A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-14 / 235. szám

235. szám, XIII. évfolyam. Kiadó­hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési d­íj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 írt­a ki. 6 hónapra.............................................. » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ...­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök, October 14. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás. „A HON“ Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . ia frt 6 frt a frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a post'c utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesít­ve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, October 13. A hadügyminiszter sakkban. A budget-megajánlási jog nagy hatalom egy alkotmányos testület kezében. Megvon­hatni az állam legfőbb végrehajtó közegétől, a kormánytól is, a szándékai valósíthatásá­­hoz okvetetlenül szükséges pénzerőt, annyi, mint egyenesen eltiltani azt e szándékok tel­jesítésétől. Olyan hatalom ez, mely puszta szavával demontíroz minden Kruppot és Acta­­tiust. Azonban csak ott, a­hol ezt a hatalmat komolyan veszik. Mert máskülönben nem egyéb, mint gyermekjáték, melyet szuronyhe­gyen nyújtanak át a makranczoskodó fiúnak. Ez ideig még nem igen volt nagy pana­szunk a­miatt, hogy a parlamentek s a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságaik e kitűnő jogát akár a két állam külön, akár annak közös kormánya nem vették volna ko­molyan. Voltak ugyan egyes esetek, melyek alkalmilag inconvenientiáknak voltak bélye­gezhetek, de a panasz adut jelleget nem igen öltött, a­mi ismét nem annyira a kormányok törvénytiszteletének, mint inkább a törvény­­hozások és delegácziók magatartásának kö­szönhető, melyek bizony a kormányok kí­­vonataival szemben gyakran igen is culánsan jártak el. Talán éppen ennek tulajdonítható, hogy most már megértük ezt is. A magyar delegá­­czió tegnapi ülése érdem­es a kiváló figy­elem­­rő­ mindenki előtt, kinek az alkotmányos jo­gok érintetlen hagyása szívén fekszik. A közös államháztartás 1873-iki zár­számadását, terjeszté elő az erre kiküldött al­bizottság, felhíván a figyelmet egy oly kö­rülményre, mely a legsürgősebb intézkedése­ket követeli. N­em áll az egyébben, mint ab­ban, hogy a közös hadügyminiszter nem tar­totta magát a delegáczióknak a fejedelem ál­tal is megerősített határozataihoz, hanem ön­kény­­leg virementet használt ott is, a­hol az megengedve nem volt,­ sőt, mint a delegá­cziók által megállapított előirányzat s a tettleges kiadások zárszámadásainak össze­hasonlításából kiderült, tetemes túlkiadást engedett meg magának a megszavazott összegeken felül. 7.779.762 frtra rúg az az összeg, melylyel a közös hadügyminiszter ily qualifikálh­atlan módon bánt el. A­mint az albizottság jelenti, az 1873- ban uralkodott cholera, drágaság és pénzvál­ság okozta e sajnos tüneményt ugyan, de constatálja egyúttal, hogy az előirányzat és tettleges kiadás közti e különbség nem elszi­getelt esetet képez, hanem a megelőző évek­ben is létezett már, úgy­hogy az közös állam­­háztartásunknak immár oly beteges állapotát képezi, melynek rendszerinti ismétlődése a józan alapokra fektetett költségvetés megál­lapítását illuszriussá teszi. Bizony illusoriussá, s nem csoda, hogy az albizottsági jelentés a magyar delegáczió­­ban oly kínos benyomást okozott. Hiszen, ha rendkívüli, előre nem láthatott események túlkiadást tettek szükségessé, ott volt a pót­hitel útja, igénybe vehette volna a hadügymi­niszter azt. Reánk nézve egy lett volna az eredmény, mert ha a túlkiadás szükségessé­gének helyes okát felismerte volna a delegá­­czió, bizony nem tagadta volna meg. De meg lett volna óva az alkotmányos forma leg­alább. ---------­Nem, a lőpor és golyó minisztere méltó­ságán alulinak tartotta a szabad kezet nyű­göző ilyetén lappáliákkal törődni, költött, az "utólagos"jóválhagyás reményében.« S még kellőleg indokolni se látta szükségesnek az eljárását s például a tenyészetnél előforduló tulkiadások igazolására elegendőnek tartotta felhozni, hogy a delegáczió törült a hadügyminiszter által kívánt költségekből, midőn a költségvetést megállapította! No már ez akkor se fogadható el indoknak, ha töltött ágyúk állnának mögötte, hanem igen is alkalmas — a vértfellágyapi-Dicséretére legyen mondva a magyar delegácziónak, legkevésbé se fojtotta magába a méltó indignatió szavát ez eléggé meg nem róható eljárás fölött. Voltak, kik az albi­zottság által beterjesztett, és a hadügy­minisztériumra nézve minden inkább, mint hízelgő, határozati javaslatokat nem találták elég éles megtorlásnak s azokat csak azért fogadták el, mert a kérdőrevonás egyéb módja feltalálva nincs. Voltak, kik figyel­meztették a hadügyért, hogy a delegáczió határozatai a fejedelmi szentesités által tör­­vénynyé váltak s a ki azokat nem respectál­­ja, nagyobb hatalmat arrogál magának, mint a mennyit a nálánál mindenesetre nagyobb hatalmú fejedelem venne igénybe. Figyel­meztették a miniszteri felelősségre s annak komoly következményeire. Sőt támadtak han­gok, melyek egyenesen az indemnitás meg­tagadását hangsúlyozták, melynek következ­ménye benne van a törvényben. Komolyan szóba jött annak módja, hogy oly állapot te­remtessék, mely mellett azon tudattal vállal­hasson valaki delegátusi mandátumot, hogy szavának nyomatéka lesz. Végül az lett a ha­tározat, hogy tárgyaltassanak előbb a zár­­­­számadások s csak azután az albizottság ha­tározati javaslatai. A­mint e hangulatból látszik, a magyar delegáczió még­sem annyira szavazó­gép, mint némelyek vélik. Bátran szembe mer nézni azzal az ágyútorokkal, mely­ a milliókat ellenőrizetlenül véli elnyelhetni. De nézzen is! Mert nagy elv az,igazán életérdek az,a­mi a hadügyminisztérium ez eljárása által már nem csak fenyegetve, hanem valósággal meg­sértve van. Ezt meg kell védelmezni, még ha hat hadü­gyminiszteri fotély borulna is fel bele.­­ A delegáczió ki­egyeztető bizottsága tegnap este 8 órától éjfélig tanács­kozott, s az erdélyi kórházakat illető póthitelt kivéve, mely valószínűleg közös szavazás tárgyát fogja ké­­­­pezni, teljes megegyezést­­ létesítettek. Az osztrákok elfogadták a vezérkar reformját, a magyarok viszont elfogadták az osztrákok majdnem minden törlését a rendkívüli költségvetésben.­­ A katonai elszállás­olásról szóló törvényjavaslat készen van. Most folynak az alkudozá­sok a közös és az osztrák kormánynyal azon néhány differencia fölött,melyek még fenforognak a kormányok között. Úgy, hogy még az idén fog a törvényjavaslat az országgyűlésnek beterjesztetni. Most az 1853-iki osztrák osztályozás alkalmaztatik, a­mi a lakviszo­nyok változása folytán sok városra terhes.­­ A honvédségnek most 22 millió töltény­készlete van, kilátás van arra, hogy, mint az idén, úgy ezentúl sem fogja a Werndl-fegyverbeszerzés (évenkint 800 ezer frt) a honvédbudgetet terhelni, a nélkül, hogy e tekintetben a honvédség hiányt szen­vedne, vagy a nélkül, hogy az itteni fegyver­gyár megszűnnék működni. — Az állandó hadser­e­gek re­­ductiójáról czikkezett közelebb dr. F i s c Il­ii o f a »N. fr. Pr.« hasábjain s e lap mai száma constatálja, hogy az eszme a legkülönbözőbb körök­ben »erős viszhangra talált.« Az eszme keresztül vitele valószínüleg még igen sokáig lesz pium desi­­derium, de minél inkább utat tör magának, minél in­kább érezhetővé lesz annak szüksége — és e tekin­tetben hatalmasan működnek a magas hadügyi bud­­getek — annál inkább fog a megvalósulás czélja felé közelítni. Tagadhatlan, hogy az eszme foglalkoztatja a kedélyeket. Egy pár példát. A »nemzetközi jog reformja és codificatiójára alakult egyesület« nem­rég Hangában tartott kongressusán a következő hat­ javaslatot fogadott el: »A congressus azon óhajának ad kifejezést, hogy Európa irományai oly czélból, hogy a kö­zös lefegyverkezésnek útját egyengessék, egymás kö­zött tárgyalásokat indítsanak meg, hogy az 1856. ápril 14-ki párisi jegyzőkönyvi nyilatkozatnak prak­tikus jelentőség adassék.« Ausztriában Walterskirchen báró, a birodalmi tanács képviselőházának tagja 1870. aug. 27-én tartott beszédében egy nemzetközi képviselő egyesület alakulásának szükségét hangsúlyozta, mely­nek nem ugyan a continentalis hadsereg reduc­­tiója leendett, a czélja, hanem az, hogy a kor­mányokat visszatartsa a kényelmű háborúskodás­ból. »Az államok« — mondá akkor szónok — »ha politikailag igen, de nemzetgazdaságilag semmi­­ esetre sem képeznek magukban külön elzárt egészet és minél nagyobb érvényre emelkednek eszméink a szabad forgalom és kereskedelemről, annál inkább fog egész Európa az érdekek száz féle kapcsa által szellemileg és anyagilag összefüggő egészszé ala­kulni. Ha sikerülne Európa különböző államainak A „HON“ TÁRCZÁJA. ___ London rationalista felekezetei. ii. Még az Istenben való hit is csak dogma, bár­mily kevéssé igyekezzék az ember annak tulajdonsá­gait meghatározni, ha e meghatározás hitezikkelylyé tétetik. Már­pedig, ha azt mondják, hogy a vallás csak érzelem tárgya, és nem az értelemé, sem a hité, minden pozitív formulától meg kell azt fosztani. Ez elvből kiindulva, egy tehetséges ameri­kai , Moncure D. Conway, ezelőtt tíz évvel egy házat alapított mindazoknak, kik vallási érzelmeiket ki akarják elégíteni, minden theologiai vagy metaphisikai megkülönböztetés nél­kül — azon egy feltétel alatt, hogy ne tegyék dogma­­másokká az Isten n­e­m-t­ételét. E fogalom felöleli nemcsak mindenik­teista-oskolát, de a pan­­theistákat és a Stuart-Mill-féle positivistákat is; sőt lehet hogy a materialisták sincsenek abból ki­zárva , mert a feltétel csak az, hogy ne legyen az ember atheista. Conway »sem tisztelendő, sem doktor«, ő csak gentleman. Methodista családból való és ennek val­lásos búcsúiban résztvett, egyik beszédében (Revi­­valisme) maga írja le azon megható vallási jelenete­ket, melyeket gyermekkorában átélt. 1864-ben kö­vetkezett a híres deista szónok , J. W. Fox helyére a­ south-place-i templomban és a múlt év óta egy második kongregácziót vezet a Camden Townban. A south-placei templom görög stylben van építve, 400—500 emberre, a bejárat felett van az orgona, kétfelől a karzat, a padokon könyvek voltak kiosztva. A gyülekezet leginkább tudósokból, taná­rokból áll. Van közte egy londoni tanácsos (alder­­man) egy volt lordmayor, orvosok, oxfordi tudorok, a királyi philologiai társulat jelenlegi elnöke stb. E felekezet képezi a dissenterek »szélsőbal«-ját és a radikális politikai iskolával szoros összeköttetésben áll, úgy, hogy egyik szertartás alkalmával hirdeték ki­­ »Bradlaughe« közelebbi előadását, ki nem csak vörös republikánus, de vallási téren is az anthi­­t­h­e i­s­m­u­s apostola. Holott az unitáriusok min­den árnyalata hűséges alattvaló, úgy, hogy Voysey és Martineau rituáléjában is meg­van az imádság a királynéért, a gallesi herczegért és a parlament két házáért. Conway polgári ruhában lép az emelvényre, felcsavarja a gázt, felnyit egy nagy könyvet, kijelöli egy nagy számmal a hymnust, melyet énekelni kell. A liturgiába csak 550 hymnus van felvéve, melyek közzül 150-et gyűjtött Pox, a többit Conway szedte össze. Természetes, hogy i­m­a­k­ö­n­y­v­e nincs, mert az imádság tiltva van. Ennek helyébe Conway »e­l­­m­é­l­k­e­d­é­s«-t tett, mely erkölcsi és vallási buzdí­tásból áll, a lélek emelésére, az Istenre való hivat­kozás nélkül. Az éneket, a hívek beléelegyedése nél­kül végzi a chorus, a beszéd tárgyát Conwaynek »Sacred Anthology« czímű gyűjteményéből meríték, melyben ő 700 lapon kivonatot csinált sok régi és új, szent és világi szerzőből; a biblia ép úgy előfor­dul ott, mint a korán és a Yedak, Confucius, Szent­ Pál és Renan mellett foglal helyet. Ezt az an­­thologiát Angliában 10 felekezet fogad­ta el, melyek valószínüleg a deismus határára ért unitáriusok lehetnek. — Conway egyik beszéde tár­gyát a közegészségügy képezé és — bár gyakorlati té­ren maradt, ki tudá fejteni hogy a test és lélek egész­sége összefügg, mint a­hogy a protestáns közmondás tartja: »a tisztaság az áhitatosság szomszédja.« Egyik alapelve, hogy a tudomány mivelése annyi, mint a vallás mivelése. — Conway sokszor átengedi szószékét idegen szónokoknak is. Újabb időben be­szélt ott egy amerikai ezredes: Wentworth Higgin­­son, egy manchesteri unitárius pap, egy indus deista, ki most a ceyloni királyi tanács tagja. Minden csü­törtökön a felekezet összegyűl politikai és erkölcsi themák megvitatására , sőt időszakonként társalgási estélyeket, mezei kirándulásokat, a Themzén sétákat is rendez. Tehát a felekezet mintegy társas kör, mely­nek mulatságait a szertartáskor hirdetik ki és erre a részvét­jegyeket a sekrestyében árulják. A St.­Paul-roadi congregatio nem messze van a »Free Christian church«-tól és épen a »szabad ke­resztyének« által alapíttatott, a­kik a papválasztás felett társaikkal össze­veszve, idetelepedtek és Con­way egészen áttér­te őket, úgy hogy a south-place-i kápolna kultusát vették ők is át, és a »szabad ke­resztyén« nevezetről is lemondottak. A protestáns egyház tág kerete elég szabad tért nyújt mindenki­nek arra, hogy értelmi és erkölcsi, műveltségi foká­nak megfelelő kultus formát válasszon magának, hol­ott a római katholika egyház határozott korlátai­ból csak szakítással lehet szabadulni, hogy egyszere jusson az ember a hitetlenség vagy a vallási közö­nyösség szélső határáig. A Szt.­Paul-roadi templomban a szertartás olyan, mint Conway másik kápolnájában, kivéve azt, hogy orgona nincs. De azért mindenkinek kezében volt a szertartási könyv és senki sem maradt ülve a hymnus éneklése alatt. A hívők e buzgósága abból magyarázható, hogy a congregatió egy szabályos, hagyományos egyházból keletkezett, holott a sout­­placei inkább csak vallási dilettánsokból. Conway egyik beszédét arról tarta, hogy »mikép kell végrendeletet csinálni« és a nemzetgazdák boszú­­ságára, háborút indított a takarékosság ellen, arra tanítván híveit, — hasznosan és észszerűen bár, költ­senek el mindent még életükben. »Mert gyakran az atya által gyűjtött vagyon fiaira nézve inkább átok, mint áldás és ha gyümölcsöző dolgokra akarja az ember fordítani pénzét, arra kell gondolni, hogy az ember maga legjobb foganatosítója saját akaratának.« És ez a beszéd tetszett a hallgatóságnak, mely a kö­zép osztályból való volt és ez az osztály Angliában rendesen elkölti a mit szerez gyermekeinek csak esz­közt nyújt arra, hogy független állást szerezzenek maguknak. — Egy másik beszéde vallásosabb Con­waynek. Ezt május 1-én tartá, melyet Angliában megszoktak ünnepelni. Conway előadá a régi mythost a napról és kifejté, hogy minden vallás szo­ros összeköttetésben van bizonyos kosmogoniával. Azután bebizonyítá, hogy a mindenség rendszerére vonatkozó eszmék minden változása, s párhuzamos forradalmat idézett elő az emberiség vallási theó­­riáiban,­­így a Nil völgyében alakult csillagászati fogalmaknak megfeleltek a nap periodikus újjá­születésére vonatkozó mythosok, melyek a pogány­­kultusban oly nagy szerepet játszanak. A keresztyén­­ség kifejlődése is követte a pogány kosmogoniának a Ptolemeus törvényei és a körök theoristja által való helyettesítését; de Kopernikus és Galilei óta elisme­­rék, hogy a föld nem közepe a világnak és hogy ez, kiindulás pontjához visszatérő kör­forgásán kívül, egy másik lökés következtében folytonosan az űrben halad. Ez a folytonos haladás theóriája, mely val­lásban úgy, mint kosmogoniában fel kell, hogy váltsa a fizikai és erkölcsi világ mzdulatlanságára vonat­kozó régi fogalmakat. E czélra törekszik , (Conway) midőn az újkori tudományra alapított vallást, a hala­dás és jövő vallását tanítja.« Conway tanaiban, abból indul ki, hogy egy ösz­tön kényszerít minket hódolni annak a felsőbb elv­nek, melyet átalában Isten fogalma alá helyeznek; de azt hiszi, hogy nem kell ezt definiálni, sem hatá­­­­rozott tulajdonokkal ruházni fel azt, mert meg le­het, hogy oly formulába zárnak, mely holnap talán már nem lenne öszhangban a tudomány újabb vív­mányaival. De eltaszítja magától az imádságot is, elő­ször azért, mert logikátlan felhívást lát abban a ter­­mészeti törvények folyásának megváltoztatására, má­sodszor, mert az Istent h­íva segítségül, oly szerve­ket és érzelmeket­­látszunk tulajdonítani neki, milye­nek a mieinkek. És ha elmélkedéseiben gyakran beszél is Istenről, nem hív fel arra, hogy imádják vagy áldják és hymnusaiból leginkább azo­kat szereti választani, melyekben a személyes és ön­tudatos Isten fogalma elő nem fordul. Voysey is azt mondta ugyan, hogy megszűnnék imádkozni, ha tud­ná, hogy az Isten hallgatna imájára, de azért ő, va­lamint Perfitt és az unitáriusok ép úgy, mint a sza­bad keresztyének megtartók az imát a liturgiában, mert egy ösztönszerű, tehát észszerű sugallat kielégítését látják abban, mint egy benső közösülést az isteni és emberi természet közt. Ezért nem szük­séges személyiséget tulajdonom az Isten egyéniségének és emberi szervekkel felru­házni azt. Azonban ennek daczára, Conway sokkal inkább akar hatni az érzelemre, mint az értelemre, az emberi szív húrjait igyekszik megpendíteni, sze­rencsés szónok a képek megválasztásában, bár oly­kor ködös naturalizmusban vész el, de ebből m­yszii­­kus, megragadó képeket tud alkotni. Conway »szabad deistái« még nem utolsó fokát képezik azon létrának, mely a positiv vallástól elvezet, van még Londonban egy felekezet, mely rajta is túl van : ez a positivismus vagy comteismus, mely az Istenkultus helyére az emberiség kultusát teszi. Comte Auguszt bölcsészeti tanait elfogadta Francziaország de a vallásiakat és politikaiakat csak Angliában iparkodik valósítni egy felekezet. Ez gyű­léseit a British múzeumtól nem messze, a Chapel­­streetben tartja, hol egyik teremben van felállítva azon 13 nagy ember mellszobra, melyeket Comte az ő híres kalendáriuma hónapjainak patronusaivá tett. A felekezet kicsiny, mert népies propagandát nem csinál, jelenleg 100 tagja van Londonban. Minden vasárnap összeülnek, hogy »igazgatójuk«-nak, Con­greve doktornak egy beszédét meghallgassák. Com­te aprólékos ceremóniáit eddig csak az e­s­k­e t­ős­nél s a gyermekek »bemutatásánál« alkal­mazták, de egyik kitűnő tagjuk , Beesly tanár azt mondja hogy a cultus szervezéssel csak addig várnak míg számosabban lesznek. Ők elemi oskolát is szervez­tek, rendszerüknek megfelelően és ép úgy, mint a kle­rikálisok, kijelentik, hogy az állam illetéktelen neve­lési ügyekben. A »humanitarian society« a »Claremonthall«­­ban tartja gyűléseit, ez is egy új felekezet, mely Pierre Leroux tanait akarja alkalmazni, ki a pogány bölcsészetből és keresztyén vallásból vonta le a lelkek vándorlását a földi emberiség határai között. A hu­manitáriusok a pantheismushoz közelednek, mert Istent igy határozzák meg: »egy örökös és láthatat­lan lény, melynek lénye áthatja az egész mindensé­­get az anyag és szellem kettős alakjában.« E gyülekezet szónoka »a vakok társadalmi állásá­ról« is tud vasárnapi beszédet tartani. A ki az egye­sületnek tagja akar lenni »lelkiismeretesen« alá kell, hogy írja a hitvallást és a humanitárius czí­­mét és jogait nyeri ez által. Az ima »a természet Istenéhez« van intézve. Az új testamentum négy első könyvét és a »hegyen tartott beszédet« más olvas­mányok helyettesítik. Meg van a »házasság humani­tárius szertartásának« formulája. E rítus először két év előtt volt alkalmazva a Kaspary esküvőjénél, a főapostol egy hívőjének leányával. De minthogy az ilyen házasságot a polgári hatóság törvényesnek még el nem ismeri, a házaspár a deista templomba is elment, hol Conway rendbehozta őket a törvény­nyel.­­ A humanitáriusok szertartását zene előzi meg és követi, ezen kívül missionariusokat küldenek a midlandi vasúthoz és a chelseai hídhoz, hogy hir­dessék tanaikat. íme: mennyire szétágaznak a londoni feleke­zetek hitczikkeikre és szertartásaikra nézve. De ezek közös alapja a szabadvizsgálódás és tudományos ku­tatások érvényesülése vallási téren. A czél az ész és vallás összeütközésének kikerülése és az ember azon kötelességének teljesítése, melyet a »szabad ke­resztyének« igy határoznak meg : »az ember köte­lessége nem vallási igazságokkal bírni, de azokat lelki­ismeretesen keresni.« Csak igy lehet azon nagy felada­ton dolgozni, melyet a természettudós Tyndall így határozott meg: »a feladatok legnehezebbike a v­a­l­­lási érzelmeknek észszerű kielé­gítése.« Anglia van e téren legelőbb. Még az anya­egyház sem kerülte ott ki ezen áramlat befolyását. A ritualisták és revivalisták harcza a rationalismus ellen mindig kétségesebb lesz. A dissidensek közt pedig épen rohamosan hanyatlik a régi dogmák be­folyása, maguk a papok hódolnak a rationalismusnak. A presbyteri templomban délelőtt a presbyterianus, délután az unitárius pap hirdeti igéit. Ezért mondá egy unitárius pap: »Nem szerzünk sok proselytát, de fontosabb ennél az, hogy eszméink lassanként meghódítják az ország többi felekezeteit.« De ennél fontosabb még az, hogy így terjed a türelem és fel­világosodás szelleme, mely nem egy felekezetnek, ha­­­nem az egész emberiségnek hasznára válik, parlamenti tagjaiból egy egyesületet alakítni, alig hihető, hogy abban ne oly nézetek és felfogások ural­kodjanak, melyek a béke biztosítását képezik. Ha egy nemzetközi képviselőegyesület alapíttatnék, ha annak tagjai az illető parlamentek többségeit képvi­selnék és ha ezek bizonyos kötelezettséget vállalná­nak el , hogy nem ajánlanak meg semmi­féle hadi költséget vagy kölcsönt (pénz nélkül tudvalevőleg nem lehet háborút viselni), ha továbbá oda vinnék a dolgot, hogy a hadizenési és békekötési jogot, mely jelenleg mindenütt a korona kizárólagos jogát kép­viseli, a parlamentnek hatáskörébe illeszszék törvé­nyes intézkedések által, ez esetben, nem tehetek róla de azt hiszem, hogy a háború kitörése rendkívül megnehezíttetnék.« Ezen eszmék támadásokat idéztek elő s eme támadások visszaverésére Walterskirchen egy füzet­két írt, melyből átvesszük a következőket: »Kétségbe kellene esnünk az emberiség haladá­sa és tagjainak józan esze fölött, ha nem hinnők, hogy végül az átalános emberszeretet és annak belá­tása, hogy a természet minket testvérekké és nem el­lenségekké tett, fog győzedelmeskedni a szűkkeblű Patriotismus és az őrjöngésig vitt Chauvinismus fe­lett, legyen az franczia vagy német. Ugyan ő mondá ez év mart. 15-én tartott be­szédében többi között: »Tudósok, művészek, jogá­szok, orvosok, gazdák és munkások nemzetközi orga­nisation törekednek s csak a népképviselők nem kí­sérlettek meg, hogy egyesült erővel vívják ki azt, mit külön-külön nem voltak képesek elérni. — Azt mondják, a magán­elégtétel megszűnt, mert egy erő­sebb, az állam veti oda vétóját, és hol van az az anyagi hatalom, mely az államokat is korlátozhas­sa ? De én azt kérdem, hol van az a hatalom, mely meggátolja, hogy hadviselés alatt kutak és lövegek megmérgeztessenek és az ellenség földje pusztává té­tessék hivatalos uton ? Nem látom sehol e hatalmat, de léteznie kell, mert a civilizált nemzetek, meghajol­nak előtte. Adjunk a közvélemény ez erkölcsi hatal­mának nagyobb kiterjedést, világosabb kifejezést és az mérlegbe fogja vetni szavát a népképviselők ja­vára is, kik közösen és megegyező elvek alapján minden államban észszerűbb s szűkebb korlátok közé szorítják a hadibudgeteket és ujonczjutalékokat. De a ki vállat vonva és gunymosolylyal,azt tartja, hogy ezek utópiák, melyekkel okos ember és reálpolitikus blamage nélkül nem foglalkozhatik,az kétségbe vonja az emberiség haladását, kétségbe vonja azt, hogy ne­mes és igazságos eszmék valaha diadalra juthassa­nak, a múlt traditiói és egyes emberek szenvedélye fölött.« Végül megemlítjük, hogy­ az átalános békeesz­mének egyik derék harcrosa, Löwenthal Brüs­­selben az általa szerkesztett folyóiratban azt java­solja, hogy a nemzetközi jog codificatiójára alakult egyesület tagjai egy nemzetközi parlamentet hívjanak össze, melyben a nagy­hatalmak parlamentjei öt-öt, a kisebb államokéi pedig 3—3 tag által, és a kor­mányok 1—2 tag által lennének képviselve. A képviselőim­ pénzügyi bizottságának XIII. ülése. (Az esti lapunkban közlött tudósítás folytatása.) A miniszter oda nyilatkozik, hogy a ka­tonai szervezet más nálunk, mint Lajthán túl, ott pl. a kerületi parancsnokságok is hiányoznak s a le­génység tartaléktisztek által képeztetik. A magyar honvédség 7 osztályra van felosztva, ezek parancs­nokságai teljesen függetlenek a közös hadseregtől; Ausztriában ily felosztás nincs. A főparancsnokság­nak is a már említetteken kívül, nagyon sok dolga van; alatta állanak a kerületi parancsnokok, 92 zászlóalj törzse és 10 ezred huszárparancsnokság; ezenfelül még az igazságszolgáltatási ügyek is oda tartoznak, melyek miatt épen szaporítást kellett kér­nie. A tisztek hiányát illetőleg megvallja, hogy azok száma kevés, századonként csak e­g­y, a többi a sza­badságolt állományból pótoltatik. Pénz hiányában nem bírunk elegendő tisztet nevelni, habár a Ludovi­­kába minden tehetségesebb ifjú bevonatik. Mozgósí­tás esetében a törzs és segédtisztek is hiányoznak, de közelebb lesznek jeles törzstiszteink, mert a bécsi katonatiszti iskolában ez évben is a legképesebb ma­gyar tisztek honvédek voltak. Horváth azt hiszi, hogy a honvédség je­len önállóságában nagy megtakarításokat nehezen tűr meg, legfeljebb az intensív és nem extensív neve­lés által lehetne valamit meggazdálkodni.Kérdést tesz a katonaelszállásolás ügye iránt és felemlíti a hon­védségnek az őszi hadgyakorlatokon feltűnt vezény­let hiányait. A miniszter jelenti, hogy a beszálláso­lás megszüntetését tárgyazó törvényjavaslat készen van s reméli, hogy még ez évben elő fogja terjeszt­­ee­tni. A hadgyakorlatokra nézve hivatkozik ő fel­sége elismerő nyilatkozatára. Hibák, természetesen, minden seregnél fordulnak elő a világon, 17 ember­ből álló zászlóaljkeretek mellett s oly legénységgel, mely egyszer évenkint látja zászlóalját, tiszteit és parancsnokát, az hiszi, elegendő dicséretes eredményt mutatott fel a magyar honvédség. Somssich­ azt kérdi, miért nem alakítta­­tik át a magyar honvédség a Lajthán túli honvédség mintájára. Kéri a kormányt, hogy vegye ezen eszmét fontolóra s tegyen lépéseket a védtörvény módosí­tására. Felhozza még a beszállásolásnál előforduló visszaéléseket és a lókiállítás kényszerének hátrá­nyait. A miniszter az utóbbira azt válaszolja, hogy a lókiállítás végrehajtására törvény által van kötelezve, a törvényhatóságoktól s a többi kormány­ágaktól függ, hogy a végrehajtási mód megkönnyít­­tessék. A­mi a védtörvény módosítását illeti, azt tartja, hogy van sokféle más rendszer is, de nehezen hiszi, hogy az osztrákot lehetne mintául venni. A ma­gyar honvédség hadseregi rendszer alapján áll s mint ilyen a lehető legolcsóbb. S­o­m­s­s­i­c­i rectificálja nyilatkozatát, hogy ő nem az osztrák rendszert értette mintául veen­dőnek. H­e­r­f­y a megtakarításokat csak képzeltek­nek és nem ténylegeseknek tartja; a­mi megtakarítás van, az az ügy kárára történik. Például a szerlöveg­­ütegek beszüntetése s a honvédség egy részének be nem hívása a gyakorlatokra. Hibáztatja, hogy a honvéd­ség tisztjeinél, sőt a Ludovikában is a magyar he­lyett a német a kedvencz társadalmi nyelv. Mire a miniszter azt feleli, hogy ő ezt eléggé helyteleníti, de a hiba a magyar természetben s nem a szervezetben keresendő. A Ludovikában a ma­gyar a tannyelv, a társalgási nyelv lehet, hogy német, mivel a horvát növendékek is be vannak rendelve 3 év óta, s ezekkel kénytelenségből használják a német nyelvet. A fegyver és töltények beszerzése nem véte­tett fel 7­6-ra, mert nem volt szükség reá, miután van készlet elég. Csengery a közös hadsereg jelen helyze­tében nem hiszi, hogy a honvédség rendszerén vál­toztatást lehetne tenni. Sennyey K. rectificálja nyilatkozatát Hel­­lyvel szemben s újból is kijelenti, hogy nem szeretné, ha a pártok Magyarországon a két különböző had­sereg iránti rokonszenvek szerint sorakoznának. Meggyőződése, hogy két hadseregi apparátust a nem­zet nem tűr meg, óhajtja, hogy a nemzeti szellem emel­kedjék a közös hadseregben s a nemzet iránt rokon­­szenvvel viseltessék. Azt hiszi, hogy a honvédség mai alakját a külszín miatt nyerte ; s hiszi,­­hogy a dan­dárok mellett kerületi parancsnokságokra szükség nincs. Wahrmann abban a véleményben van, hogy míg a honvédelmi kérdés más megoldást nem nyer, addig financziáinkat előnyösen rendezni nem lehet. Következik a részletes tárgyalás.

Next