ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS XVI. SZEGED 1978

Nacsády József: A „hallgató" Arany és az „Őszikék"

NACSÁDY JÓZSEF A „HALLGATÓ" ARANY ÉS AZ „ŐSZIKÉK" Az Arany Jánosról szóló szakirodalomban hagyományossá lett „a hallgató Arany" megjelölés. Azt a magatartást igyekeztek az Arany-kutatók ezzel megjelölni, amely nagyjából a Buda halálától az Őszikékig jellemzi a költőt.­ A kutatás többször számbavette már az elhallgatás szubjektív és objektív okait, latolgatta valóságos és vélt indítékait. Megvizsgálta az 1860-as években rohamosan gyérülő, újrakezdett és­csonkán maradt költői művek végülis elapadó sorának darabjait, a műfordításokat,­ Arany akadémiai tevékenykedését stb. Kevés szó — az is el-elvétve — esik a közel másfél évtizedbeli pár soros, hol látnivaló­ szándékosan pongyola, hol epigrammatikusan tömör, kerek kisebb versek­ről, amilyeneket a költő igazában már Pestre kerülésekor kezdett el írogatni, az 1860-as évek elején még csörgedező „nagy líra" (Rendületlenül, Kies ősz, Magányban, stb.) mellett, és amelyek fokozatosan veszik át a líra funkcióját másfél évtizedre, immár pátosztalanul, az objektiváció kínos ,belső kényszere nélkül, a költőhöz önmagához, vagy néhány közeli barátjához szólva. Az úgynevezett „mondacsok"-kal, „akadémiai papírszeletek"-kel már kezdetben gondban volt az Arany-filológia is. Arany László 1886-ban, atyja hátrahagyott mű­veinek sajtó alá rendezésekor őszintén megvallotta, hogy milyen kételyek fogták el munka közben e költemény csoporttal kapcsolatban. Árt-e a kegyeletnek a közzété­telükkel? „Szabad-e az alkotó művész minden forgácsát közszemlére tenni? — kérdi önmagától és az utókortól, és így folytatja — S ha egykor majd lehetne is, elérkezett-e már erre az idő?... Nem jobb volna-e várakoznom még tovább is? Vagy legalább megválogatnom a gyűjteményt?" Kételyei közben úgy vélte azonban, hogy azok fölfogása is mérlegelendő, akik a mielőbbi és teljes közzététel mellett érvelnek. Ezek után döntött úgy — állítja —,­ hogy „lehetőleg teljes gyűjteményt" ad abból, ami az előző kiadásokba nem került bele, s a levelezésből azt, amihez hozzájutott „és egyáltalán közölhető".­ Ezeket az alapelveket kellett tehát mindenekelőtt alapul vennünk a hallgatás időszakában keletkezett, a költő által az életében megjelent kötetekbe föl nem vett versek, töredékek, rögtönzések sorsának áttekintésekor. Ha a „lehetőleg teljes gyűj­temény" fogalmát az Arany László birtokában 1886-ban levő kéziratanyaggal azono­sítanánk is (nem tudhatott kallódó, lappangó, mások által féltékenyen őrzött kéz­iratokról), fölkelthette figyelmünket az „és egyáltalán közölhető" félmondat. Még ak­kor is, ha ez az idézett bevezető szövegében elsősorban a baráti levelezésre utal ! Pl. KERESZTURY Dezső: A hallgató Arany II. 1950. 3. 66.; Barta János: Arany János Bp. 1952 161—169.; KOMLÓS Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig Bp. 1959. 68.; NÉMETH G. Béla: Türelmetlen és késlekedő félszázad Bp. 1971. 93. stb. 2 Arany János Hátrahagyott Versei. I. Bp. 1888. IV—V., kiem. N. J.-től. 3

Next