A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-06 / 10. szám
Csak egy percre... Téli zimankó ide, téli zimankó oda, február 12-én mégiscsak volt egy igazi csalogánykoncert Prágában! Persze, nem a kertekben, erdőkben trilláztak a csalogányok, hanem a vadonatúj Kultúrpalotában, ahol a hagyományos Aranycsalogány verseny ünnepélyes eredményhirdetése zajlott. A hölgyek mezőnyét, a második helyre szorult Helena Vondráčkovát 9864 szavazattal megelőzve, HANA ZAGOROVÁ nyerte. — Rajongóid színésznőként s táncdalénekesnőként is ismernek. Nem zavar ez a kettősség? — Ellenkezőleg, inkább kiegészíti egymást. Elvégeztem a színiakadémiát, úgyhogy nagyon szívesen vállalok színpadi szerepeket. A táncdaléneklés pedig hivatást és kedvtelést jelent számomra. — Neved kilenc-tíz évvel ezelőtt vált ismertté. Miképpen jellemeznéd pályafutásod alakulását ? — Anélkül, hogy megtagadnám bármelyik korábbi sikeres vagy kevésbé népszerű felvételemet, itt őszinte vallomásra kényszerülök. Úgy érzem, pályám elején kevés szívbéli, atmoszférát teremtő, fajsúlyos dal jutott nekem. Lehet, hogy a szerzők is inkább a szőke bakfist látták bennem, s így születtek a nekem írt könnyedebb dalocskák. Másrészt viszont az is igaz, hogy ha előadói érettség nélkül már nehéz, veretes bluesokat vagy más igényes dalokat erőltetek magamra, úgy könnyen hiteltelenné válhattam volna. Egyszerűen nem biztos, hogy amit ma éneklek, azt már öt-hat évvel ezelőtt is megtehettem volna. A gyakorlat, a mértéktartó rutin sokat segíthet a jó arányérzék kialakításához. — Az elmúlt évtized során akadt hullámvölgy is pályafutásodban? — Bizony akadt, hiszen a pop nehéz szakma. Az ilyen időszakok azonban mindig még keményebb munkára serkentik az embert. Csak a mindennapos gyakorlás révén, lélek- és idegőrlő koncertek sorozatával juthat el valaki a siker kapujába. Persze, egy-két sláger, sokat játszott nóta is csupán rövid ideig biztosíthatja a népszerűséget, főleg ha néhanapján valami sikertelen szereplés is be-becsúszik ... Ilyenkor aztán pillanatokon belül bezárulnak az addig nyitott ajtók, leáll az olajozott gépezet, nehéz újra megindulni és visszatalálni a régi kerékvágásba. Én például épp az első balsikerek időszakában kezdtem el szövegírással foglalkozni. A többletmunka általában meghozza gyümölcsét, hiszen ebben az esztendőben nem először kaptam Aranycsalogány-díjat. — Kedvenc stílusod? — Melódiacentrikus vagyok, úgyhogy a rockos alapokon felépített, de dallamos popzenét kedvelem. — A régebbi dalok tehát végleg lekerülnek műsorodról? — Nem valószínű, elvégre az örökzöld dallamoknak is megvan a maga közönsége. Tulajdonképpen minden egyes koncertemen régebbi számaimból is adok szemelvényeket, amit a publikum szívesen fogad. Más kérdés viszont, hogy az efféle nosztalgiahullámnak megvan a hátránya is, mert az új dalok és az új előadók hiányát palástolja. — Mit jelent számodra az Aranycsalogánydíj? — Elsősorban örömet, de egy kis szorongást is, hiszen ebben az évben is az élmezőnyben sze retnék végezni. (mik) 22 ★ ★★★★★ a rock jegyében ★★★★★★ Az újonnan megalakult együttesek legnagyobb problémája, hogy a közönség nem ismeri őket. Ennek leküzdésére koncertezni kell, ismeretségeket kell szerezni, kilincselni a tévénél, rádiónál, lemezcégeknél, ezek után bekapcsolni a reklámgépezetet, minél többet szerepelni, egyszóval bevinni az együttes nevét a köztudatba. Ennek hiányában bukik meg az amatőr együttesek nagy többsége. Persze közben elfogadható minőségű zenét A képen balról: Móricz Mihály, Bródy János, Szabolcs, Németh Oszkár is kell produkálni. Az 1974-ben megalakult Fonográfnak ilyen jellegű problémái nem voltak. Tagjai már ismert zenészek, akiknek nem kell mindent az alapoktól kezdeniük. Hárman az Illésből jöttek, hárman pedig a Tolcsvay és a Trió elnevezésű zenekarból. A felállás tehát a következőképpen festett: Szörényi Levente (ének, gitárok, hegedű); Bródy János (steel-gitár, szövegek); Szörényi Szabolcs (basszusgitár, ének); valamit Tolvacsvay László (ének, billentyűs hangszerek, gitárok, szájharmonika); Móricz Mihály (gitárok, ének); Németh Oszkár (dob, ütőhangszerek). Volt viszont egy dolog, mely megnehezítette tevékenységüket. Akár akarták, akár nem, mindenki az Illés együttessel hasonlította össze őket, márpedig egy legendával harcolni nagyon nehéz. Ennek maguk is tudatában voltak, de rendkívüli lendülettel láttak hozzá a további munkához. Jól bizonyítja ezt a Fonográf első albuma is. Az Illés utolsó lemezéhez képest nagy lépést tettek előre. Ötletekben gazdag, változatosan meghangszerelt zenét sikerült feljátszaniuk, miközben a legfontosabb forrás a rock maradt, ennek is az amerikai változata. Nem követték az angol zenekarok egy részének stílusát, akik a lehető legegyszerűbb eszközökkel dolgoztak, hanem nagy gondot fordítottak a számok felépítésére, a zene és a szöveg egységére, az egyéni képességek minél nagyobb mérvű kibontakoztatására. Szörényi Levente rég nem látott lendülettel énekelt. A négy eltérő énekhang jó alkalmat nyújtott a vokálok aprólékos kidolgozására, mely néha csaknem a Beach Boysra emlékeztet. Ugyancsak élményszámba mennek Móricz Mihály lendületes gitárszólói, vagy Tolcsvay László zongorajátéka. A bemutatkozó lemezt a közönség és a kritika is kedvezően fogadta. A Fonográf egyből az élvonalba került, messze maga mögött hagyva a romjaiból éppencsak lábrakelt Illést. Akadtak persze hangok, melyek a Fonográfot az igénytelen slágerzene felé való hajlammal vádolták, de ezt akkor még nem sokan vették komolyan. Koncz Zsuzsa is átpártolt az Illéstől a Fonográfhoz, az ő albuma is sikeres lett. 1975-ben következett a második Fonográf lemez (Na mi Tolcsvay László, Szörényi Levente, Szörényi újság Wágner úr?). Zeneileg talán még gondosabban kimunkált lemez ez, mint az előző, bár nem annyira közérthető. Nem hiányoznak az egyszerű, vidám dalok, a szövegek egy árnyalattal mégis elvontabbak. Az előző lemez stílusát folytatták, a lemez mégsem olyan sikeres mint az első volt. Az előző lemez dalai elindultak egy jól átgondolt ritmusban, fokozatosan bekapcsolódtak az egyes hangszerek, a dalok menetében nem volt semmi zavaró, problémamentesen haladtunk a csúcs, a refrén felé. Magas színvonalú, mégis közérthető zene volt ez. A magas színvonal és a jó hangszerelés megmaradtak a második nagylemezen is, a lendület és a folytonosság azonban már nem olyan egyértelmű. Gyakoriak a ritmusváltások, az elvontabb zenei és szövegi részek meg-megszakítják a számok folytonsságát és első hallásra darabossá teszik a dalok egy részét. Azonban csak első hallásra, mivel többszöri meghallgatás után a számok ilyen jellegű felépítése már nem hat zavarónak. Az első benyomást ugyanakkor rontja a felvétel eléggé gyenge minősége. Az egyes hangszerek feljátszása távolról sem olyan plasztikus mint az első nagylemezen. A magas és a mély hangok eléggé le vannak vágva, a hangszerek nem a természetes hangjukon szólalnak meg (főleg a basszusgitár és a dobok). Ennek ellenére a lemez zenei és szövegi szempontból is jól sikerült. 1976.—FG—4. Az FG—4 egy elképzelt bolygó, melynek elképzelt látogatója a Földről érkezik. Az FG—4 ugyanakkor a Fonográf 4 rövidítése is, a Fonográf nagyedik nagylemezét jelöli, (beleszámolva Szörényi Levente önálló albumát is). A lemez zenéjének és szövegének formája szvit, vagyis a lemez, zeneileg és szövegileg összefüggő egészet alkot, előre meghatározott koncepció szerint. Egy lemezoldalon már próbálkozott ilyennel Szörényi Levente és Bródy János még az Illés idejében (Human Rights), úgyhogy módunk van összehasonlítani a két próbálkozást. Az FG—4 zenéje kevésbé kötődik a rockhoz, problémamentesebb, közérthetőbb, bár nem lehet őket igénytelenséggel vádolni, ellenkezőleg. De míg a Human Rights zenéje előrelépést jelentett, új távlatokat nyitott a magyar popzenében, erről a lemezről ezt nem mondhatjuk el. A zene Szörényiéktől megszokott színvonalú, de nem mutat új utat, nem rombol korlátokat. Bródy szövegei több helyen mélyen elgondolkoztatóak, mégis úgy érzem, nem sikerült azokat egy cél érdekében csoportosítani a mondanivaló rejtve marad, vagy csak homályosan érzékelhető. A Human Rigts-ban egy nagyszerű témát kiválóan dolgozott fel, itt azonban a téma homályos, az egyes dalok pedig nem kötődnek eléggé egymáshoz. A lemez minden monumentalitása és komoly céljai ellenére véleményem szerint megtorpanást jelentett a Fonográf fejlődésében, ami még fokozottabb mértékben érvényes az Edison emlékének szentelt következő nagylemezre (1977). Az akkoriban felfelé ívelő rockhullámmal ellentétben a Fonográf a múltba nyúlt vissza zeneileg és témában is. Őszintén szólva nem értem, miért volt szükség a számoknak majdnem a felét a tízes, húszas évek zenei világában meghangszerelni, még ha a lemez Edison emlékére is készült. Ma ilyen zenét játszani kuriózum, de erre építeni egy nagylemezt már nem időszerű. A szövegekben ugyan felfedezhetünk bizonyos kötődést a mához, de a közönség számára ezek a szövegek mégis idegenek maradtak, éppen a lemez hangulatának egésze miatt. A modernebb hangszerelésű számok zenéje is bizonyos hanyatlást mutat. A megszokott Fonográf-fordulatokból, zenei klisékből építkezik, melyeket szörényiék még az első két, és részben a harmadik nagylemezen dolgoztak ki. Ez már nem programot adó zene, csupán kellemes, jól hangzó slágerzene. A következő lemezen aztán a Fonográf is visszatért a mába. (Útközben — 1978). A lemezt hallgatva, mintha a korai Illés lendülete, felfogása köszöntene ránk. Erőteljes gitárfigurák, dübörgő ritmus. Szörényi agresszív éneke, a máról szóló kiváló szövegeket hallhatunk a lemezről. Kemény rockzene ez, egy egészen más zenei világ mint az előző lemezen. Az újabb sikert mégsem hozta meg. A Fonográf ekkor átállt a countryra, melyet szorgalmasan és nem is Rosszul, már megalakulása óta művelt. A Fonográf és az Illés közt több különbség van. Az Illés teljesen újat hozott a magyar popzenébe, a Fonográf csak részben. Az Illés egy nemzedék nevében énekelt, a Fonográf ezt nem tehette meg, mivel az Illés helyére mások léptek. A Fonográf színvonalas jó zenét játszott, kiemelkedett a magyar átlagból, és ez nem kevés. Mégis, ha Szörényi Levente és Bródy János pályafutását vizsgáljuk, az Illésben eltöltött évek csillognak szebben. Diszkográfia: 1. Fonográf 7 2. Na mi újság Wágner úr? 7 3. FGY 4 6 4. Edison Fonográf album 5 5. Útközben 6 GYUROVSZKY LÁSZLÓ