A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-23 / 25. szám
• • • • PIROS ILDIKÓ, a nagyon tehetséges fiatal magyar színművésznő, a „Hahó öcsi“ című film egyik szereplője. Fiatal arcok a filmvásznon LEV PRIGUMOV, a szovjet filmművészet egyik fiatal tehetsége, aki az „ördögcsapat“ című filmben aratott nagy sikert. EWA KRYZEWSKA lengyel filmszínésznő játssza a Horst Seeman rendezésében készült „Szeretet és élet“ című NDK-filmben a női főszerepet. ANTONIO PILLANATOK ALATT tüzet rakott. A száraz rőzse pattogva égett. Janával nem viccelődött, mert valóban két tucat tojást tört fel, megborsozta, majd alaposan megsózta, felhabarta és a tűzhelyen sistergő forró olajba öntötte. Közben Jana megterített és egy üveg vörösbort is tett az asztalra. A rántotta azonban egyiküknek sem ízlett. — Egy kicsit odaégett, de azért ehető — vigasztalta magát Antonio, majd folytatta: — Úgy látszik, a katonaságnál elfelejtettem főzni... — A rántottát elfelejtetted a forró olajban keverni, azért égett oda az alja. Nyisd ki az ablakot, mert megfulladok. Ha már rossz a rántotta — mondotta Jana nevetve —, legalább jó levegőt szívjak. És legközelebb a főzést hagyd majd rám, mégiscsak asszonynak való munka ez. — De rántottát soha az életben nem eszek! És el sem tudom képzelni, hogy nagyapám hogyan tudott nászéjszakája után annyi tojást megenni... Még az a jó, hogy hagymát nem tettem bele. — Legalább azt nem égetted le! — Kérlek, ne gúnyolódj! Inkább gyere, menjünk egy kicsit sétálni. KISÉTÁLTAK A VÁROS PEREMÉRE. Szótlanul ballagtak egymás mellett. A mély csendet repülőgépek bugása törte meg. A motorok félelmetes bugása egyre közeledett. A híd lábánál hatalmas lángnyelv csapott a magasba, majd az azt követő légnyomás majdnem a földre teperte mindkettőjüket. A levegőt hatalmas robbanás rázta meg. Antonio egy pillanatig kővé meredten állt, majd amikor megpillantotta az újból támadó repülőgépet, megnyugtatta félelemtől reszkető feleségét: — Légy nyugodt. Itt semmi baj nem érhet minket. — Ha veled vagyok, nem félek. Mindig veled akarok maradni... Akár az őserdőben, mert tudom, minden veszélytől megvédsz — suttogta Jana, s közben Antoniohoz simult. — Rettegek attól a pillanattól, amikor vissza kell mennem a frontra. Nem tudom, hogyan élek majd nélküled. -- Már csak két napunk van. Valami okosat kellene kitalálnunk. Csöppnyi kedvem sincsen visszamenni a frontra — kezdte Antonio, majd hosszas töprengés után magyarázni kezdett: — Megjátszom az őrültet! Ne félj, a kaszárnyában és a fronton is láttam elég megtébolyodott katonát. Úgy megjátszom a dolgot, hogy végül még magam is elhiszem, hogy bolond vagyok. Neked csak azt kell majd mondanod, hogy már napok óta furcsán viselkedek, értelmetlen dolgokat beszélek és azt, hogy meg akartalak fojtani. Jana gondolkodott, majd beleegyezett Antonio tervébe. — Most, a bombázás után adódik erre a legjobb alkalom — magyarázta tovább Antonio. — Azt kell mondanod, hogy amikor az első bombák lecsapódtak, ész nélkül rohanni kezdtem, egy fadoronggal a repülőgépeket fenyegettem, majd rád támadtam... Alig tudtál előlem elmenekülni ... • • • NÉHÁNY PERC MÚLVA csapzottan, sárosan, tépett ruhával, hisztérikus sikollyal rohant be a városba Jana. — Segítség, segítség! — sikongatta. Az ész nélkül rohanó Janát feltartóztatták. — Mi történt? Ki akarta megölni? — kérdezgették a segítségére sietők. — Azt hiszem, a férjem megőrült — dadogta zokogva. — A vízparton sétáltunk, amikor közelünkben az első bombák lecsapódtak. Doronggal fenyegette a repülőgépeket, majd rám támadt, agyon akart verni... Sikerült előle elmenekülnöm, de aztán mégis utolért. Fojtogatni kezdett. Szemét rám meresztette, az arca egészen elváltozott, olyan, mint egy ámokfutó. Alig tudtam előle elmenekülni — hebegte reszketve, majd hisztérikus sírásba tört ki. — És hol van most a férje? — A nádasban bújt el! Talán már el is nyelte a mocsár ... Segítsenek rajta! — makogta zokogva, majd kimerülten a földre roggyant. Az egyik járókelő a mentőket hívatta. Néhány perc alatt a mentők és a katonai egészségügyi szolgálatosok körülvették a sással benőtt mocsaras partot, és lefogták a dühöngő Antoniót. — Mit akartok tőlem! — ordította. — Fogjátok el azokat, akik bombákat szórnak ránk! Jerlek, inkább segítsetek nekem! Elfogjuk őket! Antonio hiába ellenkezett, hiába ordított, pillanatok alatt ráhúzták a kényszerzubbonyt és beszállították a katonai kórházba. (Folytatjuk) Folytatásos képes filmregény