A Szív, 1946-47 (32. évfolyam, 1-48. szám)
1946-09-07 / 1. szám
A Szentatya a napokban német hadifoglyok csoportját fogadta, akik olaszországi hadifogolytáborokban élnek és önként jelentkeztek a montecassinói apátság újjáépítési munkálataihoz. A szenttéavatási ügyekkel foglalkozó konzisztórium közölte, hogy szeptember 22-én ünnepélyesen szentté avatják a Jezsuita-rend két kimagasló tagját: Giovanni de Britto és Bernardino Realino atyákat Tien Tamás, az első kínai bíbornok, kit időközben pekingi érsekké neveztek ki, most tért vissza hazájába. A kínai kormány különvonatot bocsátott rendelkezésére, mely a sanghaji kikötőből Nankingba szállította, ahol Thang Kai Chek marsall fogadta. Einstein professzor, aki Németországból kénytelen volt emigrálni, egyik nyilatkozatában a következőket mondta : «Azelőtt semmi különösebb érdeklődést nem mutattam az egyház iránt, most azonban nagy csodálattal vagyok eltelve iránta, mert az egyház az egyedüli, amelynek bátorsága volt, hogy kiálljon a szellemi igazság és a jó erkölcs érdekében. A nürnbergi nemzetközi törvényszék közvetítette von Papen volt birodalmi nagykövet védőjének kérését, hogy hallgassák ki Mgr. Roncalli jelenlegi párisi nunciust. Mgr. Roncalli Istambulból, ahol apostoli delegátus volt, ismeri von Papent (M. K.) A La Croix híradása nyomán francia katolikus szülők elhatározták, hogy a nyomorba jutott, sínylődő és éhező magyar gyermekeket több hónapra vendégül látnak. Kivált azokra a magyar gyermekekre számítanak, akiknek szülei a nagy világháború alatt enedéket adtak a Magyarországra menekült francia hadifogoly katonáknak. A szombathelyi székesegyház bokrétaünnepe. Egyévi munkával annyira jutott a helyreállítás munkája, hogy az ácsok, cserepesek és kőmívesek bokrétája felkerülhetett a megrongálódása miatt lebontott oromfal újjáépített csúcsára, ami által a szörnyűségesen elpusztult templom egyenlőre zárt térré válhatott Ősi szokás szerint ez alkalommal a munkásság áldomást szerzett. Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök látta vendégül a székesegyházon dolgozó 70 munkást. Az Egyesült Államokban a katolikus lapok heti példányszáma valamivel 12.000.000 fölött van. Most van száz esztendeje annak, hogy a grenoblei egyházmegyében levő La Salette falu közelében két pásztorgyermek látomásban részesült a Szent Szűz részéről, aki az emberiség bűnei felett könnyezve üzeneteket adott át nekik. Ennek következményeképen La Salette zarándoklóhely és missziós központ lett. Most, a jubileum alkalmából Mitt tartják meg a V. francia nemzeti árja-kongresszust. Ezen Svájc és Belgium nagyobb zarándokcsoportokkal vesznek részt, de bejelentették részvételüket Észak Amerika, Brazília és Argentína katolikusai is. A holland kormánynak hat katolikus párti minisztere van. Dr. Beer Lajos miniszterelnök, báró Boetzelaar külügyminiszter, Van Maarserveen • igazságügyminiszter, dr. Gielen J. nevelésügyi miniszter, Fiever Sándor alezredes hadügyminiszter és dr. Huysmans Gerand gazdasági miniszter. A kormánynak ezeken kívül van még négy munkáspárti és 3 pártonkívüli minisztere (M. K.) Szent Margit szigetén, ahol a szent élete legnagyobb részét töltötte és meghalt, minden vasárnap délután a romoknál engesztelő szentmisét tartanak a hazáért. Szentmise előtt 15 órakor a romok megtekintése. Csoportosan érkezők 40%-os engedményt kapnak. A zarándokcsoportoknak előzőleg a Szent Domonkos zárdában kell szándékukat bejelenteni. (Szent Domonkos u 3.1 Pápai prelátus lett Dachau plébánosa A Rómából való visszatérése után Kaulhaber bíbornok, érsek közzé tette a főegyházmegye három papjának a nevét, akiknek a Szentatya a prelátusi méltóságot adományozta pápai Ezek közül az egyik Dachau plébánosa, Franzeit, akinek a nevét az internáltak ezrei áldják, azért a segítő munkáért, amelyet titokban közöttük végzett. Lelkigyakorlatok a Manrízában. Szept. 7—11-ig Budapestiek; 13—17-ig Kioe-vezetők ; 17—21-ig vidékiek ; 21—25-ig Szent Ritaegyházközség ; 20—30-ig gyakorló gimnázium. Részvételi rifi: 3 és fél napra 20 Irt, megfelelő mennyiségű kenyér, 12 dg zsír vagy 2 és fél dl olaj,0 dg liszt, 2 és fél kg burgonya 40 dg hüvelyes. jelentkezni lehet a Manréza igazgató,ágánál : Budapest, XII., Labanc-út 57. Magunk vagyunk... Az idei Szent István-ünnep azt a sejtelmet keltette minden éles megfigyelőben, mintha most már csakugyan ráébredt vona minden jobb- és baloldali magyar a béketárgyalások szomorú tapasztalatai révén, csakugyan egyedül vagyunk. Tavaly és az elmúlt esztendőben a szent Országalapító személyét aljas rágalmak özöne mocskolta be, most viszont szinte megilletődött lélekkel olvastuk és hallottuk a szent és országalapító nevét és alkotásait emlegetni. Felfedezték minden oldalról azt a sorsközösséget, amely Szent István kora és a mi korunk között fennáll kelet és nyugat határmesgyéjén. Feltűnő jelenség a magyar életben, hogy igazi alkotó nagyok Magyarország fénykoraiban mindig fölfedezték szoros ráutaltságunkat az égi szövetségesre, a Nagyasszonyra. Már a megindulásnál hét Máriás-lelkű szent neveli ezt a kamaszosan vad, kalandozó magyar népet Krisztus férfiúi teljességére, úgymint Szent István, Imre, Gellért, Mór, Gizella, Zoard, Benedek, Günter remeték. Ezért az alkotó királyok — Szent István, Szent László, II. Géza, Imre, II. Endre, II. és IV. Béla, I. Károly, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás — erősen Mária-tisztelők voltak. Ez a tisztelet mutatkozik meg a sokat hánytorgatott 1523. 54. cikkelyében : fej- és jószágvétellel büntettessék és égettessék el mint nyilvános eretnek a szentséges Szűz Mária ellensége. Ugyanis a déli végeken már porzott Ozmán hadának éhes falkája, s a magyar rendek mégegyszer és úgy igazában utoljára néznek fel ijedten arra a Nagyasszonyra, aki eddig megőrizte az országot s akinek nevére őseik mindig fejet hajtottak. Mintha zarándokló és körmendekre összesereglő megszámlálhatatlan néptömegünk ráébredt volna hajdani királyoknak és főrendjeinek feladatára: egyedülvalóságunkban fűzzük szorosabbra a szövetséget a Nagyasszonnyal. AGGÓDUNK A MAGYAR SORSÉRT. Mégis aggodalom szorongatja lelkünket, hogy nem tudunk fölemelkedni erre a magyar történelmet jellemző bizalomra. Megremegtet Damaszkuszi Szent János (Szűz Mária mennybemenetelére mondott II. beszéde) fenyegető szava: «Amely ország és nemzet Isten Anyjának nem szolgál, az pusztulásra jut és elvész; mivel Isten anyjától nem segittetvén és tőle elhagyatván, az Ő szent Fiától is elhagyattatik». Aggasztanak a vakmerő kifejezések. Egyik politikai vezető,akinek ing-tulajdonáról épp most folyik a vita a nemzetgyűlésen, kacérkodva ondotta egyik tiszaháti népgyűlésen. A mi népünk az ostrom után ahelyett, hogy kiment volna a faluvégre a feszület elé keresztet vetni, inkább nekilátott dolgozni. MI A MAGYAR HIVATÁS? Bízunk a népünkben, hogy tud bízni a Nagyasszonyban. Hála Istennek, rágalom az, hogy nem ment a népünk a feszület elé keresztet vetni, s mindig jobban gyarapszik azoknak az engesztelő telkeknek a száma, akik nemcsak kegyes imával, hanem önzetlen, becsületes munkával, tiszta családi élettel, hősies gyermekvállalással, a szenvedések türelmes elviselésével készítik elő népünket a magyar hivatásra. Ez a magyar hivatás nem lesz Amerika bősége, Franciaország szellemi finomultsága, Itália művészi túlcsordulása, a Szovjet Unió hatalmas gazdasági apparátusa, sőt még Dániának, Hollandiának nyugodt, békés létformája sem, hanem kelet és nyugat határmesgyéjén a tiszta krisztusi világnézet hősies képviselete a történelem viharzó és váltakozó fordulatában, sőt lehet, hogy épp ezért roppant áldozat és vértanúság katolikus meggyőződésünkért, erkölcseink nemes tisztaságáért, s roppant áldozatokból, szenvedésekből vezeklés és kegyelem kieszközlés az új keresztény világ kialakulásáért. A négerek apostola Két szedi Rodriguez Alfonz testvér, a portás és Kláver Péter a teológus Alfonz, ki élete javát, mint kereskedő és üzletember élte le, messze tekint lelki szemeivel Nemcsak a pillanat eredményeit látja A távolba néz, hol lehetne Krisztus számára jó üzletet kötni Az Újvilágban. Dél-Amerikában vannak az elrejtett gyöngyök ..Mindent el kell itt adni, magyarázza a fiatal rendtársnak, — mindent, hazádathírnevedet, megbecsülésedet is, hogy megmentsed a lelkeket Menj az amerikai missziókba, ha van benned kis lelkesedés Isten legnagyobb dicsőségéért Ezt a helyet tűzte ki számodra az Isten“ A város előkelő urai és hölgyei panaszra mentek a plébánoshoz, hogy őket négerek kiszorítják a templomból A korábbi misékre egyáltalán nem mehetnek, mert a négerek testük kellemetlen kipárolgásával megfertőzik a levegőt. Klávár csak ezzel felelt ..Az Isten hlázában uganolyan joggal birnak a szolgák mint az urak Aki kényes vegyen részt a későbbi misén. Gyóntatószékében a rabszolgáké volt az elsőség előkelőségek Mikor ezt is kifogásolták az akik mindenképpen maguknak szerették volna a jezsuiták templomát kisajátítani, szerényen más gyóntatóhoz utasította őket ..Engedjék meg hogy hozzám rabszolgák jöjjenek önök jobb gyénfatót is találnak nálamnál . A hölgyeknek meg tréfásan mondogatta gyóntatószékem igen szűk abroncsszoknyák számára, abba csak szegény négerasszo rívok Térnek“. * Hogy örült, mikor egy kis csoport négert sikerült a szent keresztségre előkészítenie De a feketék arca is felderült, talán először, mióta az új hazába érkeztek. ..Kedveseim, mondotta nekik, most keresztények vagytok, a mennyei Atyának a gyermekei és soha el nem múló boldogság örökösei.“ Lelkesen esküdtek erre hűséget Istennek: „Istenünknek örök hűséget esküszünk!“ Milyen különös lehetett Klávér magatartása Mindenki csak a négerek izmait és erejét mustrálta, Kláver a telkük izmosodásán fáradozott. „Egy a szükséges...“ Az ünnep befejezője Szent István diadalútja nem ért véget a fővárosi körm környéki faluból 40 menettel. Egy pest 50 ember ment Budapestre, hogy a körmeneten résztvegyen. Késő este lett, mire villamossal, majd pedig 5—6 km-es gyaloglással hazaértek. De az otthoniak még nem tértek pihenőre. A főútvonal ablakai fényesen ki voltak világítva, égő gyertyák és virágok díszelegtek ott, lent pedig a hívek sokasága várta őket. Közrefogták a kis zarándokcsoportot és templomi énekszóval elkísérték őket a templomba. Itt este 10 órakor Te Deum-ot zengtek és így fejezték be hódolatukat a szent király emlékének. Nem felejtjük el Szent Istvánt, bízunk benne, honn A sem felejti el árva népét. Csak egy nap... Az imaapostolság valóságos imádkozó nagyhatalommá tesz minket. Állítólag az ázsiai szigetek fölött végrehajtón atombomba-kísérletek robbanáshulláma. Budapestig elértek sem a rombolás hullámai, hanem a kegyelem építő, éltető ereje járta át a földet, sőt még, ha úgy akarjuk, a tisztítótüzet, így pl. csak egyetlen nap, ha az imaapostolság tagjai bármilyen munkát, pl. főzési, gyermekmosást, fogvájást, beszerzési nehézséget engedelmesen felajánlják az imaszándékra, 100 napi bitesül nyernek, azaz, annyi büntetést enged el az Úr, amennyit régente száz napig vezekeltek le az őskeresztények. Ha Jézus Szíve képét valamikép.maguknál hordják és áhítattal kimondják: Jézus szentséges Szíve, jöjjön el a Te országod, szintén 300 napi búcsút nyernek. Ha bármelyik nap, akár minden nap engesztelő szentáldozást végeznek, teljes búcsút, tehát büntetésüknek teljes elengedését nyerik. Ez egy hónapban 30 lélek szabadulása . . . Nagyapám mondta A madárnak, melyet pávatoll díszít, ritkán fülemüle a hangja is.' # Az üres hordó hangzása szebb, de a teliét azért szívesebben hallgatjuk. 91 £ 5Z1T 1946 «September 7. Kiét szemmel Keservesen panaszkodunk, hogy mi magyarok mennyire elszigeteltek vagyunk a békekonferencián. " Felvetjük azonban a kérdést: felhasználtuk-e az elszigeteltség megszüntetésére a katolicizmus nemzetfeletti erejét is. Ez a gyanú és állítás akkor vetődött fel először, mikor a bíborosok avatásán szinte a magyar Hercegp imás volt a legelhagyatottabb. Viszont épp a Hercegprímás közbenjárására a katolikusok világszerte a magyar nép felé fordultak: itt az amerikai segély, belga, francia, svájci katolikusok magyar gyermeket kérnek, világszerte gyűjtések folynak az éhező magyarok számára. Külföldi katolikus folyóiratok lelkiismerete is megmozdult. Például a francia Témoignage Chrétien első oldalon több hasábban foglalkozik a magyar kérdéssel, kereszténytelennek, becstelenek nevezi a 650.000 szlovákiai magyar kitelepítését, a magyarság gazdasági meggyötrését. Ez a cikk Bidault miniszterelnök, a katolikus párt vezérének gondolatai tükrözi vissza. A mi szegény magyar népünk iráni részvétet épp a Krisztus Szíve szerint formált embermillióktól várhatjuk leginkább, mert ők tudják «szánni a sereget», mint Krisztus, hogy étlen-szomjan el ne vesszenek az úton, a népek országútán. • Orosházán hangzott el a beszéd : A reakció fekete és barna csuhában jár közöttünk. Megnyugszunk tehát, hogy nem tartják a egész papságot reakciósnak, mert a pálosok, ciszterciták, domonkosok fehér ruhában járnak. * Javaslat készül a jogalkotó és végrehajtó hatalom szétválasztására, amely köznapi nyelven azt jelenti: a rendőrség kezéből kiveszik az internálás jogát és visszaadják a bíróságnak. A katolikus gondolat csak helyeselni tudja a javaslatot. Mi katolikusok szívesebben elviseljük a jogalkotóhatalom, azaz a bíróság hosszan kígyózó tárgyalását, képzett jogászok viaskodását az igazságért, mint a végrehajtó hatalom, a rendőrség gyors, de kevésbbé körültekintő intézkedését. Mi nem elvont számot, darabot, fékezendő vadállatot látunk az emberben, hanem méltóságot, Isten képmását. Az Isten képére alkotott embernek legnagyobb értéke a becsülete, szabadsága, amelyet szent féltékenységgel, a bírósági tárgyalások kínos óvatosságával féltünk a túlkapástól, a végrehajtó hatalom esetleg tettrekész szeszélyétől. Egyik baloldali közírónk vetette papírra a rettenetes mondatot: szabad hazudni, de mértékkel. Minket jobban izgat a kérdés: —meddig szabad az igazat megmondani mértékkel? * A B-listára szükség volt, de nem erre az adagolásra. Ezt mindenki elismeri. Jól írja egyik vidéki lapunk:"Mindenekelőtt a pártszempontok érvényesültek a meghagyásoknál, baloldali pártigazolványok és egyéb kapcsolatok , egy megfelelő párttagsági igazolvány magában foglalt mindent: politikai megbízhatóságot, szakszerűséget, a meg nem alapított családot, még a meg nem született gyermeket is.» Mi katolikusok, akik a személyiség méltóságát vesszük alapul és nem a pártigazolványokat, a Krisztus-diktálta embermegbecsülés nyomán a következő mértéket állítottuk volna fel a B-listázásnak: 1. Becsületesség, megbízhatóság, igazságosság. 2. Szakértelem. 3. Szociális szempont (gyermekek száma, hány éve szolgál, tud-e még másutt elhelyezkedni?) 4. Végül esetleg a pártszempontot is sürgethetik az egyes pártok. Hogy melyik szempont helyesebb, a kisgyermek józan esze is megítélheti. Szeptemberben megjelenik a Jézus Szíve Szövetség saját kiadásában a Jézus Szíve Naptár az 1947-ik évre. Megrendeléseket Budapest, VIII., Mária u. 23. Jézus Szíve Szövetség elmére kérjük.