Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1961 (68. kötet = Új folyam 6. kötet)
1961 / 5. sz. - SZEMLE - A Magyar Tudományos Akadémia életéből
A Kémiai Szerkezeti Kutató Laboratórium feladata: molekulák, makromolekulák s egyéb anyagok kémiai szerkezetének kutatása, főként korszerű fizikai módszerekkel és műszerekkel. A Kémiai Szerkezeti Kutató Laboratórium a kutatásokban elsősorban a Kémiai Tudományok Osztályához tartozó kutatócsoportokat segíti, de más tudományterületek, biológia, orvostudomány, geológia, műszaki tudományok stb. ezirányú igényeit is kielégíti. Feladatkörébe tartozik a kémiai szerkezet kutatásában alkalmazott fizikai módszerek fejlesztése és gyakorlati alkalmazásuk kiterjesztése. * Az Elnökség megbízta a VT. Osztály vezetőségét a Műszerügyi Szolgálat tudományos, gazdasági irányításával és ellenőrzésével. * Az Elnökség kijelölte az 1962—1963. év nemzetközi tudományos együttműködési egyezmények tárgyalására és megkötésére kiküldött magyar delegációk tagjait, valamint megszabta az egyezmények kereteit. * Az Elnökség március 24-i ülésén elsősorban a közgyűlés előkészítésével foglalkozott. * Az Elnökség megvitatta az akadémiai intézmények és a céltámogatásban részesített kutatóhelyek 1960. évi kutatásairól és 1961. évi kutatási terveiről adott osztályvezetőségi jelentéseket, és ennek alapján több határozatot hozott. Felhatalmazta a főtitkárt, hogy az 1961. évi kutatásokról szóló beszámolójelentések benyújtására és az 1962. évi tervek előkészítésére vonatkozó előírásokat kellő időben közölje az osztályokkal, törekedve arra, hogy az osztályvezetőségek e két kérdést egyszerre tárgyalhassák. * /-/. Elnökség akadémiai ismeretterjesztő sorozat megindítását határozta el. A sorozat, a különböző tudományágak időszerű kérdéseit ismerteti, vagy egy-egy tudományág fő problémáit foglalja össze magas színvonalú kiadvány formában. A művek megírásában elsősorban az Akadémia tagjaira kíván támaszkodni. Az Elnökség foglalkozott a tudományos rendezvények elnevezésének egységes rendszerével. Megkülönböztet a rendezvény jellege szerint: nemzetközi, külföldiek részvételével tartott, két ország közös rendezvényének tekinthető és hazai tanácskozásokat. A rendezvény fajtája szerinti megkülönböztetés a következő: Kongresszus: az adott tudományág teljes és legszélesebb körű képviselete, gyakran közgyűléssel egybekötve, szekciókban megvitatott előadásokkal. Konferencia: a kongresszushoz hasonló, széleskörű, de nem teljes képviselete egy tudományágnak, az adott szervezet közgyűlésétől független. Vándorgyűlés: egyazon tudományágon belül, periodikusan más és más helyen, különböző témákban kitűzött tanácskozás. Szimpózium vagy kollokvium: a konferenciánál szűkebb, konkréten körülhatárolt témában, rövid, inkább vitajellegű előadások módszerével működő tanácskozás, ami nem jelenti azt, hogy a résztvevők száma feltétlenül kicsi. Elképzelhető 30—40 tagú szimpózium. Munkaértekezlet: konkréten meghatározott feladat elvégzésére összehívott szűkkörű tanácskozás, általában korábbi kongresszus vagy konferencia elhatározása alapján, már eleve kijelölt résztvevőkkel. * Március 27-én az Akadémia tudósklubjában ünnepélyesen aláírták a Magyar Tudományos Akadémia és a Kínai Tudományos Akadémia közötti tudományos együttműködés 1961—1962. évi munkatervét. Az aláírási ünnepségen megjelent a Kínai Akadémia delegációja, Г г/ Liu-si fizikus, a Kínai Tudományos Akadémia alelnöke, Csan Jin-jü jogász, az Akadémia Filozófiai-Társadalomtudományi Osztályának vezetője, Nin Jun botanikus, Li Hszüin, a Kohászati Intézet igazgatója, Liu-Ta Kang, a Kínai Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóintézetének vezetője és Li Sou-si, a Kínai Tudományos Akadémia II. Nemzetközi Osztályának vezetője. Jelen volt Szerényi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Rusznyák István, az MTA elnöke, Ligeti Lajos, Novobátzky Károly, az Akadémia alelnökei, Erdei Ferenc főtitkár, Radványi János, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. Megjelent Hao Ce-cin, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, a nagykövetség több tagja. Az aláírás után az Akadémia Elnöksége fogadást adott a kínai vendégek tiszteletére. 314