Abauj-Kassai Közlöny, 1914. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

320/S9/4-tt3l»»Mtíe*«0»og j , ,'iK -sy*stf'hs­t ^tí’^i’Tíí f ’ : ií­.ujlW­ím­í i.j.Oúijl' .iL ■.*n £ BÍt!«díbivatel iarang­ u. 9 Xalefon 150 JÉSSJOHxÓSI Dlď ■^a«gáUttpod i* E== »««int. =£ . £ 41JELKIVÍK a. S­árakor 1914. — 1. nám Abauj. slasaa, Január, Csütörtök 1. fSjfr/ý POLITIKAI NAPILAP, __________ /x^g' 59 /74____ Felelős fiserkeeste,: LEMXY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Előfizetési feltételek Egész évre K 14__ Félévre K 7,— Negyedévre K 05$­ Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20— Félévre K 1D - Negyedévre K .— Egy hóra K­attyas­­zám­ára 4 fillér ’ U ! Egy angol folyóirat kará­­­nyi számának címlapján a vetkező kép jelent meg: Az sg december, mint nagyapa , kis unokát tart a karján és a kis unoka, ez január. Ri­­­n kedves, bájos kép. Igazi jól humor van benne és nem jók. Hogy a rajzoló szánszán­­­kal tette-e, vagy csak a kép ossága kedvéért, de van benne ami, ami mintha szomorú gnózis akarna lenni.­­ A kis január, amint belekap a vén december szemébe, mintha­­ pázt mutatná, hogy ez a két­ hó­­n­ap, az elmúlt esztendő utolsó hónapja és a kisded gyermek, a jövő esztendő csecsemőhónapja, "■ ^s oly«n nagyon szeretnék egymást, olyan batalmas lábon állnának egymással. Az öreg december pedig karján hordja a kis Ja­nuárt, amely az ő teste, az ő lelke, az ő unokája. Ha végiggondolunk ezen az esztendőn, bizony szomorúság fog el bennünket, mikor az jut az eszünkbe, hogy ennek az esz­tendőnek december hónapja fogja karjára emelni, karján tartani a jövő januárt. Hát az 1914 es esztendő első hónapja sem fog megnyugvást hozni. Az sem lesz jobb, vígabb, kedvesebb, az sem lesz enyhébb, mint ennek az utolsó­ hónapnak az unokája, az is ebből a szomorú családból származott gyermek lesz. Nem hihetjük el. Nem szabad elhin­nünk. Mert ha még ezt is el­­­hinnők, akkor már valóban szo­morúan, kétségbeesetten, csüg­gedten kellene lehajtanunk a fe­jünket és azt várnunk, hogy — bocsánat az ünnepélyes alkalom­hoz nem illő triviális kiléteiért — mikor üt bele az isten nyila ebbe a kerek világba. Egy hosszú esztendő utolsó napján letarolt erdőkre, elher­vadt reményekre, megritkult em­bersorokra tekinthetünk vissza az egész világban, de különösen a magunk házatáján. Háború, katonai készenlét, járványok, ár­­vízveszedelem, ezek a képek jut­nak eszünkbe a szerencsétlen 1913 as évre gondolván. Mintha az utolsó ítélet napja követke­zett volna el. Mintha ezt az évet a másik tatárjárás évének szánta volna a Gondviselés. Nem tudjuk, valóban olyan sokat bűnöztünk, annyira megromlott-e ennek az országnnk a népe és ennek a népnek a lelke, hogy itt Szodo­ma és Gomorha sorsa vár reá. Nem tudunk semmit és ma már bizalmatlanok vagyunk minden iránt. Bizalmatlanok vagyunk a­­ múlt iránt, mert úgy érezzük a néha-néha, hogy bizony kár volt tízer esztendőn keresztül karunk megfeszítésével, vérünk hullásá­val, védelmezni ezt a földet, ha ilyen szomorú pusztulásra va­gyunk kárhoztatva. Bizalmala­­nok vagyunk a jelen iránt, nem hiszünk senkinek és senkiben, nem hiszünk semminek és sem­miben. Mert nem hihetünk és nem bizhatunk azok után, amik bennünket értek, bajok, szenve­dések, kárhozatok. Az emberi bi­zalom ugyan látszólag kimerít­hetetlen forrás, de táplálni azért kell, mert különben egyszer csak elfogy,­­ lassan csörgedezik, végre elapad. És ezért nincs már bizalmunk a jövőben sem. Nem tudunk már magunkról annyi erőt, annyi lelkierőt feltételezni, hogy ebből a helyzetből kijus­sunk, megmeneküljünk, feltápász­­kodjunk. De van a bizalomnál, illetve a bizalmatlanságnál egy sokkal nagyobb ereje az emberi lélek­nek. Labilisabb, ingatagabb ala­pokon áll ugyan, mint a biza­lom, de az ingatag alapon tö­mören és m­egdönthetetlenül van felépítve Ez a nagy erő a re­mény. Most, mikor már minden kötél szakad, mikor valóban a bizalom lángja utolsókat lobban szívünkben, ma a reményhez kell folyamodnunk. Remél nünk kell, mert ha még nem is remélünk, akkor körülbelül mindeÍ^^,­­akik már a reményüket is elvesz­tették, befejezhetik földi létüket. Az 1914-es esztendő szám­lája még tiszta. Talán ezen a rubrikás, komplikált számlán megvalósítva látjuk majd a re­ményeinket és elmosódnak róla a kétségek és szomorúságok. 15.400 méter magas könyvoszlop, Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája. Szétvitte a posta a „Tolnai Világlexikoná“-nak harmadik kö­­tetét is, mely karácsonyra jelent meg a magyar könyvpiacon. Egy­­száztizezer vastag, 40 éves kötet — mindegyik 480 lapos, több mint 1390 képpel — ment széjjel az országba, mint egy-egy fáklyája annak a nagyszerű világosságnak mely e pompás kötetekben a kul­túrát terjeszti. Ez már a harmadik hadtest, mely a két előzővel együtt összesen 330.000 kötetet jelent, — anyagi értékben csak egy millió koronát, de szellemi értékben a nemzet kulturkincsének magvát és szilárd bázisát. Papirosra vetve, kissé talán szürkék, holtak és színtelenek ezek a számok. De legott meg­­azinesednek, beszédesek lesznek és megelevenednek, ha kihámoz­zuk a tartalmat, mely a súlyos számok mögött rejlik. Például: gondolt-e már valaki arra, hogy mennyi papiros kell 330.000 ilyen vastag kötethez, — hogy milyen tömeg lenne ez a rengeteg sok papiros, ha mind egy halomba hordanák, hogy mennyit nyomna ez a papiros hegység és hány vasúti kocsi birná elszállítani?••• Pontos mérésekkel megállapí­totta a tudomány, hogy a tengerek legnagyobb mélysége valahol a Csendes-Óceánban van és 9427 métert tesz. Gondoljuk el most, hogy a búvárok ebben az iszo­nyatos mélységben letesznek egy kötetet a „Tolnai Világlexikoná“­­ból a tenger fenekére, s aztán — egyiket a másik tetejére rakván — kezdik fölépíteni a kötetekből a modern kultúra bábeli tornyát. Lassan emelkedik a torony, — száz méterre, majd ötszázra, majd egy kilométerre, aztán ötre: — most vagyunk az első százezernél: még több, mint kétszázezer kötet van hátra!... A búvárok egyre rakják a köteteket egymás tetejére; a második százezerrel már túl emel­kedtek a tenger színén,­­ de a torony egyre nő, egyre magasodik: már elérte a Gellérthegy szintjét (235 méter), most hazánk legma­gasabb csúcsának, a zordon Negoj­­nak magasságában jár (2544 m.), eléri az Etna tűzhányó hókoszorús ormát (3270 méter), majd megha­ladja a Mont-Blancot, Európa leg­magasabb hegyormát (4810 méter) s közel 6000 méter magasságban áll mreg a tenger szintje fölött, — úgy, hogy a világhírű Chimborassó (6847 méter) csak 847 méterrel haladja meg! Mert a „Tolnai Vi­­láglexikoná“ nak eddig­­ megjelent és közkézen forgó 330.000 kötetre egymásra rakva 15.400 méter ma­gasra emelkednek, — tehát oly magasra, mint a világ két legma­­gasabb orma, a Mount­ Everest(8840 méter) és a Chimborasso (6847 méter) együttvéve! Ha ezt az óriási tömeget egy­szerre és egy helyre kellene el­szállítani Budapestről, akkor erre a célra egy teljes tehervonatot kellene bérelni, teljes tehervonatot, még­pedig 58 teherkocsival,­­mert a 330.000 kötet súlya 582 500 ki­­logramm. Miután pedig ez 5821/* 1914. janu­ár 25-én a szimfonikusok egyetlen hangversenye a Sohaikház nagytermében. ' ' . Jj Jegyek előjegyezhetők Vitéz A. könyv kereskedésében Kassán, fő­ utca 75. S'

Next