Abauj-Kassai Közlöny, 1902 (31. évfolyam, 18-39. szám)

1902-05-04 / 18. szám

v Košiciach XXXI. évfolyam 18. szám. ^320­/m ABAUJ­KASSAI KÖZLÖNY KASSAI ÚJSÁG. C Polgármesterünk.­ em vegyítünk kritikát az ünnep hang­ra, nem is tódítjuk az ünnepi émelyítő adatot egynéhány édeskés frázissal, ii egyszerűen ünnepelni akarunk Man­­ľivadar polgármesterrel, mikor harminc polgármesteri múltjára visszatekint, fntepeljük Münster Tivadart, mert be­cs ember.­­s ne álljon elénk senki avval a hipok­­­rázissal, hogy a becsületességet nem ünnepelni, mert az amúgy is kötelesség, nyúló idők éppen abban különböznek jó korszakoktól, hogy a közerkölcsi fel­fogás elléhásodik. Már­pedig a léhásodás, az erkölcsi érzék eltompulása legelőbb is a kö­telesség megvetésében nyilvánul. Mi ma rettenetes satnyuló időt élünk, az erkölcsi érzék elléhásodása mindenekelőtt a kötelességmulasztásban nyilatkozik. A becsü­­letesség hiánya pedig mai nap legfeljebb kö­telességmulasztás. Méltán elismerés és ünneplés illeti meg tehát a becsületes embert. Polgártárs, hidd el nem olyan nagyon nagy ezeknek a társasága s ha az állam csak a becsületes embereket adóztatná meg, tán egyetlen szál katona bakkancsára se tellenék. De van még egy érdeme a mi polgár­­mesterünknek, a­mely aztán valósággal az érdemek koszorúja. Vasárnap, május 4. Münster Tivadar tökéletes tisztviselő, a­ki szereti a hivatalát. Nálunk szép Magyarországon a hivatal a viselőjét rendesen sokkal jobban szereti, mint a viselője a hivatalát. A hivatal vitulus, ha nem is épen szinekura, de ahhoz nagyon hasonló. Olyan valami, a­minek megfejésére fordítanak a legtöbb gondot. Hivatalt megfejni! Csak kifejezésnek fura, de a módszer maga ismeretes és elmond­hatni, hogy nagyon népszerű. Az állami hiva­talokat napról-napra nehezebb, azok az ellen­zéki pártok ellenőrzése alá kerülnek, ott te­hát erősebb a fegyelem is. Ezeknél már kezdi egészen divatját múlni. De a törvényhatósági tisztviselői állások egyenesen erre a célra vannak szervezve, ez az ut és mód a­melyen a szent korona tag­jai ebbéli jogaikat érvényesítik. A törvény­­hatósági tisztviselőket nem ellenőrzi az ellen­zék, mert hála az istennek annyira mégis csak összeolvadt már a magyar társadalom, hogy a törvényhatósági tiszti helyeket nem a rideg pártszempontok, hanem a családi nebszus szempontjából tekintik és egyik csa­lád nem igen zavarja a másiknak a cirku­­luskáit. Mindenütt igy van ez szép Magyarorszá­gon. Münster Tivadar nem feji meg a hivata­lát se közvetlenül se közvetve, a legelső a kötelességnél, pihenni legutoljára tér. Neki nincs pártja, nincs klikkje, nincs szövetsége, sokan agyarkodnak reá, sok­an gúnyolják pu­ritánságát, sokan talán nyugalomba is szeret­nék küldeni, de mindenki tiszteli, gáncsot nem tud neki vetni senki. Talán az egyetlen a maga nemében az egész országban. Nem pózol vele, nem ágál, gyakran nyíltan fel sem is szólal a harács­­politika ellen, de azért a maga csöndes módján mégis csak ő az, a­ki meghiúsítja a­mennyire lehet. Okunk van tehát büszke s emelkedett lélekkel ünnepelni Münster Tivadart, nemcsak azért, mert harminc esztendeig türelme volt olyan töviskes székben ülni, hanem azért, mert ő a város tiszta erkölcse és jó lelki­ismerete. Az isten éltesse. Ad multos annos. A dijnokelmélet, Dijnokész kormányozza évek óta Magyarország igazságügyét. Mióta egy volt dijnok ült bele abba a kormányszékbe, örökletessé vált ott a szelleme. A mostani igazságügyminiszter nem dijnok, ha­nem professzor, de a kormányzásra a professzor sem alkalmasabb a dijnoknál. A professzor ha nagy elme, teóriákon nyargal, ha nem nagy elme­, csak vessző­­paripán nyargal. De a professzori foglalkozás a leg­több esetben megfosztja a nagy szempontok meg­figyelésének a képességétől. Foglalkozása lassanként hozzátér piti tanítványai gondolatmenetéhez. TARCZA. Komjáthy társulata. Hát belementünk vaktába, bizony a mi szin­­ügyi választmányunkban senkinek nem jutott eszébe, hogy mikor a­felől volt szó, hogy Komjáthy János­nak adjuk át a kassai szinházat, a­felől is meggyő­ződjünk milyen a társulata. Komjáthy ugyan igen jó hírü igazgató, de a fővárosi színházak annyira dézs­málják ma a jobb erőket, hogy bizony bajos tájéko­zódni. Hát bíztunk a jó istenben meg a szerencsében. Különben a mi szinügyi választmányunkban mind­össze két színházlátogató lévén, ezeknek az uraknak édes­kevés gondjuk van arra, hogy az emberek nem járnak a színházba,­­ legfeljebb ők is megnyerik a szinügyi választmányi tagságra a kvalifikációt. De hát szerencsére a kassai közönség nemcsak színügyi választmányi tagokból, hanem színházláto­gatókból is áll. Ezeknek az érdekében jártunk el, mikor személyes szemlélet alapján kerestünk tapasz­talatot, a­miről e rövid tárcában ezennel be is szá­molunk. Egyszeri látásra nem lehet ítélni színész fölött, nem is szabad. Ezek az alább következő megjegyzé­sek sem akarnak tehát kritika lenni Meglehet, hogy mindenben, meglehet, hogy nagyon tévedünk, de azért mégis több irányban megnyugtatással szolgálhat Az első előadás a­mit láttam, vasárnap délután volt. Félhelyárak ugyan, de zsúfolt ház. De teljesen korrekt előadás, éppen mint az esti, házi mókák, fe­­gyelmetlenség, rögtönzések, kihagyások híján. Ez eléggé nem dicsérhető jelenség. A délutáni előadások nálunk azért nem tudtak meghonosodni, mert nem vette azt senki se komolyan, se direkció, se szereplők, se a közönség. Ennek az utóbbinak a magatartása egyenes folyománya azokénak. Már pe­dig ez fontos dolog, mert az igazgatóra nézve jöve­­delmes, hanem éppen mert a szegényebb népet édes­geti be a színházba és éppen ennek juttat olcsóbban, de ép oly műélvezetet, mint az előkelőbbeknek. És ha már arról a bizonyos kulturmisszióról szó esik, hát ez igazán misszió. Délután Egy görbe nap ment, igen szép, össze­vágó gyors előadásban A darab igazi silányság, de jól adták, gonddal. Mokány Berczit Komjáthy ábrá­zolta,­­ igazán gyönyörű, magyaros figura. Van egy pompás komikusa, kissé tán a túlzásra és a burleszk­­ségre hajló, de intelligens gondolkodó és nagyon tehetséges színész. Faragó Ödön a neve, azelőtt a tarka színpadon volt, néha vele is esik annak a tó­nusába. Krakszelhubert játszotta. De különben jel­lemszerepelt az ambíciója, én csak Esze Tamást lát­tam tőle a másnap esti Kuruc Feja Dávidban, de ezt azután igazán szépen, érzéssel, kissé túlságos hévvel mondta el Sokat ígérő sokoldalú tehetség, csak a túlzásoktól kell megóvni. Ügyes embernek látszik Nagy Gyula, bár alig volt alkalmam meg­ítélni. Délután Vöröshegyit, másnap este a Kuruc Fejában a Bolondot játszotta, — ez utóbbit igen szé­pen, diszkrétül s jellemzőleg. A drámai személyzetet voltaképen a Kuruc Feja Dávid előadásán volt módom látni. Komjáthy János játszotta a címszerepet. Kom­­játhyt ismeri a kassai közönség, jó ízlésű, gondol­kodó színész, a­ki szereti a hatásos pózokat, a plasztikus szép formákért gyakran a realisztikából enged, úgy nevezzük ezt a felfogást qp, hogy régi iskola. Lehet, hogy ez a régi iskola néhány év múlva a legújabb iskola lesz, mert az úgynevezett természetesség lejtőjén már szerencsésen eljutottunk a cochoneriehez és az ízlés teljes hiányához. A régi iskola kelleténél több pathossal beszél, de heve igazi, lelkesedés szülte, koloritja frissebb, plasztikája nemesebb. A kassai biró szerepe az ő kezében egy daliás hős, szemrevaló és kissé pathetikus. Legjob­ban sikerültek azok a helyei a­hol szenvedélye ki­tör. A második felvonásbeli nagy szerelmi jelenete, az első felvonásbeli kivonulása igazán hősies, im­ponáló. Komjáthyné Örzsét adta. Felfogása, interpretá­­ciója semmi kívánnivalót nem hagy, de sok helyütt a fizikai erő és a démoni tűz nem volt elegendő. Egész alakításában a Tábori Örzse finomabbnak, egy kicsit idealizálva volt feltüntetve. Komjáthyné mindenesetre értelmes, előkelő ala­kító színésznő, hangja kifejező és a nem túlságosan erős szerepekre teljesen­ elegendő. Egyike a jobb vidéki hősnőknek. A társulat szendéje úgy látszik Tóth Ilonka, Abbázia " : VÍZGY­ÓGYINTÉZET SZANATÓRIUMA Erősítő-, edző-, hizlaló-kúrák egész éven át. cT külön: gyermek-szanatórium.

Next