentői inkább megrontja annak hitelét, annál több hitelre talál ő, és így nem az épület lerombolására és másnak építésére, ha­nem annak lakói kiölésére törekszik, és nem gondolja meg, hogy ellenfeleiben nemzete fiait, saját testvéreit semmisítné meg, és hogy az ellenkező elv még nincs győzelemre juttatva, ha a másik elv kato­nái becsületüket veszték, sőt gyakran mindkettő veszve van.­­ Megvalljuk, hogy ennek a tudományban egy neveze­­­tes védője van, s ez az egyetlen classicus journalista, az angol Junius, ki ezt leve­leiben a legnagyobb elmeéllel alkalmazza. A másik irány czélja : meggyőződésé­nek kincsét a haza szolgálatába adni. És szolgálni igyekszik annak az ellenzéken, úgy, mint a kormányon. Ha vágyik a kormányra, ez azért van, mert a kor­mány nem képviseli meggyőződését, s mert így vél elegendő tért találni a műkö­désre azon irányban, mely meggyőződése szerint a hazának szükséges és üdvös. Igen természetesen nála nem ellensége a jó a jobb­­n­a­k. Ha bármit tesz a kormány, mi nemzetének használ, ő örömmel karolja fel azt, és mentői szabadelvűbb, tevéke­nyebb az, annál megelégedettebb ő. Az egyént tiszteletben tartja, csak az elv el­len küzd, hogy majd ha elve győzelemre jut, ne gyászoljon a felett a nemzet egy tagja se. A kormány botlásának nem örül, hanem fáj az neki is, mert a kor­mány is testéből való test,­véréből való vér, s ezért törvényt és kormányt tiszte­letben tart egyaránt, mert csak így re­­mélli, hogy tiszteletben tartassák az a kormány és az a törvény is, melyet ő fog létrehozni. Tiszteletben tartja, mert tudja hogy az állam létalapja a polgári és tör­vénytisztelet, így cselekszik, mert cselek­vési indoka nem a kicsinyes ambitio, ha­nem a meggyőződés, nem a satyrikus vér­­mérséklet, hanem a haladási törekvés, nem a türelmetlen hiúság, hanem a haza­fias kötelesség, s ezért fegyvere csak a rábeszélés, havettere csak a nyilvánosság és győzelmei a haza boldogsága. Mi határozottan ez irány mellett va­gyunk és leszünk. Hegedűs Sándor: Batthyányi tetemeinek áthelyezése. Meleg de nem tikkat­ztó, szellő, de nem hű­­­­vös,mintegy az ünnepélyhez alkalmazkodott idő­ben ment végbe, elláthatlan sokaságu nép rész­vétele mellett, az első magyar miniszterelnök te­temeinek, a ferencziek templomából a kerepesi úti temetőbe ünnepélyes áthelyezése. Nemzeti ünnep volt ez a szó szoros értelmében, úré, sze­gényé, minden magyar emberé egyaránt. Azon gyülekezések egyike, melyek az egygyéolva­­dást jelképezik, s intő jelül szolgálnak a jöven­dőknek. A templom, melynek látogatói e két napon nem ezrenkint, de tizezerenkint számítandók, a déli órákban bézáratván a köz kegyelet szem­lélése előtt, pár óranegyedre a családi kegye­­­letnek engedtetett át. A dicsőültnek köz­ csatolva Hal szántunkhoz célív melléklet van tiszteletben álló özvegye, hazaszeretetének, jellemtisztaságának egyik fő örököse délu­­­­­án egy negyed 2 órakor, harangok zúgása­­ közben az Entreprise des pompes funebres egy gyászkocsiján, követve Pest város polgármestere által egy másik gyászkocsin, a templomhoz ér­kezett, a magános ravatal elé vezettetett, és ott hosszú ideig emlékeinek és fájdalmának engedte át magát. Azalatt a városháznál, a megyeháznál, a Pesti népkörben és más helyeken sorakoztak a testü­letek, a személyenkint részvevők pedig a Ba­rátok terét lepték el, míg a közel fekvő házak ablakai, kapui, tetői, nézők egymást érő töme­geivel teltek meg. Délután két órakor megnyittatott a barátok temploma azok számára, kik belépti jegygyel rendelkeztek, s noha a vágyakozóknak egy szá­zadrésze, sőt az „illetékeseknek“ is tizedrésze alig juthatott ily jegyekhez, mégis a tolongás óriási volt, s a templom minden zuga a legszo­rosabb szorongásig megtelt. Két óra előtt egymásután érkeztek az iparos testületek, legimpozánsabbul az óbudai hajógyár személyzete mintegy két­ezer tag által képvisel­ve, a saját erős zenekarukkal. Elől fekete zász­lót vittek, s azt hat szines, de fátyollal bevont, és messze lengő gyász szalaggal ellátott zászló követte. Minden zászló mellett hat hatszövetnek vivő ment. E derék iparosok az Egyetem téren felállittatván, azt egészen elfoglalták. Mellettük egyéb iparos és egyéb munkás testületek állít­tattak föl, szintén zászlaik alatt. Mondhatni, hogy teljes számban voltak képviselve. Az ál­­lamvasút személyzete valami 500 ember, sárga kék csokrot viselt mellén. A gombkötők kevés, de válogatott contingenst küldtek. A kereskedő ifjak társulata igen csinosan volt képviselve, deli ifjak, attilásan, sastollasan vitték és kör­nyezték fekete zászlaját. Az üvegesek drága aranyzású zászlaja egészen be volt vonva gyász­­szál. Az első pesti izraelita temetkezési egylet ezüsttel nyomott fekete zászló alatt érkezett. Az „Erzsébet“ temetkezési egylet fekete zászlaját több mint száz tag követte. A budapesti munkás­­egylet tagjai közül mintegy 500-an jöttek. A pesti ácsifjúságtól valami 50-en. A pesti szabók segélyegylete 400 tagot küldött. A köteles ifjú­ság 50-et. A sok fény közt csaknem meglepő volt két egyszerű jelenet. Egyik a növendékpa­pok fehér karinges csapatja, mintegy ötven em­berből álló, egyszerű fakereszt alatt. Másik a magyar gazdasszonyok 12 tagú küldöttsége, szerényen, mély gyászban, pompás zöld ko­szorúval kezében. Az egyetemi könyvtár előtti téri egyetemi s műegyetemi ifjak, biztosok s hajdúk tartották szab­adon. Az élő szegélyt a takarékpénztár pa­lotája előtt mintegy száz malom tűzoltó képezte teljes felszerelésben , és egyetemi orvostan és joghallgatók valami százan, köztök többen ön­­kénytes egyenruhában. Az Athenaeum előtt a honvédek állottak. A szabad téren sorakozott testületek és a küldöttségek kényelmesen mozog­hattak, de az utcza másik felén ember hátán ember tolongott. Pest megye, az országgyűlés, az akadémia és Kisfaludy társaság mind aránylagos szép számmal voltak képviselve. Újpestről a község és a mun­kásegylet zászlója alatt 120-an érkeztek. A hon­védeket Ivánka és Szekulics ezredesek vezették. Lehettek mintegy ötszázan. Zászlójuk egy sze­rény újabb nemzeti zászló volt, régibbet nem kaptak a nemzeti múzeumból. Pest város képvi­selőtestülete mintegy száz tag által volt képvi­­selve.A­­szabolcsi mintegy huszonöt egyénből álló küldöttséget Bónis Sámuel, a Jászkunokat Mocsy alkapitány vezette. A „Pesti népkör“ mintegy 150 tagot küldött. Közvetlenül utána jött a budai szabadelvű kör, a „Fortuna“ temetkezési egylet, minden tag mel­lén Batthyányi fényképe s a kecskeméti népkör. Mellettük 15 lovas banderista állt, szép alakok szép lovakon, fekete bársony dolmányban. Elüt­tök az ország, a város s a Batthyány család fá­tyollal bevont lobogóba népkör előtt pedig a pesti honvédzászlóalj 25 tagú zenekara ment, polgári ruhában, zöld jelvénynyel. Igen szép négy zászló alatt jöttek : a nemzeti dalkör, a budai, az Unió, és a műegyetemi da­lárda. A Dunagőzhajótársaság 14 főtisztet kül­dött. Gödöllőről 12 banderista jött tüzes magyar lovakon, fekete zászlóval. A kolozsvári küldött­ség élén Vendel Frigyes állt. Az Entreprise gazdag díszítésű halotthordó kocsija fél háromkor érkezett a Barátok terére. Hat ló volt elébe fogva, előtte fullajtár, s minden ló mellett csatlós, mind fekete díszruhában, a kocsisokkal és a bakon levő inasokkal együtt. Utána négy gyászkocsi üresen. Más oldalról két gyászkocsi a gyászoló család tagjait szállította a templomba. A tömeg nemcsak a templom környezetét lep­te el, hanem benyúlt egyfelől a Hatvani, másfe­lől a Kecskeméti utczába is, e két vonal végét újabb tömegsor kötötte össze az országúton, s az ekét egyesült tömeg a Kerepesi utón egészen a Rókuskórházig nyújtotta ki szárnyait. A főbb vonalakon minden kocsiközlekedés, a Kerepesi utón pedig a közúti közlekedés meg volt szün­tetve. A templom elé érkezettek közt első volt az országgyűlési Deákkör. Csakhamar követte igen tekintélyes számban a baloldali kör is, Ghyczy Kálmán által vezettetve, ki teljes magyar díszruhában volt. A baloldali kör tagjai majdnem kivétel nélkül magyar díszruhában je­lentek meg. 3 óra után végre megnyílt a templom ajtaja, s kezdődött a „benyomulás.“ A kis templom csakhamar zsúfolásig megtelt, s még számosab­ban voltak, kik bírtak ugyan jegyekkel, de már nem férhettek be. Mondhatni hogy Magyarországnak disze, vi­rága, volt e templomban képviselve. De a­meny­nyire egy futó pillantás után megjegyezhettük, inkább az értelem mint a pénz és história aristo­­­cratiája volt itt jelen. A padok cs­­hamar megteltek,­­ a legna­gyobb rész a padok közti tér s az oldalfalak mellé szorult.A karzatok a nők számára valának fentartva, kik más bejáráson, szintén csak jegy mellett juthattak be. Megdöbbentő, szomorú hatással bírt e templom belseje. A falak, a tetőtől egész le az alapig gyászszal valának bevonva, s a fekete kalapon az ország, a főváros s a Batthyány-család czimerei díszelegtek. A szónoki széken egymagára Ma­gyarország czimere állt. Gyertyák sokasága tév­j­esztett ,halvány fényt a középen emelkedő ércz­­koporsóra, mely a nagy vértanú hamvait rejté, s a körü­lállók meghatott arczára. Láthattuk azokat egytől egyig, kik átélték e nagy korszakot részt vettek s tényezői valának a nagy küzdelemnek; láthattuk számos kortársát a vértanúnak, barátait és támogatóit küzdelmei­ben, ellenségeit a politika terén, kiket kiengesz­telt a sír; és láthattuk, azt az újabb nemzedéket, mely eljött, hogy a magasztos példán tanulja meg a hazát szeretni. S mindnyájan egy kegye­letteljes megemlékezést szenteltünk Batthyány Lajos gr. szellemének. Összegyűlt az egyházi személyzet, s nemsoká­ra bejött a szentélyen át a nagy vértanú család­ja is. Batthyány özvegyét fia Elemér vezeti be; a közrészvétnek örvendő özvegy a magyar asszo­nyok méltóságteljes gyászában jelent meg, va­lamint két leánya is. Batthyány Elemér gr. szin­tén magyar fekete díszruhát viselt. Mindnyájan közel a ravatalhoz, az első padban foglaltak helyet. Az egyházi szertartást a Rómában időző Si­­mor prímás megbízásából Szabó József püspök végezte. A beszentelés után Mosonyi Mihály karéneke adatott elő, melyet ez alkalomra szerzett. Szép dallamos mű­, mely nagy hatással volt a jelen­levőkre. Az egyházi szertartás rendje szerint ekkor Piry Czirjék atya lépett a szószékre, és az itt következő beszédet mondotta e textusra: „Fiam , a halotton könyezz — takarítsd el testét szokás szerint, és ne hanyagold el az ő temetését.“ Jézus Sirák fia 38. f. 16. v. A kegyelet, melylyel halottaink iránt tarto­zunk, parancsolja, hogy a hamvadó ember felett komolyan elmélkedjünk, s fájdalmainknak sza­vakat s fohászt adjunk; nem mintha azok által az enyészet fátyolét, mely az elhunytra borult, eltávolithatnak, vagy a föld hantjait, melyek őt takarandják, megkönnyebbithetnek; hanem, hogy a megboldogult emlékezetének érdemileg áldoz­zunk , önkeblünk meghatottsága szent imába ol­vadjon át, mely felszálljon az élet és halál egye­düli urához, az Istenhez. Mert mikor a halál széttöri az élőkhöz kötő kapcsot, semmi egyéb erősebben nem fűzhet a sírban nyugvókhoz,csak a kegyeletes emlékezet, s a szív legszentebb vi­rága, a buzgó ima. S ezekkel kíván ma nagy halottjának, boldo­gult gr. Batthyány Lajos,első magyar miniszter­elnöknek áldozni e nemes város s vele a nemzet, midőn annak hamvadó tetemeit ezen egyház sir­­üregéből, hol 20 éven túl elrejtve nyugodtak, fel­vétetvén, teljesíteni akarja az irás amaz intelmét „Fiam! a halotton könyezz, takarítsd el testét szokás szerint, és ne hanyagold el az ő temetését.“ Igen, most kívánja közös részvéttel véghez vinni azt, mit 20 év előtt az akkori hatalom tenni nem engedett. Akkor a megszentelt szokást érvénye­síteni ama zordon idők tiltották, de most az ön­kénytelen mulasztást fényesen helyrehozni szent feladatának tűzte ki a hazafias kegyelet; mert a megboldogultban a már — Isten jóvoltából — kiderült szabadság és alkotmányosság nem­zeti vértanúját ismeri és tiszteli. — Akkor a ha­lálos küzdelemben álló nemzet Világosnál fegy­verétől, s Komáromnál legnagyobb erődjétől meg­fosztva, önmagának is szétszóródnia, s legjobb­jainak szerte bujdokolniok vagy legalább hall­­gatniok kellvén, hős halottjainak nem adhatá meg a megillető végtisztességet. — Ez okból maradt el gróf Batthyány Lajosnak is szokás sze­rinti c­lcskafittatása. De, nem festem ama rémes korszakot, nem szaggatom fel a már begyógyult sebeket, melye­ket mi korosabbak, midőn hajunk szálai még feketék valának, láttunk, átéreztü­nk sőt átszen­­vedtünk, — mondom — nem szólok azokról, mert a nemzet sorsát intéző Isten megszűnteté a vihart, letörlé könyeinket, s a drága vérrel áz­tatott földre békét s kiegyezést hozott, melyért áldassék szent neve! Csak a kiszenvedett gróf Batthyány Lajos első eltakarítására vo­natkozó tényeket említem meg röviden. Tudva van, miszerint ő a császári osztrák seregek akkori főparancsnokságánál békekö­vetségben járván, általa letartóztatott, s Ko­márom átadása után a hadi törvényszék által halálra ítéltetett,mely ítélet 1849. okt­ 6-n az új­épület falán kivül golyó által rajta végre is haj­tatott. A nemes életet kioltó golyó nyomát nem rég láttuk a magas homlok szétomlott csontjain, s neki, mint egy második Palin urnak, jeltelenül kellendett eltemettetnie, ha nem akad egy újkori Tóbiás, ki az éjnek Betétében, a legmélyebb ti­tok fátyola alatt éjféltájban a templomisirboltjába befogadja, s a fájdalmas sz. Szűz oltára alatt a sirüregbe elrejtse. — Se kegyes Tóbiás Dank A g­á­p vala, akkor e zárdának bátor lelkű fő­nöke, ki kötelezve érezte magát a nemzet fájdal­mában részt venni, s a gr. Batthyány családnak a gyászban is enyhítő szolgálatot megtenni, ha­bár halál várt volna is reá, mert e nemes család szerzetünknek jótevője, s a németujvári zárdánk­nak 1641 ben alapítója, s azóta fentartója. Csak igen kevesen tudták e szomorú eseményt de ők megtarták a titok szentségét, s megőrzők a nemzet drága halottját mind e napig. — Most eljött az idő, hogy a titok lelepleztessék,s a még fenmaradt bullarészek ereklyeként, a kegyele­

Next