Alkotmány, 1900. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-01-02 / 1. szám
ALKOTMÁNY. 1. szám. _____ Kedd, 1900. január 2. főleg nekünk köszönheti, mert a néppárt és csakis a néppárt volt a parlamentben az, aki a Bánffy báró rendszerének követését megkezdte. (ügy van! ügy van!) Főbűnei, melyek bukását okozták: a képviselőválasztások jogtalan, kegyetlen megejtése és a korrupt közigazgatás törtelmeinek megtűrése, sőt legyezgetése valónak. Mindenki látta ezt, de egy párt sem akadt az országban, amely oly hamar, oly nyíltan, bátran és következetesen ostorozta volna e bűnöket, mint éppen a néppárt. A Volt nemzeti párt egy-két kijelentéssel, hogy ő nem akar az összeharácsolt vótumokkal bekerült többséggel tárgyalni, elhallgatott és vagy másfél évig néma is maradt. Az ellenzék szélső árnyalata beszélt, szónokolt ugyan, de inkább a közjogi ellentéteket hegyezgette, mintsem hogy az imminens veszélyt, a Bánffy-uralmat, igyekezett volna elhárítani. Csak a néppárt nem lankadott, amióta csak az országházba belépett, két éven keresztül, folyton és szakadatlanul ostorozta a populus Bánffyanust és különösen annak vezérét és pedig az imént említett bűnökért úgy, hogy parlamenti közóhajjá, sőt szálló igévé érlelte a választások tisztaságát s a közéletnek, kivált a közigazgatásnak epurálását. Aki részt vett a béketárgyalásokon, vagy elolvassa a paktumot, meggyőződhetik, hogy minden, de minden e két pont körül forgott. (ügy van! ügy van!) Hogy elérjük-e a kitűzött célt, üdvözölhetjük-e e téren szabadító gyanánt Széll Kálmánt, az még a jövő titka, mert a néppárt, ha örömmel látja is előtörni annak első sugarait, ama fellegek közöl, amelyeket ő oszlatott el, mégis majd csak nyugta után fogja dicsérni a napot. Egyrészt tanulságos, másrészt mulatságos, hogy abból a körülményből, hogy mi nem hajtunk ezen felkelő nap elé oly sűrű felhőket, mint amilyenekkel elődjét obstruáltuk, vagyis, mert nem ostromoljuk Széll személyét oly vehemenciával, mint amilyennel Bánffy báróét támadtuk, ahelyett, hogy azt ítélnék, hogy a néppárt okos és körültekintő politikát folytat, mert inkább tűri a kisebb rosszat, mintsem hogy azt fölcserélni akarná egy nagyobb rosszal, — mert Széll után, ez idő szerint csak ez jöhet,— mondom, e körülményből furcsa következtetéseket vonnak le egyes politikai Kasszandrák. Az egyik például azt véli, hogy mihelyt eltörölnék a felekezetlenséget, mi bevonnék lobogónkat és nem sürgetnék az új egyházpolitikai törvények egyéb részeinek eltörlését vagy revízióját. A másik meg azt tartja, hogy mi a tisztességes visszavonulás, sőt tán a kormánypártba való beolvadás módozatait keressük. Hát, Kegyelmes Uram! Te legjobban tudod, mennyire tévednek e jósok, mert te leginkább ismered elveinket és azokhoz való hűségünket, mely előtt folyton ama kérdésre adott válasz lebeg: vájjon ki építené az egek egét a röpke szivárvány ívére ? Vagyis ki építené a népek jólétét a szabadelvűség rendszerére, amely lármás színekkel pompáz ugyan, de üdvös tartalma, sem tartóssága nincsen. Nem, Kegyelmes Urunk! Nem! Miként az idő az örökkévalósággal és a delejta két sarka egymással szövetségre nem léphet, úgy mi sem egyesülhetünk a liberalizmussal, mert mi csak egyben találjuk föl a népek és országok gyógyszerét, épp úgy, mint fentartó elemét és ez a keresztény restauráció. (Élénk éljenzés.) Ezt sürgettük, erre kívántuk és kívánjuk hatírozni szüntelenül a magán és nyilvános élet minden intézményét és addig, míg ezt megvalósítva nem látjuk, a néppárt élni és küzdeni fog . . . Mivel pedig Te, Kegyelmes Urunk! keresztény elvek szerint kiművelt magas értelmed és a keresztény elvek szerint alakult szivednek édes harmóniája folytán ideál vagy számunkra e téren, kérjük a Mindenhatót, hogy áldjon meg Tégedet mind a két kezével és ne csak ez uj évben, de még igen sokáig tartson meg számunkra s az Általad oly hévvel szeretett népnek javára. Éljen! (Élénk éljenzés.) Zichy Nándor gróf válasza, amelynek nagy fontosságára itt is felhívjuk olvasóink, elvtársaink ügyeimet, így hangzik: Meghatott szívvel köszönöm a szíves üdvözlést és jókívánatokat, és pedig köszönöm főleg azért, mert a Te beszédedből és a tapasztalásból merített régi meggyőződésem szerint mi egyek vagyunk szívben és lélekben. Ennek örülök leginkább, azért, mert azt tartom, hogy szükséges, hogy sokáig működjünk még és nem merem remélni, hogy az isteni Gondviselés megengedsé, hogy ami szükséges egyhamar kivihessük. Azért én is kívánok Nektek hosszú életet és kitartó erőt. Ha visszapillantok én is a múltra, azért teszem, hogy méltányoljál, amiket elmondottál , mert szükségesnek tartom, hogy minél buzgóbban és behatóbban ismertessük az, amit tettünk, ismerjük, amire törekszünk. Ésehből azt a meggyőződést óhajtjuk, hogy merítse rá mindenki, kivált pedig a mi jó népünk, hogy mi nem hiába vagyunk, hogy nem hiába törekedtünk mostanáig se, hogy az a nagy feladat, mely előttünk áll, az ő érdeke, az ő feladata, abból a legdúsabb aratást ő fogja maholnap betakarítani. 1894 óta működünk már. A legnagyobb, a legtöbb, amit elértünk az, hogy a keresztény érzés fölébredt a népben, de nemcsak a népben, hanem a középosztálynak és intelligenciának jelentékeny részében is és ebből merítem én a jobb jövőnek legbiztosabb reményét és ennek örülök leginkább. De hát mást is műveltünk. Sokkal kisebb haddal, mint amilyennel a Thermopülenél állottak a görögök a perzsák ellen, csakhogy azokat megkérhették, de minket nem fognak megkeríteni, mert az alap, melyen állunk, sokkal szélesebb, hogysem azt emberileg meg lehetne keríteni. Igenis szívesen bocsátok meg veled együtt minden egyénnek s így annak az államférfiúnak is, mint embernek, mindazon rosszat, amelyet velünk művelt és a szegény néppel, mi azt a rosszat is megbocsáthatjuk neki, amit hazánkra hozott, mert abból a rosszból jó is fakadhat és talán fakad is már, mert felfedezte, hogy hová megyünk azon elvek alapján, melyeknek egyik legpregnánsabb kifejezője ő. De legfájdalmasabban érint az a végtelen megszégyenítő és legyalázó bántalom, amelyet a szentegyházon, a szentséges Atyán, a hazán követett el, midőn Krisztus helytartójának küldöttét az országból kikosarazta, kidobatta, midőn az ő küldetésétől való visszavonásra kényszerítette a szentséges Atyát. Aki az egyházat bántja és aki annak szentelt szolgáját bántja, azt legelőbb éri el a büntetés és el is érte őt. Isten bocsásson meg neki én is megbocsátok neki. S íme, hogy ettől a rossz elvtől, a rossz elvek e képviselőjétől megszabadult az ország, azt nagy részben Nektek köszönheti, Ti élesebb fegyvereket, erélyesebb eljárást követtetek, mint amilyent én elfogultságomban tanácsolhattam volna, ebben megelőztetek engem. Fogadjátok ezért is legforróbb köszönetemet! De azonkívül mennyi igazság, mennyi igaz elvnek útját egyengettétek, mennyi kérdést vetettetek föl a parlamentben, mennyi egyes vívmányt értetek el! Amit tettetek, jobban tudjátok nálamnál, — én kívánom, óhajtom, hogy minél világosabban, minél jobban összefoglalva ismertessük ezt meg a keresztény közönséggel, de a kitűzött célt, még messziről sem közelítettük meg, messziről sem értük el, amit el kellene érnünk, csakhogy azt mondhassuk: ime kijutottunk a dűlőre és egyenes, járt után teljesíthetjük többi kötelességünket. Hiszen annak a megbukott kormánynak művei az ő általa vetett rossz, mint minden rossz, továbbra is termi gyümölcseit, hajtásait, hiszen itt van a kúriai bíráskodásban az egyházat lealázó, lealacsonyító törvény, mely a katholicizmusnak, minden hívének s kivált az egyháziaknak Magyarországban a politikai jogok gyakorlatában, jogait megrövidítő helyzetet teremtett. Természetesen a mi elleneink csak azt látják, amit az ő természetök nekik felismerni enged s a legnagyobb rosszat ott vélik fellelhetni, hol nekik leginkább fáj. Igen is, velük együtt nekünk is fáj a felekezetnélküliségről való törvény, de minekünk keresztényeknek nem az a legnagyobb fájdalmunk, mert a kereszténység meg tudott küzdeni a pogánysággal is és azoktól, kik felekezetnélküliek lesznek, mi nem félünk, de a legérzékenyebb kár a politika terén van. Éreztük mi is, mint polgárokkal szívesen küzdünk velük együtt a baj elhárítására, csakhogy ők nem mernek küzdeni. A mi feladataink még nagyok. Hol van a keresztény katholikus iskola, amelyet felekezetinek neveznek, hol van az egyháznak, az egyházi szószéknek szabadsága, hol van a minket megilleti jogok végleges kiszolgáltatása . Aztán ha ez megvan, hol a keresztény társadalom, hol az egész életben az erkölcsi, elmebeli, irodalmi, műveltségi, anyagi életben, a szegény nép életében, amit a keresztény szociológia és keresztény szeretet parancsol, amit méltán várhat az országól ? Így az Európát eéren fenyegető veszély minket fog leggyöngébb helyzetben találni. S hogy ebben még egyet mondjak, ha végtére c. küzdelem föltételeit elértük ha lesz felekezeti iskola, ha lesz a kereszténységnek őt megillető szabadsága, akkor talán meg fog szűnniránk nézve az ellenzéki padokon való irásfogvadás kötelessége, de az a kötelesség, hogy a’’keresztény igazság és haladás terén, akármicsoda párton, de mindig mint igazi keresztények és a nép igazi barátai működjünk, nem szünhetik meg soha. Igen helyesen mutattál rá arra, ami a tulajdonképpeni politikai és pártkürtférfiiDés a kiindulási pont, ahol mindenekelőtt kell lábunkat megvetnünk, amint jelezted a választások tisztasága, én szeretném mondani: az alkotmány igazsága, a népképviselet valódisága, az, hogy ne szinleg, de tényleg legyen népképviseletünk, ne a kormány hatalmában ülők képviselete, de a nép többsége akaratának képviselete. Valóságosan sirhatnék, ha látom azt a jó népet, miként sorakozik, mint ma is láttam egész nap, mint zsúfol a templomban s ennek a népnek hitét nem tisztelitek, ezen egyházat, melyhez annyira ragaszkodik, akarjátok elvenni tőle, ennek akarjátok elvenni iskoláit, a keresztény szeretetet. Amely nép harcol királyért, hazáért, ezen népről megemlékezni egyforma kötelessége gazdagnak, szegénynek, uralkodónak, alattvalónak. Kedves Barátaim ! A választási rendszer nagyon fontos kérdés; amit a választások tisztaságának érdekében elértünk, az csekélység, elvi alapjában el van hibázva, mert a választás alapja az alkotmánynak, törvényhozásnak, annak szabályozását pedig nem lehet egyes helyi hatóságokra bízni, azt csak a törvény szabályozhatja kielégítőleg. Az a kis fuvardíjra nézve való megállapodás annyira sújthat egyes helyeket, mint mennyire segíthet. A választási rendszer hibás, mert aránytalan, hibás, mert a választási helyekre eljutni terhes és költséges; a választási eljárás kérdésessé teszi a választást és korrupcióvá a jog gyakorlásának alapját. Ez egy olyan kérdés, amelyet a legkomolyabb megfontolás tárgyává kell tenni, amelyet eléggé nektek nem ajánlhatok, de ebben is, mint minden más kérdésben, ne utópiák után menjünk, ne akarjuk a végtelen jót, hanem a gyakorlatilag elérhetőt, az adott körülmények közt veszedelem nélkül realizálhatót. Hogy e kérdés miként volna megoldható, hogy félelem nélkül, lehetőleg