A Szív, 1947-48 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1947-09-06 / 1. szám

2 A ŰZIV, l.dgy szeptember 6. Szűz Mária születés- és névnapja Kér- és születésnap A vallásos keresztény családok­nál nem a születésnap, hanem­ a névnap áll igazi ünnep. Azért, mert a bűnökben fogant gyermek az eredendő bűn állapotában szü­letik a földre, mondhatjuk a föld­nek születik. De a keresztségkor, amikor nevét kapja, Isten gyer­mekévé lesz, Isten kegyelmével a mennyországnak született. A Szűz­­anyánál megfordítva van. ő a „Szeplőtelenül Fogantatott“, ő az Isten kiválasztott gyermeke, ami­kor a földön megszületett, egy­szersmind a mennyországnak is megszületett. Azért is születés­napja (Kisasszony-nap, szept. 8.) a nagyobb ünnep, s ha felmentett is, de nyilvános ünnep. Szűz­­anyánk névnapján tehát mi a Szűzanya kegyelmi születését ün­nepeljük, hanem drága nevét tisz­teljük. A Szent Szűz nevének ünnepe (szept. 12.) nem nyilvános ünnep. Kisasszony napja ■Szűz Mária születése ünnepén teljesült az ígéret, megérkezett a földre Ö, aki eltapossa a kígyó fejét A Szűzanya születése pilla­natától megkezdte azt az életet, amely­ oly nagy kiválást hordozott magában; ez a kisded lesz anyja a Megváltónak, saját szenvedésével kíséri Jézust megváltói útján, a kegyelmek közvetítője, a Világ Ki­rálynője tesz egykor oit. Neves em­berek születésének évfordulóját fel­jegyzi a történelem, bár nem tud­hatjuk, vajjon mi lett az illetőnek túlvilági sorsa, nem lett volna-e jobb, ha nem születik meg. A Szüzanya születésnapja boldog diadalmi ünnep, mert hiszen az, aki megszületett, nemcsak biztosan a mennyországban hogy van, hanem annak királynője. Minden ember születése Istent dicsőíti, az Isten teremtő munkáját hirdeti. Százszorosan dicsőíti az Urat Szűz Mária születése, mert ez az élet Istennek nemcsak teremtő, de megváltó és megszentelő munkájá­nak is részessé lesz azáltal, hogy a Szent­­ Szűz a Megváltó édes­anyja és a kegyelmek közvetítője. Szűz Mária névnapja ■ Szűz Mária névnapján, mint már mondtuk, nem a Szent Szűz lelki újjászületését ünnepeljük, mint nálunk bűnös embereknél, hanem magát a drága nevet dicsőítjük. Egy név leh­et imádság és lehet káromkodás. Aki áhitattpl mondja „Jézus, Mária“, vagy felkiált egy szent nevet: „ó, Szen­t József „Szent Antal“ stb., sőt ha áhítat­tal, segélykérően súgja pl. egy édesanya­­ ártatlanságban elhunyt kisdedének nevét, olyan, mintha imádkoznék, mert amint a nevet kimondja, ég felé száll a lelke. Jézus neve a mi­ erősségünk, Szűz Mária neve a mi segítségünk. Egy példa arra, mit jelenthet egy név nekünk: Fiatal férfi bűnös szán­dékkal indult egy éjjeli mulató felé. Mielőtt belépne,­ráesett tekin­tete a, kivilágított fényreklám-fel­írásra: hökkent, Anna-báró. Az ifjú meg­megállt, visszafordult. Mert boldogult, jámbor édesanyját Annának hívták és visszariadt, hogy ugyanannak a névnek meg­­szentségtelenített cégére alatt kezdje­ meg züllését. — Magunk is tapasztalhattuk, hogy nagy szenve­désekben, betegágyon, félig öntu­datlanul a szenvedő nem beszél, csak néha suttog el egy nettet­ ,az anyjának, a hitvesnek, a gyermek­nek keresztnevét. Ha már esendő földi embereknek a neve így hat a lélekre, mennyivel több nekünk ez a név:­ „M­ári­a“, hiszen ahányszor kimondjuk a Szűz­­anyára gondolva, mindig imádko­zunk. Veszélyben, bajban, szen­vedésben, kísértésben kiáltja lel­künk est a nevet: „Mária“. Szűz Mária egész bizonnyal meghallja és segítségünkre siet. Mi­t adjunk a Szűzanyának? Akit névnapján felköszöntünk, annak ajándékot szoktunk adni. És Égi Anyánknak ne adnunk semmit? De mit adhatunk mi neki? Tanácsolunk hármat. Add nekel saját Szent Fiát a szivedben azáltal, hogy a szentségekhez jár rulsz minden Mária-ünnepen. — Szülő, add neki gyermekedet azzal az ígérettel, hogy Szűz Mária évét felhasználva, gyermekeid a Szent Szűz áhítatos tiszteletére neveled. — Adj neki egy jó feltételt, amire a legnagyobb szükséged van, pl­. hogy az Ő kedvéért békedjűrőbb, szelidebb leszel otthonodban, mert a békességes otthonok hasonlítanak az ő názáreti otthonához. Anyánk és a közügy Amikor Po vezér megtámadta Cím­országot (740—300) Chnang Shan elbúcsúzott anyjától, hogy hazájáért harcoljon. Anyja így szólt hozzá: — Van szíved elhagyni anyá­dat? Fiam, elpusztulsz az idegen­ben! A fiú megvigasztalta anyját és kihajtatott kocsisával a házból. Útközben Chuang Shan három­szor m­élyen fölsóha­jtott. A szolga hátrafordult és megkérdezte: — Valami bajod van uram? — An­yámra gondolok, — felelte Chuang Shan. — Forduljunk vissza — aján­lotta a kocsis. — ne felejtsd — felelte Chnan­g Shan —anyánkra gondolni ma­gánügy. Meghalni hazánkért: köz­ügy. A felsőbbrendű ember soha nem helyezi magánügyét a köz­ügy­­ elé. Chuang Shan folytatta útját és egy ütközetben hazája védelmében elesett. . A rizs vagy a gyöngy? Egy nyugati utazó drága gyön­gyöt ajánlott föl Shang Wen-nek hatszázezer ezüstért A társaság kesében végigjárt a gyöngy és egy mftértö így szólt: ez a Ya Hu nevű gyöngy. A nyugati nem kér sokat érte. — De mi a haszna a gyöngy­nek? —- kérdezte Shang Wen. Valaki a jelenlevők közül így szólt: — Ha szádba veszed a gyön­gyöt, sohasem érzel szomjúságot . Én a rizst tartom legértéke­sebb gyöngynek. Ha hiányzik egy napig, jön az éhség. Ha három na­pig, jön a betegség. Ha hét napig­ , a halál. I­a van rizs, békében él a pép. Ha nincs rizs, a nép forra­dalmat szik Ha­ már a hasznosság­ról vas tűd, nem­ legértékesebb-e a rizs? FelbonthassílaiK a teázássá! Ha tudná az Egyház, hány házaspárt tesz tönkre azáltal, hogy nem bontja fel a házassá­got, a papok lennének a leg­nagyobb szószólói a házasság felbonthatóságának. Hogy a félreértést elkerüljük: sohasem a papok és sohasem az Egyhá­z oldja fel a házasságot. Házasságot felbontani nem lehet, hanem csak ítéletet mondani arról, hogy érvénytelenítő akadályok miatt a házasság nem is volt ér­vényes. De, térjünk a tárgyra! Sokkal több házaspárt tenne bol­dogtalanná, ha­ tudná, hogy a há­zasság felbontható. Mondja, mi kellemesebb érzés, egy elszakít­hatatlan kötélen lógni e, torony­ból, vagy spárgán?... egy könnyen szakadó A válasz világos: sokkal több házaspár boldog amiatt, mert tudja, hogy holtomig­­lan-holtodiglan el nem hagyja a másik fél, semminemű viszontag­ságban, mintha tudná, hogy min­den csetepaté szétválaszthatja­ a családot. Mikor süt az Isten napja és ember lép a földre, azonnal ár­nyék keletkezik, így a házasság­ban is emberek élnek, tehát bármi­lyen fenséges isteni elgondolás is ragyog felette, árnyéka is van, néha bizony sötétlő árnyéka (er­ről csakugyan a papok tudnának tanúskodni igazán, akik­ fenékig ismerik a családi panaszokat). Ezt az árnyékot egyfelől józan em­beri mérlegeléssel el kell viselni; ha pedig elviselhetetlennek gon­doljuk, bele k­ell nyugodnunk, hogy néhány embernek vállalnia kell a felbonthatatlanság keresztjét, hogy mások a felbonthatatlanság bol­dogságát annál háborítatlanabbal, kikezdhetetlenebbül élvezhessék, úgy, ahogy Krisztus elvállalta a mi boldogságunkért a keresztet Épp azért így fordítom meg el­lenvetését: ö, ha tudnák,­­mennyi házaspárt tesz tönkre a házasság felbonthatatlansága, sokkal jobban ragaszkodnának az Egyház által hirdetett áldozatos, a keresztet és felelősséget vállaló életstílushoz a fiatalok. Mondom neRed: Keli löl!“99 Goethe Faustja, Madách Ádámja örök emberek. Bennük fejeződik ki az ember tragédiája. Tragische Existenz-ről beszél az újkori né­met filozófia. Csakugyan, minden ember életét átjárja a tragikus vonás. Hebel, a nagy német költő mondja: Der ich bin, grüsst trauernd den, der ich könnte sein. Aki vagyok, szomorúan búcsúzik attól, aki lehetnék. Az ember fia­tal lendülettel, telve idealizmus­sal, nagy elgondolásokkal indul neki az életnek és a sorsa állan­dóan kiábrándulás. Csalódik az az enyészet sötét barlangja felé hömpölyög s mi visszük ideáljain­kat koporsóba zárva. Lelkesedve indultunk el. De azután leverte szárnyainkról aranyos álmaink színes hímporát az élet. Gyűlöl­tek és mi gyűlöltünk, kihasznál­tak és m­i kihasználtunk, meg­szóltak és mi is megszóltunk. Oly­kor szomorúan néztünk lelkünk tükrébe és búcsúzva intettünk an­nak, amivé lehettünk volna. Hja, ilyen az élet Pedig, de jó volna másként élni! Élni az ideális, nagyvonalú szeletet építő életét jciiiiiiiiiiiimtiiiitiimiiiiit'imiiiiitttiiimiiniinniimiimiiiiiiiiimimiiisitniimnniniminmmmiin;. Az Időben: Jézus egy Naim nevű városba méné, és vele­­ 2 ménének tanítványai és nagy népsokaság. Mikor pedig a város § 1 kapujához közeledett, íme, egy halottat vivőnek ki, egyetlen fiát § I 1 anyjának, ki özvegy volt, és a város sok népe méné vele. Kit 2 2 mikor meglátott az Úr, megkönyörülvén rajta, mondá neki: Ne­­ 1 sírj. Es odamenvén,­­lleté a koporsót, mire azok, kik viszik vala, I 2 megállónak. Es mondó: Ifjú! mondom neked, kelj föl És felülő a 5­2 halott, és beszélni kezde. Es étedé öt anyjának. Elfogó pedig ? § mindnyájukat a félelem, és dicsőítők az Istent, mondván: Nagy § 2 próféta támadt közöttünk, és az Isten meglátogatta az ő népét. 2 1 (Szent Lukács 7, 11—16.) iiiiiimniiiiiiiiiiiiiiiiii emberekben és csalódik önmagé­­­­ban, beleszürkül, belefásul az­­ életbe. Keres magának egy kis vi­gasztalást, valami kedvtelést s s ezzel igyekszik megédesíteni a­­ sivár valót. Reménységét temette 1. Egy édesanya temeti fiát — halljuk az evangéliumban. Ki volt számára az egyetlen fiú? Fönn­tartója, kenyérkeresője? Magános életének társa? Vagy talán még több: reménységeinek letétemé­nyese. Minden szülő azért küzd, azért dolgozik, hogy gyermekei­ben elérhesse azt, amit tőlem meg­tagadott az élet. A gyermek az eszmények hordozója. Látjátok, az evangéliumi édesanya ezt temeti. Eszményeit, ideáljait, hitét, re­ménységét. Ezért sajnálja meg az Úr, mert igazi édesanya volt, nem­ önző nyomorúságát, hanem többet siratott. Ilyen szomorú az élet...? 2. Mi is olyanok vagyunk mint a naimi édesanya. Életutunk a te­mető felé vezet, mi vagyunk a ko­porsó, melyben ideáljaink, eszmé­nyeink feküsznek. Az életfolyam Gábor atya: Ezt láttam a jehoviták nagygyűlésén Gyanútlanul sétálok e pesti Rá­­kóczi-úton, amikor egy vörös­­színű falragaszra esik tekintetem. Közeledem feléje, s látom, hogy a Jehova Ton­i nevű szekta hir­deti itt magát Kibetűzöm ezt a piros plakátot, hogy mivel csalo­gatja a főváros gyanútlan képét a kongresszusra. A beugratás Nem restellik az angyali szóza­tot tenni oda plakátjukra: „Dicső­ség az­­ Istennek, békesség a jóú­ akaratú embereknek". S mindjárt utána ezt írják: „Miért nem telje­sedett be még eddig a Jézus szü­letésekor mondott ígéret? Mikor, hogyan, milyen körülmények kö­zött és kiknek szerez valóban tar­tós örömet az Üdvözítő miigszüle­­tésének végleges eredménye Hét igen! Ezzel csődítik, szédí­tik, csapják be a minden titokza­tosra, vallási vigaszra éhes mai szegény embert! Az élet tele van sivársággal, letöréssel, elvesztett apák és férjek utáni kesergéssel, kenyérgonddal, állás­gonddal, a szavazás körüli izgalmakkal. A fő­városi élet olyan, mint a meg­bolygatott hang­yabóly. S most jönnek a jehoviták öröm-hirde­téssel, titok-megoldással, ígérge­téssel. Mert odaírják még­ a rek­lámjukra: „öröm az egész nép számára" címmel rendezett nyilvános elő­adáson a lenti és még több más életbevágóan fontos kérdésre olyan világos és meggyőző felele­tet kap, amely minden őszinte és ér­telm­e­s ember szivét-nagy orcái­mét tölti el". És hozzáteszik: „Mis­eién jóakaratú embert szívesen lá­tunk". S hogy a zsebek se nyug­talankodjanak: „Belépti díj nincs!" így ugratják be az élet­ sorscsa­­pásai alatt nyögő néptömeget. így halásszák — „öröm", „boldogság" jelszava van a horgukon! — a ki­éhezett emberi lelket A nagygyűlés népe Ha már itt tartok, kapom magam és megnézem közelről, ki fia-borja ez a jelaovázó társaság, így gon­dolom és már megyek is a dél­utáni, augusztus 23-ra hirdetett nagygyűlésre. A nép — meg kell adni — szép számmal gyülekezett össze. Igaz, hogy az egész ország területéről, 50 °­ o-os vasúti kedvezménnyel jött fel a Jehova Tanúi Országos Kongresszusára. Bátyus borsod­­megyei parasztok, foghíjas dunán­túli anyókák, jól kihízott isaszegi nagygazdák, pesti kíváncsiskodók, lesipuskás tekintetű szolnoki pro­pagandisták vannak itt jobbra és balra a padsorokban. — Testvér! — így szólíthatják egymást. Miként annak idején a hírhedt nyilasok, akik szintén csak „testvérezték" egymást. Csalfaság a Szentírás körül... Nincs itt pap, egyházi vezető, csak „testvér". Az egyik fő­test­vér — mert valahogy mégis hívni kell az olyan tekintélyes, piros­­nyakkendős urat, aki a mikrofon­nál előad­ó [UNK] hosszú beszédre szánta magát elöl-hatol, valami jegyzetfélét forgat szüntelen maga elött. „Meg van írva" — kiáltja szüntelen. Meg, hogyne, a papír­­céduláira, de nem az Írásban! Szentírásként­­ a protestáns ki­adású Károli-féle bibliát használ­ják! Beugrattam őket, mikor jöttem befelé: — Én katolikus kiadásúd Káldi­­féle bibliát kérek. — Azt mi nem tartunk, csak protestáns kiadást — mondták. No, gondolom, protestáns atya­fiaink nem fognak örülni, hogy a jehoviták saját cégérükre tűzték az ő bibliájukat. De aztán, hogy gondolkodtam, rájöttem, hogy miért ragaszk­odnak a protestáns kiadású Szentíráshoz. Ebben nin­csenek azok az „átkos" jegyzetek, amelyek felvilágosítják az olva­sót, hogyan kell érteni a Szent­­írás egyes homályosabb helyeit. Tehát azt olvassa ki mindenki a jegyzet nélküli kiadásokból, ami éppen kedvére van. Ajánlgatja is az előadó szónok kerek egy órán keresztül, hogy ol­vassuk a Szentírást, mert eddig ezt a nép nem tette. Szerettem volna odakiáltani: Csá­­léra beszél kend, pedig hajszra kéne! Hiszen a Szent István­ Tár­­sulat a közelmúlt békeévekben többszázezres példányban terjesz­tette el a nép között az 1 pengős Szentírást, s ez ma is kapható 4 Ft-ért. Meg aztán se szeri, se száma azoknak a kisebb kiadások­nak, amelyek egy-egy evangéliu­mot tartalmaznak, s a katonák kö­zött ingyen osztogatták tábori papjaink a háború folyamán. Meg akinek bírja az erszénye, bármely órában megrendelheti a remek ki­állítású 4 kötetes Ó- és Újszövet­séget a Szent István-Társulatnál. Meg: ti ne emlékeznék a falvak­ban még mindig meglevő Tár­­kányi-féle Szent Bibliára, amely a maga korában szintén igen­­ nagy példányszámban — mint olaj a vi­zen — szaladt szét a nép körében. (Folytatjuk.) 1 3. Az Úr szavára minden újra­éled Szomorúan temetjük ideáljain­kat. S akkor hozzánk lép az Úr. Ne sírj! Odalép a koporsóhoz: Ifjú, mondom Néked, kelj föl! A ha­lott föléled. Érzed a csodát: a megkövesedett, megrögzött ha­szonleső emberben megmozdul a szív. Hát otthagyja a vámot! Zabeus tízszeresen fizeti vissza csalásait, Magdolna drága kene­tének illata betölti a házat, Saul­ból Pál lesz, királyok bedobják aranyos palástjukat, gyűlölködik megbocsátanak. Mi történt? egy szó valaki ajakéról: Kelj föl! És újra szép az élet: újra tele van hittel, reménységgel. Ifjú, mondom Néked, kelj föl! Nem érzed Testvér, hogy neked szól? Nem is neked, hanem annak, aki ott él lelkedben. Annak az álmodó, vágyódó, boldogságszom­jas­­ léleknek, örökifjú léleknek: Kelj föl! Légy új ember és vigasz­tald meg a földi életet, a termé­szetes életet. Légy új teremtmény, új ember, nova creatura, aki a megváltás sugárfényeivel deríti föl a siralom völgyének sötétjét Hálából Szűzanyának 1928-ban Sigrid Undset írónő nyerte a Nobel-díjat. Oslón ke­­­resztül utazott Stockholmba, hogy átvegye a hatalmas írói pályadíjat. Itt nagy ünnepséget rendeztek tiszteletére, de ő az itt kapott babérkoszorút más­nap a Domonkosok templomá­ban a Fájdalmas Szűz elé tette. Itt adott hálát annak az Isten­­anyának, aki őt annyiszor meg­segítette, akinek ezt a sikerét is köszönhette. Amikor bajban, veszedelem­ben vagyunk akkor még csak valahogyan imádkozunk Isten­hez, főleg ha érezzük, hogy itt már csak Isten segíthet. De a hálaadásról nagyon gyakran megfeledkezünk és elfelejtjük azt, hogy a kapott jókért Isten­nek, vagy a Szűzanyának, aki által jön hozzánk minden kegye­lem, hálát adjunk. Pedig a gyer­meki, alázatos Istenfiúi szívnek legszebb megnyilatkozása: hála. .Alért akármennyit hálál­a­kodunk is Istennek, soha a leg­kisebb adományát sem tudjuk eléggé megköszönni. A budapesti Jézus Szíts Szövetség szokásos havi gyűlését szep­tember első vasárnapján (7-én) Máriaremetén tartja meg. Reggel pontosan 9 órakor a villamos végállomásától kör­­menetileg indulunk. Érkezéskor közös szentmise, szentáldozás. Délután 3 órakor gyűlés a templom előtti téren, utána kedves, derűs kis előadás. A hazamenetel­­ időpontja­­tetszés szerinti.

Next