A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-11 / 132. szám

132. szám. Vill. évfolyam, Reggeliklatta#­ Pest, UTC. Szombat, júniu­s IL Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.*7. földszint. Előfi­ze­t­é­s­i díj: Fostón küldve, vagy Budapesten h­áshol hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . 1 írt. *5 kr. 3 hónapra........................5 „ 60 „ 6 hónapra........................11 K­r „ Az esti kiadás postai ku­k­inküldéseért felel-Etetés havon kint ........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapba® megkezdhető , s ennak bármely napján történik is, mindenkor a hó első­ napjától fog szimu­tatni. ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási ülj. 8 hasábos ilyféle betű sora . . . 1 kr. Bélyegdij minden he­gtatánért . . 30 „ Terjedi'Irm s hirdetések többszöri beiktatás aol­lett kedvízöb­b föltételek alatt vétetünk föl. — Nyüt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. §$§»“■ -az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JUNIUS 10. Gróf Batthyány Lajos özvegye ő méltósága a következő sorok közzétételére hívta fel szerkesztőségünket: Pest, jun. 10. 1870. Szivem mélyéből megindittatva azon páratlan s nagyszerű részvét által, mely istenben boldogult férjem néhai gróf Batthyány Lajos hűlt tetemeinek nemes Pest városa által rendezett ünnepélyes el-­­ takarittatása alkalmával a nemzet minden osztálya részéről nyilvánult; ezennel kedves kötelességemnek tartom legfor­róbb hálámat fejezni ki mindazon mélyen tisztelt törvényhatóságoknak, egyletek­nek és testületeknek, melyek kiküldött képviselőik által a gyászünnepély nagy­szerűségét emelni törekedtek, — de egy­szersmind bensőleg megrendülve kedé­lyemben a gyászos múlt keserű emlé­keinek felelevenítése által, legmélyebb sajnálattal kénytelen valék lemondani azon szerencséről, hogy jelenlegi megin­dult kedélyhangulatomban a kiküldött tisztelt választmányokat egyenként sze­mélyesen fogadhattam volna. Meg lehetnek győződve a tisztelt kül­döttségek tagjai, valamint a haza minden polgárai, miként mélyen s örökre szívem­be vésve maradand­ó gyermekeim által szent kegyelettel fog ápoltatni emléke a folyó évi jun. hó legközelebb múlt há­rom napjának, melyek folyamában isten­ben elhunyt felejthetetlen férjem hamvai­nak Pest városa nemes kezdeményezése s áldozatkészsége, úgy a nemzet nagyszerű részvéte által igazság szolgáltatott. *) Gr. Batthyány Lajos, özvegye. Adakozások A honvédmenházra: Kelepecz Ferencz jegyző Görbédén gyűjtött 23 frt 50 krt. G 1­o s­s á k. Picard története, oly tanulságos, hogy szükségesnek tartjuk röviden előadni és pár glossával kisérni — mindnyájunk okulására. A plebiscitum ellen a franczia aloldal minden tagja és az összes párisi és vi­déki sajtó democrat képviselői egy kö­zös manifestumot írtak alá, de Picard azt akará, hogy a képviselők külön írják alá tiltakozásukat, ne a sajtó képviselőivel együtt, s mert a tanácskozásban lesza­vazták,­­ kilépett a bizottmányból, kü­lön tiltakozást írt és akadt 17 társa. Hogy benső indoka mi volt ? Azt máig sem tudja bizonyosan­­senki, de a legtöb­ben azt hiszik, hogy a személyes hiúság és vezérkedésre vágyás. Sőt czélját sem jelenté ki sehol, és hogy ő pártot akarna alakítani, melynek „Reform“ iránya le­gyen, azt épen tagadta, s tudtunkkal „re­form“ párt alakítását az európai journa­­listikában csak egy lap tulajdonítá neki, a­­ „Pesti Napló.“ Hanem egy vád talált legtöbb hitelre, hogy t. i. ő „monarchicus compromissu­­mokra“ törekszik, legalább Grevynek, a *) Kéretnek a többi lapok­­. szerkesztőségei ezen nyilatkozatnak sz­ives átvételére és köz­lésére. baloldal elnökének hozzá intézett levele-Eb ből is e vád rr ki. E vád nagy általánosságából csak a „Napló“ olvasott ki „Reform“ pártot, hanem mi egyebet, jóval tanulságosabb dolgokat olvastunk ki abból, s erre akar­juk olvasóink figyelmét felhívni — a „Napló“ érdekében. Az a párt, melyet ez ügyben Grevy képviselt, nem nevezhető az engesztelhe­tetlenek pártjának, mert Jules Favre ép úgy tagja annak, mint Gambetta, Jules Simon és Ferry ép úgy, mint Raspail, ha ugyan az „engesztelhetetlen“ név alatt nem az elvekhez való szigorú ragaszko­dást, hanem az eljárási modor merev ta­gadó terméketlenségét értjük. És ha a „Napló“ mindezeket, csak azé­t, mert Ollivier kormánya ellen közös ellenzéket képeznek, egy kalap alatt „engesztelhe­­tetlenek“-nek nevezte — nagy tévedést követett el — metaforája kedvéért. Hanem az áll, hogy e párt egyhangú­lag repudiálja a compromissumot a mo­narchiával, és ha ez volt Picard szakadá­sának oka, a dolognak nagy jelentősége van. Mert, ha már nemcsak Raspail és Gambetta, hanem Grévy árnyalata is ki­mondja, hogy a monarchiával alkudni nem akar, s azt teszi, hogy a republicá­ni irány Francziaországban már nem csak a hevesvérűek fejében van meg, hanem az ellenzék alapja, s ez tesz aztán lehetetlenné a franczia és magyar pártál­lás közt minden bármely alakú párhuza­mot — az irány és czél tekintetében. Ha Picarddal Grevy és társai menüi nem akartak, annak két fő oka volt. Az első az, hogy a monarchia és a köz­társaság eszméje közt egyeztethetetlen elvi ellentét van, tehát az elvek terén transactióról szó nem lehet. És a második, az ellenzék eddigi eljárása, mert ez ellen­zék eljárása eddig sem volt „merev taga­dás “, mint a­hogy megint csak a „Napló“ fogja rá, hanem tevékeny működés, a­mennyiben minden nevezetes kérdésben kész törvényjavaslatokkal lépett fel, és minden munkálatban részt vett; tehát Pi­card nem mondhatja el józan észszel Pa­risban az „opponálnak , opponálnak“­­ról azt a monológot, melyet Pesten mon­dat el vele a „Napló“ — a maga gyö­nyörűségére. Hanem azért mond a „Napló“ egy igaz dolgot is — félig. Megrójja a fran­czia ellenzéket azért, hogy miért nem fo­gadja el a császári alkotmányt alapul, mert így a császár hozzájuk sohasem for­dulhat, és így mindig a „ne­m eléggé sza­badelvű Ollivier-kormány“ lesz nyakán, ha ugyan még nem következik egy ro­­szabb — a Roucheré. Ez igaz — félig. Hogy ha a császárság eszméjét az es­­zék el nem fogadja , úgy csak ak­kor fog kormányra jutni, ha a császárság bukik. Lehet, hogy czélja ez, s hogy ezt így hamarább elérni véli. Hanem, ha mindjárt elfogadná is a császárság eszméjét, azért még nem kell elfogadnia a „császári alkotmányt“, úgy a mint pl. azt Ollivier kormánya megcsinálta, melyről a „Napló“ is beismeri, hogy „nem eléggé szabad-*­elvű“, habár plebiscitumának „hozsannát“ kiáltott is. Legjobban megmagyarázza e két dolog közti különbséget a mi helyze­tünk. A mi ellenzékünk a monarchiát el­fogadta, a dynastia iránt hű, de a Deák alkotmányát nem szereti. Ha a kamará­ban többségre jut, és ha alkotmányos vi­lágunk van, — akkor az uralkodónak e­l k­ell fogadnia az általa alakított kor­mányt, hacsak nem tesszük fel, hogy — államcsíny készül, de ez csak az 1867-iki vivmányok veszélyes voltát bizonyítná. A­ki tehát a franczia pártállásból kö­vetkeztetést akarna vonni a magyar párt­állásra, annak legelébb is figyelnie kelle­ne arra, hogy „köztársaság“ és egy dy­nastia közt compromissum létre nem jö­het, de egy alkotmányos uralkodónak a nemzet többségének akarata előtt meg kell hajolni, ha egyszer az a monarchia terén áll, és az uralkodónak tenne rosz szolgálatot az, ki neki csak egy párt és az államcsíny közt ajánlana válasz­tást. Sőt, hogy Picard sem úgy fogja fel az ellenzék kormányképességének lényeges feltételét, mint a „Pesti Napló“ —­t. i., hogy a­mit a kormányon levő párt alko­tott, azt az ellenzéknek elvei megtagadá­sával feltétlenül el kell fogadnia, — bizo­nyítja Picardnak a szakadást véglegessé tevő végnyilatkozata is, melyben hatá­­rozottan kimondja, hogy a „szemé­lyes kormánynyal", tehát Ollivier alkot­mányával — ő legalább ezt nevezi úgy — transigálni nem fog soha, czélja csak egy, „minden szabadelvű“ elemnek nyitva levő és nem „zárkózott“ baloldal alakítása. És így a „Napló“ mo­nológja egészen elesik. Hanem a­miért a „Napló“ a franczia pártállást tévesen fogta fel, egy örvende­tes jelenséget mégis kivettünk czikkéből, s ezt ki kell emelnünk. Ha t. i. elfogad­juk a „Napló“ feltevését, hogy a franczia ellenzék magatartása merev, terméketlen és hogy Picard czélja egy „Reform“ párt alakítása volt, ő e „reform“ pártnak örül­ne, kárhoztatja azt a Gauloist és ezt a Giboyert, ki Picardot ezért megtámadná, sajnálná Picardot, ha megrettenve vissza­vonulna és így­­a­ dolgot elejtené, — szó­val, szeretné, ha a „franczia“ ellenzék és a nem eléggé szabadelvű kormány párt­jának szabadelvű elemei egy „reform“ pártot alakítnának, és így bevallja azt, hogy Ollivier kormánya nem szabadelvű, mit eddig soha sem tett, és hogy az ellen­zék törekvése szabadelvű, csak egyet óhajt még, hogy­ termékeny is legyen. Szavát ne felejtse! Visszatérve pedig Picardra, csak még egyet jegyzünk meg. Mindazt, mivel őt vádolják, Picard tagadja, de egyet leg­utóbbi nyilatkozatában is beismer, és ez az, hogy czélja az volt, miszerint a kamara két pártra oszoljék : egyik felé­ben legyenek a független elemek, a má­sikban a „hivatalos csoport.“ És miért akará ezt ? Hogy a „mairek választásáról szóló“ törvényjavaslat ke­resztül ne menjen, mert akkor, a szabadelvnek min­­den törekvésének vége van. A „mairek“ a városi polgármesterek, a municipiumok önállásának képviselői — szóval, és az a kérdés ez, mi nálunk jóval nagyobb mértékben és téren, a megyei törvényjavaslat. Picard ezt az egy, igazán beismert törekvését nem emelte ki a „Napló“, — pedig erre igazán el le­het mondani: fiat applicatio. Hegedűs Sándor. TARCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. ÖTÖDIK KÖTET. (Folytatás.) Semmivé lenni. Csaknem sírva menté magát. — De, kérem, hisz nem én hajigáltatom ma­gamnak a koszorúkat. — No hát önnek valamelyik tisztelője. Vala­mi örült herczeg. Hisz az egyre megy. Szépnek lenni, roszul énekelni, koszorút kapni: az három olyan bűn egy bokrétában,a­mit a világ soha sem enged külön választani. — Jól van , szidjon ön , korholjon, ön zsém­bes vén professorom ! Tud-e még valami roszat felőlem ? Árpád elmosolyodott, s kezét nyújta Eveli­­nának. — Bocsánat, szép asszony. Az eddigi gorom­báskodások a művész tanító zsémbelései voltak a művésznő tanítványhoz. — Ez meg van. Hát már most megint legyünk gyermekek és enyeleg­­jünk. Előhozzam az ostáblát? akar ön „hanzlit“ játszani velem? vagy kézreverősdit ? Ez a vidám hang ismét átmelegítette Evelina kedélyét. Nevetett s ráütött Árpád ingerkedő kezére. — Hát már most mihez kezd ön, ha Kaufman urat elcsapta magától ? Férjhez megy megint ? Van már földből kibújó új férj ? úgy hiszem te­rem az, mint a champignon. Vagy fentartjuk a művésznői autonómiát? Evelina lesüte a szemeit és elgondolkozott. — Nekem senkim sincs. Szólt elszomorodva. — Ühüm! De ez nem annyit tesz, hogy „én senkinek sem vagyok.“ — Ugyanazt teszi. Nem is akarok senkié len­ni. Én magamon soha úrrá nem teszek mást, mint a ki velem egyenlő rangú! Lássa ön. A szénhordó leány, ki mezítláb szökött el a tárná­ból, feltartja a rangját. A­kinek én valaha he­lyet engedek a szívemben, annak szabad korlát­lan urnak kell lenni, mint a­milyen asszonynak én vagyok. Nem függni semmi úrtól, nem függni semmi más, mint saját lángeszétől. Csodáltatni nem a pénzért, hanem saját ragyogásáért. Mű­vésznek és büszkének kell lenni. Ez elég vallomás volt, annak, a­ki érti. Árpád értette azt. Nagyon elkanyarodott rá. — Hm. Szép asszony! Hanem akkor olyan uton indult ön el, a­melyen ilyen emberrel nem fog szemközt találkozni. — Mit akar ön mondani ? Árpád széleskedő indulattal kelt fel. — Azt, hogy a művész fajtának vannak bizo­nyos bizarr fogalmai az élet felől. — Nézze ön, itt az asztalomon egy szép antik billikom, De midon herczegtől kaptam ajándékba egy hang­versenyem alkalmával. Ő viszont az ősétől örö­költe azt, kinek Nagy Péter czár ajándékozó. Hires emlék, remek mtt. Fejedelmek, herczegek ittak belőle. Meg is becsülöm. Benne tartom lá­togató jegyeimet. — Hanem asztalomhoz, ivásra, egy üveg poharat használok, melyet magam vet­tem tizenöt sousért s a melyből más nem ivott rajtam kívül soha. Evelina mélyen elpirult e kegyetlen mon­dásra. Árpád pedig föltette magában, hogy meg is magyarázza neki azt. — Ön, szép asszonyom, egy művészt keres, a ki büszke, szabad, korlátlan ura saját régiójá­nak , a ki önlángeszével világit maga körül, s ön azt képzeli, hogy egy ilyen szabad, büszke ember fog az ön oldala mellett ülni, mikor ön a Champs Elyséesbe kocsikázik, s hagyja maga után mondatni a világtól: „nézzétek, az ott Apollónak felkentje, de a lovak, mik kocsiját húzzák, nem a Hyppocrenek rúgott Pegazus utó­dai, hanem X. herczeg telivérei, s a­mitől az asszony ragyog, az nem férjének dicsősége, ha­nem Y. marquis gyémántjai! Talál ön egy ilyen embert, szép asszonyom? Szegény Evelina­ vesztére azt gondolta ki, hogy védelmezze magát e kegyetlen gyermek ellen. — És ha én elvetem magamtól a gyémánto­kat , az egész idegen ragyogást, mindent a mi nem az enyém, a mit meg nem érdemeltem, a mihez úgy jutottam, hogy nem adtam érte sem­mit, még egy mosolygó köszönetét sem . — és azután leszek semmi más, mint a mi vagyok, önmagamtól, művésznő , ha éjt napot egygyé teszek, hogy tehetségemet kiműveljem, hogy rajtam se ragyogjon semmi más, mint a művész dicsősége..........? Árpád erre aztán megmondta neki, a­mit még nem tudott. „A gyermekek és a bolondok igazat monda­nak !“ S Árpádban mind a kettőből volt valami. Amabból életkora, emebből művészete virtuális jogánál fogva. — Szép asszonyom, önből soha, de soha nem lesz művésznő. Ön azok közé a mostoha leányai közé tartozik a múzsának, a kiknek minden te­hetség meg van adva pazarul, csak egy nincs: a bátorság hozzá. Ön gyönyörűen énekel ide­haza, lángészszel, humorral játszik három ember előtt, de a­mint a proscenium lámpásait meglátja, hangja elfogódik, keble összeszorul, hamisan in­­tonál, nem lát, nem bail, nincs szeme, nincs fü­le. És a mellett úgy játszik, mint egy fabáb. Ezt úgy nevezik, hogy lámpaláz. És ebből soha sem gyógyul ki senki. Ez több szép tehetséget megölt már, mint a kritika. Ön persze a fejét rázza erre. S kivívott diadalai lényére hivatko­zik. Ne csalja ön magát. Én ismerem ezt a mi mesterségünket egész a színpadi villámcsináló gépig, s tudom, hogy mi okozza a színpadi menny­dörgést ? •— Ön diadalt ül, tapsokat kap, koszo­rúk közt jár minden föllépésekor. Másnap ma­gasztaló bírálatokat olvas azokban a lapokban, a­mik asztalát ellepik. Az mind aranyfüst. Tart addig, a­míg ö­nek gazdag pártfogói vannak Azok tudják, mibe kerül ez a módja az á­lló variásnak. De próbálja ön meg egyszer szétker­getni udvariéit, becsukni az ajtaját a magas pártfogók elől, s álljon ki a színpadra azzal a követeléssel : „most ne n­e­k­e­m, de értem tapsoljatok !“ majd meg fogja tudni, milyen ol­csó a fütty ? a megölő critica pedig épen — in­gyen ! Evelina megsemmisülve hajta le fejét. Hiszen tudta ő jól, hogy ez mind igaz. Árpád könnyen vette a dolgot, mint művész, s nehezen vette, mint ifjú. A divathölgyet látta maga előtt, a kinek nincs mért hízelegjen az egyenes lelkű műér­tő, miért Országgyűlés. A képviselőház 186. ülés® junius 10-én délelőtt 10 órakor. Elnök: Somsich Fál; jegyző Mihályi Péter. A kormány részéről jelen volt: Andrássy Gy. gr., Gorové István, Szlávy József, Kerkápolyi K., Bedekovics K. A múlt ü­lés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja Mármaros megye feliratát, melyben járásbíróságainak számát kettővel sza­­porittatni kéri; -- Kőszeg város feliratát melyben a sz. k. városok rendezését külön tör­vény tárgyául kéri felvétetni (Helyeslés); — Kő­vár vidék feliratát, melyben részére három járás­bíróság felállítását kéri; — Biharmegye felira­tát az incompatibilitási törvénynek megalkotása iránt. (Helyeslés.) Budaváros feliratát a lelencz­­ügyben intézkedés tétele iránt. (Helyeslés. De­rültség) . — Ugyanannak feliratát az államva­­gyonról szóló kimutatás megküldése tárgyában. — A Jászkun kerületek közönségének feliratát, melyben a belügyminisztériumot egy oly újabb törvényjavaslat elő terjesztésére kéri utasittatni, mely az 1848. 25-ik t. czikket az ország minden hatóságaira kiterjeszti; — Pest város feliratát az alföld fiumei vasút pozsegai részvonalának kereskedelmi érdekek szempontjából való mel­lőzése és helyébe vagy esetleg amazzal együtt az eszék-bródi vonalnak kiépítése iránt; —• Bu­da és Arad városok feliratait hazánk ezredéves felállásának megünneplése iránt; *— Debreczen város feliratát a város törvényhatósági területe­ire századok óta beolvadt, hajdan nemesi birtok­­részek beczikkelyezése iránt. — Ádámy Rezső országgyűlési főterembiztos kérvényét egy or­szággyűlési naptár kiadási engedély tárgyában. Ihász Rudolf benyújtja Soprony város kér­vényét, melyben a­­hatóságok rendezéséről szóló miniszeri javaslat iránti észrevételeit és aggodal­mait adja elő. Antalffy Károly beadja Gyergyó kerülete kérvényét, melyben a törvényszék székhelyéül Gyergyó­ Sz.Miklóst kéri kijelöltetni. Szathmáry Károly a hasonszenvi orvosi egyletnek az egyetemi tanszék és kóroda felál­lítására vonatkozó kérvényét adja be. Mocsáry Lajos benyújtja Miskolcz 538 pol­gárának kérvényét melyben aggályaikat fejezik ki a törvényhatósági­­javaslat felett és kijelentik tántoríthatlan ragaszkodásukat az ősi megyei önkormányzathoz. (Helyeslés balfelől.) Péchy Tamás egy honvédtiszt kérvényét nyújtja be, melyben a számadások melléklésé­vel 49-ben tett kiadásait megtéríttetni kéri. Székely Péter beadja Tisza Füred, Igar és Szőllős 797 polgára kérvényét, melyben kérik, hogy a megye területű törvényszéki és igazság­szolgáltatás tekintetében jelen határaiban meg­­hagyassék. Mindezen kérvények a kérvényi bizottsághoz utasittattak. Gorove István közlekedési miniszter egy újabb novelláris törvényjavaslatot tesz le a ház asztalára, mely az 1868: 45-ik t. sz. azon hatá­rozatát, hogy a keleti vasút n­yárad­ brassói fő­vonala Kolosvárról, Pata és Bécs felé irányoz­­tassék, akkép módosítja, hogy ezen vonal Ko­­losvártól P Sz-Miklós és Kolozs felé onnan­ pe­dig a Világos völgyben Gyéresre vezettessék. Ki fog nyomatni és szétosztatni. Következik a napirend, melynek első tár­gya a Ferencz csatornára vonatkozó­­javaslat végmegszavazása. A ház egyhangúlag elfogadja. A második tárgy: az alföld-fiumei vasút eszék-szisze­k-k­árolyvárosi részének kiépítéséről szóló­­javaslat. A központi bizottságnak ajánló véleményének felolvasása után Szőgyényi László előadó ezt hosszabb indokoló beszéddel kiséri. Az engedé­lyezendő vasút három vonalból áll u. m. a) Eszék­től Nasitzon, Pozsegán, Uj-Gradiskán át a Száva balpartján Sziszekig; b) Sziszektől a Kulpa völ­gyön át Károlyvárosig; c) Uj-Gradiskától Bró­­don át Mitroviczáig vezető vonaloktól. A pénz­ügyi és vasúti bizottságok e vonalokat tárgyal­ván a fősulyt az eszék-sziszekb­e fektették, mely iránt a horvát képviselők azon óhajukat fejez­ték ki, hogy ez Nasitz és Pozsega érintkezésé­vel Szlavónország közepén vonuljon át. A bi­zottságok elismerik, hogy a két végpont össze­kötésénél czélszerűbb lett volna technikai és for­galmi szempontokból a sokak által óhajtott és sürgetett diakovár-brodi Száva vonal, de viszont kiemelik, hogy Nasitz-Pozsega érintésével a fen­tartási költség csekélyebb lesz amazért­ál, mely­nek süppedékes talaján még a Száva kiá­­radásainak is folytonosan ki volna téve. A na­­sitz pozsegai irány azonfelül közgazdászai­, hon­védelmi és végül méltányossági és politikai okoknál fogva is ajánlatosabb és azért a központi bizottság részéről annak elfogadását ajánlja. A II-ik osztály által beadott külön­vélemény tárgyalását, minthogy az e vasútvonal irányára nem vonatkozik, máskorra kéri halasztatát. A különvélemény ugyanis következő hat­ ja­vaslatot ad­ be: Határozza el a ház, hogy fon­tosabb vasúti kérdéseknél a vasúti bizottság ér­demleges határozathozatal előtt szakférfiakat hallgasson ki, s jelentését ezek véleménye kísé­retében terjeszsze a ház elé. A ház e határozat tárgyalásának elhalasztá­sába belenyugszik, és a­­javaslat általános tár­gyalásába bocsátkozott. Závics József (horvát) előadván mindazon p­azisokat melyeken a vasútvonal 1840 óta ke­resztül ment, midőn ezt Széchenyi lege­lőször megpendité, a­­javaslat elfogadását pénz­ügyi,hadászati és politikai okoknál fogva ajánlja. Wahrmann Mór nem kecsegteti magát az­zal hogy felszólalásának megbuktató sikere le­gyen, de legalább kötelességét teljesíti, midőn aggodalmát kinyilvánítja. A kormány és a bi­zottságok által ajánlott eszék-nasitz pozsegai vo­nalt ellenzi, mert az tetemesebben többe kerül a diakovár-brodi vonalnál. Mert míg az első 17 mértföldnyi hosszúságban összesen 11.360.760 frtot igényelne, az utóbbi, mely 4­,0 mértföld­­del rövidebb csak 8 millió 492.228 frtba kerül­ne. De még ezen körülbelül 3 milliónyi költség nem fejezi ki e különbséget. A kormány a­­ja­­vaslatban egy még ide nem tartozó részt vett föl t. i. a Gradiskától Bródon át Mitroviczáig vezető vonalt. Ez hibásan került ide be, mert ez nem köti össze Eszéket Fiuméval. E vonal költ­sége ismét 6 milliót tesz ki, így tehát a különb­ség nem 3, hanem 9 millió.­­- A Bróddal való összeköttetést sok egyéb oknál fogva azért is kí­vánatosabbnak tartja, mert az egész bosniai ke­reskedelem most is Brodon mint középúton megy keresztül és ha a vasút nem erre vitetik akkor a bosniai kereskedelem Pest helyett Fiu­­mének és Bécsnek veszi útját. A bizottságok véleményeikben e határozatlan kifejezést is használják, hogy e vonat kiépítését politikai okok indokolják. Nem akarja keresni, melyek azok, de ő csak egy politikát ismer és ez abban áll: a népnek anyagi s szellemi jólé­tét mindenütt előmozdítani, és ez csak józan ta­karékosság és üdvös törvények által történhe­tik. Ezen politika érdekében a­­javaslatot el nem fogadhatja és azért elleninditványt tesz mely abban áll: az alföld-fiumei vasút eszék-sziszek­­károly városi részének kiépítése tárgyában be­nyújtott törv. javaslatnak második §-a ekkép szerkesztessék: az engedélyezendő vasutak a következők: a) Eszéktől Diakóváron (Bróodon, Gradiskán át Sziszekig, b.) Sziszektől a Kulpa völgyén át Károlyvárosig. Egyszersmind arra lenne utasítandó a kor­mány hogy terjesszen a ház elé oly törvényja­vaslatot, mely a horvát szlavóniai vasutaknak egész hálózatát adja, a melyből megítélhesse a ház mi szükséges s mi módon legyen a szüksé­ges leghelyesebben és legjobban létesítendő. Gorové István miniszer elismeri, hogy az előtte szóló által felhozott adatok részben igazak, de hogy sem a kormány sem a bizottságok nem vonták le ezekből az előadott következtetést, an­nak oka, hogy más álláspontot foglaltak el. T. i. nem kizárólag Magyarország érdekét tartották ezen előtt, hanem kielégíteni akarták egy társ­ország kívánalmát is. (Helyeslés jobbról.) Wahr­mann a két vonal közti különbséget milliókra téve, míg az a valóságban csak 54 ezer frt. He­lyesli azon népetet, hogy a kereskedelemnek, kell egy bizonyos központtal bírnia. Ez Buda**­pestre volt értve. Tökéletesen osztja e nézetet de hibás volt alkalmazása e­­javaslatnál, mert e pillanatban nem arról van szó, hogy Magyaror­szág központjának építsünk vasutat az Adria vagy Bosnia felé, hanem e pillanatban arról van szó, hogy az alföld összeköttessék Fiuméval és hogy a forgalomnak egy vagy más vonalat nyis­sunk. (Helyeslés). Nincs senki talán a házban — úgymond —■ ki inkább érezné azt, mint­­ hogy e­ tekintetben történtek már vasút politikánkban oly lépések, melyek nem égé

Next