A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-14 / 24. szám

ÉLŐ MÚLT A Kisalföld vándorai­ n. Az elmúlt alkalommal a nagytáji munka­­megosztásból fakadó árucsere kisalföldi vonatkozásairól szóltam. Akkor csupán az érintett területről kifele irányuló kereske­delmi tevékenységet érzékeltethettem vázlatosan. Ma a másik oldalt, a kisalföldi sík vidékre sűrűn látogató szlovák ván­doralakok tevékenységi körét vizsgáljuk meg. A vándoralakok legnépesebb család­ját a különféle vándorárusok,­­ keres­kedők alkották. "A legszorgalmatosabb házi kereskedők a tótok, akik az egész országot, még a külföldet is bejárják sáfránnyal, különféle olajakkal, gyolcs­csal, csipkével, szitaszerrel, viasszal, ü­­veggel, takácsbordával, vajjal, sajttal stb." — olvashatjuk egy 19. század eleji leírásban, amihez még hozzátehetjük, hogy a Kisalföldet ezek mellett különfé­le gyümölcsárus (almát, körtét, aszalt szilvát kínáló) szlovákok is sűrűn láto­gatták. Szintén nem szabad megfeled­kezni a szlovák meszesekről, valamint a cserépedényárusokról. A továbbiakban a nagytáji munkamegosztás keretében a fában gazdag szlovák hegyekből érkező tutajosokkal, faeszközárusokkal foglal­kozom valamivel részletesebben. A szlovák tutajosok életmódja, mun­kastílusa — hála a szlovák etnográfus kollégák alapos munkájának — néprajzi szempontból elég jól ismert. A jövő kutatási feladata inkább az, hogy a jel­legzetes vándoralak kapcsolatait az út­vonal által érintett területek lakosságá­val feltárjuk. Mert nyilvánvaló: konkért kereskedelmi tevékenységük mellett egyéb kapcsolatokkal is számolnunk iyet nem adnám Pest városának egész sza­­harai határáért, hát még a jó ivóvíz, a tiszta jég, a kényelmes, hideg Dunafürdő!­ Aztán kitér a színházakra is: "Jelenleg Pozsonyban két német színpad, s egy ma­gyar színkör áll fenn egymás ellenében. A nagyszombati német színitársaság, mely a Pálffy kertben működik, mindenek közt leg­számosabb közönséggel dicsekedhetik — de a többi, ő a többi! S ki hinné e nem látogatot­tak sorába tartozik a magyar színkör is! Kisfaludy A kérők című vígjátékot, melynek előadása július 15-ére volt kitűzve, 24 néző előtt nem lehetett eljátszani. Tehát a pozsonyi magyar közönség többre becsüli a legsilá­­nyabb idegen művet is, mint egyik legjobb eredeti vígjátékunkat! Mondhatjuk szép kis műízlés, szép kis hazafiúság!* — kesereg Vahot Imre, kell, hiszen köztudomású, hogy az ilyen, gazdasági jellegű érintkezések során nemcsak a kérdéses ipari cikkek, termé­kek cseréltek gazdát, hanem különféle népköltészeti alkotások, gazdasági újítá­sok is. Elég csak arra gondolni, hogy a Vágón vagy a Garamon általában Ko­máromig, ill. Párkányig szállított tutajo­kon (talpakon) nem fért el annyi élelem, amennyire a hosszú úton (mondjuk egész Liptótól) szükség lett volna. Ezért aztán — készleteiket feltöltendő — több helyen kikötöttek. Ezzel az igénnyel a tutajosok vásárlóerejével számolva a fo­lyópartok közelében különféle kocs­mák, boltok létesültek, amelyeket a tuta­josok pontosan számon tartottak és rendszeresen felkerestek Erről vall az alábbi, Budatínban lejegyzett népdal szövege is: Ja veru pliníci šok vy dobre vicce, dze Je krčma kterče jedna je vo Vecí, dmhá pri Komoči, tretá pri Vízváré a švrtá v Komárne. (Bizony, ti tutajosok nagyon jól tudjátok hol melyik kocsma várh­oz első Vágvecsén, a második Kamocsánál, a harmadik Vízvárnál s a negyedik Komáromban.) A témakör vizsgálata során a kamocsai idős emberek is elmondták, hogy a Vagon leereszkedő szlovák tulajosoknak volt ott Egy másik színházi tárcában már dicsére­tet is hallunk, és egy, talán az első kezdemé­nyezésről tudósít. A magyar színkörről szólva megjegyzi: ”A múlt vasárnap igen meglepő volt a szinicédulát (talán a plakátot?!) fába metszett képekkel felcifrázva látnunk A Lu­das Matyi című ismeretes bohózat lévén kitűzve előadásul, a szinicédula felső részén a középső alak Döbrögit ábrázoló, amint ez a vásár alkalmával karszékéből zsarnoki ké­nyelemmel parancsolja hajdúinak, hogy Lu­das Matyit deresre vigyék, a kép másik fele egyedül Ludas Matyit tünteté fel, amint a vásárra hajtja libáit. Az eléggé ügyesen ké­szlett kép meg is tette vonzó hatását, mert kivált a színkör második és harmadik helye tömve volt nézőkkel. Külföldön nagyon diva­tos az előadandó darab nevezetesebb jele­neteire vonatkozó képekkel fölcifrázni a színi­kikötőjük. Mivel általában Komáromig úsztatták a szálfákat, itt már igyekeztek minden apró faholmijukon túladni (főleg tűzifának árulták még a kormánylapátot is), hiszen visszafelé az utat általában gyalog tették meg. Egy zsidó kereskedő asszony egy kisebb fadepót létesített a töltés mellett, s ő igyekezett mindent felvásárolni tőlük. Lakóterületük fabőségéből adódóan egyéb termékekkel (olykor félkész áru­val, pl. kocsikerék-talppal) is keresked­tek a szlovák iparosok, akik egyébként még századunk közepén is állandó ven­dégei voltak a kisalföldi falvaknak. Ál­talában gazdasági eszközöket (favillát, gereblyét stb.) árusítottak, de hoztak (főleg az asszonyok a hátukon) orsókat, apróbb faeszközöket, kanalakat is. Bars­­baracskán úgy emlékeznek vissza az idősebbek, hogy a szövőszéket, a szarrát is szlovák vándorárusoktól szerezték be. E messziről érkezett vándorkereskedők természetesen mindig abban a faluban szálltak meg, ahol rájuk esteledett. A helybéliek szívesen befogadták őket, va­csorájukat is megosztották velük, amiért cserébe bizonyos fatermékeket kaptak távozáskor. A hagyományos népi kultúra most bemutatott Ids szeletkéje két népnek, a magyarnak és a szlováknak, a termé­szetföldrajzi viszonyokból fakadó ter­mészetes egymásrautaltságát példázza máig ható tanulságokkal. Ahhoz, hogy a jelenben biztosabban tájékozódhassunk, közös múltunknak ezen részleteit is ala­posabban ismernünk kell. Liszka József cédulát, mi a sokasságot erősen ingerli a színház látogatására. Az illy színlapi képe­­zésre talán ez nálunk a legelső és valóban nem megvetendő példa!* A Regélő kuriózumokat is közöl, íme egy példa: "Egy lipcsei lap összeböngészett hírei között Egressy Béni pályakoszorúzott zene­művéről létetik említés illy címmel: Czegai Kelemény vörös­marti­tól. Sokáig betürgettük e tatár nyelvet, míg végre kisüthettük, hogy ez nem egyéb, mint Szózat költemény Vörös­­martytól." E lap bekötött példányaiból sajnos hiá­nyoznak a mellékelt színes divatképek, de tartalma ma is érdekes A pecsét és a beírás szernt a pozsonyi evangélikus líceum ma­gyar ifjúsági könyvtáráé volt. Vajon forgat­ták-e abban az időben? (ozsvald)

Next