A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)
Kún Vilmos: Az anafortai partraszállás
QXDQXDQ3<DG3<D<23<DQ3<I5G3<D AZ ANAFORTAI PARTRASZÁLLÁS (3X£C2XSQXSQX32>C9QC>C£X2X9 Két napi pihenés után, augusztus 13-ikán az antant új csoportosításban nagy erőkkel megtámadta Kirecs-Tepét, melynek védőserege végső erejének éppen a határán volt, mikor az Ázsiából beérkezett zászlóaljak megmentették a helyzetet. Hamilton lord azonban nem nyugodott, úgy látszik parancsa volt mindenáron eredményt elérni. Ebben az időben kezdtek már kósza hírek szállongani Bulgária felől, egyelőre még bizonytalan alakban ugyan, mindamellett jó volt vigyázni. Ha Törökország bármily úton egyszer kapcsolatba jut a központi hatalmakkal, s részére bő lőszer- és anyagforrás nyílik, akkor minden erőlködés hiábavaló lett volna. Meg kellett tehát törni Törökországot addig, míg elszigetelt helyzetében csak korlátolt eszközök felett rendelkezett. Ezen megfontolásból kiindulva, Sir Hamilton —aki újabb friss segítőcsapatokat kapott — augusztus 21-ikén több órás erős tüzérségi előkészítés után az egész vonalon általános támadásra indult, azon elhatározott szándékkal, hogy a török vonalat áttöri. Az óriási erőkkel — 4 gyalog-, 1 lovashadosztállyal — megindított támadás némely helyen el is jutott a török állásokig, Liman pasa ellentámadása azonban teljes sikerrel járt, az ellenség óriási veszteséggel mindenütt visszavezetett. A szövetséges csapatok vesztesége török becslés szerint 15.000 halott s körülbelül háromszor annyi sebesült volt. Ha ezek a számok talán túlzottak is s ha a török jelentés adatait egy harmadával leszállítjuk is, akkor is 10.000 halott és 30.000 sebesültnek elvesztése minden eredmény nélkül oly csapás volt az antantra, melyet meg kellett hogy érezzen. Anglia meg is döbbent s »Old England« szülötteit nem is kergette többé támadásra. Augusztus 27-ikén hű színeseit még egyszer nekivadította a török állásoknak, de egyebet, mint 20.000 főnyi újabb veszteséget nem tudott Mars isten kezéből kicsikarni. Végeredményben az egész anafortai erőlködés az antantra nézve annyit jelentett csak, hogy az angol állás, mely eddig — leszámítva a Gallipoli-félsziget legdélibb csücskét — a Kaba-Tepe és Ari-Burnu közti keskeny partsávra szorítkozott, észak felé megnyúlt s a parttól 3—4 kilométernyi szélességben a Szárosziöbölig húzódott. Rövidebben : a hajóágyúk hatásköréig. Ezen túl egy talpalatnyi területet nem tudtak megszerezni. Az augusztus 27-iki nagy támadás után néhány napi csend állott be, majd lassanként megkezdődtek az állóharcok a közismert recept szerint. Aknarobbantások, kézigránát-hajigálások, járőr- és portyázóharcok, rajtaütések követték egymást, melyek azonban az általános helyzeten nem változtattak semmit, s nemcsak stratégiailag, hanem taktikailag is minden hatás nélkül maradtak. A török úr maradt a Dardanellák vizein és Gallipoli félszigetén, öt világrészből összehordott csapatok, két nagyhatalom hadiflottája és hadigépei s ami ezzel egyenrangú : a két világ két leggazdagabb államának pénze nem volt képes erejét megtörni. Lelke, éltető ereje a török védelemnek a német Liman von Sanders tábornok volt. Egyéniségét legjobban tettei mutatják, szóval legjobban jellemezte őt egy magas katonai állásban lévő német herceg, ki Liman von Sanders tábornoknak többek között a következőket írta : »Ki sejthette volna, hogy ön, a lovastiszt, a megtestesült támadó szellem, az offenzíva embere, a történelem egyik legnagyobb és legeredményesebb defenzíváját szerencsével vezetni képes legyen. Az Úr tettei csodálatosak, s az ő befolyása értelmünket felülmúlja.« Rohamra induló angol gyalogság Anafortánál. Angol lap után.