A Hon, 1875. április (13. évfolyam, 73-98. szám)
1875-04-22 / 91. szám
91. szám, XIII. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadóhivatal , Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 ktekr. 8 hónapra......................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéseárt felülfizetés negyedévenkint ... 1 » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1875. Csütörtök, ápril 22. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. 99 Előfizetési felhívás: a mai m* XIII-dik évi folyamára Előfizetési árak: Félévre . . Negyedévre Egy hóra . 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tiz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, rencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. sw«riMwsiiiwDi«rr-t«i——a——i i n n Budapest, april 21. Mit akarnak? (1.) A kormány előtt nagy pénzügyi feladatok állanak : függőben lévő vasutügyeinket rendezni, illetőleg a tartozásokat liquidálni; a vasútcsoportosításról gondoskodni, a budapest-zimonyi vasút kiépítését biztosítni; a bányaüzletek eladásáról vagy kiadásáról, eshetőleg az Escomptebank felállításáról intézkedni ; a bank- és vámkérdésben szükséges előintézkedéseket megtenni kell; a mellett sok dolgot ad a földadótörvényjavaslat végrehajtása, a törvényszékek redukciója, a választás előkészítése. Mindez törvényhozás elé most még vagy már nem tartozó dolog, de oly elmulaszthatlan, annyi nehézséggel járó feladat, hogy aki most egyebet kíván, vagy csak egyebet is kíván a kormánytól, az vagy lehetetlent kíván, vagy egyszerűen azt akarja, hogy a közvetlenül hitelünket és állami életünket érdeklő dolgok elhanyagoltassanak, oly feladatokért, melyek bármily hasznosak és sürgősek legyenek is — ama feladatok előtt vagy szóba sem jöhetnek, vagy csak a legnagyobb hátrányok mellett jöhetnének napirendre. A sok »rendszerváltoztatás« és »Programm«-kiabálás, ha nem kortes fegyver vagy üres frázis, úgy bizonyára a logikai sorrend tökéletes felforgatása. Ha most a kormány arra fordítaná figyelmét és idejét, hogy az országgyűlésnek programmot adjon, melyben részletesen, konkrét javaslatokban legyen felölelve az összes közigazgatási, igazságszolgáltatási, honvédelmi és pénzügyi reform, akkor lehetne ugyan szép fejtegetéseket hallani a választott és kinevezett hivatalnokok rendszere, az önkormányzat és központi hatalom közti viszony szabályozása, a hadsereg és honvédség kapcsolata, a felső- és alsóház elemei, az igazságszolgáltatás és közigazgatás határvonalai felett; de azt hiszszük, hogy mindezekkel sem az ország megmentésére egyetlen lépés sem lenne téve ; sem a kibontakozásra nézve a kormány semmi biztosítékot nem nyújtott volna. Mert hisz nem a papiroson lévő, bármily alaposan kidolgozott tervek , hanem az azonnal foganatosítható rendszabályok, a veszélyt képező függő kérdések elintézése készíthetik csak elő a kibontakozást, sőt csakis ezek képezhetik erre a biztosítékot. Legjobban kitűnik ez pénzügyi téren. A főrendek azt hangsúlyozák, mit érnek a pótadójavaslatok, ha nincs adóreform , csak adófelemelést képeznek azok, de sem a kibontakozást nem biztosítják, sem reformot nem képeznek. Mi ellenkező véleményen vagyunk. Először is azt hiszszük, hogy a föld-, ház- és kereseti adóban történt módosítások reformot is képeznek, amennyiben az adóalap igazságosabb megállapítása és arányosabb megterheltetése van általuk előmozdítva. Hogy az egész adórendszer ezáltal reformálva nincs, az tény, de azt hiszszük, hogy ez nemcsak lehetetlen egyszerre, de nem is célszerű, és szükséges, mert pénzügyi téren is a fokozatos fejlődés nyújt legbiztosabb alapot és biztosítékot , úgy az intézmények javítására, mint az állami jövedelmek fokozására. Ha a földadó mellett most egyszerre lépne életbe egy egészen új rendszerű ház- és jövedelmi adó is — akkor a végrehajtásban, az eredményben annyi véletlen következnék be, hogy azoknak az államot kitenni nem lehet, nem szabad. Különben is el van fogadva az, hogy a földadó lesz alapja adórendszerünknek, hogy lehet ezt felépítni, míg az alap létesítve nincs ? Nem mondjuk mi azt, hogy jók az új törvények, hisz annak idején részletesen mutattuk ki hiányaikat , deaz a kérdés, hogy képeznek-e javítást mostani állapotunkhoz képest ? És ezt ép oly határozottan állítottuk akkor, midőn ellenzék voltunk , mint most, midőn a kormányt pártoljuk. Azt sem tagadjuk, hogy van azokban adófelemelés, — de legnagyobb részben von az adó alá vont alap útján. — És ez elviselhető teher. Hogy 4 — 5 milliónál többet nem adnak , az tény , de hátha jobban ez után az államjövedelmet fokozni nem lehet, eldobjuk ezt? Jobban lesz-e akkor biztosítva az államháztartás rendezése ? Ezt senki sem hiszi. De hát a rendszer nem változik-e ? Igaz, hogy nincs felforgatva semmi. De a »tabula rasa« csak forradalom műve, nem reformfeladat. Ennek feladata, pénzügyi téren, az arányos teherviselés útján elérhető jövedelmi fokozás,és a takarékosság útján rendezni az államháztartást! Ez a rendszerváltozás. Meddő kiadás és számítás nélküli pazarlás helyett : takarékosság és jövedelemfokozás, a teheralap javításával. Nem történt e téren semmi? Hisz a földadó új alapot teremt, a ház- és keresetadó arányosabbá, a jövedelmi adó a többihez mérten méltányosabbá, jövedelmezőbbé van téve. A budgetben 4 — 5 millió megtakarítva, 4—5 millió jövedelemfokozás van biztosítva. Hát ez semmi? Vagy több haszna lett volna-e az országnak, ha e helyett az elmúlt hat hét arra lett volna használva, hogy egy nagyszerű adóreformtervet dolgoz ki a kormány és azt az országgyűlés elé terjeszti ? Ugyan mit csin nált volna ez azzal — a rendezetlen budget mellett ? Tárgyalta, bizottságainak kiadta volna ? Jobban állanának-e ezzel pénzügyeink? Nagyobb biztosítékkal hiba-e az ország a kibontakozásra? Azt hiszszük nem. Azután ott vannak a czikkünk elején említett függő kérdések, ezek elintézésére időt és erőt akar a kormány nyerni. Vájon nem okosabb és sürgősebb dolog-e ezeket elintézni, mint programmot faragni és tárgyalni ? Mi által van jobban előmozdítva az ország hitele és a kibontakozás? Mi azt hiszszük, hogy az előbbi után. De ha a dolog így áll: a rendelkezés alatt álló idő alatt tehetett-e többet a kormány? Mi azt hiszszük, hogy nem. Szabad volt-e egyebet tennie ? Mi azt hiszszük, hogy nem. Aki tehát vagy többet vagy egyebet kiván, az, minden hangzatos frázisa ha ez ára, csak azt kívánja, hogy az ország ügyei ne rendeztessenek! — A »Közérdek« ma félig tréfából félig komolyan Tiszára olvassa a választási törvény 126. §-át, mint vesztegetőre, mert Debreczennek azt mondta, hogy a város érdekeit elő fogja mozdítani. Természetes, hogy a citatum komikumnak sem járja meg , mert nem »bizonyos jelöltre való« szavazás czéljából beszélt a megválasztott képviselő. De e furfangos lap magatartása miatt kénytelenek vagyunk a kormányt egy régen »hegyünk«-ben levő dologra figyelmeztetni. A kormány ellen gyakran a legkíméletlenebb és lovagiatlanabb fegyverekkel küzdő »Köz é r d e k«-nél, »Je- ten k or« és »Magyar Politiká«-nál az állandó és főmunkatársak legnagyobb része miniszteri hivatalnok. Mi tiszteljük a szerkesztőségi titkokat és úgy, mint a hivatalnok függetlenségét. De sema a kormány tekintélyével,sem az illemmel és a sajtó becsületével megegyeztet betűnek nem tartjuk azt, hogy azok,akik délelőtt a kormány hivatalos dolgait végzik, titkait őrzik és elöljáróik előtt térdet, fejet hajtanak, ugyanazok délután közreműködjenek a kormány nyilvános gyalázásában. Ha ez uraknak nincs elég önérzetük arra, hogy ilyesmit ne tegyenek, mi sem viseltetünk kímélettel irántuk, kérjük a kormányt, tartsa szemmel a sajtóosztály s az egyes minisztériumok egyes embereit (tudhatni, kik azok) és lovagiasan szólítsa fel az illetőket, hogy vagy legyenek lovagias ellenfelek és mondjanak le állásukról; vagy megfordítva, legyenek becsületes, ha hivatalnokok és ne támadják orozva saját kormányukat. Tudunk neveket is. Ha az illetők meg nem változtatják magatartartásukat — előállunk velük. — A király dalmácziai útja azért fog megrövidittetni, hogy az országgyűlés bezártakor a trónbeszédet nem Wenckheim b. miniszterelnök, mint eleve hirlett, hanem ő felsége maga fogja elmondani s az országgyűlést bezárni. — A képviselőház pénzügyi és vasúti bizottsága ma délután tartott együttes ülésében elnök Csengery Antal először is a bizottság tagjait arra hívta fel, hogy a keleti vasút iránt beadott jelentést felolvasottnak vévén. ____A „HON“ TÁRCZÁJA.____ Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Első rész. „Napoleon öcsém.« Amit a harmadik leány beszél a kettőnek (6. Folytatás.) — Úgy látszik, hogy semmi szive nincs ennek az embernek, — szólt a herczegnő, egy olajbogyót fenyegetve két ágú villája hegyével, mintha az egy keresztülszúrandó férfisziv volna. — Vagy jól el van nála rejtve. Való, hogy ha olyan emberre akad, aki hozzá ragaszkodik, a ki hisz neki, aki az eszéhez bízik, azt tréfálja meg legirgalmatlanabbul. A herczegnő maga is jól szokott mulatni ezen a jó jámbor számtartón, valahányszor a herczeg itt tartja őt ebédre. Az öreg tisztviselő igen derék ember, s mint pece nem megbecsülhetetlen , hanem a világi dolgokban egészen hátra van maradva. Nem olvas egyéb hirlapot, mint a »Jerichói Kürtöt«. — Ennek a »Jerichói Kürt«-nek a szerkesztője is sokszor látható nálunk. — A lapot a herczeg tartja fenn, több főúr és főpap társaságában. Egyébiránt szükséges közlöny azon nézetek képviselésére, a mik más lapokban nem nyilvánulhatnak. — De én soha sem láttam, hogy atyám felbontotta volna a számára küldött példányt. — A lap tartalma nem igen felel meg e herczegsége igényeinek. Azonban ha valami érdekes van benne, azt siet vele megismertetni Dumka ur, a derék számtartó, ki a maga példányát annál szorgalmasabban tanulmányozza. Ez az ő egyik oraculuma. A másik Napóleon öcsém. Nincs az a képtelenség, amit Dumka úr a »Jerichói Kürt«-ből olvasva, vagy Napóleon öcsém szájából hallva, el ne higyjen. Ezt ’tudva Napóleon öcsém, az ország különböző részeiből küldöz fel közleményeket álnevek alatt a »Jerichói Kürt«-nek, amiket Kolompy úr, a szerkesztő olvasatlan kiadogat. — E közlemények válogatott csodákat tartalmaznak. Egy helységben csodakutat fedeztek fel, melynek fenekén egy szent niép látszik. Az a helység egy hegytetőn fekszik, a hol köztudomásra semmi kút nincsen. Majd leírnak egy pompás menyegzőt, bájos menyasszonynyal, deli vőlegénynyel ebben s ebben a városban ; maga a prímás esketett. Utóbb kisül, hogy a bájos menyasszony: egy vak koldusnő, a deli vőlegény , a sánta éji őr, s a prímás: a czigány prímás. Ismét képviselőjelöltül kikiáltják egy választókerületben elveinknek leghívebb támaszát s legnépszerűbb hazánkfiát, — aki köztudomásra a falu bolondja. Bankok alapíttatnak olyan jóhitelő társulatok által, amiket a hatóság rögtönítélő bírósággal üldöz, s hálás köszönet szavaztatik kegyes alapítványokért egy-egy megszökött ekidatáriusnak. Jönnek rémhírek ! A Balaton jege beszakadt egy processió alatt, nagyobb hitelesség kedvéért a vízbe fúltak árvái számára öt forint mellékeltetik. Minden húsvétkor felmerül az a rémeset, hogy a zsidók keresztyén kisfiuk vérét használják fel rettentő szertartásaikhoz, amiért aztán vagy földindulás következik, vagy a villám csap le, de a bosszú el nem marad. És ezeket Kolompy úr mind hűségesen kiadja; nem törődik vele, hogy egy hét múlva megcáfolják. — De hát miért vesztegeti Napóleon ilyen haszontalan tréfára az idejét és tehetségét ? — Lehet, hogy ez csak Momus sugallata: bohóskodási ösztön. De az is lehet, hogy mélyebb indokai vannak. Tán épen egyéb szándéka sincs vele, mint a herczeget néha felderíteni, kit mi ritkán látunk mosolyogni; de olyankor, midőn Dumka úr komoly prosopopoeiával előadja olvasmányai eredményét, még néha nagy bámulatunkra hahotára is hallunk fakadni. Dumka úr egy hangszer, amin Napóleon öcsém játszik. S azt a művészetet egész a virtuozitásig vitte. Abban a példányában a »Jerichói Kürt«nek, mely Dumka úr czímére jár, rendkívüli dolgok olvashatók békebóba. »A török szultán megkérte Victoria királynő kezét, s előkészületeket tesz a keresztyén hitre áttéréshez.« — »A római pápa az idén az arany rózsát a porosz királynak szándékozik adni, mely igen nagy horderejű esemény.« — »Bismarck herczeg Párisba megy nagykövetnek s helyét Wantrup foglalja el a minisztériumban.« — »A Rotschildház liquidál s minden eddig kötött kölcsönt azonnal készpénzben követel vissza.« — »Szentpétervárott a nihilisták kikiáltották a köztársaságot.« — »A magyar országgűlésen elhatároztatott Fiumének egy Horvátország alatt fúrandó alagút által visszacsatoltatása « — »Törvényjavaslat a hosszúszárú pipák megadóztatásáról, minthogy azokon keresztül tovább élveztetik a pipafást.« — »Nem sokára egy titokteljes mozgalom veendi kezdetét az országban, melynek vezértagjai elszámláltatnak, köztük van Dumka ur is, az etelvári számtartó.« Ezeket Dumka ur mind igazhivő pietással mondja el ő herczegségének, ki hasztalan nevet rajta nagyokat. Dumka úr megmutatja a lapot, oda van az nyomatva mind, s minthogy mind e hírek a későbbi lapokban meg nem czáfoltatnak, tehát igazaknak kell lenniök. Ez a boszorkányság pedig úgy megy végbe, hogy a legközelebbi postaállomás Dancsvár. Az ottani postamester szobája a casino, ahol az érkező lapokat az érdemes látogatók előbb elolvassák, s azután küldik szét az előfizetőknek. Vannak köztük nagy kópek, kik a tréfát tudják tódítani. Ezeknek szerzett Napoleon öcsém nyomdai betűket, amikkel ők az általa kifundált képtelenségeket Dumka ur »Jerichói Kürtje« példányába belenyomtatják. A lapban igen nagy spatiumok vannak az egyes rovatok között, mikbe egy-egy ilyen hír belefér, így kap Dumka ur egy extralapot, ami egyenesen in usum Delphini az ő számára van kiegészítve. — Ah, az bolondság! — szólt a herczegnő, kedve ellen nevetve. — Én nem szeretem az udvari bolondokat. — Ne feledje a herczegnő, hogy azok már udvarképesek. A herczegnő még többet akart megtudni. •— S váljon a nők iránt is ily csalfa szokott lenni ? — A legfőbb mértékben, herczegnő ; a nőkre nézve épen legveszedelmesebb modora van. Szelíd, alázatos tud lenni irányukban: — nincs saját akarata; föltétlen rabja annak, akinek udvarol; annak szeszélyeit szolgálja, nem mond bókokat, de kitalálja a hölgy jó tulajdonait s azoknak tömjénez ! — egy lépéssel mindig hátrább marad, mint a mennyire mennie szabad ; — engedi magát játékszerül használni s inkább keresteti magát, mint tolakodnék ; egész női társaságot oly élénken tud mulattatni, hogy mindenik azt hiheti, hogy ő a szive választottja ; majd meg olyan szépen tud hallgatni, s csak azokkal a veszedelmes, mély tüzű dióbarna szemeivel beszélni , hogy »egy« bizonyosan azt hiszi: »én vagyok az igazi.« A három leány közül egyiknek az arcza pirosabb lett e szónál, mint volt eddig. — És ez mind csak tréfa és színjáték tőle. Megcsalja valamennyit. Most egy éve négy szép leánynak udvarolt egyszerre, s mind a négy azt hihette, hogy fogva tartja a lepkét. Gyönyörű szép göndör bajusza volt, első ifjúkori dísze. Egyszer csak egy őszi táncrvigalomban bajusz nélkül jelent meg. Az le volt borotválva simára. Mindenki sajnálkozott rajta s szemrehányásokat tett neki érte, hogy miért fosztotta meg az arczát e férfidisztől ? De legjobban nehezteltek rá e miatt kiválasztottai. Azokat aztán sikerült kiengesztelnie. — Oda ajándékozta nekik a levágott bajuszt? — szólt ajkpittyesztve Rafaela. — Igenis azt tette, de nem azt a bajuszt, mely saját ajkán termett, hanem azt, a mi egy havannai fajú tengeri virágselymét képezi, s mely megszáradtan tökéletesen hasonlít mahagóni szinével a férfi bajuszhoz , azzal ajándékozta meg őket; s a szegény négy leány bizonyosan hordja ma is nagy kegyelettel medaillonjában a »Zea mais bavariensis« virágselymét. — Ah, ez infámia! —kiálta fel haraggal a herczegnő, a kétégű villával keresztül szúrva az olajbogyót, s gondolt arra, hogy azt a vakmerő szentségtörőt, az egész kigunyolt nőnem megboszulásáért érdemes volna valakinek megbüntetni, vétkéhez méltó kegyetlenséggel. S e szavaknál a három leány közül egyiknek az arcza haloványabb lett, mint volt az előtt. (Folytatása következik.) „Az utolsó Apafi.« Bizony jó a történet könyvébe néha-néha beletekinteni. Az elmúlt idők homályos ködéből nem egyszer derülhet reánk oly világsugár, mely biztosabb szövetnek a tömkelegben a jelennek, már közelségüknél fogva is sokszor káprázatos tüneteinél. S ha azt tapasztaljuk, hogy ugyanaz a nemzet bizonyos időközökben ugyanazon tévedésekbe esik, ugyanazon hibákat követi el, néha a csalódásig hasonló körülmények között, lehetetlen ennek másban keresnünk magyarázatát, mint abban, hogy nem ismerte eléggé múltját, nem tudta, hogy már egyszer volt hasonló válságos helyzetben. Mert ha ezt tudná, lehetetlen, hogy föl ne fedezné a válságból kivezető utat, meg ne találná a helyes ösvényt s lehetetlen, hogy újra azt az irányt válaszsza, melyről már megállapitá a történelem, hogy romlásba vezet. Nagy jóltevője lenne a népeknek, a ki a ' net könyvében egy második bibliát adna a k A múltak ez ismerete egyik legbiztosabb ?' ne a jövőnek. A ki nemzeti történetén lehet rész hazafi. Azért a ki a tör*' talánossá teszi valamely nemzetben, az annak a nemzetnek jövőjében segít megvetni a biztos alapot. Mi, magyarok, fájdalom, még sokáig nem lehetünk abban a helyzetben, hogy ezt megtehessük. Magyarország történetkönyve még csak ezentúl lesz megírva. Nem akarjuk ezzel kisebbíteni egy Horváth Mihály, egy Szalay László halhatatlan érdemeit. De amióta ők megírták colossális műveiket, azóta történetünknek számtalan oly forrása nyílt, melyekből ők még nem meríthettek. Ha a magyar tudományos akadémia nem tett volna egyebet, mint hogy együvé gyűjtő a magyar történelem anyagát s hozzáférhetőkké teszi a forrásokat, hogy ne csak néhány, egész életét erre áldozó ember meríthessen belőlök ; máris eléggé dokumentálta létjogát s azt, hogy az ország legkiválóbb cultur-instutiójának tekintessék. Megbecsülhetetlen kincs már az eddig is, ami az akadémia történelmi bizottságának keze alól nyilvánosságra került. Az »Okmány-tár«, mely magában foglalja az Árpádok, az Anjouk s a vegyes házbeli régibb királyok után fennmaradt monumentákat, az »írók« gyűjteménye, a »Török-magyarkori törtneti emlékek«, a mohácsi vész és a Rákóczyak korára vonatkozó adatok nagy szabású gyűjteményei, a ',krlomacziai« okmányok tára, az »Országgá'' kék« stb. oly' halmazt képeznek má’'bőséggel meríthet a rendező kéz, mer frandja Magyarország történetét t talál, készen, a nélkül, hogy — életének javát kutatásokra kr ’ Pedig az anyaggyvcsak most indult meg jaténetébe belejátszott most váltak megköz hatosagok,püspök, apátságok, és • csak újabbakodása sok sok helyéhez kiki e tárgyra sorozata szerint tenné meg észrevételeit. E szerint áttekintetvén a jelentés, midőn a keleti vasúttársaság keletkezésére került a sor, Wahrmann ki akarta hagyatni a jelentés azon tételét, hogy szemben hazánk törvényeivel ezen keletkezés szabálytalan volt, mely állítás jogosultságát el nem ismerheti, miután az 1870. évről idézett 18. t ez. minden újabb vasútnál tettleg mellőztetett. Hosszabb vita után elfogadtatott azon módosítás, hogy minden hosszabb indokolás nélkül mondassák ki azon tény, hogy a keleti vasút csak azon módon keletkezett, mint a melyen az akkori időbeni vasúttársaságok alakultak. Még némely több rendbeli észrevétel után, úgymint a részvényesekre vonatkozó résznek újabb szövegezése s a jelentésnek végleges hitelesítése a pénteken tartandó ülésre halasztatott. Országgyűlési tudósítás, Budapest, ápril 21. A képviselőház mai ülésében hosszas s elkeseredett harc folyt az elsőfokú kir. bíróságok rendezése ügyében. A szélsőbal, mely e törvényjavaslatot az újonan hozottak között a legveszedelmesebbnek tekinti, lépésről lépésre küzdött annak megakadályozása végett, azonban fellépésének csak az sikerült, hogy a törvényjavaslat tárgyalása ma nem fejeztetett be. Különben egyetlen módosítás sem fogadtatott el. A főrendiházban szintén élénken folyt az érdekharc, s különösen a luxusadónál csaknem pontról pontra igyekeztek a méltóságos főrendek maguk részére némi kedvezményeket kieszközölni. A pénzügyminiszter »propter bonam pacem« egy-két lényegtelen módosításba, mely a férficselédek megadóztatására s a papoknak adómentes lovainak számára vonatkozott, készséggel beleegyezett, de határozottan s erélyesen tiltakozott Czirány azon özönviz előtti terve ellen, hogy az egész luxusadó elvettessék s helyette a közművelődésre oly kártékony hirlapbélyegadó hozassák be. A miniszter ezen erélyes fellépését ily veszélyes insinuatiók ellenében csak helyeselnünk lehet. Különben a főrendiház ezen adójavaslat letárgyalása után visszatért szokott medrébe s három törvényjavaslatot — a nemzeti színház bérházáról, a részvénytársulatokról és bélyegilletékekről — alig fél óra alatt elfogadott, míg a luxusadó tárgyalása órákat vett igénybe. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után az első fokú bíróságok újabb szervezésének tárgyában beadott törvényjavaslat részletes tárgyalásánál felszólalt Simonyi Ernő s a bírák ezen korlátozását a kormány előnyére egyenesen cinikus javaslatnak mondja. Gubody Sándor felszólalása után a többség az 1 §-t a központi bizottság szövegezése szerint elfogadja. A 2-ik §-hoz Gubody L. azon mondat toldását ajánlja »nyugdíjazhatok vagy áthelyezhetők« szavak után »különös tekintettel hasonló körülmények kötl a családos és fekvőségekkel biró egyénekre.« stanesku Imre nemzetiségi szempontból ajánlja a következő toldalékot »az illető vidéki nyelveknek az 1868. évi 44. sz. 27. §-ában követelt teljes ismere- tére figyelemmel.« Aláírják e toldalékot Hodossin Jó-zsef és Miletics Szvetozár. Helfy Ignácz nem fogad- t ja el ezen §-t, hivatkozik ez ellenében Tisza K.egy régibb nyilatkozatára. Horánszky azon megjegyzést teszi, hogy a mostani s régebbi állapot közt nagy különbség van, miután akkor a bírák tömeges kinevezéséről,most azok tömeges elbocsáttatásáról van szó. Lázár Ádám e pontot igy módosítván: »az 1. § ban meghatározott leszállítás által beállott uj szervezés folytán megszüntetendő elsőfokú bíróságoknál alkalmazott bírák és a kir. ügyészsg tagjai a szükséghez képest az 1871. IX. t. ez. 2. és 12. §§-ok értelmében áthelyezhetők, vagy nyugdíjazhatok.« Hoffmann Pál szükségesnek találja, hogy a megmaradandó törvényhatóságok tagjainak nyugdíjazására is hatalmat adjanak a kormánynak, azonban az áthelyezésre nézve a kormány csak a megszüntetett törvényszékek tagjaihoz legyen kötve. Elnök kijelenti, miszerint ezen módosítás csak a 3-ik §-ra tartozik. Szilágyi Dezső megkísérli a véleménynyilvánítást a tekintetben, de a ház szavazatot sürget, mely szerint a 2-ik §, 78 képviselő által 53 ellenében az igazságügyi bizottság szövegezése szerint fogadtatik el. Pulszky Ágost ajánlja, hogy a 3-ik §. pontonként tárgyaltassék, az elnök felszólalása után azonban előbb maga a §. és Hoffman módosítása olvastatik fel. Perczel Béla egyetért Hoffmann nézetével, de financziális szempontból veszélyesnek tekinti a igazságügyi szempontból sem lát benne javítást, ezért azt mellőztetni kéri. Teleszky István az áthelyezésnél nagyobb hatalmat akar adni a minisztériumnak s e végett a következő módosítást ajánlja. »A 3. §. utolsó bekezdése után következő bekezdés teendő, azon biró, ki a jelen törvény alapján már egy ízben áthelyeztetett az 1871. 9. t. sz. első §-a a) pontjának esetén kívül újabban csak akkor helyeztethetik át, ha azon bíróság, melynél alkalmazva van, megszűnik, vagy ha e bíróságnál a szervezés folytán a bírák létszáma leszállittatnék. Gr. Apponyi Albert Hoffmann nézetét portálja.Az idő eltelvén, a tanácskozás holnap fog folytattatni, mely alkalommel első tárgy leend az indemnitynek f. é. máj. hó végéig leendő kiterjesztése. Ülés vége 2 órakor. A főrendiház ülése ápril 21. Az esti lapunkban közlöttek után következett a cselédtartás stb. megadóztatásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Az 1. §-nál felszólal gr. Károlyi György s óhaját fejezi ki, hogy e törvényjavaslat érvénye, nehogy veszélyes praecendens legyen, ne a jelen év kezdetén, hanem jul. elsején lépjen életbe. Széli K. ajánlja a szöveget, miután ez csak pénzkérdés s annak devalválása az államot tetemesen sújtaná. Gr. Zichy Bódog Károlyi indítványát pártolja. Horváth István hivatkozik arra, hogy adózás tekintetében még 1874 ben vagyunk, mert az adót ezen évi költségvetés szerint fizetjük. Perczel Miklós szintén ezen alapon ellene szólal gr. Károlyinak, kinek végszava után szavazás történik, melyben a többség gróf Károlyi indítványát elveti. A 2-dik és 3-dik §§-ok észrevétel nélkül elfogadtatnak. A 4-ik §-ban gr. Andrássy Aladár kérdé a minisztert, hogy mely kortól kezdve kell a férficselédtől adót fizetni ? Széll K. kijelenti, hogy 7—10 éves gyermekekről szó sem lehet különbent a törvényben határvonalt húzni igen bajos volna. Gr. Cziráky János nézete szerint a kor nem tehet különbséget s minden cseléd megadóztatandó, de felszólal az adó progressiv alkalmazása ellen »pedig lehet egy dúsgazdag ember, család nélkül, a ki csak egy cselédet tart és többre nem is szorul, mig a nagy családos ember azáltal igazságtalanságban részesül, holott még talán kitüntetést érdemelne.« Pálffy Mór támogatja az indítványt. Széll Kálmán beleegyezik, hogy kimondassák, miszerint csak a 15 évet betöltött férfi cseléd« ,essék adó alá. Ezután az 5—12. §§. észrevétel nélkül elfo gadtatnak. A 13. §-ban a »feladás« szó helyett »feljelentés« létetett. A 14. §-ik észrevétel nélkül elfogadtatott.