A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-10 / 131. szám
131 .nára. Vill. évfolyam.4 ffflreggeli Pest, 1871 Péntek, junius ív*. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.*7. földszint. Előfizetési dij : Fostás) küldve, vagy budajfesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 fit. $6 kr. X hónapra.............................5 „ 50 „ 11 hónapra ...........................tig — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felüle fizetés havonkiitt ........................SO kr, Az előfizetés az év folytán minden hónapban megküzdhető, ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP ■"»SS MLR»!»!? Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatás! díj: 1 hasábos ily féle betfi sora . . . 9 te.. Bélyegdij minden betatásért . . SO ! Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. fiSST* Az előfizetési- és hirdetmény - dij a l&jt kiadó hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viasza mautámaegifi PEST, JUNIUS 9. Pest., juta. 9. A „Pesti Naplódban egy elég ügyes tollal irt persifflage jelent meg ma, mely állitólag egy párisi pártmozgalom kínjait irja le; de a melyben minden olvasó fel fogja ismerni a mai napokban nálunk felmerült reformpárt-alakítási mondát. Csakhogy a metaphorák közt legkevésbbé talál a B. Zs. czikk befejezése. „A szegény Picardo nem vonult vissza auteuik magányába, hanem most is ott található a helyén mindenütt, ahol eddig található volt. Nem is csinál semmit titokban, hanem az egész világ tudtával és hallottával hívja fel újra meg újra a képviselőházban ülő minden pártszínezetű szabadelvű pályatársát, hogy bármi nézetkülönbség válaszsza is el őket egymástól a közjogi kérdésekben, de ahol Magyarország belügyeinek szabadelvű, vagy centralizált berendezéséről van szó; értsenek egyet, támogassák egymás törekvéseit. De engedjék hazánk vitális szervezetében a retrográd irányt mindenhatóvá tenni. Nem bizgatok senkit titokban , alapomban, közönség előtt, elvbarátaim társaságában hirdetem ezt. Azt is elmondom, hogy mi választ kaptam eddigelé rá. Kik a jobboldalon szabadelvűségükről ismeretesek, így szólnak: „örömest mennénk veletek, csak a kiegyenlítési alap fölötti különbséget, ne fogadtátok volna el határvonalul a két párt között. Jelentsetek ki annyit, hogy félre teszitek a kiegyenlítési alaptörvény elvi negatíóját, legalább egy időre.“ Azt is őszintén megmondtam, hogy ilyen kijelentést a balközépnek egy tagja sem fog kimondani, én sem. Ugyan mit mondanának a Deákpárt szabadelvűi, ha megfordítanám a kérdést s én mondanám azt: „írjatok alá Ti egy nyilatkozatot, hogy a kiegyenlítési alap fölötti nézetkülönbséget Ti is félre teszitek — legalább egy időre, s mikor ez az idő eljön, a mikor jobbat, czélszerűbbet lehet helyette alkotni, ti sem vonakodtok a lehető jobbtól.“ Nem azt felelnék-e nekem, hogy „loquatur legalább latiné!“ Amit a két párt jóhiszeműleg ígérhet egymásnak, az annyi: „Amidőn hazánk belreformja van szőnyegen, a közjogi alapról hallgatunk.“ De amint egyikünk kérdez, a másikunknak felelnie kell. Aki ennél többet ígér egymásnak, az csalni akar. Ds hát nem tökéletesen elég-e ez ? A majoritás meghozta a kiegyenlítési alaptörvényt, a minoritás engedelmeskedik neki. A minoritás kimondta, hogy ez alap reformjára megválasztja az időt és eszközt. Többet mondani: nem egyezkedés volna , de capitulatio; azt pedig tőlünk ne kívánja senki. Én apostasiát nem hirdetek. Lehetőnek tartom s ebben minden elvbarátom egyetért velem, hogy a haza kedveszedelmének, a nemzetünk lételéérti harcznak esetében még az is megtörténhetnék, hogy minden véleményárnyalat elmosódjék az egy hazamegmentés nagy feladatában , — de nyugodt reformkérdéseknél, minek a mostaniak, tiszteljük egymás meggyőződéseit, s ha lehet,szavazzunk együtt a szélső ballal, ha lehet a jobb középpel, a nélkül, hogy egymás várkulcsait kérnék. Hanem hát, részemről ez bárminő őszinte törekvés, — de nem csinálok magamnak felőle illusiokat, — előre látom, hogy meddő törekvés. Nem azért, mintha a közönségben nem találna viszhangra; nem azért, mert elvtársaim részéről erre nem buzdíttatom ; az nem ijeszt meg engem. Szeretnek azért engem az én barátaim érdemeim felett; nagyon tudom én azt, némelyik jó barátomnál eszembe jut Székely József költő kollegám classicus zamata szerelmes verséből „Úgy szeretlek, majd megeszlek; De csak azért meg nem eszlek. “ Hanem ami e törekvés sikertelenségét jelezi, az ez a kérdés: „Hol vannak hát azok a Deákpárti szabadelvűek ?“ Én még eddig nem látok belőlük egyebet, mint névtelen czikkeket, azokban excerpálva látom azt, ami részemről elismerés a jobboldalra nézve, de elhallgatva merőben a kormánypolitika elleni kritikámat, látok sajnálkozó gúnyolódókat, akik azt mondják: „szegény Picard!“ De nem látok egyetlen egy jobboldali képviselőt sem, aki oda merné írni a neve alá: „szabadelvű reformer,“'8 azt mondaná : „Én is azt akarom, amit Ti!“ Pedig tér volna nem csak mondani szóval, de tenni is tettel a belreform érdekében. Nyakunkon az országot centralizáló, az önkormányzatot megsemmitő megyei és községi törvényjavaslat; ha ezt keresztül engedi menni a Deákpárt, akkor azután nincs mi fölött egyezkednie vele senkinek, akkor neki sincs szerepe többé az ország belreformjaiban; majd elvégez nála nélkül mindent az inaugurált nemzeti absolutismus, mely azért legveszélyesebb, mert a leggyűlöletesebb eszmét, a kormány a mindenhatóságot összeolvasztja a legimádottabb eszmével: a nemzetiség szeretetével. Ezt soha le nem rázzuk a nyakunkról többé békés után. Azt pedig, ami másként rázza majd le rólunk, aligha inkább nem félem mint várom; s ezt a félelmet „szegény Picardnak“ ne vegye rész néven az „uj nemzedék,“ mi öregek eleget kaptunk már abból. Jókai Mór: Adakozások A Batthyányszoborra Beöthy Constantin hölgy Szóláthról küldött fiót. Voronyeczky szobrára: Beöthy Constantra küldött fiót. A párttaktika. A pártok alapját gyakran nem az elvek, hanem az eljárási mód, a taktika teszi Sőt a taktika kérdésében ugyanazon párt tagjai közt is lényeges nézetkülönbség szokott felmerülni, mely főleg az egyének jellemétől, vérmérsékletétől és azon szempontok magassági mértékétől, ideálisabb vagy reálisabb oldalától függ, melyből a felmerülő kérdéseket elvi és kiviteli szempontból megítélni szokták. Mutatkozik ez főleg az ellenzéknek és kormánynak egymáshoz való viszonyában. A kormánypártban szokott lenni egy elem, melynek cselekvési indoka nem a hatalom kicsinyes bizlalása, nem az ebből folyó személyes haszon, sőt nem is tisztán azon anyagi nyereség, mely pillanatnyira a hazát éri, hanem egy mély meggyőződésből folyó önzéstelen tetterő, melynek kizárólagos czélja a közjó, mégpedig nem csak a jelen szűk látköréből, és nem is tisztán anyagi szempontból felvéve , hanem a nemzet jelenét és jövőjét, anyagi és szellemi fejlődését egyaránt felölelő valósítása annak. A másik ennek merő ellentéte. A szerint, amint a kormányban e két elem közül egyik vagy másik emelkedik túlsúlyra, a szerint lesz annak politikai működése szabadelvű és üdvös a nemzetre. E két elem működése a kormánypártban, annak az ellenzékkel szembe való magatartásában is mutatkozik; az önző kicsinyes iránynak legfőbb öröme az, ha az ellenzék tagjait gúny tárgyává teheti ki, ha az ellenzéket a nemzet előtt minél sötétebb színben tünteti fel, és azért minden eszközt felhasznál annak erkölcsi aláásására, hitele megrontására. Fegyvere az insinuatio, rágalom, gúny, mert ha az ellenzéket és ez által a nemzet egy felét a másik előtt erkölcsileg tönkre tette, ez által örökre biztosítottnak véli hatalmát, mely neki kizárólagos czélja. Nem gondolja meg, hogy a nemzetet rontja meg ez által, és így saját létalapját rongálja meg. A másik irány felfogván az ellenzék nemes hivatását, figyelmező őrszemnek tekinti azt, mely minden részre figyelmeztet és igy szükséges. Örül ha szakemberei vannak, kik jó tanácsokkal tudják ellátni és oly elv képviselőit látja benne, melyet hazájára nézve üdvösnek tart ő is, csak hogy most korainak vagy inopportunusnak, s ezért igyekszik theoretikus hibáit praktikus tapasztalataival helyreigazítani, hogy így amint ő jó tanácsokat, irányt kap attól, ő is tapasztalata és tettleges gyümölcskoró működése által lehetővé tegye azon elv valósítását az ő kormánya alatt anyagilag és erkölcsileg megerősödött hazában, amely az ő kormányra léptekor még lehetetlen volt, ő legalább annak hitte. Hogy a mi kormányunkban és jobboldalunkon is van e két elemnek képviselője, úgy hiszem mindnyájan tudjuk: a két elem közti arány meghatározását most az olvasóra bízom. E két elem megvan minden ellenzékben is. Az egyik: ellenzék kicsinyes ambitióból, mert a másik párton sem eléggé kitűnni , sem elég népszerűséget szerezni nem remélhetett, vagy épen mert azon párt tagjai vagy kormánya által anyagi hasznában vagy személyes ambitiójában szenvedett kesebbedést. A másik ellenzék : elvi meggyőződésből, önzéstelenül, hazafiságból; ellenzék, mert azon alapból, melyen a kormány áll, a nemzetre nem várja azt az anyagi és szellemi hasznot, melyet remél, mely meggyőződésből, azon elvekből, melyeket képvisel. De főleg a taktikában tér elegymástól e két elem az ellenzéken. Az egyik ellenzékeskedésében nem indul ki magasabb szempontokból,sőt gyakran meggyőződésből sem, s ezért más czélja nincs, mint sa kormánypártot és annak minden tettét, minden tagját minél sötétebb színben tüntetni fel a közönség előtt, a fegyverekben nem válogat, a személyes megtámadás, insinuatio gyakran fegyveres, ő nem az elvet akarja legyőzni, nem a rendszert megsemmisíteni, hanem annak képviselőit egyenként guerilla-harczban öli meg erkölcsileg, mert azt hiszi, hogy mentős inkább lealacsonyítja a kormányt, annál magasabb ő, mentői inkább megrontja annak hitelét, annál több hitelre talál ő, és így nem az épület lerombolására és másnak építésére, hanem annak lakói kiölésére törekszik, és nem gondolja meg, hogy ellenfeleiben nemzete fiait, saját testvéreit semmisítné meg, és hogy az ellenkező elv még nincs győzelemre juttatva, ha a másik elv katonái becsületüket veszték, sőt gyakran mindkettő veszve van. Megvalljuk, hogy ennek a tudományban egy nevezetes védője van, s ez az egyetlen classicus journalista, az angol Junius, ki ezt leveleiben a legnagyobb elmeéllel alkalmazza. A másik irány czélja : meggyőződésének kincsét a haza szolgálatába adni. És szolgálni igyekszik annak az ellenzéken, úgy, mint a kormányon. Ha vágyik a kormányra, ez azért van, mert a kormány nem képviseli meggyőződését, s mert így vél elegendő tért találni a működésre azon irányban, mely meggyőződése szerint a hazának szükséges és üdvös. Igen természetesen nála nem ellensége a jó a jobbnak. Ha bármit tesz a kormány, mi nemzetének használ, ő örömmel karolja fel azt, és mentői szabadelvűbb, tevékenyebb az, annál megelégedettebb ő. Az egyént tiszteletben tartja, csak az elv ellen küzd, hogy majd ha elve győzelemre jut, ne gyászoljon a felett a nemzet egy tagja se. A kormány botlásának nem örül, hanem fáj az neki is, mert a kormány is testéből való test,véréből való vér, s ezért törvényt és kormányt tiszteletben tart egyaránt, mert csak így remélli, hogy tiszteletben tartassák az a kormány és az a törvény is, melyet ő fog létrehozni. Tiszteletben tartja, mert tudja hogy az állam létalapja a polgári és törvénytisztelet, így cselekszik, mert cselekvési indoka nem a kicsinyes ambitio, hanem a meggyőződés, nem a satyrikus vérmérséklet, hanem a haladási törekvés, nem a türelmetlen hiúság, hanem a hazafias kötelesség, s ezért fegyvere csak a rábeszélés, havettere csak a nyilvánosság és győzelmei a haza boldogsága. Mi határozottan ez irány mellett vagyunk és leszünk. Hegedűs Sándor: Batthyányi tetemeinek áthelyezése. Meleg de nem tikkatztó, szellő, de nem hűvös,mintegy az ünnepélyhez alkalmazkodott időben ment végbe, elláthatlan sokaságu nép részvétele mellett, az első magyar miniszterelnök tetemeinek, a ferencziek templomából a kerepesi úti temetőbe ünnepélyes áthelyezése. Nemzeti ünnep volt ez a szó szoros értelmében, úré, szegényé, minden magyar emberé egyaránt. Azon gyülekezések egyike, melyek az egygyéolvadást jelképezik, s intő jelül szolgálnak a jövendőknek. A templom, melynek látogatói e két napon nem ezrenkint, de tizezerenkint számítandók, a déli órákban bézáratván a köz kegyelet szemlélése előtt, pár óranegyedre a családi kegyeletnek engedtetett át. A dicsőültnek köz csatolva Hal szántunkhoz célív melléklet van tiszteletben álló özvegye, hazaszeretetének, jellemtisztaságának egyik fő örököse déluán egy negyed 2 órakor, harangok zúgása közben az Entreprise des pompes funebres egy gyászkocsiján, követve Pest város polgármestere által egy másik gyászkocsin, a templomhoz érkezett, a magános ravatal elé vezettetett, és ott hosszú ideig emlékeinek és fájdalmának engedte át magát. Azalatt a városháznál, a megyeháznál, a Pesti népkörben és más helyeken sorakoztak a testületek, a személyenkint részvevők pedig a Barátok terét lepték el, míg a közel fekvő házak ablakai, kapui, tetői, nézők egymást érő tömegeivel teltek meg. Délután két órakor megnyittatott a barátok temploma azok számára, kik belépti jegygyel rendelkeztek, s noha a vágyakozóknak egy századrésze, sőt az „illetékeseknek“ is tizedrésze alig juthatott ily jegyekhez, mégis a tolongás óriási volt, s a templom minden zuga a legszorosabb szorongásig megtelt. Két óra előtt egymásután érkeztek az iparos testületek, legimpozánsabbul az óbudai hajógyár személyzete mintegy kétezer tag által képviselve, a saját erős zenekarukkal. Elől fekete zászlót vittek, s azt hat szines, de fátyollal bevont, és messze lengő gyász szalaggal ellátott zászló követte. Minden zászló mellett hat hatszövetnek vivő ment. E derék iparosok az Egyetem téren felállittatván, azt egészen elfoglalták. Mellettük egyéb iparos és egyéb munkás testületek állíttattak föl, szintén zászlaik alatt. Mondhatni, hogy teljes számban voltak képviselve. Az államvasút személyzete valami 500 ember, sárga kék csokrot viselt mellén. A gombkötők kevés, de válogatott contingenst küldtek. A kereskedő ifjak társulata igen csinosan volt képviselve, deli ifjak, attilásan, sastollasan vitték és környezték fekete zászlaját. Az üvegesek drága aranyzású zászlaja egészen be volt vonva gyászszál. Az első pesti izraelita temetkezési egylet ezüsttel nyomott fekete zászló alatt érkezett. Az „Erzsébet“ temetkezési egylet fekete zászlaját több mint száz tag követte. A budapesti munkásegylet tagjai közül mintegy 500-an jöttek. A pesti ácsifjúságtól valami 50-en. A pesti szabók segélyegylete 400 tagot küldött. A köteles ifjúság 50-et. A sok fény közt csaknem meglepő volt két egyszerű jelenet. Egyik a növendékpapok fehér karinges csapatja, mintegy ötven emberből álló, egyszerű fakereszt alatt. Másik a magyar gazdasszonyok 12 tagú küldöttsége, szerényen, mély gyászban, pompás zöld koszorúval kezében. Az egyetemi könyvtár előtti téri egyetemi s műegyetemi ifjak, biztosok s hajdúk tartották szabadon. Az élő szegélyt a takarékpénztár palotája előtt mintegy száz malom tűzoltó képezte teljes felszerelésben , és egyetemi orvostan és joghallgatók valami százan, köztök többen önkénytes egyenruhában. Az Athenaeum előtt a honvédek állottak. A szabad téren sorakozott testületek és a küldöttségek kényelmesen mozoghattak, de az utcza másik felén ember hátán ember tolongott. Pest megye, az országgyűlés, az akadémia és Kisfaludy társaság mind aránylagos szép számmal voltak képviselve. Újpestről a község és a munkásegylet zászlója alatt 120-an érkeztek. A honvédeket Ivánka és Szekulics ezredesek vezették. Lehettek mintegy ötszázan. Zászlójuk egy szerény újabb nemzeti zászló volt, régibbet nem kaptak a nemzeti múzeumból. Pest város képviselőtestülete mintegy száz tag által volt képviselve.Aszabolcsi mintegy huszonöt egyénből álló küldöttséget Bónis Sámuel, a Jászkunokat Mocsy alkapitány vezette. A „Pesti népkör“ mintegy 150 tagot küldött. Közvetlenül utána jött a budai szabadelvű kör, a „Fortuna“ temetkezési egylet, minden tag mellén Batthyányi fényképe s a kecskeméti népkör. Mellettük 15 lovas banderista állt, szép alakok szép lovakon, fekete bársony dolmányban. Elüttök az ország, a város s a Batthyány család fátyollal bevont lobogóba népkör előtt pedig a pesti honvédzászlóalj 25 tagú zenekara ment, polgári ruhában, zöld jelvénynyel. Igen szép négy zászló alatt jöttek : a nemzeti dalkör, a budai, az Unió, és a műegyetemi dalárda. A Dunagőzhajótársaság 14 főtisztet küldött. Gödöllőről 12 banderista jött tüzes magyar lovakon, fekete zászlóval. A kolozsvári küldöttség élén Vendel Frigyes állt. Az Entreprise gazdag díszítésű halotthordó kocsija fél háromkor érkezett a Barátok terére. Hat ló volt elébe fogva, előtte fullajtár, s minden ló mellett csatlós, mind fekete díszruhában, a kocsisokkal és a bakon levő inasokkal együtt. Utána négy gyászkocsi üresen. Más oldalról két gyászkocsi a gyászoló család tagjait szállította a templomba. A tömeg nemcsak a templom környezetét lepte el, hanem benyúlt egyfelől a Hatvani, másfelől a Kecskeméti utczába is, e két vonal végét újabb tömegsor kötötte össze az országúton, s az ekét egyesült tömeg a Kerepesi utón egészen a Rókuskórházig nyújtotta ki szárnyait. A főbb vonalakon minden kocsiközlekedés, a Kerepesi utón pedig a közúti közlekedés meg volt szüntetve. A templom elé érkezettek közt első volt az országgyűlési Deákkör. Csakhamar követte igen tekintélyes számban a baloldali kör is, Ghyczy Kálmán által vezettetve, ki teljes magyar díszruhában volt. A baloldali kör tagjai majdnem kivétel nélkül magyar díszruhában jelentek meg. 3 óra után végre megnyílt a templom ajtaja, s kezdődött a „benyomulás.“ A kis templom csakhamar zsúfolásig megtelt, s még számosabban voltak, kik bírtak ugyan jegyekkel, de már nem férhettek be. Mondhatni hogy Magyarországnak disze, virága, volt e templomban képviselve. De amenynyire egy futó pillantás után megjegyezhettük, inkább az értelem mint a pénz és história aristocratiája volt itt jelen. A padok cshamar megteltek, a legnagyobb rész a padok közti tér s az oldalfalak mellé szorult.A karzatok a nők számára valának fentartva, kik más bejáráson, szintén csak jegy mellett juthattak be. Megdöbbentő, szomorú hatással bírt e templom belseje. A falak, a tetőtől egész le az alapig gyászszal valának bevonva, s a fekete kalapon az ország, a főváros s a Batthyány-család czimerei díszelegtek. A szónoki széken egymagára Magyarország czimere állt. Gyertyák sokasága tévjesztett ,halvány fényt a középen emelkedő érczkoporsóra, mely a nagy vértanú hamvait rejté, s a körülállók meghatott arczára. Láthattuk azokat egytől egyig, kik átélték e nagy korszakot részt vettek s tényezői valának a nagy küzdelemnek; láthattuk számos kortársát a vértanúnak, barátait és támogatóit küzdelmeiben, ellenségeit a politika terén, kiket kiengesztelt a sír; és láthattuk, azt az újabb nemzedéket, mely eljött, hogy a magasztos példán tanulja meg a hazát szeretni. S mindnyájan egy kegyeletteljes megemlékezést szenteltünk Batthyány Lajos gr. szellemének. Összegyűlt az egyházi személyzet, s nemsokára bejött a szentélyen át a nagy vértanú családja is. Batthyány özvegyét fia Elemér vezeti be; a közrészvétnek örvendő özvegy a magyar asszonyok méltóságteljes gyászában jelent meg, valamint két leánya is. Batthyány Elemér gr. szintén magyar fekete díszruhát viselt. Mindnyájan közel a ravatalhoz, az első padban foglaltak helyet. Az egyházi szertartást a Rómában időző Simor prímás megbízásából Szabó József püspök végezte. A beszentelés után Mosonyi Mihály karéneke adatott elő, melyet ez alkalomra szerzett. Szép dallamos mű, mely nagy hatással volt a jelenlevőkre. Az egyházi szertartás rendje szerint ekkor Piry Czirjék atya lépett a szószékre, és az itt következő beszédet mondotta e textusra: „Fiam , a halotton könyezz — takarítsd el testét szokás szerint, és ne hanyagold el az ő temetését.“ Jézus Sirák fia 38. f. 16. v. A kegyelet, melylyel halottaink iránt tartozunk, parancsolja, hogy a hamvadó ember felett komolyan elmélkedjünk, s fájdalmainknak szavakat s fohászt adjunk; nem mintha azok által az enyészet fátyolét, mely az elhunytra borult, eltávolithatnak, vagy a föld hantjait, melyek őt takarandják, megkönnyebbithetnek; hanem, hogy a megboldogult emlékezetének érdemileg áldozzunk , önkeblünk meghatottsága szent imába olvadjon át, mely felszálljon az élet és halál egyedüli urához, az Istenhez. Mert mikor a halál széttöri az élőkhöz kötő kapcsot, semmi egyéb erősebben nem fűzhet a sírban nyugvókhoz,csak a kegyeletes emlékezet, s a szív legszentebb virága, a buzgó ima. S ezekkel kíván ma nagy halottjának, boldogult gr. Batthyány Lajos,első magyar miniszterelnöknek áldozni e nemes város s vele a nemzet, midőn annak hamvadó tetemeit ezen egyház sirüregéből, hol 20 éven túl elrejtve nyugodtak, felvétetvén, teljesíteni akarja az irás amaz intelmét „Fiam! a halotton könyezz, takarítsd el testét szokás szerint, és ne hanyagold el az ő temetését.“ Igen, most kívánja közös részvéttel véghez vinni azt, mit 20 év előtt az akkori hatalom tenni nem engedett. Akkor a megszentelt szokást érvényesíteni ama zordon idők tiltották, de most az önkénytelen mulasztást fényesen helyrehozni szent feladatának tűzte ki a hazafias kegyelet; mert a megboldogultban a már — Isten jóvoltából — kiderült szabadság és alkotmányosság nemzeti vértanúját ismeri és tiszteli. — Akkor a halálos küzdelemben álló nemzet Világosnál fegyverétől, s Komáromnál legnagyobb erődjétől megfosztva, önmagának is szétszóródnia, s legjobbjainak szerte bujdokolniok vagy legalább hallgatniok kellvén, hős halottjainak nem adhatá meg a megillető végtisztességet. — Ez okból maradt el gróf Batthyány Lajosnak is szokás szerinti clcskafittatása. De, nem festem ama rémes korszakot, nem szaggatom fel a már begyógyult sebeket, melyeket mi korosabbak, midőn hajunk szálai még feketék valának, láttunk, átéreztünk sőt átszenvedtünk, — mondom — nem szólok azokról, mert a nemzet sorsát intéző Isten megszűnteté a vihart, letörlé könyeinket, s a drága vérrel áztatott földre békét s kiegyezést hozott, melyért áldassék szent neve! Csak a kiszenvedett gróf Batthyány Lajos első eltakarítására vonatkozó tényeket említem meg röviden. Tudva van, miszerint ő a császári osztrák seregek akkori főparancsnokságánál békekövetségben járván, általa letartóztatott, s Komárom átadása után a hadi törvényszék által halálra ítéltetett,mely ítélet 1849. okt 6-n az újépület falán kivül golyó által rajta végre is hajtatott. A nemes életet kioltó golyó nyomát nem rég láttuk a magas homlok szétomlott csontjain, s neki, mint egy második Palin urnak, jeltelenül kellendett eltemettetnie, ha nem akad egy újkori Tóbiás, ki az éjnek Betétében, a legmélyebb titok fátyola alatt éjféltájban a templomisirboltjába befogadja, s a fájdalmas sz. Szűz oltára alatt a sirüregbe elrejtse. — Se kegyes Tóbiás Dank A gáp vala, akkor e zárdának bátor lelkű főnöke, ki kötelezve érezte magát a nemzet fájdalmában részt venni, s a gr. Batthyány családnak a gyászban is enyhítő szolgálatot megtenni, habár halál várt volna is reá, mert e nemes család szerzetünknek jótevője, s a németujvári zárdánknak 1641 ben alapítója, s azóta fentartója. Csak igen kevesen tudták e szomorú eseményt de ők megtarták a titok szentségét, s megőrzők a nemzet drága halottját mind e napig. — Most eljött az idő, hogy a titok lelepleztessék,s a még fenmaradt bullarészek ereklyeként, a kegyele