A Szív, 1931-1932 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-05 / 1. szám

2. oldal Buttler lelkében megtörve lett volna protestánssá és aztán elbújdosott volna e hazából. A történelmi valóság pedig az, hogy Buttler mérgében és bosz­­saúból állott be a protestáns szektába és továbbra is magyarországi birtokán maradt. Mi a tanulság? A tanulság az, hogy ne üljünk föl még oly nagynevű emberek állításának sem, amikor kath­olikus egyházat és szent hitünk intézményeit a hitványnak állítják oda. Ha megvizsgáljuk ezeket az állításokat, majdnem minden alkalommal rá­jövünk a valótlanságra. Íme, évtizedeken keresztül olvasták és valónak fogadták el egy nagynak híresztelt magyar író könyvét. Elejétől végig csakúgy ostorozza az ese­ményeken keresztül ez a könyv a katholikus egy­házat és annak szolgáit. Ocsmánynál ocsmányabb, fölháborítónál fölháborítóbb gonosztetteket fog rá a papokra, püspökökre, prímásra. Amikor aztán a történelem igazságot kutató fáklyájával belenéz­tek az események adatai közé, kitűnt, hogy mind­ebből a katholikusellenes valótlanságból egyetlen­egy szó sem volt igaz. Különösen leszögezendő dolog az, hogy Mikszáth Kálmán protestáns volt és szaporította azoknak a protestáns íróknak sorát, akik tárgyilagosság nélkül és pellengérre állítással írtak a katholiciz­­musról. A szabadkőművesek erőfeszítő munkája Ausztriában* Valamikor az osztrák császárság idejében tilos volt Ausztriában a szabadkőművesség. Úgy se­gítettek rajta az osztrák szabadkőműves érzelmű emberek, hogy Pozsonyban rendezték be a sza­badkőműves páholyt és a gyűlésekre Bécsből vo­naton­ jártak Pozsonyba. Amióta az 1918. évi lázadások az osztrák-magyar monarchia két álla­mát tönkretették, szabad prédájává lett Ausztria a különböző destruktív irányzatoknak. Azóta pl. magában Bécsben 19 szabadkőműves páholyt ala­pítottak. A vidéken pedig minden nagyobb város­ban létrehozták a szabadkőműves páholyokat, úgy, hogy Ausztriában ma 1500 szabadkőmű­ves van. E szabadkőműves páholyok működésén kívül azonban az osztrák vakolóknak egy különleges iránya van. A szabadkőművesek ott egész csomó egyesületet, szövetkezetet, szövetséget és társu­latot hoztak létre, amelyek tulajdonképen cégé­rek. E társulatokban ugyanis a vezető szerepet szabadkőművesek viszik és a többi tagokat, anél­kül, hogy azok tudnák, felhasználják a maguk szabadkőműves céljának elérésére. Hyen szabadkőművesek által vezetett egyesület az ú. n. „Páneurópai Unió“. Ennek vezére, Cou­­denhove-Kalergi gróf, osztrák szabadkőműves, a bécsi Humanitas páholynak a tagja. E páneuró­pai egyesülettel szoros kapcsolatban van a bécsi Rotary­ Club, amely ilyeténkép szintén szabad­­kőműves vezetés alatt áll. Sajnos, mindkét klub­nak Magyarországon is megvannak a testvér­intézményei. Nem mondjuk, hogy tudatosan sza­badkőművesek gyülekeznek ebben a két egyesü­letben, de annyi tény, hogy az európai irányí­tóik nagyr­észt szabadkőművesek és a legtöbb helyi szabadkőműves páholyok a mozgatói. Másik nagy és destruktív mozgalom, amelyet szintén osztrák szabadkőművesek irányítanak, az „Anyaság kényszere elleni Szövetség“. Ezt egy Ferch nevezetű szabadkőműves alapította, akinek munkájában az Egyetértés bécsi páholy emberei nyújtottak segédkezet. Teljesen szabadkőműves vezetés alatt áll az u. n. Szabadgondolkodók Egyesülete. Ugyancsak szabadkőműves alapítás a Szabad­iskola, amely egymásután tartja Bécsben és Ausztria nagyobb városaiban kurzusait, föl­­olvasásait. Szabadkőművesek alapították a Természetbarát Egyesületet, amely tagjait főkép a szociáldemo­kraták közül verbuválja. Vezetője Schmidl sza­badkőműves, a bécsi Goethe páholy tagja. Ezek turistáskodás ürügye alatt édesgetik magukhoz a munkásokat és aztán fölhasználják őket esz­méik elfogadására és terjesztésére. Sajnos, Csonkamagyarországon is egész csomó olyan hangzatos nevek alatt működő egyesület van még, amelyeknek vezetői majdnem kivétel nélkül a szabadkőművesek régi embereiből ver­buválódnak. Fájdalmas dolog az, hogy Csonka­magyarországon akadnak még olyanok, akik el­felejtették a szabadkőművességnek rettenetes országvesztő munkáját. A magyar intelligenciá­nak lelkét a szabadkőműves páholyokból fertőz­ték meg és a háború alatt a szabadkőműves páholyok egyik tényezője voltak a nemzet ereje, ellenállóképessége megdöntésének. Szabadkőmű­vesek irányították azokat a destruktív újságokat, amelyek elvetették a nagyközönség körében bizalmatlanság, az egyenetlenkedés és az ellen­a szegülés bacillusait. Szabadkőművesek voltak többségben a nemzeti tanácsban, a Károlyi-párt­ban és minden olyan irányzatban, amely az ezer­éves Magyarország erős­­ épületét tönkretette és helyébe nem tudott alkotni semmit, csak a nyo­mort hagyta. Hogy Magyarországon most nyomor van, az jelentékeny mértékben a szabadkőműve­seknek és a velük egy húron pendülő szociál­demokratáknak köszönhető. Ne vigyük a pénzünket umfeWre. Ismételten és ismételten szót emeltünk már lapunkban a külföldön fürdőző és a magyar pénzt idegen országokban elköltő meggondolat­lanok ellen. Minden krajcár, amit kivisznek és amit idegen országnak adnak, ennek a szeren­csétlen hazának elszegényítése. Minden krajcár, ami kikerül az országból, növeli a nyomort és csökkenti az iparnak, kereskedelemnek igazi föl­lendülését. Nemrégiben konkrét eseteket közöltünk la­punkban, amelyek igazolták, hogy a külföldjáró magyarok nemcsak az ország pénzét tékozolják el, hanem ezenfelül alkalmat adnak hazánk ki­gúnyolására és lenézésére is. A napokban több e tárgyra vonatkozó levelet kaptunk. Közülük né­hányból részleteket is közlünk. Az első levelet egy vidéki tanítónő írta, aki Északolaszországban, majd pedig Franciaország­ban utazgatott. Tapasztalatairól ezeket írja: — Olaszországban nem volt semmi bajom. A nagy idegen járásban nem is vettek észre. Azután meg olyan sok volt ott a magyar, hogy egészen megszokott volt az én ottjárásom. Nem mondhatom ugyanezt már Franciaországról. Ahol csak ügyem akadt, kaptam egy-két rúgást, vágást és scarmolást. Úgy a vendéglők­ben, mint a kereskedőknél, de még azoknál is, akikkel szóba elegyedtem, ellenszenvre, sőt egyenes gorombaság­ra találtam. A pénzemért hányi-veti módon szolgáltak ki és egyik­ villanyoskalauz, amikor nem tudtam neki aprópénzt adni, egyenest leboche-ozott. Nemzetünk­éről lekicsinylően nyilatkoztak. Annál inkább dicsőit­et­ték jelenlétemben a cseheket és románokat. A másik idevágó tartalmú levelet egy gyáros­­­­nak felesége írta, aki Németországban járt. Nem­­ fürdőzni volt, hanem az üzleti ügyekben ottjáró urát kísérte el. Fölhasználták aztán az alkalmat és néhány napra egyik ismertebb német fürdő­helyre látogattak el. Ezeket írja: — Nagyon igaza van A Szívnek, amikor amellett agitál, hogy mi magyarok ne menjünk külföldre, ha­csak nem föltétlenül szükséges. Megtanulhatnánk a németektől, hogyan kell e pontban is helyesen visel­kedő. Pirultam azon a német fürdőhelyen, amikor az ott szerzett ismerőseink őszintén megmondották a véleményüket. Csodálkoznak azon, hogy Magyaror­szágból annyian mennek külföldre, sőt a méregdrága, német fürdőhelyeket is elég gyakran látogatják a magyarok. Úgy látszik, — mondották — hogy mi nem szeretjük sem a hazánkat, sem a nemzetünket, mert ha szeretnénk, ilyen nehéz napokban nem tartóz­kodnánk az ország határain kívül. Az pedig már egyenesen fölháborító, amit egy hivatalnoknő írt. Nem jókedvéből ment az ú. n. Csehországba, hanem betegségét gyógyítani kényszerült oda. De megjárta szegény, így írja le a csehek bánásmódját: — Amikor olcsó szobát kértem a vendéglőben, ki­nevettek és azt mondták, hogy meglátszik, hogy ma­gyar vagyok. Amikor meg az étkezőben a szerényebb és szegény pénztárcámhoz mért olcsóbb ételeket válo­gattam, fülem hallatára sértő megjegyzéseidet tettek németül (bizonyára azért, hogy megértsem) a cseh pincérek. Sírni szerettem volna és csodálkoztam azon, hogy vannak még olyan magyarok is, akik cseh für­dőket­ látogatnak akkor, amikor az számukra nem föltétlenül szükséges. Okuljunk mindezeken! Maradjunk szegény csonka hazánk területén és külföldre ne vigyünk egy krajcárt sem! Koldus ez az ország, már pe­dig gonosz ember az, aki a koldustól csak egy krajcárt is elvon. Aki pedig külföldre megy, az a magyar hazától vonja el a pénzt. Bellaranín széni Róbert „Doctor Ecclesiae“. A napilapok hozták a kedves hírt, hogy Bellar­min Róbert S. J. bíbornokot, akit néhány évvel ezelőtt boldoggá, a múlt év szent Péter Pál nap­ján szentté avattak, most a szent kongregáció az egyháztudorok sorába vette föl és csak a pápai jóváhagyás hiányzik, hogy a nagy szent és tudós bíbornokot, mint a katholikus egyház hittudósai­ 1931. szeptember 5. nak egyik kiválóságát ünnepeljük. Szent Róbert szentté avatásánál egyik döntő bizonyítékul szere­pelt az a csoda, amely 1924-ben Kalocsán a jézus­társasági nevelőintézetben történt. Báró Benz Albin az orvosok által megállapított gyors lefo­lyású tüdő­vészből Bellarminhoz tartott kilenced alatt hirtelen, váratlanul meggyógyult. A római megbízott előtt lefolytatott vizsgálat után a ró­mai Szent Kongregációk a gyógyulást csodának minősítették s ez volt az egyik csoda, amelynek alapján boldog Bellarmin Róbertet a szentek so­rába iktatták. A Jézustársaság szentei között ő a második, aki egyháztudós, „doctor Ecclesiae" címet viseli. Mi a legfontosabb nek­ik? Aligha élt valaha át Csonkamagyarország sú­lyosabb gazdasági krízist, mint a legutóbbi hetekben. Nemcsak egész Európának, de az egész világnak gazdasági élete megingott. Amerika is érzi a rá súlyosodó terheket és épp ezért ipar­kodik a szerencsétlen Európát segíteni. Ameri­kának ez a segítsége a legjobb bizonyíték arra, hogy halálosan komoly a dolog. Máskép ez tengerentúli kalmárhatalom meg nem mozdult­­ volna. Csonkamagyarország, természetesen, egyik szenvedője ennek az áldatlan és nehéz gazdasági helyzetnek. A kormánya azért mondott le, hogy utódjának könnyebb legyen megoldani a rá váró súlyos feladatokat. Az új kormány pedig semmi más programmot nem vállalt, mint azt, hogy valahogyan rendbehozza az országnak pénz­ügyeit. Őszintén megmondta, hogy nem tudja ezt megcsinálni a polgárok áldozatkészsége és tehervállalása nélkül. Amikor ilyen, mindnyájunkat érdeklő és a mindennapi kenyér biztosításához tartozó kérdé­sekről tárgyal a magyar országgyűlés, vajjon hogyan viselkedett az a szociáldemokrata párt, amely a tudatlanok és rövidlátók előtt a szegény emberek pártfogójának szokta állítani magát. Hát úgy viselkedett, hogy amikor a legkomo­lyabb és legnehezebb kérdésekről vollt szó, nem volt más gondja, mint hogy az általános, titkos választójogot követelje! Bámulatos, hogy a magyar munkásság annyira vak, hogy nem látja keserves keresményén el­tartott vörös vezéreinek csúnya viselkedését. Amikor az ország minden polgárának nyakán a kés és amikor a holnapi falat kenyérnek a biz­tosításáról van szó, amikor minden becsületes embernek össze kell fognia, ak­kor a vörös szo­ciáldemokraták nem a kenyérről, nem a meg­élhetésről beszélnek, hanem az általános, titkos választójogról. Mint hogyha evvel kenyeret tud­nának adni az éhezőknek és pénzt tudnának te­remteni a szerencsétlen ország számára. Tartsuk ezt eszünkben! Tisssíítsuk le a falaitól! A nagyobb tengeri hajókat minden 4—5 hó­napi tengeren tartózkodás után megtisztítják. Behajóznak vele valamely kikötőbe és ott átadják a munkásoknak. Kívülről semmi rendellenesség sem látszik rajta, amikor a vízben van. Amikor aztán a kikötőnek dokk nevezetű részébe elviszik és ott kiemelik a vízből, láthatóvá válik az a rengeteg sok idegen anyag, amely oldalára ráta­padt. Moszat, hínár, gomba, kagyló, kocsonya­szerű rétegben rakódott rá a hajó oldalára. Ez a külső réteg aztán, ha le nem tisztítják, folyton nagyobbodik és nemcsak a gyors mozgásban aka­dályozza a hajót, hanem magát a hajótestet is veszélyezteti. A fahajónak rései közé hamarosan beeresztik a gombák és különböző anyagok bom­lasztó szálaikat, de megtámadják a legerősebb acélbordát is és idővel áteszik. Nem kell aztán rettenetesen sok hozzá, hogy a hajó léket kapjon és az utasok életét is veszélyeztesse. Ezért a dokkmunkások csónakok segítségével a fölemelt hajó közelébe mennek és kalapácsaikkal, kaparó szerszámaikkal neki áll­nak a megtisztításához. Né­hány nap múlva aztán a hajó szinte megújítva, akadálytalanul végzi tovább munkáját. Az em­bert az élet tengerén járó hajóhoz szokták hason­lítani. Amint az élet hullámait szeli, lelkére bi­zony rengeteg sok szennyes anyag rakodik rá. Rendellenességek és fogyatkozások keletkeznek rajta, amelyek kifele nem mindjárt látszanak. Egyelőre kis jelentőségűek, de később fontosakká válnak. Rengeteg ember szenved aztán amiatt életében, hogy a fogyatkozásokat kellő időben le nem tisz­tította a lelkéről. Ezek a fogyatkozások megna­gyobbodtak és kárt okoztak. Néha egész más fo­lyást nyert volna az illetőnek az élete, ha idejé­ben eltávolítja őket. Sok em­ber van, aki észre­veszi ezeket a bajokat, de már olyankor, amikor nem tud segíteni rajtuk. A katholikus ember számára van egy kikötő,

Next