Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 52. (2001)
2001 / 1. szám - Varga Virág: Szabadság tér, Budapest; (Látszólag minden a helyén...) (versek)
kapta (amiként egy alma a magmából felszínre bukkant kőzetdarab amiként az éppen hogy fölvillant de visszahunyt tavaszi sárga napfény) sincs sehogyan sem létezik aggia alandekat hogy haszonnal magyarázzam az irasnac titkát erezhessec hinec szivec bátorságát—forgatom mégis— szemem lágy nagyítóján át — elér a szó! 38. ha savba mártom a testét miként szöveget vetek a végtelen időbe — nem marad egyéb mint az amiként magába oldja az anyagot e szó VARGA VIRÁG Szabadság tér, Budapest Taraját vesztve jár a hold, a fémpofájú kiskakas, hogy meghágja a Fiastyúkot, szerelemtáncában fölfújja magát, növekszik. Csillagok kölesszeme kiszórva az égbolt-asztalon, mit jelentenek az előjelek, lehetne válogatni közöttük. Egy manzárdszoba ablakpárkányán rádió, nagy etetőgép gyártási hibával, bármit köp ki, rosszul adagol, hírmorzsákat tőzsdeválságról, kormányválságról, mindenféle válságról, Új-Guineából csecsemőhalálozási statisztikát, hány pingpongütőt gyártottak a múlt évben a kínaiak. „Hazafelé mentem, házak szalmakarla között éles nesz kapirgált”— így szólt az első két nyitósor, midőn ezt írtam, jóllakott kis liba voltam, ötletekkel teletömve. Most tényleg hallom a kapirgálást, nem metafora, nincs köze a stilisztikához, a nyelvészeti leírás alól kibújik.