A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-11-12 / 45. szám

A HIDAK SZERELMESE Nem hiszen, hogy sokan volnának azok, akik Budapestet járva tudatosítanák, hogy több híres építmény tervezője az a Feketeházy János volt, aki Vágsellyén (Sala) született a múlt században. Nevét nemcsak az ország, melynek annyi dicsőséget szer­zett felejtette el, hanem az a szőkébb közösség is, amelyből elindult. Illő tehát most, halálának 50. év­fordulója alkalmából tisztelegni emléke előtt; ez a legkevesebb, amit tehetünk. Feketeházy János 1842. május 16-án született. Apja, Feketeházy Domonkos, vágsellyei tanító (nagy­tudású, művelt ember volt) nyolc gyermek nevelésé­ről gondoskodott — példamutatóan. A kis János Nagyszombatban kezdte meg gimnáziumi tanulmá­nyait, végül Nyitrán érettségizett. 1861-től a bécsi, majd két év múlva a zürichi műegyetemen folytatta tanulmányait. Zürichben szerzett mérnöki oklevelet. 1866-ban Bécsben, az osztrák-magyar államvasutak igazgatóságánál kapott állást, s részt vett a Bosz­­porusz-csatorna, a bécs-stadlaui Duna-híd tervének megalkotásában. „Az itt eltöltött néhány esztendő alatt kiváló mérnökökkel, szerkesztőkkel ismerkedett meg, működött együtt és az itt szerzett tapasztalatok döntő módon befolyásolták további tervezői munká­jában" — írja róla életének krónikása. 1867-ben, a kiegyezés után a budapesti építészeti igazgatóság­nál vállalt mérnök-gyakornoki állást. Feketeházy János — mint sokan akkoriban — végleg letelepe­­dett a szülőföldjén, a haza szolgálatába állt. 1873- ban a magyar királyi államvasutak — ma MÁV — igazgatóságához lépett át, s onnan vonult nyugdíj­ba — egészségi okokból — 1892-ben, mint főmér­nök. Feketeházy János elsősorban a vasszerkezetek ter­vezése területén szerzett kimagasló érdemeket és — nem túlzás, ha azt mondjuk — világhírt. Fel­találta a mozdonyfordító korongot. Ő volt az első, aki szétszerelhető és összerakható vashidat tervezett — ez a konstrukció különösen a hadászatban vált fontossá. Tervei alapján készült — hogy csak a ne­vezetesebb építményeket említsük —: a budapesti Ferencz József-híd, amelyet ma Szabadság-hídnak neveznek, a Keleti pályaudvar, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem (a volt Fővámház) és az Operaház tetőszerkezete, a komáromi Duna-híd, a győri Rába-híd, a nagyváradi Sebeskőrös-híd, a szegedi Tisza-híd, a fiumei (ma Rijeka) forgó­híd, amely az első ilyen híd volt az akkori Magyarorszá­gon — és még sorolhatnánk. Feketeházy terveit nagy elismeréssel fogadták a különböző bíráló bizottságok. A szegedi Tisza-hídról például, amely „felsőpályás rácsos kétcsuklós ívekből állt egyetlen nagy medernyílással és hozzácsatolható három kisebb ártéri nyílással" a bíráló bizottság így vélekedett: a terv „olyan rendkívüli szép és meg­nyerő", hogy „bármely világvárosnak díszére válhat­na" a terv alapján készített híd. A Szabadság-híd terve is osztatlan lelkesedést váltott ki a szakembe­rek körében. Mivel a tervek kivitelezéséhez, sőt már a pályáza­ton való részvételhez is szükséges volt egy cég támo­gatása, gyakran megtörtént, hogy Feketeházy tervei­nek megvalósítását magyar vállalatok visszautasítot­ták, ezért a tervező külföldi cégeknél próbált szeren­csét, elsősorban a párizsi Eiffel-cégnél. Feketeházy tehetségét igazolja az is, hogy egy alkalommal hatvan pályamunka közül az övére esett a választás. Nyugalomba vonulása után még hosszú időn át dolgozott. 1922-ben hazatért szülőfalujába, Vágsely­­lyére, ahol még éltek a hozzátartozói. Bár nyolcvan éves elmúlt, nem tudott tétlenül üldögélni, hanem a ház körüli munkálatokban segített. Egy alkalommal lábát törte, a törés nem gyógyult, így a végtagot amputálni kellett, ráadásul a legyengült szervezetet az orbánc is megtámadta, s az idős ember rövid szenvedés után 1927. október 31-én éjjel, 85 éves korában meghalt. Vágsellyén már csak a temetőben látható sír­kápolna őrzi emlékét. Házát a negyvenes években lebontották. Sajnálatos módon a ház padlásán talált maketteket avatatlan kezek tönkretették. Állnak viszont azok az építmények, amelyeket ő tervezett. Igaz, a legtöbb újjáépült formában, hiszen a második világháború semmit nem kímélt, s különösen Feketeházy János kedvencei, a hidak szenvedtek tőle nagyon sokat. Úgy gondolom, egy ilyen kiváló férfiú legalább egy emléktáblát megérdemelne szülőhelyén az utó­kortól. TÓTH LAJOS RÉGI KOROK ORVOSTUDOMÁNYA R­ÓMA IDEGEN TOLLAKKAL Róma a hódításai révén vált az ókori Európa legjelentősebb városává, a leg­kiterjedtebb birodalom székhelyévé. A rómaiak azonban nemcsak területeket és termékeket raboltak, hanem — ha úgy tetszik — műveltséget, kultúrát, ci­vilizációt és tudást is. Miután leigázták az etruszkokat, a karthágóiakat, az egyiptomiakat, nemcsak a kincseiket vették el tőlük, de azt a nem csekély tudást is, amelyre az évszázadok folya­mán szert tettek. A legtöbbet azonban a leigázott görögöktől tanultak. Az ókori Róma szinte minden kultúráját a görögöknek köszönheti, s némi túlzás­sal azt is mondhatnánk: a görögök is­meretei nélkül korántsem lett volna olyan tartós a hatalma. Érvényes ez az orvostudományra is. A római történelem hajnalán és még azután is jóideig az orvosoknak nem igen volt nagy becsülete az örök vá­rosban. Az orvosi teendőket többnyire a ház ura látta el, s a gyógyítás abból állt, hogy savanyú káposztát etetett a beteggel, aki vagy meggyógyult vagy nem, de ha jobban is lett, akkor sem a káposztától. Még akkor is a vajáko­­sok és a javasasszonyok végezték a leg­fontosabb teendőket, amikor Görögor­szágban már — a viszonyokhoz képest — korszerű orvostudomány bontakozott ki Hippokratész tanítása nyomán. A ró­mai orvoslásban nagy fordulatot jelen­tett az a tény, hogy a birodalom ré­szévé vált az addigra már teljesen erőt­lenné lett Görögország. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzunk: politikailag és katonailag legyengült Görögország, hiszen szellemi téren még igen sokáig a görögök diktálták az ütemet s mutat­ták az irányt. Ekkortájt jelentek meg az első művelt görög rabszolgák Rómában, s jónéhányan közülük értettek a gyó­gyításhoz is. Nekik köszönhető, hogy a római orvostudomány (amely persze so­hasem vált tőzsgyökeres római orvos­­tudománnyá), több lett, mint aminek in­dult, mint ami lehetett volna, ha nincs ez a termékenyítő befolyás. Érdekes vé­letlen, hogy az első görög orvosok egyi­két — akiről már írásos feljegyzés ma­radt ránk — Arkhagatosznak, „jó kez­detnek" hívták, s ezt a nevet akár szim­bolikusan is értelmezhetjük. Igaz, Ark­­hagatoszt később — kissé merész mű­téteiért­­ száműzték, s más görög or­vosokat is üldöztek, de ez nem akadá­lyozhatta meg — legfeljebb csak fé­kezhette — a görög orvostudomány ró­mai hódítását. A hajdan megvetett mes­terségből fokozatosan búsásan jövedel­mező foglalkozás lett, s az orvosok hely­zetén csak javítottak a különböző ren­deletek, amelyek — egyebek között — adómentességet, jó megélhetést és nem utolsósorban tekintélyt biztosítot­tak az orvosoknak. A római orvostudo­mány fellendítéséért igen sokat tett Aszklepiadész, aki i. e. 91-ben került Rómába, s a rómaiak számára addig szokatlan dologba fogott: tanítani kezd­te az orvostudomány iránt érdeklődő fiatalokat. Szellemes világfi volt, s meg­nyerte mind a diákok, mind a betegek bizalmát. Népszerűségét csak fokozta a módszere, amely meglehetősen egyéni volt, fontos szerepet kapott benne a gyors, határozott és kellemes gyógyítás, tehát a masszázs, fürdőkúra, gyógytor­na és a speciális diéta, amelynek töb­bek között a borfogyasztás is része volt. Az orvosi foglalkozás mind népsze­rűbbé vált, egyre többen vállalkoztak a gyógyításra, s egészségtelenül megnőtt a különböző specialisták száma. Egyik a szemet gyógyította, a másik a has­fájdalmakat, de az az igazság, hogy a legtöbbjük csak elhíresztelte magá­ról, hogy orvos. Jellemző az az eset, amely Galénosszal, a legnagyobb — görög származású, Pergamon-i születé­sű — római orvossal történt: amikor ta­nítványainak az emberi test felépítésé­ről beszélt (képzeljék el, milyen kor­szakalkotó tett volt ez akkor, amikor az állatokon tanulták az anatómiát), a nö­vendékek arra figyelmeztették, hogy ne ilyen haszontalanságokkal rabolja a drága idejüket. Galénosz keserűen je­gyezte meg: „A tolvajok és az orvosok között csupán az a különbség, hogy az előbbiek a hegyekben, az utóbbiak pe­dig Rómában követik el gaztetteiket.” Galénosz egyébként mint a gladiátorok orvosa kezdte pályafutását szülővárosá­ban, ez az orvosi státusz igen elterjedt volt Rómában. De a legtöbb orvost a hadsereg foglalkoztatta, s lényegében csupán a hadsereg keretében figyelhető meg egyfajta egészségügyi szervezett­ség, amely nélkül pedig nem igen be­szélhetünk fejlett orvostudományról. Ró­ma hanyatlása egyúttal a római kultúra és a tudomány pusztulását is jelentet­te. Az idő rombolását csak az emlékek élték túl. Vége 22 GYORS KÉPANALIZÁTOR Hány vörösvérsejt van a mikroszkóp látómezejé­ben? A szemfárasztó, hosszadalmas számlálás helyett a legújabb angol képanalizátor, a Quantimet 720 azonnal megadja a választ. A készülék az ernyőjére vitt optikai vagy elktronmikroszkópos képen, bármely fényképen és negatívan önműködően talál meg tet­szőleges formájú és méretű alakzatokat vagy egyéb szempontból érdekes területeket. Tizedmásodpercnyi idő alatt mindent azonosít a képen, egyetlen perc pedig száz kép elemzésére is elegendő. A művelet még gyorsabb, ha a gép előre megadott alakzatokat keres a képen, vagy ha a megvizsgálni kívánt terü­letet fényceruzával körülrajzolják a képernyőn. — ez —

Next