A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-14 / 235. szám
235. szám, XIII. évfolyam. Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 írta ki. 6 hónapra.............................................. » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök, October 14. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás. „A HON“ Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . ia frt 6 frt a frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a post'c utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, October 13. A hadügyminiszter sakkban. A budget-megajánlási jog nagy hatalom egy alkotmányos testület kezében. Megvonhatni az állam legfőbb végrehajtó közegétől, a kormánytól is, a szándékai valósíthatásához okvetetlenül szükséges pénzerőt, annyi, mint egyenesen eltiltani azt e szándékok teljesítésétől. Olyan hatalom ez, mely puszta szavával demontíroz minden Kruppot és Actatiust. Azonban csak ott, ahol ezt a hatalmat komolyan veszik. Mert máskülönben nem egyéb, mint gyermekjáték, melyet szuronyhegyen nyújtanak át a makranczoskodó fiúnak. Ez ideig még nem igen volt nagy panaszunk amiatt, hogy a parlamentek s a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságaik e kitűnő jogát akár a két állam külön, akár annak közös kormánya nem vették volna komolyan. Voltak ugyan egyes esetek, melyek alkalmilag inconvenientiáknak voltak bélyegezhetek, de a panasz adut jelleget nem igen öltött, ami ismét nem annyira a kormányok törvénytiszteletének, mint inkább a törvényhozások és delegácziók magatartásának köszönhető, melyek bizony a kormányok kívonataival szemben gyakran igen is culánsan jártak el. Talán éppen ennek tulajdonítható, hogy most már megértük ezt is. A magyar delegáczió tegnapi ülése érdemes a kiváló figyelemrő mindenki előtt, kinek az alkotmányos jogok érintetlen hagyása szívén fekszik. A közös államháztartás 1873-iki zárszámadását, terjeszté elő az erre kiküldött albizottság, felhíván a figyelmet egy oly körülményre, mely a legsürgősebb intézkedéseket követeli. Nem áll az egyébben, mint abban, hogy a közös hadügyminiszter nem tartotta magát a delegáczióknak a fejedelem által is megerősített határozataihoz, hanem önkényleg virementet használt ott is, ahol az megengedve nem volt, sőt, mint a delegácziók által megállapított előirányzat s a tettleges kiadások zárszámadásainak összehasonlításából kiderült, tetemes túlkiadást engedett meg magának a megszavazott összegeken felül. 7.779.762 frtra rúg az az összeg, melylyel a közös hadügyminiszter ily qualifikálhatlan módon bánt el. Amint az albizottság jelenti, az 1873- ban uralkodott cholera, drágaság és pénzválság okozta e sajnos tüneményt ugyan, de constatálja egyúttal, hogy az előirányzat és tettleges kiadás közti e különbség nem elszigetelt esetet képez, hanem a megelőző években is létezett már, úgyhogy az közös államháztartásunknak immár oly beteges állapotát képezi, melynek rendszerinti ismétlődése a józan alapokra fektetett költségvetés megállapítását illuszriussá teszi. Bizony illusoriussá, s nem csoda, hogy az albizottsági jelentés a magyar delegáczióban oly kínos benyomást okozott. Hiszen, ha rendkívüli, előre nem láthatott események túlkiadást tettek szükségessé, ott volt a póthitel útja, igénybe vehette volna a hadügyminiszter azt. Reánk nézve egy lett volna az eredmény, mert ha a túlkiadás szükségességének helyes okát felismerte volna a delegáczió, bizony nem tagadta volna meg. De meg lett volna óva az alkotmányos forma legalább. ---------Nem, a lőpor és golyó minisztere méltóságán alulinak tartotta a szabad kezet nyűgöző ilyetén lappáliákkal törődni, költött, az "utólagos"jóválhagyás reményében.« S még kellőleg indokolni se látta szükségesnek az eljárását s például a tenyészetnél előforduló tulkiadások igazolására elegendőnek tartotta felhozni, hogy a delegáczió törült a hadügyminiszter által kívánt költségekből, midőn a költségvetést megállapította! No már ez akkor se fogadható el indoknak, ha töltött ágyúk állnának mögötte, hanem igen is alkalmas — a vértfellágyapi-Dicséretére legyen mondva a magyar delegácziónak, legkevésbé se fojtotta magába a méltó indignatió szavát ez eléggé meg nem róható eljárás fölött. Voltak, kik az albizottság által beterjesztett, és a hadügyminisztériumra nézve minden inkább, mint hízelgő, határozati javaslatokat nem találták elég éles megtorlásnak s azokat csak azért fogadták el, mert a kérdőrevonás egyéb módja feltalálva nincs. Voltak, kik figyelmeztették a hadügyért, hogy a delegáczió határozatai a fejedelmi szentesités által törvénynyé váltak s a ki azokat nem respectálja, nagyobb hatalmat arrogál magának, mint a mennyit a nálánál mindenesetre nagyobb hatalmú fejedelem venne igénybe. Figyelmeztették a miniszteri felelősségre s annak komoly következményeire. Sőt támadtak hangok, melyek egyenesen az indemnitás megtagadását hangsúlyozták, melynek következménye benne van a törvényben. Komolyan szóba jött annak módja, hogy oly állapot teremtessék, mely mellett azon tudattal vállalhasson valaki delegátusi mandátumot, hogy szavának nyomatéka lesz. Végül az lett a határozat, hogy tárgyaltassanak előbb a zárszámadások s csak azután az albizottság határozati javaslatai. Amint e hangulatból látszik, a magyar delegáczió mégsem annyira szavazógép, mint némelyek vélik. Bátran szembe mer nézni azzal az ágyútorokkal, mely a milliókat ellenőrizetlenül véli elnyelhetni. De nézzen is! Mert nagy elv az,igazán életérdek az,ami a hadügyminisztérium ez eljárása által már nem csak fenyegetve, hanem valósággal megsértve van. Ezt meg kell védelmezni, még ha hat hadügyminiszteri fotély borulna is fel bele. A delegáczió kiegyeztető bizottsága tegnap este 8 órától éjfélig tanácskozott, s az erdélyi kórházakat illető póthitelt kivéve, mely valószínűleg közös szavazás tárgyát fogja képezni, teljes megegyezést létesítettek. Az osztrákok elfogadták a vezérkar reformját, a magyarok viszont elfogadták az osztrákok majdnem minden törlését a rendkívüli költségvetésben. A katonai elszállásolásról szóló törvényjavaslat készen van. Most folynak az alkudozások a közös és az osztrák kormánynyal azon néhány differencia fölött,melyek még fenforognak a kormányok között. Úgy, hogy még az idén fog a törvényjavaslat az országgyűlésnek beterjesztetni. Most az 1853-iki osztrák osztályozás alkalmaztatik, ami a lakviszonyok változása folytán sok városra terhes. A honvédségnek most 22 millió tölténykészlete van, kilátás van arra, hogy, mint az idén, úgy ezentúl sem fogja a Werndl-fegyverbeszerzés (évenkint 800 ezer frt) a honvédbudgetet terhelni, a nélkül, hogy e tekintetben a honvédség hiányt szenvedne, vagy a nélkül, hogy az itteni fegyvergyár megszűnnék működni. — Az állandó hadseregek reductiójáról czikkezett közelebb dr. F i s c Ilii o f a »N. fr. Pr.« hasábjain s e lap mai száma constatálja, hogy az eszme a legkülönbözőbb körökben »erős viszhangra talált.« Az eszme keresztül vitele valószínüleg még igen sokáig lesz pium desiderium, de minél inkább utat tör magának, minél inkább érezhetővé lesz annak szüksége — és e tekintetben hatalmasan működnek a magas hadügyi budgetek — annál inkább fog a megvalósulás czélja felé közelítni. Tagadhatlan, hogy az eszme foglalkoztatja a kedélyeket. Egy pár példát. A »nemzetközi jog reformja és codificatiójára alakult egyesület« nemrég Hangában tartott kongressusán a következő hat javaslatot fogadott el: »A congressus azon óhajának ad kifejezést, hogy Európa irományai oly czélból, hogy a közös lefegyverkezésnek útját egyengessék, egymás között tárgyalásokat indítsanak meg, hogy az 1856. ápril 14-ki párisi jegyzőkönyvi nyilatkozatnak praktikus jelentőség adassék.« Ausztriában Walterskirchen báró, a birodalmi tanács képviselőházának tagja 1870. aug. 27-én tartott beszédében egy nemzetközi képviselő egyesület alakulásának szükségét hangsúlyozta, melynek nem ugyan a continentalis hadsereg reductiója leendett, a czélja, hanem az, hogy a kormányokat visszatartsa a kényelmű háborúskodásból. »Az államok« — mondá akkor szónok — »ha politikailag igen, de nemzetgazdaságilag semmi esetre sem képeznek magukban külön elzárt egészet és minél nagyobb érvényre emelkednek eszméink a szabad forgalom és kereskedelemről, annál inkább fog egész Európa az érdekek száz féle kapcsa által szellemileg és anyagilag összefüggő egészszé alakulni. Ha sikerülne Európa különböző államainak A „HON“ TÁRCZÁJA. ___ London rationalista felekezetei. ii. Még az Istenben való hit is csak dogma, bármily kevéssé igyekezzék az ember annak tulajdonságait meghatározni, ha e meghatározás hitezikkelylyé tétetik. Márpedig, ha azt mondják, hogy a vallás csak érzelem tárgya, és nem az értelemé, sem a hité, minden pozitív formulától meg kell azt fosztani. Ez elvből kiindulva, egy tehetséges amerikai , Moncure D. Conway, ezelőtt tíz évvel egy házat alapított mindazoknak, kik vallási érzelmeiket ki akarják elégíteni, minden theologiai vagy metaphisikai megkülönböztetés nélkül — azon egy feltétel alatt, hogy ne tegyék dogmamásokká az Isten nem-tételét. E fogalom felöleli nemcsak mindenikteista-oskolát, de a pantheistákat és a Stuart-Mill-féle positivistákat is; sőt lehet hogy a materialisták sincsenek abból kizárva , mert a feltétel csak az, hogy ne legyen az ember atheista. Conway »sem tisztelendő, sem doktor«, ő csak gentleman. Methodista családból való és ennek vallásos búcsúiban résztvett, egyik beszédében (Revivalisme) maga írja le azon megható vallási jeleneteket, melyeket gyermekkorában átélt. 1864-ben következett a híres deista szónok , J. W. Fox helyére a south-place-i templomban és a múlt év óta egy második kongregácziót vezet a Camden Townban. A south-placei templom görög stylben van építve, 400—500 emberre, a bejárat felett van az orgona, kétfelől a karzat, a padokon könyvek voltak kiosztva. A gyülekezet leginkább tudósokból, tanárokból áll. Van közte egy londoni tanácsos (alderman) egy volt lordmayor, orvosok, oxfordi tudorok, a királyi philologiai társulat jelenlegi elnöke stb. E felekezet képezi a dissenterek »szélsőbal«-ját és a radikális politikai iskolával szoros összeköttetésben áll, úgy, hogy egyik szertartás alkalmával hirdeték ki »Bradlaughe« közelebbi előadását, ki nem csak vörös republikánus, de vallási téren is az anthithe ismus apostola. Holott az unitáriusok minden árnyalata hűséges alattvaló, úgy, hogy Voysey és Martineau rituáléjában is megvan az imádság a királynéért, a gallesi herczegért és a parlament két házáért. Conway polgári ruhában lép az emelvényre, felcsavarja a gázt, felnyit egy nagy könyvet, kijelöli egy nagy számmal a hymnust, melyet énekelni kell. A liturgiába csak 550 hymnus van felvéve, melyek közzül 150-et gyűjtött Pox, a többit Conway szedte össze. Természetes, hogy imakönyve nincs, mert az imádság tiltva van. Ennek helyébe Conway »elmélkedés«-t tett, mely erkölcsi és vallási buzdításból áll, a lélek emelésére, az Istenre való hivatkozás nélkül. Az éneket, a hívek beléelegyedése nélkül végzi a chorus, a beszéd tárgyát Conwaynek »Sacred Anthology« czímű gyűjteményéből meríték, melyben ő 700 lapon kivonatot csinált sok régi és új, szent és világi szerzőből; a biblia ép úgy előfordul ott, mint a korán és a Yedak, Confucius, Szent Pál és Renan mellett foglal helyet. Ezt az anthologiát Angliában 10 felekezet fogadta el, melyek valószínüleg a deismus határára ért unitáriusok lehetnek. — Conway egyik beszéde tárgyát a közegészségügy képezé és — bár gyakorlati téren maradt, ki tudá fejteni hogy a test és lélek egészsége összefügg, mint ahogy a protestáns közmondás tartja: »a tisztaság az áhitatosság szomszédja.« Egyik alapelve, hogy a tudomány mivelése annyi, mint a vallás mivelése. — Conway sokszor átengedi szószékét idegen szónokoknak is. Újabb időben beszélt ott egy amerikai ezredes: Wentworth Higginson, egy manchesteri unitárius pap, egy indus deista, ki most a ceyloni királyi tanács tagja. Minden csütörtökön a felekezet összegyűl politikai és erkölcsi themák megvitatására , sőt időszakonként társalgási estélyeket, mezei kirándulásokat, a Themzén sétákat is rendez. Tehát a felekezet mintegy társas kör, melynek mulatságait a szertartáskor hirdetik ki és erre a részvétjegyeket a sekrestyében árulják. A St.Paul-roadi congregatio nem messze van a »Free Christian church«-tól és épen a »szabad keresztyének« által alapíttatott, akik a papválasztás felett társaikkal összeveszve, idetelepedtek és Conway egészen áttérte őket, úgy hogy a south-place-i kápolna kultusát vették ők is át, és a »szabad keresztyén« nevezetről is lemondottak. A protestáns egyház tág kerete elég szabad tért nyújt mindenkinek arra, hogy értelmi és erkölcsi, műveltségi fokának megfelelő kultus formát válasszon magának, holott a római katholika egyház határozott korlátaiból csak szakítással lehet szabadulni, hogy egyszere jusson az ember a hitetlenség vagy a vallási közönyösség szélső határáig. A Szt.Paul-roadi templomban a szertartás olyan, mint Conway másik kápolnájában, kivéve azt, hogy orgona nincs. De azért mindenkinek kezében volt a szertartási könyv és senki sem maradt ülve a hymnus éneklése alatt. A hívők e buzgósága abból magyarázható, hogy a congregatió egy szabályos, hagyományos egyházból keletkezett, holott a soutplacei inkább csak vallási dilettánsokból. Conway egyik beszédét arról tarta, hogy »mikép kell végrendeletet csinálni« és a nemzetgazdák boszúságára, háborút indított a takarékosság ellen, arra tanítván híveit, — hasznosan és észszerűen bár, költsenek el mindent még életükben. »Mert gyakran az atya által gyűjtött vagyon fiaira nézve inkább átok, mint áldás és ha gyümölcsöző dolgokra akarja az ember fordítani pénzét, arra kell gondolni, hogy az ember maga legjobb foganatosítója saját akaratának.« És ez a beszéd tetszett a hallgatóságnak, mely a közép osztályból való volt és ez az osztály Angliában rendesen elkölti a mit szerez gyermekeinek csak eszközt nyújt arra, hogy független állást szerezzenek maguknak. — Egy másik beszéde vallásosabb Conwaynek. Ezt május 1-én tartá, melyet Angliában megszoktak ünnepelni. Conway előadá a régi mythost a napról és kifejté, hogy minden vallás szoros összeköttetésben van bizonyos kosmogoniával. Azután bebizonyítá, hogy a mindenség rendszerére vonatkozó eszmék minden változása, s párhuzamos forradalmat idézett elő az emberiség vallási theóriáiban,így a Nil völgyében alakult csillagászati fogalmaknak megfeleltek a nap periodikus újjászületésére vonatkozó mythosok, melyek a pogánykultusban oly nagy szerepet játszanak. A keresztyénség kifejlődése is követte a pogány kosmogoniának a Ptolemeus törvényei és a körök theoristja által való helyettesítését; de Kopernikus és Galilei óta elismerék, hogy a föld nem közepe a világnak és hogy ez, kiindulás pontjához visszatérő körforgásán kívül, egy másik lökés következtében folytonosan az űrben halad. Ez a folytonos haladás theóriája, mely vallásban úgy, mint kosmogoniában fel kell, hogy váltsa a fizikai és erkölcsi világ mzdulatlanságára vonatkozó régi fogalmakat. E czélra törekszik , (Conway) midőn az újkori tudományra alapított vallást, a haladás és jövő vallását tanítja.« Conway tanaiban, abból indul ki, hogy egy ösztön kényszerít minket hódolni annak a felsőbb elvnek, melyet átalában Isten fogalma alá helyeznek; de azt hiszi, hogy nem kell ezt definiálni, sem határozott tulajdonokkal ruházni fel azt, mert meg lehet, hogy oly formulába zárnak, mely holnap talán már nem lenne öszhangban a tudomány újabb vívmányaival. De eltaszítja magától az imádságot is, először azért, mert logikátlan felhívást lát abban a természeti törvények folyásának megváltoztatására, másodszor, mert az Istent híva segítségül, oly szerveket és érzelmeketlátszunk tulajdonítani neki, milyenek a mieinkek. És ha elmélkedéseiben gyakran beszél is Istenről, nem hív fel arra, hogy imádják vagy áldják és hymnusaiból leginkább azokat szereti választani, melyekben a személyes és öntudatos Isten fogalma elő nem fordul. Voysey is azt mondta ugyan, hogy megszűnnék imádkozni, ha tudná, hogy az Isten hallgatna imájára, de azért ő, valamint Perfitt és az unitáriusok ép úgy, mint a szabad keresztyének megtartók az imát a liturgiában, mert egy ösztönszerű, tehát észszerű sugallat kielégítését látják abban, mint egy benső közösülést az isteni és emberi természet közt. Ezért nem szükséges személyiséget tulajdonom az Isten egyéniségének és emberi szervekkel felruházni azt. Azonban ennek daczára, Conway sokkal inkább akar hatni az érzelemre, mint az értelemre, az emberi szív húrjait igyekszik megpendíteni, szerencsés szónok a képek megválasztásában, bár olykor ködös naturalizmusban vész el, de ebből mysziikus, megragadó képeket tud alkotni. Conway »szabad deistái« még nem utolsó fokát képezik azon létrának, mely a positiv vallástól elvezet, van még Londonban egy felekezet, mely rajta is túl van : ez a positivismus vagy comteismus, mely az Istenkultus helyére az emberiség kultusát teszi. Comte Auguszt bölcsészeti tanait elfogadta Francziaország de a vallásiakat és politikaiakat csak Angliában iparkodik valósítni egy felekezet. Ez gyűléseit a British múzeumtól nem messze, a Chapelstreetben tartja, hol egyik teremben van felállítva azon 13 nagy ember mellszobra, melyeket Comte az ő híres kalendáriuma hónapjainak patronusaivá tett. A felekezet kicsiny, mert népies propagandát nem csinál, jelenleg 100 tagja van Londonban. Minden vasárnap összeülnek, hogy »igazgatójuk«-nak, Congreve doktornak egy beszédét meghallgassák. Comte aprólékos ceremóniáit eddig csak az eske tősnél s a gyermekek »bemutatásánál« alkalmazták, de egyik kitűnő tagjuk , Beesly tanár azt mondja hogy a cultus szervezéssel csak addig várnak míg számosabban lesznek. Ők elemi oskolát is szerveztek, rendszerüknek megfelelően és ép úgy, mint a klerikálisok, kijelentik, hogy az állam illetéktelen nevelési ügyekben. A »humanitarian society« a »Claremonthall«ban tartja gyűléseit, ez is egy új felekezet, mely Pierre Leroux tanait akarja alkalmazni, ki a pogány bölcsészetből és keresztyén vallásból vonta le a lelkek vándorlását a földi emberiség határai között. A humanitáriusok a pantheismushoz közelednek, mert Istent igy határozzák meg: »egy örökös és láthatatlan lény, melynek lénye áthatja az egész mindenséget az anyag és szellem kettős alakjában.« E gyülekezet szónoka »a vakok társadalmi állásáról« is tud vasárnapi beszédet tartani. A ki az egyesületnek tagja akar lenni »lelkiismeretesen« alá kell, hogy írja a hitvallást és a humanitárius czímét és jogait nyeri ez által. Az ima »a természet Istenéhez« van intézve. Az új testamentum négy első könyvét és a »hegyen tartott beszédet« más olvasmányok helyettesítik. Meg van a »házasság humanitárius szertartásának« formulája. E rítus először két év előtt volt alkalmazva a Kaspary esküvőjénél, a főapostol egy hívőjének leányával. De minthogy az ilyen házasságot a polgári hatóság törvényesnek még el nem ismeri, a házaspár a deista templomba is elment, hol Conway rendbehozta őket a törvénynyel. A humanitáriusok szertartását zene előzi meg és követi, ezen kívül missionariusokat küldenek a midlandi vasúthoz és a chelseai hídhoz, hogy hirdessék tanaikat. íme: mennyire szétágaznak a londoni felekezetek hitczikkeikre és szertartásaikra nézve. De ezek közös alapja a szabadvizsgálódás és tudományos kutatások érvényesülése vallási téren. A czél az ész és vallás összeütközésének kikerülése és az ember azon kötelességének teljesítése, melyet a »szabad keresztyének« igy határoznak meg : »az ember kötelessége nem vallási igazságokkal bírni, de azokat lelkiismeretesen keresni.« Csak igy lehet azon nagy feladaton dolgozni, melyet a természettudós Tyndall így határozott meg: »a feladatok legnehezebbike a vallási érzelmeknek észszerű kielégítése.« Anglia van e téren legelőbb. Még az anyaegyház sem kerülte ott ki ezen áramlat befolyását. A ritualisták és revivalisták harcza a rationalismus ellen mindig kétségesebb lesz. A dissidensek közt pedig épen rohamosan hanyatlik a régi dogmák befolyása, maguk a papok hódolnak a rationalismusnak. A presbyteri templomban délelőtt a presbyterianus, délután az unitárius pap hirdeti igéit. Ezért mondá egy unitárius pap: »Nem szerzünk sok proselytát, de fontosabb ennél az, hogy eszméink lassanként meghódítják az ország többi felekezeteit.« De ennél fontosabb még az, hogy így terjed a türelem és felvilágosodás szelleme, mely nem egy felekezetnek, hanem az egész emberiségnek hasznára válik, parlamenti tagjaiból egy egyesületet alakítni, alig hihető, hogy abban ne oly nézetek és felfogások uralkodjanak, melyek a béke biztosítását képezik. Ha egy nemzetközi képviselőegyesület alapíttatnék, ha annak tagjai az illető parlamentek többségeit képviselnék és ha ezek bizonyos kötelezettséget vállalnának el , hogy nem ajánlanak meg semmiféle hadi költséget vagy kölcsönt (pénz nélkül tudvalevőleg nem lehet háborút viselni), ha továbbá oda vinnék a dolgot, hogy a hadizenési és békekötési jogot, mely jelenleg mindenütt a korona kizárólagos jogát képviseli, a parlamentnek hatáskörébe illeszszék törvényes intézkedések által, ez esetben, nem tehetek róla de azt hiszem, hogy a háború kitörése rendkívül megnehezíttetnék.« Ezen eszmék támadásokat idéztek elő s eme támadások visszaverésére Walterskirchen egy füzetkét írt, melyből átvesszük a következőket: »Kétségbe kellene esnünk az emberiség haladása és tagjainak józan esze fölött, ha nem hinnők, hogy végül az átalános emberszeretet és annak belátása, hogy a természet minket testvérekké és nem ellenségekké tett, fog győzedelmeskedni a szűkkeblű Patriotismus és az őrjöngésig vitt Chauvinismus felett, legyen az franczia vagy német. Ugyan ő mondá ez év mart. 15-én tartott beszédében többi között: »Tudósok, művészek, jogászok, orvosok, gazdák és munkások nemzetközi organisation törekednek s csak a népképviselők nem kísérlettek meg, hogy egyesült erővel vívják ki azt, mit külön-külön nem voltak képesek elérni. — Azt mondják, a magánelégtétel megszűnt, mert egy erősebb, az állam veti oda vétóját, és hol van az az anyagi hatalom, mely az államokat is korlátozhassa ? De én azt kérdem, hol van az a hatalom, mely meggátolja, hogy hadviselés alatt kutak és lövegek megmérgeztessenek és az ellenség földje pusztává tétessék hivatalos uton ? Nem látom sehol e hatalmat, de léteznie kell, mert a civilizált nemzetek, meghajolnak előtte. Adjunk a közvélemény ez erkölcsi hatalmának nagyobb kiterjedést, világosabb kifejezést és az mérlegbe fogja vetni szavát a népképviselők javára is, kik közösen és megegyező elvek alapján minden államban észszerűbb s szűkebb korlátok közé szorítják a hadibudgeteket és ujonczjutalékokat. De a ki vállat vonva és gunymosolylyal,azt tartja, hogy ezek utópiák, melyekkel okos ember és reálpolitikus blamage nélkül nem foglalkozhatik,az kétségbe vonja az emberiség haladását, kétségbe vonja azt, hogy nemes és igazságos eszmék valaha diadalra juthassanak, a múlt traditiói és egyes emberek szenvedélye fölött.« Végül megemlítjük, hogy az átalános békeeszmének egyik derék harcrosa, Löwenthal Brüsselben az általa szerkesztett folyóiratban azt javasolja, hogy a nemzetközi jog codificatiójára alakult egyesület tagjai egy nemzetközi parlamentet hívjanak össze, melyben a nagyhatalmak parlamentjei öt-öt, a kisebb államokéi pedig 3—3 tag által, és a kormányok 1—2 tag által lennének képviselve. A képviselőim pénzügyi bizottságának XIII. ülése. (Az esti lapunkban közlött tudósítás folytatása.) A miniszter oda nyilatkozik, hogy a katonai szervezet más nálunk, mint Lajthán túl, ott pl. a kerületi parancsnokságok is hiányoznak s a legénység tartaléktisztek által képeztetik. A magyar honvédség 7 osztályra van felosztva, ezek parancsnokságai teljesen függetlenek a közös hadseregtől; Ausztriában ily felosztás nincs. A főparancsnokságnak is a már említetteken kívül, nagyon sok dolga van; alatta állanak a kerületi parancsnokok, 92 zászlóalj törzse és 10 ezred huszárparancsnokság; ezenfelül még az igazságszolgáltatási ügyek is oda tartoznak, melyek miatt épen szaporítást kellett kérnie. A tisztek hiányát illetőleg megvallja, hogy azok száma kevés, századonként csak egy, a többi a szabadságolt állományból pótoltatik. Pénz hiányában nem bírunk elegendő tisztet nevelni, habár a Ludovikába minden tehetségesebb ifjú bevonatik. Mozgósítás esetében a törzs és segédtisztek is hiányoznak, de közelebb lesznek jeles törzstiszteink, mert a bécsi katonatiszti iskolában ez évben is a legképesebb magyar tisztek honvédek voltak. Horváth azt hiszi, hogy a honvédség jelen önállóságában nagy megtakarításokat nehezen tűr meg, legfeljebb az intensív és nem extensív nevelés által lehetne valamit meggazdálkodni.Kérdést tesz a katonaelszállásolás ügye iránt és felemlíti a honvédségnek az őszi hadgyakorlatokon feltűnt vezénylet hiányait. A miniszter jelenti, hogy a beszállásolás megszüntetését tárgyazó törvényjavaslat készen van s reméli, hogy még ez évben elő fogja terjeszteetni. A hadgyakorlatokra nézve hivatkozik ő felsége elismerő nyilatkozatára. Hibák, természetesen, minden seregnél fordulnak elő a világon, 17 emberből álló zászlóaljkeretek mellett s oly legénységgel, mely egyszer évenkint látja zászlóalját, tiszteit és parancsnokát, az hiszi, elegendő dicséretes eredményt mutatott fel a magyar honvédség. Somssich azt kérdi, miért nem alakíttatik át a magyar honvédség a Lajthán túli honvédség mintájára. Kéri a kormányt, hogy vegye ezen eszmét fontolóra s tegyen lépéseket a védtörvény módosítására. Felhozza még a beszállásolásnál előforduló visszaéléseket és a lókiállítás kényszerének hátrányait. A miniszter az utóbbira azt válaszolja, hogy a lókiállítás végrehajtására törvény által van kötelezve, a törvényhatóságoktól s a többi kormányágaktól függ, hogy a végrehajtási mód megkönnyíttessék. Ami a védtörvény módosítását illeti, azt tartja, hogy van sokféle más rendszer is, de nehezen hiszi, hogy az osztrákot lehetne mintául venni. A magyar honvédség hadseregi rendszer alapján áll s mint ilyen a lehető legolcsóbb. Somssici rectificálja nyilatkozatát, hogy ő nem az osztrák rendszert értette mintául veendőnek. Herfy a megtakarításokat csak képzelteknek és nem ténylegeseknek tartja; ami megtakarítás van, az az ügy kárára történik. Például a szerlövegütegek beszüntetése s a honvédség egy részének be nem hívása a gyakorlatokra. Hibáztatja, hogy a honvédség tisztjeinél, sőt a Ludovikában is a magyar helyett a német a kedvencz társadalmi nyelv. Mire a miniszter azt feleli, hogy ő ezt eléggé helyteleníti, de a hiba a magyar természetben s nem a szervezetben keresendő. A Ludovikában a magyar a tannyelv, a társalgási nyelv lehet, hogy német, mivel a horvát növendékek is be vannak rendelve 3 év óta, s ezekkel kénytelenségből használják a német nyelvet. A fegyver és töltények beszerzése nem vétetett fel 76-ra, mert nem volt szükség reá, miután van készlet elég. Csengery a közös hadsereg jelen helyzetében nem hiszi, hogy a honvédség rendszerén változtatást lehetne tenni. Sennyey K. rectificálja nyilatkozatát Hellyvel szemben s újból is kijelenti, hogy nem szeretné, ha a pártok Magyarországon a két különböző hadsereg iránti rokonszenvek szerint sorakoznának. Meggyőződése, hogy két hadseregi apparátust a nemzet nem tűr meg, óhajtja, hogy a nemzeti szellem emelkedjék a közös hadseregben s a nemzet iránt rokonszenvvel viseltessék. Azt hiszi, hogy a honvédség mai alakját a külszín miatt nyerte ; s hiszi,hogy a dandárok mellett kerületi parancsnokságokra szükség nincs. Wahrmann abban a véleményben van, hogy míg a honvédelmi kérdés más megoldást nem nyer, addig financziáinkat előnyösen rendezni nem lehet. Következik a részletes tárgyalás.