A Hon, 1872. június (10. évfolyam, 125-149. szám)

1872-06-07 / 130. szám

ta s érkezése idejét f. h. 3-ára is jegyezte 9 órakor reggel ülvén össze a választmány, én is oda mentem. Nem sokára előkerült az én beadványom, mely mintegy 450 reclamatiót tartalmazott. — Megjegyzendő, hogy az egész választmányban egyetlen egy baloldali tag sem volt; én pedig, mint nem tagja nem szólalhattam fel semmi ellen, de még nem is volt, kit mondan­dóim előadására felhasználjak. — Előkerülvén tehát az én beadványom, egyik tag — Goócs, mohácsi szolgabiró — előadta, hogy azok későn érkeztek; — mert igaz ugyan, hogy a hirdetés bezárólag f. hó 3-át tűzi ki a beadványok határ­nap­jául, de—a választmány tegnap (2-án) ülést tartván , annak befejeztéig be nem érkezettek számba nem vehetők. — Hasztalan mondá az elnök, hogy a régi gyakorlat a napot gyertya­­gyújtásig számitá, — a határozat az inditvány értelmében mondatott ki, t. i., hogy azok félre teendők. Én erre a végzést kértem, s irományaimat, melyek holnapra igértettek. Most tehát az a kérdés, mi a teendőnk ?, hogy itt is ki ne játszassunk ?* Nendtwich Gyula. (Helyre­igazítás.) S­z.-S­o­m­l­y­ó, máj. 26. A „Reform* 134. és 136 dik számában Krasz­­namegyéről és személyemről is oly tudósítások foglalvák, melyek az igazsággal és tényál­ládok­kal merőben ellenkeznek. Az értesítést tisztán személyemre vonatkozó­lag következőkben kivánom helyreigazítani: 1872. május 6-án következő felhívást küldöt­tem szét: „Alólirt, mint a sz.-somlói választó­kerületnek a múlt országgyűlésre felküldve volt követe, az országgyűlés működéséről számot adni szádékoz­­ván — fölkérem kívül czimzett község­választóit, hogy folyó hó 12-én délután 2 órakor Sz.-Somlyón a megyeháznál megjelenni szíveskedjenek.“ Ezen fölhívásom szólott a kerület minden vá­lasztóihoz minden pártkülönbség nélkül, miután beszámolásomat a kerület összes választói előtt óhajtottam megtenni — az hogy a megyeházhoz hívtam a választókat a­nélkül, hogy az alispán­nak előre jelentettem volna, ennek természetes alapja volt: a múlt idő gyakorlata, a­mennyiben emberemlékezés óta a követi beszámolások me­gyénkben mindig a megyeháznál szoktak megté­­tetni. Ezen eljárásomat közölvén alispán Lázár János úrral, a tisztelt alispán úrnak csak azon aggodalma volt, hogy a megyeháznál zavargá­sok fognak történni Én becsületszavammal jótállást fogadtam a tisztelt alispán úrnak , hogy a követi­ jelentésen kívül mi sem fog a megyeháznál történni, és a tisztelt alispán úr május 11-én, tehát a gyűlést megelőzött napon, midőn az már visszavonható nem volt — írásban kereken és véglegesen meg­tagadta a megye termét. A gyűlés ideje elérkez­­ketvén személyesen siettem a megyeházhoz előre tudván a terem ajtójának bezárását s azonnal kijelentettem a nagy számmal összegyűlt válasz­tóknak, hogy miután gátolva vagyok követi je­lentésem megtételében, s más helyiség hiányá­ban beszámolásomat nem akartam a korcsmában megtenni — beszámolásomat írásban fogom vá­lasztóimnak megküldeni, de másfelől felhívtam a választókat, hogy csendesen hagyják oda a megye udvarát, s ne csináljanak botrányt, a­mit a választók meg is tettek, mert szép csendesen hagyták oda vezetésem alatt a megye udvarát, íme nem Bánffy Zoltántól tagadta meg az alis­pán a megye termét — hanem tőlem beszámolni akaró volt követtől — s nem is akart a bal­párt határozni azon helyiségben a jelöltség iránt, hanem a követi beszámolást akarta meghall­gatni. Ennyit kívántam az igazság érdekében kö­zölni. B. Bánffy Elek. Alólirtak B. Bánffy Eleknek felebbi nyilat­kozatát a száraz tényálladékkal teljesen meg­egyezőnek nyilvánítjuk. Sz.-Somlyó,1872. május 26.—B. Győr­ffy Lajos, Szathmáry Dénes, Nagy László. Kisaj­átitási esküdtszéki tárgyalás. Pest, jan. 7-ikén. Elnök B­o­g­i­s­i­c­h Lajos megnyitja az ülést 9 órakor. Jegyző Fejér Elek. Felperes a magy. kir. közmunka és közleke­dési ministerium, jogi megbízottja P­o­r­d­á­n Im­re ügyvéd. Alperes Maszanek Mátyás, képviselve: Dr. Kozmann Sándor ügyvéd által. Az ülés megnyitása után felolvastatott a mai napra berendelt esküdtek névsora. A jelenlevők nevei az urnába vettetvén, megkezdetett a kisor­­solás. Mind felperes mind alperes visszavetési jogát több esetben érvényesítvén, a következő esküdtek sorsoltattak ki: Kö­vesdy Mór,Eckbauer András,Hein­rich Alajos, Schneider Bernát Gyarma­­t­h­y György P­u­c­h­e­r József, N­e­s­h­a­f­t Antal Radoc­say Ferencz, Nagel Ármin, Gra­­b­o­v­s­z­k­y György, Egyed Mihály, Hugmai­er János. Póttagok: Dr. Agorasztó Szilárd, Fr­ey József. A mai esküdtszéki eljárás tárgyát Masza­nek Mátyásnak a pest-terézvárosi retek-utczai 1323 és könyök-utczai 1336 ik számú ingatla­nok kisajátítási ügye képezi. Felperes keresetlevelében előadja, hogy ne­vezett tulajdonosok ingatlana ellen a kisajátí­tás elrendeltetett. A becslés alkalmával a nevezett ingatlanok becsértéke és így a kártalanítási összeg 160 ezer frtban lett megállapítva. Alperes a felszólamlási bizottság előtt terje­delmes beterjesztésében ingatlanáért 300­ ezer frtot kért. Alperes képviselője­­ előadja, hogy Maszanek Mátyás nagyon nehezen tudott megbarátkozni azon gondolattal, hogy szülőházától megváljon. Ezt el is akarta kerülni azáltal, hogy felaján­­ lj Nézetünk szerint nincs más hátra, mint a bel­­ü­gyel­hez fordulni, s­őt az ügy állásáról kellőleg felvilágosítva, tőle az ügy igazságos eldöntését kérni. Szerk. látt a telkének azon részét ingyen, mely a Su­­gárútba esik, sőt még tetemes összegekkel akart hozzájárulni a Sugárút építéséhez, és az igényelt építkezéseket kész volt magára vállalni. — De mindezen ajánlata el nem fogadtatott és a kisa­játítás elrendeltetett. Alperes ennek folytán leg­alább ingatlanának értékét kéri megtéríttetni. Ingatlana 336 □ ölre van fölmérve, de ez hibás, mert a telek 385 ölet tesz, és három utczára nyíló sarkot képez. A két emeletes épület két év előtt építtetett, igen szilárd, jó karban van és évi 10 ezer frtot jövedelmez, pedig a házbér oly alacsonyan van tartva mint 1869-ben volt, mert a tulajdonos egyátalán nem zsarolta lakóit. A régi épület is szilárdan van építve és 7 ezer ft jö­vedelmet hajt. A­ közmunkatanács a telek □ ölét 114 frttal; az uj épület □ ölét 385; az ó épület □ ölét 185 frttal számította; pedig az ottani környéken levő bármely ingatlan □ ölét 260 frton­ alól­ nem lehet megszerezni.­Alperes előadja, hogy előadása által nem túlozott; kéri az esküd­­széket,­­hogy a szemlét tartsa meg és ítélje meg a kártalantási árt 300­­ ezer frtban. Felperes a lefolyt hó alatt működött esküdtek eljárását veszi bírálás alá, s úgy találja, hogy részrehajlással jártak el, mert érzelmeik után in­dultak. Ennek folytán a kisajátítási ügy népsze­rűtlen lett és a felek mesés összegekig felcsigáz­ták követeléseiket. E szomorú következmények meggátlását felperes az esküdtszékben véli fel­találni, s méltányos ítéletet vár az esküdtektől. Különben a­mi illeti a bizonyítást, tévesnek mondja az alperes némely állítását. Alperes so­ha sem ajánlott fel bizonyos összeget a Sugárút építésére. A hiányos felmérést illetőleg igaza van alperesnek, mert egy kis rész nem volt fel­mérve, de erről a közmunkatanács nem tehet, mert az illető rész még nincs tulajdonosra be­táblázva. Az áremelkedés tekintetbe nem vehető. Felpe­res kimutatja, hogy az uj ház jövedelme 1871- ben 7700 frt, a régi ház 4500 frtot jövedelmez; felperes különben ez összeget is szokott felperesi számítással 3000 frtra tudta leszállítani. Ezen deductiók alapján azután rájött a közmunkata­nács által megajánlott 160 ezer frt kártalanítási összegre, s kéri, hogy a tulajdonosnak ez összeg adassék meg. A válasz és viszonválasz után a szemle elren­deltetik és ezalatt az ülés felfüggesztetik. A szemléről visszaérkezett esküdtek az ingat­lan kártalanítási összegét egyhangúlag 225 ezer írtban állapították meg. Az esküdtek határozata jogérvényű Ítéletre emeltetvén elnök az ülést 12 órakor eloszlatja. K0I>ÖNF £ l.K. — Vivási mutatványok. Vasárnap 1. hó 6-diki reggeli 10 órakor Panci Lajos florenczi vivómester a „Hungária” nagy termé­ben vivó-gyakorlatokkal fogja magát a közön­ségnek bemutatni. Ez előadás — mint nekünk jelentik — hangversenynyel is össze lesz kötve, melyben több helybeli művész szives lesz közre­működni. (Belépti jegyek 2 és 1 frtért kaphatók Pesten, Mayer és Szemek szivar-árudájában, továbbá Alter és Kiss kereskedésében, szintúgy az előadás helyén a pénztárnál. ) Személyhir. Lónyay Menyhért gr. mi­­nisterelnök és Tisza Lajos köztek, minister ma reggel Bécsbe, Wenckheim Béla b. Kőrös-La­­dányra, Vay Miklós b. Szerencsre utaztak. —■ A mente szó, honnan eredt? A múzeu­mi fegyvertár rendezése alkalmával — írja az „Archaeológiai Értesítő“ — elhelyezték a két paizsot is, melyet Győr városa ajándékozott. Eddig török védelmi fegyvernek tartották, holott a régi magyarok egészen hasonlókat használtak. Midőn Leitner Quirin e paizsok czélszerüségét a jelenlevő József főherczeg előtt magyarázta, és bebizonyitá, hogy mennyire védve volt a lovas a kardcsapások ellen, mikor azt bal-vállára vette s magát alatta elrejté, a főherczeg mintegy tré­fálva mondá: „Lám miért kell a huszárnak is mindig vastag, szőrmés mentéjét bal-vállára vet­nie, hofey t. i. a paizsnak elhagyása után ez ol­dalát a vágás ellen mentse. “ Meglehet, hogy a mente e mentéstől, Molnár Albert szerint: de­­fensio, kapta : lacerna, pallium nevét. Valószínűbb azonban, hogy a manteau, mantello, mantel sza­vak magyarítása. — A népjelmezek a színpadon. A nemzeti színház népjelmezeiről egy„falusi ember“ a „Főv. Lap “-ban következő figyelemre méltó észrevételeket tesz. „Színpadunk nem hit tükre a mi eredeti népviseleteinknek. Olyan csikósok pa­raszt­legények és lányok sehol sincsenek, mint népszínműveink előadásaiban. Nemzeti színt például talán csak a választási zászlókon látunk, s nem a lányok fején. Általában a valódi népvi­selet amaz oldalát, mely a színekben határozott ízlés és szabályok után indul, színházunknál nem veszik figyelembe. Paraszt lányok nem fésül­­ködnek és öltöznek úgy, mint a kardalnoknők és czifra tánczosnők, hanem eredetibben és szebben. A paraszt legény sem hord molnár­ zekét, vala­mint a csikós sem jár feketében vagy kékben, de még fehérneműt sem csináltat fekete kelmé­ből, legfö­lebb tisztasági okból bekeni a fehér szövetet bájjal. A piros szegésű szűr sem eredeti csikós viselet. Talán akkor, midőn a népszínmű oly jól jövedelmez, — jegyzi meg „falusi em­beriünk, — a viselet hűségére is több gondot kellene fordítani; valamint az igazgatóság, mely koronkint küld ki egyéneket külföldi tanulmá­nyokra, a magyar vidékek eredetibb pontjait is fölkerestethetnék egyszer kis költségen, hogy is­merje és ismertesse meg saját otthonunkat, mert megeshetik, hogy Párist jól fogjuk ismerni a színpad után, hanem Kecskemétet nem; sőt ,még az is megeshetik, hogy Berlinben hűbb magyar viseletet láthatnak egy-egy magyar hallétben, mint Pesten a saját tősgyökeres népszínmű­veinkben. Hivatalos közlemények. Az igazságügyi miniszer előterjesztésére kinevez­tettek tvszéki bíráknak, és pedig : az oraviczabányai tvszékhez : Ratkovszky Károly nyugalmazott j.­bíró, a nagy-kanizsai tvszékhez Skublits Pál zalamegyei volt árvaszéki ülnök, a csik­szeredai tvszékhez Nagy Sándor kézdivásárhelyi aljárásbiró, a nagyváradi tüzékhez Lakatos Károly biharmegyei árvaszéki ül­nök, Csató Ferencz nagyváradi aljárásbiró, Szűcs Lajos margittai aljárásbiró, az aradi terv-székhez Fischer Miklós aradi aljárásbiró, Harsányi Pál szegedi ügyvéd, a jászberényi törvényszékhez Dósa Imre leg­főbb itélőszéki segéd­jegyző, a nagy-károlyi törvény­székhez Lipcsey Kálmán megyei volt főügyész,­­ továbbá a kassai járásbírósághoz járásbiró­­nak, Madarász János kassai ügyvéd, albiráknak, és pedig a szent­endrei járásbírósághoz : Jankovics Dé­nes semmitőszéki segédfogalmazó, az adonyi járásbí­rósághoz : Zuber Kálmán törvényszéki telekkv-vezető segéd a czeglédi járásbírósághoz: Darázsy Dániel volt törvényszéki vizsgáló bíró; végre alügyészeknek, és pedig a rimaszombati törvényszék mellé: Kubinyi Aladár ügyészi gyakornok, a nagy-becskereki tör­vényszék mellé­ Almásy Elek nagy-becskereki aljá­­rásbiró; az aradi törvényszék mellé pedig Sátor Jenő köz-és váltóügyvéd. Nemzeti színház, Pest, jan. 7-én adatik: „A jó hazafiak.“ Eredeti vígjáték 4 felv. — Ma este a nagy komlóban Bakonyi igazgatása alatt Blanda Sandström svéd énekesnő, mint vendég lép föl. Az uj magyar dal­társulat a „Belez­naykertben“ mindennap újabb műsorozattal előadást tart és Nagy Jakab tilinkóművész mulattatja a közönséget. A szüneteket jó magyar népzene tölti be. A­„HON“ magántársörvényei Bécs jun. 6. Az urak háza az egyes feleknek a bírósági személyek elleni perelhetési jogára vonatkozó törvény­javaslatot harmadik olvasás után a képviselőház szövegezése szerint fogad­ta el. Prága jun. 6. tartós esőzés folytán ismét több patak és folyó áradt­­ ki, egyelőre azoban nem lehet veszélytől tartani. — A szász király és királyné 400 tallért adományoztak az árvíz károsultaknak. Prága, jun. 6. Újabb hivatalos jelentések szerint az árvíz minden járásban apad. Zágráb, jun. 6. A nemzeti párt elhatározá, hogy a kiegyezés elérhetése végett elküldi köve­teit a delegatióba Pestre. Berlin, jun. 6. Az olasz koronaherczeg és neje ma jelen voltak a birodalmi gyűlés ülé­sében. Brüssel, jun. 6 A nemzeti bank a discontót 5%-ról 4%-ra szállította le. London, jun. 6. Granville és Gladstone a parlament mindkét házában következő nyilat­kozatot tették: Fel vagyunk hatalmazva cons­­tatálni, hogy az Unió kormánya beleegyezett abba, miszerint a pótczikkre vonatkozó szerző­dés megkötése a közvetett károk iránti igények végleges megoldása gyanánt tekinttessék. (Élénk tetszés.) Ennek folytán lord Russel visszavonja, határozati javaslatát. Gladstone és Granville még nem emelték ki a közvetett károk iránti igényeket, mint azok visszavonása a pótczikk elfogadásától van feltételezve. Konstantinápoly, jun. 6. A Rustsukban közelebbről dühöngött vihar 500 házat rongált meg. — Az Odessában kiütött eholera ellen óv­intézkedések tétettek. New­ York, jun. 6. A philadelphiai republi­­canus conventio egyhangúlag Grantot állitá föl elnöki jelöltül. Bécs , jun. 7. (Kezdet.) Hitelintézeti rész­vény 336.50. Magy. földhitelint. —­ Angol­magyar —. Angol-Ausztriai 319.75. Magy. hitelrészvény 297.75. Franco-magyar —.— Vál­tóbank 893.—. Napoleon d’or 893.—. Állam­vaspálya 197.40. Lombardok 207.75. Galicziai 200.80. Tramway —.—. Magy. sorsjegy —.— 1860-as —. 1864-es —.—. Bécs, junius 7. (Előbörze.) Hitelrészvények 336.80. Magyar földhitelintézet 132.75. Angol- Magyar 112.—. Angol-Ausztriai 322.75. Ma­gyar hitelrészvény 157.75. Franczia - magyar 114.50. Váltóbank 317.50. Napoleondor 893.—. Államvasut —.—. Lombardok 207.75 Gali­cziai 257.—. Tramway 310.—. Magyar sorsje­gyek 104.75. 1860-ik 104.—. 1864-iki 145.50 Magyar jutalomsorsjegy------. Hitelsorsjegy 190. 50. Arany 538 — Frankfurt 93.90. Párisi hitel 43.80. Járadék 64.60. Ezüst 109.75 London 111.75. Török sorsjegyek 75.50. Páris, júniusé. (Kezdet.) 3%-os járadék 55.80. Olasz járadék 70.07. Gredit mobilier —.*—. Osztr. napra —.— Consulok 92. Vn. Éjszaknyugati pálya —.—. 4V* */0-es járadék 79.25. Államvaspálya 807.—. Lombardok 467 —. Amerikai —.—. Magyar kölcsön —.—. Magyar Keleti pálya —.—. Új kölcsön 87.07. fázis, jun. 6. (Zárlat.) 3./* járadék 55.60. 41/«­/, járadék 78.25. Olasz járad. 70.20. Credit mob. 420.— Lombard 470.—. A hamvas. 808.— Koronajószági záloglevelek. — Ausztriai kötvé­nyek —.— Uj kölcsön 86.90. Boriin, junius 6. (Kezdet.) Galicziai —.— Lombardok 124.—. Ezüst-jöved. 65.—. 1860-as 94.—. Bécs 89.35. Romániai 46.50. Államvasp. 212.—. Papir-jöved. 56.— Hitelsorsj. 116.—. 1864-er 90.—. Hitelrészvény 202.—. Magyar sorsjegy 63.25. Berlin, junius 6. (Zárlat) Galiczai 115 Va­n Lombard 124.—. Ezüst jöved. 65. V». 1860-iki 94.25. Bécs 89. V». Romániai 48 50. Államvasut 212.3­,. Papir-jöved. 58. */». Hitelsorsjegyek. 115 50. 1864-ki 88.7s. Hitelrészvények 202.50. Ma­gyar sorsjegy 63.25. Frankfurt, jun. 6. (Kezdet.) Váltóárf. Bécs­­re —.—. Amerikai 1882-re 96.25. 1854-iki — —. 1864-es —.—. Lombardok 218.—. Évjá­ruléki papír-----. Osztr. bankrészv. 876.—. Osztrák hitelrészvény 354.25. Osztr. államvasp. részvény 373.25. 1860-as 94.25. Ferencz Jó­­zsefvasp. Galicziai 270.—. Évjáradék ezüst 64 25. Győr-Gráczi —.—. Frankfurt, jun. 6. (Zárlat.) Váltóárfolyam 105.7». 1859-ik E metalliqea —. Uj ezüst köl­csön—.—. Nemzeti kölcsön —.—.Régi metalli­­ques —.—. Uj adómentes kölcsön —.—. Ameri­kai 1882-re 96. V». Osztr. hitelrész. 353.75. Oszr. állam?. 372.25.1864. sorsjegy. 154.75. 1864-ki —1860 ki 93.­Vn* Ferencz­ József vasút —. —. Lombardok 217.50. Galicziai 269.75. Papír­­járadék 58.7.Ezüstjárad. 65.7». Osztr. bank­részvény 881.—. Magyar sorsjegyek —.—. Né­met-osztrák bank —. —. Győri —.—. Gömöri Páris , junius 6. Liszt 73.75.— . 73.—. 68.25. Répaolaj 87.— . 87.75 , 88.75 , 91. —. Lenolaj 96.—. 95.—. 93.—. Szesz 52.50. 53.50 55.—. Finomított czukor 164.—. Berlin, jun. 6. Búza 82—. 817», — 747«, rozs 51V2, 51*­«, 527«. Zab 44.3/4- 447«. árpa helyben—.-----. Olaj 22.2121V«» 2172. 22. 7». Szesz 23.06 23.03 20.08. Hamburg, június 6. Búza 160.—, 153.—. Rozs 103.72, 103. V*. Olaj 22.7«, 23.7». Szesz­­.-,17.7», 17.7», 18.3/4.19—. Stettin, jun. 6. Búza 68—.—82.—, 80.—, Rozs 48­.—51—. 50.7». Olaj 22.V2. 227» Szesz 230». 237«* Köln, jun. 6. Búza 727—. 78—, Rozs 55. V2.—547·. Olaj 12.”/20. 127«. Amsterdam, junius 6. Rozs 186.50, oct. 186.50 Repczeolaj 397«. 417«. 40V«. Közgazdasági vegyes. — A földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi ministerium Pest megyébe ke­belezett Al­p­á­r községének megengedte, hogy évenkint virágvásárn­apján és október 10-ét meg­előző vasár- és hétfői napon országos vásárt tart­hasson. — A hegya­l­ja­mádi takarékpénz­tár alapszabályai a földmivelés, ipar és keres­kedelmi m. kir. ministerium által f. é. jan. 3-án a törvényes bemutatási záradékkal elláttattak. — Az uj­pesti takarékpénztár e na­pokban tartott közgyűlésén nagyon kedvezőtlen üzleti eredményeket tüntetett föl. A társulat alap­tőkéjének egyharmada vagy­is 16000 frt.veszen­­dőbe ment. Világos, hogy osztalékról szó sem lehet. A közgyűlésen kisebbségben maradt rész­vényesek óvást tettek, az igazgatóságnak adott absolutorium ellen. K — A kiházasítási részvénytársu­lati enquéte két ülést tartott, melyre a meg­hívott szakértők kérdéseket tettek aziránt, hogy a társulatok képviselői miképen vélik az alap­szabályokban foglalt egyes tételeket érvényre emelni. A szakértők ugyan a társulatok ellen nyilatkoztak, de végleges megállapodás csak akkor fog történni, ha a kormány által a szak­értőkhöz intézett kérdésekre a feleletek írásban beadatnak. Kivonat a „Bp. K.“-ből. Árverések: Pécsett jul. 6. Tauberger Fe­rencz szőlője és földje. — Budán jun. 28. Orbay testvérek szőlője és háza (2000 frt.) — N.-Ki­­kindán jul. 10. Rajkov György két háza (1500 frt­) •— Hodosánban (Zala) jul. 19. Kovács Ist­ván ingatlana. — Mokrinban (Torontál) julius 9. Grágyin Józsa birtoka. Ajánlatok: Komáromban a légszeszvilá­­gitás életbeléptetése iránt jun. 15-éig a polgár­mesterhez. — A budapesti lánczhid jókarban tartására szükséges fanemüek szállítása iránt jul. 1-jéig a lánczhid hivatalhoz. Csődök: Weisz Ábrahám debreczeni gyer­tya- és szappangyáros ellen; perügyelő dr. Scheer Benő. — Neubauer Bernát pesti lakos el­len ; perügyelő Enger Tivadar ügyvéd. Pályázatok: A pesti kir. zálogház ellen­őrzési osztályánál számtiszti állomásra junius végéig az igazgatósághoz. — A homonnai tör­vényszéknél három aljegyzői és egy telekköny­vi segédi állomásra 4 hét alatt az elnökséghez. — A pécskai kir. jószágigazgatóságnál titkári állomásra jun. 20-áig. — A pesti postaigazgató­ságnál titkári állomásra 3 hét alatt. Czégbejegyzések: A budapesti keresk. tvszéknél: „Szabó István“ sertéskereskedő Kő­bányán ; „Nyitray Samu“ arany- és ezüstkeres­­kedő Pesten. Felelős szerkesztő : JÓKAI MÓR. Nyomatik a kiadó-tulajdonos B Athenaeum“.irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomdájában B iratok tere 7. sz. — 1872. Gőzhaj­ózás. A cs. kir. »abh. Duna-gőzhajózási társaság. A Dunán.­iBécs-Pozsony : naponkint 4 órakor d. u. Bécs-Pest: naponkint 6 és fél órakor reggel. Győrből Pestre naponkint reggeli 67­ órakor. Uj-Szőny-, Esztergom-, Vácz- s Pest (helyi gőzös) napon­kint kora reggel, a bécs-győri vonat megérkezése után. Pest-, Baja- és Mohácsra naponkint déli 12 órakor. N.-Maros, Bogdány és Pestre helyi gőzös naponkint déli 12 órakor. Pest-Újvidék naponkint reggeli 6 és fél órakor. Pest-, Zimony-és l­elgrád : hétfőn, kedden, csütört., pén­teken és vasárnap reggeli 6 és fél órakor. Pest­, Orsová-, és a Duna fejedelemségekbe (hajóváltozta­tással Orsován) kedden s pénteken reggeli 67* órák. Eszék-Ujvidék naponkint d. u. 5 órakor. Eszék, Zimony, Belgrád hétfő, kedd, es­t. péntek, vasár­nap d. u. 6 órakor. Eszék, Orsová és a Dunafejed. kedd, pont: d. n. 6 i. Zimony-Orsova szerdán és szombaton délben. Belgrádról a szerb parton kedden délben. Bazias, Orsóvá és a Dunafejed, szerdán és szomb. délben. Orsóvá-, Gyurgyevo-, Galacz : csütörtök és vasárnap reg­gel 6 óra a szerb hajóhoz csatlakozva szerd. reggel 6 ó. Orsóvá-, Gyurgyevo- Galacz : csatlakozva a szerbiai ha­jóhoz, szerdán reggel. Pozsony- Bécs : naponkint reggeli 6 órakor. Győrből Bécsbe naponkint esti 7 órakor. Pest- Bécs : naponkint esti 6 órakor. Pest-, Vácz-, Esztergom- és Uj-Szőnyre : (helyi közös) na­ponkint délutáni 3 órakor. Pestről Bogdány N.Maros (h.gőzös) naponkint d. u. 4­6. Baja-, Pest: naponkint délutáni 2 órakor. Mohács-, Baja- és Pest : (helyi gőzös) naponkint körülbe­lül déli 12 órakor, csatlakozva a Pécsről Mohácsra me­nő reggeli vonathoz. Eszék, Pest: naponkint d. n. 5­6. Újvidék­, Pest : naponkint délelőtti 11 órakor. Belgrád- és Zimony-, Pest: hétfőn kedden, szerdán, pén­teken szombaton s vasárnap, regge i/26 órakor. Baziás, Belgrád, Zimony, Pest: csütörtök, vasárnap reg. 6 ó. Belgrádra a szerb parton szerdán 1. 6 6. Orsováról Pestre : pénteken és hétfőn reggeli 5 órakor. Orsová Belgrád : szerdán reggeli 5 órakor. Galacz-, Orsová-, Zimony-, Pest: (hajóváltoztatással Or­sován) hétfőn és csütörtökön estefelé. Galacz-, Orsová- és Belgrád, Zimony és Pestre hajóváltoz­­tatással Orsován­ hétfőn és csütörtökön reggel. Galacz-Orsova és innen a szerb parton Belgrádra vasár­nap reggel. Gyorshajózás. Pest-Galacz-Konstantinápoly, hétfőn reg. 7 óra. Baziás, Galacz,­, Konstantinápoly kedd és szombat d. e. 9 óra. Konstantinápoly, Pest péntek d. u. 4 óra. Konstantinápoly, Baziás péntek és kedd d. u. 4 óra. Galacz, Pest szombat 4 é. reggel. Galacz-Baziás szombat és kedd 4 ó. NYILT-TÉR. A pesti Dani­- és pénzváltó­­intézet VÁLTÓÜZLETE, Pest, József tér 6. szám ajánlja magát mindennemű állampapírok, részvé­nyek, sorsjegyek, arany- és ezüstpénzek be­vásárlása- és eladására a legjutányosabb föltéte­lek alatt. 1011 2—3 Uj-Szőny-, Esztergom- és Váczról (helyihajó) naponkint délelőtt. Nagy-Maros és Bogdányról (helyigőzös) naponkint d. e. Mohács- és Bajáról (helyigőzös) naponkint kora reggel. Újvidék- és Eszékről naponkint d. u. Belgrád- és Zimonyból kedden, szerdán, csütörtök, szom­bat és vasárnap d. u. Orsóvá- és a Duna fejedelemségekből szombat és kedden d. u., (gyors hajó szerdán reggel.) A Tiszán: Szeged­, Zimony : szerdán és szombaton reggeli: 5 órakor. Zimony- Szeged : vasárnap és csütörtökön regg. 8 órakor. A Száván: Sziszek- Zimony : kedden és pénteken reggel. Zimony- Sziszek : kedden és szombaton reggel. Egyesült magyar gőzhajótársaság. Pest-Vácz-Esztergom naponkint d. u. 3 6. Esztergom-Vácz-Pest naponkint reg. 6 6. Vácz-Pest reg. 7 ó. Pestről Bezdánba naponkint reg. 6. 6. Bezdánból Pestre naponkint d. e. 9 ó. Mohácsról Pestre naponkint d. e. 11 ó. Bajáról Pestre naponkint d. u. 2 é. Érkezés : Esztergom-Váczról d. e. 81/» 1.­ Bezdán-Mo­­hács-Bajáról jókor reggel. A Ferencz-csa­tornán. Bezdánról B.-Földvárra hétfőn, szerdán, szombaton d. u. 5 órakor. B.-Földvárról Bezdáni irányba minden hétfőn reg. 4. ó. Sz.-Tamás-bezdáni irá­nyba hétfőn, szerdán, pénteken 6­6. reggel. A s­z­e­m­é­l­y­s­z­á­ll­i­t­ó hajók P­e­s­t­re. Bécs- és Győrből: naponkint este. megérkezése BÉCSI TŐZSDE Junius 6. „ ezüst k. jan.—jan. 6 °/0 n „ k. apr.—oct. 5% Oszt. ért. viszafizetendő (*/«) 5% 1839-iki egész sorsjegy . . . . , „ együtBd 1854-ki *50 frtos 1860-ki 500 1860-ki 100 „„ K I 100 „ oszág záloglevél 1*0 frt. , Földtehermentesítési kötvény. Horvát-tótországi.......................... Erdélyországi.................................... Temesi bánáti............................... Ugyanaz 1867. kisors........................ Magyarországi............................... „ 1867-iki Egyéb kölcsönök.. . . Dunaszabályozási......................... *Vo 6% 6% Magyar jutalomkölcsün . . . „ szüllüváltségi 100 frtos Török jut. 400 ft. 180 befiz. . Részvények. Osztr. földhit.lintéi. 200 frt. ez 40 °­. Keresk. és iparhitelintézet 160 frt.s Alt. m. hitelint. 200 frt. 40% befiz. Triesti keresk. bank 500 frt . . . Pesti keresk. bank 500 frt... . Alaó-ausztr. leszámitoló bank 500 ,frt Franco-osztr. bank *00 frt e. 30% bef. „ magy. bank 200 frt. e. 40% bef. Ipar és ker. generalb. 200 ft 30% bef. Pfnz Áru 64 60 64 75 64 60 64 75 72 36 72 40 72 15 72 25 829 5# 330 50 328 — 329 — 96 25 96 75 104­­ 104 25 125 50 126 — 145 50 145 75 118 75 119 *5 84­­ 85 — 79 75 80 25 80 25 80 75 86 *5 80 75 8*­­82 40 80 — 80 60 »8 50 97 — 109 — 109 21. 104 50 105 — 76 50 75 70 319 — 319 50 112 — 11* 50 339 *0 386 50 157 75 153 —6 1000 —1005 — 139 — 139 25 114 50 115 — Osztr. jelzálogbank 200 ft 25% » Osztr. nemzeti bank......................... osztr. egyesületi b. 200 ft. 40% „ Alt. forgalmi bank 200 ft. 60% „ Bécsi bankegyesület 200 ft. 40% n Alf. fiumei (n.­várad-eszéki) 200 ft. e. Cseh nyugati vasút 150 ft.................. Cseh északi vasút 200 ft ... . Osztr. Dunagazd. társaság 500 ft pp. Erzsébet vasút 200 ft pp................... „ linz-budweisi vasút 200 ft. e. „ „ „ 200 o. é. 164 Ferdinand északi vasút 1000 ft. pp. Ferencz-József vasút 200 ft. e. . . Pécs-barcsi vasút 200 ft. e. . . . Galicz. Károly-Lajos vasút 200 ft. e. Grátz-köflachi vasút 200 ft. . . . Kassa-oderbergi vasút 200 ft. . . . Lemberg-csernov.-ja88yi v. 200 ft. e. Triesti Lloyd 500 ft. pp...................... Osztr. északnyugati vasút 200 ft. e. Pozsony-nagyszombati vasút I. kib. . .­­ n. kib. Rudolf vasút 260 ft. e.......................... I­rdélyi vasút 200 ft. e......................... Államvasut 200 ft. p............................. Sz.-fehérvár-györ-gráczi..................... Déli vasút 200 ft................................... Déli ész. nóm. összek. v. 200 ft. p. Suez társaság 500 frank . . . . Tiszai vasút 200 ft................................ Bécsi tramvay .................................... M. galicziai......................................... Magy. nyugati 206 ft. e.. . . Magyar keleti vasút 200 ft. e. Salgótarjáni kőszén 100 ft. . Securitas v. bizt. 300 ft.. . . Záloglevelek­­ 100 frtos;* Ált osztr. földhitel 5% •• m n­n 5% . Nemzeti bank 5% p. p. . * . 5% • . . Pénz Áru Pénz Ára Pénz Áru 218 — *18­50 Magyar földhitel int. 5%% • • • „ „ jövedékjegy 6% . 89 75 90­­ Magyar északkeleti 300 ft. 5% . . 89 75 90 — — — — —— — — Magyar keleti vasút 5% o. é. . . 81 75 82 -840 — 841 -„ keresk. bank......................................— — Magy. nyugati 200 ft. 5%­­.••••— ______ 1 133 50 134 — „ jelzálogbank 6% . . . . 80 50 87 -200 50 201 — Magánsor­sj­egyek. 182 — 305 — 182 50 Elsőbbségi kötvények. Keresk. hitelintézet 100 frt ... 190 — 191 —— 142 -(100 frtos.) Clary 40 frt pp........................................................ Dunagőzhajózási 100 frt pp. . . . 37 50 38 — *55 — *56 -100 75 101 25 603 -005 -Alföld­ fiumei 5% e. o. é. . . . 93 -93 60 Keglevich 10 frt pp............................................ 17 50 18 50 251 — 251 60 Bátaszék Dombóvár 200 fr. e. 5% . _____ — — Budai 40 frt. o. é.................................................. 32 50 33 50 213 — 214 -Cseh-északi pálya 5% e. o. é. . . 102 50 103 — Pálffy 40 frt. pp................................ 29 50 30 — ----------— „ nyugati pálya 6% e. o. 6. . . 92 • 92 50 Rudolf alap 10 frt o. é.................................. 14 75 15 25 2258 — 2262 -„ „ „ 1869 5% e. o. é. 90 50 91 • • Salm 40 frt. pp. .................................................... 41 75 42 25 211 — 212 -Egy. m. gőzhajózási 100 és 200 ft. 6% ______ 72 — Szt.-Genois 30 frt. pp..................................... 29 75 30 25 j 185 — 186 — Duna gőzhajózási társ. 5% pp. . . ______—__ Stanislau városi 20 frt o. é. . . . 25 50 20 — 256 50 *67 — Erzsébet pálya 5% Pp.................................... 92 50 93-Triesti 100 frt. pp.................................................— — —— a „ 6% e. o. é. ... ______ _____ „ 50 frt. o. é............................................ 58 — 58 50 189 25 189 76 „ „ 186* kib. 5% e. o. é. 91 25 91 75 Waldstein 20 frt pp........................................... 23 — 24 — 163 50 164 — „ B 1870 kib. 5% e. o. é. Ferdinand északi vasút 5% pp. . . 103 50 103 75 Windischgrátz 20 frt pp................................ 24 — *4 60 ---- ----— 92 — 92 25 218 ■ -*18 50n * ± 5% 0. é. . 86 —— Váltók (3 hóra). — — --- ----103 76 104 — — —­ ---- ---­Ferencz-József pálya 5% e. o. é. . 101 40 101 00 Amsterdam 100 hol. frt 5% . . • ____ __ 179 — 179 50 Pécs-barcsi 5% e. o. ó.................................... 93 75 94 — Augsburg 100 d. n. frt. 4%% . . 93 80 93 90 18* *5 182 50 Galicz­ Károly­ Lajos 5% e. o. a. . 105 — 105 60 Berlin 100 tallér 5%...................................... ______ ______ 355 — 366­­» . a II. kib. 5%e. a. é. 102 — 102 50 Boroszló 100 tallér 5%.............................. ______ ______ — — Kassa-oderbergi.................................................... 94 — 94 25 Brüssel 100 frt 2%%............................... ______ 207 10 »07 30 Lemb.-cserny.-jassyi I. kib. 5% e. o. é. . . „ II. kib. 5% e. o. é. 78 -78 50 Mainai Frankfurt 100 d. n. frt. 4% 93 95 94 10 178 50 179 75 90 50 91 — Hamburg 100 markbanco 4% . . 82 35 82 45­ — —— a­a­a ül. kib. 5% e. 0. e. 81 75 82 — London 10 font sterling 5% • • • 111 70 111 80 1 *75 50 276 — Osztr. Lloyd 5% p. p....................................... Osztr. északi pálya 5% «• o. ó. . . ____— Lyon 100 frank 2*/1%.............................. 308 50 809 -101 30 101 60 Milano 100 uj lira 5%.............................. ______— 160 — 16*­­Budapesti lánc­hid 6% o. é. . . . _____ Marseille 100 frank 2% . . . . . ______ 165 25 166 75 Rudolf pálya 5% e. o. é................................ 95 -95 50 München d. n. frt. 4»/, % . . . ______ ______1 134 -134 50 „ „ 1869. kib. 5% a. o. é. 95 — 95 50 Paris 100 frank 2*/*%.............................. 43 85 43 90; 176 25 176 75 I. erdélyi vasút 5% e. o. é. ... 93 26 93 50 Sz.-Pétervár 100 rubel 6% % . . ______ 161 — 163 — Állam vaspálya (500 ft. dbonként) . 131 — 131 50 Bucarest (31 nap látut.) 100 dl. piast. ______ ______ ______ __— „ „ 1867. kib. (500 ft. db.) Déli vaspalya (500 ft. db.) . . . . __ _ Konstantin. „ „ „ 100 tő. „ ______ ______ __ — 114 50 115 — a a S °/o e. 0. 1...................25 40 95 80 Pénzek. , „ 1870—74.6%(500f.db.) „ „ 1875—76.6 °/0(500f.db.) __ __ 225 — 2*6­­5 38 5 39 * „ 1877—78.6%(500f.db.) Dél-észak ném. összek. 5% o. é. . ____ ____ „ „ teljes súlya . . • ____ _______ 103 50 104­­______— 20 frankos arany............................................. 8 93 8 94 88 76 89 — 97 70 97 90 Orosz imperiál....................................................— — ___ Tiszai vasút 5% 6. é........................................ ______ __ __ Mária Terézia taller...................................... _____ 92 40 9* 60 Magy.-galicz. 200 fr. e. 5% . . . 88 75 f 89 -Egyesületi tallér e................................................ — ——

Next