A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

2 A J­OGK doctor is. — Ebben semmi veszélyt nem látunk az oklevélre, hanem igen nagy hasznot a szolgabiróra és a közigazgatásra­­ nézve. De veszélyt látunk abban, hogy egy nemzet meg­ i­sokalja az ő művelt férfiait. Végül nem örvendünk annak sem, hogy a vizsgák­­ decentralizáltatnak. Magára a vizsgázó tanulmányára fontos, hogy a felsőbb oktatásnál az oklevelet ne attól kapja, a kitől tanulmányait nyerte. — Mindenki bizonyíthat e mellett, a­ki egy ily vizsgarendszeren keresztülment. A tanuló összehason­­líthatlanul komolyabban veszi feladatát, ha nem az ő kis városának népszerű és ő vele magával is oly jó viszonyban álló tanára elé kerül végszámadásra. Azt hiszszük, nem sértjük senkinek felekezeti érzékenységét, kimondván, hogy épen nem vált a magyar felső­oktatás előnyére némely vidéki felső tanodának az a renomméja, miszerint a vizsgálatok falai között nem épen túl szigorúak. — Az alsó és középiskolában nevelő­ket óhajtunk, akik egész lélekkel, meleg szívvel kísérjék és­­ támogassák, erősítsék és fejleszszék a tanuló egyéniségét. De a felső iskola oklevelét ne adja ki más, mint a hideg bírálat, a szigorú igazság. Ez pedig soha sincs minden veszély nélkül, ha tanuló és tanár igen közel vannak helyeztetve. — A jog­akadémiák életét kellően biztosítja, hogy alap- és államvizs­gákat teszünk előttük, reájuk semmi életbevágó kárt nem képez, hogy a tudori oklevél külön közeg előtt legyen meg-­­ szerezhető. Mindent összevetve tehát, nem hiszszük, hogy a kötelező tudori fok eltörlése értelmiségünknek előnyére váljék. Egye­nesen kárára lesz. A hagyatéki zárlat a gyámhatósági örökö­södési eljárásban. Irta: VILLECZ JÁNOS sárosvármegyei árvaszéki ülnök Eperjesen. Azon jogrendőri intézkedések közül, melyeket a törvény az örökösödési eljárásban, az örökösök érdekeinek megóvása végett a hatóság rendelkezésére bocsát, eminens gyakorlati jelentőséggel bír a hagyatéki zárlat. Sajnos, hogy fennálló törvényeink nem­­ intézkednek róla oly szabatossággal, milyet annak fontossága megkíván. A mi kevés megállapodást pedig törvényeink s a felsőbb bíróságok gyakorlata létesített, az majdnem kizárólag a bíróságok előtt lejátszódó örökösödési eljárásra vonatkozik. Természetes ez egyrészt, mert aránytalanul terjedtebb a hatáskör, több és fonto­­­­sabb a teendő, mely a hagyatéki bíróságot a gyámhatósággal­­ szemben megilleti. Míg ugyanis a gyámhatóság hatásköre a ha­gyatékok azon csekélyebb csoportjánál, melynél gyámság vagy­­ gondnokság alatt álló egyén van érdekelve, csak a hagyaték tár­gyalására szorítkozik, addig a bíróság nemcsak a most említett hagyatékoknál végzi a döntő hagyatékbírói teendőket, de kizáró­­­­lagos ellátásban részesíti a hagyatékok azon nagyobb csoportját,­­ melyeknél gyámság vagy gondnokság alatt álló egyén érde­kelve nincs. Innét van, hogy a bíróságok előtt sokkal gyakoribb a ha­gyatéki zárlat esete; innét van, hogy a bíróságok előtt előforduló hagyatéki zárlatnak a törvény világos szava adott létet, a bírói gyakorlat és jogi irodalom valamelyes tartalmat, ellenben a gyám­hatóság által elrendelt hagyatéki zárlatnak még létjogosultsága sincs minden kétségen felül helyezve. Az ellentét feltűnik, ha a bírói és gyámhatósági örökösö­dési eljárásban előforduló hagyatéki zárlatra vonatkozó törvény­­szakaszokat szembeállítjuk. A bíróságok előtti örökösödési eljárásnál: 1. Az 1868 :LIV. t.-c. 563. §-a szerint: »ha senki sem léte­zik, a kinek kezeinél s felügyelete alatt az örökhagyó lakásán talált javak veszély nélkül hagyathatnának , azon hivatalos sze­mélyek, kik a haláleset felvételével vannak megbízva, addig is, mig jelentésük folytán birói intézkedés tétethetnék, a hagyatékot zár alá vétel, lepecsételés és megbízható gondnok alkalmazása által azonnal biztosítsák.« — Nézetem szerint ezen törvényszakasz töb­bet fejez ki az 1877 : XX. t.-c. 222. §-ánál, mert kimondván a hagyaték zár alá vételét s a gondnok alkalmazását, a hagyatéki zárlat eszméje világosan kifejezést nyer benne, holott ez utóbbi §-ban csak az ingóságok zár alá vételéről lévén szó, ez a hagya­téki zárlatot tárgyazó intézkedések közé nem számítható. 2. Az id. törv. 568. §-a szerint: »Az 560. §. (hivatalos be­avatkozás) eseteiben köteles a biróság a leltározást haladék nél­kül eszközölni s arra nézve, hogy az örökség foglalás, elrejtés vagy eltékozlás ellen biztosítva legyen, a kellő ideiglenes intéz­kedéseket megtenni, szükség esetére zárgondnokot ren­delni.« — Ezen §. csak azon hagyatékoknál alkalmazható, me­lyeknek tárgyalása a bíróság jogköréhez tartozik. — A gyámható­­ságilag tárgyalt hagyatékoknál a tárgyalás időszakában a biróság semmiképen az eljárásba be nem folyhat. Az egyezség létrejövése esetén a biztosítási intézkedések fölöslegesek. Ha pedig az egyez­ség nem létesül, a sommás osztályt vagy a perre utasítást esz­közlő bíróság rendeli el a zárlatot, ennek eljárásáról azonban már a következő pontban idézett §. szól. 3. Az id. törv. 588. §-a szerint: »A peressé vált hagyaték biztosításáról és kezeléséről, ha ez iránt az érdekeltek közt meg­állapodás nem történt, a biróság mindaddig gondoskodik, mig az örökség átadása jogérvényes ítélet által nem eszközölhető.« Ezen §-ra céloz az 1877 : XX­­.-c. 226. §-ában foglalt kitétel: »A köz­ségi jegyző tartozik...............addig is, míg a gyámhatóság, illetve hagyatéki bíróság intézkedhetik, a hagyatékot zár alá venni . . . « Az itt értett hagyaték­ bírósági intézkedés, az előbbi pontban foglaltaknál fogva csak az 588. §-ban említett intézke­dés lehet. A gyámhatósági örökösödési eljárásnál előforduló hagyatéki zárlatnak az 1877 : XX. t.-c. 226. §-a veti meg alapját, e szerint: »A községi jegyző tartozik oly esetben, ha az örökhagyónak halála helyén sem hátrahagyott házastársa, sem önjogú gyermeke, sem más közeli rokona nincs, a kinek kezeinél s felügyelete alatt a hagyatéki javakat hagyni lehetne, vagy, ha az örökösök között oly személyek vannak, kik jogaikra fel nem ügyelhetnek s ezek törvényes képviselővel még nem birnak, addig is, mig a gyámhatóság, illetve hagyatékbiróság intézkedhetik, a hagyatékot zár alá venni, lepecsételni és a községi közgyám felügyelete alá helyezni, az eltarthatlan ingóságok értékesítéséről pedig a köz­­gyámmal egyetértőleg gondoskodni.­ A törvény szövegéből kétségtelen, hogy a gyámhatóságnak joga van a községi jegyző által eszközölt zárlatot fentartani vagy megszüntetni. Kérdéses csak az lehet: elrendelheti-e a gyám­hatóság a zárlatot, ha a községi jegyző a törvényben meghatáro­zott esetekben annak teljesítését elmulasztotta. S­i­p­ő­c­z László és Rónaszéki T­r­u­x Hugó közkézen forgó műveikben constatálják, hogy az árvaszékek ezen jogot tényleg gyakorolják, azonban, hogy mennyiben bsr ezen gyakorlat törvényes alappal, hallgatással mellőzik. Nézetem szerint ezen gyakorlatnak támogatására a követ­kezők hozhatók fel: a) a törvénynek nem lehet szándéka, hogy a felettes ható­ságot, az árvaszéket kevesebb joggal ruházza fel, mint annak végrehajtó közegét: a községi jegyzőt, kit az árvaszék a hatás­körébe utalt teendők teljesítésétől ki is zárhat az által, ha a hagyaték felvételét kir. közjegyzőre, vagy a gyámhatóság más kiküldöttére bízza; b) a felsorolt törvényszakaszokból nyilvánvaló, hogy a törvény a hatóságnak a zárlat elrendelése­ és támogatására, az örökösö­dési eljárás minden stádiumában módot kíván nyújtani. Ezt azonban a gyámhatóságilag tárgyalt hagyatékoknál a bíróság nem teheti, mert mindaddig, míg az árvaszék a hagyatéki iratokat hozzá át nem teszi, a hagyaték megnyíltáról tudomása sincs. Ámde a törvény az árvaszéket az iratok áttételére csak az 1877 : XX. t.-c. 254. s 255. § aiban foglalt esetekben kötelezi, vagyis akkor, ha a hagyaték a lefolytatott tárgyalás által az átadás-, a sommás osztály- vagy a perreutasításra alkalmassá válik ; c) a bíróság a gyámhatóságilag tárgyalt hagyatékokba, a tárgyalás időszakában azért sem folyhat be, mert a törvény tüze­tesen meghatározza, mely teendők tartoznak ezen hagyatékoknál a bíróság jogkörébe, ezen jogkört pedig önkényesen kiterjeszteni nem lehet; d) a gyárai törvény későbbi törvény az 1868: LIV. t.-c.-nél s a mennyiben ellenkező intézkedést tartalmaz, utóbbit hatályon kivül helyezi. Ilykép gyámhatóságilag tárgyalt hagyatékokra nézve hatályon kivül helyezettnek tekintendő az 1868 :LIV. t.-c. 568. §-a, mert a gyámi törvény az idézett §-ban a bírósághoz utalt teendőket, a leltározást, a biztosítási intézkedéseket az árvaszék­­s közegeinek tartja fenn (gyámi törv. 226., 231—243. §§.). A gyámi törvény nem szól ugyan az 568. §-ban említett zár­gondnok kirendeléséről, de a leltározás, becslés s a zárgondnok kirendelése oly elválaszthatlan kellékei a zárlatnak, hogy ha a leltározás s becslés csak az árvaszéket illeti meg, úgy a zár­gondnok kirendelése is hatáskörébe tartozik. A biróság részére tehát csak az 1868 : LIV. t.-c. 588. §-ában említett zárlat marad fentartva, mely a már peressé vált hagyaték biztosításáról szól. e) Ha a bíróság visszautasítaná a zárlat elrendelését, mert a törvény azt hatásköréből kizárja, az árvaszék pedig ugyancsak visszautasítaná, mert arra a törvény világos szava fel nem hatal­mazza, a községi jegyző pedig az 1877 : XX. t.-c. 226. §-ában elő­irt intézkedéseket elmulasztotta volna , akkor a tárgyalás befejez­­téig a hagyaték zár alá vétele egyáltalában a lehetetlenségek közé tartoznék. Ha már most figyelembe veszszük, hogy csak vala­melyest komplikált hagyatékoknál, a hatóság minden igyekezete dacára, a hagyaték megnyíltától, az iratoknak a bírósághoz való áttételéig évek múlhatnak el (hiszen a távollevők idézésére ki­bocsátandó hirdetmény maga egy évvel odázza el a hagyaték tárgyalását), úgy előáll azon képtelen helyzet, hogy a hatóság s az örökösök évekig ölbe tett kezekkel néznék, mint harácsolják el a hagyatékot, a­nélkül, hogy a bajon segíteni lehetne. Ez illuzóriussá tenné magát az örökösödési eljárást, mert a­hol nincs hagyaték, ott hiába való minden eljárás. Látni való tehát, hogy csak úgy jutunk megnyugtató meg­oldásra, ha elismerjük a gyámhatóság azon jogát, hogy a hagya­téki zárlatot proprio motu elrendelhesse. A gyámhatósági hagyatéki zárlat a gy. törv. 226. § ában említett esetekben van helye. Ezeket S­­­p­é­c­z következőleg cso­portosítja :

Next