A Munka Szemléje, 1906 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1906-01-15 / 1. szám
SZERKESZTŐSÉGI ÉS KIADÓHIVATAL, Budapest, VI., Dessewffy utca 39. Telefonszám 93-93. II. évfolyam Budapest, 1906. január 15. 1. szám A MUNKA SZEMLÉJE megjelenik minden hó 15. és utolsó napján. SZERKESZTIK : DINER-DÉNES JÓZSEF És BALOG I. IMRE dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre....................10 7 Fél évre.........................5 1 Egyes szám ára: 50 fillér Hirdetések díja: megállapodás szerint. TARTALOM: Az elmúló és a jövendő Magyarország. Nem lélektan, hanem élettan. Palágyi Menyhért: Antimilitarizmus Magyarországon. Székely Aladár dr. A magyarországi szakszervezeti mozgalom és annak jelentősége. Vágó Béla. Közgazdasági levél. Plutus. Szemle. Bögötéről — a „Pesti Hírlap“-nak. Társadalompolitika. Irodalom, művészet. Új könyvek. Technika. Közgazdaság. Szempontok. A Munka Szemléje nyílt teret enged a keretébe tartozó összes és különösen a szociálpolitikára vonatkozó kérdések megvitatásának, a szabad vélemény nyilvánításának. Az egyes cikkek közlése nem jelenti egyben a szerkesztőség állásfoglalását és épen ez okból a cikkek tartalmáért a szerző felel. Közleményeink utánnyomását a forrás megjelölésével megengedjük. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg. A szerkesztőség. Az elmúló és a jövendő Magyarország. * Budapest, 1906. január 13. Roskadoznak a bálványok, ha öregszenek, ha nagyon vénülnek. Ilyenkor már csak a világosság elöl bujkáló csőcselékhad menedékhelyéül, élősdi képződmények védelmére szolgálnak. A fejlődő életnek csupán akadályként illanak útjában. És hogy a haladásnak széles út törésjönniök kell embereknek, merészeknek és edzetek, kik nyílt tekintettel nyomulnak előre, leroma a régi bálványokat és törmelékeiken nyitva pályát is életnek. És lészen ekkor köröskörül nagy siránkozás és aknák csikorgatása. A régi bálványok minden papjai, már céltalanul bolyongók, és az őket kisérő elvakitott neg zajongnak istenségük meggyalázása miatt, szidalékban csapják magasba kezeiket, átkot kiáltanak a nkclókra Ám az új élet üdén és gondtalanul bontja szárnyait, mit sem törődik a régivel, a romba dőlttel, játszi gyönyörrel csak önmagának örül. Mert csak ez a jelszó ad irányt az életnek: Éljen az Élet! * Az egykori Magyarország megöregedett, nagyon megvénült. Megérte a tulajdon munifikációját. Az 1848. évben mindenképen azon voltak, hogy ledöntsék, a régi nemes oligachia helyébe egy uj polgári demokratiát állítsanak. Ám ekkor közbejött az 1849. A nemes oligarchák és a polgári demokraták egyképen elhallgattattak. Mikor aztán 1867-ben az abszolutizmus az ostobaságok gazdagságában és az anyagi erők szegénységében elakadt, örökösül egyszerre és újból jelentkezett az 1848-beli két küzdő elem: a nemes oligachia és a polgári demokratia. Az utóbbinak akkor kevés súlya lehetett. Materiális képviselete, egyes városok kispolgársága és a kereskedeleműző zsidók számba nem jöttek és szellemi képviselői csak néhány, a nemes oligachiából kiváló úgynevezett dortrinár volt. Ily körülmények között 1867-nek az öröksége egyedül a nemes oligarchiára szállott, amely azután, főképen azért, hogy ne tűnjék fel teljesen anachronistikusnak, némi polgár-demokratikus külsőséggel ékesítette föl magát. A megyei rendszer maradt, úgy amint volt, a régi. Minden vármegyében két-három családé volt az uralom, a hatalom. Ezek osztogatták a megyei hivatalokat, ezek osztogatták a képviselői mandátumokat, sőt a központi hivatalok feletti hatalmat is voltaképen ők tartották a kezükben, mert hiszen a kormány ezeknek a megyei hatalmas családoknak a kegyétől függött. És ezen eddigelé mi sem változott. A választókerületek oly mesterien vannak megosztva és a census oly ravaszul kieszelve, hogy a választókerületek többségében a nemes oligachák kezében nyugszik egyesegyedül az elhatározás joga s amig ez a rendszer fennáll, minden kormánynak, amely ezekkel az oligarchákkal jó viszonyban van, engedelmes parlamenti j.xi.».'"' ■’ " ‘ -»y bírjon, viszont Pory kormány SPm