A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-16 / 29. szám
G aetano Domenico Maria Donizetti (1797—1848) Bergamóban született s minden bizonnyal az operairodalom legtermékenyebb komponistája. Viszonylag rövid élete során mintegy hetven művet vetett kottapapírra. A Don Pasquale 11 nap alatt készült el. Persze az ilyen gyors ütemben alkotott művek minősége sem mindig a legjobb, így hát nem csoda, hogy kortársai gyakran nevezték őt "Dozzinetti"-nek, azaz "Tucatkai"-nak. Neve hallatán a közönség széles tábora két vígoperájára, a Szerelmi báj italra és a Don Pasqualéra gondol. Most újból ama agglegénykomédia került műsorra, melyet már 1939-ben, 1954-ben és 1973-ban is látott a Szlovák Nemzeti Színház közönsége. Ez a mostani bemutató annál is problematikusabb, mert az eredetileg beígért Wagner művel, A Rajna kincsével ez semmi esetre sem veheti fel a versenyt. Én magam fájlalom ezt a sablonos dramaturgiai megoldást, mert ha már Donizetti, hát szívesebben tapsoltam volna a rendelkezésre álló széles választékból egy újdonságnak, például a Kegyencnőnek, melynek szólamai most ideálisan kioszthatók. Ezt a mostani Don Pasqualét Miroslav Fischer rendezte, Jan Zbavitel vezényli, díszletét Milan Ferenčík, jelmezeit pedig Ľubica Jarjabková tervezte, a rövidke kórusrészt pedig Marián Vach tanította be. A négy vezető szólamot két komplett énekesgarnitúra szólaltatja meg. A látott és hallott két előadást bírálandó, nehéz helyzetben érzem magamat, mert míg a közönség lelkesen tapsol, addig a műítész fanyalog, de hát ízlések és pofonok... Donizetti, mert a szövegkönyvet is ő maga jegyzi, a cselekményt a XVIII. századi Rómába helyezte Don Pasquale és Norina lakásába. Fischer, élve a manapság annyira divatos rendezőcentrikus szokással, a szerző elképzeléseit negálva "modernizál", s a cselekmény időpontját századunk elejére helyezi. Erről tanúskodik a jelmezek stílusa, valamint az a velocipéd, melyen doktor Malatesta közlekedik, meg az a matuzsálemi írógéppéldány is, amelyen az álházassági szerződést pötyögtetik. Hogy századunk elején valaki még beugrik egy ilyen házassági szerződésbe...!? Pasquale háló- és fogadószobája még csak rendben volna, de Norina regényolvasás helyett egy kétfedeles parasztkosárkával a karján vonul egy tengerparti plázsra, ahol áriája közben levetkőzik, cigánykerekeket hány, majd újra felöltözik, miközben Malatesta is ide érkezik a már említett járgányon megszervezni az összeesküvést. Sőt mi több, Ernesto szerenádjának is eme plázs a színtere, ahol még — bocsánat a kifejezésért, de a látottak kényszerítenek rá — egy hamisítatlan falusi kertvégi budi is megjelenik kerekeken mozgó kivitelezésben. Ebben a "helyiségben" éneklik majd ama híres hadaró kettőst, s Pasquale is innen lesi meg a szerelmesek találkáját. A rendező, mint látjuk, szeret változtatni és mint már annyiszor tapasztaltuk önkényesen húzni is. Most eme szenvedélyének Ernesto belépője és áriája a második felvonás elejétől esett áldozatul. Csodálom a két tenoristát, hogy a drasztikus tettre ráállt, igaz viszont így kevesebbet kell nekik a hangszálaikat strapálniuk s az előadás is rövidebb. Magukról a rendezői ötletekről csak annyit, hogy Fischer bedobta összes ismert és kiagyalt gegjét. Tombol a harsány külsőség, mélyebb jellemrajznak alig vagyunk tanúi. Ha pedig igen, az e néhány művészünk kulturáltságának eredménye. A két előadás megtekintése után — szeretek színekben gondolkodni — egyetlen színárnyalat, a tömény parasztrózsaszín jutott az eszembe, mely csupán két művészünk jóvoltából finomodik mályva árnyalatúra. Sajnos a zenekar teljesítményét is a felületes nagyvonalúság jellemzi, lemondva az egyes szólamok és hangszercsoportok kicsiszolásáról. Kár, mert bizony Donizetti csipkefinomságú melódiákat és szólamokat is komponált élete utolsó művébe. Még szerencse, hogy a kétszer négy énekes némelyike élvezetesen jó teljesítményt nyújt. Peter Mikuláš a címszerepben és Dalibor Jenis doktor Malatestaként hangszépségükkel és játékkultúrájukkal hozzák azt a többletet, mely produkciójukat élvezhetővé és elfogadhatóvá teszi. Ladislav Neshybának és Martin Babjaknak, ezúttal ez nem sikerült. Jana Valášková hidegen csengő "viperahárpiás" Normájánál a még csak startvonalon álló, de széphangú Ľubica Varghová finomabb Normája lényegesen jobban tetszett. A nagyjelenetétől megfosztott és ezáltal sablonná lapított két Ernesto, a tömörebb hangú és érettebb Miroslav Dvorský, de főleg a karcsúbb hangú Simon Šomorjai, mintha elfelejtették volna, hogy a dinamikai skálában a fortén kívül még árnyalat és piano zóna is van. Aki hát szereti az ilyen szintű kikapcsolódást nyújtó és csak a pillanat varázsával ható szórakoztatást, az még elégedetten is távozhatott az előadásról, mely a sikeresnek aligha mondható évad utolsó bemutatója volt. VARGA JÓZSEF DON PASQUALE Balról jobbra: Miroslav Dvorský, Jana Valášková, Dalibor Jenis, Peter Mikuláš GYERMEKNAP PEREDEN 1993. június 5-én rendezte meg a peredi kultúrotthon a gyermeknapi ünnepséget, amely reggel 9 órakor kezdődött a helyi sportpályán. A gyerekek irodalmi vetélkedőn vehettek részt, felelhettek a növény- és állatvilágból és bekapcsolódhattak a "tudni illik, hogy mi illik" versenybe is. A vetélkedő után az ügyességi verseny következett. Némely számot ismételni kellett, mert nagyon sok gyermek akarta összemérni a tudását. A rajzverseny délután kezdődött, majd ezt követően lépett színpadra Görbe Nóra és az Albatross együttes. Linda bámulatosan bevonta a gyerekeket a műsorába. A rendezvény az ajándékok kiosztásával zárult — minden gyermek kapott valamit az 1993-as gyermeknap emlékére. Szeretnénk köszönetet mondani a falu önkormányzatának, a helyi sportszervezetnek és a peredi magánvállakozóknak, akik lehetővé tették a szép, vidám nap megrendezését. Borsányi Erzsébet könyvtáros A HÉT 9 HÍRMONDÓ