A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-08 / 36. szám
(sportközvetítésre stb.) nem használhatjuk az autóbuszt. — Hogy állanak a prágai program közvetítésével ? — Prága össze van kötve Ostravával. Onnan akarjuk két retranszlációs állomás és két ultrarövid hullámú telefonrelé segítségével idejuttatni a programot. Még magunk sem vagyunk biztosak abban, hogy sikerülni fog-e. A jövőben szovjet retranszlációs anyaggal fogjuk kiépíteni a végleges összeköttetést Prága felé. Egységes hálózat épül a szocialista országokban Prágától Berlinig, belekapcsolódunk az ún. Eurovizio hálózatába is. — No és Magyarország ? Budapesttel is lesz kapcsolatunk? — Persze hogy lesz, de ma még csak ők vehetnek át tőlünk programot, mi tőlük technikai okoknál fogva még nem. A budapesti televízió a bécsin keresztül fog az Eurovízióba kapcsolódni, ebbe szeretnénk betársulni mi is. — Mi mindent terveznek még ? — Elsősorban állandó, stabil stúdió kellene. Amíg fel nem épülnek a Patronka táján tervezett stúdiók, legalább a Tatra Bank nagytermét szeretnénk megkapni, de a tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. Miután magam is gondolkozom televíziós készülék vételéről, megkérdeztem még, milyent ajánl: kisebb vagy nagyobb képernyőset ? Cajkovic mérnök elmosolyodik. — A nagyobb kép még nem jobb. Minden kép, bármilyen nagy is, 625 soros. Nagyobb képen ez a 625 sor jobban föl van nagyítva, tehát nem olyan éles és szép, mint a kisebben. Egyetlen előnye az, hogy többen és kényelmesebben, messzebről szemlélhetik. Az újabb gépek (Akvarel, Mánes, Alea) többcsatornások. Másnap kiballagtunk a Zergehegy tetejére, amelyet még egy 116 méteres adótoronnyal toldottak meg a Tesla szerelői. Ami első pillanatra feltűnik, valamennyi dolgozó fiatal, majd mind harminc éven aluli. De ez nem megy a szaktudás rovására: nagy részük végzett mérnök és valamennyien jól értik mesterségüket. Legtöbben a prágai adónál gyakornokoskodtak. Ottlétemkor éppen próba volt: Boor mérnök olvasott föl koreai élményeiből, miközben fényképeit a másik felvevőgép előtt vették sorra. Az üvegfallal elválasztott szomszédos rendezői szobából Stredstansky rendező mikrofonnal közli észrevételeit a stúdióban levőkkel. Látszik rajta, hogy elemében van, tetszik neki az, hogy amit játszanak, azt azonnal sugározzák is. Nem lehet valamit megismételni, sem toldoznifoldozni. Szerinte a televízió varázsának befellegzett, ha megjön a telerecording-készülék és előre lejátsszák a műsort és csak azután sugározzák. Az operatőröknek már más a véleményük: örülnének, ha már itt lenne a készülék. Mert bizony megesik, mint Törey Béla elárulta, hogy a Parasztbecsület duettjében a két szereplő eltávolodott egymástól, úgy hogy csak az egyik vagy a másik lehetett a képernyőn. És szerencsétlenségére, amikor a nőt fogta be, éppen a férfi énekelt — és fordítva ... De hogy visszatérjünk tárgyunkra, nem beszéltünk még a színészek munkájáról. Mivel a közvetítésénél nem babra megy a játék, minden fellépést, minden mozdulatot előbb végig kell próbálni (a padló tele van rajzolva krétakörökkel és ákombákomokkal, hogy tudják, hol kell állniuk és hol mozoghatnak). És a vakító lámpafényben órák hosszat próbálgatni sem éppen tréfadolog. Mindezt a rendező irányítja szobájából. Előtte a két felvevőgép mutatta kép. A képrendező technikus a rendező utasításai és a forgatókönyv szerint továbbítja a leadóba vagy az egyik, vagy a másik felvevő képét, cseréli őket lassú vagy gyors átmenettel A hangrendező technikusnak hasonló a szerepköre , de csak a hang terén. Tetszés szerint kapcsolhatja be a hanglemezt vagy a mikrofonokat, esetleg magnetofonokat. Oravsky mérnök, a leadóállomás vezetője tovább kalauzol bennünket a leadóban, sorra mutogatja az egyes ellenőrző pultokat, kapcsolótermeket, erősítőberendezést. Mindenből van tartalékberendezés, amely üzemzavar esetén gombnyomással bármikor beindítható. Benyitunk a filmvetítő helyiségbe is — itt normális 35 milliméteres vetítő mellett egy 16 milliméteres is van. Ezen közvetítik az újdonságokat, amelyet a riporterek inverz filmre vesznek fel. Be kell számolnom a lendőtoronyról is: 80 méter magasságig kis, kétszemélyes felvonón juttatott el bennünket Novotny elvtárs, akire az energiaszolgáltatás ellenőrzése van bízva. A felvonóból kilépve először, nagyon bizonytalanul érzem magamat: míg odalent kellemes, nyári idő volt, idefönn jól átjárja szifon ingemet a szél. De a kilátás megéri. Szinte tenyeremen látom az egész várost, a környező hegyeket, a Dunát, a falvakat. Távolabbra nem látni, párás a levegő. Lefelé már határozottan jobban éreztük magunkat a felvonó kabinjában, s nagy meglepetésünkre Novotny mestert már lent találtuk: 46 éve ellenére gyorsabban jutott le a létrán, mint mi a liften. Mivel a gyomrunk már régen delet kongatott, búcsút vettünk az adóállomástól és lebaktattunk a trolibusz végállomására. Közben pedig találgattam, az adási költségeknek milyen töredékét képezheti a koncessziókból befolyt pénz, ha egy percnyi adás ötszámjegyű összegbe kerül. És mivelhogy a televízió nálunk nem nyerészkedik reklámokkal, hanem a kultúrát szolgálja, mennyit is juttat államunk költségvetése a televízióra? Hát még 1960-ban, amikor az egész ország be lesz hálózva televíziós adókkal és lassan minden családra jut egy televizor? És jó lesz már megbeszélni a házi pénzügyminiszterrel, mikor fogjuk Pozsony, Budapest és Bécs televíziós programját otthon, saját televizorunkon venni mi is, nehogy lemaradjunk. MÁRIÁSSY ANDOR • Strednansky rendező a „Lancelot és Alexandria" című bábjáték bemondójával beszéli meg a forgatókönyvet Rékák rendező és Oravsky mérnök, a leadóállomás vezetője a rendezői asztalnál Torey Béla operatőr és asszisztense külső felvételeknél telefonon kapja a közvetítő kocsiban ülő rendező utasításait A Slovan-stadion tribünjének tetejéről közvetítik a sporteseményeket