A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-09-30 / 40. szám

GONDOLNAK AZ IDŐS EMBEREKRE A polgári ügyeket intéző testület Jánokon (Janik), műsoros délutánt rendezett a község idős polgárai szá­mára, s ezen megemlékeztek a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 34. évforduló­járól. A kultúrház nagytermében 128 nyugdíjas volt jelen. Az ünnepi gyű­lést Zeleny Dánielné nyitotta meg, aki 28 éve dolgozója a helyi nem­zeti bizottságnak. Lőrincz László hnb-elnök mon­dotta az ünnepi beszédet, köszöntve a közönséget a jánoki pártszer­vezet, a hnb és a Nemzeti Front helyi szervezetének nevében. Mél­tatta a Szlovák Nemzeti Fel­kelés jelentőségét, felvázolta a 34 év előtti eseményeket s azt az utat, amelyet az ország és népe a felszabadulás óta megtett. Nagy ha­tással volt a jelenlevőkre, amikor a dolgozóknak s különösen a falusi szegénységnek a felszabadulás előt­ti sanyarú sorsáról, a kapitalista ki­zsákmányolók ellen folytatott, sok áldozattal járó harcáról, majd a má­ról, szocialista­­jelenünkről beszélt. Sokan voltak a jelenlevők közül, akik maguk is kivették a részüket az osztályharcból, a proletariátus­nak ezekből a hősi küzdelmeiből, a­­melyek végül is elvezettek a szocia­lizmushoz, a békés alkotó munka nyomán az anyagi jóléthez, a nép kultúrájának mai fejlettségéhez. So­kak szemében ott lehetett látni a mosoly mellett a meghatódottság könnyeit. Ezután a nyugdíjasok beírták ne­vüket a községi krónikába, s min­degyiküknek szerény ajándékkal kedveskedett a helyi nemzeti bizott­ság. Tabák Marika és Sztachó Olgi szavalattal köszöntötték a nagyma­mákat és nagypapákat kedves ün­nepükön. Az általános iskola tanu­lói külön is megajándékozták a 70 éven felülieket saját készítésű em­léktárgyakkal, Viszl­ai Zsuzsika pe­dig Ozsvald Árpád: Édesanyám cí­mű versével kedveskedett nekik. Tóth Ibolya, a SZISZ-szervezet el­nöke meleg szavakkal mondott kö­szönetet az öregek szorgalmas és be­csületes munkájáért, amellyel hozzá­járultak ahhoz, hogy a mai fiatalok már ebbe a jó világba születhesse­nek bele. Viszlai Lászlóné üdvözölte az is­kola nevében mindazokat a szülő­ket, akiknek gyermekeit és sokuk­nak unokáit is huszonnyolc éves pá­lyafutása alatt tanította. Ezután a CSEMADOK-szervezet Benkő Edé­­né vezette éneklő csoportja szóra­koztatta az eseményhez illő, szép, hangulatos népdalokkal a közönsé­get. Olyan nagy sikert arattak, hogy le sem akarták őket engedni a szín­padról, minduntalan visszatapsolták őket. A nyugdíjasok nevében Kerekes András mondott köszönetet, s ez­után kötetlenül szórakozott, nótázott a közönség. A 78 éves Rémiás Já­­nosné végigjárta a termet, az aszta­lokat, úgy nótázott: „Szép a piros­barna kislány tizenkilenc évig ...” — énekelte egyebek között. De meg is jegyezte a végén: „Bárcsak még egyszer húszéves lehetnék!” SZÍNEK ÉS FORMÁK Szánkó Márta képzőművész Érsekújvár (Nové Zámky) egyik csendes kis utcá­jában lakik, ahol képeit és más dísz­tárgyait alkotja. Parasztcsaládból szár­mazik. Koltán született 1919-ben. Már gyermekkorában nagyon ügyesen raj­zolt. Tanítói tanácsára tovább képezte magát Budapesten a Művészeti Aka­démián, ahol első ízben állította ki képeit. A fiatal képzőművészt a honvágy visszahozta szülőfalujába, majd később Újvárba, ahol ma is él és dolgozik. Képei látványosak, színmegoldásban elragadok, érezni rajtuk a finomságot, a nőiességet. Hazánkban számos kiállításon szerepeltek. A Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége 1950-ben a sok kiállított kép közül Szánkó Márta „Munkások" című képét küldte a Moszkvában megrendezett nemzetközi kiállításra. Akvarelljein a természet színességét valósággal megnemesíti. Ezt szeretné elérni olajban is, ebben látja alkotói fejlődését. Képeivel már több ízben találkozhattak az újváriak, legutóbb augusztusban, a kultúrház kistermében megrendezett tárlatán. Itt összesen 8 akvarellje, 17 olajfestménye, dísz­tárgyai közül egy nagy virágváza, tányérok és korsók szerepeltek. Brezsák Judit 20 1978. X. 2-től­­ 8-ig HÉTFŐ. 15.30 Óvodások műsora. 15.55 Hírek. 16.00 A szamovár mellett. 16.45 Kicsinyek műsora. 17.15 Kémia gimna­zistáknak. 17.55 Riportfilm. 18.10 A szocialista társadalom fejlődésének időszerű kérdései. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-Híradó. 19.30 Osztálytárs. Tévéjáték. 21.15 Táncdalok. 22.00 Ta­lálkozás szovjet művészekkel. II. műsor. 18.00 Hírek. 18.15 Hangver­seny. 18.40 München 1938. 19.05 Német nyelvtanfolyam. 20.00 Szemtől szembe. 21.35 Hírek. KEDD. 8.45 Hírek. 9.00 Iskola-tv. 11.10 Lengyel táncdalok. 11.40 Termé­szetfilm. 15.40 Hírek. 15.45 Iskola-tv. 17.15 Úttörőhíradó. 18.00 Humoros tör­ténet. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-Híradó. 19.30 Magyar táncdalok. 20.05 Két diop­tria. Bolgár film. 21.30 Tv-Híradó. II. műsor. 17.45 Hírek. 18.30 Ifjú szem­mel. 19.50 Szórakoztató műsor. 21.05 Szénhalmok. Tévéjáték. 3. rész. 22.05 Hírek. SZERDA. 8.45 Hírek. 9.00 Iskola-tv. 9.30 Ezüst patkó. Tévéjáték. 9.55 Iskola-tv. 16.45 Ifjú szemmel. 17.50 Tfj könyvek. 17.55 Autósok, motorosok. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-Híradó. 19.30 Svédország — Csehszlovákia labdarúgó EB selejtező. 21.10 Dokumentumfilm. 21.30 Tv-Híradó. II. műsor. 17.45 Hírek. 18.00 Dokumen­tumfilm. 18.30 A nő. 4. rész. 19.00 Aki­nek semmi sem sikerül. Francia film. 21.35 Tudományos magazin. 22.00 Hírek. CSÜTÖRTÖK: 8.45 Hírek. 9.00 Iskola­­tv. 9.35 Játékfilm (ism.) 15.10 Hírek. 15.15 Iskola-tv. 16.00 Szovjet városok. Dokumentumfilm. 17.20 Fecske. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-Híradó. 19.30 Haza­térés. Tévéjáték 2. rész. 20.50 Találko­zás a repülőklubban. 21.30 Tv-Híradó. II. műsor. 17.55 Hírek. 18.10 Tudomány, technika. 19.00 Publicisztika. 19.25 Új könyvek. 19.30 Zenés műsor. FENTEK. 8.45 Hírek. 9.00 Óvodások műsora. 10.30 Hazatérés (ism.) 16.15 Hírek. 16.30 Kisfilmek. 17.20 Gyertek velünk, fiatalok. 18.15 Természetfilm. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-Híradó. 19.30 Zenés szórakoztató műsor. 20.10 Be­csületes kék szemek. Svéd filmsorozat I. rész. 21.30 Tv-Híradó. 22.15 Egy ma­rék csalán. Tévéjáték. II. műsor. 15.50 Gyermekdalok. 16.50 Kapitány bácsi. Tévéfilm-sorozat 4. rész. 17.20 Balettzene. 17.45 Hírek. 19.00 Német nyelvtanfolyam. 20.05 Jeny Treibel. Játékfilm. 21.40 Szórakoztató zenés műsor. SZOMBAT. 9.00 Hírek. 9.15 A világ hét tája. Lengyel filmsorozat. 6. rész. 9.45 Gyermekdalok. 10.25 A holnapi órarend. Szovjet tévéfilm. 11.55 Peda­gógusok műsora. 14.55 Katonák műso­ra. 15.45 Találkozás Havlickov Brod­­ban. A MATES számainak húzása. 16.25 Dukla Jihlava — VŽKG Ostrava jégkorong-mérkőzés. 19.00 Tv-Híradó. 19.50 Az ezüst fűrész. Tévéfilm-sorozat 6. rész. 20.35 Karel Gott énekel. 21.45 Sporthírek. 21.55 A gyanúsított. Angol film. 22.55 Táncdalok. II. műsor. 16.10 Térzene. 16.40 Hírek. 17.05 Autótolvajok. Tévéfilm-sorozat. 18.05 Találkozás szovjet művészekkel. 20.00 Bratislavai Zenei Hetek. Hang­verseny. 21.55 Út Szófiához. Bolgár tévéfilm-sorozat. 22.55 Történetek az életből. VASÁRNAP. 8.00 Hírek. 8.15 Kicsinyek műsora. 9.30 Afrika. Dokumentumfilm. 12.10, A Sportka számainak húzása. 12.20 Hangverseny. 13.00 Pardubice nagydíja. 17.25 Filmmúzeum. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-Híradó. 19.30 Költészet. 19.35 Kátya Kabanova. Operaközvetí­tés. 21.45 Sporthírek. 21.00 Csehszlová­kia. Publicisztika. 21.55 A költő, a szol­gáló és a király. Tévéjáték. 22.00 Bol­gár kerámia. Dokumentumfilm. II. műsor. 15.45 Sastoll. Szlovák film. 17.10 Kisfilmek. 18.00 Hírek. 19.00 Pe­dagógusok műsora. 19.30 Bűntény sze­relemből. Olasz film. 21.10 Sporthírek. SZERDA. 8.20 Tv-Híradó. 8.25 Iskola­­tv. 9.30 Érdekes állatkertek. 9.55 Donna Juanita hét kalandja (ism.) 10.55 Del­ta. 11.35 Lehet egy kérdéssel több. 14.00 Iskola-tv. 16.30 Hírek. 16.35 Mű­szaki könyvhét. 17.10 Budapesti Honvéd — Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 19.05 Esti mese. 19.20 Tv-torna. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Columbo. Amerikai film. 21.30 Nyitott könyv: Raffai Sa­rolta: Jöhetsz holnap is. 22.35 Tv- Híradó. CSÜTÖRTÖK: 8.00 Tv-torna. 8.05 Iskola-tv. 15.00 Iskola-tv. 16.35 Hírek. 16.40 Óvodások műsora. 17.15 Telesport. 17.40 Századunk. 18.20 Szépen, jól ma­gyarul. 18.30 Új kazán a régi gyárban. Helyszíni közvetítés. 19.10 Esti mese. 19.20 Tv-torna. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Ratkó István: Illetéktelenek. Tévéfilm. 21.05 Csak ülök és mesélek. 22.10 Uno­káink is látni fogják. PÉNTEK. 8.05 Tv-torna. 8.10 és 13.10 Iskola-tv. 15.45 Hírek. 15.50 Pedagógu­sok fóruma. 16.25 Elektromos — Buda­pesti Honvéd. Bajnoki férfi kézilabda­mérkőzés. 18.00 Magyarország — 1949. Dokumentumfilm. 18.35 Játék a betűk­kel. 19.10 Esti mese. 19.20 Tv-torna. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Delta. 20.25 Rö­pülj páva. Népművészeti vetélkedő. 21.55 Fiatalok órája. 22.55 Tv-Híradó. SZOMBAT: 8.00 Tv-torna. 8.05 Iskola­­tv. 10.00 Mutasd a lábadat. Rovarok közelről. 10.25 Columbo (ism.) 11.35 Játék a betűkkel. 15.20 Fiatalok a lép­csőházban. Jugoszláv film. 15.50 Hírek. 15.55 Tutanhamon Egyiptoma. Angol film. 16.25 A csillagszemű. Tévéjáték gyerekeknek. 17.25 Az ébredő alvó város. 18.25 Az NDK nemzeti ünnepén. 18.45 Egymillió fontos hangjegy. 19.10 Esti mese. 19.20 Tv-torna. 19.30 Tv- Híradó. 20.00 Szép magyar tánc. 20.25 Az asztal elrablása. Angol film. 21.45 Gloria Gaynor műsora. Francia zenés film. 22.10 Tv-Híradó. 22.20 Pokol a Csendes óceánon. Amerikai film. VASÁRNAP. 8.05 Tv-torna. 8.20 Min­denki iskolája. 9.15 Csak gyerekeknek. 9.45 Érdekes állatkertek. 10.10 Játsszunk együtt. 10.20 A császár új ruhája. Francia mesefilm. 11.25 Hírek. 11.30 Bors. Tévéfilm. 13.45 Nótaszó. 14.05 Golgota. Szovjet film. 1. rész (ism.) 15.20 Műsorainkat ajánljuk. 15.50 A csillagszemű. Tévéjáték gyerekek­nek. 2. rész. 17.55 Most mutasd meg. 18.40 Esti mese. 18.50 Tv-torna. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Budapesti Művészeti Hetek. Örsi Ferenc: Teréz. Tévéjáték. 21.45 Sport. 21.50 Sellye Já­nos portré. 23.00 Hírek. BUDAPEST KEDD. 8.00 és 16.45 Iskola-tv. 16.30 Hírek. 16.35 A nyelv világa. 17.10 Légi gyalogság. 17.30 Mindenki iskolája. 18.35 Szüret. Riportfilm. 19.10 Esti me­se. 19.20 Tv-torna. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Donna Juanita hét kalandja. NDK film. 2. rész. 21.00 Filmszem. 21.50 Indiai találkozások 1. rész. 22.20 Tv- Híradó. HÉTFŐ: 7.00 Hírek. 7.15 Reggeli zene. 7.55 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Sport és muzsika. 12.40 Népi muzsika. 12.55 Sajtószemle. 15.00 Napi krónika. KEDD: 7.00 Hírek. 10.00 Iskolások mű­sora. 12.00 Hírek. 12.10 Rádióegyetem. 12.55 Sajtószemle. 14.00 Barangolás Zeneországban. 14.30 Iskolások műsora. 15.00 Napi krónika. SZERDA: 7.00 Hírek. 7.30 Tanuljunk szlovákul. 7.55 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Látóhatár. 12.30 Nagy mesterek művei­ből. 12.55 Sajtószemle. 15.00 Napi kró­nika. CSÜTÖRTÖK: 7.00 Hírek. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Tudományos híradó. 12.00 Hírek. 12.10 Tudományos híradó (ism.) 12.20 Szórakoztató zene. 12.55 Sajtószemle. 14.00 Tánczene. 14.30 Pio­nír híradó. 15.00 Napi krónika. PÉNTEK: 7.00 Hírek. 7.10 Mezőgazda­­sági adás. 7.55 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Mezőgazdasági adás. 12.40 Rövid zenés műsor. 12.55 Sajtószemle. 15.00 Napi krónika. SZOMBAT. 8.00 Szombat reggel. 9.00 Jubilánsok műsora. 10.15 Szimfonikus hangverseny. 11.00 Női magazin. 11.20 Tánczene. 12.00 Hírek. 12.10 Népdalok. 12.55 Anyanyelvünk. 13.00 Fiatalok a mikrofon előtt. 14.00 Tíz perc irodalom. 14.10 Szórakoztató zene. 15.00 Napi krónika. VASÁRNAP. 7.00 Hírek. 7.10 Ismert vonószenekarok műsorából. 7.55 Hírek. 8.00 Barangolás Zeneországban. 8.30 Mese. 8.45 Kedvelt dallamok. 9.00 Rádióegyetem. 9.15 Operettrészletek. 10.00 Egy hazában. 10.20 Operakedve­lőknek. 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései. 11.10 Vasárnapi randevú. 12.00 Hírek. 12.30 Rádiójáték. 14.00 Aki tudja, írja meg.

Next