Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-10 / 23. szám

< Kassa, junms IV. évfolyam. 1875. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő­ utcza 70. sz. II. udvari emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tud­juk kitől jön. Kéziratok visszakül­désére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csüti>rti.kUn. 23. szám. AB­AU­J-KASSAI LONY. (HALADÁS.) Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva a vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre.....................3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj t 5-hasábos petit­sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petit­sorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Kossuth Lajosnak lapunk szerkesztőjéhez írt, részben magán­ügyekre vonatkozó leveléből adjuk a következő — közérdekű részeket: Nagy hazánkfia megemlékezvén a Felsőma­­gyarországi Múzeumról is, ezeket írja: „A Felsőmagyarországi Múzeum-egyletről szólva, engedje Ön kérdeznem: van-e már ez egyletnek természet­históriai gyűjteménye a Felsőmagyarországi ásványokból s növényekből (a faneműeket különféle átmetszetű törzs­da­rabokban is értve). Nagyon czélszerű dolog az ily vidéki termény-gyűjtemény. Minden megyé­ben kellene lenni. Melléjük kellene tenni pél­dányokat az ipar­mű czikkekből, melyekre ama nyers termények anyagul szolgálnak. Ily gyűj­temények nemcsak a vidék produktivitását is­mertetik meg, hanem ha gyakorlati irányú fel­olvasások berendezésével hozatnak kapcsolatba, igen előnyös tényezők lehetnek a hasznos is­meret­terjesztés áldásos munkájában. Nagyon örvendenék, ha értesülnék, hogy e szerény figyelmeztetésem későn jött.“ (E tekintetben megnyugtató felvilágosítássa­l szolgáltunk. Szerk.) Alább : „Régóta bánt, boszant, keserít, hogy akad­nak emberek az országban, kik nem átallanak igénytelen nevemmel visszaélni.“ Itt hosszabban ír a lapunk 20-ik számában Simonides által feltüntetett visszaélésekről s a haza­­hívási ügyről. A levélnek ezen részét következőleg zárja be:­­—­p Hogy a nevemmeli_visszaélések engem nagyon elkedvetlenítenek, azt nem tagadhatom. De ha netalaki (mit nem tudok) e visszaélések­nél valahol azon számítás is találna lappan­­gani, hogy a bosszantások, elkedvetlenítések en­gem oda vihetnek,­­­hogy a közügyek iránti ér­deklődéstől visszavonuljak: megmondom kere­­teken, hogy e számításból­ semmi sem lesz. Kettőt mentettem meg ..az élet viharából. A lelkiismeret nyugalmát s a kötelesség érzetet. S míg eszemet tudom s tagjaimat­ birom, nem adhatja magát elé, az elkedvetlenítésnek oly özöne, hogy a másodikról megfeledkezve, az elsőt feláldozzam.“ ^ A közügyekre vonatkozólag ezeket írja »A kép........ bizony nem vigasztaló. Megerősíti azon benyomást, melyet a közjogi ellenzék kassai gyűlésének g­y­a­k­o­r­la­t­i ered­­ménye felől a hírlapokból merítettem. Hiszen amennyi történt, helyesen történt, de én meg­vallom, többet vártam. Vártam annak a bizo­nyos szervesen beosztott összevágó munkásság­nak berendezését, melyhez a hangyák meg a méhek oly jól értenek, de mit mi a magyarok Istenének ingyen kegyelmére támaszkodó nép, úgy látszik még saját kárunkon sem tanultunk el. Én legalább a kassai gyűlésnek az akczió terén nyomát nem igen látom. Lehet, hogy rósz szemem nem jól lát a távolba, de biz én nem látom. És én ezt nagyon sajnállom. A mostani választás nem amolyan periodicus restaurationá­­lis alkalom ám, melynél az ember azon meg­nyugtató érzéssel sürög-forog, hogy végre is „kurta szám a három“ — majd helyrehozzuk 78-ban, amit 75-ben elhanyagoltunk. Nem ilyen alkalom ez. Na­gyon válságos időket élünk. Az uralkodók ölelkeznek, de lá­baik alatt vulkán forr; a gőz feszül, s csak aki a boldogok álmát alus­sza, az nem érzi, hogy reng a föld s „az ítélet közéig“ — a­mint az órajelző Muezzin mondja. Nem valószínű, hogy az Európai „fegy­verzett béke, ez a nagy kaszárnya állapot, melynek terhe alatt a népek roskadoznak, még a most választandó országgyűlés végéig fel­tartható legyen. Láttuk csak e napokban is, mi pókháló szálakon függ ez a béke, melyet ép azért emlegetnek annyit, mert senki sem hiszen benne. És én a dolgot akként látom, hogy fia, a mostani választásoknál a Nép józan esze s ha­zafias ösztönszerűsége nem mutat fel Európa előtt egy legalább­is igen tekintélyes számú pártot, mely az állami függetlenség zászlaját kiemeli a sorból, melybe a volt balközépi párt képviselőinek a Deákpárttal összeolvadása azt megbocsáthatlanul bele­gyűrte; ha e választá­sokból nem kerül ki párt, elég erős arra, hogy felelevenítse Európában a most már jóformán kiveszett hitet, miként Magyarország állami függetlenségének kérdése még mindig oly kérdés, mely a Magyar Nemzet egy legalább­is nagyon tekintélyes részének aspiratióiban elevenen él; — ha ezen nemzeti aspiratiók nem lesznek annyira számbavehetőleg képviselve az országgyű­lésen, miszerint nyilvánvaló legyen a világ előtt, hogy dac­ára minden közösügyes adaparfüsióknak bizony Magyarország csak még sem lett Austriá­­vá ; — ha Hazánk személyesitése csak a házi szennyes mosó teknője körül lesz észrevehető s nem egyszersmind akként is, miszerint lássa a világ, hogy Magyarországon, melyet a közösügyes bús magyarkák (mint hajdan Metternich Italiát) geographiai elnevezéssé degradáltak: N­e­m­z­e­t él, mely állami egyéniségét nem adja fel, s melyet mint ilyet kell számba venni a világ politika combinátióiban, nem pedig csak mint bárkát, melyet a nagyon kétes jövőjű Austria vontat: — bizony bizony mondom, ha a nemzet a mostani választásoknál nemzeti fenmaradásunk e feltéte­leiről kellő erél­lyel nem gondoskodik; — sokan élnek hazánkban, a­kik megérik azon keserves napot, melyen a történelem kérlelhetlen logicája elmondandja Hazánk felett az ítéletet: „finis Hungáriáé“. Aztán még ha eléggé fatalisták lennénk is­, hogy a Magyarok Istenébe vetett bizalom­mal ne gondoljunk a láthatáron feltornyosuló sötét fellegekkel, azt legalább nem kellene felejteni, hogy ha semmi nagyobb válság nem hökkenti ki az események kerekét a vágásból, hát annyi bizonyos, hogy a jövő országgyűlés cyclusába a quota kérdése bele esik. No hiszen majd meglátja a Nemzet, miként oldja meg számára e kérdést a közösügyes Deák- Tiszapárt, ha a választók nem gondoskodnak, hogy a Bécs iránti alázatos condescendentia erélyesen fékezve legyen. Véletlenül csodálkozom, hogy eddig a vá­lasztási mozgalmakban e fontos körülmény még csak szóba sem hozatott. Az mondatik, hogy Magyarországon a ha­tályos működéshez legalább­is vidéki tekintély kell....... Hja­ ez perse baj. Én a helyzetet oly világosnak látom, s a magyar nép józan esze felől tapasztalás után, oly jó vélemén­nyel voltam, miszerint azt hin­ném, hogy a kérdés nem olyan bonyodalmas, hogy tekintélyre legyen szükség, választást tenni a pártok közt. Az ország zilált háztartásáról annyit leg­alább­is mindenki tud, hogy e ziláltság s a közösügyes rendszer behozatala közt a legszo­rosabb kapcsolat van; nemcsak a rettenetes terhek miatt, melyeket ez a nemzet nyakába rótt, hanem azon szembetűnő pressió miatt is, melyet az ország pénzügyeinek s közgazdásza­­tának egészséges berendezése ellen gyakorol. — Ha Shakespeare Julius Cesarja elmondhatta, hogy ő­z a veszély egy napon született iker­testvérek; — bizony Magyarországnak a tönk­­rejutás fokáig nőtt bajai is elmondhatják, hogy ők s a közösügy egy napon született ikertest­vérek. Idősebb ez. (Ez nagyon mérsékelt felfo­gás. Én a közösügyes rendszert a bajok anyjá­nak tartom.) A dolog tehát így áll. Hazánk hajója a közösügyes szirttől egy léket kapott, s ezen annyi víz tódult be, hogy a hajó már sülyedő félben van. — A hajó legénysége két partra oszlik. — Az egyik azt mondja: álljunk neki, dugjuk be azt a léket, mert azon több víz to­lul be, mint a­mennyit kézi szivattyúink­kal kihúzhatunk, így el kell vesznünk.­­ A másik azt mondja: nem szabad ahoz a lékhez nyúlni, azt hagyni kell; az „kétoldalú szerző­déssel“ van garantirozva. Hát csak maradjunk a kézi szivattyúknál. Kell ahoz tekintély, hogy aki veszni nem akar, meg tudja választani, melyik párthoz álljon ? De ha mégis tekintély kell, nem úgy van már ma, hogy a tekintély örökbe száll. Most a tekintély a tett szülöttje. Hát nem azért van semmit sem tevés, mert nincs tekintély, hanem azért nincs tekintély, mert nincs cselekvés. Tenni kell és lesz. — Nem lesz jelige az: „Veletek, általatok, ha nektek tetszik. Nél­kületek, ellenetek, ha kell. Én elmond­hatom : probatum est. Van szerencsém Önt tisztelettel üdvözleni. Kossuth.

Next