Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 30. (1979)

1979 / 9. szám - Bor Ambrus: Ereklyék (elbeszélés)

BOR AMBRUS "Ereklyék „XII. Ince pápa a legnagyobb tisztelettel fogadott, és megtisztelt azzal, hogy két kis lá­dában szentjeid kiváló ereklyéivel ajándékozott meg; de én, ki azokra méltatlan voltam, megőrzésükben nagy tiszteletlenséget tanúsítottam, s miután a reá következett viharos évek mozgalmai és fogságba esésem következtében mindenemet elveszítettem, egyálta­lában nem tudom, csak te tudod, Uram, hogy hova lettek. Mély alázattal esedezem azért felségedhez bocsánatért, mivel szentjeidben nem tiszteltelek tégedet; bocsánatért esede­zem hozzád, mivelhogy a te szentjeid csontjait (kiknek nevét nem tudom) tiszteletlenül őrizvén, megszentségtelenítettem...” (II. Rákóczi Ferenc: Confessio peccatoris. Ford. Demján Elek, Miskolc, 1903. A továb­biakban: Confessio. A pápai fogadás időpontja 1693. A fejedelem tizenhét éves. A Con­­fessiót 1715-ben írja meg, Franciaországban, a grosbois-i kamalduli kolostorban. Ekkor harminckilenc éves.) „Ragotski herceg jó kiállású ...” (Du Héron márki, lengyelországi követ jelenti XIV. Lajos francia királynak. Id. Kö­­peczi Béla: II. Rákóczi Ferenc, az államférfi és az író. Bp. 1976.) „Rákóczi fejedelem mindössze 32 éves, magas, sudár termetű férfi, megjelenése méltó­ságteljes, arca szép.” (Des Alleurs márki, 1705-től XIV. Lajos magyarországi követe jelenti a királynak. Id. ugyanonnan.) „Rákóczi nagyon magas növésű, anélkül, hogy túl magas volna, nem sovány és nem kövér, nagyon arányos és jó alakú, külseje erős, hatalmas és nagyon nemes, tekintélyt pa­rancsoló, minden durvaság nélkül. Arca elég kellemes, és egész jellege tatár.” (Saint-Simon herceg emlékiratai. Id. ugyanonnan.) „Michel testvérünk szerint - akinek mindhalálig nyughatatlan és kétkedő lelkét immár huszonhét éve békítette magához az Úr - kolostorunknak ama világi remetéje keletiesen szép férfi volt. Haja vállig omló, dús, csigás és a gyakori szappanos mosástól, úgyszintén az ecetes vizes öblítéstől fényes. Bajusza hegyesre pödört. Bőre olyan barna és olajosan csillogó, mint némely töröké, móré. Ám az álla igen kemény, az ajka szerfölött húsos, és már e vonások dolgában a valósághoz kell igazítanunk szegény Michel testvérünk túl­áradó szavait. Ő egyfelől az uralkodásra termett ember szerfölötti büszkeségét látta e jelekben, más­felől a férfiúi test nagy erejére és örvénylő életkedvre következtetett. Holott tudjuk, hogy kemény áll gőgről, húsos ajak pedig buja természetről árulkodik. Remete vendégünk a mi házunkban evésben-ivásban mértékletes volt. Elődeink tanú­­sítottták ezt, híre megmaradt. A böjti parancsot szigorúan megtartotta. Nem hihetjük tehát Michel testvérnek azt a főbűnnel, nevezetesen a torkosság bűnével incselkedő állí­tását, hogy ő bizony látta vendégünket mohóságtól meg-megremegni, ha olykor fűszeres hússal gazdag ünnepnapi vacsorát tett szerzetesi cellája asztalára az ételhordó testvér. Sőt, hogy ő látta, amikor a fenséges remete olyan hévvel hajtott föl egy kis csöbör vörös bort, hogy az ital kibuggyant a szája két sarkán, és becsorgott tiszta inge nyakfodra alá. A testi örömök kárhozatos dicsérete ez. Reméljük, hogy az Úr ezt is megbocsátotta test­vérünknek, és tévelygő nézete nem vált terhelő tanúvallomássá vendégünk ügyében, az ő színe előtt. Remeténket Jézus Társaságának vitéz atyái nevelték. Az általuk lelkébe oltott engedel­

Next