Abauj-Kassai Közlöny, 1908. június (37. évfolyam, 126-147. szám)
1908-06-02 / 126. szám
2 oldsi. abauj-kassai közlöny 126. szám. A fényes győzelem másfélszáz honvéd életébe került, akik a szepesváraljai temető közös sírjában nyugosznak. Szepesváralja közönsége a névtelen hősök dicső emlékét díszes emlékszoborral örökíti, mely domborműben egy életnagyságu honvédet ábrázol amint szuronyszegezve rohan előre. Ezzel hazafias kegyeletét lerótta. Az emlékművet tegnap leplezték le magasztos ünnep keretében nagyszámú vendégek jelenlétében. A zeneiskola évzáró é r y hangversenye. Zama, junius 1. A városi zeneiskola vasárnap d. e. tartotta a Társalgási egylet (kaszinó) nagytermében évzáró hangversenyét nagyszámú közönség előtt s minden tekintetben nagyon szép sikerrel, mellyel újabb fényes bizonyitékát adta annak, hogy ez az intézet feladatának a legjobban megfelel s a városnak méltó büszkeségére tölti be hivatását. Az évzáró hangversenyen úgy a szülők, mint a zenetanítás iránt érdeklődő közönség nagyszámban jelent meg s a termet zsúfolásig megtöltötte. A hallgatóság között ott láttuk ;dr. Puky Endre, Péchy Andor, Möszl Gusztáv, Lekly Gyula zenebizottsági tagokat dr. Maléter István bizottsági elnökkel az élükön, továbbá Megay Adolfot, számos tanárt és sok más érdeklődőt, igen nagy számban a hölgyvilágot, csak a hivatalos várost nem láttuk képviselve sehol sem. A hangverseny tíz számból állott és e programm keretében minden vezető tanerőnek hely jutott, hogy kiváló tanítványainak tudását bemutassa. És valljuk meg őszintén egy zeneiskolának a nyilvánossággal szemben tartozó beszámolásának ez a módja nem csak megfelelőbb, hanem méltóbb is, mint az a régebben követett mód, hogy minden évfolyam, minden növendéke hónapokon át nyaggatott darabját a zsúfolt, szűk tanteremben adja elő, amely egyáltalában nem felel meg egy zeneiskola vizsgálatának. Az évzáró hangverseny az érdeklődő publikumra, tanárra s tanítványra egyképpen nem csak kellemesebb, hanem értékesebb is. A hangverseny lefolyása ez volt. Brichta Olga és Feig Szerén VII. osztályú növendékek Chován „Magyar táncok" B-dúr és D-moll négy kézre írt darabját felváltva játszták igen szép összjátékkal s helyes felfogással. A tanúsított szép eredmény László Árpád zenetanár lelkiismeretes tanítását dicsérte. Hirsch Gizella VI. oszt. növendék M. Meyer Olbersleben „Spielende Mücken" című darabját hangjegy nélkül adta elő ügyesen, általános tetszés mellett. A kis művésznő Szalayné tanárnő tanítványai közül való. Maurer Ilona a X. oszt. növendéke Liszt „Ricordanca“-ját adta elő biztos kézzel, szép technikával, helyes felfogással s finom, kifejező játékkal. A kitüntető zajos taps az intézet vezetőjének, Tóthné Huszka Ágnes igazgatónőnek is szólott, akinek a kisasszony egyik kiváló tanítványa. Stepankó Irén és Stollmann Jolán VIII. oszt. növendékek Them K. ,,Romance‘‘-ját adták elő két zongorán. Összjátékukat a legnagyobb precizitás és szép előadás dicsérte. Tanárnőjük Zakariás Sándorné, akit szintén megtapsolt a közönség. Hirsch Alice a X. oszt. növ. Tóthné Huszka Ágnes tanítványa az intézet egyik legjelesebb növendéke gyanánt mutatkozott be. Schumann R. „Novelette" és Wienawszky „Valse de Concert"-jét játszta s mig az elsőben a helyes interpretálással az utóbbiban igen ügyes technikájává tűnt ki. Horovicz Erzsiké a karének tanszak növendéke Tóthné Huszka Á. igazgató mint az ének tanszak vezetőjének zongorakísérete mellett Liszt „Loreley" és Mendelssohn „Tavaszi dal"-át énekelte. A kisasszonynak csinos hangja van, mely a felső regiszterekben erőteljes s bár egy kissé rekedt volt, első kezdetnek tisztességes sikert ért el. A zongora előadások koronája Jermy Hella X oszt. növendék briliáns előadása volt. Chopin „Prélude" ját és Liszt „Magyar Rhapsodiá“-ját játszta befejezett technikával, kitűnő precizitással igen szép előadásban. A kisasszony büszke lehet az intézetre s vezető tanárnőjére. A zajos taps kitüntetés volt a növendéknek s elismerés az igazgatónőnek. Az utolsó előtti szám a hegedű tanszaknak jutott, melyet Bitek Zoltán tanár kiváló buzgalommal és szép eredménnyel vezet. Ennek bizonyítékát adta Kastély Julia a IV. oszt. növendéke, aki Danda „II. Concertinó“-ját játszta biztos, nyugodt vonásokkal, tiszta hangfogásokkal s megfelelő eredménnyel. A kis hegedűsből kellő igyekezet és vezetés mellett még nagy művésznő is lehet, mert ehhez a tehetsége megvan. Játékát zongorán Bodnár Adrien kísérte. A hangversenyt Schumann R. „Cigányélet“ címü gyönyörű vegyes kara fejezte be, melyet a karének tanszak 24 növendéke s a „Kassai férfi Dalegylet”"-nek 16 tagja adtak elő Huszka Ágnes igazgató dirigálása mellett. A pompásan betanított vegyes kar egyes kis szólóival s a négy hangnak kiváló érvényesülésével a legszebb befejezésül szolgált. A közönség tetszésének zajos tapsban adott kifejezést. A hangverseny a hallgatóságot minden tekintetben meggyőzte az intézet kiválóan érdemes munkája a tanerők odaadó fáradozása s a vezetés kiválósága felől. Az eredmény a legékesebb dicséret s a tanszemélyzet legszebb jutalma. t 8 ÚJDONSÁGOK. | ------ a Branyiszkó emlékünnepe, i Sanea, junius 1. s C Szomszédunkban tegnap egy hazafias, e lélekemelő szép ünnepély folyt le* mely ^ méltán megérdemli, hogy a hit szárnyakra t * vegye s befutva az országot a régi dicsőségnek magasztos emlékét felújítsa nemzetünk lelkében. 1 Branyiszkó a magyar szabadságharc dicső harci tényei közül magasan emelkedik ki s honvédeink hősi vitézségének örök emlékezetű fényes fegyvertényeként 1 őrzi a történelem, mennyiben e sárosmegyei igénytelen kis faluhoz s a felette emelkedő hegyhez fűződik a 48— 49-iki magyar szabadságharc első nagyobb győzelmének ] | emléke. Ezt a nyolcszáz méter magas, szerpentin-utas hegyet, melyet a császáriak tartottak megszállva, hős honvédeink kemény téli hidegben heves hősi küzdelem, árán elfoglalták s a császári ármádiát visszavonulásra kényszerítették. A szabadságharcnak egyik legfényesebb diadala volt ez s a fényes győzelem Guyon dandárának érdeme, mellyel meghiúsította az osztrákok azon törekvését, hogy a felső-dunai s a felső-tiszai magyar seregek egyesülését Branyiszkónál meg is akadályozzák. A vakmerő ostrom febr. 5-én ment végbe s előbb a 33. zászlóalj egyik osztálya Földváry Albert vezetésével a hegy alsó magaslatán levő csűrt foglalta el, mely az osztrákoknak kedvező védelmi helye volt, egy másik osztálya Petheő Vince őrnagy alatt a szerpentineknek indult s Mitkerényi Károly őrnagy a zólyomi »Csiri kompánia« élén oldalt támadt az ellenségre s honvédeink a sziklás, jeges és mély hó val fedett meredek hegyet heves küzdelem után elfoglalták. Ebben a híres szurony- támadásban emlékezetes szerep jutott Erdösi (Polesznyi) Imre papnak, aki a Múzeumunkban őrzött feszülettel a kezében a diadal kivívásában örökre emlékezetessé tette nevét, ő lelkesítette a magasra emelt feszülettel a már-már csüggedő honvédeket , a a honvédek egymásután foglalták el a kanyarulatokat. — Személyi hir. Klupathy Antal dr. kolozsvári egyetemi tanár városunkban időzik. — A Hernádba ugrott. Partik Mária, akit a rendőrség állandó kóborlásáról és csavargásáról ismer, tegnap este 9 óra tájban a Gátsor utca 2. számú ház előtt a malomárokba ugrott. Polacsek András és Rácz András közhonvéd az öngyilkosságot észrevették, elszántan utána ugrottak és Partik Máriát élve mentették ki a vízből. Az öngyilkos jelöltet a mentők a közkórházba szállították. — Vármegyei tisztviselők gyűlése. A vármegyei tisztviselők a státusrendezés dolgában szombaton gyűlést tartottak a fővárosban. A gyűlésen Abaúj-Torna vármegye tisztikarát Puky Endre alispán és Ferdinandy Gyula főjegyző képviselték. — Tűzoltó vizsga. A kassai közigazgatási tanfolyam hallgatóinak tűzoltó vizsgája csütörtökön reggel 8 órakor lesz Mihalik Béla tűzoltóparancsnok vezetése alatt. Az első esküdtszéki tárgyalás. Ma vette kezdetét a nyári esküdtszéki ciklus. Az első tárgyaláson Miklós János sütőmunkás állott vádlottként az esküdtek előtt osztálygyűlöletre való izgatás miatt. Az esküdtek Kresz János főnökkel élükön bűnösnek mondták ki a vádlott, mire a törvényt alkalmazó bíróság Bothár ügyész vád- és Gádor Herbert dr. védbeszéde után két havi államfogházra és négyszáz korona pénzbüntetésre, ítélte a vádlottat. Az elitélt és védője semmiségi panaszt jelentett be. — Holnap Budai János két rendbeli halált okozott súlyos testi sértési ügyét tárgyalják. — A Kassavidéki Turistakör közgyűlése. A Kassavidéki Turistakör tegnap Münszter Tivadar elnöklete alatt közgyűlést tartott, amelynek legnevezetesebb pontja a többi turistaegyletekkel való fúzió kérdése volt. A közgyűlés vita után úgy határozott, hogy az egyesülésbe nem megy bele és önállóan folytatja tovább működését az idegenforgalom emelése, a turistahelyek szépítése és hozzáférhetővé tétele érdekében. A Céllövészet. A Kassai Atlétikai Club senior tagjait ez után értesíti a club vezetősége, hogy f. hó 2-án azaz kedden délután 5 órakor kezdődik az éles tölténnyel való gyakorlat kint a honvéd elemi lőtéren s kéri, hogy azon minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. — Magyar név: Dr. Czuberka Alfréd vármegyei levéltáros családi nevét belügyminiszeri engedéllyel Czoborra változtatta át. — Ruhatolvaj csavargók. Tegnap éjjel Leviczki Pál rendőr, miközben lakására igyekezett, a Pogány utcán több csavargót vett észre, akik ijedten menekültek előle. Leviczki üldözni kezdte őket és az üldözés közben egy szabad telken egy csomag férfi ruhára bukkant. A megejtett nyomozás kiderítette, hogy a ruhát Burger Lajos Erzsébet téri sátrából Maczejkó József és társai lopták el. Maczejkót elfogták és átadták az ügyészségnek. A lopott ruhák megkerültek.