Abauj-Kassai Közlöny, 1914. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1914-01-01 / 1. szám
320/S9/4-tt3l»»Mtíe*«0»og j , ,'iK -sy*stf'hst ^tí’^i’Tíí f ’ : ií.ujlWímí i.j.Oúijl' .iL ■.*n £ BÍt!«díbivatel iarang u. 9 Xalefon 150 JÉSSJOHxÓSI Dlď ■^a«gáUttpod i* E== »««int. =£ . £ 41JELKIVÍK a. Sárakor 1914. — 1. nám Abauj. slasaa, Január, Csütörtök 1. fSjfr/ý POLITIKAI NAPILAP, __________ /x^g' 59 /74____ Felelős fiserkeeste,: LEMXY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Előfizetési feltételek Egész évre K 14__ Félévre K 7,— Negyedévre K 05$ Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20— Félévre K 1D - Negyedévre K .— Egy hóra Kattyaszámára 4 fillér ’ U ! Egy angol folyóirat karányi számának címlapján a vetkező kép jelent meg: Az sg december, mint nagyapa , kis unokát tart a karján és a kis unoka, ez január. Rin kedves, bájos kép. Igazi jól humor van benne és nem jók. Hogy a rajzoló szánszánkal tette-e, vagy csak a kép ossága kedvéért, de van benne ami, ami mintha szomorú gnózis akarna lenni. A kis január, amint belekap a vén december szemébe, mintha pázt mutatná, hogy ez a két hónap, az elmúlt esztendő utolsó hónapja és a kisded gyermek, a jövő esztendő csecsemőhónapja, "■ ^s oly«n nagyon szeretnék egymást, olyan batalmas lábon állnának egymással. Az öreg december pedig karján hordja a kis Januárt, amely az ő teste, az ő lelke, az ő unokája. Ha végiggondolunk ezen az esztendőn, bizony szomorúság fog el bennünket, mikor az jut az eszünkbe, hogy ennek az esztendőnek december hónapja fogja karjára emelni, karján tartani a jövő januárt. Hát az 1914 es esztendő első hónapja sem fog megnyugvást hozni. Az sem lesz jobb, vígabb, kedvesebb, az sem lesz enyhébb, mint ennek az utolsó hónapnak az unokája, az is ebből a szomorú családból származott gyermek lesz. Nem hihetjük el. Nem szabad elhinnünk. Mert ha még ezt is elhinnők, akkor már valóban szomorúan, kétségbeesetten, csüggedten kellene lehajtanunk a fejünket és azt várnunk, hogy — bocsánat az ünnepélyes alkalomhoz nem illő triviális kiléteiért — mikor üt bele az isten nyila ebbe a kerek világba. Egy hosszú esztendő utolsó napján letarolt erdőkre, elhervadt reményekre, megritkult embersorokra tekinthetünk vissza az egész világban, de különösen a magunk házatáján. Háború, katonai készenlét, járványok, árvízveszedelem, ezek a képek jutnak eszünkbe a szerencsétlen 1913 as évre gondolván. Mintha az utolsó ítélet napja következett volna el. Mintha ezt az évet a másik tatárjárás évének szánta volna a Gondviselés. Nem tudjuk, valóban olyan sokat bűnöztünk, annyira megromlott-e ennek az országnnk a népe és ennek a népnek a lelke, hogy itt Szodoma és Gomorha sorsa vár reá. Nem tudunk semmit és ma már bizalmatlanok vagyunk minden iránt. Bizalmatlanok vagyunk a múlt iránt, mert úgy érezzük a néha-néha, hogy bizony kár volt tízer esztendőn keresztül karunk megfeszítésével, vérünk hullásával, védelmezni ezt a földet, ha ilyen szomorú pusztulásra vagyunk kárhoztatva. Bizalmalanok vagyunk a jelen iránt, nem hiszünk senkinek és senkiben, nem hiszünk semminek és semmiben. Mert nem hihetünk és nem bizhatunk azok után, amik bennünket értek, bajok, szenvedések, kárhozatok. Az emberi bizalom ugyan látszólag kimeríthetetlen forrás, de táplálni azért kell, mert különben egyszer csak elfogy, lassan csörgedezik, végre elapad. És ezért nincs már bizalmunk a jövőben sem. Nem tudunk már magunkról annyi erőt, annyi lelkierőt feltételezni, hogy ebből a helyzetből kijussunk, megmeneküljünk, feltápászkodjunk. De van a bizalomnál, illetve a bizalmatlanságnál egy sokkal nagyobb ereje az emberi léleknek. Labilisabb, ingatagabb alapokon áll ugyan, mint a bizalom, de az ingatag alapon tömören és megdönthetetlenül van felépítve Ez a nagy erő a remény. Most, mikor már minden kötél szakad, mikor valóban a bizalom lángja utolsókat lobban szívünkben, ma a reményhez kell folyamodnunk. Remél nünk kell, mert ha még nem is remélünk, akkor körülbelül mindeÍ^^,akik már a reményüket is elvesztették, befejezhetik földi létüket. Az 1914-es esztendő számlája még tiszta. Talán ezen a rubrikás, komplikált számlán megvalósítva látjuk majd a reményeinket és elmosódnak róla a kétségek és szomorúságok. 15.400 méter magas könyvoszlop, Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája. Szétvitte a posta a „Tolnai Világlexikoná“-nak harmadik kötetét is, mely karácsonyra jelent meg a magyar könyvpiacon. Egyszáztizezer vastag, 40 éves kötet — mindegyik 480 lapos, több mint 1390 képpel — ment széjjel az országba, mint egy-egy fáklyája annak a nagyszerű világosságnak mely e pompás kötetekben a kultúrát terjeszti. Ez már a harmadik hadtest, mely a két előzővel együtt összesen 330.000 kötetet jelent, — anyagi értékben csak egy millió koronát, de szellemi értékben a nemzet kulturkincsének magvát és szilárd bázisát. Papirosra vetve, kissé talán szürkék, holtak és színtelenek ezek a számok. De legott megazinesednek, beszédesek lesznek és megelevenednek, ha kihámozzuk a tartalmat, mely a súlyos számok mögött rejlik. Például: gondolt-e már valaki arra, hogy mennyi papiros kell 330.000 ilyen vastag kötethez, — hogy milyen tömeg lenne ez a rengeteg sok papiros, ha mind egy halomba hordanák, hogy mennyit nyomna ez a papiros hegység és hány vasúti kocsi birná elszállítani?••• Pontos mérésekkel megállapította a tudomány, hogy a tengerek legnagyobb mélysége valahol a Csendes-Óceánban van és 9427 métert tesz. Gondoljuk el most, hogy a búvárok ebben az iszonyatos mélységben letesznek egy kötetet a „Tolnai Világlexikoná“ból a tenger fenekére, s aztán — egyiket a másik tetejére rakván — kezdik fölépíteni a kötetekből a modern kultúra bábeli tornyát. Lassan emelkedik a torony, — száz méterre, majd ötszázra, majd egy kilométerre, aztán ötre: — most vagyunk az első százezernél: még több, mint kétszázezer kötet van hátra!... A búvárok egyre rakják a köteteket egymás tetejére; a második százezerrel már túl emelkedtek a tenger színén, de a torony egyre nő, egyre magasodik: már elérte a Gellérthegy szintjét (235 méter), most hazánk legmagasabb csúcsának, a zordon Negojnak magasságában jár (2544 m.), eléri az Etna tűzhányó hókoszorús ormát (3270 méter), majd meghaladja a Mont-Blancot, Európa legmagasabb hegyormát (4810 méter) s közel 6000 méter magasságban áll mreg a tenger szintje fölött, — úgy, hogy a világhírű Chimborassó (6847 méter) csak 847 méterrel haladja meg! Mert a „Tolnai Világlexikoná“ nak eddig megjelent és közkézen forgó 330.000 kötetre egymásra rakva 15.400 méter magasra emelkednek, — tehát oly magasra, mint a világ két legmagasabb orma, a Mount Everest(8840 méter) és a Chimborasso (6847 méter) együttvéve! Ha ezt az óriási tömeget egyszerre és egy helyre kellene elszállítani Budapestről, akkor erre a célra egy teljes tehervonatot kellene bérelni, teljes tehervonatot, mégpedig 58 teherkocsival,mert a 330.000 kötet súlya 582 500 kilogramm. Miután pedig ez 5821/* 1914. január 25-én a szimfonikusok egyetlen hangversenye a Sohaikház nagytermében. ' ' . Jj Jegyek előjegyezhetők Vitéz A. könyv kereskedésében Kassán, fő utca 75. S'