A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-12-07 / 49. szám

••• A Társaság tehát hivatalosan megala­kult, közzé tette programját és dolgozni kezdett. A közéleti csatározások lecsillapod­tak, a sajtó és a közvélemény várta az első konkrét tetteket. Várta az eredményeket, amelyek az új intézmény életképességét és rátermettségét bizonyítják, komolyságát és felkészültségét minősítik. A tettek azonban nem mutatkoztak az intézmény hallgatott, sejtelmes némaságba burkolózott. Mi törté­nik? A tisztelt Társaság elégedetten — és bebiztosítottan — nyugszik babérjain? Az alapszabályok még nincsenek jóváhagyva és a millió sem érkezett még meg, hangzanak el a magyarázkodó válaszok. Részben igazak, a tétlenséget azonban nem menthetik! Az alapszabályok jóváhagyásának a késlekedé­se előre vetítette azt a tényt, hogy a Társaság a jövőben erős fensőbb politikai (rendőri) felügyelet alatt működik majd, mert a nem­zetiségi tevékenységet a demokrácia is meg­vigyázza. De nemcsak megvigyázza, hanem alakítja is! Az alapszabály-tervezet a rendes tagságot magyar nemzetiséghez kötné, a hatóságok által elfogadott szabályok szerint azonban a Társaságnak minden csehszlovák állampolgár tagja lehet. A jóváhagyott alap­szabályok 22. paragrafusa azonban jelentős tételt rögzít: „Ha a Társaság megszűnik vagy , pedig ha az állami szervek feloszlatják, akkor a Társaság vagyonát a Csehszlovák Köztár­saságban élő magyarság kulturális céljainak szolgálatába kell állítani." Nem sokkal később megérkezett a millió, 500 000 korona állami értékpapírokban. 6 % mellett évi 30 000 koronát kamatozott, az összeg másik fele a Városi Takarékpénz­tárnál, 4,5 % kamatra, a 4 930. számú be­tétkönyvre lett elhelyezve. Most már nem volt ok halogatásra, megkezdhette tevékeny­ségét a Társaság. Nagy lehetőségek álltak előtte, átgondolt célok, közös akarat és szol­gálatkész felelősségtudat kellett volna ah­hoz, hogy néhány éven belül komoly tudo­mányos eredmények szülessenek és a ki­sebbségi magyar kultúrélet fellendüljön. A Társaság vezetősége — helyesen — úgy gondolta, hogy közéleti hatékonysága mega­lapozása érdekében sajtóorgánumot kell lé­tesítenie. Kezdő lépésként felvállalta és tel­jes támogatásáról biztosította a Fórum című, Pozsonyban megjelenő építészeti és képző­művészeti szakfolyóiratot. A folyóirat a mű­vészeti osztály hivatalos lapja lett. Az Irodal­mi osztály viszont a már megjelenő Magyar írás című folyóirat erkölcsi és anyagi támo­gatását határozta el és „színvonalának eme­lésére" megszavazott 50 000 korona se­gélyt. Emellett azonban új lap alapításáról sem mondtak le. 1933-ban Maléter István fő­­szerkesztésében megjelentette a Társaság a Magyar Figyelet-t, mely tudományos és mű­vészeti folyóiratnak indult. A Társaság indu­lása körüli, bonyolult helyzetre jellemző, hogy az új lap I. évfolyamának 1 —2. össze­vont száma a Masaryk Akadémia első nyilvá­nos, komoly botrányköve lett. A lapot ugyan­is a cenzúra elkobozta. A kobzás oka két tanulmány volt. Maléter István A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztár­saságban, és Szalatnai Rezső Irodalmi me­netrend Szlovenszkón című írása. A lapszám végül a cenzúra által megcsonkítva jelent meg második kiadásban, az eset általános megdöbbenést okozott és megmutatta a kisebbségi és össztársadalmi közvélemény viszonyának olyan alapvonásait, melyek töb­­bé-kevésbé máig érvényesek. 1. Maléter István írását, amelyben a Mo­narchia és a Köztársaság kisebbségi politiká­jának negatív párhuzamaira és azonos voná­saira mutatott rá, éles kritikával illette a Národnostní obzor című cseh lap, soviniz­ mussal vádolva a szerzőt és reményének adott kifejezést, hogy ilyen hangvétel a jövő­ben a Magyar írást és általában a Társaságot nem fogja jellemezni . 2. Dr. Orbán Gábor elnök mentegetőző levelet írt a felettes hatóságnak és arra való hivatkozással, hogy a Társaságba oda nem való elemek fészkelték be magukat, szabad kezet kért eltávolításukra, mert meg akarja tisztítani tőlük a Társaságot. Az esetnek megkeseredett légkör, szemé­lyi ellentétek és elvi különválások lettek a következményei. Közben a Társaság bizo­nyos kezdeményező készségről tett tanúbi­zonyságot. Hozzálátott az irodalmi és képző­művészeti alkotómunka fellendítéséhez. A festőktől képeket vásároltak, az írókat pedig pénzjutalomban részesítették műveikért. Tallós Prohászka István, Murmann József, Lőrincz Gyula, Jánoska Tivadar, Gwerk Ödön, Weiner Imre és más festők képeit megvásárolta a Társaság, Vozári Dezső, Lá­nyi Menyhért, Sebesi Ernő, Darkó István, Szabó Béla, Bányai Pál és más írók és költők pedig támogatást kaptak könyveik kiadásá­ra. A belső viszonyokra jellemző, hogy a botrány ezen a téren sem maradhatott el. A Társaság vezetősége 1933. január 22-i köz­gyűlésén a Tudományos osztály 10 000 ko­ronás nagydíját az elnöknek, Orbán Gábor­nak ítélte oda. A döntés általános megütkö­zést és felháborodást keltett. Kritikus és elutasító sajtóvisszhangot váltott ki. Jellem­ző Darkó Istvánnak a Magyar írásban közölt véleménye, amely az akkori irodalmi helyzet­re is rávilágít: „Ismerek kitűnő írót Szlo­venszkón, a legjobbak közül valót, aki évek óta nem látott egy darabban ezer koronát. (És akkor Orbán aktív tanárnak, a nagy jöve­delmű tankönyvírónak és szótárkészítőnek: tízezret?!) Tudok a legkülönb szlovenszkói magyar íróról, aki nem tud lakbért fizetni,­­nem tud fűteni, s gyermekének nem tud cipőt venni. A másik pár koronáért és meleg ételért magántankóskodik. A harmadik az utcán a gázlámpa lángjánál olvas és ta­­ m mm n. KINCSÜNK AZ ANYANYELV Jó féléve, még a nyár folyamán egyik lapunk­ban a csehszlovák—magyar közeledés és megbékélés kilátásairól olvastam egy cikket, melyben az újságíró Václav Havelról és Göncz Árpádról, a két író-elnökről szólva többek között ezt írta:..............ennek az érdek­nek aligha lehetnek jobb kezesei, mint ők ketten". A mondatot mindjárt fel is írtam magamnak mint a zavaros fogalmazás egyik „sikerült" példáját.­­Cezes-nek ugyanis a vala­kiért, valamiért anyagi vagy erkölcsi felelős­séget vállaló személyt nevezzük, érdekért azonban anyagi — netán erkölcsi — felelős­séget vállalni aligha lehet. A cédulát eltettem azzal, hogy majd később felhasználom. A hazai magyar tömegtájékoztató eszkö­zöket figyelve időközben feltűnt, hogy a kezes szó hasonló szerkesztésű mondatok­ban máshol is elő-előfordul. Például ilyen mondatot is feljegyeztem: „A valódi változá­sok kezese a demokratikusan megválasztott parlament" Miért zavaró ez a mondat? — tehetjük fel magunknak a kérdést. Hiszen elvileg elképzelhető, hogy a mondat leírója ezt kívánta megfogalmazni: a változásokért a parlament vállal felelősséget. A gond azon­ban az, hogy nyilvánvalóan nem jogi érte­lemben vett felelősségről van szó — amint azt a kezes szó használata sugallná —, hanem politikai felelősségről. Másrészt meg a kezes mint jogi szakkifejezés nem szokott birtokos szerkezet alaptagjaként előfordulni; nem mondjuk például azt, hogy a kormány az emberi jogok kezese, helyette inkább szer­kezetet használunk: a kormány szavatolja (garantálja) az emberi jogokat Mivel az ilyen típusú mondatok a magyar­­országi nyelvhasználatban ismeretlenek, fel­tételezhető, hogy a valaminek a kezese-féle szerkezet szlovák hatásra keletkezett. A min­tát nem is nehéz megtalálni, hiszen a szlovák politikai nyelvben az utóbbi időben megle­hetősen gyakran bukkan fel a garant szó, mégpedig az idézett magyar példákéval azo­­ nos szerkezetű mondatokban, pl. „Garantom týchto projektov sú jednotlivé národné vlády". A francia eredetű garant a szlovák ručiteľ idegen megfelelője; nem csodálkozhatunk tehát, ha a szlovák—magyar szótárak a ga­rant mellett a kezes-t tüntetik fel. A garant és a ručiteľ, illetve a kezes jelentése tehát ugyanaz. A mai szlovák politikai szótárban viszont csak a garant fordul elő, a ručiteľ nem. Mivel magyarázható ez a jelenség? Egyrészt nyilvánvaló, hogy a garant-nak ki­alakult egy újabb jelentésárnyalata, mely a ručiteľ szóban nincs meg; másrészt a garant összefügg a garantovať (garantál) igével, ezért tágabb és kevésbé egyértelmű a jelen­tése, mint a ručiteľ-é. (Csak zárójelben je­gyezzük meg: a ručiteľ főnév értelmezését befolyásolja az, hogy a ručiť ige származéka). Ezek alapján a garant szó újabb jelentését első megközelítésben így határozhatnánk meg: a garant az, aki valamit garantál, tehát szavatol valamit, kezeskedik, jótáll valamiért, biztosítékot nyújt. Hogyan fordítsuk le tehát magyarra a ga-

Next