A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-14 / 235. szám
Előfizetési felhívás „A NO N* XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: IHK lí* IMF” Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krha kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala azim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. niaamammammmmm Budapest, October 13. Megint csak zsákutcza. □ Közölte volt lapunk a közlekedésügyi minisztérium jövő évi budgetjében várható megtakarításokat, melyek összege megközelíti a tizenkét milliót. Mindenesetre tekintélyes összeg, ha meggondolunk, mily magasságra rugtatta eddig követett tervnélküli vasutpolitikánk s a csekélyebb productió folytán meghökkent forgalom a kamatgarantia fejében fizetett összeget. Nem is lehet az másként. A kamatbiztosítással bíró vasútvonalak között kevés van olyan, mely valódi árupiacokat köt össze, olyan pedig, mely világforgalmi jelentőséggel bírna, nincs is,mert vagy más vasúttársaság vonala szakítja meg folytonosságát, minélfogva a forgalom kerülőkre tereltetik,vagy pedig úgy maradt a legtöbb vasút, amint azt a pénzügyi calamitás találta, félig készen, kiépítetlenül, felében megszakítva, várván, hogy odább terjeszkedve, oly csatlakozási ponthoz érjen, honnan elevenebb árukeringést vezethet vonalaira. Világos dolog, hogy míg ez állapot így marad, addig lehetetlen az államgarantia öszszegének apadására gondolni is. Igen, de financziális helyzetünk tiltakozik az ellen, hogy az u. n. »hasznos beruházások« károsnak bizonyult politikáját oly mérvben folytassuk, ahogy az megindult. Addig kell nyújtóznunk, ameddig a takaró ér s be kell érnünk azzal az éber őrködéssel, hogy ezt a függő helyzetünket valaki kárunkra ki ne zsákmányolhassa. De vájjon őrködünk-e eléggé ? az a kérdés. Az meg fog válni már közelebb. A »Reform« egy szembeötlő hírt registrál, mely ha való, a kormányunk szemben fogja találni Magyarország érdekeit az osztrák érdekekkel s újra elkészülhetünk arra, hogy a gabnavám kérdésében lejátszott komédia megtalálja második kiadását. Csak tragikus ne legyen a vége. Az eset ez. Ha egy tekintetet vetünk a mappára, látni fogjuk, hogy az éjszakkeleti vaspályának három olyan szárnyvonala van, melyeknek mindegyike zsákutczában végződik ; az egyik Munkácsnál, a másik Marmaros Szigetnél és köztül egy harmadik Husztnál. Mind a három a galicziai illetőleg a bukovinai határ felé tart, de mielőtt azt elérné, megszakad. Természetes, hogy ennek így kevés értelme van, mert a vaspálya két vonalának világforgalmi jelentősége lehetne, ha a Galiczián végig futó Albrecht vaspályához csatlakozhatnék. Az éjszaknyugati vaspálya e két vonala pedig a Munkácstól Strynek és a Marmaros- Szigettől Szuczavának leendő kiépíttetése által válhatnék ily nagy jelentőségűvé. Ami az előbbekit illeti, az már általában az éjszaknyugati vaspálya keletkezésének és engedélyezésének is tulajdonképi alapja volt. Az volt a czél, hogy Lemberg, mely a galicziai kereskedelemnek központja, egyenes vonal által köttessék össze Budapesttel s ezzel kiegészíttessék a Lembergtől egész a déli tengerpartig, Triestig és Fiuméig vezető legrövidebb vasútvonal, mely aztán természetesen ennek a vonalnak kétségen felül helyezné világforgalmi jelentőségét, amennyiben egyik felől végpontjai a tengerre, a másik oly városba esnének, hol négy, illetőleg öt vasút érintkezik, t. i. két oroszországi, egy oroszlengyelországi, moldva - oláhországi és egy ausztriai. A hatodik lenne a magyar ésszakkeleti vonal. A munkács-szrgi vonal kiépítése által Lemberg-Munkácson, Miskolczon és Pesten keresztül hét és fél mértfölddel esnek közelebb Gráczhoz, melylyel Lemberg ez idő szerint a költséges simmeringi vonal által közlekedik; huszonkét és fél mértfölddel rövidebb vasútvonalat nyerne Triesztig, mint a jelenlegi rövidebb vonal, és ötvenhét ■ és fél mértfölddel lenne közelebb Fiuméhoz s az adriai tengerhez. Mindezt jól meggondolta mind a kormány, mind a parlament, midőn az északkeleti vaspálya engedélyokmányában a munkács-szryi összeköttetést hangsúlyozta s a parlament annak Magyarország területére eső része kiépítése tekintetéből a kormányt ez irányban törvényjavaslat beterjesztésére utasította. Nem is igen gondolt arra senki soha, hogy a munkácsstáyi vonal kiépítésének a pénzügyieken kívül még más akadályai is volnának. A munkács-beszkidi vonalon el is készült minden állammunkálat, sőt a vonalnak politikai bejárata is megtartatott. Az osztrák kormány és parlament egyértelműleg járt el Magyarország kormányával és parlamentjével s az Albrecht-pálya engedélyokmányában biztositá, hogy a Munkácstól Beszkidig futó magyar vonallal egyidejűleg kiépíti a Strytől Beszkidig vonalát s igy az éjszaknyugati vaspálya a pénzügyi és közgazdasági szempontból legelőnyösebb összeköttetést nyeri a galicziai Albrecht-pályával. Különben is a vonal Munkácstól a galicziai határszélig csak tíz mértföld s az az után esendő államgaranczia semmi esetre sem oly magas, mint a remélhető forgalomemelkedésből eredő többlet a nyugati pálya megélénkülendő vonalán, nem is tekintve azt, hogy a forgalom Miskolcznál a magyar államvaspályára tereltetvén, az is hatalmas lendületet nyer. Mindezeket tekintetbe véve, bizton hihette mindenki, hogy mihelyt a pénzügyi helyzet engedi, a munkács-beszkidi vonal elkészül, s Magyarország egy hatalmas tran- sito-kereskedési vonallal lesz gazdagabb , mely az éjszak és dél közti forgalmat van hivatva közvetíteni, s melyet ügyes tariffiozással, cartelekkel elnyomni vajmi nehéz lehet. Akkor lep meg bennünket azzal a hírrel a »Reform«, hogy Banbans az Albrecht- Bahnnal, illetőleg az ezt épittető alig.oesterr. Bankkal alkudozásban van, miszerint’ az Albrecht-Bahn ne egy Munkácstól Stryig, hanem a Bolechowtóla Svizavölgyön át Husztig vezetendő vonal által köttessék össze a magyar éjszakkeleti vaspályával. E végből Ranbans 150,000 forinttal emelni ígérte az Albrecht-Bahn garancziaösszegét. Hogy az osztrákokat a közmegegyezéssel megállapított tervnek e hirtelen megváltoztatásában mi vezeti, nem oly nehéz elképzelni. Az Albrecht-Bahn csak úgy elpocsékolta építési alapját, mint a mi vasutaink, s most takarékoskodni szeretne. S ez újabb combinatió szerint csakugyan meg is takaríthatna két egész és fél mértföldet. De ezt a két és fél mértföldet nekünk kellene pótolnunk, mert Huszttól a magyar határszél jóval hosszabb, mint Munkácstól, s ennyivel több vasúti terjedék után kellene fizetnünk a kamatgaranciát. Továbbá, míg a munkács-szryi vonal által 22 és fél mértfölddel rövidebb közlekedést tudunk nyitni Lemberg és Trieszt között, mint a Károly- Lajos pályán való összeköttetés, — addig a huszti csatlakozás által tiz mértföld kerülőhöz jutnánk, mely mellett nehezebben lehetne concurrálnunk az osztrák összeköttetéssel s végül az éjszaknyugati vaspályának Mun-kácsig terjedő vonala megmaradna ki tudja , meddig, annak, a mi van, kevés forgalmú, jövedelem nélküli s ennélfogva sok állambiztositéki összeget emésztő zsákutczának. Ezt nevezik műnyelven tisztességes „kifirunczvanczigoláanak.« Mi valóban nem tudjuk, mit fog a magyar kormány az osztrák tervekhez mondani, ha majd beleegyezése kéretik a huszti csatlakozáshoz s a munkácsinak elejtéséhez, hanem hogy a parlament, a nem csak törvényhozásilag, de szerződésileg is megállapított föltételeken, melyek Magyarország legnevezetesebb érdekeinek megóvására vannak hivatva, könnyelműen nem fog tágítani, — azt a sok keserű leczke után remélni akarjuk és merjük. — Az adótörvény javaslatokra nézve a P. Ll. ma azon helyzetben van,hogy közölhet szó szerint néhány §-t.E néhány § utánközlése előttünk nem tetszik fontosnak, azt azonban elvárjuk Ghyczy pénzügyér tapintatától, hogy e közérdekű javaslatok közlésével nem csak hogy egy német lapot nem fog az egész magyar sajtó rovására dédelgetni; de hogy egyáltalán nem fog a sajtóban — elődjei szokása szerint — különbséget tenni, hanem hogy megküldi azokat, mint hivatalos irományokat, egy időben, mielőtt még valamely lap más forrásból megkapná s a többit megelőzné, minden lapnak. A sajtó tekintélye követeli ezt, s Ghyczy Kálmántól mi reméljük, hogy nem lesz okunk e miatt panaszra. — Az értékpapírok amortisatója. A »Napló« írja: »A párisi commune levezetése után sok franczia, ki magyar értékpapírok birtokában volt, hiteles okmányokkal igazolva tudatta a magyar kormánynyal, hogy ez értékpapírok a commune dühöngései alatt megsemmisittettek, és kérdést tett, hogy a magyar törvény az amortisatiókra vonatkozólag mily rendelkezéseket tartalmaz? Az e kérdésre adott felelet nem igen lehetett kielégítő, mert törvényes rendelkezéseink e tekintetben igen hiányosak. Ennek folytán Fabinyi Theophil úr elnöklete alatt bizottság küldetett ki, melynek feladatát az képezte volna, hogy ez ügyben véleményes javaslatot terjeszszen elő. A bizottság megalakíttatott, de eddig tán érdemleges ülést sem tartott-Most arról értesítenek minket, hogy e bizottság csakugyan megkezdő működését. Addig, míg eme bizottság csak úgy sans géné nem kezdte meg működését a válaszra váró franczia tőkepénzesek bizonyára igen nyugodtan hallgattak. Legalább igy kell vala azt képzelni Fabinyi úrnak, hogy éveket töltsön el a várakozással. — Nascitur ridiculusmus. A A Lloydban olvassuk: »Mint már említek, a szakminisztériumokban elkészített összes törvényjavaslatok a minisztertanácsban elintéztettek. A belügyminiszterei voltak ezek közül: a városi főispánokról s a kis városok bekebelezéséről szóló javaslatok. E javaslatoknál ép úgy, mint a házi pénztár felállításánál pénzügyi szempontok voltak irányadók; hogy azonban a kis városok bekebelezéséről szóló javaslat a házban elfogadtatik-e, kérdéses; a Deákkörben mindenesetre nagy vitát fog az előidézni. Ami a városi főispánok intézményének megszüntetését illeti, azt halljuk, hogy épen nincs tervben ez intézmény teljes, elvi abban hagyása, ami tekintettel arra, hogy a végrehajtó hatalomnak a városi törvényhatóságokban mindenesetre kell bírnia ellenőrző közeggel, nem is lenne sem tanácsos, sem kívánatos. Mint tudva van, az 1870. XLV. 1. sz. 52 sz. nyíltan kimondja, hogy a megyei főispán nem lehet egyszersmind valamely szab. k. város főispánja is. Takarékossági indokokból azután az úti átalányokkal el nem látott városi főispánok több város fölé helyeztettek egyszerre s ennek következménye az volt, hogy sok város főispánját sokszor hónapokon át nem látta, mig oly sz. k. városban, ahol épen valamely megye székhelye volt, néha két főispán is volt egyszerre. A városi főispánok az államnak pénzbe kerültek s a czél még sem vola elérve. A kilenczes bizottság tudvalevőleg a városi főispánok megszüntetését ajánló; minthogy azonban nem igen lehetett a fővárostól vagy oly városoknak, mint Szabadka, Szeged, Debreczen, Újvidék, Versecz stb. melyek nem székhelyei valamely megyének, hanem azért nagy hatóságok, elvenni főispánjukat, csak a a fent említett törvény módosítása van tervben, amely szerint jövőben valamely megye főispánja egyszersmint azon városok főispánja is lehet, melyek az illető megye területén feküsznek. A miniszter e törvény által azon helyzetbe lenne hozva, hogy azon szab. kir. városokra nézve, melyek valamely megye székhelyét képezik, Budapest kivételével, a megyés főispánok főispánságát terjeszsze ki, más szab. kir. városoknak pedig, melyeknek önálló törvényhatóságát a miniszter vagy a törvényhozás nem akarja megszüntetni, a viszonyokhoz képest, mint eddig a külön főispánok nevezhetők, illetőleg az eddigiek meghagyhatók. E dologhoz, mely a törvényhozás több ízben kijelentett akaratával direkt ellentétben van, még leszen majd néhány szavunk. Most csak jelezni akartuk, mit ért a miniszter a városi főispánságok hónapok óta fennen hirdetett megszüntetése alatt. Budapest, okt. 13. (M.) Az osztrák lapok is panaszkodnak, hogy a pauperismus növekedik. Warrens lapja azt fejtegeti, hogy a válság vészes utóhatása még nem múlt el. Az osztrák pénzügyminiszernek, úgymond, nehezen fog sikerülni a deficitet elpalástolni. Aztán így folytatja: A válság legszomorubb következménye csak most kezdődik. Fel kell emészteni a megtakarításokat. Az emberek azzal kecsegtették magukat, hogyha jó aratás lesz, ez helyre üt mindent. De nem így van. Az emberek nem jöhetnek ki tőkéjük kamatjával, meg kell támadni magát a tőkét. Piaczra kell hozni a tőkepapirosokat. És nincs vevő, így a papírok árfolyama esik. Némelyik máris alantabb áll, mint állott akkor, midőn leghevesebb volt a válság. Nem különben rosszul megy az iparosoknak. Több a kész termény, mint amennyit el lehet adni. Meg kell szorítani a gyártást, így az elszegényedés hullámai mind messzebbre gyürűdznek. De még szerencse, hogy e processus lassan mehet végbe, s hogy nincs valami kényszerítő körülmény, mely siettetné a papírok piaczra dobását. »És ha ezen tényekkel szemben a nagy kölcsönök sikerült elhelyezésére hivatkoznak, akkor ebben tévedés van, mert a nagy kölcsönök elhelyezése is csalódáson alapul. Nálunk legalább e kötvények nem azon kezekbe mentek át, melyek azokat bírni akarják, hanem lebegő anyagot képeznek, mint azon értékpapírtömeg, mely a szédelgés éveiben a coulisse könyveiben úszott Akkor a tőzsdeüzérek, a jobberek, voltak a látszólagos tulajdonosok, ma a nagy bankárok azok, és nagy szabású váltó nyargalás szolgál arra, hogy e manőver elburkolva maradjon mindaddig, míg valamely következő nagy művelet kisegíti a megelőzőt. A lakosság gazdasági helyzetére legkevésbé sem lehet a kölcsön elhelyezéséből következtetést vonni. Warrens lapjának ebben igaza van. De vonjuk már most le ebből a következtetést. A szédelgés nagy mesterei tartják leigázva a népet. S kétszeresen lealázó egy országra nézve, ha más állam börzsánerei, mesterségesen csinált nagyságai, lehetnek annyira a helyzet urai, hogy a nemzet leghőbb óhajtásának teljesítését, az életbevágó kérdéseknek megoldását, megakadályozhatják csak azért, mivel ez az ő nagyszabású szédelgési műveleteikre nézve nem volna kedvező. Ha okuk van az osztrákoknak panaszt emelni, hogy az elszegényedés terjed, százszorosan inkább okunk lehet nekünk e miatt feljajdulni. Hiszen minden jövedelem, minden keresmény, a vagyoni életnek minden szálai Bécsben központosulnak. Mi is elmondhatjuk a latin költővel: »sic vos, non vobis«... A magyar gazda földjét nem magának szántja: azért dolgozik, azért fárad, hogy a papir croesusoknak, kik lábrigázva szelik a coupont, a kamatot kiteremtse. És ezen egész gazdasági rendszer megváltoztatására kormányunk egy lépést sem tesz, mert a bécsi uraknak nincs ínyükre, hogy az országnak önálló pénzügye legyen! Ők megszokták azt, hogy mesterségesen csinált papírpénzüket magas kamatra nekünk kölcsön adják s ha a magyar nemzet maga gondoskodnék arról, hogy saját fizetési eszköze legyen, nem volnánk többé rájuk szorulva, s nem is kellene a nagy kamatokat nekik kiküldenünk. És panaszkodnak a bécsiek, hogy az osztrák iparczikkeknek nincs vevője. Hát mit mondjunk akkor mi a magyar iparrról, melynek terményeit mindenütt leszorítják az osztrák gyártmányok, melyek adómentesen jöhetnek be az országba és olcsóbbtőkével olcsóbb munkaerővel gépek által előállítva be- A „HON“ TÁRCZÁJA. BLYIM, TIED, ÖVÉ. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. I. KÖTET. „Férfi sorsa a nő.“ (12. Folytatás.) A föltámadás. Négy hadsereg jött ellene. Az egyik a Kárpátok felől a másik Erdélyből, a harmadik az Aldunáról, a negyedik a Dráva felől. Ez volt legfélelmesebb. Negyvenezer fegyverben gyakorlott vitéz, ágyutelepekkel, lovassággal, tanult tiszti karral. Ez két részre volt osztva. Harminczezer szemközt ment az alkotmányvédő seregre. Az épen felényi volt. Tizezer pedig oldalvást húzódott, hogy azt két tűz közé szorítsa.Csak napok voltak már a védelemre adva. A magyar kormány felhívást küldött a fenyegetett vidékek lakosaihoz, fegyverbe szólítva mindenkit, aki csak férfinak nevezi magát: aggot és fiatalt, urat és szegényt. . . . ... E felhívást a kolostorok főnökei is megkapták. Este érkezett meg az a nemzetőri csapat, melynek őrnagya átadta a felhívó parancsot az apáturnak s azonnal hozzá kezdett a toborzáshoz, kitűzve a háromszinü zászlót a vendéglő ablakába. Nehezen ment a munkája. Azt a várost hidegvérű, idegenajku nép lakja, a ki nem szeret verekedni, s a ki a terített asztalán és puha ágyán túl nem ismer semmiféle hazát. Az őrnagy a kolostorban sem volt örvendetes hírnök. Itt a béke és kiengesztelés szelleme lakik, nem az öldöklésé. . A nemzeti vállszalagos kardcsörtető alak megjelenése után egészen megváltozott a nyugalmas belső élet. A növendékek szobáiban egész éjjel zajos vitatkozás hangzott. Ez éjszakán az apát ar éjfélben konditatá meg a »matutinát«, mint az őskeresztény világban s az egyházi szertartás után atanácsterembe hívta a felavatott tagokat, a tanárokat, hogy határozzanak e súlyos kérdésben. Nehéz volt azt eldönteni, még a reggel is ott találta őket. A szerzetek tagjai menttek a fegyverviselés alól. Nincs törvény, mely őket arra kötelezte. — S van-e a törvényen túl is kötelesség ? Ez a kérdés. A tanóra rendes idejére ismét felgyűltek a növendékek a nagy tanterembe. Nyugtalanság, izgalom látszott valamennyi arczon. Áldorfai Incze tanórája nyita meg a napot. Az ifjú tanár a consistorium terméből jött. Arczvonásai hideg nyugalmat eretettek, de halántékának lüktető erei, lázasan égő szemei,reszkető ajkai elárulák a belül háborgó indulatot. Felment a szószékbe, elővette tankönyvét és elkezdte az előadást. Magyarország történetéből elmélkedett, amit előadott, az sajátszerű összeállítása volt az eseményeknek. »Mit tettek a hajdankorban a magyar papok, mikor ellenség támadta meg hazájukat ?« »1241-ben. A muhi pusztán a Sajó mellett a mongol dúló hadsereggel megütközve, ott harczolt a magyar sereg élén valamennyi főpapja; a harcz alkonyán elesik Ugolin kalocsai érsek, a mongolok sorait törve,és a templomosok főnöke; elhullanak az ország zászlóját védve, Mátyás esztergomi érsek, Gergely győri püspök, Rajnáld erdélyi, és Jakab nyitrai püspök. Miklós szebeni nagy prépost egy tatár vezért vág le ott s akkor nyilaktól átfúrva rogy össze.Brád bácsi esperes, és Albert esztergomi kanonok,mind vitézen harczolva hazájukért menekülnek.« Ugyenazen évben Uriás apátul, a benezéseket fölfegyverezve, elveri a tatárokat Pannonhalma falai alól.« »1454-ben Rozgonyi Simon egri püspök maga vezérli dandárait a dúló cseh hadak ellen.« »1456-ban Kapisztrán János ferenczrendi barát hatvanezernyi hadat toborz össze a népből, s vezeti azt Hunyady segélyére,Belgrád falait ostromolja, barczol földön és vizen,s a meghódított vár falára kitűzi a keresztet.« »Keresztes hadait képezték, papok, diákok, barátok, kézművesek, födészek. A szent Pál rendi perjel, két szerzetes társával ment a harczba s ez a vasvillás gyülevész győzte le Mahomed világhírű hadseregeit. »Hát 1525-ben ! hát Mohácsnál! A hol Tomory érsek áll a huszezernyi martyr félére fővezérnek , sisakot tesz fel az insula helyébe, kardot ragad a pásztorbot helyett s az ő és hetvenhat paptársa, azok között Szálkán László, Perényi Ferencz, Móré Fülöp, Paksy Balázs, Csaboly Ferencz, Palinay György püspökök esnek el hős halállal, vérükkel pecsételve meg a haza földje és az Isten ege közti szent szövetséget!« ... E szvaknál becsapta a könyvet Áldorfai Incze. S végig tekinte tanítványain. Aztán halkan azt mondá: . . . »És 1848-ban egy magyar kolostor szerzetesei tiz óra hosszat tanácskoztak azon kérdés felett, hogy védelmezzék-e a hármas halmot, és a négyes folyót, és a kettős keresztet ? és nem találtak reá feleletet !« Egyetlen névtelen orditás törte meg a tantermet e szavakra. Mi volt az? Üdvriadat? Vagy a fájdalom, a kétségbeesés kiáltása ? Az ítélet napi angyal leírhatatlan feladása, mely a kriptákat, a sírokat föltöri ? Egyszerre mindannyian, mind a huszonnégyen rohantak helyeikből a szószék felé, és minden kéz az égre volt emelve, esküre, szörnyű halálos fogadásra. Mind, mind, mind el fognak menni. Ahová Ugolin, Kapisztrán, Tomory mentek. Oda! Alant a consistorium csendes termében tanácskozó vének, a mint a fejük fölött megrendülő rivallást meghalták: megérték mi történt odafenn ? A kegyes apátur felállt helyéből s meghajtá fejét az érczfeszület előtt: »Alea jacta est, Fiat voluntas tua...« S midőn a felső emeletből robogva jött alá az ifjú sereg, tanárát körül fogva, már akkor a folyosón várták őket az atyák, s csak szemeiknek könyve mondott ellen a nagy elhatározásnak, de nem ajkaik többé, így kellett annak jönni. »Én is velük fogok menni.« Monda Áldorfai Incze. »Te is ?« rebegé az apától, s megcsókolá az ifjút, és aztán félre fordult sírni. Sírtak az öregek, de tomboltak az ifjak. Hajh minő udvariadat volt ez! Hogyne ? Hisz ez a föltámadás napja. Legelső dolog volt egy tömegben a toborzó helyre menni, ott beíratták magukat önkénteseknek. Az őrnagy sorba csókolta valamennyit a nemzeti szinű kokárdákat osztogatott nekik. Csak kokárdákat , puskája bizony nem volt. Segítettek ők magukon. Van a kolostornak derék régiségtára. Abban tisztes ősi kovás puskák, a hány annyiféle űrmértékű; de mind jó lesz az, ha jó kézbe kerül s jut belőle mindenkinek. Áldorfai az őrnagy kegyéből alhadnagygyá neveztetik ki s lesz a csapat vezére. Nem tud hozzá? Majd bele jön. Az őrnagy se tud : alispán volt eddig. Majd megtanulják együtt. Délután már dobszó mellett tartanak gyakorlatokat a kolostor előtti téren. Kész katonák fél nap alatt. Vihetik őket az ütközetbe. A nép bámul, s aztán a példától elragadtatva, maga is előkeresi kaszáját vasvilláját s megindul a toborzó hely felé. A nép gomoly nő mint a hógörgeteg. »Mit mi véltél?« szól egy falhoz huzódó alak Inezéhez a sötét folyosón, midőn az este szobájába tér. Karddal az oldalán, Gideon áll ott. »Jót« felel neki röviden Áldorfai, kardmarkolatára teve kezét. A gúnyolódó útját állta és megfogta kezével a zsinórt, melyre Incze kardja volt akasztva. »Hová lettek márványbe vésett elveid ? Mi lett a világból, a mit magadnak alkottál?« »Ember tervez, Isten végez.« »Ki mondta azt: enyém a tudomány világa! s ki taposott legelső a könyvre, midőn a trombitát megfúrták, hogy kardot kössön ?« »Én voltam az, Plutarch tanított rá, és Anonymus, és a Carmen miserabile Rogerii és a többi krónikairók, hogy igy tegyek.« »Ki mondta azt: enyém az ifjú nemzedék világa , csillaga leszek, melytől fényt kölcsönöz : apja, nagyapja, dédapja leszek, ki lelket ad neki s belé erényeket,tudományt, igaz hitet! S ki állt az ifjú nemzedék élére, hogy őt a halálba vigye, a hol lemészároltatik, s elvész szentség nélkül, kegyelem nélkül.« »Én mondtam azt, én tettem ezt. Erényt tanunitok: bűnszerelmet. Hazámat és a népjogot védem. Ez is szentség. Nem esünk el kegyelem nélkül. A csatatéri halál az égbe visz.« »Ezt prédikálja a pópa a muszka harczosoknak. S azok elhiszik neki. A ki a csatában hal meg, a paradicsomban ébred föl, még a purgatóriumot is átugorja. De te ismered az ur szavait Péterhez, eleget prédikáltál nekünk róla: »rejtsd hüvelyébe kardodat, mert a ki fegyverrel öl, fegyver által fog elveszni.» »Igaz, de azt nem tiltá meg az ur tanítványainak, hogy oda menjenek, ahol fegyver által lehet elveszni, sőt kötelességükké tette azt.« »Ah! monda diadalmas gúnynyal Gideon; tehát te nem azért sietsz a vérmezőre, hogy ott gyilkolni segíts, hanem hogy ott meghalj ! Barátom, te nem vagy »hös«, nem vagy »hazafi« , hanem szerelmes.« Incze megdöbbenve támaszkodott a falnak. Ez olyan csapás volt, mely minden idegét megrázta. A lelke mélyéig hatott az. A folyosón elhaladó társ gunyka szaja viszhangzott sokáig. És Incze nem tudott addig helyéből megmozdulni, mig az el nem tűnt előle, mig ez el nem hangzott. Meg volt igézve tőle. Azután szobájába sietett, ajtaját magára zárta s térdre omolva imádatának jelvénye, a madonna kép előtt; kivonta kardját s annak markolatát jobbjába, hegyét baljába fogva meghajtá azt s a madonna képhez emelé: »Ob égi tiszta alak! Tekints szivembe alá és mondj rám ítéletet. Ha igaz az, hogy csak árnyéka van is lelkemben a tisztátlan érzületnek; ha igaz az, hogy merész lépésemet nem hazám szabadsága, hanem önszabadulásom vezérlette; ha igaz az, hogy nem a te zászlódért, hanem földi örömöket hajhászva, kétségbeesés elől futva, keresem a haczmezőt, törjék kezemben ketté ez a kard, és soha fegyvert ne érintsek többé. A meghajtott kard pengéjeivel képezett erős kezei közt, begye megcsókolta markolatát és nem törött ketté. Jó fringla aczél volt. És ő úgy képzelő, mintha a szent alak mosolyogva nézne le reá. Azon éjjel nem aludt az ifjú. Mennyasszonya feküdt mellette: a kivont kard, azt fényesité, azt csókolgatá, annak mondott hízelgő szavakat: annak fogadott örök hűséget: tied leszek: élve el nem hagylak, ha meghalok: nevemet fogod viselni s dicsekedel vele. .... Hajh, sok veszendő ember meg fogja keserűtni azt még, hogy ez a kard akkor ketté nem törött! (Folytatása következik.) Üt ' tT-.TM—---• • •• ~ • ........................ ' ^ A • -• ívT- - »im* ..... -n,J -UI - 235. szám, XII. évfolyam. Reggeli kiadás. " Budapest, 1874. Szerda, October 14. Kiadó-hivata.1. Barátok tere, Athenaeum épület földszint. Előfizetési illj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12»*— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési trodus'. Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők.