Abauj-Kassai Közlöny, 1902 (31. évfolyam, 18-39. szám)

1902-05-04 / 18. szám

2. oldal. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Satnya időknek van egy tudományos jelensége. A jogász s államtudós, ki a haladás korában a radi­­kalismus képviselője, a politika és lelkiismereti sza­badság védője vagy vértanúja, a reakciós időkben a reakciónak teszi ugyanezt a szolgálatot. Éppen ellen­kezője a bölcseletnek. A bölcselő a haladás idősza­kában a konzervatívságot védi, a reakcióban pedig a haladás szunyadó szikráját melengeti. Kell-e erre példa? Negyvennyolcat jogászok csinálták és ma, a reakció napjaiban a mi tudományegyetemünkön a jogászkar az obszkurancia előharcosa. Azt mondják nagy tudós a mi igazságügyminisz­­terünk. Nálunk — mióta Szilágyi Dezső szankcio­­nálta — az a nagy tudós, a­ki nem ir könyvet, mert a­ki könyvet ír, annak kisül rögtön, milyen kicsi a tudománya. Egy pici emlőn táplálkozik az, — a né­met másod s harmadrendű tankönyveken. És mivel­hogy Magyarországon a tudósnak az is egyik krité­riuma, hogy magyarul­ nem tud, hát ezeket a német tankönyveket is legtöbbször rosszul fordítja le. De miniszternek a nagy tudós, ha igazán az is, sem minősítés. A nagy tudósok rendesen igen járat­lanok az élet mindennapi viszonyai közt s naiv fel­fogásnak. Az ilyen ember meg nem miniszternek való. Milyen fényes preceptori gondolat az például, hogy a bíráknak kalkuluskönyveket szervez, a­hol szép sorjában jelest vagy elégségest, vagy éppen szekundát imák be egy-egy referádára, — hogy szor­galmi jegyeket osztogat azoknak, a­kik sok numerát elvégeznek­­ és intő czédulát küld a papának — az illető elnöknek — hogy ez vagy az a pultus rost, nem dolgozik elég numerát. Mondom, fényes precep­tori gondolat, de átkos miniszternél, mert az ilyen iskolamesterkedés az igazságszolgáltatásnak valóság­gal mételyévé válhat. Behozzák például a lajstrom rendszert , iskola­­mesteres idéa és Ausztriában megvan. Drága, mert nagyobb személyzetet igényel és rossz, mert időt­­rabló, zavaros, — másutt. De a­mi másutt csak drága, az nálunk egyszerűen kivihetetlen, mert azért nem szaporították miatta a személyzetet, a­mi másutt csak zavaros, az nálunk éppen az elégtelen munka­erő mián tűrhetetlen. Lassan-lasssan a fogalmazó sze­mélyzetet kapatják tehát erre a lélekölő munkára és zaklatja a bírákat s közönséget. Azért isten tudja honnan telnek azok a dicsőítő évi jelentések. Ez nem lehet máskép, minthogy külön hivatalt szerveztek a statisztikai adatok feldolgozására és mivel ez a gye­rekjáték igen gyönyörködtet némely magas refe­renst, hát egy ódát zengedez prózában, a lajstrom­rendszer felöl. A miniszter úr szörnyen rossz szemmel néz az az ügyvédekre. Mikor még nem nagy tudós, hanem kis professzor volt, csinált ő is egy perrendtartási tervezetet, a­melyben a többi közt egy szakasz azt is elrendeli, hogy a bíró, ha a feleket ki akarja egyez­tetni, kizárhatja az ügyvédeket a tárgyaló­teremből. A professzor úr ugyanis akkoriban azt a meg­győződést­­ táplálta, hogy az ügyvédek csinálják és csakis az ügyvédek a pereket. Mihelyt valami alkal­mas módon szépen ki lehetne irtani ezt a fajtát, szép hazánkban nem volna többé per, be lehetne csukni a bíróságokat, ezen a nem tudom hány mil­lió koronán lehetne fináncot meg katonát tartani. De hajd! a legfényesebb elmélet is a komor lét aka­dályaiba ütközik,­­ az ügyvédséget sem lehet fájda­lom egyszerre kiirtani, de lehet lassanként, addig pedig lehet az állát felkötni. És a professzornak ezt a szép elméletét a mi­niszter úr magával hozta a bársonyszékbe is. Dehogy­is ellensége ő az ügyvédnek. Nem. Csak az a baj, hogy az ügyvédek az okai a perlekedésnek. Hát ez az a dijnokfelfogás. Mert hisz ha éppen kételkednék valaki abban, hogy van-e baja a magyar ügyvédségnek, kérdezze meg maga az ügyvédeket. Van biz­ott baj sok,­­ de mikor az ügyvédség hiába sürgeti évek óta az orvoslást, mert az orvos­lás az ügyvédi kar megerősödését eredményezhetné. Pedig olyan szép volna ez a világ ügyvédek nélkül. A tisztviselő, a hivatalnok, a bíró dolgozik és csön­des, kritizálnia nem is szabad, ideje sincs reá. De az ügyvéd hangos, az lármázik az egész országban, még minisztereket is kritizál és ideje is van­. Hiszen ha még jobb volna a dolga, még többet lármázna. Bizony mondom, orcapirító volt az a »magas« nívójú parlamenti igazságügyi vita. De nem az volt benne a legfurább a­mit a minister mondott, bizony nem mondott újat, szavaival legfeljebb igaz nézetei­nek ridegségét enyhítette kissé, hanem az volt az orcapirító, a­mit az ü­gyvédképviselők mondtak Olyan dicséretekbe jól bepólyázott kritika, olyan szembehunyósdi, a­hol a szónok előre bekötötte a szemét nehogy valami olyat is meglásson, a mi a kegyelmes urnák n­em lesz tetszésére. Hja, hiába igy hajózunk mi szépen a reakció vizében Mikor az igazságügy is agrárius kezd lenni ! Ugyan nem agrárius reform az, a­mit az uj perrend­tartásban az illetékesség megállapítására nézve kon­­templál. Eddig igazán bosszantó volt, hogy a szabó egyszerűen a lakóhelyén perelhette a nemes urfiak kosztpénzét és ruhaszámláit. Mert édes istenem, az olyan szép nemzeti hagyomány, hogy az urfiak a ru­hára küldött pénzt teszem azt elkártyázzák. És most a szabó megy s a derecskei földesur fiát, vagy a görömbölyi szolgabiró agrárius öcscsét beperli Kas­sán, a­hol még nem is védekezhetik, hogy a nyo­morult szabót megbosszantsa és a pert elhúzza. Men­jen a szabó, a vendéglős az urfi után, azért ag­rárius .... Pedig hát, ha az ember tovább akar látni az orránál, mennyi sok mindent láthatna. Különösen pedig, hogy a magyar igazság­szolgáltatás fogyatékosságainak nem az ügyvéd az oka. Nem is az ügyvéd csinálja a sok pert, hanem az igazságügyi kormánynak dimnok észjárása. Majd illusztrációval szolgálunk, adván ezzel a közgyűlés annak a meggyőződésének, hogy Kassa város közigazgatása évek óta a legjobb kezekbe van letéve. A közgyűlést Péchy Zsigmond főispán vezette. Münster Tivadar polgármester szólalt fel első­nek a közgyűlésen, a lefolyt legutolsó 6 év történe­tét adván elő mintegy beszámolóul. Tiszttársai nevében is köszönetet mondván a bizottsági tagok­nak azért, hogy munkájukban támogatták, tisztjéről forma szerint lemond, átadván a város pecsétjét a közgyűlés vezetőjének. Péchy Zsigmond főispán indítványára a köz­gyűlés a polgármesternek buzgó munkálkodásáért köszönetet mond,s ezt jegyzőkönyvileg megörökíti. Ezután kezdetét vette a tisztújítás. Polgármesterünk nagy lelkesedéssel, zajos ová­ciók közt újból Münster Tivadar polgármester vá­lasztatott meg. Az eskü letétele után Péch­y Zsig­mond intéz a polgármesterhez szép beszédet, melyre Münster Tivadar meghatott hangon válaszol, köszö­netet mondva a bizalomért, kijelentve, hogy mint eddig, ezután is Kassa jól felfogott érdekei fogják vezetni minden lépésében. Helyettes polgármester: Éder Gyula, Főjegyző: Kozora Vincze, második tanácsnok és árv. elnök: Dr. Szentlélek­i Gyula, harmadik tanácsnok: Trirszt Vendel, I. aljegyző: Dr. Kriebal Edgár, II. aljegyző: Plissier István, III. aljegyző: Klekner Emil, Tiszti fő­ügyész: Benczúr Géza, árvaszéki ülnök: Varga Kál­mán, főpénztárnok : Horalek Ferencz lettek újból meg­választva. Ezzel a tisztújító közgyűlés véget ért. ..Kassa város tisztújító közgyűlése. Az idei városi közgyűlések legérdekesebbje e héten, kedden délelőtt folyt le a városháza közgyű­lési termében. Ekkor tartotta ugyanis Kassa város törvényha­tósági bizottsága tisztújító közgyűlését, mely valósá­gos példaadása volt a közmegegyezésnek, együttér­zésnek. Ugyanis minden változtatás nélkül megválasz­tották újból a régi tisztikart, legfényesebb bizonyítékát 8. szám. A kereskedelmi miniszter. Kereskedelmi miniszter még mindig nincs. Nem is kell. Olyan jól nyélbe van ütve az ország dolga, hogy nem kell nekünk senki más. Minek is, Széll Kálmán gondoskodik mindenről. Nem is lehet odatenni akárkit. Az volt eddig is a baj, hogy akár volt okos, hozzáértő ember, akár nem a kereskedelmi miniszter, mégis csak a volt mindeniknek a rögeszméje, hogy neki az a dolga, hogy a kereskedelmet föllendítse és a kereskedőket istápolja. Így aztán minden kereskedelmi miniszter mer­kantilista volt, szomorú, de így volt, néha tehetetlen, legtöbbször gyönge, de azért mégis csak merkanti­lista volt. De most más világ jár, most megagrárosodtunk, nem szabad tehát a kereskedelmi miniszternek sem merkantilistának lenni, — ennek is agráriusnak mu­száj lenni. Agrárius kereskedelmi miniszter ! Ez ugy­e első pillanatra valami rémmód ostoba dolognak látszik, pedig nem az, legalább nem olyan ostoba, hogy kivihetetlen volna. A jog, törvény és igazság ilyen termést hoz világgá. És így lesz aztán az egész államélet szerves. Agrárius igazságügyminiszter, agrárius kereskedelmi a­ki Judith szerepét játszotta és pedig olyan jól, a­hogy én sehol se láttam. A szerep azonban na­gyon csekély ahhoz, hogy annak alapján ítélhetnék felőle. A III. felvonásbeli kitörését pompás hévvel, közvetlenséggel, az érzés hangján adta elő. Hangja zengzetes, kifejező és pompás színpadi alak. Jó anyaszínésznő­ Breznay Anna, a­ki a Fejáné szerepét játszotta. Megvan a játékában az a komor erő, a kiáltozás nélküli hatás és az a benső hév, a­melyeket mutatni, hanem megjátszani kell. Fe­jánéja nagyon kielégített. A Böske kis szerepét Bersányi Vanda játszotta el, kifejezésteli hangon, csinosan. Úgy látszik, hogy az érzelmes hangokat jobban tudja megpöngetni mint a pajzánokat. Ügyesen mozog, van rutinja e kis­leánynak. Van még egy ifjú drámai hősnő és társalgási színésznő, — Oroó Valéria — a­kit azonban játszani nem láttam. Kedvezően nyilatkoztak felőle, a­kik látták játszani is, — én csak az utcán láttam és mondhatom pompás színpadi jelenség. Odry Árpád a szerelmese vagy bonvivantja. A Kuruc Fejában a Gábor lantos szerepét játszotta művészileg. Az első felvonásbeli balladát mesteri mó­don adta elő. Jobban nem is lehet. Érzelmes jelene­tei már nem voltak ilyen hatásosak. A galambjele­netben kissé hűvösebb volt talán kelleténél, de a III. felvonás végét igazán művészileg csinálta. Igen értelmes, művelt ember, és gondolkodó, öntudatos játéka úgy látom gyakran melegsége rovására megy. Persze egy darab látása nem elegendő sem arra, hogy az egész társulatot sem arra, hogy az egyes erők felől ítéletet mondhassunk. De a három előadás együtt már több alapot ad arra, hogy a ren­dezés, felfogás, díszítés, fegyelem, ízlés, szóval az igazgatás dolgában nyilatkozhassunk. Na hát ebben a tekintetben a lehető legjobbak a benyomásaim. Még a vasárnap délutáni előadás minden mozzanatán is meglátszott az a gondos és jó ízlésű fegyelem, mely a színpadon még nem tűr lazaságot, pongyolaságot. A drámai este pedig tel­jesen kielégített. A nép igazi néptömeg, — lehetett vagy 60 ember is a színpadon az első felvonás vé­gén — a csoportos jelenetek fegyelmezve, eleven összejátszás, gördülékenysége kifogástalan. Díszités, különösen a jelmezek káprázatosak, — nemcsak a Komjáthy páré szinte túlságosan gazdag, — hanem az egész személyzete gondos, csinos, összeillő, stíl­­szerű. Minden mozzanatán látszik, hogy első­sorban az összjáték egységes hatására törekszik Láttam a díszlettárt és ruhatárt és igazán mondhatom, hogy meglepően gazdag. Ezekben a tekintetekben tehát teljesen nyugodtak lehetnek a kassaiak. Vasárnap este operettet láttam, a­­ Katalint. A Komjáthy ízlése persze jobban kedveli a komoly zenéjű régi jó énekes operettet, mint a tánchóbor tokat s úgy látszik a szervezete is ilyen. . A Katalin nem nagyon alkalmas éppen csil­logó szerepek bemutatására. Férfiszerep nincs is benne és igy a férfi­ énekesek felől nem is nyilat­­kozhatom. Csak Székely Gyula baritonistától hallot­tam egy két énekszámot. Hangja hatalmas, szép, csengő, de még érdes, csiszolásra szorul, de érde­mes reá; a játékára is ráfér még sok ráspoly. Hanem van ám egy pompás szubrettje, Kom­­lóssy Emma, a magyar operett primadonnák ama nagy fajából, a­melyekhez Küry Klára tartozik, telve üde bájjal, decens pikantériával, a­milyen volt az a primadonna nemzedék, a­melyiknek még Offenbach, Lecoeq, Strauss és Suppé írtak zenét. Elragadó já­ték és énektudás. Komlóssy Emmának nem nagy a hangja, de elegendő, szép, csengő — mindenesetre több a hangja, mint a fővárosi divatos operett szub­­retteknek (a­mióta Szoyer Ilonka operaszubrett.) A­mikor a színpadon van, a közönség csak őt látja, nemcsak a színpad van tele vele, hanem az egész ház. Ebben a szerepben jó is volt, hogy a közönség nem látott mást, mert a Katalin személyesítője K. Tarnay Leona gyönge. Ilyen koloraturénekesnővel Kassán nem lehet boldogulni. Jó lesz idejekorán e fontos szerepkör kellő betöltéséről gondoskodni, mert ez a társulat legérezhetőbb s okvetlenül érez­hető fogyatékossága. Anicza kis szerepét Bárdos Irma játszotta el, bájosan, kedvesen lejtve. A kisasszony kezdőnek lát­szik, de van temperamentuma, szép alak és arc, csengő kis terjedelmű csicsergő, továbbképzésre al­kalmas hang. A rendezés meglepő szép, fényes, a cári udvar fénye és kísérete igazán impozáns. A cárnő kísére­tét megolvastam — 70 statiszta a különféle testőr­egyenruhákban. A rendezés jó ízlésű, ügyes és szem­kápráztató. Azt hittem, hogy talán csak erre az es­tére alkalmaztak ilyen apparátust, de biztosítottak felőle, hogy Komjáthy ezt mindig így csinálja. Egyszóval az általános kép­i benyomás nagyon kedvező, — már azt nem tudom megítélni, hogy a személyzet mennyire fogyatékos. Egy-két hézagra már most is reámutattam. A drámai szerepkörben fölötte kívánatos a kö­zönség érdekében, hogy az igazgató családja tagjai ritkán játszanak. De hogy ez a mostani személyzet mellett elérhető-e, arra nem adhatok­ jelenleg választ, mert mint mondom, nem ismerem az összes sze­mélyzetet. A­mit azonban láttam, az megnyugtató és szép és mind a három előadásnak az összbenyomása a lehető legkellemesebb. Jó ízlés, fegyelem, komoly ta­­núságtétele. ... De milyen közönség 1 úristen milyen kö­zönség ! April végén napjában kétszer megtöltötte a színházat ! És az én kurucom ! Ezt az előadást látni igazán diadalom volt. Milyen gyönyörűség ilyen közönség­nek írni, hogy hévül, hogy lelkesedik, úgyszólván végig tapsolják az egész darabot. Nem a nekem szóló tapsokról szólok — nekem is kijutott bőven, nemcsak taps, hanem sokféle meg nem érdemlett egyéb kitüntetés is — de a darabnak szólókról akarok még egyszer hálásan, gyönyörrel megemlé­kezni. Ez a közönség együttérez a darabbal és velem. De gyönyörű is volt ! De ez mint ide nem tartozik. Lucentius.

Next