Alföldi Ujság, 1947. május (3. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-01 / 98. szám

a Mónus Illés utolsó napjai A Szálasi-uralom idejében, 1944 októberében, a nyilasok hajtóvadászatot kezdtek a szociáldemokraták, a kommunisták és a zsidók összefogására. Ennek a hajtóvadászatnak rablás is volt a célja, mert az elfogott áldozatokat előbb kirabolták, azután pedig a budai Dunaparton agyonlőtték. A nyilasok kezére került Mónus Illés elvtárs is, a Szociáldemokrata Párt régi, értékes tagja, a «Népszava» szerkesztője. Mónus elvtárs hamis papírokkal, többedmagával a Lukács-fürdőben bujkált s itt érte őket a razzia október egyik utolsó napján. Innen kerültek a Csalogány utcai nyilas párthelyiségbe, ahol úgy vallattak a nyilasok, hogy agyba-főbe verték őket. A szocialista szerkesztő Itt vallotta be Mónus Illés, hogy ő kicsoda, szociáldemokrata lapszerkesztő és zsidó. Ekkor mondotta egyik nyilas a másiknak, hogy «csuda zsíros fogást csináltunk ma, elfogtuk Mónus Illést, a szocialista szerkesztőt». A Csalogány utcai párthelyiségből a szemben levő fogházba kísérték az elfogottakat, ahol már százon felül volt a szerencsétlen emberek száma. Másnap reggel egy nyilas bekiáltott, hogy »négy erős ember jelentkezzék külső munkára.» Mónus Illés meg három társa jelentkezett erre a «külső« munkára, ami abból állott, hogy elhurcoltak lakását fosztották ki és nyilas őrizet mellett — persze a nyilasok részére — ezt végezték a jelentkezők. Némi nem töltik meg A négy közül Fálk László, aki később megszökött, elbeszélte, hogy az Attila körútra mentek, ahol a nyilas kisérő nem találta meg azt a házat, amelyet ki akart rabolni. — Ekkor — mondotta — pár pillanatra magunkra hagyott bennünket. Nekem nagy gyakorlatom volt már a szökésben, hiszen Debrecenben hónapokon át a Gestapo foglya voltam előzőleg s innen is és később Csap előtt a deportáló vonatból is sikerült megszöknöm és Budapestre jutnom. Abban a pillanatban, amikor a nyilas magunkra hagyott bennünket, azt ajánlottam társaimnak, Mónus Illésnek és a két orvosnak, hogy fussunk, amerre látunk. Sajnos, ajánlatomat nem fogadták el, mert Mónus is, a két orvos is attól féltek, hogy bosszúból majd családjukat fogják megkeresni és kivégezni. Szolidáris voltam, így nehéz szívvel bár, de ott maradtam velük. A nyilatok megölték... — Másnap ismét volt szökésre alkalmunk Ekkor én és egyik orvos megszöktünk. Ha Mónus Illés rám hallgat, ma ő ia egyik Vezéregyénisége lehetne a demokratikus Magyarországnak, igy pedig, sajnos, a nyilasok megölték és csak emlékünkben élhet az ő harcos szelleme. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gyilkos nyilas nem egy megtévedt és a nyilas eszméktől megfertőzött olyan munkás volt-e, akiért ez a lángoló lelkű szocialista egész életén át olyan nagy lelkesedéssel küzdött. «O»— Így ünnepelték a parasztok május 1-ét A munkásság régi május elsejei ünnepének feszültségét tudomásul vette a társadalom, az érzékeny idegzetek kissé megborzongtak, de aztán napirendre tértek felette. De a városlakók alig tudtak a parasztság május elsejei ünnepéről, a május elsején dívó népszokásokról, pedig a május elseje éppem annyira aparasztünnep, mint munkásünnep, a két nagy dolgozó osztály egészen önkéntelenül már régen közös ünnepévé avatta ezt a napot. A parasztlegények május elsejének az előestjén az erdőbe vonultak. Tüzet gyújtottak, boroztak és éjfélig szomorú népdalokat énekeltek. Midőn azonban a toronyóra elütötte az éjfélt, megfordult a legények hangulata, most már csak víg dalok hangzottak, mert kezdetét vette az ünnep: a tavasz teljes hatalombalépésének az ünnepe Hajnalig nótáztak, azután visszatértek a faluba s kiki felállította szeretőjének az ablaka alatt a hajnalfát, a májusfát, vagy májfát. így nevezték azt a fiatal sudárt, melynek csak felső lombocskáit hagyták meg s többnyire virágokkal is díszítették. Fiatal nyírfa volt amájusfa, Székelyföldön azonban inkább fenyőgallyal helyettesítették. Számos faluban május elsejének a délelőttjén szokásban volt a «leányséta», a leányok felvonulása. Délután pedig «majálist» tartottak a szabadban, akár a munkások. Mégis észrevette a parasztság május elsejei vigalmát a hatalom árgusszeme. A munkásság május elsejei ünnepe sem volt ínyére a hatalomnak s hacsak módjában állott, minden erejéből küzdött ellene. Utóbb szemet szúrt neki a parasztság ünnepe is, és ellene fordult, mert ki szerette volna irtani a május elsejét a magyar népéletéből. Jutott ünnep bőven mindenkinek, hiszen az ünnepek, az ünneplések és a banketrek nemzete voltunk, a dolgozók ünnepének azonban egyetlen napot sem akartak adni. Azzal érveltek, hogy a májusfa állítása pogány szokás, tehát tűrhetetlen, hogy a nép hódoljon neki. Igen gyenge érv volt ez, mert hiszen a kereszténység rengeteg pogány elemet szívott fel s hatott át, a szelíd májusra pedig ugyancsak senkit és semmit sem sértett. Más fájt a hatalomnak: attól tartott, hogy a parasztság és a munkásság ünnepe egyre népesebb, egyre messzehangzóbb lesz és majd találkozik egymással, végre perdig egymásra talál a két dolgozó osztály is. * Ugyanezt ünnepelték a proletárok és a parasztok május elsején: a tavasz győzelmét, a nagy változást, a természetben rejlő diadalmas, halhatatlan forradalmat, a tél által elnyomott életerők győzelmét, a mélybe taposott csirák rögöket robbantó előretörését. A május elsejei néphagyományok igen ősi eredettel diszlenek s arra vallanak, hogy ez az ünnepnagyon régi emberi ünnep. A május elsejét megelőző estén szomorúan dalolnak a legények, de éjfélkor hangjuk átcsap az örömbe s azt hirdeti, hogy a tavasz, az elfojtott élet, az igazság, a termékenység, a munka és az öröm végül mégis diadalt arat. Erre tanít az örök természet és a legények vígan visszaénekelnek a feltámadt természetnek, az élet minden tavasszal diadalmaskodó forradalmának. Az erdőben májusi virradatra várakozó parasztlegények azt érezték, mint a nagyvárosi utcákon felvonuló munkások, legmélyebb, legigazibb emberi vágyaik mindig egyek volak. De éppen ezért egyek az érdekeik is, tehát a politikai küzdelemben éppen úgy találkozniok kel, amint ebben az ünnepben találkoztak. Ha 1947. májusának első napján csakugyan összeolvad a két ünnep, a falu és aváros ünnepe, ha egymásra találnak a dolgozó rétegek, akkor kétszeres súlya és fontossága lesz ennek a napnak. Akkor május elseje nálunk nemcsak a felszabaduló emberi öröm ünnepe lesz, hanem történelmi dátum is: a dolgozó magyarság egymásra találásának alapja. _ AIFOIPI UISAO _ Hajsza a forint után Sokan megtagadják , mégis szeretik Azon, hogy nekem nincs pénzem, nem csodálkozom. Azon sem, ha közvetlen ismerőseimnek sincs. De hogy senkinek se legyen, azon már jobban. Bár akárkivel találkozom , erről nem panaszkodik. Mint újságíró megpróbáltam utána járni a pénznek, jó forintunknak, hogy hol bujkál, merre lelhető fel, mert azt mégsem tudom felfogni, hogy valahol ne volna. Van is, csak hol? Felkutató utam teljes Csőddel járt... „ Üres a bank Gondoltam a pénz forrásához nézegetek el. Elfogtam bankigazgató barátomat. — Van-e pénzetek ? Nagyot nézett. Biztosan azt hitte, kölcsönért folyamodok. Megnyugtattam, hogy nem. — Mindenünk van, csak pénzünk nincs — mondotta — A vásárhelyi pénzintézetek is a legnagyobb pénztelenséggel küzdenek. Évi kontingensünk oly Csekély, hogy mozdulni is alig tudunk. Naponta tíz-húsz embert küldünk el, mert hitel kérését képtelenek vagyunk teljesíteni.— Hát miből csináltok forgal- mat ? — Ezt kis emberekkel dolgozom — mondotta — 200—500 forintokat helyezünk ki főleg gazdiknál és kis egzisztenciáknál. Ezt forgassuk, ahogy lehet. A többi főleg iparosokkal, kereskedőkkel és tőkeerősebekkel dolgozik, de lényegében helyzetük ugyanaz . . . Tehát itt pénz nincs. Ott, ahol reméltünk volna . .. A kereskedő A kereskedő szintén panaszkodott. — Alig tudok áruból annyit összeszedni — szólt — hogy megrendeléseimet ki tudjam fizetni. A forgalmam is csökkent az utóbbi időben Az igaz, hogy én nagy üzleteket nem bonyolítok le, a kicsi viszont mintsem hoz. Befektetni nem tudok s az üzlet lassan-lassan összemegy. — Áru van ? — Abba hiba nincs. Csak a forgalom, a vásárló hiányzik, de a terhek megvannak. Egy pár papucs egy piacon Kinéztem a piacra is. Itt főleg a vásárlási készséget akartam szemtől-szembe látni. Hát igen , az érdeklődés nagy. Minden árúnak mindenki megkérdezi az árát, de a vásárlás, a tényleges vevés bizony nagyon kevés. Meg kell csak nézni , miként pakolja össze piacra kihozott áruját a kisiparos, a termelő, a viszonteladó. Csak annyit vásárol a közönség, amennyi éppen legszükségesebb napi szükségletét fedezi. — Ma jó napom volt — mondotta egyik kisiparos — eladtam egy pár papucsot. Máskor ugyanis annyit viszek haza, mint amennyit kihozok. Nem tudom megérteni, hogy miért nincs vásárló .. . Hát hogy az egy pár kevés, azt mi is tudjuk. Ebből nem él meg sem ő, sem a családja. A többi szakmák sem tengettek túl a munkától, hogy az építőiparosokról ne beszéljünk. Az ő panaszaikat már nem is írom le. A munkanélküliség talán legkegyetlenebbül őket és a rokonszakmáit sújtja. Elégedett hang A nagy panasz tengerben találtam egyet, aki nem panaszkodott. Kis vendéglője van. Előre bocsátottam, hogy ha panaszkodik, akkor sem hiszem el. Jól menő üzlete van s egy-két vendég, néha több is — gyakran felkeresi. — Megél ” - mondta kurtán és furcsán, — adósságom nincs és az adót pontosan fizetem. Többet nem is kivánok. Betoppan régi vendége : a termelő. Ebből már csak úgy dől a panasz. A szóárradatot a kellő mértékére csökkentve kiderül, hogy pénze nincs, a sokat irigyelt jómódja abban áll Csupán, hogy a mindennapi élelmiszerszükséglete saját terméséből megvan, tehát ennyiben előnyben van másokkal szemben. A tisztviselő üres kamráról és a bolond gazdasszonyról példálózgat és nem is faggatom tovább, hisz sorsuk közismert. Anyagilag talán a legelesettebb osztálya ma a dolgozó társadalomnak. - Mamég van tisztességes ruhám - mondja egyik tisztviselőnő, de Ugyanakkor megmutatja, hogyan foszlik szoknyája alja, — de mi lesz ha tovább nyüvöm, mert pótolni képtelen vagyok a legkisebb darabot is. Szórakozás Vagy hasonló kiadásra gondolni sem merek, de részt venni ilyenekben még kevésbé ... Van, vagy nincs? Szórakozás! Vásárlás! Szeget ütnek a fejemben ezek a fogalmak. Mindenki panaszkodott, hogy kerüli őt a forint s mégis — nem tagadhatjuk — az emberek szórakoznak, és az emberek vásárolnak. Egyes táncmulatságokon annyian vannak, hogy alig félnek, másoknak mit sem számít egy vacsora kifizetése pár liter bor megöntözésével. Sőt ingatlanforgalom is van már, ahol 20-30 ezresek cserélnek gazdát bizony gyakran készpénzben, de ha nem, akkor reld lejárattal. Most már van, vagy nincs forintjuk az embereknek ? Ha az emberek vallomása után megyünk, akkor nincs, de ha az élet számtalan megnyilvánulását figyeljük - van. Mert ha nem volna, megállna az élet, megbénulna a gazdasági körforgás. Egy textiles panaszkodott, hogy egy 30 forintos selyem női anyagból csak 12 métert kapott. Egyik szerény vásárlójának nem telt félre, mert »elkapkodják«. Egy ruhaanyag legkevesebb ebből 150 forint. Ki veszi tehát meg -tűnődtem -, ha senkinek nincs pénze? A pénzt- titok Bevallom : csődöt mondott a forint utáni kutatásom. Nem sikerült rejtekhelyét földeríteni. Ahol jártam ott nem volt, másrészt viszont olyan összegek kerülnek piacra, hogy azt csak azt dobhatja ki, akinek van több, mint kellene. Rejtélyes ügy és titokzatosság veszi körül a pénzt most is, mint mindig Aki utána nyúl - csalódik. Vagy benne, vagy az emberekben. Mert a pénz is, az ember is egy természetű: csalóka. Jól esik, ha nem őszinte kellemes érzés, ha megcsalhat valakit, ha még ártatlanul, akkor is. Ven is és nincs is a forintunkból. Kinek van és kinek nincs : ez a legmélyebb titok, amit az újságíró előtt nem tár fel senki. Miért is . . . ? Ma lép életbe a szövetkezeti törvény A vidéket méltán érdeklik azok a változások, amelyeket a szövetkezeti törvény idéz elő a szövetkezeti mozgalomban. Lapunk munkatársa felkereste Rónai Sándor elvtárs kereskedelem és szövetkezetügyi minisztert, hogy néhány kérdést tegyen fel neki a szövetkezeti mozgalom történetére a szövetkezeti törvényre és a törvény nyomán meginduló szövetkezeti fejlődésre vonatkozóan. - Mi késleltette eddig a szövetkezed jogreformját? - tette fel munkatársunk az első kérdést. - A szövetkezetellenes erők 70 esztendőn keresztül megakadályozták, hogy a szövetkezetek helyes fejlődését szövetkezeti törvénnyel szabályozzák, — kezdi a beszélgetést Rónai elvtárs. - Érthető volt a nagytőke ellenállása, mert jól tudták, mit jelent a szövetkezetekbe tömetett kisember ereje. Nem valósulhatott meg a szövetkezeti törvény az elmúlt fasiszta rendszer alatt, hiszen még a demokráciában is megmozgatta minden erejét a szövetkezetellenes reakció, hogy megakadályozza a törvény létrehozását. - Hogyan és mikor készült el mégis a szövetkezeti törvény? - A demokrácia legyőzte a hoazszaa ellenállást, kormányprogrammá vált a szövetkezeti jog megalkotása A vezetésem alatt álló kereskedelem és szövetkezetügyi minisztériumban hónapokig tartó gondos előkészítő munka után, szakértők bevonásával megszerkesztettük és megszövegezik a szövetkezeti törvényt. A javaslatot még 1946 szeptemberében tárgyalásra fogadta el a nemzetgyűlés. A törvény tárgyalása azonban csak decemberben kezdődött meg, mert újabb pártközi megbeszélések váltak szükségessé. - Milyen intézkedések várhatók a szövetkezeti törvény életbelépésével? A szövetkezeti törvény ma, május 1-én lép életbe, a dolgozók ünnepén. Ünnep lesz ez a nap külön a szövetkezetek életében, mert ezzel pontot tettünk a szövetkezeti joggal kapcsolatos vitás kérdések után, és a szövetkezetek elindulhatnak az egészséges fejlődés útján. Megkezdődik az erélyes tisztogatás a szövetkezetek között, kiküszöböljük az álszövetkezeteket és az egyéb életképtelen szövetkezeti alakulásokat. Magyarországon ma a termelésre kell a legnagyobb súlyt fektetni, ezért a szövetkezetügyi kormányzat a mezőgazdasági és ipari üzemeket fogja elsősorban támogatni. Biztosítja számunkra mindazokat az előfeltételeket, amelyek lehetőséget nyújtanak a szakszerű termelésre. A kereskedelemmel egyenlő feltételek mellett bekapcsolódhatnak a szövetkezetek a külkereskedelembe. A szövetkezetek a magánkereskedelemmel karöltve folytathatják export-import tevékenységüket. Hosszas tárgyalások után sikerült elérnem, hogy nem széttagolt, hanem egységes szövetkezeti központ fogja irányítani a szövetkezeti életet. Megalakul a Szövetkezeti Hitelintézet, létrejön a szövetkezetek érdekképviseleti szerve, a Szövetkezeti Kamara. 3 naanun aanamumtammeísíí Szurdi István elvtárs beszédéből A szociáldemokraták szervezésének lényege, hogy valótlant nem mondunk, teljesíthetetlent nem ígérünk, céljainkat félre nem érthető módon meghatározzuk. Nagy párt akarunk lenni, még nagyobb, mint amilyen most vagyunk de kizárólagosan a mennyiség javára nem vagyunk hajlandók a minőségből engedni. A falvakban, tanyás részeken magatartásunkkal és példaadó életünkkel kell bebizonyítani, hogy a szocialista ember jelenti a különb embert.