A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-11 / 132. szám
132. szám. Vill. évfolyam, Reggeliklatta# Pest, UTC. Szombat, június IL Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.*7. földszint. Előfizetési díj: Fostón küldve, vagy Budapesten háshol hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . 1 írt. *5 kr. 3 hónapra........................5 „ 60 „ 6 hónapra........................11 Kr „ Az esti kiadás postai kukinküldéseért felel-Etetés havon kint ........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapba® megkezdhető , s ennak bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog szimutatni. ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási ülj. 8 hasábos ilyféle betű sora . . . 1 kr. Bélyegdij minden hegtatánért . . 30 „ Terjedi'Irm s hirdetések többszöri beiktatás aollett kedvízöbb föltételek alatt vétetünk föl. — Nyüt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. §$§»“■ -az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JUNIUS 10. Gróf Batthyány Lajos özvegye ő méltósága a következő sorok közzétételére hívta fel szerkesztőségünket: Pest, jun. 10. 1870. Szivem mélyéből megindittatva azon páratlan s nagyszerű részvét által, mely istenben boldogult férjem néhai gróf Batthyány Lajos hűlt tetemeinek nemes Pest városa által rendezett ünnepélyes el- takarittatása alkalmával a nemzet minden osztálya részéről nyilvánult; ezennel kedves kötelességemnek tartom legforróbb hálámat fejezni ki mindazon mélyen tisztelt törvényhatóságoknak, egyleteknek és testületeknek, melyek kiküldött képviselőik által a gyászünnepély nagyszerűségét emelni törekedtek, — de egyszersmind bensőleg megrendülve kedélyemben a gyászos múlt keserű emlékeinek felelevenítése által, legmélyebb sajnálattal kénytelen valék lemondani azon szerencséről, hogy jelenlegi megindult kedélyhangulatomban a kiküldött tisztelt választmányokat egyenként személyesen fogadhattam volna. Meg lehetnek győződve a tisztelt küldöttségek tagjai, valamint a haza minden polgárai, miként mélyen s örökre szívembe vésve maradandó gyermekeim által szent kegyelettel fog ápoltatni emléke a folyó évi jun. hó legközelebb múlt három napjának, melyek folyamában istenben elhunyt felejthetetlen férjem hamvainak Pest városa nemes kezdeményezése s áldozatkészsége, úgy a nemzet nagyszerű részvéte által igazság szolgáltatott. *) Gr. Batthyány Lajos, özvegye. Adakozások A honvédmenházra: Kelepecz Ferencz jegyző Görbédén gyűjtött 23 frt 50 krt. G 1o ss á k. Picard története, oly tanulságos, hogy szükségesnek tartjuk röviden előadni és pár glossával kisérni — mindnyájunk okulására. A plebiscitum ellen a franczia aloldal minden tagja és az összes párisi és vidéki sajtó democrat képviselői egy közös manifestumot írtak alá, de Picard azt akará, hogy a képviselők külön írják alá tiltakozásukat, ne a sajtó képviselőivel együtt, s mert a tanácskozásban leszavazták, kilépett a bizottmányból, külön tiltakozást írt és akadt 17 társa. Hogy benső indoka mi volt ? Azt máig sem tudja bizonyosansenki, de a legtöbben azt hiszik, hogy a személyes hiúság és vezérkedésre vágyás. Sőt czélját sem jelenté ki sehol, és hogy ő pártot akarna alakítani, melynek „Reform“ iránya legyen, azt épen tagadta, s tudtunkkal „reform“ párt alakítását az európai journalistikában csak egy lap tulajdonítá neki, a „Pesti Napló.“ Hanem egy vád talált legtöbb hitelre, hogy t. i. ő „monarchicus compromissumokra“ törekszik, legalább Grevynek, a *) Kéretnek a többi lapok. szerkesztőségei ezen nyilatkozatnak szives átvételére és közlésére. baloldal elnökének hozzá intézett levele-Eb ből is e vád rr ki. E vád nagy általánosságából csak a „Napló“ olvasott ki „Reform“ pártot, hanem mi egyebet, jóval tanulságosabb dolgokat olvastunk ki abból, s erre akarjuk olvasóink figyelmét felhívni — a „Napló“ érdekében. Az a párt, melyet ez ügyben Grevy képviselt, nem nevezhető az engesztelhetetlenek pártjának, mert Jules Favre ép úgy tagja annak, mint Gambetta, Jules Simon és Ferry ép úgy, mint Raspail, ha ugyan az „engesztelhetetlen“ név alatt nem az elvekhez való szigorú ragaszkodást, hanem az eljárási modor merev tagadó terméketlenségét értjük. És ha a „Napló“ mindezeket, csak azét, mert Ollivier kormánya ellen közös ellenzéket képeznek, egy kalap alatt „engesztelhetetlenek“-nek nevezte — nagy tévedést követett el — metaforája kedvéért. Hanem az áll, hogy e párt egyhangúlag repudiálja a compromissumot a monarchiával, és ha ez volt Picard szakadásának oka, a dolognak nagy jelentősége van. Mert, ha már nemcsak Raspail és Gambetta, hanem Grévy árnyalata is kimondja, hogy a monarchiával alkudni nem akar, s azt teszi, hogy a republicáni irány Francziaországban már nem csak a hevesvérűek fejében van meg, hanem az ellenzék alapja, s ez tesz aztán lehetetlenné a franczia és magyar pártállás közt minden bármely alakú párhuzamot — az irány és czél tekintetében. Ha Picarddal Grevy és társai menüi nem akartak, annak két fő oka volt. Az első az, hogy a monarchia és a köztársaság eszméje közt egyeztethetetlen elvi ellentét van, tehát az elvek terén transactióról szó nem lehet. És a második, az ellenzék eddigi eljárása, mert ez ellenzék eljárása eddig sem volt „merev tagadás “, mint ahogy megint csak a „Napló“ fogja rá, hanem tevékeny működés, amennyiben minden nevezetes kérdésben kész törvényjavaslatokkal lépett fel, és minden munkálatban részt vett; tehát Picard nem mondhatja el józan észszel Parisban az „opponálnak , opponálnak“ról azt a monológot, melyet Pesten mondat el vele a „Napló“ — a maga gyönyörűségére. Hanem azért mond a „Napló“ egy igaz dolgot is — félig. Megrójja a franczia ellenzéket azért, hogy miért nem fogadja el a császári alkotmányt alapul, mert így a császár hozzájuk sohasem fordulhat, és így mindig a „nem eléggé szabadelvű Ollivier-kormány“ lesz nyakán, ha ugyan még nem következik egy roszabb — a Roucheré. Ez igaz — félig. Hogy ha a császárság eszméjét az eszék el nem fogadja , úgy csak akkor fog kormányra jutni, ha a császárság bukik. Lehet, hogy czélja ez, s hogy ezt így hamarább elérni véli. Hanem, ha mindjárt elfogadná is a császárság eszméjét, azért még nem kell elfogadnia a „császári alkotmányt“, úgy a mint pl. azt Ollivier kormánya megcsinálta, melyről a „Napló“ is beismeri, hogy „nem eléggé szabad-*elvű“, habár plebiscitumának „hozsannát“ kiáltott is. Legjobban megmagyarázza e két dolog közti különbséget a mi helyzetünk. A mi ellenzékünk a monarchiát elfogadta, a dynastia iránt hű, de a Deák alkotmányát nem szereti. Ha a kamarában többségre jut, és ha alkotmányos világunk van, — akkor az uralkodónak el kell fogadnia az általa alakított kormányt, hacsak nem tesszük fel, hogy — államcsíny készül, de ez csak az 1867-iki vivmányok veszélyes voltát bizonyítná. Aki tehát a franczia pártállásból következtetést akarna vonni a magyar pártállásra, annak legelébb is figyelnie kellene arra, hogy „köztársaság“ és egy dynastia közt compromissum létre nem jöhet, de egy alkotmányos uralkodónak a nemzet többségének akarata előtt meg kell hajolni, ha egyszer az a monarchia terén áll, és az uralkodónak tenne rosz szolgálatot az, ki neki csak egy párt és az államcsíny közt ajánlana választást. Sőt, hogy Picard sem úgy fogja fel az ellenzék kormányképességének lényeges feltételét, mint a „Pesti Napló“ —t. i., hogy amit a kormányon levő párt alkotott, azt az ellenzéknek elvei megtagadásával feltétlenül el kell fogadnia, — bizonyítja Picardnak a szakadást véglegessé tevő végnyilatkozata is, melyben határozottan kimondja, hogy a „személyes kormánynyal", tehát Ollivier alkotmányával — ő legalább ezt nevezi úgy — transigálni nem fog soha, czélja csak egy, „minden szabadelvű“ elemnek nyitva levő és nem „zárkózott“ baloldal alakítása. És így a „Napló“ monológja egészen elesik. Hanem amiért a „Napló“ a franczia pártállást tévesen fogta fel, egy örvendetes jelenséget mégis kivettünk czikkéből, s ezt ki kell emelnünk. Ha t. i. elfogadjuk a „Napló“ feltevését, hogy a franczia ellenzék magatartása merev, terméketlen és hogy Picard czélja egy „Reform“ párt alakítása volt, ő e „reform“ pártnak örülne, kárhoztatja azt a Gauloist és ezt a Giboyert, ki Picardot ezért megtámadná, sajnálná Picardot, ha megrettenve visszavonulna és ígya dolgot elejtené, — szóval, szeretné, ha a „franczia“ ellenzék és a nem eléggé szabadelvű kormány pártjának szabadelvű elemei egy „reform“ pártot alakítnának, és így bevallja azt, hogy Ollivier kormánya nem szabadelvű, mit eddig soha sem tett, és hogy az ellenzék törekvése szabadelvű, csak egyet óhajt még, hogy termékeny is legyen. Szavát ne felejtse! Visszatérve pedig Picardra, csak még egyet jegyzünk meg. Mindazt, mivel őt vádolják, Picard tagadja, de egyet legutóbbi nyilatkozatában is beismer, és ez az, hogy czélja az volt, miszerint a kamara két pártra oszoljék : egyik felében legyenek a független elemek, a másikban a „hivatalos csoport.“ És miért akará ezt ? Hogy a „mairek választásáról szóló“ törvényjavaslat keresztül ne menjen, mert akkor, a szabadelvnek minden törekvésének vége van. A „mairek“ a városi polgármesterek, a municipiumok önállásának képviselői — szóval, és az a kérdés ez, mi nálunk jóval nagyobb mértékben és téren, a megyei törvényjavaslat. Picard ezt az egy, igazán beismert törekvését nem emelte ki a „Napló“, — pedig erre igazán el lehet mondani: fiat applicatio. Hegedűs Sándor. TARCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. ÖTÖDIK KÖTET. (Folytatás.) Semmivé lenni. Csaknem sírva menté magát. — De, kérem, hisz nem én hajigáltatom magamnak a koszorúkat. — No hát önnek valamelyik tisztelője. Valami örült herczeg. Hisz az egyre megy. Szépnek lenni, roszul énekelni, koszorút kapni: az három olyan bűn egy bokrétában,amit a világ soha sem enged külön választani. — Jól van , szidjon ön , korholjon, ön zsémbes vén professorom ! Tud-e még valami roszat felőlem ? Árpád elmosolyodott, s kezét nyújta Evelinának. — Bocsánat, szép asszony. Az eddigi gorombáskodások a művész tanító zsémbelései voltak a művésznő tanítványhoz. — Ez meg van. Hát már most megint legyünk gyermekek és enyelegjünk. Előhozzam az ostáblát? akar ön „hanzlit“ játszani velem? vagy kézreverősdit ? Ez a vidám hang ismét átmelegítette Evelina kedélyét. Nevetett s ráütött Árpád ingerkedő kezére. — Hát már most mihez kezd ön, ha Kaufman urat elcsapta magától ? Férjhez megy megint ? Van már földből kibújó új férj ? úgy hiszem terem az, mint a champignon. Vagy fentartjuk a művésznői autonómiát? Evelina lesüte a szemeit és elgondolkozott. — Nekem senkim sincs. Szólt elszomorodva. — Ühüm! De ez nem annyit tesz, hogy „én senkinek sem vagyok.“ — Ugyanazt teszi. Nem is akarok senkié lenni. Én magamon soha úrrá nem teszek mást, mint a ki velem egyenlő rangú! Lássa ön. A szénhordó leány, ki mezítláb szökött el a tárnából, feltartja a rangját. Akinek én valaha helyet engedek a szívemben, annak szabad korlátlan urnak kell lenni, mint amilyen asszonynak én vagyok. Nem függni semmi úrtól, nem függni semmi más, mint saját lángeszétől. Csodáltatni nem a pénzért, hanem saját ragyogásáért. Művésznek és büszkének kell lenni. Ez elég vallomás volt, annak, aki érti. Árpád értette azt. Nagyon elkanyarodott rá. — Hm. Szép asszony! Hanem akkor olyan uton indult ön el, amelyen ilyen emberrel nem fog szemközt találkozni. — Mit akar ön mondani ? Árpád széleskedő indulattal kelt fel. — Azt, hogy a művész fajtának vannak bizonyos bizarr fogalmai az élet felől. — Nézze ön, itt az asztalomon egy szép antik billikom, De midon herczegtől kaptam ajándékba egy hangversenyem alkalmával. Ő viszont az ősétől örökölte azt, kinek Nagy Péter czár ajándékozó. Hires emlék, remek mtt. Fejedelmek, herczegek ittak belőle. Meg is becsülöm. Benne tartom látogató jegyeimet. — Hanem asztalomhoz, ivásra, egy üveg poharat használok, melyet magam vettem tizenöt sousért s a melyből más nem ivott rajtam kívül soha. Evelina mélyen elpirult e kegyetlen mondásra. Árpád pedig föltette magában, hogy meg is magyarázza neki azt. — Ön, szép asszonyom, egy művészt keres, a ki büszke, szabad, korlátlan ura saját régiójának , a ki önlángeszével világit maga körül, s ön azt képzeli, hogy egy ilyen szabad, büszke ember fog az ön oldala mellett ülni, mikor ön a Champs Elyséesbe kocsikázik, s hagyja maga után mondatni a világtól: „nézzétek, az ott Apollónak felkentje, de a lovak, mik kocsiját húzzák, nem a Hyppocrenek rúgott Pegazus utódai, hanem X. herczeg telivérei, s amitől az asszony ragyog, az nem férjének dicsősége, hanem Y. marquis gyémántjai! Talál ön egy ilyen embert, szép asszonyom? Szegény Evelina vesztére azt gondolta ki, hogy védelmezze magát e kegyetlen gyermek ellen. — És ha én elvetem magamtól a gyémántokat , az egész idegen ragyogást, mindent a mi nem az enyém, a mit meg nem érdemeltem, a mihez úgy jutottam, hogy nem adtam érte semmit, még egy mosolygó köszönetét sem . — és azután leszek semmi más, mint a mi vagyok, önmagamtól, művésznő , ha éjt napot egygyé teszek, hogy tehetségemet kiműveljem, hogy rajtam se ragyogjon semmi más, mint a művész dicsősége..........? Árpád erre aztán megmondta neki, amit még nem tudott. „A gyermekek és a bolondok igazat mondanak !“ S Árpádban mind a kettőből volt valami. Amabból életkora, emebből művészete virtuális jogánál fogva. — Szép asszonyom, önből soha, de soha nem lesz művésznő. Ön azok közé a mostoha leányai közé tartozik a múzsának, a kiknek minden tehetség meg van adva pazarul, csak egy nincs: a bátorság hozzá. Ön gyönyörűen énekel idehaza, lángészszel, humorral játszik három ember előtt, de amint a proscenium lámpásait meglátja, hangja elfogódik, keble összeszorul, hamisan intonál, nem lát, nem bail, nincs szeme, nincs füle. És a mellett úgy játszik, mint egy fabáb. Ezt úgy nevezik, hogy lámpaláz. És ebből soha sem gyógyul ki senki. Ez több szép tehetséget megölt már, mint a kritika. Ön persze a fejét rázza erre. S kivívott diadalai lényére hivatkozik. Ne csalja ön magát. Én ismerem ezt a mi mesterségünket egész a színpadi villámcsináló gépig, s tudom, hogy mi okozza a színpadi mennydörgést ? •— Ön diadalt ül, tapsokat kap, koszorúk közt jár minden föllépésekor. Másnap magasztaló bírálatokat olvas azokban a lapokban, amik asztalát ellepik. Az mind aranyfüst. Tart addig, amíg önek gazdag pártfogói vannak Azok tudják, mibe kerül ez a módja az álló variásnak. De próbálja ön meg egyszer szétkergetni udvariéit, becsukni az ajtaját a magas pártfogók elől, s álljon ki a színpadra azzal a követeléssel : „most ne nekem, de értem tapsoljatok !“ majd meg fogja tudni, milyen olcsó a fütty ? a megölő critica pedig épen — ingyen ! Evelina megsemmisülve hajta le fejét. Hiszen tudta ő jól, hogy ez mind igaz. Árpád könnyen vette a dolgot, mint művész, s nehezen vette, mint ifjú. A divathölgyet látta maga előtt, a kinek nincs mért hízelegjen az egyenes lelkű műértő, miért Országgyűlés. A képviselőház 186. ülés® junius 10-én délelőtt 10 órakor. Elnök: Somsich Fál; jegyző Mihályi Péter. A kormány részéről jelen volt: Andrássy Gy. gr., Gorové István, Szlávy József, Kerkápolyi K., Bedekovics K. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja Mármaros megye feliratát, melyben járásbíróságainak számát kettővel szaporittatni kéri; -- Kőszeg város feliratát melyben a sz. k. városok rendezését külön törvény tárgyául kéri felvétetni (Helyeslés); — Kővár vidék feliratát, melyben részére három járásbíróság felállítását kéri; — Biharmegye feliratát az incompatibilitási törvénynek megalkotása iránt. (Helyeslés.) Budaváros feliratát a lelenczügyben intézkedés tétele iránt. (Helyeslés. Derültség) . — Ugyanannak feliratát az államvagyonról szóló kimutatás megküldése tárgyában. — A Jászkun kerületek közönségének feliratát, melyben a belügyminisztériumot egy oly újabb törvényjavaslat elő terjesztésére kéri utasittatni, mely az 1848. 25-ik t. czikket az ország minden hatóságaira kiterjeszti; — Pest város feliratát az alföld fiumei vasút pozsegai részvonalának kereskedelmi érdekek szempontjából való mellőzése és helyébe vagy esetleg amazzal együtt az eszék-bródi vonalnak kiépítése iránt; —• Buda és Arad városok feliratait hazánk ezredéves felállásának megünneplése iránt; *— Debreczen város feliratát a város törvényhatósági területeire századok óta beolvadt, hajdan nemesi birtokrészek beczikkelyezése iránt. — Ádámy Rezső országgyűlési főterembiztos kérvényét egy országgyűlési naptár kiadási engedély tárgyában. Ihász Rudolf benyújtja Soprony város kérvényét, melyben ahatóságok rendezéséről szóló miniszeri javaslat iránti észrevételeit és aggodalmait adja elő. Antalffy Károly beadja Gyergyó kerülete kérvényét, melyben a törvényszék székhelyéül Gyergyó Sz.Miklóst kéri kijelöltetni. Szathmáry Károly a hasonszenvi orvosi egyletnek az egyetemi tanszék és kóroda felállítására vonatkozó kérvényét adja be. Mocsáry Lajos benyújtja Miskolcz 538 polgárának kérvényét melyben aggályaikat fejezik ki a törvényhatóságijavaslat felett és kijelentik tántoríthatlan ragaszkodásukat az ősi megyei önkormányzathoz. (Helyeslés balfelől.) Péchy Tamás egy honvédtiszt kérvényét nyújtja be, melyben a számadások melléklésével 49-ben tett kiadásait megtéríttetni kéri. Székely Péter beadja Tisza Füred, Igar és Szőllős 797 polgára kérvényét, melyben kérik, hogy a megye területű törvényszéki és igazságszolgáltatás tekintetében jelen határaiban meghagyassék. Mindezen kérvények a kérvényi bizottsághoz utasittattak. Gorove István közlekedési miniszter egy újabb novelláris törvényjavaslatot tesz le a ház asztalára, mely az 1868: 45-ik t. sz. azon határozatát, hogy a keleti vasút nyárad brassói fővonala Kolosvárról, Pata és Bécs felé irányoztassék, akkép módosítja, hogy ezen vonal Kolosvártól P Sz-Miklós és Kolozs felé onnan pedig a Világos völgyben Gyéresre vezettessék. Ki fog nyomatni és szétosztatni. Következik a napirend, melynek első tárgya a Ferencz csatornára vonatkozójavaslat végmegszavazása. A ház egyhangúlag elfogadja. A második tárgy: az alföld-fiumei vasút eszék-sziszek-károlyvárosi részének kiépítéséről szólójavaslat. A központi bizottságnak ajánló véleményének felolvasása után Szőgyényi László előadó ezt hosszabb indokoló beszéddel kiséri. Az engedélyezendő vasút három vonalból áll u. m. a) Eszéktől Nasitzon, Pozsegán, Uj-Gradiskán át a Száva balpartján Sziszekig; b) Sziszektől a Kulpa völgyön át Károlyvárosig; c) Uj-Gradiskától Bródon át Mitroviczáig vezető vonaloktól. A pénzügyi és vasúti bizottságok e vonalokat tárgyalván a fősulyt az eszék-sziszekbe fektették, mely iránt a horvát képviselők azon óhajukat fejezték ki, hogy ez Nasitz és Pozsega érintkezésével Szlavónország közepén vonuljon át. A bizottságok elismerik, hogy a két végpont összekötésénél czélszerűbb lett volna technikai és forgalmi szempontokból a sokak által óhajtott és sürgetett diakovár-brodi Száva vonal, de viszont kiemelik, hogy Nasitz-Pozsega érintésével a fentartási költség csekélyebb lesz amazértál, melynek süppedékes talaján még a Száva kiáradásainak is folytonosan ki volna téve. A nasitz pozsegai irány azonfelül közgazdászai, honvédelmi és végül méltányossági és politikai okoknál fogva is ajánlatosabb és azért a központi bizottság részéről annak elfogadását ajánlja. A II-ik osztály által beadott különvélemény tárgyalását, minthogy az e vasútvonal irányára nem vonatkozik, máskorra kéri halasztatát. A különvélemény ugyanis következő hat javaslatot ad be: Határozza el a ház, hogy fontosabb vasúti kérdéseknél a vasúti bizottság érdemleges határozathozatal előtt szakférfiakat hallgasson ki, s jelentését ezek véleménye kíséretében terjeszsze a ház elé. A ház e határozat tárgyalásának elhalasztásába belenyugszik, és ajavaslat általános tárgyalásába bocsátkozott. Závics József (horvát) előadván mindazon pazisokat melyeken a vasútvonal 1840 óta keresztül ment, midőn ezt Széchenyi legelőször megpendité, ajavaslat elfogadását pénzügyi,hadászati és politikai okoknál fogva ajánlja. Wahrmann Mór nem kecsegteti magát azzal hogy felszólalásának megbuktató sikere legyen, de legalább kötelességét teljesíti, midőn aggodalmát kinyilvánítja. A kormány és a bizottságok által ajánlott eszék-nasitz pozsegai vonalt ellenzi, mert az tetemesebben többe kerül a diakovár-brodi vonalnál. Mert míg az első 17 mértföldnyi hosszúságban összesen 11.360.760 frtot igényelne, az utóbbi, mely 4,0 mértfölddel rövidebb csak 8 millió 492.228 frtba kerülne. De még ezen körülbelül 3 milliónyi költség nem fejezi ki e különbséget. A kormány ajavaslatban egy még ide nem tartozó részt vett föl t. i. a Gradiskától Bródon át Mitroviczáig vezető vonalt. Ez hibásan került ide be, mert ez nem köti össze Eszéket Fiuméval. E vonal költsége ismét 6 milliót tesz ki, így tehát a különbség nem 3, hanem 9 millió.- A Bróddal való összeköttetést sok egyéb oknál fogva azért is kívánatosabbnak tartja, mert az egész bosniai kereskedelem most is Brodon mint középúton megy keresztül és ha a vasút nem erre vitetik akkor a bosniai kereskedelem Pest helyett Fiumének és Bécsnek veszi útját. A bizottságok véleményeikben e határozatlan kifejezést is használják, hogy e vonat kiépítését politikai okok indokolják. Nem akarja keresni, melyek azok, de ő csak egy politikát ismer és ez abban áll: a népnek anyagi s szellemi jólétét mindenütt előmozdítani, és ez csak józan takarékosság és üdvös törvények által történhetik. Ezen politika érdekében ajavaslatot el nem fogadhatja és azért elleninditványt tesz mely abban áll: az alföld-fiumei vasút eszék-sziszekkároly városi részének kiépítése tárgyában benyújtott törv. javaslatnak második §-a ekkép szerkesztessék: az engedélyezendő vasutak a következők: a) Eszéktől Diakóváron (Bróodon, Gradiskán át Sziszekig, b.) Sziszektől a Kulpa völgyén át Károlyvárosig. Egyszersmind arra lenne utasítandó a kormány hogy terjesszen a ház elé oly törvényjavaslatot, mely a horvát szlavóniai vasutaknak egész hálózatát adja, a melyből megítélhesse a ház mi szükséges s mi módon legyen a szükséges leghelyesebben és legjobban létesítendő. Gorové István miniszer elismeri, hogy az előtte szóló által felhozott adatok részben igazak, de hogy sem a kormány sem a bizottságok nem vonták le ezekből az előadott következtetést, annak oka, hogy más álláspontot foglaltak el. T. i. nem kizárólag Magyarország érdekét tartották ezen előtt, hanem kielégíteni akarták egy társország kívánalmát is. (Helyeslés jobbról.) Wahrmann a két vonal közti különbséget milliókra téve, míg az a valóságban csak 54 ezer frt. Helyesli azon népetet, hogy a kereskedelemnek, kell egy bizonyos központtal bírnia. Ez Buda**pestre volt értve. Tökéletesen osztja e nézetet de hibás volt alkalmazása ejavaslatnál, mert e pillanatban nem arról van szó, hogy Magyarország központjának építsünk vasutat az Adria vagy Bosnia felé, hanem e pillanatban arról van szó, hogy az alföld összeköttessék Fiuméval és hogy a forgalomnak egy vagy más vonalat nyissunk. (Helyeslés). Nincs senki talán a házban — úgymond —■ ki inkább érezné azt, mint hogy e tekintetben történtek már vasút politikánkban oly lépések, melyek nem égé