Alkotmány, 1900. május (5. évfolyam, 103-128. szám)

1900-05-01 / 103. szám

ALKOTMÁNY. 103. szám. 2 Kedd, 1900. májusi* pártok, nem hozhatnak veszedelmet annak a nagy szabadelvű pártnak és hatalmas miniszterelnökének, hogy a közjogi ellen­zéktől kelljen őt megoltalmazni. Annál furcsább és feltűnőbb a Berzeviczy Albert beszéde, az egyetlen, amelynek bizonyos politikai magva látszik lenni. Mert igy szólt: Óh te nagy Mufti, te vagy az a nagy államférfiu, aki a legtisztább libera­lizmust a Deák-féle kiegyezéssel egyesíted s mindkettőt a bukástól mentetted meg. Már tudniillik a 67-iki törvényt a Tisza lex-től, melyet elsőnek irt alá Széll Kál­mán és az ex-lex állapotból, melyben Bánffyt végigtámogatta Berzeviczy. No de ne mókázzunk, hanem fogadjuk el a Berzeviczy tételét, hogy a Széll-politika nagy sikere abban áll, hogy a 67-es pár­tokat egyesítette. Protestálunk, minket nem. Pedig a 67-es alapon állunk s köz­jogi oppoziciót nem csinálunk. Az igaz, hogy liberális csalafintaságot s kizsákmá­nyolást sem. De hogy éppen a 67-iki alapot kellett volna nagyon félteni Kossuth Ferenctől, ezt a vele paktáló Széll Kálmán még Berzeviczynek se hiheti el. Ha ele maguk nem hiszik, valakivel el akarják hitetni. Nem velünk, sem a függet­lenségiekkel, hanem olyannal, aki ke­­vésbbé jártas a magyar parlamenti viszo­nyokban. Talán Golub­ovszkyval, vagy Körberrel, vagy Krieghammerrel és Beck­­kel, hogy az udvarnál járatos politikusok olvasván a Pester Lloyd­ban a mai párt­értekezlet nagyszerű leírását, azon meg­győződésre jussanak, hogy Magyarorszá­gon az Ausztriával való kapcsolatnak és a 67-iki kiegyezés fentartásának egyedüli biztosítéka az egységes repedt fazék és a nagy szakácsmester, Széll Kálmán. Valóban azt kell hinnünk, hogy az egész demonstráció, melynek Magyar­­országra vonatkozólag semmi értelme nincs, szükségesnek látszott Bécs felé, ahol rejtelmes dolgok készülhetnek Ausz­tria és Magyarország viszonyát illetőleg. Itt kellett Széll Kálmánt hősnek és erős­nek tüntetni fel. Aki kész és képes a kiegyezést megvédelmezni,­­ de csakis a liberális párt monopóliumának fentar­­tásával. Mert rögtön összedől az Osztrák-Magyar monarchia alkotmánya, a dualizmus, a rend, vagy jön az abszolutizmus, ha nem a liberális párt uralkodik egyedül és Széll Kálmán a magyar nemzet prófétája. BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, április 30. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgy: A Ház alelnökeinek, jegyzői­nek és bizottságainak megválasztása. A koronajáradék kibocsátása. Lukács László pénzügyminiszter holnap terjeszti be a képviselő­házban a magyar koronajáradék kibocsátásáról szóló törvényj­avaslatot. A negyedik ülésszak megnyitása. A kép­­viseőház ma délelőtt 10 órakor Peczel Dezső elnöklete alatt ülést tartott, melyben újólag fel­olvasták a negyedik ülésszakot egybehívó királyi kéziratot és azután az elnök javaslatára elhatá­rozták, hogy az új ülésszakra holnap megvá­lasztják az alelnöküket, nyolc jegyzőt, a házna­gyot, megalakítják az eddigi rend szerint a bi­zottságokat, az állandó bizottságokban pedig be­töltik az üresedéseket. A főrendiház ma déli fél 12 órakor Fay­ Béla báró elnöklete alatt szintén ülést tartott. Gáli József felolvasta a királyi leiratot az országgyű­lés új ülésszakának megnyitásáról, melyet a fő­rendek állva hallgattak végig. Ezután a jegyző­ket és a háznagyot választották meg. Megvá­lasztottak jegyzőkké: Degenfeld-Schomburg Imre gróf, Esterházy János gróf, Gáli József, Károlyi Imre gróf, Latinovits János, Nyáry Jenő báró, Rudnyánszk­y József báró, Széchényi Bertalan gróf, háznagygyá Szapáry István gróf. A válasz­tás eredményének kihirdetése és a jegyzőkönyv hitelesítése után az ülés véget ért. A székelyudvarhelyi választás. A Tibád Antal közigazgatási bíróságával gazdátlanul maradt udvar­helyi kerület székhelyén, Székely-Udvarhelyt május hó 3-án lesz az új választás. Azt írják, hogy a vár­megye volt alispánját, Ugrón Jánost fogják egyhangú­lag megválasztani. A takarékpénztár-ügy reformja. Az újabb időben mind sűrűbben előforduló takarékpénztári visszaélé­sek és sikkasztások, a kormány figyelmét is ráirá­nyították a bajokra, melynek egyedüli orvoslásául a takarékpénztári állami ellenőrzést tartják. Tekintettel azon körülményre, hogy a most készülő biztosítási törvényben már le van fektetve az állami ellenőrzés és felügyelet irányelve, hasonló óvintézkedések, lesz­nek létesítendők a takarékpénztárak ügyének reform­jánál is. Az érdekelt szakminisztérium előtt, mint a Biztosítási és Közgazdasági Lapok jelenti, már több kamarának és kereskedelmi testületnek fekszik ez irányú javaslata és memoranduma; s ha a biztosí­tási törvény elkészül és a Ház elé terjesztetik, az igazságügyminisztériumban működő­­kodifikacionális bizottságnak első dolga lesz, hogy a takarékpénztá­rakról alkotandó javaslathoz hozzálásson. Liptó megye már megint nem csendes. Megérezték valahol Liptó vármegyében, hogy a veszedelmes viharfelhők járása elmúlt. A tavaszi közgyűlés már a múlté, a boszu a jelené. Kü­rthy Lajos most lassan-lassan boszut vesz azokon, kik eléggé vakmerőek voltak kénye előtt meg nem hunyászkodni. Egészen konkrét adataink vannak az úgynevezett Palugyay-párt ellen kifejtett ül­dözésekről, sőt már idegen embereket hoznak a vármegyébe az exponáltabb állások betöltésére. Gondolja meg Kürth­y Lajos és Vitális főügyész, hogy . . . jöhet még rájuk bér. A függetlenségi testvér­háború. Az Ugron-párt és a Kossuth-párt között levő háború a parlamentből nemsokára a választó­közönség elé kerül. Egy fő­városi lap értesülése szerint az Ugron-párt most egy országos szervezkedés akcióját indítja meg. Az ily szervezkedés első állomásául az Ugron-párt Sziget­várt jelölte ki, hol Szalay Károly toborozza össze a párt híveit. Már­pedig Szigetvár a Kossuth-párt ke­rülete s annak képviselője, Olafs Lajos, ugyanaz, aki Ugron Gábor ellen az összeférhetetlenségi bejelentést tette volt. A szigetvári gyűlést még több olyan helyen tartandó gyűlés fogja követni, hol eddig a Kossuth-pártinak volt tanyája. A nemzeti zarándoklat. — Saját tudósitónktól. — Útközben. Róma, ápr. 27. A mai ember, mikor zarándok is, akkor is idős, kivált a magyar zarándok, aki ha megfizette útjának külső kellékeit, azokat meg is akarja kapni. Joggal. Első táviratomban röviden jeleztem már, hogy a budapest-római zarándokút technikai vezetése a le­hető leggyatrább volt, de erről sem a zarándoklatot szervező országos bizottság, sem ennek irodája nem okolható. Ezt és a következőket azért kell megírnom, hogy az otthoni közönség —­ mely bizonyára kapott zarándokló családtagjaitól panaszos levelet — és az itt tartózkodó zarándokok tisztán lássák a helyzetet, annyival is inkább, mert nagy részük egyedül az országos bizottságot és irodáját teszi felelőssé a botrányos technikai átrendezésért. Ez pedig mél­tánytalanság. Ugyanis az országos bizottsághoz a zarándokút technikai rendezésére — tudtommal — három ajánlat ékezett volt be. A többség a menet­jegy-iroda ajánlatát fogadta el és ez ajánlat tételei­nek betartására szerződést kötött a nevezett irodá­val. Két fél áll tehát szemben egymással: a zarán­dok-közönség nevében az országos bizottság és irodája, melyet König Gusztáv vezetett egészen a zarándoklat elindulásáig — és a menetjegy-iroda. Az előbbi fél betartotta a szerződést, vagyis fizetett s ezzel az utazásra vonatkozó kötelezettségének telje­sen eleget tett. A menetjegy-irodának pedig köteles­sége lett volna gondoskodni arról, hogy az utazás minden tekintetben programmszerűen, kifogástalanul folyjon le. Budapesttől Cormonsig így is ment a dolog, ha­nem azután egyik ügyetlenség a másik hanyagságra, egyik járatlanság az útirendezésben a másik bak­lövésre halmozódott úgy, hogy valóban zarándok­közönség kellett hozzá, hogy egyes csoportok részé­ről nyílt föllépés ne történjék a menetjegy-iroda képviselői ellen. Ez az iroda az első különvonattal egy úri­embert küldött, kinek kötelessége lett volna Cormonsban mind a három vonatot kifizetni. Ehelyett kifizette a maga vonatát és tovább robogott. Megérkezett azután a második vonat, melynek úti marsallját természete­sen a maga vonatának kifizetésére szólították föl. Hosszas vita és arra való hivatkozás után, hogy jön a harmadik vonat s annak vezetője majd fizet, a második vonatot csak úgy eresztették át a határon. Mikor a harmadik , különvonat is megérkezett, a zavar tetőpontjára hágott. A harmadik vezetőnek ugyanis nem volt elegendő készpénze, hogy a második és harmadik vonatot kifizethesse, a római bankra szóló 15.000 lírás clekjét pedig nem akarta a Lormonsi állomás elfogadni. Az állomásfőnök ezek után nem akarta tovább bocsátani a harmadik vonatot. A kö­zönség — mely nem tudta megérteni a hosszú kés­lekedés okát — tömegesen szállt ki a vonatból, ami legfölebb arra volt jó, hogy a bűvös éjszakában jól áthüljenek. Az állomás irodájában ezalatt rendület­lenül tovább folyt a vita és bizonykodás, egyik ne­gyedóra eltelt a másik után, a késés mindig nagyobb lett: az állomásfőnök felelősségére hivatkozva, nem akarta elengedni a harmadik vonatot. Végül is sze­rencsére az az ötlet merült fel, hogy Mestre-be kell táviratozni, hogy ott füleljék le az első vonatot és követeljék a vonat vezetőjétől a 32.000 lírányi hátra­­lékösszeget. Ez megtörténvén, a harmadik vonat is elindulhatott olasz területre — immár több órai késéssel. Ez a késés pedig újabb komplikációkat vont maga után. Ugyanis megzavarta az olasz vasutakkal előre megállapított menetrendet, úgy, hogy Faenza-nál a harmadik vonatot vissza kellett kergetni egy firenzei mellékvonalra, mert attól tartott a fővonal, hogy a magyar különvonat késése miatt szerencsétlenség tör­ténhetik. Ez a csavargás ismét csak késést okozott s Firenzében oly rövid ideig állt csak a vonat, hogy sokan nem juthattak a megígért és előre kifizetett étkezéshez. A legcifrább azonban a Rómába való megérkezés volt. Itt — éjfél után 3 órakor — a harmadik vonat utolérte a másodikat; az előre megígért és kifize­tett kocsik közül I., II. és III. osztályú zarán­dokok tolongtak, a fejvesztettség és zűrzavar akkora volt, hogy soha életemben ilyet nem láttam. Sokan kénytelenek voltak gyalog útnak indulni, azt sem tudva hová, mások elcsíptek egy komfortáblit és a maguk újabb költségén hajtattak be. Ha éjjel volt is, a bevonulásnak Rómába lélek­emelőnek kellett volna lenni, de mit várhat az em­ber egy elcsigázott, áthalt, éhes, csalódott, elkese­redett embertömegtől, még ha ez — zarándok is! ? Az egyes részletekre — mert amit eddig írtam csak általános adatok, melyekben csaknem minden utas részesül — mondom az egyes részletekre, egyesek igazolt kifakadásaira, a velük történt inju­­riákra nem terjeszkedem ki. Csak azt akartam bizo­nyítani, hogy ezekért az útközben szenvedett mate­riális mizériákért nem a zarándoklatot szervező or­szágos bizottság, sem ennek irodája, hanem a másik szerződő fél, a menetjegy-iroda a felelős, amely ezek tetejébe még azt a tapintatlanságot is elkövette, hogy két különvonathoz héber vallású úti marsallt küldött ki. S ez újabb ok volt az ingerültségre. * Ma, tehát ideérkezésünk második napján a han­gulat már nyugodt. Ez azonban nem a menetjegy­iroda érdeme, hanem az egyházi vezetőségé, a püs­pöki kar és a papság itt levő tagjaié, akik a hívek élén járják a négy főtemplomot (Szent Péter, szent Pál templomait, a Maria Maggioret és a Lateránt), ahol közösen hallgatják a prédikációkat és végzik a jubileumi búcsú elnyerésére szükséges imákat, gyónást

Next