Alkotmány, 1900. május (5. évfolyam, 103-128. szám)
1900-05-01 / 103. szám
ALKOTMÁNY. 103. szám. 2 Kedd, 1900. májusi* pártok, nem hozhatnak veszedelmet annak a nagy szabadelvű pártnak és hatalmas miniszterelnökének, hogy a közjogi ellenzéktől kelljen őt megoltalmazni. Annál furcsább és feltűnőbb a Berzeviczy Albert beszéde, az egyetlen, amelynek bizonyos politikai magva látszik lenni. Mert igy szólt: Óh te nagy Mufti, te vagy az a nagy államférfiu, aki a legtisztább liberalizmust a Deák-féle kiegyezéssel egyesíted s mindkettőt a bukástól mentetted meg. Már tudniillik a 67-iki törvényt a Tisza lex-től, melyet elsőnek irt alá Széll Kálmán és az ex-lex állapotból, melyben Bánffyt végigtámogatta Berzeviczy. No de ne mókázzunk, hanem fogadjuk el a Berzeviczy tételét, hogy a Széll-politika nagy sikere abban áll, hogy a 67-es pártokat egyesítette. Protestálunk, minket nem. Pedig a 67-es alapon állunk s közjogi oppoziciót nem csinálunk. Az igaz, hogy liberális csalafintaságot s kizsákmányolást sem. De hogy éppen a 67-iki alapot kellett volna nagyon félteni Kossuth Ferenctől, ezt a vele paktáló Széll Kálmán még Berzeviczynek se hiheti el. Ha ele maguk nem hiszik, valakivel el akarják hitetni. Nem velünk, sem a függetlenségiekkel, hanem olyannal, aki kevésbbé jártas a magyar parlamenti viszonyokban. Talán Golubovszkyval, vagy Körberrel, vagy Krieghammerrel és Beckkel, hogy az udvarnál járatos politikusok olvasván a Pester Lloydban a mai pártértekezlet nagyszerű leírását, azon meggyőződésre jussanak, hogy Magyarországon az Ausztriával való kapcsolatnak és a 67-iki kiegyezés fentartásának egyedüli biztosítéka az egységes repedt fazék és a nagy szakácsmester, Széll Kálmán. Valóban azt kell hinnünk, hogy az egész demonstráció, melynek Magyarországra vonatkozólag semmi értelme nincs, szükségesnek látszott Bécs felé, ahol rejtelmes dolgok készülhetnek Ausztria és Magyarország viszonyát illetőleg. Itt kellett Széll Kálmánt hősnek és erősnek tüntetni fel. Aki kész és képes a kiegyezést megvédelmezni, de csakis a liberális párt monopóliumának fentartásával. Mert rögtön összedől az Osztrák-Magyar monarchia alkotmánya, a dualizmus, a rend, vagy jön az abszolutizmus, ha nem a liberális párt uralkodik egyedül és Széll Kálmán a magyar nemzet prófétája. BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, április 30. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgy: A Ház alelnökeinek, jegyzőinek és bizottságainak megválasztása. A koronajáradék kibocsátása. Lukács László pénzügyminiszter holnap terjeszti be a képviselőházban a magyar koronajáradék kibocsátásáról szóló törvényjavaslatot. A negyedik ülésszak megnyitása. A képviseőház ma délelőtt 10 órakor Peczel Dezső elnöklete alatt ülést tartott, melyben újólag felolvasták a negyedik ülésszakot egybehívó királyi kéziratot és azután az elnök javaslatára elhatározták, hogy az új ülésszakra holnap megválasztják az alelnöküket, nyolc jegyzőt, a háznagyot, megalakítják az eddigi rend szerint a bizottságokat, az állandó bizottságokban pedig betöltik az üresedéseket. A főrendiház ma déli fél 12 órakor Fay Béla báró elnöklete alatt szintén ülést tartott. Gáli József felolvasta a királyi leiratot az országgyűlés új ülésszakának megnyitásáról, melyet a főrendek állva hallgattak végig. Ezután a jegyzőket és a háznagyot választották meg. Megválasztottak jegyzőkké: Degenfeld-Schomburg Imre gróf, Esterházy János gróf, Gáli József, Károlyi Imre gróf, Latinovits János, Nyáry Jenő báró, Rudnyánszky József báró, Széchényi Bertalan gróf, háznagygyá Szapáry István gróf. A választás eredményének kihirdetése és a jegyzőkönyv hitelesítése után az ülés véget ért. A székelyudvarhelyi választás. A Tibád Antal közigazgatási bíróságával gazdátlanul maradt udvarhelyi kerület székhelyén, Székely-Udvarhelyt május hó 3-án lesz az új választás. Azt írják, hogy a vármegye volt alispánját, Ugrón Jánost fogják egyhangúlag megválasztani. A takarékpénztár-ügy reformja. Az újabb időben mind sűrűbben előforduló takarékpénztári visszaélések és sikkasztások, a kormány figyelmét is ráirányították a bajokra, melynek egyedüli orvoslásául a takarékpénztári állami ellenőrzést tartják. Tekintettel azon körülményre, hogy a most készülő biztosítási törvényben már le van fektetve az állami ellenőrzés és felügyelet irányelve, hasonló óvintézkedések, lesznek létesítendők a takarékpénztárak ügyének reformjánál is. Az érdekelt szakminisztérium előtt, mint a Biztosítási és Közgazdasági Lapok jelenti, már több kamarának és kereskedelmi testületnek fekszik ez irányú javaslata és memoranduma; s ha a biztosítási törvény elkészül és a Ház elé terjesztetik, az igazságügyminisztériumban működőkodifikacionális bizottságnak első dolga lesz, hogy a takarékpénztárakról alkotandó javaslathoz hozzálásson. Liptó megye már megint nem csendes. Megérezték valahol Liptó vármegyében, hogy a veszedelmes viharfelhők járása elmúlt. A tavaszi közgyűlés már a múlté, a boszu a jelené. Kürthy Lajos most lassan-lassan boszut vesz azokon, kik eléggé vakmerőek voltak kénye előtt meg nem hunyászkodni. Egészen konkrét adataink vannak az úgynevezett Palugyay-párt ellen kifejtett üldözésekről, sőt már idegen embereket hoznak a vármegyébe az exponáltabb állások betöltésére. Gondolja meg Kürthy Lajos és Vitális főügyész, hogy . . . jöhet még rájuk bér. A függetlenségi testvérháború. Az Ugron-párt és a Kossuth-párt között levő háború a parlamentből nemsokára a választóközönség elé kerül. Egy fővárosi lap értesülése szerint az Ugron-párt most egy országos szervezkedés akcióját indítja meg. Az ily szervezkedés első állomásául az Ugron-párt Szigetvárt jelölte ki, hol Szalay Károly toborozza össze a párt híveit. Márpedig Szigetvár a Kossuth-párt kerülete s annak képviselője, Olafs Lajos, ugyanaz, aki Ugron Gábor ellen az összeférhetetlenségi bejelentést tette volt. A szigetvári gyűlést még több olyan helyen tartandó gyűlés fogja követni, hol eddig a Kossuth-pártinak volt tanyája. A nemzeti zarándoklat. — Saját tudósitónktól. — Útközben. Róma, ápr. 27. A mai ember, mikor zarándok is, akkor is idős, kivált a magyar zarándok, aki ha megfizette útjának külső kellékeit, azokat meg is akarja kapni. Joggal. Első táviratomban röviden jeleztem már, hogy a budapest-római zarándokút technikai vezetése a lehető leggyatrább volt, de erről sem a zarándoklatot szervező országos bizottság, sem ennek irodája nem okolható. Ezt és a következőket azért kell megírnom, hogy az otthoni közönség — mely bizonyára kapott zarándokló családtagjaitól panaszos levelet — és az itt tartózkodó zarándokok tisztán lássák a helyzetet, annyival is inkább, mert nagy részük egyedül az országos bizottságot és irodáját teszi felelőssé a botrányos technikai átrendezésért. Ez pedig méltánytalanság. Ugyanis az országos bizottsághoz a zarándokút technikai rendezésére — tudtommal — három ajánlat ékezett volt be. A többség a menetjegy-iroda ajánlatát fogadta el és ez ajánlat tételeinek betartására szerződést kötött a nevezett irodával. Két fél áll tehát szemben egymással: a zarándok-közönség nevében az országos bizottság és irodája, melyet König Gusztáv vezetett egészen a zarándoklat elindulásáig — és a menetjegy-iroda. Az előbbi fél betartotta a szerződést, vagyis fizetett s ezzel az utazásra vonatkozó kötelezettségének teljesen eleget tett. A menetjegy-irodának pedig kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy az utazás minden tekintetben programmszerűen, kifogástalanul folyjon le. Budapesttől Cormonsig így is ment a dolog, hanem azután egyik ügyetlenség a másik hanyagságra, egyik járatlanság az útirendezésben a másik baklövésre halmozódott úgy, hogy valóban zarándokközönség kellett hozzá, hogy egyes csoportok részéről nyílt föllépés ne történjék a menetjegy-iroda képviselői ellen. Ez az iroda az első különvonattal egy úriembert küldött, kinek kötelessége lett volna Cormonsban mind a három vonatot kifizetni. Ehelyett kifizette a maga vonatát és tovább robogott. Megérkezett azután a második vonat, melynek úti marsallját természetesen a maga vonatának kifizetésére szólították föl. Hosszas vita és arra való hivatkozás után, hogy jön a harmadik vonat s annak vezetője majd fizet, a második vonatot csak úgy eresztették át a határon. Mikor a harmadik , különvonat is megérkezett, a zavar tetőpontjára hágott. A harmadik vezetőnek ugyanis nem volt elegendő készpénze, hogy a második és harmadik vonatot kifizethesse, a római bankra szóló 15.000 lírás clekjét pedig nem akarta a Lormonsi állomás elfogadni. Az állomásfőnök ezek után nem akarta tovább bocsátani a harmadik vonatot. A közönség — mely nem tudta megérteni a hosszú késlekedés okát — tömegesen szállt ki a vonatból, ami legfölebb arra volt jó, hogy a bűvös éjszakában jól áthüljenek. Az állomás irodájában ezalatt rendületlenül tovább folyt a vita és bizonykodás, egyik negyedóra eltelt a másik után, a késés mindig nagyobb lett: az állomásfőnök felelősségére hivatkozva, nem akarta elengedni a harmadik vonatot. Végül is szerencsére az az ötlet merült fel, hogy Mestre-be kell táviratozni, hogy ott füleljék le az első vonatot és követeljék a vonat vezetőjétől a 32.000 lírányi hátralékösszeget. Ez megtörténvén, a harmadik vonat is elindulhatott olasz területre — immár több órai késéssel. Ez a késés pedig újabb komplikációkat vont maga után. Ugyanis megzavarta az olasz vasutakkal előre megállapított menetrendet, úgy, hogy Faenza-nál a harmadik vonatot vissza kellett kergetni egy firenzei mellékvonalra, mert attól tartott a fővonal, hogy a magyar különvonat késése miatt szerencsétlenség történhetik. Ez a csavargás ismét csak késést okozott s Firenzében oly rövid ideig állt csak a vonat, hogy sokan nem juthattak a megígért és előre kifizetett étkezéshez. A legcifrább azonban a Rómába való megérkezés volt. Itt — éjfél után 3 órakor — a harmadik vonat utolérte a másodikat; az előre megígért és kifizetett kocsik közül I., II. és III. osztályú zarándokok tolongtak, a fejvesztettség és zűrzavar akkora volt, hogy soha életemben ilyet nem láttam. Sokan kénytelenek voltak gyalog útnak indulni, azt sem tudva hová, mások elcsíptek egy komfortáblit és a maguk újabb költségén hajtattak be. Ha éjjel volt is, a bevonulásnak Rómába lélekemelőnek kellett volna lenni, de mit várhat az ember egy elcsigázott, áthalt, éhes, csalódott, elkeseredett embertömegtől, még ha ez — zarándok is! ? Az egyes részletekre — mert amit eddig írtam csak általános adatok, melyekben csaknem minden utas részesül — mondom az egyes részletekre, egyesek igazolt kifakadásaira, a velük történt injuriákra nem terjeszkedem ki. Csak azt akartam bizonyítani, hogy ezekért az útközben szenvedett materiális mizériákért nem a zarándoklatot szervező országos bizottság, sem ennek irodája, hanem a másik szerződő fél, a menetjegy-iroda a felelős, amely ezek tetejébe még azt a tapintatlanságot is elkövette, hogy két különvonathoz héber vallású úti marsallt küldött ki. S ez újabb ok volt az ingerültségre. * Ma, tehát ideérkezésünk második napján a hangulat már nyugodt. Ez azonban nem a menetjegyiroda érdeme, hanem az egyházi vezetőségé, a püspöki kar és a papság itt levő tagjaié, akik a hívek élén járják a négy főtemplomot (Szent Péter, szent Pál templomait, a Maria Maggioret és a Lateránt), ahol közösen hallgatják a prédikációkat és végzik a jubileumi búcsú elnyerésére szükséges imákat, gyónást