A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-03 / 5. szám
területen az illető nemzetiség a többihez képest többségben éljen. A köztársaság jogot kapott arra, hogy népgazdasági terveit és költségvetését önnön hatáskörében állapítsa meg, a kultúra és az oktatás ügye viszont csak a köztársasági szervek kötelessége és joga. Az itt felsoroltak az alkotmányban meghatározott jogok, elvi fontosságúak igaz, de értékmérőjük a megvalósítás, mint ahogy a mordvin közmondás mondja: Az ember ne nyelvében, hanem tettekben legyen gazdag. A nemzetiségi politika megvalósítása mindenkor függvénye volt a Szovjetunió politikai és társadalmi fejlődésének, a húszas években hatalmas kulturális és gazdasági felvirágzásnak lehetünk tanúi, a harmincas évek viszszaesést hoztak, gyanakvás és vádaskodás fékezte a nemzetiségek szépen formálódó életét. Fordulópontot jelentett az 1953-as év, amikora helyi irányítás nagyobb függetlenségének az eredményeképp gyorsabb szellemi és anyagi gyarapodás indult meg, mely kisebb-nagyobb ingadozásokkal azóta is tart. MARIK (CSEREMISZEK) A legismertebb rokonnépek közé tartoznak, népdalaikat már Kodály is vizsgálta. A mari nép három nagy néprajzi csoportra oszlik: a hegyi, a mezei és a keleti marik csoportjára. A marik lélekszáma ma 599 ezer, s több mint felük a Mari ASZSZK-ban él, melynek fővárosa Joskar Óla. A fejlődés, amit ez a kis nép 1917 óta megtett, óriási. Mari nyelven írott termék például a forradalom előtt lényegében csak egy jelent meg, a Maria Kalendar. A forradalmat követően, a húszas években már hét újság, több napilap jelent meg, tanítóképző alakult, megjelentek az első ábécéskönyvek, megindult az alapfokú anyanyelvű oktatás. Az írásbeliség mind tömegesebbé válik, meggyorsul a kulturális felemelkedés, a nép egészségügyi állapota nagyot javul. Majd következnek a harmincas évek, amikor a mari értelmiségieket koholt vádak alapján perbe fogják, néhányat kivégeznek (burzsoá nacionalizmus vádjával). Az újságok nagyrészt megszűnnek. Az ötvenes évek végén viszont már a Mari-földön járó Erdődi József arról számol be, hogy rendszeresen működő mari színház van a fővárosban, mari nyelvű pedagógiai és zenei főiskola, mari nyelvi és irodalmi kutatóintézet stb. Egy hatvanhétből származó tudósításban pedig az olvasható, hogy a fővárosban működik a mari rádió és televízió stúdiója, az Onzsiko című irodalmi folyóirat szerkesztősége, a hatalmas köztársasági könyvtár. Van mari állami egyetem, bemutatták az első mari operát. A mari könyvkiadó évente 100 kötetet jelentet meg. MORDVINOK A mordvinok számára rendkívül nehéz volt nemzeti területük körülhatárolása, a történelem viharai ugyanis annyira szétszórták őket, hogy ma a Szovjetunióban szinte mindenütt élnek. A magyarok és a finnek után ők a legnagyobb lélekszámú finnugor nép: ma egymillió 263 ezren vannak, de anyanyelvüket már csak 980 ezren beszélik. A forradalmat követően csak nemzeti adminisztratív területeket tudtak létrehozni, 1928-ban már nemzeti körzetet, 1930-ban autonóm területet, majd 1934- ben Autonóm Köztársaságot Szaranszk fővárossal, itt azonban csak mintegy 340 ezer mordvin él. Pedig valamikor a mordvinok két nagy törzse, a moksa és az érza hatalmas nép volt, a tatár és az orosz terjeszkedésnek is hosszú ideig ellenállt. Juliánus barát is megemlékezik róluk, kegyetlen embereknek írja le őket: „ ... semmibe sem veszik azt, aki sok embert meg nem ölt; az emberi koponyákból ivóedényeket készítenek; aki még nem ölt embert, annak nem szabad megnősülnie.” A Pugacsov féle felkelés tulajdonképpen a mordvinok felkelése volt, legnagyobb számban ők vettek részt benne. II. Katalin bosszúból kényszertelepítést hajtott végre a felkelés leverését követően. A mordvinok főleg mezőgazdasággal foglalkoztak és foglalkoznak ma is, bár kitűnő mesteremberekként is számontartják őket. Különösen jó fafaragók, úgy is hívták őket, hogy „Oroszország ácsai". Irodalmuk, egyéb művészeteik, bár a többi nyelvrokon néphez viszonyítva kissé későn indult fejlődésnek, igazán szép eredményeket ért el: a világhírű Erzja szovjet szobrász is mordvin nemzetiségű. KOMIK (ZŰRJÉNEK) A IX. századtól önálló népként élő komik társadalmi fejlődése rövid idő alatt annyira előrehaladt, hogy az államiság kialakulásának küszöbére ért. Ekkor kerültek orosz törzsekkel kapcsolatba, ez erőszakos térítést eredményezett, míg végül a Moszkvai Fejedelemség hatáskörébe kerültek. Lélekszámuk ma 475 ezer. Két népcsoportjuk ismert: a komi-zürjének a Komi ASZSZK lakói, melynek fővárosa Szüktüvkar, és a komipermjákok, a Komi-Permják Nemzeti Körzet lakói, fővárosuk Kudimkar. Az uráli népek között szinte példa nélkül állt életrevalóságuk és alkalmazkodóképességük, s a hátrányos megkülönböztetés ellenére átlag életszínvonaluk meghaladta a vidékükön élő más nemzetekbeliét. Már a XIV. század végéről vannak írott nyelvemlékeik (a magyar után a legősibb írott nyelvemlékkel rendelkező rokonnép), melyet a permi Szent István püspök által alkotott önálló ábécéjükkel, az „abur”-ral írtak. A komik közül már a múlt századokban is nagyobb mértékben kerültek ki értelmiségiek, mint a többi „morogyecből”. Irodalmuk alapítói a múlt században élt Kuratov és Zsakov, aki Gorkij barátja volt. Az ilyen ismert személyiségek megindította nemzeti nyelvű és szellemű irodalom október után komoly virágzásnak indult. Azóta a komiknak már van kiterjedt anyanyelvű iskolahálózatuk, egyetemük, színházuk, rádiójuk és televíziójuk, újságjaik és folyóirataik. Érdekességként még megemlíthetjük, hogy a komik kitűnő sportolók, nagyon jó jégkorong-csapataik vannak és sizőik is világhírűek, hisz mindenki ismeri Raisza Szmetanyina, a sífutás kétszeres olimpiai bajnokának nevét. UDMURTOK (VOTJÁKOK) Az udmurtok a legkompaktabban élő keleti finnugor nép, a 700 ezres lélekszámú nemzet kétharmada az Udmurt ASZSZK-ban él, melynek fővárosa a Szovjetunió-szerte ismert iparváros, Izsevszk. A köztársaságban található a világ egyik legnagyobb teherautógyára, a KAMAZ. Az udmurtok sokkal kevésbé alkalmazkodók, mozgékonyak mint a komik, vallásukat is sokáig megőrizték, eredeti nemzetiségi szállásterületeiket sem nagyon hagyták el; anyanyelvét ma is - bár fejlett iparvidéken laknak - mintegy 83 %-uk beszéli. Az udmurt folklór éppen ezért rendkívül gazdag, s a folklór ihlette szépirodalmuk is az egyik legvirágzóbb a Szovjetunió finnugor nemzetiségei közül, különösen a tragikusan elpusztult Gerd Kuzebaj életműve figyelemre méltó. Kár, hogy az antológia néhány darabján kívül még nagyon keveset olvashatunk tőlük. Ugyanezt mondhatjuk a többi rokonnépről is. Aki életüket meg akarja ismerni, haszonnal forgathatja az URÁLI NÉPEK című kiadványt, és a MEDVEÉNEK című antológiát. Mindkettő a közelmúltban jelent meg. KOVÁCS LÁSZLÓ bízni és MEGBÍZNI... Vajon hol van az emberi hiszékenység, a vak, bizalom, vagy h ha úgy tetszik, a szemellenzős szűklátókörűség határa?... Akarva-akaratlanul is ez a kérdés jut eszébe a bírósági tárgyalótermekben járatos újságírónak, ha az ügyészek vádbeszédét, a vádlottak magyarázkodását, az ügyvédek enyhítő körülménynek szánt érveléseit s a szenátus pártatlan ítéletét hallgatja egy-egy józan ésszel valóban képtelennek tűnő büntetőperben. Például miképpen fordulhat elő olyasmi, hogy valaki hivatalosan, munkaköri beosztását illetően egyrészt pénztárellenőr, másrészt a saját ellenőrzése alá tartozó kassza menetjegypénztárosa is legyen! Ez a bűnügyi vígjátékba illő helyzet nem írói fantázia szüleménye, hanem valóság: a Csehszlovák Tehergépforgalmi Vállalat (CSAD) 801-es számú bratislavai üzemében a huszonhárom esztendős Katarína Jačovának jutott ez a kettős szerepe és az ezzel járó sikkasztási kísértés is. Három évvel ezelőtt, 1976 első negyedében tett K. Jačová első ízben sikkasztási kísérletet. Akkoriban még csak apránként, kicsiben károsította meg a szocialista társadalmi tulajdont, dehát — amint az már mondani szokás — nemcsak a vasárnapi ebéd, de lopás dolgában is evés közben jön meg az étvágy... Az akkor még alig húszéves fiatal lány rádöbbent, hogy egyhamar aligha jönnek rá pénzügyi machinációira, elvégre fő munkatöltetéből eredően „jobb kezével“ ő ellenőrzi a „bal kezével“ vezetett menetjegypénztárt! E tény tudatosítása egyre komolyabb összegek sikkasztására bátorította Jačovát. Többnyire hitelben elkelt jegyekként könyvelte el a valóságban készpénzért eladott menetjegyeket és az ily módon nyert összeget egyszerűen eltette. Az első esztendőben még csak „szerényen“, 23 253 korona értékben sikkasztott. Azért hangsúlyozom, hogy szerényen és bátortalanul, mert a következő esztendőben alaposan ráduplázott erre az önmagában is csinos összegre. 1977-ben már kereken 160 ezer koronával károsította meg az államot, és mert átmenetileg a helyjegypénztárban is helyettesített, ott csaknem kilencezer korona egyéni haszonra tett szert. Joggal kérdezheti valaki: mit csinált egy fiatal, hajadon, huszonéves lány ennyi pénzzel? Nos, az értékesítés módja sem volt egyhangú. Részben fölélte, másrészt takarékba helyezte, harmadrészt pedig további törvénysértésbe keveredett: idegen valutát vásárolt kéz alatt. A rendőrségi kivizsgálás során kiderült, hogy Katarína Jačová 300 nyugatnémet márkát, 17 000 forintot és 21 000 osztrák schillinget vásárolt, amit aztán egyéni haszonnal továbbadott és így tizenegyezer koronát meghaladó összeggel károsította meg az ország devizagazdálkodását. Tulajdonképpen beleszédül az ember feje, ha belegondol ezekbe az összegekbe, az ezreknek és tízezreknek ilyen derék körforgásába ... Nem úgy azonban a fiatal vádlottnak, aki szemrebbenés nélkül sikkasztott és éppen olyan lelki nyugalommal találta — pénztárellenőrként — mindig a legnagyobb rendben a menetjegyek árusításának könyvvitelét. Régi igazság a kriminalisztikában, hogy mind a testi épség ellen vétő, mind pedig az anyagi haszonra számító bűnözők általában egy banánhéjnyi apróságon csúsznak el... Így történt ez K. Jačová esetében is. A kettős munkakört végző lány szabadságra utazott. Helyettesítésével egy tapasztalt munkatársnőjét bízták meg, akinek feltűnt a pénztárkönyv és a szokatlanul hosszú „hitellista“ néhány adata. Elegendő volt csak egy kicsit alaposabban föllapozni az aktákat — és amikorra a mit sem sejtő Jačová újra munkába lépett, már folyamatban volt az ügy kivizsgálása... Az eset felgöngyölése és a tettes őrizetbe vétele már csupán rutinmunka volt a nyomozószervek számára. A nagy tételű, folytatólagos sikkasztás bűnügyét — az eset komolyságára való tekintettel — már első fokon a kerületi bíróság tárgyalta és a felhozott vád valamennyi pontjában bűnösnek találta Jačovát, aki lehajtott fejjel s könnyes szemmel hallgatta az ítéletet: a büntetőtanács tizenegy évi különösen szigorított szabadságvesztéssel és a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett sikkasztás összege java részének megtérítésével sújtotta őt. De ezzel még nem zárult le az ügy: Jačová fellebbezett. Érvelésében elsősorban fiatal korára és munkaköri tapasztalatlanságára utalt. Az SZSZK Legfelsőbb Bírósága újratárgyalta az esetet és az első fokú bíróság döntését kisebb kiegészítéssel helyesnek találta. Ez a kiegészítés azonban nagyon találóan a munkahelyi bizalom és felelősség kérdésére vonatkozott. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis megállapította: K. Jačová teljes mértékben felelős ugyan tettéért, ám a sikkasztás létrejöttében egyben a Csehszlovák Tehergépforgalmi Vállalat 801-es üzemének vezetősége is ludas, hiszen az illetékeseknek tudniuk kellett, hogy a nemzetközi menetjegypénztár kezelése és a pénztárellenőri beosztás eleve nem bízható egyazon személyre! A fellebbviteli bíróság ezért — nagyon körültekintően — a szolgálati előírások durva megsértéséért az üzem gazdasági ügyekkel megbízott igazgatóhelyettesét is bevonta ítéletébe s egyben annak lehetőségét is kilátásba helyezte, hogy az utólagos vagyonjogi eljárás során mind az egykori igazgatóhelyettest, mind az eset megtörténtéért felelősségre vonható többi vezető dolgozót is kötelezzék a tetemes összegre rúgó anyagi kár arányos részének megtérítésére. Valószínű, sőt, sajnos biztos, hogy nem Jačová sikkasztási bűnügye az egyetlen az országban, ahol a hamisan értelmezett bizalom és a félvállról kezelt felelősség bírósági tárgyalóteremben ért véget. Úgy érzem, érdemes hát megszívlelni a Legfelsőbb Bíróság szenátusa elnökének a tárgyalás berekesztése előtt elhangzott tanácsát: munkahelyi bizalom nélkül aligha lehet eredményes munkát végezni, ez kétségtelen. De legalább ilyen fontos a szolgálati előírások precíz betartása és az ellenőrzés is! (Folytatjuk) 17