Abauj-Kassai Közlöny, 1902 (31. évfolyam, 18-39. szám)
1902-05-04 / 18. szám
2. oldal. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Satnya időknek van egy tudományos jelensége. A jogász s államtudós, ki a haladás korában a radikalismus képviselője, a politika és lelkiismereti szabadság védője vagy vértanúja, a reakciós időkben a reakciónak teszi ugyanezt a szolgálatot. Éppen ellenkezője a bölcseletnek. A bölcselő a haladás időszakában a konzervatívságot védi, a reakcióban pedig a haladás szunyadó szikráját melengeti. Kell-e erre példa? Negyvennyolcat jogászok csinálták és ma, a reakció napjaiban a mi tudományegyetemünkön a jogászkar az obszkurancia előharcosa. Azt mondják nagy tudós a mi igazságügyminiszterünk. Nálunk — mióta Szilágyi Dezső szankcionálta — az a nagy tudós, aki nem ir könyvet, mert aki könyvet ír, annak kisül rögtön, milyen kicsi a tudománya. Egy pici emlőn táplálkozik az, — a német másod s harmadrendű tankönyveken. És mivelhogy Magyarországon a tudósnak az is egyik kritériuma, hogy magyarul nem tud, hát ezeket a német tankönyveket is legtöbbször rosszul fordítja le. De miniszternek a nagy tudós, ha igazán az is, sem minősítés. A nagy tudósok rendesen igen járatlanok az élet mindennapi viszonyai közt s naiv felfogásnak. Az ilyen ember meg nem miniszternek való. Milyen fényes preceptori gondolat az például, hogy a bíráknak kalkuluskönyveket szervez, ahol szép sorjában jelest vagy elégségest, vagy éppen szekundát imák be egy-egy referádára, — hogy szorgalmi jegyeket osztogat azoknak, akik sok numerát elvégeznek és intő czédulát küld a papának — az illető elnöknek — hogy ez vagy az a pultus rost, nem dolgozik elég numerát. Mondom, fényes preceptori gondolat, de átkos miniszternél, mert az ilyen iskolamesterkedés az igazságszolgáltatásnak valósággal mételyévé válhat. Behozzák például a lajstrom rendszert , iskolamesteres idéa és Ausztriában megvan. Drága, mert nagyobb személyzetet igényel és rossz, mert időtrabló, zavaros, — másutt. De ami másutt csak drága, az nálunk egyszerűen kivihetetlen, mert azért nem szaporították miatta a személyzetet, ami másutt csak zavaros, az nálunk éppen az elégtelen munkaerő mián tűrhetetlen. Lassan-lasssan a fogalmazó személyzetet kapatják tehát erre a lélekölő munkára és zaklatja a bírákat s közönséget. Azért isten tudja honnan telnek azok a dicsőítő évi jelentések. Ez nem lehet máskép, minthogy külön hivatalt szerveztek a statisztikai adatok feldolgozására és mivel ez a gyerekjáték igen gyönyörködtet némely magas referenst, hát egy ódát zengedez prózában, a lajstromrendszer felöl. A miniszter úr szörnyen rossz szemmel néz az az ügyvédekre. Mikor még nem nagy tudós, hanem kis professzor volt, csinált ő is egy perrendtartási tervezetet, amelyben a többi közt egy szakasz azt is elrendeli, hogy a bíró, ha a feleket ki akarja egyeztetni, kizárhatja az ügyvédeket a tárgyalóteremből. A professzor úr ugyanis akkoriban azt a meggyőződést táplálta, hogy az ügyvédek csinálják és csakis az ügyvédek a pereket. Mihelyt valami alkalmas módon szépen ki lehetne irtani ezt a fajtát, szép hazánkban nem volna többé per, be lehetne csukni a bíróságokat, ezen a nem tudom hány millió koronán lehetne fináncot meg katonát tartani. De hajd! a legfényesebb elmélet is a komor lét akadályaiba ütközik, az ügyvédséget sem lehet fájdalom egyszerre kiirtani, de lehet lassanként, addig pedig lehet az állát felkötni. És a professzornak ezt a szép elméletét a miniszter úr magával hozta a bársonyszékbe is. Dehogyis ellensége ő az ügyvédnek. Nem. Csak az a baj, hogy az ügyvédek az okai a perlekedésnek. Hát ez az a dijnokfelfogás. Mert hisz ha éppen kételkednék valaki abban, hogy van-e baja a magyar ügyvédségnek, kérdezze meg maga az ügyvédeket. Van bizott baj sok, de mikor az ügyvédség hiába sürgeti évek óta az orvoslást, mert az orvoslás az ügyvédi kar megerősödését eredményezhetné. Pedig olyan szép volna ez a világ ügyvédek nélkül. A tisztviselő, a hivatalnok, a bíró dolgozik és csöndes, kritizálnia nem is szabad, ideje sincs reá. De az ügyvéd hangos, az lármázik az egész országban, még minisztereket is kritizál és ideje is van. Hiszen ha még jobb volna a dolga, még többet lármázna. Bizony mondom, orcapirító volt az a »magas« nívójú parlamenti igazságügyi vita. De nem az volt benne a legfurább amit a minister mondott, bizony nem mondott újat, szavaival legfeljebb igaz nézeteinek ridegségét enyhítette kissé, hanem az volt az orcapirító, amit az ügyvédképviselők mondtak Olyan dicséretekbe jól bepólyázott kritika, olyan szembehunyósdi, ahol a szónok előre bekötötte a szemét nehogy valami olyat is meglásson, a mi a kegyelmes urnák nem lesz tetszésére. Hja, hiába igy hajózunk mi szépen a reakció vizében Mikor az igazságügy is agrárius kezd lenni ! Ugyan nem agrárius reform az, amit az uj perrendtartásban az illetékesség megállapítására nézve kontemplál. Eddig igazán bosszantó volt, hogy a szabó egyszerűen a lakóhelyén perelhette a nemes urfiak kosztpénzét és ruhaszámláit. Mert édes istenem, az olyan szép nemzeti hagyomány, hogy az urfiak a ruhára küldött pénzt teszem azt elkártyázzák. És most a szabó megy s a derecskei földesur fiát, vagy a görömbölyi szolgabiró agrárius öcscsét beperli Kassán, ahol még nem is védekezhetik, hogy a nyomorult szabót megbosszantsa és a pert elhúzza. Menjen a szabó, a vendéglős az urfi után, azért agrárius .... Pedig hát, ha az ember tovább akar látni az orránál, mennyi sok mindent láthatna. Különösen pedig, hogy a magyar igazságszolgáltatás fogyatékosságainak nem az ügyvéd az oka. Nem is az ügyvéd csinálja a sok pert, hanem az igazságügyi kormánynak dimnok észjárása. Majd illusztrációval szolgálunk, adván ezzel a közgyűlés annak a meggyőződésének, hogy Kassa város közigazgatása évek óta a legjobb kezekbe van letéve. A közgyűlést Péchy Zsigmond főispán vezette. Münster Tivadar polgármester szólalt fel elsőnek a közgyűlésen, a lefolyt legutolsó 6 év történetét adván elő mintegy beszámolóul. Tiszttársai nevében is köszönetet mondván a bizottsági tagoknak azért, hogy munkájukban támogatták, tisztjéről forma szerint lemond, átadván a város pecsétjét a közgyűlés vezetőjének. Péchy Zsigmond főispán indítványára a közgyűlés a polgármesternek buzgó munkálkodásáért köszönetet mond,s ezt jegyzőkönyvileg megörökíti. Ezután kezdetét vette a tisztújítás. Polgármesterünk nagy lelkesedéssel, zajos ovációk közt újból Münster Tivadar polgármester választatott meg. Az eskü letétele után Péchy Zsigmond intéz a polgármesterhez szép beszédet, melyre Münster Tivadar meghatott hangon válaszol, köszönetet mondva a bizalomért, kijelentve, hogy mint eddig, ezután is Kassa jól felfogott érdekei fogják vezetni minden lépésében. Helyettes polgármester: Éder Gyula, Főjegyző: Kozora Vincze, második tanácsnok és árv. elnök: Dr. Szentléleki Gyula, harmadik tanácsnok: Trirszt Vendel, I. aljegyző: Dr. Kriebal Edgár, II. aljegyző: Plissier István, III. aljegyző: Klekner Emil, Tiszti főügyész: Benczúr Géza, árvaszéki ülnök: Varga Kálmán, főpénztárnok : Horalek Ferencz lettek újból megválasztva. Ezzel a tisztújító közgyűlés véget ért. ..Kassa város tisztújító közgyűlése. Az idei városi közgyűlések legérdekesebbje e héten, kedden délelőtt folyt le a városháza közgyűlési termében. Ekkor tartotta ugyanis Kassa város törvényhatósági bizottsága tisztújító közgyűlését, mely valóságos példaadása volt a közmegegyezésnek, együttérzésnek. Ugyanis minden változtatás nélkül megválasztották újból a régi tisztikart, legfényesebb bizonyítékát 8. szám. A kereskedelmi miniszter. Kereskedelmi miniszter még mindig nincs. Nem is kell. Olyan jól nyélbe van ütve az ország dolga, hogy nem kell nekünk senki más. Minek is, Széll Kálmán gondoskodik mindenről. Nem is lehet odatenni akárkit. Az volt eddig is a baj, hogy akár volt okos, hozzáértő ember, akár nem a kereskedelmi miniszter, mégis csak a volt mindeniknek a rögeszméje, hogy neki az a dolga, hogy a kereskedelmet föllendítse és a kereskedőket istápolja. Így aztán minden kereskedelmi miniszter merkantilista volt, szomorú, de így volt, néha tehetetlen, legtöbbször gyönge, de azért mégis csak merkantilista volt. De most más világ jár, most megagrárosodtunk, nem szabad tehát a kereskedelmi miniszternek sem merkantilistának lenni, — ennek is agráriusnak muszáj lenni. Agrárius kereskedelmi miniszter ! Ez ugye első pillanatra valami rémmód ostoba dolognak látszik, pedig nem az, legalább nem olyan ostoba, hogy kivihetetlen volna. A jog, törvény és igazság ilyen termést hoz világgá. És így lesz aztán az egész államélet szerves. Agrárius igazságügyminiszter, agrárius kereskedelmi aki Judith szerepét játszotta és pedig olyan jól, ahogy én sehol se láttam. A szerep azonban nagyon csekély ahhoz, hogy annak alapján ítélhetnék felőle. A III. felvonásbeli kitörését pompás hévvel, közvetlenséggel, az érzés hangján adta elő. Hangja zengzetes, kifejező és pompás színpadi alak. Jó anyaszínésznő Breznay Anna, aki a Fejáné szerepét játszotta. Megvan a játékában az a komor erő, a kiáltozás nélküli hatás és az a benső hév, amelyeket mutatni, hanem megjátszani kell. Fejánéja nagyon kielégített. A Böske kis szerepét Bersányi Vanda játszotta el, kifejezésteli hangon, csinosan. Úgy látszik, hogy az érzelmes hangokat jobban tudja megpöngetni mint a pajzánokat. Ügyesen mozog, van rutinja e kisleánynak. Van még egy ifjú drámai hősnő és társalgási színésznő, — Oroó Valéria — akit azonban játszani nem láttam. Kedvezően nyilatkoztak felőle, akik látták játszani is, — én csak az utcán láttam és mondhatom pompás színpadi jelenség. Odry Árpád a szerelmese vagy bonvivantja. A Kuruc Fejában a Gábor lantos szerepét játszotta művészileg. Az első felvonásbeli balladát mesteri módon adta elő. Jobban nem is lehet. Érzelmes jelenetei már nem voltak ilyen hatásosak. A galambjelenetben kissé hűvösebb volt talán kelleténél, de a III. felvonás végét igazán művészileg csinálta. Igen értelmes, művelt ember, és gondolkodó, öntudatos játéka úgy látom gyakran melegsége rovására megy. Persze egy darab látása nem elegendő sem arra, hogy az egész társulatot sem arra, hogy az egyes erők felől ítéletet mondhassunk. De a három előadás együtt már több alapot ad arra, hogy a rendezés, felfogás, díszítés, fegyelem, ízlés, szóval az igazgatás dolgában nyilatkozhassunk. Na hát ebben a tekintetben a lehető legjobbak a benyomásaim. Még a vasárnap délutáni előadás minden mozzanatán is meglátszott az a gondos és jó ízlésű fegyelem, mely a színpadon még nem tűr lazaságot, pongyolaságot. A drámai este pedig teljesen kielégített. A nép igazi néptömeg, — lehetett vagy 60 ember is a színpadon az első felvonás végén — a csoportos jelenetek fegyelmezve, eleven összejátszás, gördülékenysége kifogástalan. Díszités, különösen a jelmezek káprázatosak, — nemcsak a Komjáthy páré szinte túlságosan gazdag, — hanem az egész személyzete gondos, csinos, összeillő, stílszerű. Minden mozzanatán látszik, hogy elsősorban az összjáték egységes hatására törekszik Láttam a díszlettárt és ruhatárt és igazán mondhatom, hogy meglepően gazdag. Ezekben a tekintetekben tehát teljesen nyugodtak lehetnek a kassaiak. Vasárnap este operettet láttam, a Katalint. A Komjáthy ízlése persze jobban kedveli a komoly zenéjű régi jó énekes operettet, mint a tánchóbor tokat s úgy látszik a szervezete is ilyen. . A Katalin nem nagyon alkalmas éppen csillogó szerepek bemutatására. Férfiszerep nincs is benne és igy a férfi énekesek felől nem is nyilatkozhatom. Csak Székely Gyula baritonistától hallottam egy két énekszámot. Hangja hatalmas, szép, csengő, de még érdes, csiszolásra szorul, de érdemes reá; a játékára is ráfér még sok ráspoly. Hanem van ám egy pompás szubrettje, Komlóssy Emma, a magyar operett primadonnák ama nagy fajából, amelyekhez Küry Klára tartozik, telve üde bájjal, decens pikantériával, amilyen volt az a primadonna nemzedék, amelyiknek még Offenbach, Lecoeq, Strauss és Suppé írtak zenét. Elragadó játék és énektudás. Komlóssy Emmának nem nagy a hangja, de elegendő, szép, csengő — mindenesetre több a hangja, mint a fővárosi divatos operett szubretteknek (amióta Szoyer Ilonka operaszubrett.) Amikor a színpadon van, a közönség csak őt látja, nemcsak a színpad van tele vele, hanem az egész ház. Ebben a szerepben jó is volt, hogy a közönség nem látott mást, mert a Katalin személyesítője K. Tarnay Leona gyönge. Ilyen koloraturénekesnővel Kassán nem lehet boldogulni. Jó lesz idejekorán e fontos szerepkör kellő betöltéséről gondoskodni, mert ez a társulat legérezhetőbb s okvetlenül érezhető fogyatékossága. Anicza kis szerepét Bárdos Irma játszotta el, bájosan, kedvesen lejtve. A kisasszony kezdőnek látszik, de van temperamentuma, szép alak és arc, csengő kis terjedelmű csicsergő, továbbképzésre alkalmas hang. A rendezés meglepő szép, fényes, a cári udvar fénye és kísérete igazán impozáns. A cárnő kíséretét megolvastam — 70 statiszta a különféle testőregyenruhákban. A rendezés jó ízlésű, ügyes és szemkápráztató. Azt hittem, hogy talán csak erre az estére alkalmaztak ilyen apparátust, de biztosítottak felőle, hogy Komjáthy ezt mindig így csinálja. Egyszóval az általános képi benyomás nagyon kedvező, — már azt nem tudom megítélni, hogy a személyzet mennyire fogyatékos. Egy-két hézagra már most is reámutattam. A drámai szerepkörben fölötte kívánatos a közönség érdekében, hogy az igazgató családja tagjai ritkán játszanak. De hogy ez a mostani személyzet mellett elérhető-e, arra nem adhatok jelenleg választ, mert mint mondom, nem ismerem az összes személyzetet. Amit azonban láttam, az megnyugtató és szép és mind a három előadásnak az összbenyomása a lehető legkellemesebb. Jó ízlés, fegyelem, komoly tanúságtétele. ... De milyen közönség 1 úristen milyen közönség ! April végén napjában kétszer megtöltötte a színházat ! És az én kurucom ! Ezt az előadást látni igazán diadalom volt. Milyen gyönyörűség ilyen közönségnek írni, hogy hévül, hogy lelkesedik, úgyszólván végig tapsolják az egész darabot. Nem a nekem szóló tapsokról szólok — nekem is kijutott bőven, nemcsak taps, hanem sokféle meg nem érdemlett egyéb kitüntetés is — de a darabnak szólókról akarok még egyszer hálásan, gyönyörrel megemlékezni. Ez a közönség együttérez a darabbal és velem. De gyönyörű is volt ! De ez mint ide nem tartozik. Lucentius.