Alkotmány, 1898. május (3. évfolyam, 104-129. szám)

1898-05-01 / 104. szám

1996. május 1. ALKOTOIXT. Nyílt, férfias, minden kétszínűség nélküli nyilatkozatot várunk és követelünk a kor­mánytól, mert legalább is furcsa, hogy a miniszterek egyremásra tagadják a szekula­­rizálás szándékát, párthíveik pedig bent a Házban és azonkívül egyremásra követelik azt a rablást, amelynek logikai következ­ménye nem lehet más, mint egy újabb 1849. április 14-ke. Megüresedett mandátumok. A mai nap is­mét két mandátum­ üresedett meg. Csipkay Károly Breznóbánya, Festetlek Andor gróf Ó­ Buda képvi­­selője ma lemondtak képviselői megbízatásukról. E két lemondásnak nagyon is különbözőek az okai. Csipkay Károly érdemeit, ki a Breznóbá­­nyán legutóbb lezajlott választások alkalmá­val hatósági asszisztencia mellett oly sikerrel küzdött a néppárti jelölt ellenében, valamivel csak méltányolni kellett, kinevezték, tehát a köz­­igazgatási bírósághoz itélőbirónak. Sokkal tragi­­kusabb azonban a volt földmivelésügyi miniszter Festetlek Andor gróf lemondásának oka. A gróf ugyanis vicinális vasúti lázaktól emésztve horri­bilis összegű adósságokba verte magát s nap-nap után folyt ellene a végrehajtás, úgy hogy mene­külnie kellett a közügyek teréről. A szabadelvű­­párt, mely­en illő tempore oly lelkesen éljenzett miniszterének, ma a legnagyobb közönynyel hall­gatta meg a lemondólevél előterjesztését. Hja,­­fiispora mutagjur ... Az osztrák kvótabizottság már röviden jelzett renund­uma a „N. Fr. Pr.“ szerint a következőket tartalmazza : A bizottságnak a­mint eddig nem volt, úgy most sincs ki­fogása a közösügyi kvóta megállapítása el­len. Az osztrák küldöttség egyetért a ma­gyarral a vámjövedék tiszta jövedelmének hovafordítása tekintetében. A­mi a határőr­­vidéki precipiuum megszüntetését illeti, erre az osztrák kvóta-küldöttség nem kapott megbízást és így a magyar kvóta-küldöttség kívánságát csak azzal a feltétellel pártol­hatná, ha a magyar korona országainak hozzájárulási kvótája számszerűen kifeje­zésre jut. A magyar kvóta-küldöttség ta­nácskozási bázisa nem fogadható el s az osztrák kvótaküldöttség nincs abban a hely­zetben, hogy újabb javaslatokkal álljon elő, de hajlandó a magyar kvóta-küldöttséggel újabb szóbeli tárgyalást folytatni. A neve­zett lap hozzáfűzi, hogy szinte bizonyos, miszerint a bizottságok tárgyalásai ismét nem vezetnek eredményre. És az ezerévi kiállításnak mégis nyoma marad. Tovább él emlékezetünkben és fantáziánk képeiben, melyek most is minduntalan a két év előtti szép napokat és az eleven tündérvárost állít­ják elénk. És tovább él abban a nagy diszmóben, mely a kiállítás történelmi főcsoportjának meg­örökítésére van hivatva. A történelmi főcsoport szervezésével egyide­jűleg fölmerült az a terv, hogy az ezredéves ki­állítás történelmi főcsoportjának sikerült megalko­tása esetén hazánk művelődéstörténetének együtt levő anyaga oly nagyobb szabású illusztrált iro­dalmi műben örökíttessék meg, melynek az ország egy fő- és középiskolájából sem lenne szabad hiá­nyoznia, sőt egyes alkalmas képes­lapjai az or­szág minden népiskolája és kisdedóvó intézete falain oktassák a nemzet kicsinyeit ezredéves állami életünk kimagasló eseményeire, hogy a mil­­lénium megünneplésének érzése áthassa már kis­ded korában a magyar nép gyermekeit s a letűnt évezred tanulságaiból merítsenek okulást, a hősök tetteiből erőt és a nemzetünket jellemző erények tiszteletéből lelkesedést az újabb ezredév nagy fel­adataihoz. Ez a terv most, a kiállítás megnyitása után két évvel, a megvalósulás stádiumába lépett. Az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportja előadójának, Csöbör Béla dr.-nak szerkesztésében oly diszmó indult meg, mely méltóan megörökíti a történelmi kiállítás emlékeit. Amit a magyar történettudomány, a magyar kőnyomtatás és illusztrálás technikája eredményekben megvalósí­tani képes, azt megtaláljuk e diszmüben, mely ki­állításával és tartalmával egyaránt méltó az ezred­­évi kiállításhoz, méltó azokhoz a szakférfiakhoz, kik a történelmi főcsoportot létesítették s kik e munkának is szerzői és méltó a magyar államhoz, melynek t­g­gságal a fegy­ésgzikü létrejön. Amit a történelmi kiállítás magában foglalt : épületeket, vallási, irodalmi, építési, ipari és egyéb régiségeket, azt írásban és képben magunk előtt látjuk. A történelmi kiállítás anyagját ugyan­azok ismertetik, akik azt rendezték, szakavatottan és mégis mindenki által érthetően. Az ismertetésben az időbeli sorrendet követi a szerkesztő. Legelőbb az Árpádok kora, utána a vegyesházbeli királyok kora, majd a mohácsi vésztől a törökök kiűzéséig terjedő idő, a Rákóczy­­korszak, a nyugati befolyások kora Széchenyi Ist­ván gróf fellépéséig, azután a szabadságharc kora és az alkotmány visszaállításáig terjedő időszak kora következik. Ezen korszakokon belül tárgyal­ják az egyes szerzők a politikai és társadalmi fejlődést, valamint a különböző emlékeket szakmák szerint. A nagy műből most négy füzetet vettünk, melyek az Árpádházi emlékeket ismertetik. Csánki Dezső dr. e korszak politikai és társadalmi fejlődé­séről ir hosszú tanulmányt, melynek keretében az e korból fenmaradt okmányokat is ismerteti. Czo­­bor Béla dr. a román épületcsoportot ismerteti, mely az árpádházi vezérek és királyok korából reánk maradt emlékek befogására szolgál s mely­hez a tervező építész hazánk elnemű legfényesebb emlékét, a Vas megyében fekvő jaáki XIII. század­beli apátsági templomot választotta mintául. Szend­­rei János dr. az árpádkori hadtörténeti leleteket és emlékeket írja le; Gerecze Péter dr. e kor épitőművészeti és szobrászati emlékeit, Czobor Béla dr. a nagyszámú egyházi emlékeket ismerteti, Réthi László dr. az árpádkorból fenmaradt remek­hez is magyarázatot, Dedek Crescenc Lajos az árpádkori irodalmi emlékeket tárgyalja, Békefi Rémig dr. pedig megkezdi az árpákon oktatás­ügy állapotának ismertetését. Hotter Antal, dr. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Budapest, április 30. Verőfényes, gyönyörű tavaszi idő pom­pázott kint, nem csoda tehát, ha a t. hon­atyák a gázsi s a májusi házbér bekaszíro­­zása után sietve menekültek a füstös folyó­sokról s a füledt levegőjű tanácskozóterem­ből, melynek hatalmas üvegtetőzetén kacé­­ran játszadoztak a tűző sugarak. Dacára a szombati napnak, az elnöki széket Szilágyi Dezső foglalja el. Berzevicey Albert a Ház engedelmével távol van s Szilágyi erős ön­­feláldozásából (egy napi vakációt tett le a haza oltárára) azt lehet következtetni, hogy Láng Lajos alelnököt a jövőre szépen lefúvatták az elnökösködésről, így azután az ülés rendes lefolyását az ismert kínos incidensek nem zavarták meg. Az elnöki előterjesztések során elnök bejelentette, hogy Csipkay Károly és Festetlek Andor gróf le­mondtak képviselői megbízásukról. Bár sokan előre tudták, a Festetich Anger gróf lemondása nagy feltűnést keltett; nem hit­ték, hogy a kormány harmadízben is ki­tegye az ó­budai­ kerületet a választás izgalmainak, annál inkább nem, mert az új választás eredménye nagyon is kétes. A napirend. A Ház harmadszori olvasásban megszavazta a tegnap letárgyalt s elfogadott törvényjavaslato­kat , nemkülönben Szerb György előadó referálása alapján elfogadta a honvéd főparancsnoki palota berendezésére, továbbá a budapesti honvédkórház és a váci honvédhuszárlaktanya kiépítésére, vala­mint a honvédségi ruhával és fölszerelés kiegészí­tésére szükséges póthitelrő­l szóló törvényjavaslatot; nemkülönben Neményi Ambrus ismertetése után a Pozsony, Szombathely, Zágráb és Eszék városok részére az 1896. XXIII. t.-c. 5. §. alapján enge­délyezett rendkívüli házadómentesség tárgyában benyújtott pénzügyminiszteri jelentést. A községi s némely más erdők és kopár területek állami kezeléséről, továbbá a közbirtokos­ságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában levő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelének szabályozásáról szóló tör­vényjavaslat került ezután tárgyalás alá. A javaslatot Bedő Albert volt földművelés­ügyi államtitkár s a földművelésügyi bizottság előadója ismertette, hangsúlyozva a szabályozás szükségességét, úgy azonban, hogy az a magán­­jogi viszonyokat ne érintse. A földművelésügyi miniszter javaslata na­gyobb vitát provokált. Kulinyi Árpád nem vonja kétségbe, hogy a javaslatra szükség van, de neki e javaslattal szem­ben közgazdasági szempontból aggályai vannak. A javaslat az államnak oly intézkedéseket és jog­kört ad át, melyek addig az erdőbirtokosokat illet­ték. Jobb szeretné, ha a törvényjavaslat csak a közigazgatás államosítása és az adóreform behoza­tala után lépne érvénybe. Hiszi, hogy a miniszter el fogja oszlatni aggodalmait, a javaslatéit tehát elfogadja. Barta Ödön kifogásolja, hogy a javaslatot a pénzügyi bizottság nem is tárgyalta, pedig­ az­ az állampénztárnak állandó és nagyobb mérvű megter­­heltetését vonja maga után. Ezért indítványozza, hogy vétessék le a napirendről s utasíttassék a pénzügyi bizottsághoz tárgyalás végett. Szerinte a javaslat a magánjogoknak eklatáns megsértését in­volválja. Az úrbéresek és községek vagyonára nézve még ma is nagy zavar van, mert dacára annak, annak, hogy telekkönyvileg biztosítva van az úr­béres vagyona, még maga sem tudja, hogy váljon szabad-e neki ott egy fának árnyékában megpi­henni. A javaslat kiterjeszti az állam beavatkozási jogát, még a kis­birtokosság vagyonába is. Vajjon szabad-e ez ? Vájjon elég kárpótlás-e az, hogy a kisbirtokosság a büntető bíróság helyett a köz­­igazgatási hatósághoz fordulhat orvoslás végett. Hónapok óta nagy port vert föl a majdánkai erdőpusztitás. 1889-ben a majdánkai kisbirtokos­ság több mint 5000 holdnyi erdőnek birtokába jutott s azóta ezt, mint községi vagyont kezelték’. Egész 1895-ig kezelték igy. Hol van az a személy, a ki az esetleges visszaélésekért felelősségre volna vonható. 1895-ben autonom szervezetet kapott s ennek dolga az lett volna, hogy az 1889-ben megállapított üzemtervet átvegye. Ez azonban nem történt. Leltározás sem volt 1895-ben. Nemrég konstatálták azután, hogy bűnös kezek letarolták az erdőt. Ki vonható felelősségre ezért ? Az erdő­törvény eddig is kötelezővé tette az ellenőrzést. Tény az, hogy 1894-től 1897-ig az adminisztratív hatóság jelentése dacára nem tett a főispán semmit. Szerette volna látni, hogy a közigazgatási bíróság elrendelje a zárlatot a főispán és miniszterek va­gyonára, a­kik hanyagul jártak el az ellenőrzés­ben, hogy a közvélemény megnyugodjék. Sérel­mesnek tartja a második fejezetnek az állami ke­zelés közegeiről szóló rendelkezéseit, mert attól fél, hogy ezáltal a kormány ismét egy hatalmas kortesesszközt fog nyerni, mert az egyes városok és községek versenyezni fognak, hogy állami erdő­hivatalt kapjanak. A javaslatnak az általános te-Az illusztrációk részint nagybecsű műmellék­­letek, részint a szövegbe ékelt rajzok. Amint az eddig megjelent füzetekből látható, az ezredévi kiállításon összegyűjtött történelmi em­lékek ismertetése kapcsán a díszmunka szerzői óriási történelmi, jogi, irodalmi és művészeti isme­retanyagot népszerűsítenek, mely oly alakban egy­begyűjtve eddig semmiféle műben nem volt. Ami különösen a műtörténeti ismereteket il­­leti, közönségünk e tekintetben nagyon, de nagyon rászorul arra, hogy megragadja a kedvező alkal­mat tanulásra, mert műtörténeti ismeretek dolgában a magyar műveit közönség bizony nagyon hátra van. Mondanunk sem kell, hogy ennek a hátramaradottságnak az okai a mi középiskoláink, melyek túlterhelik a gyermeket mindenféle tudományo­nyal és mégse tanítanak semmit; okai továbbá a múzeumok és képtárak fölött őrködő hatóságok és közegek, föl a közoktatásügyi mi­nisztériumig, melyek a legújabb időkig nem tar­tották szükségesnek, hogy szakszerű magyarázato­kat tartsanak a kiállított műtárgyakról, hanem arra összpontosították minden gondoskodásukat, hogy a közönség a kiállított tárgyakhoz hozzá ne nyúljon. Midőn emlékeiben felvonul előttünk az ezer­éves múlt képe, mélyen sajnáljuk, hogy történetünk e néma és mégis oly ékesen beszélő tanúi nem maradhattak együtt még másolatban sem, sőt hogy még azokat a remek épületeket is, melyek a tör­ténelmi emlékek befogadására szolgáltak, ■— Czobor Béla előadó indítványa ellenére — csak az ideig­lenesség jellegével építették. 3.

Next