A Hon, 1875. április (13. évfolyam, 73-98. szám)

1875-04-22 / 91. szám

91. szám, XIII. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadó­hivatal , Barátok­ tere, Athenaeum-ép­ület földszint Előfizetési díj s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 k­t­e­kr. 8 hónapra......................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéseárt felülfizetés negyedévenkint ... 1 » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1875. Csütörtök, ápril 22. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. 99 Előfizetési felhívás: a m­ai m* XIII-dik­ évi folyamára Előfizetési árak: Félévre . . Negyedévre Egy hóra . 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tiz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest,­­ rencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. sw«riMwsiiiwDi«rr-t«i——a——i i n n Budapest, april 21. Mit akarnak? (1.) A kormány előtt nagy pénzügyi fel­adatok állanak : függőben lévő vasutügyein­­ket rendezni, illetőleg a tartozásokat liquidál­­ni; a vasútcsoportosításról gondoskodni, a budapest-zimonyi vasút kiépítését biztosítni; a bányaüzletek eladásáról vagy kiadásáról, eshetőleg az Escomptebank felállításáról in­tézkedni ; a bank- és vámkérdésben szüksé­ges előintézkedéseket megtenni kell; a mellett sok dolgot ad a földadótörvényjavaslat vég­rehajtása, a törvényszékek redukc­iója, a vá­lasztás előkészítése. Mindez törvén­yhozás elé most még vagy már nem tartozó dolog, de oly elmulaszthatlan, annyi nehézséggel járó feladat, hogy a­ki most egyebet kíván, vagy csak egyebet i­s kíván a kor­mánytól, az vagy lehetetlent kíván, vagy egy­szerűen azt akarja, hogy a közvetlenül hite­lünket és állami életünket érdeklő dolgok el­­hanyagoltassanak, oly feladatokért, melyek bármily hasznosak és sürgősek legyenek is — ama feladatok előtt vagy szóba sem jöhetnek, vagy csak a legnagyobb hátrányok mellett jöhetnének napirendre. A sok »rendszerváltoztatás« és »Pro­gramm«-kiabálás, ha nem kortes fegyver vagy üres frázis, úgy bizonyára a logikai sorrend tökéletes felforgatása. Ha most a kormány arra fordítaná figyelmét és idejét, hogy az országgyűlésnek programmot adjon, melyben részletesen, konkrét javaslatok­ban legyen felölelve az összes közigazgatási, igazságszolgáltatási, honvédelmi és pénzügyi reform, akkor lehetne ugyan szép fejtegetése­ket hallani a választott és kinevezett hivatal­nokok rendszere, az önkormányzat és köz­ponti hatalom közti viszony szabályozása, a hadsereg és honvédség kapcsolata, a felső- és alsóház elemei, az igazságszolgáltatás és köz­­igazgatás határvonalai felett; de azt hiszszük, hogy mindezekkel sem az ország meg­mentésére egyetlen lépés se­m lenne té­ve ; sem a kibontakozásra nézve a kormány semmi biztosítékot nem nyújtott volna. Mert hisz nem a papiroson lévő, bármily alaposan ki­dolgozott tervek , hanem az azonnal foganatosítható rendszabályok, a veszélyt ké­pező függő kérdések elintézése készíthetik csak elő a kibontakozást, sőt csakis ezek ké­pezhetik erre a biztosítékot. Legjobban kitűnik ez pénzügyi téren. A főrendek azt hangsúlyozák, mit érnek a pótadójavaslatok, ha­­ nincs adóreform ,­­ csak adófelemelést képeznek azok, de sem a kibontakozást nem biztosítják, sem reformot nem képeznek. Mi ellenkező vé­leményen vagyunk. Először is azt hiszszük, hogy a föld-, ház- és kereseti adóban történt módosítások reformot is képeznek, a­mennyiben az adóalap igazságosabb megálla­pítása és arányosabb megterheltetése van ál­taluk előmozdítva. Hogy az egész adórend­szer ezáltal reformálva nincs, az tény, de azt hiszszük, hogy ez nemcsak lehe­tetlen egyszerre, de nem is c­élszerű, és szükséges, mert pénzügyi téren is a foko­zatos fejlődés nyújt legbiztosabb alapot és biztosítékot , úgy az intézmények javítására, mint az állami jövedelmek fokozására. Ha a földadó mellett most egyszerre lépne életbe egy egészen új rendszerű ház- és jövedelmi adó is — akkor a végrehajtásban, az ered­ményben annyi véletlen következnék be, hogy azoknak az államot kitenni nem lehet, nem szabad. Különben is el van fogadva az, hogy a földadó lesz alapja adórendszerünknek, hogy lehet ezt felépítni, míg az alap léte­­sítve nincs ? Nem mondjuk mi azt, hogy jók az új törvények, hisz annak idején részletesen mu­tattuk ki hiányaikat , de­­az a kérdés, hogy képezne­k-e j­avítást mostani ál­lapotunkhoz képest ? És ezt ép oly határozot­tan állítottuk akkor, midőn ellenzék voltunk , mint most, midőn a kormányt pártoljuk. Azt sem tagadjuk, hogy van azokban adófelemelés, — de legnagyobb részben v­­­o­n a­z adó alá vont alap útján. — És ez elviselhető teher. Hogy 4 — 5 mil­liónál többet nem adnak , az tény , de hátha jobban ez után az államjövedel­met fokozni nem lehet, eldobjuk ezt? Job­ban lesz-e akkor biztosítva az államháztartás rendezése ? Ezt senki sem hiszi. De hát a rendszer nem változik-e ? Igaz, hogy nincs felforgatva semmi. De a »tabula rasa« csak forradalom műve, nem reform­feladat. Ennek feladata, pénzügyi téren, az arányos teherviselés útján elérhető jövedelmi fokozás,­és a takarékosság útján rendezni az államháztartást! Ez a rendszerváltozás. Meddő kiadás és számítás nélküli pazarlás helyett : takarékosság és jövedelemfokozás, a teher­­alap javításával. Nem történt e téren s­e­m­­m­i? Hisz a földadó új alapot teremt, a ház- és keresetadó arányosabbá, a jöve­delmi adó a többihez mérten méltányosabbá, jövedelmezőbbé van téve. A budgetben 4 — 5 millió megtakarítva, 4—5 millió jövedelem­­fokozás van biztosítva. Hát ez semmi? Vagy több haszna lett volna-e az or­szágnak, ha e helyett az elmúlt hat hét arra lett volna használva, hogy egy nagyszerű adóreformtervet dolgoz ki a kormány és azt­­ az országgyűlés elé terjeszti ? Ugyan mit csin­­ nált volna ez azzal — a rendezetlen budget mellett ? Tárgyalta, bizottságainak kiadta volna ? Jobban állanának-e ezzel pénz­ügyeink? Nagyobb biztosítékkal hiba-e az ország a kibontakozásra? Azt hiszszük nem. Azután ott vannak a czikkünk elején em­lített függő kérdések, ezek elintézésére időt és erőt akar a kormány nyerni. Vá­jon nem okosabb és sürgősebb dolog-e ezeket el­intézni, mint programmot faragni és tárgyal­ni ? Mi által van jobban előmozdítva az or­szág hitele és a kibontakozás? Mi azt hiszszük, hogy az előbbi után. De ha a dolog így áll: a rendelkezés alatt álló idő alatt tehetett-e többet a kor­mány? Mi azt hiszszük, hogy nem. Szabad volt-e egyebet tennie ? Mi azt hiszszük, hogy nem. A­ki tehát vagy többet vagy egyebet kiván, az, minden hangzatos frázisa ha ez á­­r­a, csak azt kívánja, hogy az ország ügyei ne rendeztessenek! — A »Közérdek« ma félig tréfából félig ko­molyan Tiszára olvassa a választási törvény 126. §-át, mint vesztegetőre, mert Debreczennek azt mondta, hogy a város érdekeit elő fogja mozdítani. Termé­szetes, hogy a citatum komikumnak sem járja meg , mert nem »bizonyos jelöltre való« szavazás czéljából beszélt a megválasztott képviselő. De e furfangos lap magatartása miatt kénytelenek vagyunk a kormányt egy régen »hegyünk«-ben levő dologra figyelmeztetni. A kormány ellen gyakran a legkíméletlenebb és lovagiatlanabb fegyverekkel küzdő »K­ö­z é r d e k«-nél, »J­e- t­e­n k o­r« és »M­agyar Politik­á«-nál az állandó és főmunkatársak legnagyobb része m­­i­­niszteri hivatalnok. Mi tiszteljük a szerkesztőségi titkokat és úgy, mint a hivatalnok függetlenségét. De sema a kormány tekintélyével,sem az illemmel és a sajtó becsületével megegyeztet betű­nek nem tartjuk azt, hogy azok,a­kik délelőtt a kor­mány hivatalos dolgait végzik, titkait őrzik és elöl­járóik előtt térdet, fejet hajtanak, ugyanazok délután közreműködjenek a kormány nyilvános gyalázásában. Ha ez uraknak nincs elég önérzetük arra, hogy ilyesmit ne tegyenek, mi sem viseltetünk kímélettel irántuk, kérjük a kormányt, tartsa szemmel a sajtó­­osztály s az egyes minisztériumok egyes embereit (tudhatni, kik azok) és lovagiasan szólítsa fel az ille­tőket, hogy vagy legyenek lovagias ellenfelek és mondjanak le állásukról; vagy megfordítva, legyenek becsületes, ha hivatalnokok és ne támadják orozva saját kormányukat. Tudunk neveket is. Ha az ille­tők meg nem változtatják magatartartásukat — elő­­állunk velük. — A király dalmácziai útja azért fog megrövidittetni, hogy az országgyűlés bezárta­­kor a trónbeszédet nem Wenckheim b. miniszterel­nök, mint eleve hirlett, hanem ő felsége maga fogja elmondani s az országgyűlést bezárni. — A képviselőház pénzügyi és vasúti bizottsága ma délután tartott együt­tes ülésében elnök Csengery Antal először is a bizottság tagjait arra hívta fel, hogy a keleti vasút iránt beadott jelentést felolvasottnak vévén. ____A „HON“ TÁRCZÁJA.____ Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Első rész. „Napoleon öcsém.« A­mit a harmadik leány beszél a kettőnek (6. Folytatás.) — Úgy látszik, hogy semmi szive nincs ennek az embernek, — szólt a herczegnő, egy olajbogyót fe­nyegetve két ágú villája hegyével, mintha az egy keresztülszúrandó férfisziv volna. — Vagy jól el van nála rejtve. Való, hogy ha olyan emberre akad, a­ki hozzá ragaszkodik, a ki hisz neki, a­ki az eszéhez bízik, azt tréfálja meg leg­­irgalmatlanabbul. A herczegnő maga is jól szokott mulatni ezen a jó jámbor számtartón, valahányszor a herczeg itt tartja őt ebédre. Az öreg tisztviselő igen derék ember, s mint pece nem megbecsülhetetlen , ha­nem a világi dolgokban egészen hátra van maradva. Nem olvas egyéb hirlapot, mint a »Jerichói Kürtöt«. — Ennek a »Jerichói Kürt«-nek a szerkesz­tője is sokszor látható nálunk. — A lapot a herczeg tartja fenn, több főúr és főpap társaságában. Egyébiránt szükséges közlöny azon nézetek képviselésére, a mik más lapokban nem nyilvánulhatnak. — De én soha sem láttam, hogy atyám felbon­totta volna a számára küldött példányt. — A lap tartalma nem igen felel meg e her­­czegsége igényeinek. Azonban ha valami érdekes van benne, azt siet vele megismertetni Dumka ur, a derék számtartó, ki a maga példányát annál szorgal­masabban tanulmányozza. Ez az ő egyik oraculuma. A másik Napóleon öcsém. Nincs az a képtelenség, a­mit Dumka úr a »Jerichói Kürt«-ből olvasva, vagy Napóleon öcsém szájából hallva, el ne higyjen. Ezt ’tudva Napóleon öcsém, az ország különböző részeiből küldöz fel közleményeket álnevek alatt a »Jerichói Kürt«-nek, a­miket Kolompy úr, a szerkesztő olvasatlan kiadogat. — E közlemények válogatott csodákat tartalmaznak. Egy helységben csodakutat fedeztek fel, melynek fenekén egy szent niép látszik. Az a helység egy hegytetőn fekszik, a hol köztudomásra semmi kút nincsen. Majd leírnak egy pompás menyegzőt, bájos menyasszonynyal, deli vőlegénynyel ebben s ebbe­n­ a városban ; maga a prí­más esketett. Utóbb kisül, hogy a bájos menyasszony: egy vak koldusnő, a deli vőlegény , a sánta éji őr, s a prímás: a czigány prímás. Ismét képviselőjelöltül kikiáltják egy választókerületben elveinknek leghí­vebb támaszát s legnépszerűbb hazánkfiát, — a­ki köztudomásra a falu bolondja. Bankok alapíttatnak olyan jóhitelő társulatok által, a­miket a hatóság rögtönítélő bírósággal üldöz, s hálás köszönet szavaz­­tatik kegyes alapítványokért egy-egy megszökött ekidatáriusnak. Jönnek rémhírek ! A Balaton jege beszakadt egy proc­essió alatt, nagyobb hitelesség kedvéért a vízbe fúltak árvái számára öt forint mel­lékeltetik. Minden húsvétkor felmerül az a rémeset, hogy a zsidók keresztyén kis­fiuk vérét használják fel rettentő szertartásaikhoz, a­miért aztán vagy földindulás következik, vagy a villám csap le, de a bosszú el nem marad. És ezeket Kolompy úr mind hűségesen kiadja; nem törődik vele, hogy egy hét múlva megc­áfolják. — De hát miért vesztegeti Napóleon ilyen ha­szontalan tréfára az idejét és tehetségét ? — Lehet, hogy ez csak Momus sugallata: bo­­hóskodási ösztön. De az is lehet, hogy mélyebb indo­kai vannak. Tán épen egyéb szándéka sincs vele, mint a herczeget néha felderíteni, kit mi ritkán látunk mosolyogni; de olyankor, midőn Dumka úr komoly prosopopoeiával előadja olvasmányai eredményét, még néha nagy bámulatunkra hahotára is hallunk fakadni. Dumka úr egy hangszer, a­min Napóleon öcsém játszik. S azt a művészetet egész a virtuozi­tásig vitte. Abban a példányában a »Jerichói Kürt«­­nek, mely Dumka úr czímére jár, rendkívüli dolgok olvashatók békebóba. »A török szultán megkérte Victoria királynő kezét, s előkészületeket tesz a ke­resztyén hitre áttéréshez.« — »A római pápa az idén az arany rózsát a porosz királynak szándékozik adni, mely igen nagy horderejű esemény.« — »Bismarck herczeg Párisba megy nagykövetnek s helyét Wan­­trup foglalja el a minisztériumban.« — »A Rot­­schildház liquidál s minden eddig kötött köl­csönt azonnal készpénzben követel vissza.« — »Szentpétervárott a nihilisták kikiáltották a köz­társaságot.« — »A magyar országgűlésen elhatároz­tatott Fiumének egy Horvátország alatt fúrandó alagút által visszacsatoltatása « — »Törvényjavaslat a hosszúszárú pipák megadóztatásáról, minthogy azokon keresztül tovább élveztetik a pipafást.« — »Nem sokára egy titokteljes mozgalom veendi kez­detét az országban, melynek vezértagjai elszámláltat­­nak, köztük van Dumka ur is, az etelvári számtartó.« Ezeket Dumka ur mind igazhivő pietással mondja el ő herczegségének, ki hasztalan nevet rajta nagyo­kat. Dumka úr megmutatja a lapot, oda van az nyom­atva mind, s minthogy mind e hírek a későbbi la­pokban meg nem czáfoltatnak, tehát igazaknak kell lenniök. Ez a boszorkányság pedig úgy megy végbe, hogy a legközelebbi postaállomás Dancsvár. Az ot­tani postamester szobája a casino, a­hol az érkező la­pokat az érdemes látogatók előbb elolvassák, s azután küldik szét az előfizetőknek. Vannak köztük nagy kópek, kik a tréfát tudják tódítani. Ezeknek szerzett Napoleon öcsém nyomdai betűket, a­mikkel ők az általa kifundált képtelenségeket Dumka ur »Jerichói Kürtje« példányába belenyomtatják. A lapban igen nagy spatiumok vannak az egyes rovatok között, mikbe egy-egy ilyen hír belefér, így kap Dumka ur egy extralapot, a­mi egyenesen in usum Delphini az ő számára van kiegészítve. — Ah, az bolondság! — szólt a herczegnő, ked­ve ellen nevetve. — Én nem szeretem az udvari bo­londokat. — Ne feledje a herczegnő, hogy azok már u­d­­varképesek. A herczegnő még többet akart megtudni. •— S váljon a nők iránt is ily csalfa szokott lenni ? — A legfőbb mértékben, herczegnő ; a nőkre nézve épen legveszedelmesebb modora van. Szelíd, alázatos tud lenni irányukban: — nincs saját akara­ta; föltétlen rabja annak, akinek udvarol; annak szeszélyeit szolgálja, nem mond bókokat, de kitalálja a hölgy jó tulajdonait s azoknak tömjénez ! — egy lépéssel mindig hátrább marad, mint a mennyire mennie szabad ; — engedi magát játékszerül hasz­nálni s inkább keresteti magát, mint tolakodnék ; egész női társaságot oly élénken tud mulattatni, hogy mindenik azt hiheti, hogy ő a szive választott­ja ; majd meg olyan szépen tud hallgatni, s csak azok­kal a veszedelmes, mély tüzű­ dióbarna szemeivel be­szélni , hogy »egy« bizonyosan azt hiszi: »én vagyok az igazi.« A három leány közül egyiknek az arcza piro­sabb lett e szónál, mint volt eddig. — És ez mind csak tréfa és színjáték tőle. Megcsalja valamennyit. Most egy éve négy szép le­ánynak udvarolt egyszerre, s mind a négy azt hi­hette, hogy fogva tartja a lepkét. Gyönyörű szép göndör bajusza volt, első ifjúkori dísze. Egyszer csak egy őszi táncrvigalomban bajusz nélkül jelent meg. Az le volt borotválva simára. Mindenki sajnálkozott rajta s szemrehányásokat tett neki érte, hogy miért fosztotta meg az arczát e férfidisztől ? De legjobban nehezteltek rá e miatt kiválasztottai. Azokat aztán sikerült kiengesztelnie. — Oda ajándékozta nekik a levágott bajuszt? — szólt ajkpittyesztve Rafaela. — Igenis azt tette, de nem azt a bajuszt, mely saját ajkán termett, hanem azt, a mi egy havannai fajú tengeri virágselymét képezi, s mely megszárad­tan tökéletesen hasonlít mahagóni szinével a férfi ba­juszhoz , azzal ajándékozta meg őket; s a szegény négy leány bizonyosan hordja ma is nagy kegyelet­tel medaillonjában a »Zea mais bavariensis« virág­­selymét. — Ah, ez infámia! —kiálta fel haraggal a her­czegnő, a kétégű villával keresztül szúrva az olajbo­gyót, s gondolt arra, hogy azt a vakmerő szentség­­törőt, az egész kigunyolt nőnem megboszulásáért érdemes volna valakinek megbüntetni, vétkéhez méltó kegyetlenséggel. S e szavaknál a három leány közül egyiknek az arcza haloványabb lett, mint volt az előtt. (Folytatása következik.) „Az utolsó Apafi.« Bizony jó a történet könyvébe néha-néha bele­tekinteni. Az elmúlt idők homályos ködéből nem egyszer derülhet reánk oly világsugár, mely bizto­sabb szövetnek a tömkelegben a jelennek, már közel­ségüknél fogva is sokszor káprázatos tüneteinél. S ha azt tapasztaljuk, hogy ugyanaz a nemzet bizonyos időközökben ugyanazon tévedésekbe esik, ugyanazon hibákat követi el, néha a csalódásig ha­sonló körülmények között, lehetetlen ennek másban keresnünk magyarázatát, mint abban, hogy nem is­merte eléggé múltját, nem tudta, hogy már egyszer volt hasonló válságos helyzetben. Mert ha ezt tudná, lehetetlen, hogy föl ne fedezné a válságból kivezető utat, meg ne találná a helyes ösvényt s lehetetlen, hogy újra azt az irányt válaszsza, melyről már meg­állapitá a történelem, hogy romlásba vezet. Nagy jóltevője lenne a népeknek, a ki a ' net könyvében egy második bibliát adna a k A múltak ez ismerete egyik legbiztosabb ?' ne a jövőnek. A ki nemzeti történetén lehet rész hazafi. Azért a ki a tör*' talánossá teszi valamely nemzetben, az annak a nem­zetnek jövőjében segít megvetni a biztos alapot. Mi, magyarok, fájdalom, még sokáig nem le­hetünk abban a helyzetben, hogy ezt megtehessük. Magyarország történetkönyve még csak ezentúl lesz megírva. Nem akarjuk ezzel kisebbíteni egy Horváth Mihály, egy Szalay László halhatatlan érdemeit. De a­mióta ők megírták colossális műveiket, azóta tör­ténetünknek számtalan oly forrása nyílt, melyekből ők még nem meríthettek. Ha a magyar tudományos akadémia nem tett volna egyebet, mint hogy együvé gyűjtő a magyar történelem anyagát s hozzáférhetőkké­­ teszi a forrá­sokat, hogy ne csak néhány, egész életét erre áldozó ember meríthessen belőlök ; máris eléggé dokumen­tálta létjogát s azt, hogy az ország legkiválóbb cul­­tur-instutiójának tekintessék. Megbecsülhetetlen kincs már az eddig is, ami az akadémia történelmi bizottságának keze alól nyil­vánosságra került. Az »Okmány-tár«, mely magában foglalja az Árpádok, az Anjouk s a vegyes házbeli régibb királyok után fennmaradt monumentákat, az »írók« gyűjteménye, a »Török-magyarkori tört­neti emlékek«, a mohácsi vész és a Rákóczyak korára vo­natkozó adatok nagy szabású gyűjteményei, a ',kr­lomacziai« okmányok tára, az »Országgá'' kék« stb. oly' halmazt képeznek má’'­­bőséggel meríthet a rendező kéz, mer frandja Magyarország történetét t talál, készen, a nélkül, hogy — életének javát kutatásokra kr ’ Pedig az anyaggyv­­csak most indult meg ja­ténetébe belejátszott most váltak megköz hatosa­gok,püspök, apátságok, és • csak újabba­kodása sok sok hel­­yéhe­z kiki e tárgyra sorozata szerint tenné meg észrevéte­leit. E szerint áttekintetvén a jelentés, midőn a ke­leti vasúttársaság keletkezésére került a sor, Wahr­­m­a­n­n ki akarta hagyatni a jelentés azon tételét, hogy szemben hazánk törvényeivel ezen keletkezés szabálytalan volt, mely állítás jogosultságát el nem ismerheti, miután az 1870. évről idézett 18. t ez. minden újabb vasútnál tettleg mellőztetett. Hosszabb vita után elfogadtatott azon módosítás, hogy minden hosszabb indokolás nélkül mondassák ki azon tény, hogy a keleti vasút csak azon módon keletkezett, mint a melyen az akkori időbeni vasúttársaságok alakultak. Még némely több rendbeli észrevétel után, úgymint a részvényesekre vonatkozó résznek újabb szövegezése s a jelentésnek végleges hitelesítése a pénteken tartandó ülésre halasztatott. Országgyűlési tudósítás, Budapest, ápril 21. A képviselőház mai ülésében hosszas s elkeseredett harc­ folyt az elsőfokú kir. bíróságok rendezése ügyében. A szélsőbal, mely e törvényjavaslatot az újonan hozott­ak között a legveszedelmesebb­nek tekinti, lépésről lépésre küzdött annak megakadályozása végett, azonban fellépésé­nek csak az sikerült, hogy a törvényjavaslat tárgyalása ma nem fejeztetett be. Különben egyetlen módosítás sem fogadtatott el. A főrendiházban szintén élénken folyt az érdekharc, s különösen a luxus­adónál csaknem pontról pontra igyekeztek a méltó­­ságos főrendek maguk részére némi kedvez­ményeket kieszközölni. A pénzügyminiszter »propter bonam pacem« egy-két lényegtelen módosításba, mely a férficselédek megadóz­tatására s a papoknak adómentes lovainak számára vonatkozott, készséggel beleegyezett, de határozottan s erélyesen tiltakozott C­z­i­­r­á­n­y azon özönviz előtti terve ellen, hogy az egész luxusadó elvettessék s helyette a közművelődésre oly kártékony hirlapbélyeg­­adó hozassák be. A miniszter ezen erélyes fel­lépését ily veszélyes insinuatiók ellenében csak helyeselnünk lehet. Különben a főrendi­ház ezen adójavaslat letárgyalása után vissza­tért szokott medrébe s három törvényjavas­latot — a nemzeti színház bérházáról, a rész­vénytársulatokról és bélyegilletékekről — alig fél óra alatt elfogadott, míg a luxusadó tárgyalása órákat vett igénybe. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után az első fo­kú bíróságok újabb szervezésének tárgyában beadott törvényjavaslat részletes tárgyalásánál fel­szólalt Simonyi Ernő s a bírák ezen korlátozását a kormány előnyére egyenesen cinikus javaslatnak mondja. Gubody Sándor felszólalása után a több­ség az 1 §-t a központi bizottság szövegezése szerint elfogadja. A 2-ik §-hoz Gubody L. azon mondat toldá­sát ajánlja »nyugdíjazhatok vagy áthelyezhetők« sza­vak után »különös tekintettel hasonló körülmények kötl a családos és fekvőségekkel biró egyénekre.« stanesku Imre nemzetiségi szempontból ajánlja a következő toldalékot »az illető vidéki nyelveknek az 1868. évi 44­­. sz. 27. §-ában követelt teljes ismere-­­ tére figyelemmel.« Aláírják e toldalékot Hodossin Jó-­­­zsef és Miletics Szvetozár. Helfy Ignácz nem fogad- t ja el ezen §-t, hivatkozik ez ellenében Tisza K.egy­­ régibb nyilatkozatára. Horánszky azon megjegy­zést teszi, hogy a mostani s régebbi állapot közt nagy különbség van, miután akkor a bírák tömeges kinevezéséről,most azok tömeges elbocsáttatásáról van szó. Lázár Ádám e pontot igy módosítván: »az 1. § ban meghatározott leszállítás által beállott uj szer­vezés folytán megszüntetendő elsőfokú bíróságoknál alkalmazott bírák és a kir. ügyészsg tagjai a szükség­hez képest az 1871. IX. t. ez. 2. és 12. §§-ok értel­mében áthelyezhetők, vagy nyugdíjazhatok.« Hoffmann Pál szükségesnek találja, hogy a megmaradandó törvényhatóságok tagjainak nyugdí­jazására is hatalmat adjanak a kormánynak, azonban az áthelyezésre nézve a kormány csak a megszüntetett törvényszékek tagjaihoz legyen kötve. Elnök kije­lenti, miszerint ezen módosítás csak a 3-ik §-ra tar­tozik. Szilágyi Dezső megkísérli a véleménynyil­vánítást a tekintetben, de a ház szavazatot sürget, mely szerint a 2-ik §, 78 képviselő által 53 ellené­ben az igazságügyi bizottság szövegezése szerint fo­­gadtatik el. Pulszky Ágost ajánlja, hogy a 3-ik §. pontonként tárgyaltassék, az elnök felszólalása után azonban előbb maga a §. és Hoffman módosítása ol­­vastatik fel. Perczel Béla egyetért Hoffmann nézetével, de financziális szempontból veszélyesnek tekinti a igaz­ságügyi szempontból sem lát benne javítást, ezért azt mellőztetni kéri. Teleszky István az áthelyezésnél nagyobb hatalmat akar adni a minisztériumnak s e végett a következő módosítást ajánlja. »A 3. §. utol­só bekezdése után következő bekezdés teendő, azon biró, ki a jelen törvény alapján már egy ízben áthe­lyeztetett az 1871. 9. t. sz. első §-a a) pontjának ese­tén kívül újabban csak akkor helyeztethetik át, ha azon bíróság, melynél alkalmazva van, megszűnik, vagy ha e bíróságnál a szervezés folytán a bírák lét­száma leszállittatnék. Gr. Apponyi Albert Hoff­mann nézetét portálja.Az idő eltelvén, a tanácskozás holnap fog folytattatni, mely alkalommel első tárgy leend az indemnitynek f. é. máj. hó végéig leendő ki­­terjesztése. Ülés vége 2 órakor. A főrendiház ülése ápril 21. Az esti lapunkban közlöttek után következett a cselédtartás stb. megadóztatásáról szóló törvényja­vaslat részletes tárgyalása. Az 1. §-nál felszólal gr. Károlyi György s óhaját fejezi ki, hogy e törvény­­javaslat érvénye, nehogy veszélyes praecendens le­gyen, ne a jelen év kezdetén, hanem jul. elsején lép­jen életbe. Széli K. ajánlja a szöveget, miután ez csak pénzkérdés s annak devalválása az államot te­temesen sújtaná. Gr. Zichy Bódog Károlyi indítvá­nyát pártolja. Horváth István hivatkozik arra, hogy adózás tekintetében még 1874 ben vagyunk, mert az adót ezen évi költségvetés szerint fizetjük. Perczel Miklós szintén ezen alapon ellene szólal gr. Károlyinak, kinek végszava után szavazás törté­­nik, melyben a többség gróf Károlyi indítványát elveti. A 2-dik és 3-dik §§-ok észrevétel nélkül elfogadtatnak. A 4-ik §-ban gr. Andrássy Aladár kérdé a minisztert, hogy mely kortól kezdve kell a férficselédtől adót fizetni ? Széll K. kijelenti, hogy 7—10 éves gyermekekről szó sem lehet különbent a tör­vényben határvonalt húzni igen bajos volna. Gr. Czi­­ráky János nézete szerint a kor nem tehet különb­séget s minden cseléd megadóztatandó, de felszólal az adó progressiv alkalmazása ellen »pedig lehet egy dúsgazdag ember, család nélkül, a ki csak egy cselé­det tart és többre nem is szorul, mig a nagy családos ember azáltal igazságtalanságban részesül, holott még talán kitüntetést érdemelne.« Pálffy Mór támogatja az indítványt. Széll Kálmán beleegyezik, hogy kimondassák, miszerint csak a 15 évet betöltött férfi cseléd« ,ess­ék adó alá. Ezután az 5—12. §§. észrevétel nélkül elfo­­­ gadtatnak. A 13. §-ban a »feladás« szó helyett »feljelentés« létetett. A 14. §-ik észrevétel nélkül elfogadtatott.

Next