Alkotmány, 1898. május (3. évfolyam, 104-129. szám)

1898-05-01 / 104. szám

* 2, meg nem a harmadik hasonló botrány, talán a legnagyobb valamennyi között. Mert az előbbi két alkalommal csak magánlevél és egy hiva­tali okmány került a kor­­mánypolitik­­a salakos árja közé. Míg a tegnapi vis­szaélés, mely a miniszterel­nöki szekr­­őt követtetett el, oly tekinte­teket sérte­k­ meg, melyek eléggé érezhe­­tőleg anny­ira magasan állanak, hogy a politikai küzdelmekben még közvetve sem érinth­etők s eddig, a sérthetlen tisz­teletnek t­­árgyát képezték-Már engedelmet kérünk, de semmiféle keresztény önfeled­tség követett i­ly megbotránkoztató sérelmet. Nem is t­­z a műveltség-hiány és tudat­lanság­­­­épezi ennek a magyarázatát, melyben a mostani miniszterelnök jeles­kedik.­­ Ikihez több kell : szükséges az a megb­­otránkoztató lelkiismeretlenség és a ke­resztény erkölcsnek az a teljes pusztulá­­sa, mely a börze hatalmának és sikerein­ek nyitját képezi. Ne­­m látjátok azt a dioszmózist és oszmóz­ist, mely a mi politikai fejlődésünk törvén­­rét szabja meg ? A mérges folya­dék át­szivárog a nemzet meggyengített literein keresztül az egész szervezetbe. A nem keresztény választási ,,ren­­d­ezők“, segélyével meghamisított vá­lasztóé­lek vezérjei a közönséges csa­lás és okmányhamisítás vádja alá ke­rülnek­­, ugyanakkor, mikor a képviselő­­házna­k az a bíráló­bizottsága, mely Ro­­sztvál Istvánt igazolta, ítéletének indoko­lásában azt mondja ki, hogy a választási jegyzőkönyveket és szavazási lajtrom­o­­kat .­semmiféle magántanu­sítványokkal is meg­­támadni nem lehet. Bát­ annyit jelent, hogy tessék csak hamis közokmányokat bátran szerkeszteni, azok ellen sem bizonyíték, sem panasz el nem fogadta­tik, mert azok mindig hitelesebbek, mint emezek. Az így megvédett hamis okmányok után pe­dig lehetetlen, hogy ne kö­vetkezzék más téren is a hamisítás és csalás. És lehe­tetlen, hogy ez a lelkiismeret és erkölcs nélküli korrupció át ne hassa az egész közéletet é­s meg ne ingassa az egész társadalomnak is keresztény alapjait. Ez a második reformációnak ered­ménye Magyarország területén. Az első­től még megmaradt kereszténynek. A má­sodik a ke­reszténység erénye és erkölcse fölött bizto­sítja a nem-keresztény politi­kának a diadalt. zott költői is csaknem mind bankhivatal­nokok. E bámulatra méltó irodalmi tájékozott­ságról tanúskodó érvre lehetetlen volt nem kapitulálunk s mikor az öreg ú­r kijelentette, hogy ha poétánk visszatér hozatalába, haj­landó beleegyezni, hogy leányát eljegyezze s mire könyvelőségig viszi, hogy feleségül vegye, elbúcsúztunk s diadalmasan robog­tunk vissza Pestre.­­ — Oh én szerencsétlen! — sóhajtott föl Kalonday, mire küldetésünk eredményé­ről beszámoltunk. — Tudjátok-e, hogy ez udvarias,­­de határozott kosár ? Tudjátok, hogy nem riad­nék vissza semmi áldozattól Fen­enám ked­­­­véért. De ezt ! Három-négy évig gya­sor­­nokoskodni, ugyanannyi ideig a számok szivet lelket sorvasztó tengerében vergődni, mig segédkönyvelőségig viszem s ezután is­mét örökkön-örökké való rovancso­lás közben a szerencsét lesni, hogy könyvelő legyek- őh megkopaszodva, megőszülten, dehogy is volna lelkem bálványomat oltár elé ve­zetni ! — Gondolkozzál előbb, — akasztotta, meg e keserves áradozást Romkövy. — Vacsoránál aztán tanácskozunk ! * Rendes szokásunk ellenére az nap is, összejöttünk este a poéta kedvéért. Kalonday halott halványan ült helyén. Szemében lázas tűz lobogott s arcizmai vonaglásából tisztán láttuk, hogy iszonyú lelki harc dúl belsejé­ben. Csöndesen vacsoráltunk, egymás mel­lett ülve, Prombér­y egymás után bontogat­­tatta ki a boros palackokat, egyre biztatván a poétát, hogy igyák a szerelmi bánat ellen Homerois óta ez a legjobb orvosság* — ügy van ! — hagyta rá Halál dok­tor rikácsoló hangján s ismét koccintásra emelte poharát. Fennen átéltettük, mint min­dig azóta, hogy először hallottuk hangját. — Mit határoztál hát! — sürgette a busuló szerelmest Romkövy. Az idő más későre járt s a poéta meg sem mukkant eddig. Most sem szólalt meg s Psombéry újból bort hozatott. Kalonday alig ivott vacsora közben, most sem haj­totta föl poharát, e helyett papírlapot vett elő s gyorsan jegyezgetni kezdett. Mire az utolsó idegen is eltávozott a vendéglőből, fölállott, s olvasni kezdte : Szép Fennena, bűbájos tündérem Preménységem, üdvöm, életem Lépteidet, mint árnyék kisérem Csak rólad zeng, rólad énekem. . . Ilyen s ezekhez hasonló Kalonday­­féle frázisokkal a heti lapok tele vannak azóta, hogy a leánynyal meg­ismerkedett s nem vettük zokon Romkövytől, hogy az első strófát követő rövid szünet alatt na­gyot ásított. Azt hittük ismét valami obli­gát rajongó dal kerekedik ki ebből, a­me­lyet a lírai költők ezer féleképen tudnak variálni. Rólad szőtte szivem legszebb álmát, Biztatom te lössz a nagy tusán, Puha kacsód nyújtja majd a pálmát A kivivett győzelem után. Mégsem az lesz, suttogtuk ketten Ka­lamárissal : múlt időben beszélt, feszült figyelemmel hallgattuk a mind elragadóbb hévvel tovább szavaló poétát. S most az irigy végezet hatalma Körödből kajánul elragad, Mély bánatom elsírom e dalba S becsülöm — bár szivem megszakad! . . Tarczai György. JULKOTMIST. 1898. május 1 „Magyarország történelmi emlékei.“ — Az Alkotmány eredeti tácája. —• Az ezredévi magyar kiállítás eltűnt, mint egy szép álom. Pedig mintha most történt volna, oly élénken emlékszünk még a nagy tünde városra, melyben fölhalmozva voltak az ezeréves múlt emlékei és a jelenkor munkájának bizonyságai. A budapestiek e tündérvárosban éltek akkor és ide zarándokolt az egész ország, sőt a külföld is. A fény, a pompa azonban véget ért, elmúlt a szép álom, a tündérváros helyében egy nagy kietlenség jelzi az, hogy ott valami volt. I­­.» BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, április 30. Az ors­zággyűlési néppárt hétfőn, e hó 2-ikán este 7 órakor saját közhelyiségeiben (József­ utca 10.) értekezletet tart. A képviselőház kedden, e hó 3-án déli 12 órakor tartja legközelebbi ülését, mely­nek napirendjére a ma elfogadott törvény­­javaslatok­ harmadszori olvasása tűzetett ki. Egy államtitkár lemondása. Grumenstein Béla pénzügyminiszteri államtitkár ezen állásáról — úgy halljuk — lemond, mert kinevezik a diósgyőri vasgyár igazgatójává. Ez esetben oravicai képviselői mandátumá­ról is le kell mondania s a dupla örökségbe valósz­ínűleg Popovics Sándor miniszteri taná­csos l£p. Uj közigazgatási bírák, ő Felsége a ki­rály Dubraviczlai Elek kincstári jószágigaz­gatót és Csipk­ay Károly országgyűlési kép­viselőt a közigazgatási bírósághoz ítélő bí­rókká nevezte ki. A kiegyezés ügyével foglalkozozott ma az O. M. G. E. közgazdasági szakosztálya. Az előadó Léd­erer Andor volt, aki hosszabb bevezetés után röviden méltatja és ismerteti a képviselőház elé beterjesztett kiegyezési javaslatokat, s azok hibáira rámutat. Nem kivon­ja azonban az Ausztriával való vám­­háborút, hanem csak a magyar érdekek megvédése alapján kivánja a szerződések megkötését. A földadó leszállítása s a börzeadó be­hozatala tárgyában ma ismét több kérvény érkezett a képviselőházhoz. Devecser, Gyepe és Borszörcsök lakosainak kérvényeit Mész­tényi Pál, Császa község lakosainak kérvé­nyét pedig Hajdú József terjesztették be s asokról az elnök a mai ülésen tett jelentést a Háznak. Az ez ügyben megindult mozga­lom mind szélesebb mérveket ölt. Népgyűlés a papi vagyon szekularizációja érdekében. Egy kőnyomatos napilap-tudósító arról értesíti, hogy kereskedőkből és iparo­sokból egy bizottság alakult, mely a „papi vagyok­“ szekularizációja érdekében népgyű­­lést készít elő. A bizottság, melynek élén hír szerint egy ismert nevű nagybirtokos áll, most egy felhíváson dolgozik, mely han­­goztatja a papi vagyon fölosztásának szük­ségét A felhívás, amelyet a jövő hónap kö­zepén bocsátanak ki, fejtegeti, hogy a papi vagyon milyen holt tőke, a­melyet a főpa­pok csak saját önös céljaikra használnak fel. Úgy az állam, mint a társadalom és a közérdek, jóformán semmi hasznát sem látja az óriási papi vagyonnak s a dúsgazdag fő­papság aránylag bármilyen vagyonos polgár­nál sokkal kevesebbet áldoz közcélokra. Ez a maga nemében páratlan népgyűlést — az illető kőnyomatos szerint — junius hónap egyik vasárnapjára tervezik a fővárosba, s rendezői előbb tapogatózni fognak a kor­mánynál, hogy nincs-e kifogása ellene .­ Nem tudjuk, mi igaz ebből a kalandos hír­ből, de annyi bizonyos, hogy ilyen mozgalom nagyon rávall ama bizonyos „kereskedőkre és iparosokra“, kik az Isten tizedik paran­csát kitörölték lelkiismeretükből. Akár igaz azonban a kőnyomatos hit, akár nem, mivelhogy az egyházi javak — és nem „papi“ javak ! — szekularizációjá­nak eszméjét bizonyos társadalmi körök újabban tényleg hánytorgatják, a legkomo­lyabban felhívjuk a zsidó polgártársainkat, hogy az egyházi javak szekularizációja ellen teljes erejükkel küzdjenek. Mert a földosztó törekvések, ha egyszer érvényesülhetnek, nem fognak megállani az egyházi bir­­tokoknál. A nép az ő józan gondolkozá­sával rá fog jönni arra, hogy a libe­rális földesurak és a zsidók tulajdon­joga nem szentebb, mint az egyházi vagyon. A kormánytól pedig elvárjuk, hogy határo­zottan jelentse ki, mikép az egyházi java­kat ép olyan tulajdonjoggal bírják az illető egyházi testületek és intézetek mint amily tulajdonjoggal bírják a mágnás­családok az ő birtokaikat vagy bárki azt, ami az övé. Mind a hatan összerezzentünk s me­rően a holthalvány Kalondayra meresztet­tük szemünket, akinek a szemébe, mintha könyek lopóztak volna, miközben tompán tovább szólott: Oh mert van egy, ami drágább mégis Szivem téged bárhogy is szeret. S mint Petőfi, föláldozom én is Szabadságomért szerelmemet ! A tetszés moraja tört ki hat torokból, nem győztük magasztalni a poéta elhatáro­zását, s annak poétikus formába való ön­tését. Prombéry újból töltött s Kalonday, a­ki megsemmisü­lten ült le ismét, most már mohón ivott. Rajtunk érthetetlen jókedv kezdett elhatalmasodni; mintha szinvünkben ismét pislogni kezdett volna a remény halo­­vány lángja, melyet a poétát szemelvén ki troubadourjául közös bálványunk, talán nem is minden erőszak nélkül igyekeztünk volt elfojtani.

Next