A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-04-12 / 15. szám

«■ MAKKOS TERÍTŐ A terítő szélén körülbelül egy centiméteres részt ha­gyunk, amelyet apró levarró öltésekkel visszaszegünk. A minta rögtön a szálirányban behajtott szélnél kezdő­dik (1. ábra). A két sor makkos minta között pubrikált azsúr csík húzódik (2. ábra). A makkok a szélhez közelebb eső részen lefelé fordítva, az azsúrcsík belső szélén, álló helyzetben láthatók. A negyedik belső makk csúcsától, merőlegesen a szélekre, érdekes motí­­vumú, keresztszemes öltésekkel kivarrott térosztó vonal (3. ábra) emeli ki az abrosz közepét, amelyet az elszórtan elhelyezett, a makk mellett látható csil­lagok tesznek vidámmá. A pubrikált azsúr a legrégebben ismert és legelter­jedtebb szálhúzásos öltésfajta. Készítésénél az alap­anyagból az egyik irányban tetszés szerinti szélesség­ben — esetünkben 10 szál — kihúzzuk a fonalakat. A másik irányban visszamaradottakat pedig hímző­fonallal mintásan átszőjük. Ha szálhúzás előtt kihímez­zük a keresztszemeket, könnyebb lesz a fonalak szá­molása az azsúr készítésekor. A rubrikát aszerint, hogy hány fonalcsoportot dolgo­zunk át fonalunkkal, két-, három- vagy többsorosnak nevezzük. Kétsoros mintánál (mint a miénk) az egyik fonalcsoportot (két keresztöltés szálait) tönkre emel­jük, a másikat alul hagyjuk. (4. ábra) A sor végénél megfordulunk és az a fonalcsoport, amelyik az előző sorban alul volt, most felülre kerül és megfordítva. A beszövést olyan lazán kell végeznünk, hogy a fonal­csoportokat ne húzzuk el nagyon a helyükről. A be­szövés sorai oly sűrűek legyenek, hogy az anyag függőleges fonalait teljesen befedjék. Az abroszhoz kis térítőket is készíthetünk. Ezek szélét visszahajtjuk, mint az abroszét, majd a szél­szegő mintával díszítjük. Ezután a subrikához szüksé­ges keresztszemeket hímezzük ki — 24 piros és 22 fekete keresztszemet, a saroktól számított egy-egy oldalra. Ez a fonalszám a sarokban elhelyezett csillag, illetve egy-egy makk és csillag kihímzését teszi lehe­­ tővé. — fm — RÓBERT szakács receptjei BETAKART HÚSSZELET Hozzávalók: 40 dkg sertés comb, 2 db tojás, 5 del tej, 5 evőkanál maszéna (keményítő), 2 dkg vaj, 4 dkg olaj, 1 evőkanál kecsap, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 4 szelet zsúrkenyér. Készítése: A húst felszeleteljük, megsózzuk, borsozzuk, fokhagymával megkenjük, húsverővel kiveregetjük, forró olajban gyorsan átsütjük. 4 del tejet felteszünk forrni, 1 del tejben elkeverjük a marzénát, mikor a tej forr, hozzáadjuk és kb. 4—5 percig forraljuk, de vi­gyázzunk, hogy le ne égjen. Majd kicsit hagyjuk ki­hűlni, hozzákeverjük az egyik tojást, a vajat, sóval ízesítjük. A másik tojást keményre főzzük, megtisztít­juk és négy karikára vágjuk. A zsúrkenyereket ke­­csappal megkenjük, rárakjuk kizsírozott tepsire, mindegyikre egy-egy szelet húst és tojást teszünk, majd az elkészített besamelt díszítőtölcsérrel rányom­juk és kb. 30 percig a sütőben sütjük. Hasábburgonyá­val vagy pürével és zöldségsalátával tálaljuk. CSAK EGY PERCRE... ÁG TIBOR népzenekutató a hazai magyar népdal­kincs legavatottabb ismerője. A dél-szlovákiai táj­nak talán nincs is olyan faluja, ahol az elmúlt harminc évben ne járt volna gyűjtőútjai során, ahol ne kereste volna őseink dallamba rejtett örökségét. Munkásságának palóc népdalokat tartalmazó kö­tete (Édesanyám rózsafája) 1974-ben látott nap­világot, tavaly pedig, Vétessék ki szóló szivem cím­­mel, 54 balladatipus 162 változatát tette közzé a Madách Kiadó gondozásában. — Ez a két kötet jelenti eddigi népdalgyűjtői tevé­kenységed eredményét? — Nyomtatásban igen. A valóságban eddig mint­egy 10 000 népdalt, balladát s különböző dallam­változatot jegyzeteltem le. A palóc népdalokat és a szlovákiai magyar népballadákat tartalmazó kö­tetek így csupán töredékét tartalmazzák eddig vég­zett munkámnak. — Megmondhatnád, hogy mi indított el a nép­­zenekutatói pályán? — A hazai magyar népdalkincs széleskörű gyűjté­sének szándéka és a szükség. — A szükség? — Igen. Az ötvenes évek legelején ugyanis föl­merült egy szlovákiai magyar állami népi együttes létrehozásának gondolata. 1953-ban meg is alakult a NÉPES, s ahhoz, hogy az itteni magyarság népi hagyományait tükrözze, a dél-szlovákiai dallamkincs és folklóranyag feltárására volt szükség. Engem lényegében már serdülőkorom óta érdekelt az ősi magyar népdal, ezért örömmel bekapcsolódtam a gyűjtőmunkába. ' ‘ — Népdalok és népballadák egyaránt érdekeltek? — Eleinte főként a népdalok, illetve azok dallam­­változatai után kutattam, a balladák rendszeres gyűjtését csak 1960-ban kezdtem. Vargyas Lajos, a neves magyarországi népzenekutató fölhívta fi­gyelmemet néhány Zobor-vidéki népballadára. El­mentem s fölkerestem az általa javasolt énekeseket, bár jómagam is ismertem őket, mert korábban már nekem is énekeltek népdalokat. — Bemutathatnád a tavaly megjelent balladás­­könyvet? — A kötet anyagának válogatásakor elsősorban az ép és csiszolt változatok kerültek előtérbe. De nem ez volt a legfőbb célom, inkább az a szem­pont vezetett, hogy egy-egy balladatípusán belül minden tájegység képviselve legyen. Természetesen, ez csak ott sikerült, ahol elegendő változat állt rendelkezésemre. Kronológiai sorrendben először a régi, középkori balladákat mutatjuk be, utána az egyre újabbakat; a változatok sorrendjében pedig a nyugatról kelet felé haladó irányt követtük. — Többes számban is beszélsz. Kivel dolgoztál együtt? — A balladák szövegeinek fonetikailag helyes le­jegyzése érdekében dr. Sima Ferenccel, a Komenský Egyetem Bölcsészkara magyar tanszékének tanárá­val léptem összeköttetésbe. — Elárulhatnál valamit további terveid közül? — Amióta leadtam a balladakötetet, egy új kiad­ványon dolgozom: a Zobor-vidék népzenei monográ­fiáját szeretném elkészíteni. Eddig több mint kétezer dallamot jegyeztem le, de más vonatkozásban is dolgozom már a könyvön. (mtk­) Fotó: archiv 21

Next