Alkotmány, 1900. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1900-01-02 / 1. szám

ALKOTMÁNY. 1. szám. _____ Kedd, 1900. január 2. főleg nekünk köszönheti, mert a néppárt és csakis a néppárt volt a parlamentben az, aki a Bánffy báró rendszerének követését megkezdte. (ügy van! ügy van!) Főbűnei, melyek bukását okozták: a képviselő­választások jogtalan, kegyetlen megejtése és a korrupt közigazgatás törtelmeinek megtűrése, sőt legyezgetése valónak. Mindenki látta ezt, de egy párt sem akadt az országban, amely oly hamar, oly nyíltan, bátran és következetesen ostorozta volna e bűnöket, mint éppen a néppárt. A Volt nemzeti párt egy-két kijelentéssel, hogy ő nem akar az összeharácsolt vótumokkal be­került többséggel tárgyalni, elhallgatott és vagy másfél évig néma is maradt.­­ Az ellenzék szélső árnyalata beszélt, szóno­kolt ugyan, de inkább a közjogi ellentéteket hegyezgette, mintsem hogy az imminens veszélyt, a Bánffy-uralmat, igyekezett volna elhárítani. Csak a néppárt nem lankadott, amióta csak az országházba belépett, két éven keresztül, folyton és szakadatlanul ostorozta a populus Bánffyanus­t és különösen annak vezérét és pedig az imént említett bűnökért úgy, hogy par­lamenti közóhajjá, sőt szálló igévé érlelte­ a választások tisztaságát s a közéletnek, kivált a közigazgatásnak epurálását. Aki részt vett a béketárgyalásokon, vagy el­olvassa a paktumot, meggyőződhetik, hogy min­den, de minden e két pont körül forgott. (ügy van! ügy van!) Hogy elérjü­k-e a kitűzött célt, üdvözölhetjük-e e téren szabadító gyanánt Széll Kálmánt, az még a jövő titka, mert a néppárt, ha örömmel látja is előtörni annak első sugarait, ama felle­gek közöl, amelyeket ő oszlatott el, mégis majd csak nyugta után fogja dicsérni a napot. Egyrészt tanulságos, másrészt mulatságos, hogy abból a körülményből, hogy mi nem haj­tunk ezen felkelő nap elé oly sűrű felhőket, mint amilyenekkel elődjét obstruáltuk, vagyis, mert nem ostromoljuk Széll személyét oly vehemen­ciával, mint amilyennel Bánffy báróét támad­tuk, ahelyett, hogy azt ítélnék, hogy a néppárt okos és körültekintő politikát folytat, mert in­kább tűri a kisebb rosszat, mintsem hogy azt föl­cserélni akarná egy nagyobb rosszal, — mert Széll­­ után, ez idő szerint csak ez jöhet,— mondom, e kö­rülményből furcsa következtetéseket vonnak le egyes politikai Kasszandrák. Az egyik például azt véli, hogy mihelyt eltö­rölnék a felekezetlenséget, mi bevonnék lobo­gónkat és nem sürgetnék az új egyházpolitikai törvények egyéb részeinek eltörlését vagy re­vízióját. A másik meg azt tartja, hogy mi a tisztessé­ges visszavonulás, sőt tán a kormánypártba való beolvadás módozatait keressük. Hát, Kegyelmes Uram! Te legjobban tudod, mennyire tévednek e jósok, mert te leginkább ismered elveinket és azokhoz való hűségünket, mely előtt folyton ama kérdésre adott válasz lebeg: vájjon ki építené az egek egét a röpke szivárvány ívére ? Vagyis ki építené a népek jó­létét a szabadelvűség rendszerére, a­mely lár­más színekkel pompáz ugyan, de üdvös tartalma, sem tartóssága nincsen. Nem, Kegyelmes Urunk! Nem! Miként az idő az örökkévalósággal és a delej­ta két sarka egy­mással szövetségre nem léphet, úgy mi sem egyesülhetünk a liberalizmussal, mert mi csak egyben találjuk föl a népek és országok gyógy­szerét, épp úgy, mint fentartó elemét és ez­ a keresztény restauráció. (Élénk éljenzés.) Ezt sürgettük, erre kívántuk és kívánjuk hatí­­rozni szüntelenül a magán és nyilvános élet minden intézményét és addig, míg ezt megvaló­sítva nem látjuk, a néppárt élni és küzdeni fog . . . Mivel pedig Te, Kegyelmes Urunk! keresztény elvek szerint kiművelt magas értelmed és a ke­resztény elvek szerint alakult szivednek édes harmóniája folytán ideál vagy számunkra e té­ren, kérjük a Mindenhatót, hogy áldjon meg Té­gedet mind a két kezével és ne csak ez uj év­ben, de még igen sokáig tartson meg számunkra s az Általad oly hévvel szeretett népnek javára. Éljen! (Élénk éljenzés.) Zichy Nándor gróf válasza, amelynek nagy fontos­ságára itt is felhívjuk olvasóink, elvtársaink ügyeimet, így hangzik: Meghatott szívvel köszönöm a szíves üdvöz­lést és jókívánatokat, és pedig köszönöm főleg azért, mert a Te beszédedből és a tapasztalás­ból merített régi meggyőződésem szerint mi egyek vagyunk szívben és lélekben. Ennek örü­lök leginkább, azért, mert azt tartom, hogy szük­séges, hogy sokáig működjünk még és nem me­rem remélni, hogy az isteni Gondviselés meg­­enged­sé, hogy ami szükséges egyhamar kivihes­­sük. Azér­t­ én is kívánok Nektek hosszú életet és kitartó erőt. Ha visszapillantok én is a múltra, azért te­szem, hogy méltányoljál­, amiket elmondottál , mert szükségesnek tartom, hogy minél buzgób­ban és behatóbban ismertessük a­z, amit tet­tünk, ismerjük, amire törekszünk. És­­ehből azt a meggyőződést óhajtjuk, hogy merítse rá min­­denki, kivált pedig a mi jó népünk, hogy mi nem hiába vagyunk, hogy nem hiába törekedtünk mostanáig se, hogy az a nagy feladat, mely előt­tünk áll, az ő érdeke, az ő feladata, abból a legdúsabb aratást ő fogja ma­holnap betaka­rítani. 1894 óta működünk már. A legnagyobb, a legtöbb, amit elértünk az, hogy a keresztény ér­zés fölébredt a népben, de nemcsak a népben, hanem a középosztálynak és intelligenciának je­lentékeny részében is és ebből merítem én a jobb jövőnek legbiztosabb reményét és ennek örülök leginkább. De hát mást is műveltünk. Sokkal kisebb had­dal, mint amilyennel a Thermopülenél állot­tak a görögök a perzsák ellen, csakhogy azokat megkérhették, de minket nem fognak megkerí­­teni, mert az alap, melyen állunk, sokkal széle­sebb, hogysem azt emberileg meg lehetne kerí­teni. Igenis szívesen bocsátok meg veled együtt minden egyénnek s így annak az államférfiúnak is, mint embernek, mindazon rosszat, amelyet velünk művelt és a szegény néppel, mi azt a rosszat is megbocsáthatjuk neki, amit hazánkra hozott, mert abból a rosszból jó is fakadhat és talán fakad is már, mert felfedezte, hogy hová megyünk azon elvek alapján, melyeknek egyik leg­pregnánsabb kifejezője ő. De legfájdalmasabban érint az a végtelen megszégyenítő és legyalázó bántalom, amelyet a szentegyházon, a szentsé­­ges Atyán, a hazán követett el, midőn Krisztus helytartójának küldöttét az országból kikosa­razta, kidobatta, midőn az ő küldetésétől való visszavonásra kényszerítette a szentséges Atyát. Aki az egyházat bántja és aki annak szentelt szolgáját bántja, azt legelőbb éri el a büntetés és el is érte őt. Isten bocsásson meg neki én is megbocsátok neki. S íme, hogy ettől a rossz elvtől, a rossz elvek e képviselőjétől megszabadult az ország, azt nagy részben Nektek köszönheti, Ti élesebb fegy­vereket, erélyesebb eljárást követtetek, mint amilyent én elfogultságomban tanácsolhattam volna, ebben megelőztetek engem. Fogadjátok ezért is legforróbb köszönetemet! De azonkívül mennyi igazság, mennyi igaz elvnek útját egyengettétek, mennyi kérdést vetet­tetek föl a parlamentben, mennyi egyes vív­mányt értetek el! Amit tettetek, jobban tudjátok nálamnál, — én kívánom, óhajtom, hogy minél világosabban, minél jobban összefoglalva ismertessük ezt meg a keresztény közönséggel,­­ de a kitűzött célt, még messziről sem közelítettük meg, messziről sem értük el, amit el kellene érnünk, csakhogy azt mondhassuk: ime kijutottunk a dűlőre és egyenes, járt után teljesíthetjük többi kötelessé­günket. Hiszen annak a megbukott kormánynak művei az ő általa vetett rossz, mint minden rossz, továbbra is termi gyümölcseit, hajtásait, hiszen itt van a kúriai bíráskodásban az egy­házat lealázó, lealacsonyító törvény, mely a ka­­tholicizmusnak, minden hívének s kivált az egyháziaknak Magyarországban a politikai jogok gyakorlatában, jogait megrövidítő helyzetet te­remtett. Természetesen a mi elleneink csak azt látják, amit az ő természetök nekik felismerni enged s a legnagyobb rosszat ott vélik fellelhetni, hol nekik leginkább fáj. Igen is, velük együtt nekünk is fáj a felekezetnélküliségről való törvény, de minekünk keresztényeknek nem az a legnagyobb fájdalmunk, mert a kereszténység meg tudott küzdeni a pogánysággal is és azoktól, kik fele­­kezetnélküliek lesznek, mi nem félünk, de a leg­érzékenyebb kár a politika terén van. Éreztük mi is, mint polgárokkal szívesen küzdünk velük együtt a baj elhárítására, csakhogy ők nem mer­nek küzdeni. A mi feladataink még nagyok. Hol van a ke­resztény katholikus iskola, amelyet felekezeti­nek neveznek, hol van az egyháznak, az egy­házi szószéknek szabadsága, hol van a minket megilleti­ jogok végleges kiszolgáltatása . Aztán ha ez megvan, hol a keresztény társa­dalom, hol az egész életben az erkölcsi, elme­beli, irodalmi, műveltségi, anyagi életben, a sze­gény nép életében, amit a keresztény szocioló­gia és keresztény szeretet parancsol, amit mél­tán várhat az ország­ól ? Így az Európát e­éren fenyegető veszély min­ket fog leggyöngébb helyzetben találni. S hogy ebben még egyet mondjak, ha végtére­ c. küzde­lem föltételeit elértük ha lesz felekez­eti iskola, ha lesz a kereszténységnek őt megillető szabad­sága, akkor talán meg fog szűnni­­ránk nézve az ellenzéki padokon való irásfogvadás kötelessége, de az a kötelesség, hogy a’’keresztény igazság és haladás terén, akármicsoda párton, de mindig mint igazi keresztények és a nép igazi barátai működjünk, nem szünhetik meg soha. Igen helyesen mutattál rá arra, ami a tulaj­­donképpeni politikai és pártkürtfér­fiiDés a kiin­­­dulási pont, ahol mindenekelőtt kell lábunkat megvetnünk, amint jelezted a választások tiszta­sága, én szeretném mondani: az alkotmány igazsága, a népképviselet valódisága, az, hogy ne szinleg, de tényleg legyen népképviseletünk, ne a kormány hatalmában ülők képviselete, de a nép többsége akaratának képviselete. Valóságosan sirhatnék, ha látom azt a jó né­pet, miként sorakozik, mint ma is láttam egész nap, mint zsúfol a templomban s ennek a nép­nek hitét nem tisztelitek, ezen egyházat, mely­hez annyira ragaszkodik, akarjátok elvenni tőle, ennek akarjátok elvenni iskoláit, a keresztény szeretetet. Amely nép harcol királyért, hazáért, ezen népről megemlékezni egyforma köteles­sége gazdagnak, szegénynek, uralkodónak, alatt­valónak. Kedves Barátaim ! A választási rendszer na­gyon fontos kérdés; amit a választások tisztasá­gának érdekében elértünk, az csekélység, elvi alapjában el van hibázva, mert a választás alapja az alkotmánynak, törvényhozásnak, an­nak szabályozását pedig nem lehet egyes helyi hatóságokra bízni, azt csak a törvény szabályoz­hatja kielégítőleg. Az a kis fuvardíjra nézve való megállapodás annyira sújthat egyes helyeket, mint mennyire segíthet. A választási rendszer hibás, mert arány­talan, hibás, mert a választási helyekre eljutni terhes és költséges; a választási eljárás kérdé­sessé teszi a választást és korrupcióvá a jog gyakorlásának alapját. Ez egy olyan kérdés, amelyet a legkomolyabb megfontolás tárgyává kell tenni, amelyet eléggé nektek nem ajánlhatok, de ebben is, mint min­den más kérdésben, ne utópiák után menjünk, ne akarjuk a végtelen jót, hanem a gyakorlatilag elérhetőt, az adott körülmények közt veszede­lem nélkül realizálhatót. Hogy e kérdés miként volna megoldható, hogy félelem nélkül, lehetőleg

Next