A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-20 / 34. szám
valóban páratlan eredményeket produkáló demokratizálási folyamat a reformkommunisták műve; sikerük eszerint a szovjet típusú szocialista rendszerek reformálhatóságát bizonyítja. A tények szigorú vizsgálata kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a “megújhodás" folyamatát a párt reformista szárnya indította el: az 1968 áprilisában nyilvánosságra hozott Akcióprogram számos olyan célkitűzést tartalmazott, amelyek progresszivitását a legádázabb antikommunisták sem vonhatják kétségbe. Ha egy mélységesen antidemokratikus rendszer képviselői megpróbálnak túllépni saját árnyékukon és őszintén törekszenek a társadalmi viszonyok demokratizálására, az utókor sem tagadhatja meg tőlük az elismerését. Csakhogy a mutatvány Dubóekéknek sem sikerült: az árnyékuktól ők sem szabadulhattak Elhitték, hogy az általuk elképzelt “szocialista demokrácia" megvalósítható, s hitük szerint megvalósítása sem történhetett másképp, mint a kommunista párt vezető szerepének intézményes (!) biztosítása, hegemóniájának megőrzése révén, miközben a tömegek a hatalom birtokosainak kegyéből afféle történelmi ajándékként megkapnák a “demokráciát". De miféle demokrácia születhet ott, ahol intézmények és törvények biztosítják egy párt örökös hatalmát az élet minden területén? A választ az olvasóra bízzuk, csupán annyit szeretnénk még megjegyezni, hogy számos korabeli dokumentum és megnyilatkozás tanúsítja: a reformkommunisták nem óhajtottak lemondani a párt vezető szerepéről, ragaszkodtak a "szocialista vívmányokhoz", s kizárták a lehetőségét a hatalmon való osztozásnak. Úgy vélték, hogy a lakosság lelkes helyesléssel fogadja majd a különös "demokrácia" eszméjét, s hűségesen követi őket. Vitathatatlan, hogy utóbb abszurdnak bizonyult kezdeményezésük széles körű lelkesedést és egyetértést váltott ki, de az általuk megindított s később is tolerált népmozgalom végső soron a kommunisták hatalmi monopóliumának felszámolására, a szó valódi értelmében vett demokrácia megteremtésére irányult, aminek egyet kellett jelentenie a "szocialista" rendszer lebontásával. A CSKP végzetes dilemma elé került: ha következetesen véghez viszi a demokratizálási folyamatot, magát fosztja meg a hatalomtól, mondhatni öngyilkosságot követ el; ez természetesen lehetetlen volt, éppoly lehetetlen, mint a Dubeekék javasolta "különös házasság" a humanizált pártdiktatúra és a mindenkire kiterjedő demokrácia között. A kör négyszögesítése álom maradt. Bizonyára ma is vannak, akik hiszik vagy hinni szeretnék, hogy a negyedszázaddal ezelőtti Csehszlovákiában megszülethetett volna a “szocialista demokrácia“... ha nem kerül sor az augusztusi intervencióra. Csakhogy a Nagy Testvér árnyékában akkor sem valósulhatott volna meg a reformkommunisták álma, ha a társadalmi viszonyok egyébként lehetővé teszik a gyakorlatba való átültetését: augusztus 21-e tragédiája s az utána következő “normalizáció" szégyenteljes fejezete szétfosztotta a dubeeki ábrándokat — mielőtt az öntörvényű társadalmi fejlődés tette volna velük ugyanezt A "szocialista demokrácia" koncepciója 1989- ben végleg az utópiák tárházába került. G. Kovács László FIGYELŐ A HÉT 7 Régi-új (h)arcok "Klapka" -ősbemutató a Bástya Színházban Tik-tak, tik-tak — tovatűnnek a napok, esztendők,évszázadok. Közben akarva-akaratlanul beadunk a körbe, és járjuk a táncot. Vállaljuk a(z) (h)ősi antropoikát. Szól az ÉLET muzsikája. Csak a prímások váltakoznak. (Mert aki dudás akar lenni...) Időnként elpattan egy húr, de nincs megállás. Folytatni kell! Törik a vonó, szakad a húr. Am újabb és újabb arcok bukkannak fel. Táncosok és táncoltatok. Vérbeli és mondvacsinált hősök. Folytatódnak a régi—új csaták. Eközben íródnak a historiás—mai játékok". 1993 májusa — a komaromi Klapka-drá mapályázat kiértékelése. A győztes pályamű: MÉSZÁROS LÁSZLÓ "A mi hősünk című historiás játéka. 1993 júliusa — Klapka"-ősbemutató a Bástya Színházban. (Lesz, ha eső nem lesz....) Bár gyülekeznek a viharfelhők, ám az alkotógárda optimista. (Óh, mi hősünk, rendeld el az égieknél, hogy kisüssön, eljöjjön a MI NAPUNK!) És lássunk csodát — volt, nincs vihar! Azaz, lesz — tapsvihar De addig még átélünk egy pergő filmforgatást (a stáb tagjai: BOLDOGHY OLIVÉR — rendező, SKRONKA TIBOR — íro, CZAJLIK JÓZSEF — riporter, MÁK ILDIKÓ - csapó, NAGY TIVADAR - operatőr) az 1989—90-es társadalmi változások(V) idején. Nicsak, ismerősök a színen: a mindenféle széljáráshoz alkalmazkodó városi elöljáró, a köpönyegforgató hordószónokok és a lobogókat lelkesen szorongató gyengéd(en átvert forradalmárok... Lassacskán készül a film a hős honvédtábornokról. Ez egy "játék a játékban". A másik játékszínt: epizódok Klapka 1848— 1892 közötti életéből. Harc a megmaradásért. Kísérteties hasonlóság két korszak között. A harmadik játékszínt: egy — csak jelzésszerűen jelenlevő — bonyolult valóságjáték, amelyben mi, nézők játsszák a fő- és epizódszerepeket. Jöhet egy új felvonás...! BEKE SÁNDOR rendező produkciójának közönségét ismét felszállította az időgépre, hogy a múlt történéseiből okulva elgondolkozzunk időszerű problémáink, létkérdéseink felett. A játék végén felhangzó Szózat mintegy erősítette az ÜZENETET. Emellett az eredeti történelmi helyszín ötletes kihasználása, a korabeli kosztümök tucatjai, a lovashuszárok megjelenése látványgazdaggá is tette az előadást. A rendező alkotótársai voltak: LINKA ÁGNES dramaturg, KISS PÉNTER JÓZSEF társrendező és játéktér-tervező, FABIKNÉ NAGY ERZSÉBET jelmeztervező. A címszereplő BORÁROS IMRE aprólékosan kidolgozott, nagyszerű játéka ismét igazolta a művész érzékletes jellemformáló képességét. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a közel félszáz szereplő (a komáromi és a kassai társulat színészei, stúdiósok és műkedvelők) között. A nagyszabású csapatmunkába bekapcsolódott a helybeli Concordia Vegyeskar és a Komáromi Fúvószenekar is, felhangzottak a korabeli vérpezsdítő melódiák Tikiak, tikiak — tovatűnnek a napok... Folytatódnak a régi-új harcok, de e premier óta valami változott: a komáromi Városháza előtti téren Klapka cinkosan biztatóan mosolyog. Mi, akik ott voltunk a Bástya Színházban, tudjuk, hogy miért... Miskó Ildikó Fotó: Vallach László Boráros Ilkre (Klapka) eszajlik József (riporter) Boráros Imre es Dósa Zsuzsa (barátnő)