A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1876-05-04 / 103. szám
103. szám. XIV. évfolyam. Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési fij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................6 frt — ki 11 hónapra........................................... » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * * Az eMifizetés az év folytán minden hónapban megkezdhet,«, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Kiadó hivatal: *9 Előfizetési felhívás XIV-cUb. évi folyamára. Előfizetési tó: itr.•! is ■HP* Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A >HON< kiadóhivatal». Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, május 3. 1867 és 1876. A két kiegyezés előzményei, egymáshoz való viszonya és következményei érdekes összehasonlitási tárgyat nyújtanak. Lesz alkalmunk e kérdéseket minden oldalról megvilágítni, mert az bizonyos, hogy a két kiegyezés közt van kapcsolat és csak az elfogultság tagadhatja, hogy az elsőnek politikai tényezői és nemzetgazdasági eredményei hatással ne volnának és lennének a másodiknak, nemcsak keletkezésére, de eredményére is. Aki ellensége a dualizmus jelen alakjának, az kárhoztathatja egyiket is, másikat is, de aki híve a monarchia két fele közt létező politikai közös ügyeknek és ezekből eredő szoros kapcsolatnak,annak nem szabad tagadnia, hogy még természetesebb a közgazdasági kapcsolat és, hogy mindenik félnek kötelessége, ha mindjárt áldozatokkal is, kikerülni a közgazdasági harczot és úgy, mint a politikait ; mert az előbbi még jobban megronthatja a monarchia kapcsolatát, kényesebb helyzetbe hozza az uralkodót, mint az utóbbi. De most nem akarunk e temával többet foglalkozni, csak egy pillantást vetünk még az 1867-iki és 1876-iki alku tényezőire és körülményeire. Provokált erre a »Pesti Napló« mai czikke, melyben az 1867 iki kiegyezés alkotói vannak dicsőitve, és az 1876- diki kiegyezés szerzői gyalázva; amazokról az van mondva, hogy nagyok, emezekről hogy törpék; az 1867-iki szerződésről az van mondva, hogy azzal »az ellenséges udvar, hatalmas katonai párt« daczára volt kiviva — alkotmányunk, a mi nagy alkotás; — és most, bár »a pillanat kedvező volt« ,az önálló, a nemzet érdekeinek megfelelő nemzetgazdasági politika el van ejtve s ki tudja, hogy az országnak Ausztria érdekében való kiszivattyuzása tíz év alatt mire juttatja a nemzet sorsát?« így hasonlítja össze a »Pesti Napló« a két kiegyezés tényezőit, előzményeit és várható eredményét. Ezt teszi az a »Pesti Napló«,mely az 1867-iki kiegyezés tíz évi tartamát közgazdasági szempontból sem tartá »kiszivattyuzásnak«, hanem vívmánynak; most e közgazdasági állapotnak általa sem tagadható javított (bankkal, restitutio megszüntetésével ellátott) bár ki nem elégítő kiadását »kiszivattyúzásnak« nevezi! Ezt mondja az a »Pesti Napló«, mely (mint tegnap kimutattuk) azt mondta vasárnap, hogy a »kormány becsületére válik« eljárása, hogy csak a monarchia és dualizmus ellenségeinek nem felel meg »a kormánynak a vámkérdésben és bankkérdésben elfoglalt álláspontja. Az ilyen lappal, mely két nap alatt ily különböző dolgokat beszél, nehéz komolyan szóba állani. Azonban kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy nemcsak az eredmények feltüntetésében, de még a körülmények és tényezők jellemzésében is igazságtalan a »Napló.« Ha ő azt állítja, hogy 1867-ben az udvar ellenségünk volt, akkor valótlant állított; de ha azt mondta volna, hogy a dolgok természete szerint is, 1867-ben több segítségünkre volt jogaink kivívásában az udvar, mint most, akkor mondott volna igazat. Ha erősnek mondja a kudarczot vallott katonai pártot 1867-ben, nem tudjuk, hogy miből következteti, hogy most gyengébb. És elfelejti a két fő különbséget a két helyzet közt: akkor egy megvert, szétbomlásnak indult Ausztriával szemben állottunk mi, kiknek nem volt mit koczkáztatnunk, csak nyerhettünk és egész Európa mellettünk volt, most pedig a »beati possidentes« -ekkel szemben kelle harc ölnünk, nekünk kik 1867-ben elkövetett mulasztás miatt birtokon kívül voltunk. És, ha a »Napló« szemét az osztrák pártviszonyok és nemzetközi helyzet előtt behunyni nem akarja, akkor tudni fogja, hogy Ausztriával való nemzetgazdasági harczunk mily koczkázatnak tehette volna ki most nemzetközi békénket és alkotmányos fejlődésünket is. Igaz, hogy ez Ausztriára nézve is parancsoló körülmény lehetett volna, de azt hisszük, hogy az nem a magyar kormány hibája, hogy Ausztriában nem sokra becsülik az efféle dolgot. A »nagy« és »törpe« államférfiakat összehasonlítani nem akarjuk, de nem tehetünk arról, hogy Deák, Eötvös meghalt és csak Trefort, Lónyay élnek az akkori főtényezők közül. Azonban ezek közül az első ott van a »törpe« államférfiak közt, megköté a szerződést; a második, igaz, nincs ott; de hisz az ő terve az volt, hogy a fogyasztási adó közössé tétessék. — Ha a »Pesti Napló« azt hiszi, hogy ez tette »nagy« államférfivá Lónyayt — tőle ezt a dicsőséget nem irigyeljük. Hogy pedig a Deákpárt gárdája elfogadja, kielégítőnek tartja a megoldást, arról a »Pesti Napló« is meggyőződhetik, ha a miniszterelnöknél vagy magánkörben tett nyiltkozatokat összeállítja. De a fő baj az, hogy a »Napló« máskép gondolta a fusiót. Azt várta, hogy a volt balközép az 1867-ki szerződés »mindazon anyagi rendelkezéseit meg fogja jobbítani, melyek károsnak vagy tökéletlennek bizonyultak be.« Csodálatos! De hát miért várta ezt épen csak Tiszától és társaitól, hisz ott van a fusió másik tényezője, ennek módjában volt ezt tenni 1867 óta folytonosan és most is szava volt a dologhoz, miért felelős csak Tisza az eredményért? Mert »várni« és »akarni« sok mindent lehet, de nemzetközi alkuban nem az egyik fél tehetségétől és akaratától függ az eredmény. Ott szava van a másik fél erejének és követeléseinek is.És ha mi most gyengébbek vagyunk Ausztriával szemben, mint 1867-ben: ez nem a Tisza kormány hibája. Már pedig a gyengébb követeléseit, bárhogy kiabál, legyőzi az erősebb tagadása. Azt mondja a »Napló,« hogy újabb közös ügy van. Érti a bankot. Egy kis igazsága van. Csak az a baj, hogy eddig ez a közös ügy önállóan nem létezett, tehát a semmiből jött létre és ez egy kis különbség a többi közös ügyhöz képest, mert ezekben befolyást, jogot veszít, anyagilag áldoz, azokban nyer az ember. Különben 10 év elég idő volt arra, hogy Lónyay és Kerkapolyi megteremtsék az »önálló« bankot, hogy megakadályozzák az »új közös« ügyet, miért nem követelte tőlük a »Napló« ezt, miért helyesli, hogy elmulasztók ? . . . Nem akarjuk e polémiát folytatni. Keserű lenne! A Tisza-kormány egyezségét teljes joga van ugyan mindenkinek kárhoztatni, de legkevesebb van a »Napló« és a néhai »Reform« munkatársainak és patrónusainak. Ezt akartuk egyszer, mindenkorra, megmondani. — A szabadelvű párt ápril 6-án (szombaton) d. a. 6 órakor saját helyiségében értekezletet tart. — A képviselőház máj. 5 -kén pénteken d. e. 11 órakor ülést tart. — Ghyczy Kálmán a képviselőház elnöke. — A delegatiók, a »N. fr. Presse« szerint, május 15-kére fognak összehivatni. Andrássy gróf bécsi útja okozta a halasztást. A »P. Lloyd«nak az írják, hogy az összehívás napja még nincs megállapítva. Budapest, 1876. Csütörtök, május n. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Gyűjtésünk az árvízkárosultak részére. Újabban a következő adományt vettük: Múlt hó 26-án a vízkárosultak javára Nagy-Tapolcsánban tombolajátékot rendeztek, mely 350 ftnyi tiszta jövedelmet hozott, ebből a rendezők felét egyenesen átküldték a nyitramegyei vizkárosultaknak, másik felét pedig elküldé hozzánk: Csorbay József pénztárnok 175 frt — kr. Hozzáadva ehhez a már kimutatott s nyugtatott 5350 frt 73 kr., 7 arany, 50 frank aranyban, 2 ezüst tallér és 3 ezüst húszast. Begyült eddig nálunk 5525 frt 73 kr., 7 arany, 50 frank aranyban, 2 ezüst tallér és 3 ezüst huszas. E 175 frtot átadván a belügyminisztériumnak, a hozzánk eddig befolyt adományokat mind rendeltetése helyére juttattuk. — Az adórestitutió kérdésében következő polémiát folytat a »N. fr. Pr«-vel a »P. L1.« Az előbb nevezett lap ezt írta: »Biztosan tudjuk, hogy a »P. L1.« közleménye, mely szerint a vámrestitutióra vonatkozólag a magyarokra nézve kedvezőbb kulcs fogadtatott el, alaptalan, s hogy kormányunk ezen kérdésben sem távozott el programmjától.« Erre nézve a következőket kell megjegyeznünk — mondja a »P. Lt.« : Informatióink szerint mikor az adórestitutió kérdése szóba hozatott s a magyar kormány erre vonatkozó követelése elvben acceptáltatott, mindkét kormány által más más mód ajánltatott az összeg kiszámítására. Miután mindkét módon megtörtént a kiszámítás, az osztrák kulcs szerint egy, habár jelentéktelen differentia mutatkozott Magyarország javára és az osztrák kormány, mint ezt másként várni nem is lehetett, elég lojális volt arra, hogy az általa ajánlott kiszámítási methodust még akkor se vonja vissza, mikor az a magyar calculussal szemben egy kevés plusz tüntetett föl. így adták elő nekünk a dolgot s a »N. fr. Pr.« láthatja ebből, hogy mindenesetre igaza van mikor azt állítja, hogy »az osztrák kormány e kérdésben nem tért el eredeti programmjától«, de hogy e mellett nekünk is igazunk van, midőn állítjuk, hogy a vámrestitutióra vonatkozólag a »Magyarországra nézve kedvezőbb kulcs fogadtatott el.« — Ez egyike azon ritka eseteknek, midőn mindkét vitázó félnek igaza van. — A bécsi alkuhoz. A kiegyezés jelen stádiuma, mint értesülünk, következő: A király ő felsége alatti minisztertanács megegyezései egy jegyzőkönyvbe foglaltattak, melynek mellékleteit fogják a különböző törvényjavaslatok képezni. Ki lön mondva, hogy Ausztria és Magyarország közt következő vámszerződés jött létre; itt hivatkozás van az alkotandó szerződésre, de az alapelvek ki vannak mondva: t. i. a vámtételek természete és az új vámtételek megalapítása. A fogyasztási adókról az van mondva, hogy a restitutio ezentúl az illető országok termelése arányában fog a monarchia két fele által viseltetni. A qvóta kérdésében csak arra kötelezték a kormányok magukat, hogy a parlament Sziknél oda fognak hatni, hogy a legrövidebb dő alatt regnikoláris deputatiók küldessenek ki a quóta megállapítására és e tekintetben a kormányok oly javaslatot tesznek, hogy annak arányai ne változzanak. A bankkérdésről szóló egyezség külön jegyzőönyv tárgyát képezi. A vámszerződésre vonatkozó néhány elvi megállapodás (hajózás, consulatusügy stb.) mi már a közös jegyzőkönyvbe nem volt felvéve , a két szakminiszter által ma jön megállapítva. Tisza, eljövetele előtt, ő felségétől fogadtatott A miniszterek és szakreferensek hazajöveteléből arra lehet következtetni, hogy a tárgyalások a két kormány közt csak később, lehet, hogy a delegátiók ülésezése alatt, Budapesten fognak folytattatni. — Belgrádban, mint onnan írják, attól tartanak, hogy a szerb kormány nem lesz képes eleget tenni kötelezettségeinek Párisban, Berlinben és Bécsben. Hogy mily csekély az áldozatkészség és harczias szellem Szerbia intelligens és birtokos osztályánál, legjobban abból látszik ki, hogy az ország második városában, Kragujeváczban nem gyűlt be több 890 darab aranynál az »önkénytes« kölcsönre, ezzel az összeggel pedig aligha lehetene visszakergetni a törököt Ázsiába. Bécsi lapok a kiegyezésről. Valamennyi bécsi lap természetesen a nap eseményéről, a kiegyezésről ír. Átalában kedvezőleg nyilatkoznak, elégültek az eredménnyel, habár azt teljes részleteiben még nem ismerik, nem ismerhetik. Örülnek, hogy a kiegyezés által eleje vétetett a beláthatlan katastropháknak. Egyedül a »Deutsche Ztg« mondja azt, hogy a kiegyezés által »a magyarok nyertek«, mégpedig oly mértékben, hogy a birodalmi tanácsnak lehetetlenné van téve a kiegyezést elfogadni. Adjuk alább a bécsi lapok jelentősebbjeinek nézeteit, tartózkodva egyelőre minden reflexiótól vagy polémiától. A »Neue fr. Presse« ezeket mondja : »A kiegyezés elvileg meg van kötve. A közjogi és nemzetgazdasági viszony Ausztria és Magyarország között lényegében változatlan marad. Ez nagyjában és egészében véve eredménye azon hosszú és változó szerencsével folytatott tárgyalásoknak. Hogy a kiegyezés megnyittassék és ezáltal elője vétessék egy mélyreható államválságnak volt a nép óhajtása és ezen óhajtásnak elég tétetett. A birtoknak mély nyugtalanitása, mely a birodalom két fele között kifejlett, heves tusa által idéztetett elő, már lecsendesedhetik és helyet adhat a monarchia politikai helyzete nyugodt, és bizalomteljest fontolgatásának. Ezen álláspontból csak őszinte megelégedéssel lehet tudomásul venni mindazt, ami ma (május 2.) a közös értekezleti asztalnál végbement. A megkönnyebülésnek érzete fogja megszállni a népet, mert bizonyos már afelől, hogy a szakítás minden komoly és tán tragikus következményével ki van zárva. A nép soha sem néz szívesen a krízisek elébe, sőt, mint ezúttal történt volna, a krízisek korszaka elébe. A fenforgó körülmények között, a forgalom minden megakadása, a külföldi zavarok nyomása alatt az aggodalom mind mélyebbre hatolt s a jövő vészterhesnek látszott. Annál könnyebben fog most föllélekelhetni a nép, miután ezen gondja el van aze. Ezen szempontból a kormány, mely a tárgyalásokat a szakítás helyett a kiegyezés pbasisába terelte, nagy érdemeket szerzett magának.« Itt aztán egy kanyarodót csinál a nevezett lap s azt panaszolja el, hogy miért köttetett a szerződés csak 10 évre és miért nem örök időkre, — mert igy a krízis, mely most leküzdetett, csak el van napolva és csak »a viszontlátásra« távozott, hogy annak idején ismét visszatérjen. Azon állam, mely folyton hánykolódik decennális krízisekben nem mondhat döntő szót fontos európai kérdésekben; a külföld olvassa úgymond tárgyalásainkat és a szerint mérlegeli az állam erejét és tekintélyét. »Fájdalom, nem békét, csak fegyverszünetet kötöttünk, mert csak a jogviszonynak Ausztria és Magyarország között való állandó megállapítása, csak egy változatlan alapokra fektetett monarchia fogná a békét jelenteni. A tárgyalások menetét s a kiegyezés egyes kérdései fölött nézetét a következőkben adja elő: »Mint nekünk mondják, Andrássy grófnak érdeme, hogy ezen kielégítő eredmény annyi ingadozás, akadály és nehézség után végre létesült. Andrássy gróf a kiegyezési értekezleteken a közvetítő szerepét játszta. Ő úgy a magyar, mint az osztrák érdekkel szemben az összbirodalom érdekét képviselte s végül ezen álláspontja győzedelmeskedett. Ez kilátszik azon kiegyezés tartalmából, mely a mai miniszteri értekezleten megköttetett; minthogy végül az önálló nemzeti bank felállítására vonatkozó speciális magyar követelés — ez képezte az utolsó súlyos álláspontot — végül mégis elejtetett, főleg azon indokolásnak tulajdonítandó, ezen követelés teljesítése fölötte veszélyes lett volna az összbirodalom fenállására (!). A magyar kormány kezdettől fogva a magyar sajtó által is elég felületességgel hangoztatott azon állásponthoz ragaszkodott, hogy a vám és kereskedelmi szerződés revisiója és a quota megújítása elkülönítve tárgyalandó, míg az osztrák kormány az 1867- iki alkudozások szellemében a két kérdésnek egyszerre való megoldását sürgető. Most már kiviláglik, hogy a magyar kormány is a két kérdésnek belső, az 1867 sept. 25-ki zárjegyzőkönyvből kitetsző összefüggését belátta. E szerint a revideált kiegyezés azon alapon köttetett meg, hogy az eddigi quota arány: 70 : 30 vagy helyesebben (mióta Magyarország a határőrvidéket átvette) 68.6: 31... továbbra is főn marad. Ennélfogva egyidejűleg a vám és kereskedelmi szerződés megújításával fog előterjesztés tétetni mind a két parlamentnek, hogy az eddigi quotaarány megtartassék. A vámkérdésre vonatkozókig a két kor- A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény, írták Twain Márk <?s Warner Károly Dudley. (52. Folytatás.) Úgy látszik körmükre kapariták Balloon históriáját az ingyen szállítandó ládákról és éppen erről beszélgettek, midőn a colonel belépett. A colonel hegyéről tövire ismerni akarta azt az egész dolgot, és Hicks elmondta neki. Aztán Hicks komoly pofával igy folytatá: »Colonel, ha ön egy levelet ajánlva ad fel, ez azt jelenti, hogy az önre nézve értékes, ugyebár ? És ha ön 15 centet fizet az ajánlásért, a kormány köteles arra különös gondot fordítatni s ha elvész, a teljes értéket is megtéríteni, nemde ?« »Igen, felteszem, hogy így van.« »Jó, hát Balloon senator tizenöt cent értékű limlomot pakolt mind a két nagy kelme ládába, és ezt a másodrendű lomot, öreg csizmákat, nadrágokat s tudja manó mit nem, feladta a postára mint ajánlott küldeményt! Eredeti ötlet volt, és igazi humoros vonás is van rajta. Azt hiszem, több igazi tehetség van a mi nyilvános férfiaink közt mai napság, mint volt régente — sokkal termékenyebb phantasia, sokkal szerencsésebb találékonyság. Mondja csak, elképzelheti-e azt magának, hogy Jefferson, vagy Washington vagy Adams John elküldték légyen ruhatárukat postabérmentesen s méghozzá azt a tréfát tegyék, hogy a kormány nekik felelős legyen az egész szállítmányért ? Az államférfiak együgyü teremtések voltak amaz időben. Sokkal inkább tudom bámulni Balloon senatort.« »Igen Balloonnak helyén van az esze, ezt nem lehet tagadni.« »Én is úgy gondolom. Beszélik, hogy ő van kijelölve a követségre Chinába vagy Ausztriába, és remélem, ki is fogják nevezni. Úgy is arra van szükségünk, hogy a külföldön egy-egy jó példánnyal legyen képviselve a mi nemzeti jellemünk. Jay Jeim és Franklin Benjámin elég jók voltak hajdanában. De a nemzet azóta nagy haladást tett. Balloon egy olyan ember, akiről tudjuk és megbízhatunk benne, hogy ő igaz leendő önmagához.« »Igen, és Balloonnak roppant nagy tapasztatalata is van a közügyek körül. Ő régi jó barátom. Kormányzó volt darab ideig egyik territóriumon, és igen meg voltak vele elégedve.« »Csakugyan az volt. Az indiánok ügynöke is volt ex officio. Más emberfia az indiánok részére történt appropriatiót elfogadta volna, és a pénzt a gyámoltalan vadak élelmezésére és ruházatára fordította volna, kiktől a földet elvették a fehérek a civilisáció érdekében, de Balloon jobban ismerte az ő szükségleteiket. Ő egy állami fűrészmalmot épített a számukra fenntartott pénzen, és rengeteg áron adta el az épületfát — egyik rokona végezte a munkát minden költség nélkül — azaz nem fizettetett többet magának, mint amennyit az épületfa behozott.« »De a szegény indusok — nem mintha sokat törődném velük — mit tett érettük ?« »Nekik adta a lehulló fadarabokat, hogy kerítsék be azokkal telkeiket. Balloon governor nem volt kevesebb, mint a szegény indiánok atyja. De Balloon nem áll egyedül, számos igazán nemes oly államférfi van a haza szolgálatában, mint Balloon. A senatus tele van ilyenekkel. Nem ezt tartja-e ön is colonel ?« »Csakugyan, nem tudom. Én a közszolgálatban levőket oly nagyra becsülöm, amennyire csak lehet. Minden nap találkozom velük, s minél többet látom annál inkább tisztelem őket s annál nagyobb hálával viseltetem intézményeink iránt, melyek alkalmat adnak nekünk, hogy az ő szolgálatukat biztosítsuk magunknak. Kevés ország ilyen szerencsés.« »Ez igaz colonel. Egy-egy senatort vagy képviselőt meg lehet ugyan olykor-olykor vásárolni, de ők nem tudják, hogy ez gonoszság, és így nem szégyenlik magukat. Ők szelídek, bizalmasak, olyanok, mint a gyermekek, és az én véleményem szerint ezek oly tulajdonságok, melyek őket sokkal inkább nemesítik, mint a legnagyobb vétkes okosság tehetné. Tökéletesen egyetértek önnel, Sellers colonel.« »Hiszen« — szólt a colonel vonakodva« — »tartok tőle, hogy akadnak olyanok, akik megvásárolják a congressusi széket — oh igen, tartok tőle, hogy ezt teszik — de, amint maga Disworthy senator mondá nekem, ez bűnös, ez igen rosz és alávaló tett, mentsen az ég engem egy ilyen vádtól. Ezt mondta Disworthy. És mégis, hogy ha jól szemügyre vesszük a dolgot, nem lehet tagadni, hogy egészen jól ellehetnénk némely legtehetségesebb férfiaink szolgálata nélkül, ha az ország ellene volna az a megvesztegetésnek. Ez kemény kifejezés. Nem szeretem használni.« A colonel félbeszakítá beszédét e pontnál, hogy az ausztriai követnél látogatást tegyen, és szokásos udvarias bajlongással eltávozott. XXXVI. FEJEZET. »Batainadon mn-masinaiganan, kakina gaie onijishinon.« — » Missa wa onijishining kakina o-masinaiganan, kawin gwetch o-wabandansinan.« Baraga. Ljßßsmserr Laura az alatt a könyvárus boltba ment, és elkezdé az asztalon elhelyezett nagy választékú könyvek czimeit nézegetni. Egy nyalka, tizenkilenczhusz éves segéd pontosan elválasztott hajjal és meglepő szolgálatkészséggel serényen odarepült, és szépen mosolyogva barátságosan így szólt : »Mivel lehetek — tán valami különös könyvet óhajt látni.« »Meg van önöknél Taine Angliáról.« »Bocsánatért esedezem ?« »Taine jegyzetei Angliáról« A fiatal úr orrát vakaró oldalt egy plajbásszal, melyet tokjából, füle mellől húzott elő, és egy pillanatig elgondolkozott: »Ah — már látom« (derült mosollyal) — Trainet méltóztatik nem Tainet. George Francis Traint. Nincs, nagysád, mi------« »De biz Tainet akarom — ha szabad kérnem.« »Taine . . . Taine. . . Valami imakönyv?« »Nem, az nem imakönyv. Egy oly mű, melyről nagyon is sokat beszélnek most, s melyet messze ismernek — kivévén azokat, a kik eladják.« A segéd Laurára tekintett, hogy lássa, nem kandikál-e valami hamisság e beszéd megett. De a szép szemek szelíd nyíltsága, melyek az övével találkoztak, száműzé e gyanút. Elment és a tulajdonossal tanakodott. Egyik sem tudott mit válaszolni. Gondolkoztak és egymás közt beszélgettek, és beszélgettek és gondolkoztak felváltva. Aztán mindketten előjöttek, s a tulajdonos szólt: »Amerikai könyv az nagysád?« »Nem, amerikai utánnyomata egy angol fordításnak ?« »Oh, igen — igen — most már emlékszem. Mindennap várjuk, még nem jelent meg.« »Azt hiszem, önök csalatkoznak, mert már egy hét előtt hirdették.« »Hogyan — hát lehetséges volna ez ?« »Igen, bizonyos vagyok felőle. Aztán meg itt is hever az asztalon.« Laura megvette azt, és a könyvkereskedés tulajdonosa visszavonult a küzdtérről. Aztán Laura az »Autocrat of the Breakfast table«-t * kérte a segédtől, és sajnálattal látta, hogy a csodálat, melyet Laura szépsége az ifjúban felidézett, mint hal ki azonnal. A segéd hideg méltósággal azt mondá, hogy a szakácskönyvek nem tartoznak tulajdonképen az ő üzletükbe, de megrendelheti, ha kívánja. Laura azt mondá, nem, csak hagyja el. Azután megint a könyvek czimeit nézegette és gyönyörűsége telt Hawthorn, Longfellow, Tennyson és üres óráinak más egykori kedvenczeiben. Az alatt a segéd szemei el voltak foglalva, és csodálata kétségkívül ismét visszatért — vagy meglehet, hogy csak próbára akarta tenni a nő irodalmi ízlését egy furfangos mérési módszer által, melyet csak az ő czéhbeliei ismertek. Most hát elkezdett »segítségére lenni« a könyvek kiválasztásánál, de erőlködése nem aratott sikert — sőt csak kellemetlenül boszánta és zavarta Laura merengéseit. Egyszer csak, mialatt a »velenczei élet« egy példányát tartá Laura a kezében, és egy-egy ismerős lapot átfutott itt-ott benne, a segéd felkapva egy könyvet s azt erősen az asztal széléhez ütve, hogy leporolja, hirtelen így szólt: »íme, itt van egy könyv, melyből igen sok példány kelt el. Mindenki, aki ezt elolvasta, megszerette« — és a könyvet Laura orra alá tolta. »Olyan könyv az, amelyet ajánlhatók. — ,A kalóz végzete — vagy az utolsó Buccaneer/ Azt hiszem egyike a legjobb dolgoknak, melyek ez idén megjelentek.« *) »A reggeli asztal önura« egy amerikai humoristikus mű, Laura enyhén félretolta azt kezével és szép csendesen tovább lapozgatott a »Velenczei életben.« »Azt hiszem nincs rá szükségem« mondá. A segéd tovább folytatta keresgélését darab ideig, egy-egy tekintetet vetve majd ezen majd egy más könyv czímére, de úgy látszott, nem tudta megtalálni, amit keresett. Azonban végre czélt ért, így szólt: »Olvastam valaha ezt, nagysád? Bizonyos vagyok felőle, hogy tetszeni fog. A Hackensacki Hooligonok szerzőjétől van. Tele van szerelmi bonyodalmakkal és rejtélyes dolgokkal s minden effélékkel. A regény hősnője megfojta saját anyját. Kérem, tekintse meg csak a czimeket ,Gonderil a Vampir, avagy a halál táncza/ És itt van ,a bohócz kincse, avagy a tréfás legény kebel barátja/ A legfurcsább dolog ! Én négyszer elolvastam, nagysád, és most is nevetni tudok, ha csak ránézek is. Én Gonderilt, biztosíthatom, a legfelségesebb könyv, amit valaha olvastam. Tudom, hogy nagyságnak tetszeni fognak e könyvek, mert én magam is elolvastam, és tudom, hogy mi van bennök.« »Oh én meg voltam zavarodva — de most látom mikép áll a dolog. Önnek azt kellett gondolnia, hogy én arra kértem önt, hogy mondaná meg nekem, minő könyveket vegyek — mert olykor megesik velem, mikor szórakozott vagyok, hogy olyan dolgokat mondok, amikre voltaképen nem is gondolok. Talán megkértem kegyedet erre ?« »Nem, nagysád — de én-------« »Igen azt tehettem, mert máskülönben ön attól tarthatott volna, hogy alkalmatlan leend nekem, ha szolgálatait felajánlja. De ne fárassza magát, egészen az én hibám volt. Nem kellett volna ily gondatlannak lennem — nem kellett volna önt megkérnem« »De nagysád engem nem kért fel. Mi mindig segítségére vagyunk a vevőknek, amennyire csak lehetünk. Láthatja a mi jártasságunkat, mikor az ember szünetlenül a könyvek között él — tudja, ez arra képesít minket, hogy a vevőknek segítségére lehetünk a választást megtenni.« »Úgy, csakugyan ezt teszik? Tehát az önök üzletéhez tartozik ez ? »Igen nagyság, mi mindig segítünk.« »Lám, milyen jó önöktől. Némelyek természetesen tolakodást látnának ebben, én azonban nem